Heves Megyei Népújság, 1990. február (41. évfolyam, 26-50. szám)

1990-02-01 / 26. szám

NÉPÚJSÁG, 1990. február 1, csütörtök VÁLASZTÁSI FÓRUM 3. Választás 1990. Melyik képviselőjelölt jut a Parlamentbe? Álom-e az esélyegyenlőség? Körkérdés néhány párt képviselőjéhez Az állampolgárokat a szava­zás szempontjából a legkevésbé érinti a szavazatszámlálás módja. Közvetetten azonban mégis so­kakat foglalkoztat, hiszen ezen is múlik a képviselőválasztások de­mokratizmusa. Ez garantálja ugyanis, hogy a mandátumok el­osztása során minden párt, indu­ló szervezet, vagy jelölt azonos elbírálás alá kerüljön. A bevezetett kombinált szava­zati rendszer a választójoggal nem foglalkozó ember számára nehezen áttekinthető számlálási módot ír elő. Megértése az egyé­ni, a megyei és az országos párt­listák egyenkénti áttekintésével lehetséges. Szavazás az egyéni választó­kerületekben Vegyük először a 176 egyéni választókerületet. Minden vá­lasztókerületben több — jelen­leg, amikor a pártok bizonyítani kívánják befolyásukat, viszony­lag sok — jelölt fog indulni. Ma a pártokat az is kényszeríti a jelöl­tek indítására, hogy a törvény szerint az országos listán — erről még szólunk — az egyéni kerüle­tek un. töredékszavazatával is le­het mandátumhoz jutni. Ame­lyik párt tehát nem indít minden egyéni választókerületben jelöl­tet, az elesik az ott szerezhető tö­redékszavazatoktól. A pártok te­hát nem akkor fognak indítani jelöltet az egyéni választókerü­letben, ha esélyük van a mandá­tum megszerzésére, hanem ha a 750 ajánlást össze tudják gyűjte­ni. Vagyis mindig, mert a meg­szerzett kis létszámú szavazat is számít az országos lista képvise­lőhelyeinek elosztásánál. Ez a mai választójog egyik legvitatha­tóbb rendelkezése. Az egyéni választókerületi szavazólappal úgy szavaz az ál­lampolgár, hogy egyetlen jelöltet támogat. A szavazás akkor érvé­nyes, ha az egyéni választókerü­letben szavazati joggal rendelke­zők több, mint a fele megjelent. Ha nem, úgy meg kell ismételni a szavazást. Az un. második for­dulóban ismét az összes jelölt el­indul és ez a szavazás akkor ered­ményes, ha a jogosultak egyne­gyede megjelent. Ki kapja a mandátumot Ha az első forduló eredmé­nyes, (mert a szavazatra jogosul­tak több mint a fele megjelent,) akkor a jelöltek közül az szerzi meg a mandátumot, aki a leadott érvényes szavazatok több mint a felét megkapta (abszolút több­ség). Ha ilyen jelölt nincs — ajelöl­tek nagy száma miatt a választó- kerületek többségében valószínű így lesz — második fordulóra ke­rül sor. Ezen már csak az indul­hat, aki az első forduló során leg­alább 15 százalék szavazatot szerzett. Ha három ilyen jelölt nincs, akkor az első három leg­több szavazatot gyűjtő indulhat. A második fordulóban elégsé­ges, ha a szavazásra jogosultak egynegyede jelenik meg és a mandátumot az kapja, aki a leg­több szavazatot szerzi. Azaz, a relatív többség is elég. Számlálás és megbízólevél A szavazatszámlálást először a szavazatszedő bizottságok vég­zik. Ennek elnökét és két tagját a tanács választja, ám a bizottság­ba egy-egy tagot minden jelöltet indító párt, de a független jelölt is delegálhat. Tehát a bizottság lét­száma bármennyi lehet, de lega­lább 5 tagból kell állnia. Ez az ösz- szetétel biztosítja a szavazatok összeszámlálása során a pártat­lanságot. A szavazókörzetek a választás eredményét a választókerületi választási bizottsággal közük. Ebben ugyancsak minden jelölt képviselője részt vesz. Ez össze­gezi és állapítja meg az egyéni vá­lasztókerület választási eredmé­nyét és ez a bizottság adja ki a megválasztott képviselő megbí­zólevelét. Ez a testület jogosult elbírálni a szavazatszedő bizott­ságok munkája során felmerülő kifogásokat is. Minden választási