Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-24 / 20. szám
4. KULTÚRA - KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. január 24., szerda Filmlevél A vágy nyűt tárgya: Basinger Két évtizede Bűnei, a spanyol film világhírű mestere A vágy titokzatos tárgya címmel forgatott azóta klasszikus művet. És ki ez a „tárgy”? A nő. Két éve Adrian Lyne újította fel az örökké sikeres nő-férfi vágyakozás bonyolult érzésrendszer-motívumát. Azt hiszem, elsősorban a botrányos Utolsó tangó Párizsban gondolatai hatottak rá. A hírhe- dett filmben a történet belső ritmusát és dekadens szomorúságát az a vezérmotívum adja, hogy lehetetlenség valakit megismerni. Ennek a nyomasztó tehernek képi vetülete a Tangó. A Jeanne (Maria Schneider) és Paul (Marion Brando) közötti váratlan viszony Párizsban csak néhány napig tart, de rendkívül intenzív. Kapcsolatuk tiszta szex: szoborszemű, meztelen összefonódásaik szinte állatiasan durvák. Fokozatosan azonban a férfi felszabadul — érzelmileg, a nő pedig ér- zékileg. Paul semmit sem akar tudni partneréről, kizárólag ő és a teste vonzza. Saját akaratát rá tudja ugyan erőszakolni a nőre, később azonban fölénye megszűnik, és ő válik kiszolgáltatottá... A kiindulópont a 9 és fél hétben hasonló, mint a Tangóban. A helyszín New York, a lüktető nagyváros a'80-as években. Tipikusan amerikai itt minden: önfeledt emberek, vidám nyüzsgés, laza viselkedés. John titokzatos tőzsdeügynök, e világ képviselője. Amikor meglátja Elizabethet, akiből sugárzik az erotika, úgy érzi, ezt a nőt birtokolnia kell. Nem rohanja le, nem akarja azonnal ágyba fektetni. Szinte az egész filmben nagyon visszafogottan beszél, félhalkan, s ez egész életének fő jellemzője. Nem sietteti a lányt, előbb elengedi; vallja ugyanis, hogy az visz- sza fog jönni... És valóban... Elizabeth újra itt van a férfi lakásában, és vállalja a kapcsolatot. Az erotika gyönyörűséges percei következnek. Paul felfedezi a nő testét, és bizarr érzéki játékai kedvesére fantasztikus hatásúak. A férfit azonban — mint a Tangóban — csak a nő teste: a kihívó ajkak, vibráló szenvedélye érdekli. Elizabethet megbabonázza a férfi számára szokatlan szerelme, és totális kapcsolatuk 9 és fél hete alatt teljesen kiszolgáltatottá válik. Az olvadó apró jégkockák Elizabeth testén, a rácsorduló méz, a kirobbanó jókedvvel szétkent ízek, mindmind az egymásban való korlátlan feloldódás látványos bizonyítékai. A nő azonban többet akar megtudni a férfiről. Ismeri a testét, de róla semmit sem tud. Ki ő, milyen a múltja, kik a barátai? Paul azonban nem válaszol. Őt csak az éjszakák érdeklik... Vágyaik teljesülésének szinte az egész város a színhelye. És Elizabeth mindenre képes: a férfi kedvéért ékszert lop, majd más sza- domazochista cselekedetben vállalja az áldozat szerepét. A teljes szerelmet azonban a gyors felismerés követi. Úgy érzi, el kell hagyni Pault. És a férfi ekkor elkezd mesélni önmagáról, de már nincs kinek... Későn ismeri fel, hogy a játékbaba fellázadt, s amikor egyenrangúnak tekinti, már késő. Ezt a szokatlan történetet két szupersztár jelenete emeli eseménnyé. Kim Basinger ma a legismertebb szexszimbólum szerte a világon. Egész lényéből sugárzik az érzékiség, ő a mai Nő. Mickey Rourke istenáldotta tehetség, sokoldalúsága bámulatos. Ő Paul elegánsan borostás arccal, mosolygó szemekkel, ragadozó mozgással. A felnőttek számára nemcsak a látvány, a gondolatok szintjén is emlékezetes lehet a 9 és fél hét. Hernádi Ferenc Színvonalas Napjaink egyre erősödő zűrzavarában bármennyire is há- borgunk miatta, mégiscsak a politika kap főszerepet. Ódzkodunk a Janus-arcúaktól, a jel- lemtelenül magukat átmentők- től, a cseppet sem korrekt „párviadaloktól”, optimizmusunk, hosszú távra szólóan nem is megalapozatlan bizakodásunk mégis e témakörhöz láncol minket. Annak azért örülünk, ha — üres óráinkban — eltávolodhatunk ettől az egyáltalán nem éde- ni régiótól. Aki délelőttönként ráér, s bekapcsolja a készüléket, általában elismeréssel adózhat a Napközben című közérdekű magazin rendszeres jelentkezéseinek. E programot népes gárda hozza ösz- sze, s voltaképpen szolgáltató jellegű. Az mindenképpen megnyerő, hogy a szerkesztők és a riporterek kötődnek az aktualitásokhoz, azaz a Most problémáit pásztázzák. No nem úgy általánosságban portyázva, ahogy azt hirtelen merésszé lett, korábban azonban meglehetősen nyuszilelkű zsurnalisztáink teszik, hanem konkrétan vizsgálva a különböző eseteket. Meggyőződésem, hogy ez feltétlenül célravezetőbb, mint a már émelyítő pluralista frázisö- zön. Érthető, hiszen az emberek rég megunták már a bármilyen Címek, A Vasárnapi Újság mintha már nem a régi lenne. Nem a nagy port kavart Csur- ka-jegyzetre utalok, hanem az elmúlt hetek műsorainak egészére. Talán kissé megfáradtak a szolgáltatás töltetű kinyilatkoztatásokat, az állampolgárokat mindenekelőtt az érdekli, hogy miért drágább a hús, a tej, miért nincs béremelés, miért ragaszkodik a kormány, a szerencsére csak a választásokig funkcionáló, a mindenki által teljesítmény- visszafogónak minősített adórendszerhez. A fővárosi lakost helyi gondjai foglalkoztatják, a vidéki szőkébb pátriájának fekélyeire keresne gyógyírt. Persze csak akkor, ha talál segítőkész „orvost”. Emiatt érdemes dicsérni ezt az egyáltalán nem látványos küldetést, amit a stáb tagjai vállaltak. A hallgató ugyanis fél füllel figyel, s csak akkor reagál, ha valóban életízű történeteket boncolgatnak. Ez a helyzet egyébként mé- lyenszántóbb elemzésre serkentheti az érintett kollégákat. A lapot ugyan nem mindig veszik, s ilyenkor bizony méretlenül is zuhan az a jelképes tetszési index. A kritikának mégis illik adósságot törleszteni, mivel ezekkel a team-ekkel igen mostohán bánunk. Ajánlatlistájukat váijuk, megszoktuk, s csupán akkor morgolódunk, ha valami hibá- dzik, ha nem hamisítatlan a frissesség. Mi tagadás: lehetnénk tole- ránsabbak is. rangok? „gazdák”. Valószínűleg átmeneti, de semmiképp nem tartós hullámvölgyről van szó, megemlíteni mégsem felesleges, mivel nem a képességek koptak meg, csupán a lendület lassult, azaz a gyors korrekció révén megszüntethetők a nem épp lelkesítő kórtünetek. Sok például az egyházi anyag. Ezek egy része egy külön szerkesztőség gondozására szorulna. Legyünk azonban reálisak: az erények jelenleg is uralják a terepet. Legutóbb különösképp megragadott az a beszélgetés, amelyben a meghívott vendég az elmúlt negyven esztendő tudományos címeit, rangjait méltatta. Tárgyilagos, kifejező erejű adalékokkal illusztrált érvelése arra emlékeztetett mindnyájunkat, hogy a Rákosi-, illetve az azt követő posztsztalinista Kádárérában mindenekelőtt a marxista hűség számított, s nem a felkészültség, a hozzáértés, a tehetség. így aztán a dörzsöltek, a gerinctelenek, a simulékonyak, a karrieristák összes energiájukat arra összpontosították, hogy a nagy húsosfazék közelében sündörögjenek, s legalább sima MSZMP-tagként tülekedjenek minél előbbre. Meg is szerezték — masszív fenék birtokában — a kandidátusi, a nagydoktori, a professzori titulusokat. Méghozzá úgy, hogy innen-onnan egybe- lopdosták a náluk jóval okosabb elődök megállapításait, s a vaskos paksamétával beneveztek a szellemi derbynek aligha minősíthető versengésbe. Természetesen akadtak kivételek. Tisztelet nekik, de a többség az előbbi táborhoz soroltatik. Nem árt ezt hangsúlyozni, hiszen ezek a joviális elvtársak hirtelen úrrá vedlettek, s most már ekképp pöffeszkedve remélik azt, hogy elkerülik a teljesen tárgyilagos megmérettetést. Hangolódjanak csak le, mert keményen csalatkoznak, ugyanis ez az ország a kátyúból — egyébként oroszlánrészük van abban, hogy idáig jutottunk — kizárólag akkor juthat ki, ha a valódi értékekre építünk, s tartós, illetve végleges pihenést, felhőtlen öregséget javaslunk ezeknek a szerencsére percfiguráknak. Váljanak jó nagyapákká, de száműzessenek az igazi tudomány berkeiből. Minél hamarabb...! Pécsi István Újabb „áldozat” a kultúriobbyk kereszttüzében? (III/3.) A Feszty-körhép — ... Helyzetrajz egy hatvani restaurátor szélmalomharcáról Holtpontra jutott a körkép ügye. Úgy tűnik — miután a festmény a magyar állam, az egész nemzet tulajdona —, hogy pillanatnyilag senkinek sem áll érdekében „saját szakállára” eldönteni: milyen út lenne célravezetőbb ahhoz, hogy az évek óta ismét sorsára hagyott alkotás mielőbb a nagyközönségé legyen. Mert a vita ma már nemcsak a szakmai berkekben zajlik, hanem akörül is, hogy végül is hol legyen a körkép végleges helye. A szegediek ragaszkodnak az ópusztaszeri emlékparkhoz, az „első országgyűlés” helyéhez. Hírlik azonban, hogy a Fővárosi Tanács is szemet vetett rá, közeledvén a világkiállítás, amelynek — mint már a millenniumi időkben is — vonzó „attrakciója” lehetne. S nincs végleges magyarázat arra sem, hogy miért élveznek előnyt a lengyel restaurátorok. Csak homályos célzások vannak rá, ellentétben a hazai, átgondolt „Kifektettük” a képet... — mutatja a restaurátor (jobbról) szakvéleményekkel. Azokkal a tudományosan alátámasztott nézetekkel, amelyekkel — Kistere- nyei Ervint támogatva — sokan vívják a szélmalomharcukat... Prófétának lenni... Sok „bába” közé került a Feszty-körkép. A nemzetközi pályázat kapcsán „belekeveredett” az ügybe immár a szegedi múzeum és az emlékbizottság mellett a külügyminisztérium, az Országgyűlés kulturális bizottsága, s talán még a pénzügyi tárca is, mivel úgy hírlik: ”a lengyelek árajánlata kedvezőbb minden eddiginél." Bár kötve hisszük, mert a hazai restaurátorok 145 millió forintból hoznák ki három év alatt a munkát, addig a lengyelek — egyes források szerint — 175 millióéról). (Kissé részletesebben: 8,25 millió rubel, mellette 200 ezer USA-dollár értékű importanyag és a teljes ellátás). De ne számolgassunk, idézzünk inkább a szakvéleményekből, amelyek — bár nemigen találnak meghallgattatásra — sok mindenről árulkodnak: "A restaurátor szakértői bizottság megvizsgálva a pályázatra beérkezett két pályaművet..., az alábbi megállapításokat teszi— a magyar pályázatot tartja szakmai és gazdaságossági szempontból is alkalmasabbnak, mert a megmaradt eredeti daraboknak az állag szempontjából nagyobb biztonságot nyújt, a konzervált panorámakép szerkezete egységesebb felépítésű lesz, a kivitelezés egyszerűbb, kevesebb hibalehetőséget rejt, ám nagyobb precizitást, figyelmet igényel, és a helyi adottságokhoz is jobban alkalmazható. Németh Gábor sk. restaurátor, Pintér Attila sk. restaurátor, Szentkirályi Miklós sk. restaurátor." Hasonlóképp summáz egy másik szakvélemény is, amelyet a restaurálással kapcsolatban a múlt év szeptember közepén jegyzett dr. Hajmásy Tibor oki. gépészmérnök, illetve Bercsényi L. György oki. vegyészmérnök, speciális szakértő. Az ügyhöz tartozik még, hogy jelentkezett időközben a munkálatokban korábban jelentős részt vállaló Műanyagipari Kutatóintézet, amelynek szakemberei kijelentették: ”... az 1981-ben bemutatott és elfogadott technológiát továbbfejlesztették, és a restaurátorok által kívánt forgási hi- perboloid formát is ki tudják alakítani a körkép hordozószerkezeteként." S végül egy részlet a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Restaurátor Szakosztálya nyűt leveléből: "...kötelességünk tiltakozni az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékbizottság döntése ellen, mert a honfoglalást bemutató körkép tipikus dokumentuma a millenniumi ünnepségek szellemiségének, jelentős ' kultúrtörténeti értéke miatt újbóli felállítása nemzeti ügy, melyet a magyar restaurátorszakmának kell vállalnia és megoldania. ” Lám, mindezek ellenére: nehéz dolog saját hazában prófétának lenni... A lengyelek „ bevonulása ”... — Négy és fél évi munkánk van eddig a Feszty-körképben — vonta meg a restaurátor-festőművész csoport mérlegét Kiste- renyei Ervin. — Konzerváltuk a figurális rész 80 százalékát, pótoltuk a hiányzó részeket. Mi úgy mondjuk: „kifektettük”, vagyis felmértük a képet, s előkészítettük a folyamatos restaurálásra. Elkészült a helyreállítási terv is, s részletekben olyan 30 — 40 négyzetméteres darabokkal vagyunk készen. Három esztendőre lenne még szükségünk, a világkiállításra, az 1100. évfordulóra újra a teljes pompájában fogadhatná az érdeklődőket a festmény akár Budapesten, akár Ópusztaszeren. — Ezek szerint annyi huzavona, gáncsoskodás ellenére sincs tüske a társaságban? — Szó sincs róla, a körkép munkálatai minden bosszúságot feledtetni tudnának. Nem kerülheti el az újságíró figyelmét a feltételes módban fogalmazott válasz. Mert a lengyelek pályázata még nem lefutott ügy. Még olyan pikantéria ellenére sem, hogy annak idején, amikor otthon elkezdték a valóban híressé vált Raclawicei panoráma helyreállítását, első dolguk volt elzarándokolni az akkor már öt éve együtt dolgozó Feszty-csoporthoz egy kis — tapasztalatcserére. .. (Vége) Szilvás István Üveglemezfotó másolata: honfoglaló harcos, ökrösfogattal.. f 5 H \T \
