Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-23 / 19. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. január 23., kedd Egy hét. A KÉPERNYŐ ELŐTT Töprengek: vajon jogos-e a címbéli kérdőjel. Nem szeretnék sem indulatosan, sem megfontolatlanul ítélni, épp ezért inkább azt mondom, hogy a tévé kínálata lassan, de biztosan közelíti a csődszintet. Erről tanúskodik sajnos nemcsak az elmúlt hét ajánlatlistája. Eluralkodnak az ismétlések. Szürkül mindkét adó programja. Némi oázist csak az élet által produkált események tálalása jelent. Az érdem oroszlánrésze azonban ilyenkor sem a szerkesztőké, illetve a riportereké. Igazolásként elég csak a péntek esti Napzártára utalni. A majd másfél órás blokk igazi szenzációja ugyanis nem a hivatásosak „produkciója” volt, hanem a Fekete doboz gárdájának teljesítménye. Az itt tevékenykedők lehet, hogy nem profik, elképzelhető, hogy nem sajátították el a szakma valamennyi fortélyát. Az azonban tény, hogy szándékuk egyértelműen tisztességes, hiszen folyvást arra vállalkoznak, hogy fényt derítsenek az igazságra. Teljesítményük azért is kiugró, mivel technikai apparátusuk se versenghet kollégáikéval. Mindezt azért említettem, hogy jelezzem a válságból való kilábolás szerintem egyetlen útját, a következetes oknyomozást, azt a belső tartást, amely nem ismer semmiféle megalkuvást. Hát, ettől még messzire vagyunk! Az előbbi helyzetben Baló György olykor annyira bizonytalankodott, hogy a néző megkérdőjelezhette esetenkénti objektivitását is. Ha itt tartunk, akkor legalább a szórakozás nyújthatna vigaszt. A baj csak az, hogy az efféle szolgáltatásra is feleslegesen számítunk. A franciáktól vásárolt Magányos nők 102 percig untatott mindnyájunkat. Az amerikai cégjelzésű Karavánok se hozott kiugró sikert. Eleinte ugyan lekötött minket az egzotikus környezet, később azonban a vontatottan, néha csigatempóban vánszorgó mese elandalított valamennyiünket. Csábítva Álomország felé. Oda, ahol a fehér mögött nem rejtőzik a fekete, ahol a mosoly nem leplez késes indulatokat, ahol a Jó álarca alól nem a Gonosz vicsorog ránk, ahol a Szép valóban a félremagyarázhatatlan Tökély. Kár, hogy az irányt mutató táblák nem Budapestre, a Szabadság téri székház felé vezetnek. Pécsi István Bizonyára sokan voltak, akik nem szívesen nézték pénteken a nagy hírű olasz filmrendező, Federico Fellini filmjét, amelyet És a hajó megy rímmel vetítettek. Úgy füstölöghettek jó néhányan magukban, hogy milyen dolog is ez: az egész heti fáradtság és izgalom után holmi „művészkeÉs a hajó süllyed dést” közvetítenek, ami nem felüdülést kínál, hanem inkább gondolkodást követel. Igaz, ami igaz, valóban lehet* ennél jóval egyszerűbben bemutatni a világot, s általában az is járja. Mostanában, mióta minden úgymond kultúrpolitikai gát kezd leomlani, mintha ellenkező hatást értek volna el a régebbi válogatással. Még azok is az igénytelenebb, de látványosabb, izgatóbb produkciókat választják, akikhez közelebb állnak az összetettebb megfogalmazások. Ha mégis van értelme az efféle, mélyebb alkotások bemutatásának, az a mindenkiben élő igény, hogy valamivel többet lássunk és értsünk a körülöttünk történtekből. Fellini nem csupán egy hajó különös utasainak pusztulását kísérhetjük figyelemmel, hanem egy civilizáció haláltáncát is. Az első világháború poklába süllyedt az általa föltérképezett szétszabdalt világ, amelyben oly távol álltak egymástól az emberek, hogy csak a fegyver, a vér és a könny hozhatta őket közel egymáshoz. Talán ez is egyszerű és közhelyes igazság volna, ha erről egy az egyben szólna ez az alkotás. De mindezeken túl a jelenségek több arcával is szembesít bennünket ez a rendező, s nem hagyja, hogy valamilyen álomvilágba Tévedjünk el. Itt semmi sem azonos önmagával, mindenben más, több rejlik: talán egy jelkép, de az is lehet, hogy egy történet. A tiszta művészet képviselői, az operaénekesek és a zenebarátok szerb menekültekkel randevúznak, hogy aztán egy végső, nagy kórus hangjainál merüljenek valamennyien a hullámsírba. S közben idézőjelbe kerül ez az egész; filmgyári díszletek között szemlélhetjük a forgatást, hogy nehogy beleéljük magunkat a mesébe, s elhiggyük, hogy barátaink mind halottak, s hogy a hajó, a Glória N, amely a legendás énekesnő hamvait szállítja, mindenestől a mélybe süllyedt. A címmel is azt mondja Fellini: a hajó megy, s újra és újra nekiindul, mert mindig újraépül az a Bábel tornya, amelynek ledőlése véres összeütközésekbe sodorja az emberiséget. S napi tapasztalataink fényénél nem is olyan távoli és messzi ez a mondanivaló, és ez tanulság. Gábor László Feljelentés plakáttépésért Városi Ügyészség 3201 Gyöngyös A Kereszténydemokrata Néppárt gyöngyösi szervezete 1990. január 16-án 23 — 24 óra tájban mintegy 100 darab politikai plakátot helyezett el Gyöngyösön a Fő téren, különböző hirdetőoszlopon, egyéb hirdetmények és plakátok mellett. 1990. január 17-én a reggeli órákban észleltük, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt plakátjait csaknem kivétel nélkül eltávolították. A plakátokat egyébként a választási XXXIV. törvény 13 paragrafus előírásainak érvényesítése mellett helyeztük el.. Feljelentést teszünk ismeretlen tettesek ellen egyrészt rongálás (Btk. 324 paragrafus), másrészt választás rendje (Btk. 211 paragrafus) elleni bűncselekmény elkövetése miatt, amelyet feltehetően bűnszövetségben követtek el. Tájékoztatásul előadjuk, hogy ugyanezen helyeken 4-5 nappal korábban nagy mennyiségben másik párt által elhelyezett politikai plakátok sértetlenül helyükön maradtak. Fontosnak tartjuk még idejében felhívni a figyelmet politikai banditizmus, a tájékoztatás szabadsága megsértésének e korai megnyilvánulására, hiszen a választási kampány legelején vagyunk. Reisz István Kereszténydemokrata Néppárt gyöngyösi szervezete A KDNP gyöngyösi Szervezete kérésére közöltük — a választási felkészülés tisztasága érdekében — a fenti dokumentumot. Újabb „áldozat” a kultúrlobbyk kereszttüzében? (111/2.) A Feszty-körkép — ... Helyzetrajz egy hatvani restaurátor szélmalomharcáról Ha nem is tekintjük egyértelműen műkincsnek, a Feszty-körkép mindenképpen hallatlanul nagy jelentőségű kultúrtörténeti érték. Már csak azért is, mert a körképeknek —r ezekből körülbelül kétszáz készült a világon — mindössze a töredéke maradt fenn, éppen a monumentális méreteik miatt voltak sérülékenyebbek: elégtek, lebombázták őket, tönkrementek az idők során. Két kézen meg lehet számolni, hogy hány ilyen korú körkép van még a világon, a híresebbek közé tartozik Amerikában az Atlantai Körkép, ami eredeti állapotában van. Látható Kanadában is egy, s megmaradt még a szevasztopoli, a Waterloo-pano- ráma. A többi, mint például a moszkvai Borogyinói Körkép — ez is rekonstrukció, mert az 1960-as években leégett — már későbbi alkotás. Épület nélkül... — A budapesti bombázások a Feszty-körképben is nagy károkat okoztak. Miként lehetett pótolni a hiányzó részeket, illetve milyen dokumentumok alapján kezdhettek hozzá a restauráláshoz? — A megmaradt részeket 1946 — 47-ben fahengerekre tekercselve tárolták a főváros legkülönbözőbb helyein. Az egykor Brüsszelből hozatott nyolc méter széles, „összevarrt” vászon mintegy 25 százaléka elpusztult, illetve felvagdosták kisebb darabokra. Jellemző, hogy a műkereskedelemben még a legutóbbi időkben is felbukkantak ilyen 2-3 négyzetméteres részletek, ezek java részét vissza is tudta vásárolni a múzeumi hálózat... Szerencsére fennmaradt egy fekete-fehér üveglemezre ( készült diasorozat, a, Feszty-családtól szerezte meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum. Vagy volt egy Nagyváradi Ernő nevezetű fotográfus — korának nagy tudású fényképészeti technológusa —, aki a saját maga készítette objektívfejjel rögzített egy panorámafelvételt. De akadt még egy sor más, korabeli felvétel is, így megvolt az elégséges helyreállítási alap... — idézte az 1975-ben kezdődött restaurálás első mozzanatait Kisterenyei Ervin. A munkálatok meglehetősen nehéz körülmények között kezdődtek, hiányoztak ugyanis a megfelelő tapasztalatok s az alapfeltételek. Ezek közül a legfontosabb lett volna az épület, amelyben minden egyes részlet folyamatosan a helyére kerül a helyreállítás, konzerválás után. — Az, hogy épület nélkül kellett dolgoznunk, picit félrevitte a tervünket. Olyanokban gondolkodtunk ugyanis, hogy valamiféle tablósorra próbáljuk a képeket kasírozni, hogy addig is megóvhassuk az állagukat, amíg a végleges helyükre nem kerülnek. Végül az egyik szükségmegoldás európai sikert is aratott — mondta a csoport tevékenységét vezető restaurátor. — A Nemzetközi Restaurátor Szövetség zágrábi konferenciájára kijutott az egyik tervem. Az elképzelés szerint gyufásdoboz vastagságú, ívelt, szendvicsszerkezetű tartókra, négyszer 15 méteres táblákra ragasztjuk fel a képeket, akkor ezek a tartók így egymás mellett tárolhatók, s ha kész az épület, egyszerűen összeépítjük ezeket. Az elképzelésnek Zágrábban sikere volt, akkor még a szegedi múzeum is jó ötletnek tartotta... Ars Agria egyesület alakult Alulírottak 1989. november 17-i összejövetelükön úgy határoztak, hogy Ars Agria Egri Képzőművész Egyesület néven művészeti-kulturális egyesületet alakítanak. Ezen egyesület célja, hogy tagjai művészeti alkotótevékenységét segítse, érdekeiket képviselje, a város és megye kulturális életébe jobbító szándékkal bekapcsolódjék. Az egyesület tagjai azokból állnak, akik képző- és iparművészeti, művészetelméleti és írói, továbbá a művészeti élettel kapcsolatos szervezőmunkát folytatnak; Egerben, illetve annak kulturális vonzáskörzetében élnek, vagy munkásságuk kapcsolódik e területhez. Az egyesületben való részvételnek nem feltétele az ún. Művészeti Alap-tagság. Az Egri Képzőművész Egyesület ápolja tagjai kollegiális kapcsolatát, összejöveteleiken eszmecserét folytatnak aktuális kérdésekről éppúgy, mint személyes problémákról, az egyesület közös kiállításokat és egyéb rendezvényeket szervez, művészetikulturális kérdésekben véleményt nyilvánít. Az egyesület alapító tagjai tudatában vannak annak, hogy a művészi tevékenység szuverén egyéni alkotómunka, amely a személyiség önálló szemléletén alapul, de a különbözőségek elismerése és elfogadása mellett sok olyan pontja van munkásságuknak és életüknek, ahol tevékenységük egymás hasznára és a köz javára találkozni tud. Eger, 1989. november 17. Fajcsákné Balogh Erzsébet Oskóné Bódi Klára Kishonthy Jenő Csont István Balogh László Magyar István Herczeg István Herczegné Paparó Ibolya Erdős Júlia Pusztai Ágoston Debreczeni Zsóka Pelcz Zoltán Sárkány Zsigmond Sarkadi Péter Fodor Eta Fenti dokumentumot a napokban juttatták el lapunkhoz. Az egyesület törekvéseiről a közeljövőben részletesen beszámolunk. Akadékoskodónak tartottak... — Mi okozta a gondot, amely tulajdonképpen megosztotta a restaurálás folyamatának meg- ítélőit? — A múzeum megbízta a Mű- anyagipari Kutatóintézetet, valamint a Balatonfüredi Hajógyárat a műanyag tartók tervezésével és kivitelezésével. Ezzel kettéválasztották a restaurálás folyamatát, mert más a tartószerkezet és más a restaurált kép külön-kü- lön. Ez azért volt rossz, mert kiderült, hogy a műanyag lemezből csak egy hengerpalástot lehet készíteni, a körkép formája viszont egy „forgási hiberboloid”, tehát olyan, mint egy „hűtőtorony”, aminek ha a közepére állok, akkor ennek a kép esztétikai megjelenésére döntő jelentősége van... Felülről kapja ugyanis a kép a világítást, afelé tölcsérese- dik, a fény úgy oszlik a felületen, hogy az a természetes valóság látszatát kelti. Ezért nem lehet merev tartószerkezetre tenni. Rugalmas anyagot kell használni, mert az anyag környezettel azonos vibrációja idézi elő a „levegőperspektívát” a képen. Ráadásul ezeket a képrészleteket síkban nem lehet összerakni, csak térben, erre már az Amerikában restaurált, úgynevezett Cattisbourgi képnél rájöttek... — Nem próbáltak érvelni a gyakorlati tapasztalatok mellett? — Leírtam, jeleztem ezt a problémát, mire kiderült, hogy akadékoskodónak tartottak. Annak ellenére, hogy az egész szakma, s később egy háromnapos tudományos konferencia igazolta a tételemet, amelyre még 1982 — 83-ban jöttem rá... Végül az lett a vitából, hogy kiírtak egy meghívásos országos pályázatot a körkép restaurálására, amiből aztán nemzetközi lett. Egyedül a lengyel Zentrozap restaurátorcsoport pályázott mellettünk, s annak ellenére, hogy a hazai szakmai zsűri és a Képző- művészeti Alap a magyar pályázatot tartja jobbnak, a lengyelek kapták meg a munkát. Idézet az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékbizottság leveléből: „A munkát ellenőrző szakmai zsűri véleményét meghallgatjuk, de magunkra nézve nem tartjuk kötelezőnek...” (Folytatjuk) Szilvás István ... és az eredeti minőségű részlet Az erősen sérült... Mélyponton?
