Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-29 / 23. szám (24. szám)
NÉPÚJSÁG, 1990. január 29., hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Választás 1990. Milyen a magyar választójog? Az Országgyűlés új választójogi törvényt fogadott el 1989-ben, ennek alapján kell lebonyolítani a márciusi képviselő-választásokat. Bonyolult korunk meglehetősen komplikált választási rendszere ez, mely a választójoggal nem foglalkozók számára nehezen áttekinthető. Cikkemben e törvény legjellegzetesebb intézményeit igyekszem áttekinteni, abból kiindulva, hogy a téma minden állampolgárt érdekel. Kezdjük talán azzal, hogy a modem képviselet tagjai megválasztásának történetileg két alapvető módszere alakult ki. Az egyik az úgynevezett egyéni, a másik a lajstromos választási rendszer. Az egyéni kerületnek az a lényege, hogy minden választókerületben ugyan több jelölt is indulhat, de csak egy képviselőt lehet választani. Ilyen esetben tehát annyi választókerületet kell alakítani, ahány tagja lesz a parlamentnek. A lajstromos választókerület lényege, hogy egy választókerületben több mandátum, képviselői hely van. A szavazatok egyenlő értéke érdekében a mandátumok számát vagy a lakosság, vagy a választójogosultak számához kötik. Azaz, ahol többen laknak, ott több képviselőt is választhatnak. Ez alapján bármilyen nagyságú választókerületek alakíthatók. Az olyan lajstromos kerületeket, ahol 4-6 mandátum van, általában kicsinyeknek szokták tekinteni, Természetesen az is előfordulhat, hogy az egész ország egyetlen választókerületet alkot és ennek megfelelően annyi jelöltet kell felvenni a lajstromra vagy listára, ahány tagja van a képviseleti szervnek, a parlamentnek. Ez azonban nagyon ritkán fordul elő. Jelöltek és pártok Magyaroszágon 1945 után lajstromos választókerületeket alakítottak ki, ahol nagyjában (1945-ben voltak eltérések) minden megye egy választókerületet alkotott és a megye, a választók számának megfelelően, 15-20 képviselőt választhatott. (1945- ben 12.000szavazat után járt egy mandátum) A lajstromos választókerületek iránti igény a modern szervezett pártok megjelenésével a 19. század végén erősödött meg. Amíg ugyanis a politikát, a politikai nézeteket jelöltek hordozták, addig az egyéni kerületi rendszer volt a tipikus. Amikor a politikai nézeteket, programokat a tagsággal rendelkező, szervezett pártok fejezték ki, amikor már a jelölteket is a pártok indították és a megválasztott képviselő politikai felelősséggel tartozott pártjának, akkor már felmerült a képviseletek arányosságának igénye. Ez azt az igényt jelenti, hogy minden párt a mandátumok annyi százalékát kapja meg, ahány százalékát kapja a leadott szavazatoknak. Tehát ha pl. egy párt a leadott szavazatok 20 százalékát kapta meg, úgy a mandátumoknak is 20 százalékát kell birtokolnia. Az egyéni kerületek ilyen arányosságot nem képesek biztosítani. Itt ugyanis több párt indít jelöltet, mondjuk akár 15 is, de közülük csak egy jelölt szerzi meg a képviselői helyet. A többi jelöltre adott szavazat a mandátum elosztásában semmiféle szerepet nem játszik, ebből a szempontból olyan mintha le se adták volna. Ezen nem segít az sem, ha a mandátum elnyeréséhez abszolút többség, tehát a leadott szavazatok több mint ötven százaléka kell, az eredmény akkor is aránytalan. Ezért van az, hogy a modem pártrendszerű országokban a századforduló idején elindult a küzdelem a lajstromos választókerületekért. Ebben a közdelemben elsősorban a kisebb pártok jártak az élen. Ugyanis az egyéni kerület a nagy pártoknak kedvez, mert nekik van leginkább lehetőségük, hogy kisebb szavazataránnyal az egyetlen mandátumot elnyeljék. Egypártrendszerből többpártrendszer 1945-ben tehát, a többpártrendszerű politikai struktúrának megfelelően, Magyarországon a lajstromos rendszer bevezetése demokratikus megoldás volt, mert biztosította, hogy minden párt a kapott szavazatok arányában foglalja el helyét a magyar parlamentben. Természetesen 1949 után, az egypártrendszerű struktúra létrejöttével — most nem vállalva az okok kutatását és bírálatát — értelmét vesztette, formálissá vált a lajstrom. Az ötvenes évek közepén a Nagy Imre kormányzat bevezette az egyéni kerületeket. Ezzel ugyan nem változott az egypártrendszerű politikai struktúra, de ily módon megpróbálta a képviselőket a területi érdekekhez kötni, a képviselők választók előtti felelősségét erősíteni. Más kérdés, hogy ez az adott politikai struktúrában csak kis. mértékben volt képes a képviseletet a valós társadalmi érdek- és véleménykülönbségek kifejezésére és érvényesítésére alkalmassá tenni. Az elmúlt két évben új helyzet alakult ki. Megszűnt a politikai nézetkülönbségeket föld alá kényszerítő és eltakaró egypárt- rendszer, a magyar társadalom elindult a politikai pluralizáló- dás, a többpártrendszerű politikai struktúrálódás útján. Ezzel együtt felmerül az az igény, hogy a pártok társadalmi támogatottságuk mértékében jussanak be az országgyűlésbe. Mint láttuk, ezt az igényt csak a lajstromos kerületi rendszer képes következetesen biztosítani. Ugyanakkor ellentétes igények is megjelennek. Az egyéni kerületi rendszer fennmaradását támogatja az a megszokás, hogy több évtizeden keresztül viszonylag nem nagy lélekszámú település (30.000 lakos) választott magának képviselőt, aki a területi érdekeket kijáró szerepet vállalt, beszámolókat tartott, a fogadórákon fel lehetett keresni, viszonylag közel élt a lakóterülethez, többé-kevésbé ismerte annak gondjait. A pártlajstromokkal szembeni idegenkedést erősíti az is, hogy az állampolgárok jelentős része ma még nem nagyon tud pártokban gondolkodni. Érti ugyan a képviselőjelöltek egyéni szándékát, politikai törekvéseit, de kevés volt még az idő, hogy a pártok programjai és az egyének érdekei, törekvései egymásra találjanak. A pártok éles, de gyakran ma még életszerű programmá nem érlelődő harcát a társadalom jelentős része értetlenül szemléli. Ez a kettős igény — egyrészt a többpártrendszerből folyó arányosság, másrészt az egyéni képviselőhöz való ragaszkodás, a pártstruktúrák nem kialakult volta — hozta létre 1989-ben a vegyes rendszerű, kétségtelenül nem egyszerű választójogi megoldást. 1990. március végén a választópolgárok 176 képviselőt egyéni választókerületekben, 152 képviselőt megyénként indított pártlistákon és 58 képviselőt az arányosság erőteljesebb biztosítása érdekében oszágos pártlistákon választanak meg. A jelöltállítás joga Egyéni választókerületekben az a jelölt indulhat, aki a választók jegyzékébe történt felvételéről szóló értesítéshez — az úgynevezett kopogtatócédulához — perforált ajánlási cédulákból 750 ajánlást összegyűjtött. Megszűnt tehát a jelölőgyűlés, ahol a jelölteket szavazással válogatták ki. Helyébe lépett az „ajánlási szelvény”. Ezzel továbbra is az állampolgár kezében maradt a jelöltállítás, demokratikusabban mint korábban. A választáson az indulhat, aki legalább 750 támogatót bizonyít. Ez természetesen előnyös azok számára, akik mögött szervezet vagy párt áll, mert ezek segítenek a szelvényeket ösz- szegyűjteni. Az állampolgároknak csak egyetlen „ajánlási szelvényük” van. Ezzel már befolyásolni tudják, hogy kik indulhatnak a választáson. Annak fogják odaadni, akire majd szavazatukat is leadják. Az állampolgár arra is jogosult, hogy ha akarja, senkit sem támogat, ajánlási szelvényét senkinek sem adja oda, mint ahogy szavazni sem köteles elmenni. A megyei lajstromokon csak bejegyzett pártok indulhatnak akkor, ha az illető megye egyéni választókerületeinek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet tudtak indítani. A megyei pártlistákat a pártok állítják össze, azok összetételére az állampolgárok közvetlenül hatást nem gyakorolhatnak. Az állampolgár ezek közül csak egyre szavazhat és a pártlisták a kapott szavazatok arányában osztoznak a megyei listán megszerezhető mandátumokból. Az országos listára az állampolgárok nem szavaznak. Ez arra alkalmas, hogy a mandátumot nem eredményező un. töredékszavazatokat a pártok itt érvényesítsék, hasznosítsák. Ilyen töredékszavazat marad az egyéni választókerületben, ha a párt nem jut mandátumhoz. De töredékszavazat keletkezik a megyei pártlistákon is, a megyei mandátumok elosztása után. Az országos lista arányosabbá teszi a pártképviseletet a parlamentben anélkül, hogy a mai választási rendszer teljes arányosságot teremtene. Az egyéni kerület ugyanis itt is arányosságokat fog eredményezni. Dr. Schmidt Péter egyetemi tanár Tavaly 68 ezer autó érkezett magánforgalomban A Vám- és Pénzügyőrségnél elkészült az elmúlt évben, magánforgalomban behozott személygépkocsik statisztikája. Eszerint 1989-ben 68 ezer autót hoztak be külföldről a magyar állampolgárok. A legnépszerűbb a Ford típus volt, amelyből több mint 12 ezer érkezett, Opelből 10 ezer, Ladából pedig mintegy 6 ezer jött be. A további sorrend: Volkswagen 6500, Fiat 5000, Renault 4000, Mazda 2500. Összessen több mint 50 típust vásároltak a magyarok külföldön. A 68 ezer autóért a Vám- és Pénzügyőrség összesen 3,4 milliárd forint vámot szabott ki. A gépkocsik közül több mint 51 ezer négy évnél fiatalabb volt. Mintegy 45 ezer autó 1600 köbcenti alatti teljesítményű. Érdekes, hogy a behozott, négy évesnél idősebb gépkocsik közül 345 autó 2500 köbcenti feletti, ezekért már 70 százalék vámot kellett fizetni. Az idén eddig beérkezett járművek számáról még nincs statisztika, de annyi bizonyos, hogy a megszigorított feltételek közepette az elmúlt évhez képest csak elenyésző számban érkeztek magánforgalomban személyautók. Mérséklődött a fogyasztás, de még így is maradtak nagy felhasználók — Büntetés helyett jobb takarékoskodni — Az áremelés és várható hatása a drága vázai... Olyan természetesnek vesszük, hogy ha megnyitjuk a csapot a lakásban, abból folyik a víz. És milyen gondban vagyunk, ha csőtörés esetén elzárják a vezetéket, és nem jutunk éltető vízhez. Valóban, nélküle nincs élet, termelés, mozgás. Bár tudjuk, és ezt hirdetjük, mégsem bánunk úgy vele, ahogyan kellene. Pazarolunk ezzel a kinccsel, sokszor korlátlanul használjuk, és közben nem gondolunk arra, hogy egyszer elfogyhat. A víz úgy tűnik, most sok más mellett az érdeklődés középpontjába került. Gyakran beszélünk róla, hiszen bejelentették, hogy hamarosan nagyobb arányban emelik a fogyasztói árát. Ennek hátteréről, várható hatásairól kérdeztük dr. Kovács Sándort, a Heves megyei Vízmű Vállalat igazgatóját. (Fotó: Perl Márton) — Azt hiszem, erdemes visz- szapergetni az eseményeket — kezdte a beszélgetést. — 1989 elején felröppent a hír, hogy emelik a víz- és a csatorna üzemi dijakat. Szakembereink akkor úgy vélekedtek, hogy bizonyosan csökken majd a fogyasztás. Kétségtelen, a termelő üzemekben meg is emelték a víz árát, ugyanakkor közben a kormány visszavonta a lakossági vízdíjemelést. — Milyen hatása volt ennek? — Az üzemeknél, a vállalatoknál kétségtelen, mérséklődött a fogyasztás tavaly, ennek ellenére még így is maradtak nagy felhasználók. Ilyenek a Mátravidéki Cukorgyárak, a tejüzemek, a Debreceni Tartósítóipari Kombinát Hatvani Konzervgyára, a Mátra Volán, az Egervin Borgazdasági Kombinát. Azt is szeretném elmondani, hogy ma már egyre több helyen külön technológusokat alkalmaznak, akik külön figyelik a vízfogyasztást, és ha kell, intézkedéseket javasolnak a felhasználás mérséklésére. Felismerték, hogy a túlzott vízfogyasztás egy- egy cégnél tetemes költséget jelent évente, nem mindegy tehát, hogyan csökkenthetik. — Mindezért sokan bírságot is fizetnek! — Ilyen szankció is van. Hogy évente melyik cég mennyi vizet használ fel, azt, mint hatóság, a megyei tanács építési és vízügyi osztálya állapítja meg. Az éves többletért pedig büntetnek, amely 1988-ban öt és tízmillió forint között volt. Bár még nincsenek végleges adatok, de úgy tűnik, hogy tavaly valamelyest mérséklődött. Ma már az üzemekben, a gyárakban jobban meggondolják, hogy büntetést fizessenek-e vagy takarékoskodjanak, hiszen nyereségüket terheli, annak rovására megy. — A lakosság viszont többet pazarol! — Ez kétségtelenül így van, különösen azok a vállalkozók, akik szolgáltásokkal foglalkoznak. így például, akik gépkocsimosást végeznek, jelenleg olcsón jutnak víhez, viszont jókora felárat számolnak a munkáért. Hasonló a helyzet a háztáji gazdaságokban is. Van olyan esztendő, amikor három vízfelhasználási csúcsot is mérünk. Áprilisban, májusban a dinnye, a zöldségfélék palántázásánál, a málna locsolásánál. Júliusban, augusztusban a kánikulától függően, valamint szeptember végén, októberben a szőlőszüretkor. — A közeli napokban változik a helyzet. A kormány bejelen - tése alapján emelik a víz- és csatornadíjak árát is. — Valóban. 1989-ben Heves megye nagyobb településein, a városokban egy köbméter víz ára két forint, a csatornadíj pedig 80 fillér volt. Most ezek jelentősen emelkednek. Azt már tudjuk, hogy a Heves megyei Vízmű Vállalat területén az ipari üzemek esetében a víz termelői ára 17 forint 70 fillér lesz köbméterenként, a csatornadíj pedig 11 forint 20 fillér. Változik a helyzet a lakossági fogyasztói árakban is. Egy köbméter ívóvíz ára ugyanis 2-ről 9,90-re emelkedik, a csatornadíj pedig a mostani 80 fillér helyett 5 forint 20 fillér lesz. — Mivel magyarázható ez az erőteljes áremelés? — Radikálisan csökken az állami támogatás, de még így is marad egy bizonyos hányad. Arra számítunk, hogy ez maga után vonja a vízfogyasztás mérséklését, és egyfelől a takarékosabb felhasználásra is kényszerít. Persze, az időjárás is befolyásolja a helyzetet, hiszen ősz óta nagy a szárazság, sok csapadék hiányzik a földekből. A tél eddig eltelt része is hónélküli volt. Becslésünk szerint összességében az ipari üzemekben és a lakosságnál ebben az évben 6 százalékkal kevesebb lesz a vízfelhasználás, mint tavaly. Ezúton is kérjük a cégeket és az egyéni fogyasztókat, hogy főként a csapokat, a vécétartályokat vizsgálják meg, s ahol meghibásodást tapasztalnak, javíttassák meg, vagy cseréljék ki. így az eddig sok köbméter elpazarolt értékes vizet a jövőben célszerűbben felhasználhatják. Nem végleges adataink szerint tavaly egyébként 5-6 száz millió forint között volt vállalatunk árbevétele, amely 1990-ben a víz- fogyasztás várható csökkenésével kevesebb lesz. — 1989 tapasztalatai alapján hogyan értékeli a települések vízellátást? — Örvendetes, hogy nagyobb szolgáltatási probléma nem volt Heves megyében. Összesen 850 meghibásodást jegyeztünk fel, amelynek egyharmada csőtörés volt. Ez az elmúlt évek átlagának felel meg. Persze, gondjaink akadnak, mert például a kedvezőtlen geológiai adottságok miatt esztendők óta nehézséget jelent Egerbocson, Szarvaskőben és Gyöngyöspatán a vízellátás. Nincs pénz a fejlesztésre. Anyagi gondokkal küzdünk az idei fejlesztésekkel kapcsolatban is, miután nincs meg mindegyikhez a fedezet. így a kényszer miatt várhatóan módosítani kell elképzeléseinket. — És milyen fontosabb feladatokra készülnek? — Kiemelt munkánknak tekintjük 1990-ben Eger, Gyöngyös és Hatvan vízellátásának javítását. A megyeszékhelyen például tavalyelőtt és 1989-ben négy és fél kilométer hosszúságban, 500 milliméteres vezetéken Makiártól az egri szennyvíztelepig új rendszert építettünk. Onnan kapják például az Alma- gyar-domb lakói a vizet. Ezt kívánjuk az idén a Lenin útig csatlakoztatni a Kőlyuktető alatti részig. Nem odázható tovább a hatvani szennyvíztelep rekonstrukciója környezetvédelmi okokból, ugyanakkor az egri és a gyöngyösi továbbfejelsztése sem. Füzesabonyban megépítjük a MÁV-pályatest alatti városi fővezetéket. Bővítjük a bükk- széki szennyvíztelepet, és fejlesztjük Eger déli vízmüvének automatikai rendszerét. Elkészült a Novaj-Szomolya-Noszvaj közötti rendszer, amelyhez az átemelő telepet az idén valósítjuk meg. Sor kerül a Mátraaljai Szénbányák visontai üzemétől Ludas-Detk-Halmajugra térségében a bányavíz csatlakoztatására. Lesz tehát teendőnk ebben az évben is, de reméljük, hogy valóban mindenki a takarékosabb vízfelhasználásra törekszik. Mentusz Károly Tovább csökkent a sertésállomány Az elmúlt évben tovább csökkent az országban a sertésállomány, amely másfél évtized óta először esett vissza 8 millió alá. A Központi Statisztikai Hivatal gyorsjelentése szerint 1989. december 31-én a nagyüzemekben és a kisgazdaságokban 7 millió 660 ezer sertést tartottak, csaknem 670 ezerrel, tehát 8 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az állomány csökkenését jó előre, biztonsággal lehetett előrejelezni, elsősorban azért, mert az előző évben kevés takarmány termett, s a külföldről behozott fehérje takarmányok ára számottevően növelte a termelési költségeket. Ezt a kormányzati intézkedések sem ellensúlyozták, így az év első felében a sertéshús felvásárlási ára lényegében változatlan maradt. A sertéstartás jövedelmezősége jócskán visszaesett, a termelési kedv megcsappant, ami előbb a kocaállomány, majd a hízók nagymértékű visszaesésével járt. A kocák számának csökkenése miatt a telepeken egy év alatt csaknem 4 százalékkal, összesen 240 ezerrel kevesebb malac született.