szervezet tevékenysége nyilvános, azon a sajtó képviselői részt vehetnek. Szavazás a megyei lajstromra Megyei lajstromokat, listákat az a bejegyzett párt indíthat, amelyik az egyéni választókerü­letek negyedében, de legalább két egyéni választókerületben je­löltet indított. A választók külön szavazócédulán kapják meg, hogy az illető megyében melyik párt indított lajstromot és azon kik a jelöltek. A választók csak egy pártra szavazhatnak. Maga a lista kötött, ami azt jelenti, hogy a választó a jelölteken nem mó­dosíthat. Természetesen itt az a szabály, hogy a választás akkor érvényes, ha a listákra a választók több mint a fele szavazott. Ha ez így van, a választást az összes pártlis­ta részvételével meg kell ismétel­ni. A második fordulóban azon­ban itt is elégséges a szavazók ne­gyedének megjelenése. Az érvé­nyességhez külön kell számolni az egyéni kerületekre leadott és a megyei pártlistákra leadott sza­vazatot. Előfordulhat — miután a szavazó csak az egyik szavazó­lapot dobja be, — hogy az egyik választás érvényes, a másik nem. A mandátumok elosztása vi­szonylag egyszerű. A listákra adott összes érvényes szavazatot osztani kell a megyei üstán meg­szerezhető mandátumok számá­val, plusz eggyel. Nézzük ezt egy példával. Békés megyében ez a szám 6+1=7. Minden pártlista annyi mandátumot kap, ahány­szor a kapott eredmény a leadott szavazatokban benne foglaltatik. Az elosztásban azonban csak az a párt vehet részt, amelyik or­szágosan a leadott szavazatok 4 százalékát megkapta. Először te­hát a választások országos ered­ményét kell ismerni és csak ezt követően lehet a mandátumok elosztását megkezdeni. A sza­bály célja kizárólagosan az, hogy a legkisebb pártok a lajstromo­kon ne kapjanak mandátumot, íly módon kívánják elkerülni a parlament túlzott politikai pola­rizálódását. De az egyéni válasz­tókerületekben szerzett mandá­tumot ezen a címen nem lehet megsemmisíteni. A töredék­szavazatok sorsa Lényegében hasonló módon kell elosztani az országos üstán szereplő 58 mandátumot is. Itt azonban csak az egyéni választó- kerületekben megmaradó (man­dátumokra nem jutó) töredék­szavazatokat, valamint a megyei lajstromokon megmaradó töre­dékszavazatokat kell összegezni. Az országos listáról csak az a párt kaphat mandátumokat, amely legalább hét megye listá­ján mandátumot szerzett. Ez a szabály is a kis pártoknak kedve­zőtlen. Tehát a pártok háromféle mó­don juthatnak képviselői hely­hez, mandátumhoz: egyéni vá­lasztókerületekben, megyei lis­tákon és az országos listán. A pártok azonban választási szövetségre, koalícióra is léphet­nek. Ilyen választási koalíció egyéni választókerületben és a megyei listáknál is létrejöhet, úgy, hogy két vagy több párt egy jelöltet, illetőleg közös listát in­dít. (Ilyenkor a töredékszavaza­tok pártok közötti százalékos el­osztását előre be kell jelenteni a választási bizottságnak). Az 1990. évi választás első fordulójában azonban erre azért fog ritkán sor kerülni, mert ma a pártok mindenekelőtt bizonyíta­ni kívánják támogatottságuk mértékét. Erre azonban a koalí­ció nem alkalmas, mert csak be­csülni lehet egy-egy koalícióban résztvevő pártra leadott szavaza­tok számát. Egészen más lesz a helyzet az egyéni választókerületek máso­dik fordulójában. Itt már csak azok indulhatnak, akik 15 száza­lék feletti szavazatot kaptak. Ha pedig ilyen három jelölt nincs, a három legtöbb szavazattal ren­delkező indulhat. A kis pártok tehát kiesnek a második forduló­ban. Itt azonban esetleg nem for­malizált módon is választási szö­vetség jöhet létre, amikor a má­sodik fordulóban nem szereplő párt arra hívja fel választói, párt­tagjai figyelmét, hogy valame­lyik, a második fordulóban indu­ló pártra vagy jelöltre adják le szavazatukat. A megyei lajstro­moknál ilyen második forduló nincs, ez a fajta koalíció nem jön létre. Koalíció, ellenzék A koaüciónak van egy további alakzata is, amikor pártok köt­nek szövetséget közös kormány alakítására. Erre azonban csak a választások után kerülhet sor. Tehát akkor, amikor a parla­mentbe bekerülő pártok kötnek szövetséget arra, hogy a közös kormány számára szilárd parla­menti többséget hozzanak létre. Közjogi értelemben ettől kezdve van értelme ellenzéki pártokról beszélni. Azaz olyan pártokról, amelyek a kormánykoalícióban nem vesznek részt. A mai meglehetősen megosz­tott és szétaprózottt pártstruktú­rában biztosra vehető, hogy a vá­lasztások után megalakuló kor­mány ilyen koaüciós kormány lesz. dr. Schmidt Péter egyetemi tanár . Valamennyi párt hangsúlyoz­za, hogy most, a választások ide­jén mindannyiunk számára az a legfontosabb, hogy egyenlő esély- lyel láthassanak neki a küzde­lemnek. De vajon mit értenek esélyegyenlőség alatt? Azt-e, hogy mindenkinek ugyanannyi hely jusson az újságokban, vagy hogy vélt jelentőségüktől függő­en szerepelhessenek a közvéle­mény előtt? Esetleg azt, hogy mindenkinek biztosítsanak egy­forma lehetőségeket, s ki-ki saját ereje, tehetsége szerint éljen ve­le? Ezekről kérdeztük néhány nagyobb szervezet képviselőit. DR. KOROMPAI JÁNOS (MSZDP): — Az esélyegyenlő­ség álom. Mivel túl közel a pró­batétel napja, ezért az esélyeink­kel sem vagyunk igazán tisztá­ban. Csak a körvonalait látjuk annak, ami megakadályozhatja az azonos feltételeket. Nagyon félek például attól a hangulattól, amely eluralkodik ma a tanácsi apparátusban. Valami félelmetes bizonytalanságot éreznek, hogy mi lesz a választások után, mit készítenek ők elő. Valóban példa nélkül álló próba ez, ami a pár­tok számára is új feladat. Köny- nyen félrevezető képet kapha­tunk akkor, ha egyesek hatal­mukkal élve, paranccsal terelik igazságtalan útra a jelölőcédulák többségét. Meglehetősen tisztá­zatlan szerep jut két hatalmas társadalmi szervezetnek, a Ha­zafias Népfrontnak és a szak- szervezeteknek. Akiknek jut a támogatásukból, azok az esélye­gyenlőség — hogy úgy mondjam — kosarából jobb ízű gyümöl­csöket kaphatnak ki. DR. FARKAS GABRIELLA (MDF): — Semmiképpen nem téveszteném össze az esélyek egyenlőségét az egyenlősdivel. Az előbbi fogalom abban áll, hogy minden párt megmutatko­zik, és az erősebb markánsabb képet mutat. Hogy ezt megte­remthessük, nekünk is közre kell működnünk, és ügyelnünk kell a politikai küzdelmek stílusára. Nem attól emelem magamat és a magam zászlóját magasabbra, hogy vízbe nyomom az ellenfele­met. Nem a csatározásnak neve­zett mocskolod ás hoz ered­ményt, hanem, ha a saját progra­munkkal érvelünk. DR. VASAS JOACHIM (MSZMP): — Én elsősorban po­litikai és jogi értelemben érzéke­lem az esélyegyenlőséget, az ösz- szes többi formában nem tartom lehetségesnek. Csak a tiszta em­beri kapcsolatok tartalmából fa­kadó mások iránti tisztelet, fi­gyelmesség, a korrekt politikai küzdelem segíthet, hogy az esélyegyenlőség megvalósuljon e két területen. Miért nem lehetsé­ges a többi vonatkozásban? Mert az egyik párt most alakult, a má­sik már tradicionális, az egyik­nek kevesebb, a másiknak több tagja van. Nem rendelkeznek egyforma anyagi lehetőségekkel sem. Most indulunk, nehéz az út, ha tisztességes, korrekt kapcso­latok alakulnak ki a különböző pártok között, akkor azt hiszem, hogy nemes küzdelmet vívunk. DR. KOROMPAI JÁNOS (MSZDP): — Én nagyon egye­tértek Vasas Joachimmal, hogy csak a becsületes, egymás szemé­be néző, kitárulkozó ember, szervezet és hangulat vezet célra. De minket megharaptak negy­ven évvel ezelőtt egyszer, har­minc évvel ezelőtt másodszor, és tényleg a balgák közé tartozik, aki harmadszor is hagyja magát. MÁR GÁBOR (FKgP): - Nagyon szép lenne az igazi esély- egyenlőség, de szerintem álom. Nagyon nehéz elképzelni ezt a politikai csatározásokban, a kés­hegyre menő választási harcok­ban. Kétségtelen hogy 12 párt létrehozott egy választási kóde­xet, amelyben vállalták, hogy eti­kusan, egymást nem taposva, ta­lán még segítve is próbálják lebo­nyolítani a kampányt. Az elmúlt negyven évben voltak ugyan vá­lasztások, de akkor azokat tap­solták meg, akik nyíltan, a szava­zóbizottság előtt dobták be a vá­lasztási cédulát. Az esélyegyen­lőség megteremtése a pártok ve­zetőinek feladata volna, de a na­pi politikába ma már nemcsak az országos vezetés szól bele, ha­nem egyre több szélsőséges meg­nyilvánulás is helyet kap. A vég­ső harcban, amikor már nem az ajánlócédulák után fogunk sza­ladgálni, mikor már a voksokért megy a küzdelem, ezek erősöd­nek majd fel. Végsősoron min­den a szavazófülkében dől el. A bűvös esélyegyenlőség arra kell, hogy odáig tisztességesen, etiku­sanjusson el minden párt. Mind­ezt úgy tudnám összefoglalni: ás­suk el a csatabárdot! Ne a mások hibájából éljünk, hiszen akinek tiszta, meggyőző programja van, az meg tudja magának szerezni a szükséges többséget. DR. VASS GÉZA (MSZP): — Más oldalról közelítem meg a kérdést. Az esélyegyenlőség alatt elsősorban a hét és fél millió választásra jogosult magyar esé­lyét érzem arra, hogy reális dön­tést hozzon. Ez szintén álomnak tűnik. Az elmúlt évtizedek miatt nincs meg ma Magyarországon az a civil társadalom, amely eu­rópai módon tudna szelektálni, és véleményt alkotni a politikai pártok programjáról, terveiről. Nincsenek meg azok a pártok sem, melyek európai módon tudnák e programokat az állam­polgárok elé tárni. E meglehető­sen szkeptikus véleményem nem jelenti azt, hogy ne kellene mind­ezt megpróbálnunk. Elképzelé­seinket becsületesen versengve, egymást csak övön felül püfölve vigyük a polgárok elé. Ehhez azonban az időt is rövidnek tar­tom, és az elmúlt hetek politikai hangulata sem kedvez. Ebben a társadalmi krízisben a nagy többség az indulatai és érzelmei alapján fog dönteni. DR. VASAS JOACHIM (MSZMP): — Kategorikusain nem mondhatjuk — legalábbis elvben nem —, hogy nem lesz esélyegyenlőség. Inkább arról van szó, hogy az esélyegyenlőség és az esélykülönbség dialektikus valóságát kellene jól megnézni. Rengeteget tehet például a tö­megtájékoztatás is, hogy megfé­lemlítés nélkül, lelki terrortól mentesen választhassunk. A pártoknak pedig politikai és jogi értelemben lehetőségük van, hogy többet tegyenek ezért, leg­alábbis több garancia reményét rajzolják meg. Ha ilyen pártok jutnak hatalomra, azok sokat fognak tenni ezért a népért, a fel- emelkedéséért, a magyarság helyzetének javításáért. MÁR GÁBOR (FKgP): - Az esélyegyenlőség nagyon szép műszó, de semmi más. Mindany- nyian más-más nézőpontból kö­zéltjük meg, de egyikünk sem tudja pontosan, mit takar. Ezen a választáson meg kell küzdenünk ezzel a fogalommal. Kötelessé­günk azért dolgozni, hogy létre­jöjjön az esélyegyenlőség. De hogy ez sikerülni fog-e, az kérdé­ses. (palágyi-kovács) A játék és annak tisztasága Jól emlékszem, gyerekkorom kedvenc időtölté­sei közé tartozott a Ki nevet a végén ? című társasjá­ték. Felnőtt fejjel vizsgálva a dolgot azt kell monda­nom, szellemi épülésemet nemigen szolgálta ez a szórakozás. Mert mit is kellett itt csinálni? Lépni — lehetőleg előre —, aztán meg ütni a vetélytársakat, hogy előbb éljünk célba, mint ők. Az okosodásom- ra vonatkozó negatív megállapításomat még akkor is fenntartom, ha egyesek netán azzal hozakodnak elő, hogy mégis csak adott valamit nekem ez az egész, hiszen az életben sincs másra szükség, mint az előrejutásra, amely viszont aügha megy ütések nélkül. A játék ugyanakkor valóban megtanított valamire: a szabályok betartására, a fair play-re, il­letve arra, hogy bizony-bizony néha — vagy éppen gyakorta — veszít is az ember. Utóbbi tény felisme­rése, még inkább elfogadása nem ment könnyen. Amikor egy-egy bábum — K.O. következtében — ismét a kiindulási helyére kényszerült, akkor — be keü vallanom — ordítottam, ahogy csak a torkom­ból kifért, s roppant haragudtam az egész világra, különösen figuráim „gyilkosaira”, akik többnyire a szüleim voltak. Az ordítozás, a hisztizés egy jó dara­big zavartalanul folyt, mígnem apámék ultimátu­mot adtak: vagy elviselem a pillanatnyi kudarcokat — sőt, a végső vereséget is —, vagy nincs többé „Ki nevet a végén?”. Játszani akartam, így ráálltam az alkura. Ahogyan elnézem a kis hazánkban végbemenő történéseket, szomorúan látom, hogy sokaknak nem volt részük efféle élményben. Sajnos. Pedig most javában folyik a nagy játék, aminek a neve poltika. S aminek a tétje — hogy stílszerűek legyünk — nem más, mint az, hogy ki kormányoz a végén? Hála istennek, ez a játék — a korábbi időszakokétól eltérően — már nem egy-két személyes, annak pe­dig különösképpen örülhetünk, hogy most nem tudjuk előre, ki is diadalmaskodik a küzdelemben. Mindenkinek el kell ismernie, így azért lényegesen izgalmasabb az egész. A politika nem más, mint játék. Már előre hal­lom, amint sokan felhördülnek ezen kijelentés hal­latán. Pedig a politika valóban játék. Véresen ko­molyjáték — amelynek tétje egy ország sorsa, jövő­je, boldogulása —, de játék. S ennek megfelelően is kell kezelni. Szükséges hozzá az ellenfél — de ne­vezzük inkább vetélytársnak — maradéktalan tisz­telete, a szabályok betartása, a vereség elviselése. Ha ezek közül csak egy is hibádzik, már oda a ját­szók öröme, s marad a keserűség. Játszunk. Cédulákat kapunk, cédulákat adunk, cédulákat gyűjtünk. Akinek sok lesz ezekből, az részt vehet az újabb menetben is, aki nem jár siker­rel, az kiesik. Á következő forduló még izgalma­sabb lesz, így aztán érthető, hogy senki sem akar ab­ból kimaradni. A játékosok — s ez így van rendjén — most még mindnyájan hisznek saját magukban, bíznak képességeikben, számítanak a drukkereik támogatására. Vannak viszont olyanok is, akik úgy vélik — s lehet, hogy éppen az elmúlt időszakok tisztátalan versenyei miatt —, hogy svindli nélkül nem megy. ók azok, akik árgus szemekkel figyelik a konkurenciát, akik mindent megtesznek azért, hogy másokra bizonyítsák rá a csalást, hogy aztán karjukat széttárva azt mondhassák: ha te így, én is így­Ismétlem, módfelett örülök annak, hogy manap­ság sokakat újra kezd érdekelni a Politika nevű já­ték, s annak, hogy ebbe olyanok is bekapcsolódhat­nak, akiket korábban — valamilyen ürüggyel — ki­zártak ebből. Vagy ha nem is zártak ki, esélyük egy szemernyi sem volt, hiszen a szabályokat eleve úgy alakították ki, hogy ne is legyen. Az öröm mellett azonban félelmeim is vannak. Félek attól, hogy amennyiben megint azt kell látnunk, egyesek újra cselhez folyamodnak, elmegy a kedvünk a dolog­tól, s csak legyintünk egyet az egészre. Félelmem nem alaptalan, már vannak hangok, amelyek azt mondják: ugyan, kérem, csak a szereplők változtak, a módszerek nem. Őket kell elsősorban megnyug­tatni, őket, a drukkereket, hiszen az egész játékot őérettük találták ki. Most még ők is bíznak, most még ők is játszanak. Most még ők sem tudják, hogyan végződik a Ki kormányoz a végén?című össznépi társasjáték. Vi­szont reménykednek. Abban, hogy a legjobb kerül ki győztesen, s abban, hogy ezt a győzelmet semmi sem árnyékolja be. A játék kezdetét vette. Kívánok minden játékosnak jó játékot, sok sikert! (sárhegyi)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents