Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)

1990-01-04 / 3. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1990. január 4., csütörtök B. U.E.K. Románia (Folytatás az 1. oldalról) ápolnak itt, közülük az egyiket Szegedre szállították, ahol egy bonyolult műtétet kell elvégezni rajta. A lövedék ugyanis szétron­csolta az állát. A városban viszonylag keve­sen sétálgatnak, hiszen január 2-át pihenőnappá nyilvánította az űj kormány. Az üzletek zárva vannak, és az első szabad szil­veszter után, ahol végre nem puskák, hanem petárdák dur- rogtak, sokan még az ágyban pi­hennek. Az újságírók viszont tal­pon vannak, hiszen 3-án meg kell jelennie az új magyar nyelvű lap, a Jelen következő számának. Barátságosan fogadnak a szer­kesztőségben, ahol Nőtáros La­jos, Kilin Sándor, Lészay Béla tájékoztatnak az aradi helyzet­ről. A lap egyébként a forrada­lom első napjától kezdve megje- lepik, egyelőre négy oldalon, frjss, bátor egyéni hanggal, ami j teljesen szokatlan a korábbi stí­lushoz szokott olvasók számára. Nem tudják egyelőre, hogyan fognak majd hosszú távon is eg­zisztálni, de egyelőre a napi teen­dőkre koncentrálnak, tíz-tizen- két ember készíti éjt nappallá té­ve a megye napilapját, melynek a lapengedélye is még csak kedden érkezett meg. 10 Mint kollégáinktól megtud­juk, a városban akkor hagyott alább a lövöldözés, amikor a 22- én éjjel ledobott, huszonkilenc fős szekuritáte-különítmény ve­zetőit elfogták. Ezeket azért küldték Aradra, hogy egy orszá­gosnak szánt offenzíva részeként destabilizálják a forradalmat: tá­madják a legfontosabb középü­leteket, rombolják szét a távközlé­si vonalakat, semmisítsék meg a terhelő iratokat, szüntessék meg az áramszolgáltatást, és terjesz- szenek rémhíreket. Ma is nyug­talanító, hogy bár az elfogott fő­nököket Bukarestbe szállító he­likopter felrobbant, a különít­mény tagjainak nagy többségéről nem lehet tudni semmi biztosat. Elcsípni nem sikerült közülük szinte senkit, a tűzharcokban csak kevesen estek el, legalább húsz ember tehát nyomtalanul eltűnt. Úgyhogy joggal elmond­hatjuk a nemrég nálunk bemuta­tott film címével: A gyilkosok főztünk vannak. Egyesek arra tippelnek, hogy miután a terro­risták értelmetlennek ítélték a ütovábbi harcot, civil ruhát öltöt­tek, és most hamis igazolványok birtokában próbálnak majd be­olvadni a tömegbe. Mások sze­rint sikerült külföldre jutniuk, ami nem igazán jó hír, hiszen vagy hozzánk, vagy a jugoszlá- ' vökhöz jöhettek elsősorban. Ennek ellenére mindenki azt . bizonygatja, hogy lövöldözések- itől már nem kell tartani, az em­berek már gyermekeiket is ki me­rik hozni az utcára, és a világhá­ború óta először Arad közepén még a város közös karácsonyfá­ját is felállították. Ágain az ün­nep színes égői világítanak, alat- tá az elesettekre emlékezők gyer­tyái lobognak. Az emberek most kezdik igazán fölfogni, hogy vé­ge a korábbi lidércnyomásnak, valóban új élet kezdődik szá­mukra. Csillogó szemmel újsá­golják, hogy folyamatos az áram­ellátás, a lakásokban van víz és fűtés, a televízió normálisan ad műsort. Ugrásszerűen javult az árukínálat is az ünnepre, mivel leállították az élelmiszerek ex­portját. Lehet kapni végre ehető minőségű kenyeret, tejet, két- háromféle felvágottat, kolbászt, marha- és disznóhúst, déligyü­mölcsöt. Ez itt egyenlő a világ­csodával, így az émberek bizako­dással néznek a jövőbe, és sokan még nem igazán gondolták vé­gig, hogy egy teljesen szétzúzott gazdaságú, demokratikus ha­gyományokkal nem rendelkező, a végletekig kisemmizett ország­ban alighanem bonyolult és hosz- szú folyamat vezet majd egy vi­rágzó Románia megteremtéséig. Amikor a struktúraváltással óhatatlanul együttjáró munka- nélküliségről, inflációról kérdez­getjük őket, csak legyintenek. Végre szabadnak érezzük ma­gúnkat a saját országunkban, és ez elegendő erőt ad ahhoz, hogy legyűrjük a nehézségeket — hangzik a tipikus válasz. Hozzá­teszik még, hogy az infláció kü­lönben sem lehet akkora, mint amilyen fekete árfolyamok vol­tak. Hiszen a boltokban nem volt semmi, és így a seftelőktől lehe­tett csak beszerezni a legszüksé­gesebbeket. Egy kiló kávé példá­ul, ami nélkül az orvos meg sem vizsgálta a beteget, 1700-2000 lejbe került. Egy doboz olcsó külföldi cigarettáért 70-80 lejt kértek el a feketepiacot működ­tető cigányok, akik a milícia hall­gatólagos beleegyezésével tevé­kenykedtek. Az újságírás népszerű foglal­kozás lett errefelé, hiszen a világ minden tévétársasága és jelentős lapja elküldte munkatársait Aradra is. Minket is barátságo­san, mosolyogva üdvözölnek fényképezőgépünket látva a já­rókelők, szívesen szóba elegyed­nek velünk. A korábbi, félelem diktálta tartózkodásnak nyoma sem maradt. Kisebbfajta csődü­let támad, amikor kiosztjuk az MSZP Egri Szervezete által ránk bízott kicsi zászlókat, melyeknek egyik oldala román, a másik ol­dala magyar nemzeti színű, rajta Hatalomváltás a tanácselnöki szobában. Ezen a helyen korábban Ceausescu portréja lógott Az épületek homlokzatán golyók ütötte sebek emlékeztetnek az aradi véres napokra „Forradalmi” lecke fiúknak Az új bukaresti kormány álláspontjától és az Aradon ta­pasztaltaktól merőben eltérő, megdöbbentő hírt kaptunk a fü­zesabonyi Rabosai Sándornétól, aki nemrég tért v issza Romá­niából. Eszerint három romániai állampolgárságú, Magyaror­szágra menekült fiatalember a nyírábrányi határátkelőtől tíz kilométerre fekvő Érmihályfalvára utazott haza, hogy a szil­vesztert családi körben ünnepelhessék meg. Ám a milícia laká­sukról elhurcolta, majd bántalmazta őket, és egyiküket, mert nem tudott románul, kopaszra nyírták. Irataikat elvették és ar­ra akarták kényszeríteni őket, hogy ismerjék be: azért tértek vissza, hogy "lazítsanak". Szabadságukat úgy nyerték vissza, hogy a falu fiataljai körülvették a milícia épületét, és annak fel- gyújtásával fenyegették meg a rendőröket. Elgondolkodtató, figyelmeztető ez az incidens: bizonyít­ja, hogy még korántsem mindenki értette meg az új idők szavát Romániában, és hogy vannak még olyanok, akik ahelyett, hogy levonva a konzekvenciákat, önként eltűnnének, ugyanúgy ha­talmaskodnak és kegyetlenkednek, mintha mi sem történt vol­na. Pedig 60 ezer ember vére árán gy ökeresen új rendszer szü­letett ebben az országban is. Igaz, Ermihályfalvától Temesvár, Arad és Bukarest messze van. De ugye már nem sokáig? a felirattal: B.Ú.É.K. Románia! Az emberek meghatottan lobog­tatják, vannak akik többet is kér­nek, ismerősöknek, barátoknak visznek belőle. Néhány év múlva talán ez is apró ereklyéje lesz majd a most zajló forradalom­nak. A tanácsházán lázas munka folyik, most szerveződik az új közigazgatás, új arcokkal, friss elképzelésekkel. Az épületet még a hadsereg védi, az udvar te­le van teherautókkal, harcko­csikkal, de a katonák arcáról már eltűnt a háború feszültsége, egy­mást ugratják, a lányoknak ud­varolnak. Benn az épületben csupa fiatallal találkozunk, a ha­talom régi emberei elmenekül­tek vagy házi őrizetben vannak, és szinte a semmiből jogászok, mérnökök kerültek elő, akik most szakadatlanul szerveznek, telefonálnak, tárgyalnak: pró­bálják újraindítani a közigazga­tást. December 21-e óta folya­matosan benn vannak az épület­ben, egy-egy félórára ugranak haza a családjukhoz, ilyenkor fiatalok gyűrűje veszi körül őket élő falként védelmezve egy-egy esetleges merénylő golyójától. A Nemzeti Honmentő Front aradi elnöke egy jó vágású fiatal szí­nész, Valentin Voicila, aki dacol­va a fegyverekkel, élére állt az aradi tüntetőknek. Nagy szerepe volt abban, hogy nem támadt fegyveres konfliktus a nép és a katonaság között a városban, és továbbra is azt tekinti legfonto­sabb feladatának, hogy erőszak- mentesen oldja meg a diktatúrá­ból a demokráciába való átme­netet. A korábban tekintélyt su­gárzó óriási íróasztal körül most karikás szemű, de eltökélt tekin­tetű fiatalok ülnek, a sarokban ordít a televízió, hiszen épp egy román rock-zenekar koncertjét közvetítik (erre se volt még pél­da), a falon a diktátor fényképe helyén most egy Jézust ábrázoló festmény függ. A város legcsino- sabb lányai ugyancsak itt tartóz­kodnak, a telefont kezelik, kávét főznek, bekapcsolódnak a viták­ba. Ez itt a fiatalok forradalma — lentétek is, nemcsak Romániá­ban, de Európa-szerte. Hosszúra nyúlt ez az újévi nap Aradon, késő éjszaka vágunk neki a Nagylak felé vivő útnak. Kicsit aggódva fürkésszük az előttünk húzódó utat és az árok­partokat, hiszen azzal biztattak bennünket, hogy bár béke és nyugalom van, de azért elszige­telt akciók bármikor előfordul­hatnak. Például, hogy minket ki­szállítanak az autóból, elveszik az útleveleinket és a kocsinkat, és így próbálnak meg a mi irataink­kal Magyarországra szökni. De szerencsére csak egy kövér pat­kány fut át egy vasúti átjáróban előttünk. Menekülő szekus, do­bom be a poént, de még nincs kedvünk nevetni... Koncz János Hatvan is felsorakozott mondja az egyik fiú érdeklődő tekintetünket látva. A főtéren találkozunk a Ro­mániai Magyar Demokrata Szö­vetség két vezetőjével, Hosszú Zoltánnal, és Ciszter Kálmán­nal. Rögtön a legfontosabbal kezdik: eddig hatszáz felnőtt és kétszáz fiatal lépett be a szerve­zetbe, és folyamatosan jelent­keznek az újabb tagok. Megerő­sítik, hogy az RMDSZ politikai pártként kíván majd működni, a magyarok érdekeit képviselve. A magyarországi honfitársaktól most elsősorban könyveket, új­ságokat szeretnének kérni, hi­szen a magyar nemzetiségi kultú­rát szinte felmérhetetlen csapá­sok érték Ceausescu alatt. Hosz- szú távon azt szeretnék, ha az or­szághatárok szerepe csökkenne, mert szerintük ezzel arányban kisebbednének a nemzetiségi el­Gesztus és gusztus A magyar nép egy emberként mozdult meg, hogy minden le­hetséges eszközzel támogassa a román forradalmat. Eger sem volt kivétel, s a város egyik gyűj­tőhelyére, a Széchenyi u. 18. szám alá is sorra-rendre érkez­tek a különféle adományok. Volt, aki a szájától vonta el a fa­latot, hogy enyhítsen a rászoru­lók helyzetén. Akadt viszont egy olyan küldemény is, melyet a tehergépkocsi sofőrje nem volt hajlandó — ahogy an a tanúk el­mondták: harcias felesége nyo­másának engedve — elszállítani Romániába. Hogy miért? Az okot az első pillanatban nehéz volt felfedni, mert az áru meg­nevezése csak ennyi volt: nyom­daipari termék. Áz egyik csomag megbontá­sakor derült ki, hogy a rakomány több ezer darab (becslések sze­Ha másfél hét gyors mérlegét megvonja az ember, hamar kide­rül, hogy a hatvaniak sem tétlen­kedtek a forradalmat élő Romá­nia, közelebbről az erdélyi nem­zetiségek megsegítésében. Már az események első napjaiban megkezdődött az élelmiszer, a ruhanemű, a kórházi felszerelé­sek és gyógyszerek közadakozá­sa, s december 22-én este a cu­korgyár megrakott teherkocsiján útnak is indult Arad célállomás­sal a városi kórház küldeménye, amely főként gyógyszerekből állt. Az egyházak, a különböző szervezetek és a Vöröskereszt aktivistái röviddel később egész kamionra való élelmiszert, ruha­neműt gyűjtöttek a városban és környékén, amely szállítmány egy békéscsabai központi raktár­ban kötött ki, hogy onnét terv­szerűen terítsék a közeli határré­szen túl eső település intézmé­nyei, lakossága körében. Har­madik szállítmányként, éspedig a helyi kenyérgyár telepéről 60 mázsányi cipó utazott Temesvár­ra, majd követte ezt a Lenin Tsz pótkocsis teherautója, amely ugyancsak lakossági közadako­zásból csaknem tíz tonnányi élel­miszert, ruhát és mosószert jut­tatott el egészen Zilahra, ahol a Megmentési Front városi elnök­ségének tagjai nyugtázták a kül­deményt. Miként hazánkban egyebütt, úgy Hatvanban és környékén is változatlanul tovább dolgozik mindmáig a gyűjtés szervezőbi­zottsága, az adakozókedv nem csappan, s igen sokfelé megható jelenetnek lehet tanúja, aki oda­figyel az eseményekre. Persze, van az ilyennek kontrasztja is! Szemtanúi lehettünk, amikor egy idős özvegyasszony reszke- teg kézzel 500 forintot terített az asztalra a bajbajutottakért, majd egy jólszituált, kerek képű férfi­ember 2 forintot pöccintett ki pénztárcájából, megjegyezve, hogy ezenkívül megszólaltatja még a kocsijának a kürtjét is. An­nak szintén örülnünk kell, hogy a különböző hatvani szerveződé­sek — MDF, Népfront, SZDSZ, Vöröskereszt, MSZP stb. — nem igyekszenek kisajátítani maguk­nak a gyűjtőakciót, nem próbál­ják azt politikai eszközül kama­toztatni, hanem őszintén azon vannak, hogy minél több ado­mány jusson el a rászorulóknak Románia, Erdély soknemzetisé­gű tájainak. Érdekes továbbá, hogy hatva­ni kapcsolatok révén osztrák és NSZK konvojokkal is találkoz­tunk Nagylaknál, majd Aradon. A Bécs és a román határváros között harmadszor forduló ko­csisor a Nemzetközi Tőkés Lász­ló Mozgalom gyűjtéséből szár­mazó nagy mennyiségű külde­ményben így juttatott keleti szomszédaink javára például százszámra kórházi lepedőt, diagnosztikai műszereket, csak­nem 7 ezer pár gumikesztyűt, nem szólva a vérkészítmények­ről, gyógyszerekről. De Borsodi Ferenc, a Wolfsbachban élő ma­gyar festőművész még ahhoz is segítő kezet nyújtott, hogy a for­radalom első magyarországi ál­dozatai között lévő gépkocsive­zető, Tóth Sándor holttestét ha­zaszállítsák Hódmezővásárhely­re, ahol tegnap helyezték örök nyugalomra. (m.) Könyvet, játékot! A Magyar Úttörők Szövetsé­ge az alábbi felhívással fordul tagjaihoz: Gyerekek! Legkedvesebb könyveitek, já­tékaitok közül ajánljatok fel azoknak, akiknek most nem ju­tott, évek óta nem juthatott, és a szünidő utáni első tanítási héten gyűjtsétek össze ezeket az úttö­rőcsapataitokban, a felnőttek se­gítségével juttassátok el a városi, nagyközségi, kerületi, területi csapatvezetői tanácsokra, útttö- rőelnökségekre. Beszéljétek meg szüléitekkel, hogy családotok részt tudna-e vállalni a Romániából érkező gyerekek fogadásában, ha erre szükség és lehetőség adódik. A vállalkozók nevét és rímét írjá­tok meg a Magyar Úttörők Szö­vetsége Országos Ügyvivő Tes­tületé címére: Budapest XII., Konkoly-Thege Miklós út 21. 1121. Telefon: 156-55-75. rint 5—7 ezer) 1990-es aktnap­tár. Az Egri Nyomda így kívánta segíteni a romániai helyzet mi­előbbi konszolidálódását. Nem szeretnénk rosszízű tré­fákat faragni az eset kapcsán. Annál is inkább, mivel az efféle ruhátlan teremtések fényképei­ben korábban nem is gyönyör­ködhettek az ottani férfiak. A naptárak jövőbeni sorsáról még a gyűjtés szervezői is vitatkoz­nak. Néhányuk szerint ez a fel­ajánlás morbid a kint történtek után, a liberális nézeteket val­lók viszont úgy vélik, e téren sem árt az Európához való mi­előbbi felzárkóztatás. Valószínű, hogy a feladó nem sokat töprengett hasonló kérdé­seken. Fontosabb volt számára a gesztus, mint a gusztus. (g.l. — s.i.) Szabadság, szerelem a városháza tövében (Fotó: Szántó Gvörev)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents