Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-29 / 23. szám (24. szám)

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. január 29., hétfő Elmúlt a mámor, torlódnak a gondok Forradalmi hétköznapok III/1 A közelmúltban ismét Romá­niában jártunk, ezúttal Sziki Ká­roly színművésszel Észak-Er- délybe vezetett az utunk, hogy szavaival élve meglátogassuk azokat, akik mindvégig kitartot­tak szülőföldjükön. Esti sötétségben értünk Ko­lozsvár főterére, ahol több he­lyütt is gyertyák, mécsesek ég­tek, lobogó lángjukkal megvilá­gítva az elesett fiatalok fényké­peit. December 21-én itt is csak véráldozatok árán győzött a for­radalom: a teret körülvevő házak padlásairól, tetőablakaiból mes­terlövészek tüzeltek a tüntető tö­megre, több mint harminc ifjú életet oltva ki. — Az erkélyről figyeltem az éjszakai csatazajt — emlékezik Király László költő. — Változó erősséggel folyt a harc, és én igencsak izgultam, mert tudtam, hogy a 13 éves fiam lenn van a tüntetők között, és féltettem az életét. A feleségemnek meg sem mertem mondani, merre jár a srác. Amikor a tévé hírül adta, hogy Ceausescut és feleségét ki­végezték, akkor lélegeztünk fel igazán, végre el mertük hinni, hogy megszabadulunk a szörnyű nyomástól, melyben éltünk. Volt olyan barátom, aki 24 órán ke­resztül térdelt a televízió előtt,- és hálaimát mormolt.Sokan sírtak a megkönnyebbüléstől, mitaga­dás, be is rúgtunk egy kicsit örö­münkben. Szinte az utolsó pilla­natban történt ez a változás, már feléltük minden lelki tartalékun­kat, az állandó megfigyelés és a zaklatások miatt fölbomlottak emberi és szakmai kapcsolata­ink, sokan az italba menekültek. Most ismét szabadon írhatunk, újraszervezzük itt Kolozsvárott is a magyar kulturális életet. Az Utunk című irodalmi lapunkat átkereszteltük Helikonná, ennek vagyok most a szerkesztőségi tit­kára. Mielőtt elbúcsúznánk, Király László, mint féltett történelmi ereklyét, megmutatja nekünk azt a parányi lehallgató készüléket, amelyet a telefonjából szerelt ki. Valóságos kutatóláz lett úrrá az embereken, és sajnos nem keres­nek hiába: telefonokból, elekt­romos készülékekből, képek há­ta mögül, bútorok réseiből sorra előkerülnek a poloskák, melyek­kel a diktátor és titkosrendőrsége a totális ellenőrzést igyekezett megvalósítani. Állítólag csak olyan telefonokat forgalmaztak, amelyekbe már eleve beépítették a kis mikrofonokat. A forradalom kétségtelen jele, hogy a leghosszabb sorok most nem az élelmiszerboltok, hanem az újságosbódék előtt kígyóznak, az emberek szomjazzák az igaz szót, a friss híreket. A középüle­teken és sok magánházon lenge­dező, kivágott közepű zászlók Mezőségi jelbeszéd Koncz János mutatják még, hogy új időszámí­tás kezdődött Romániában is, egyébként nem sokat változott az utcakép. Persze, nem lehet egyik napról a másikra kijavítani azt, amit évtizedek alatt tönkre­tettek. Lehetetlenség napok alatt kitatarozni a lepusztult épületek tömegét, választékos árukínála­tot teremteni a hitetlen üzletek­ben, .beindítani a normális tö­megközlekedést. És sajnos lehe­tetlenség átformálni egycsapásra az emberi lelkeket is. Évtizedes görcsök, félelmek, gyanakvások, és gyűlöletek nem oldódnak egyik pillanatról a másikra. A harc lázas óráiban közösen on­tották vérüket és összeölelkeztek románok és magyarok. De most, hogy ismét beköszöntöttek a hétköznapok, egyre világosab­ban látszik: valóságos probléma­hegyeket kell elhordani, hogy egy civilizált jogállam megszülethes­sen, melyben a nemzetiségek is szabadon gyakorolhatják jogai­kat. Nagyon érzékeny pontra ta­pintunk, amikor azt kérdezzük, hogyan és milyen formában se­gíthetne az anyaország az erdélyi magyarságnak. Beszélgetőpart­nereink kivétel nélkül óva inte­nek attól, hogy politikai kérdé­sekbe beavatkozzunk, hogy in­nen akarjuk mi elrendezni azt, ami csak rájuk tartozik. Többen is fölháborodottan mesélik, hogy egyik-másik magyarországi poli­tikai párt már próbálkozott kor­teskedéssel, egyes képviselőik nagy hangon rögtön meg is akar­ták oldani az összes romániai problémát. Köszönik szépen, ef­féléből nem kérnek, hangsúlyoz­ták az erdélyiek, a saját problé­máikat maguk fogják megoldani. Indulatba jön Kallós Zoltán, a neves néprajzkutató is, amikor a Magyarországról érkezőkre tere­lődik a szó. — Most, amikor könnyű már ide jönni, sokan meg akarják lo­vagolni az Erdély-divatot. Je­lentkeznek sorban, hogy ők majd összegyűjtik a még összegyűjthe­tő néprajzi anyagot, kiadják Romulusz és Rémusz szobrától indult a kolozsvári tüntetés Kolozsvári túlélő ahol a megszokott kép fogad bennünket, néhány teher- és sze­mélyautó kerülgeti a sok-sok lo­vaskocsit a keskeny betonúton. A hallgatag falvakban ma is az autók elé szaladnak a rágógumi­ért integető gyerekek. A változás annyi, hogy másik kezükkel a győzelem jelét is mutatják. A fnss hóval befedett táj megejtően szép, gyakran megállunk, hogy a szeszélyesen hullámzó dombok­ban és az ölükben megbúvó, fá­zósan összehúzódó kicsi közsé­gekben gyönyörködjünk. Utun­kat Pusztakamaráson hosszabb időre is megszakítjuk, hogy meg­látogathassuk Berta nénit, Sütő András édesanyját, akinek gyógyszereket, és kevés élelmi­szert hoztunk. Az aprócska, haj­lott hátú asszony megmutatja a szobát, ahol András fiát felne­velte. Egyszercsak meglát a kis­asztalon egy régi újságot, cím­lapján a kondukátorról készített bombasztikus festmény virít. — Hát ez hogy a fenében ma­radt itt? — kérdezi őszinte felhá­borodással, és már tépi is négyfe­lé. — Kihirdette a néptanács, hogy ezeket mind el kell tüntetni, dobom én is a tűzbe — folytatja és már nyitja is a sparheld ajtaját. — Feltétlenül látogassátok meg a kisfiámat Vásárhelyt, és mond­játok meg neki, hogy jól vagyok — bocsát utunkra bennünket, és addig integet, még autónk el nem tűnik a kanyarban. könyvekben, tartanak belőle előadásokat. De vajon hol voltak ezek az emberek, amikor a ház égett? Merre jártak, amikor koc­kázattal járt fölkeresni a csángó­kat? Ha akkor nem segítettek, most már ne jöjjenek! Végezzék el a gyűjtőmunkát azok, akik ed­dig is erre tették fel az életüket, lássák mostmár ők a hasznát, és folytassák a munkát az ő tanítvá­nyaik. Engem is hívnak Magyar- országra, de megmondom őszin­tén, hogy előbb egy belga és egy osztrák meghívásnak teszek ele­get, mert most pénzre van szük­ségünk, hogy jó minőségű felsze­relést vásárolhassunk. Aztán lassan lehiggad, barát­ságosabbá válik, és még egy idős csángó nénit is behív a tenyérnyi, túlfűtött szobába, hogy énekel­jen nekünk. A nyolcvankét éves asszony elpanaszolja, hogy a szekuritáte rendszeresen zaklatta, nem hagyták dalolni, nem fogadha­tott magyarországi vendégeket. Ha nagyritkán ismerősök érkez­tek, kénytelen volt velük kimen­ni az erdőbe. A háza is tönkre­ment, szinte összeszakadt, ezért Kallósék most gyűjtést indítot­tak, és tavasszal kalákában hely­reállítják. Másnap reggel Maros- vásárhelyre indulunk, miután megnéztük a hősök temetőjében a kolozsvári utcákon elesettek friss sírjait, amelyeket teljesen el­borítanak a koszorúk, a gyertya­csonkok és a megfagyott virágok. Utunk a Mezőségen át vezet, Megkérdeztük Kovács Katit Mit énehel és hi tesz a férje? — Most készült el új nagyle­mezem — mondja a közkedvelt táncdalénekesnő, aki divatok, stílusok ide vagy oda, amióta csak feltűnt, egyéni, sajátos szí­nezetű hangjával, változatlanul az élvonalban áll. — Slágert csinálni nagyon ne­héz — folytatja —, pedig a „re­cept” szóban egyszerű: nem túl komplikált szöveg és fülbemászó dallam. Ennyi az egész. De ne­héz nagyon! Szenes Iván írta a legtöbb szövegemet, de vele sem mindig „jön össze”. Most már én is próbálkozom szövegírással, és be kell vallanom: igazából nem nekem való. A már kész szöve­gen inkább változtatok egy-két szót, az könnyebb. Én persze mindig jó dalokat szeretnék, olyanokat, ami nekem is, a kö­zönségnek is tetszenek. De ez teljesen kiszámíthatatlan, az em­ber biztosra sohasem mehet, mert három ember, az énekes, a zeneszerző, meg a szövegíró együttes munkájáról van szó. Szóval, hogy úgy mondjam, a függvényei vagyunk egymás­nak... És végül is, minden kérdő­jeles ezen a pályán. — Hol lépsz fel mostanában? — Mindenhol, ahova csak hívnak. Az utóbbi hónapokban főleg a vidéki nagyvárosokban énekeltem. Szeretek szórakoz­tatni, szeretem az élő kapcsolatot a közönséggel. Általában há­romtagú társaság kísér. — Bárokban nem énekelsz? — Nem. Nem szeretem a báro­kat. Ott nem figyelnek az éne­kesre az emberek, inkább egy­mással vannak elfoglalva... Még kezdő koromban, jó huszonöt éve, az Astóriában meg az Eln­kében léptem fel, azóta sem. — Nyáron mit csináltál? — Remek nyaram volt! Hofi Gézával turnéztam, többfelé léptünk fel. Ő zseniális színész, élveztem a közös szereplést. — Úgy hallottam, a tévében is készült műsorod. — Igen, mostanábann csinál­tunk egy önálló tévéshow-t, Gi­anni Morandi, Mikó István és Déri János voltak a vendégeim. Óriási munka volt, sokat készül­tem rá. Az egész stáb olyan lelke­sen, szeretettel és vidáman dol­gozott együtt, hogy én csak ámultam; így is lehet... — Terveid? — Meghívásom van Kanadá­ba, fél év múlva indulok, három hónapig leszek távol, ami nekem nagyon hosszú idő, mert külföl­dön rögtön honvágyam van... A magánéleti terv pedig: hamaro­san összeházasodunk Pálinkás András tévés szerkesztővel. Eöry Éva Híreit J3SL. JeL, st/ Sk BR az erotika éledő egri mezej Január tizediké körül szerte a megyeszékhely utcáin plakátok adták hírül az igen tisztelt publi­kumnak, hogy Pótszilveszter­ként a Kazamata Vendéglátóház „Super Erotic Show” műsorral kedveskedik vendégeinek. Ed­dig még minden rendjén volna, hiszen az ilyesfélével napjaink­ban már szerte a honhazában úton-útfélen találkozhatunk. Azonban a plakáton vendégcsa­logató illusztrációval is kedves­kedik a cég. Mit is ábrázol a fény­kép-sokszorosítás? A kép alsó részén szerényen meghúzódik a Kazamata Vendéglátóház kü­lönlegesen látványosnak nem mondható bejárati homlokzata, előtte parkoló két személygép­kocsival, de fölötte, eluralkodva a képen, az egri érseki bazilika teljes pompájával díszlik. Hom­lokzati szobraival. A Hit, a Re­mény és a Szeretet angyalaival, sőt, középen jól látható a kereszt is! Természetes dolognak vesz- szük, hogy egy ilyesféle látvá­nyosnak ígérkező műsorra pla­kátokon invitálja meg a cég az ér­deklődő publikumot. Az ellen azonban még fel kell emelnünk a szavunkat, hogy a jó ízlést, a kul­turáltságot mellőzve, egy vallá­sosnak semmiképpen sem mondható produkció vendég­csalogató illusztrációjaként tel­jes panorámaképben, angyalai­val és a kereszttel egy vallás szé­kesfőtemplomát szerepeltesse! A legnagyobb nyomatékkai kí­vánjuk hangsúlyozni, hogy ez a reklámfogás nemcsak durván belegázol a hívők vallásos érzü­letébe, de nem mondható kultu­rált vendéglátóipari propagan­dának sem. Nem valami nagy fantáziával el tudunk képzelni ennél lényegesen jobb, sokkal vonzóbb, sikeresebben vendég­csalogató illusztrációt is, amely nem sérti senkinek a jóérzését sem. * Nem vagyok rendszeres olva­sója az Egri Újságnak, de egy sor példányának érdekes, jó cikkeit végigolvastam. Az 1989. decem­ber 22-i 18-19. számot egy 42-43 éves műszaki polgártársam adta át nekem elsőnek, de rövidesen egy pedagógus és egy tisztviselő- nő is felhívta a figyelmemet a laptársunk 29. oldalán közre­adott „KLUB 90” című írásra, melyet egy fiatal leányzó pucér képe tett vonzóbbá. A „Kedves Olvasókat” két figyelmet érdek­lő témára hívja fel a cikk. A két téma egymással a legszorosabb összefüggésben van. Eszerint „valakik szexklubot szeretnének létrehozni.” A cikk szakavatott írója imigyen vázolja fel a szex­klub célját: „Heti egy alkalom­mal összejönni, ahol szabadon társalogni a szex és az erotika kérdéseiről. Megkötések nélkül cserélni egymással erotikus tar­talmúsajtótermékeket (magazin, könyv, videokazetta), és alkal­manként adás-vétel ezekből. Igény szerint meghívnánk orvo­sokat, olyan személyeket, akik jelen vannak a szabad magyar erotika derengő egén. Természe­tesen elmaradhatatlanok lenné­nek a videovetítések, tabuk nél­kül. ” Megtudjuk azt is, hogy az egri szexklub „a volt REX kávé­zó helyén lenne.” A klubot csak nagykorúak, „megváltott tagsági igazol vánnyal ” látogathatják majd. Hogy erről a vállalkozás­ról a lap hírt ad, semmi kifogása nem lehet senkinek. De ezután jön az egri szexmozgalom sláge­re. Szóról-szóra idézzük az újság beharangozását egy tervezett új­donságáról. „Az Egri Újságban rovatot szeretnénk nyitni az eroti­ka számára. Ebben a rovatban naprakészen tájékoztatjuk az ol­vasókat a legfrissebb sztorikról, pletykákról a szex és erotika terü­letéről. Várjuk Önöktől a legfris­sebb, legérdekesebb sztorikat, történeteket, és a bátrabb olva­sóktól amatőr, de tartalomban és kivitelben is közölhető témával kapcsolatos fotókat. Ami felháborítja a jámbor ol­vasókat, az nemcsak az, hogy az újság erotika rovatának beindítás sát éppen abban a karácsonyi számban harangozza be, mely­nek címlapját a szervita templom híres Betleheme, az újszülött Kisdeddel díszíti. De felháborí­tónak tartjuk, hogy a lap, melyet több százezer forint erejéig a vá­rosi tanács is sponzorál, erotika rovattal kívánja traktálni olvasó­táborát! De azt sem hagyhatjuk szó nélkül, hogy bár az újság — egyébként rendkívül dicséretes módon — Eger város ősi címerét viseli homlokzatán, sőt az 1990. évi naptárát is azzal ékesíti, mi­ként egyeztethető össze a 300 éves városcímer az erotika-rovat­tal? S vajon gondoltak-e az illeté­kesek arra, hogy a városcímer­ben uralkodó egyszarvú, az uni- kornisz a szüzesség jelképe! Mi­ként egyeztethető össze a város adófizető polgárai és vállalatai pénzével támogatott lapban indí­tani szándékozott erotika-rovat? Semminemű prüdéria, avagy — uram bocsá'— álszenteskedés nem húzódik meg soraink mö­gött, de bizton merjük állítani, hogy az újságolvasók legmeré­szebb álmaiban sem gondolták, hoggy a jövőben erotika-rovattal, naprakész pletykákkal kedves­kednek nekik. Ezek a témák szexújságba valók, melynek „alakításán” — éppen az apró- hirdetés rovatban közreadottak szerint a „Szexklub 90” fárado­zik. Sugár István Megszűnik-e az egri antikvárium ? Akarsz valami érdekeset tudni le­tűnt századokról, elmúlt évtizedek eseményeiről? Menj be az antikvári­umba és keresgélj a polcokon! Nos, most még a közeli hetekig ezt meg­tehetik az egriek, a megyeszékhe­lyen tanuló diákok és az oda érkező külföldiek, de hogy később miként lesz, az már kétséges. Merthogy a belváros szívében: a Bajcsy-Zsi- linszky és a Fellner Jakab utca sar­kán lévő népszerű üzlet a vele szem­ben lévő könyvesboltba költözik március elsejével. Hogy miért? Erre kértünk választ Kovácsné Pászti Mária üzletvezetőtől: — Tulajdonképpen a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat illeté­kesei, akik az antikváriumot mű­ködtetik, most év elején szinte egyik napról a másikra közölték velünk, hogy a boltot két évre bérbe adják az Intergold elnevezésű angol-magyar vegyes vállalatnak. Arany- és ezüst ékszereket árulnak majd, amely bi­zonyosan jövedelmezőbb lesz, mint az antikvar könyvek, kották, leme­zek és kazetták értékesítése. — És miért éppen a szomszédos könyvesboltba mennek át? — Mert nincs más megoldás, pe­dig ott, ahová az antikvár árukat he­lyezzük majd el, a mostani üzletünk egynegyede lesz, miután több marad az új kiadvány, és ezek mellett árul­juk a felvásárolt régieket. Ezen a kis területen pedig kínálatunknak csak egy kis töredékét tudjuk megjelen­tetni. így fennáll a veszélye annak, hogy rövid idő alatt meg is szűnik Heves megye egyetlen könyvantik­váriuma. Rajtunk kívül nagyon so­kakat — főként törzsvásárlóinkat, merthogy jócskán vannak ilyenek is — megdöbbenéssel ért a hír, és tilta­kozó aláírásokat gyűjtenek a meg­változtatására. Jártam a városi taná­cson, hogy segítsenek, és adjanak más helyiséget, hiszen annyi egyéb célra kialakított üzletnek valót biz­tosítottak másoknak az utóbbi időkben. Nem hiszem, hogy az an­tikváriumnak ne találnának megol­dást. Felajánlották segítő készségü­ket, de addig nem léphetnek, amíg az említett Intergold cégtől nem je­lentkeznek. Pedig nagyon szeret­nénk, ha maradna antikvárium Egerben, a diákvárosban, az ide­genforgalmi központban. A mai drága könyvárakat figyelembe véve ugyanis nem mindegy, hogy nálunk 10-20-30 forinttal is olcsóbban megvásárolhatják mindazokat, amiket keresnek. Vonatkozik ez az idegennyelvű kiadványokra is, amelyeket szintén szép számban kí­nálunk. I I I I I ­1 1 \ \ \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents