Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-22 / 18. szám
KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1990. január 22., hétfő r Az oktatási igazgatóság és az „egri egyetem” A Népújság 1990. január 10- én és 18-án részletes cikkeket közölt arról, milyen tervek születtek az egri volt MSZMP Oktatási Igazgatóság épületének hasznosítására. Ezekben az írásokban az is tükröződik, hogy városunk és megyénk döntéshozói — úgy látszik — nem tekintik eléggé szívügyüknek az egri egyetem ügyét. Kétszáz év óta Egernek most van ismét reménye arra, hogy belátható időn belül tudományegyeteme legyen. Aki egy kicsit is tájékozódott erről a lehetőségről, annak számára nyilvánvaló, hogy az itteni tanárképző főiskolát csak úgy lehet egyetemmé fejleszteni, ha az intézmény teljes egészében megkapja a nevében is oktatási céllal létesített pártoktatási épületet. Eger város jövője, kulturális továbbfejlődése szempontjából nem lehet közömbös ez a kérdés. Miskolcon az utóbbi években széles társadalmi mozgalom bontakozott ki, hogy városukban egy „bölcsészegyetem” létesüljön, noha ennek ott nincsenek meg az iskolai alapjai, hagyományai; mégis úgy látom, hogy ott a város és a megye mindent megtesz e nagy cél elérése érdekében. Ott sokkal nagyobb áldozatokat is vállalnak, mint egy pártoktatási épület megszerzését, átadását erre a célra. Nálunk mintha fordított volna a helyzet: Egerben megvan az alap, a négy évtizede itt működő tanárképző főiskola, ezt könnyebb volna egyetemmé fejleszteni, mint a miskolciaknak bölcsészegyetemet létesíteni a semmiből. De Egerben nem érzem, hogy a város és a megye vezetői ugyanúgy mindent megtennének ebben az ügyben, mint a miskolciak. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Művelődési Minisztérium a messzi Pesten minden jel szerint felkarolta az egri tanárképző főiskola egyetemmé fejlesztésének dolgát, itt helyben viszont sokan meg sem gondolják, hogy a város kulturális továbbfejlődésének milyen óriási lehetőségét szalasztják el, ha a legfontosabb, de kész feltételt: az oktatási igazgatóság épületének átadását is sajnálják a cél érdekében. Úgy gondolom, az volna természetes, ha Eger állami, vállalati vezetői, s a város egész polgársága átérez- né, hogy egy város és egy országrész kulturális emelkedése sokkal fontosabb, mint egy volt pártoktatási épületnek a „pénzszerző” hasznosítása. A legmagasabb szintű művelődés fontosságát, ha valahol, akkor itt Egerben presztízskérdésnek kellene tekinteni, mert az egri egyetem gondolatának több mint kétszáz éves hagyománya van. Barkóczy Ferenc egri püspök már 1754-ben bejelentette, hogy az itteni püspöki iskolát nyilvános egyetem — „publica Universitas” — rangjára szeretné emeltetni. Mária Terézia királynő kezdetben rokonszenwel fogadta ezt a szándékot, de amikor Barkóczy utóda, Eszterházy Károly püspök azzal a tervvel állt elő, hogy Egerben egy négykarú katolikus, egyházi vezetésű egyetem létesüljön, a királynő ezt már nem támogatta, mert a felvilágosodást ő úgy értelmezte, hogy nem egyházi, hanem állami egyetemekre van szükség. Eszterházy közben már megépíttette az elképzelt Universitas nagyszerű épületét, az egri Líceumot. A püspök tragédiája az volt, hogy mereven ragaszkodott saját elképzeléseihez, s így szembekerült a. felvilágosodás bécsi iskolapolitikájával. A királynő az akkori Magyarország egyetlen tudományegyetemét, amelyet 1635-ben Pázmány Péter esztergomi érsek alapított a Pozsonyhoz közeli Nagyszombatban, egyházi kézből akkor vette át állami kézbe, s ilyen körülmények közt nem engedélyezte, hogy Egerben egy katolikus egyetem létesüljön. Amikor Eszterházy arra hivatkozott, hogy Egerben, az ország belsejében is szükség volna egyetemre, Mária Terézia 1777-ben a már meglévő nagy- szombati egyetemet helyezte át az ország belsejébe, Budára, s azt fejlesztette az egrinek a létesítése helyett. Ezért nem születhetett meg akkor az egri egyetem, fölépült azonban, s immár több mint kétszáz év óta rendületlenül áll városunk központjában az egri egyetem eszméjének szimbóluma, a Líceum pompás épülete. Eszterházynak köszönhetjük, hogy a Líceum révén 1949-ben városunkba jöhetett a tanárképző főiskola. Ha nincs a Líceum, akkor Eger aligha vehette volna át ezt az egy évvel korábban Debrecenben alapított felsőoktatási intézményt. Az áldozatos életű nagy püspök emlékének is tartozunk azzal, hogy ezt a főiskolát a mi társadalmunk egri egyetemmé fejlessze. Ehhez azonban kevés a Líceumnak már eddig is szűknek bizonyult épülete. Az egyetem létesülése, ami nem történhetett meg 1777-ben, megvalósulhat most, 1990-ben, de a főiskola egyetemmé fejlesztéséhez elengedhetetlen a volt oktatási igazgatóság épületének birtokba vétele. Úgy tudom, hogy ennek már január 1-jén meg kellett volna történnie. Reméljük, a városi és a megyei tanács mindent megtesz annak érdekében, hogy a teljes átadásra minél előbb sor kerüljön. Milyen szép is lenne, ha Egerben már 1990 szeptemberében megindulhatna a részleges egyetemi képzés! Nem szabad, hogy meghiúsítsa ezt a volt pártoktatási épület átadása körüli huzavona! Dr. Pásztor Emil főiskolai tanár Kozák Karoly emlékére Szívéhez az egri vár állt legközelebb s A napokban az egri vár kisebb ágyúdombján jelképesen a nemzeti trikolór helyett a gyász fekete zászlaját kellett volna lengetnie a hideg januári szélnek. Nagy halottja volt Eger vára régészetének: Kozák Károly, az Országos Műemléki Felügyelőség nyugalmazott régésze tragikus hirtelenséggel befejezte eredményekben magasra ívelt földi pályafutását. A hazai műemlékvédelemnek olyan kimagasló egyénisége volt ő, aki bár az ország számtalan helyén munkálkodott szép eredménnyel, de minden elfogultság nélkül állíthatom, mint bizalmas jó barátja, hogy szívéhez az egri vár állott a legközelebb. Jánoshi- dán, Sümegen, Kiszomborban, Pécsváradon csakúgy megmarad a keze nyoma, mint Tarnaszent- márián, de kivált az egri várban — s ki tudja most hirtelenjében felsorolni azokat a helységeket, ahol aprólékos, gondos és hozzáértő munkával hozzájárult múltunk egy kisebb-nagyobb jelentőségű emléke maradványainak feltárásához, s annak megőrzéséhez. Kozák Károly kétkezi munkásként indult az életbe, de tehetsége mihamar kibontakozott, s mint néptanító, három X-szel a vállán kezdte meg a budapesti egyetemen régészeti tanulmányait. Azok közé a régészek közé tartozott, aki nem elégedett mega régmúlt maradványainak a puszta feltárásával, de mindig kereste a rideg-hideg kövek mögött a múlt emberét, légkörét, és mindig kereste a talált adatok hazai, shaa helyzet úgy kívánta, külföldi összefüggéseit. Kozák Károly régészeti munkássága szorosan egybeforrott az egri vár felszabadulás utáni feltárásával! Nemcsak az egykori püspöki palota feltárásán munkálkodott, de a Varkoch-kapu- bástya, a Föld- és a Tömlöcbás- tya, a Setét-kapu, a Baldigara építette délkeleti nagy fülesbástya, a belső vár eredeti nagy kapuja, az úgynevezett Hippolit- kapu, a Gergely-bástya, a Dobóbástya, a mai képtár mögötti részek voltak munkaterületei. Karcsi barátunk munkája egyik súlypontját a várbeli székesegyház maradványain végzett alapvető kutatásai képezik. Ő volt az első régész — és ha kell, történész —, aki elemző kutatásai eredményeként „megtalálta” a várban az első templom maradványait. Kimunkált elméletével mindörökké beírta a nevét nem csupán a vár feltárása történetének az élvonalába, de a magyar régészet nagyjai sorába is! Munkássága utolsó tettével sikerült rábukkannia talán a vár legrégibb maradványának részleteire is, mint ő mesélte, s mutatta nékem örömtől kipirult arccal az ideiglenesen és „csak úgy baráti alapon” nyersen és elsődlegesen „fellegvárnak” nevezett falmaradványokra. — Csak kevesen, talán csak a beavatottak tudják, hogy Kozák Károly nevéhez, munkásságához fűződik a tamaszentmáriai templom régészeti kutatása. Sikerült összehasonlító vizsgálatok alapján keletkezése korát is megállapítania, mely szerint a tamaszentmiklósi templom még a Géza nagyfejedelem kori első térítés időszakában épülhetett. Kozák Károly kétségtelenül nem tartozott az úgynevezett „könnyű” emberek közé, de tetteit, szándékait, elhatározásait mindig tudományos, alapos megfontoltság, helyesnek ítélt — s később mások által is annak talált — nézeteihez való makacs ragaszkodás sugallta. S az esetek elsöprő többségében az idő, az eredmények őt igazolták. Bár nem mondotta soha, de örökké fájó sebe maradt, hogy hosszú évekkel ennek előtte teijedelmes televízióadásban nem éppen jó! fésült támadással rontottak neki, — nem is gondolván arra, hogy mennyit ártottak azzal a műsorral az egri vár szent ügyének. Kozák Károly munkásságát soha senki hivatalos helyen nem ismerte el! Úgy szállt sírjába az egri vár nagy régészegyénisége, hogy még talán csak vállverege- tésre sem érdemesítették! Éppen ezért a független sajtó adta nagy nyilvánosságot megragadva, tisztelettel azt javasoljuk Eger Város Tanácsának, hogy elismerve Kozák Károly halhatatlan érdemeit a vár tudományos régészeti feltárásában, részére „post mortem ” a Pro Agria kitüntetést adományozza. Felelősségem teljes tudatában állítom, hogy amennyiben erre sor kerül, jelentős mértékben emeli a tanács az általa adományozható elismerés súlyát és tekintélyét. Karcsi, nyugodj békében! Esküszünk, hogy emlékedet megőrizzük! Sugár István 5 'í I If Újabb „áldozat” a kultúrlobbyk kereszttüzében? (111/1.) A Feszty-körhép korképe... Helyzetr^fz egy hatvani restaurátor szélmalomharcáról Kibontakozóban van egy újabb kultúrboirány. Ezúttal nem egy „Petőfi-ügyről" van szó, amelyben a feltárt csontváz körül zajlik a vita, hanem egy millenniumi nevezetességről, a Feszty- körképről. A századvégi kultúrtörténeti értékről, amely — a művészettörténészek, a művelődésügyi irányítók s a különböző szakértői bizottságok, valamint pénzemberek kereszttüzében — ma: hontalan a hazában... — A restaurálás ötlete akkor vetődött fel, amikor egy századvég-kiállítás volt az 1960-as évek végén a Magyar Nemzeti Galériában, akkor egy ötször ötméteres darabját állították ki keretre feszítve. Utána, 1970 — 74 körül történtek az első kezdeményezések — Erdei Ferenc nevéhez fűződtek —, hogy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Émlékpark- ban méltó helyre kerülhetne... Én úgy kerültem bele — mondta a hatvani származású, s ma is ott élő Kisterenyei Ervin festőművész-restaurátor —, hogy végzős restaurátor szakos koromban sikerrel állítottam helyre a szentesi múzeum Koszta-képeit. A kiállítást megnyitó szegedi muzeológus-igazgató, Trogmayer Ottó vetette fel: a Feszti-körképről van szó, nem talál rá embereket, meg tudnánk-e csinálni. Szaktársaimmal rögvest azon törtük a fejünket, miként kellene ezt a képet hűen helyreállítani. Úgy képzeltük el, hogy olyan 5 — 7 év alatt meg lehet csinálni... Először a vízözön... Hát, akkor járjuk körbe — a körképet! — A körkép a mozi előtti korszak nagy európai, később tengerentúli „összlátványossági” divatja volt. A szó — hogy körkép — egy magyarosítás, a panoráma megfelelője. Tulajdonképpen teljes képet jelent, vagyis azt, hogy készítettek egy monumentális méretű —15 méter magas és 120 méter kerületű — vászonképet, amelyet középen, körülbelül ötméteres magasságban egy dobogóról lehetett nézni. A néző és a kép közötti, általában 10-12 méteres távolságot pedig úgyneA sérült festmény egy részlete... vezett terrénummal, tehát épített előtérrel hidalták át, ez az épített előtér észrevétlenül simult át a festett látványba. Ezeken a legelső képeken — amelyeknek az ötlete egy Robert Baker nevű angoltól származik, aki ebből szabadalmi leírást is készített és a körképét maga festette meg Londonban — általában városlátképet mutatnak be, de az esetek többségében valamilyen csataképet — idézte fel a hőskort a restaurátor. — Honnan adódott Feszty Árpád ötlete? — Ez a történelmi jellegű csatakép, A magyarok bejövetele 1891 — 94 között készült el, tulajdonképpen a millenniumra. Néhány évvel ezelőtt volt ugyanis a párizsi világkiállítás, ahol megfordult az egyébként közepes tehetségű festőnk, s akinek roppant megtetszett az-ott kifeszített óriási körkép, a Resonvilli csata. Feszty a monumentalitás airánti vonzódású, érzékeny ember volt, elhatározta hát, hogy itthon is készít egyet. Először a vízözönt akarta megfesteni, de apósának, Jókai Mórnak a javaslatára — hiszen Magyarország akkor a millennium lázában égett — végül is a magyarok bejövetelének a témáját választotta. Az akkori művészvilágból rögtön társakat toborzott maga mellé, mint az ismertebbek közé tartozó Spányi Bélát, Újváry Ignácot, Mednyánszky Lászlót... „Bejön a paraszt a körképbe...” A népes társaság hamarosan munkához is látott: ki-ki a maga módján és tehetségével segítette, támogatta a hatalmas vállalkozást. Feszty elkészítette a körkép hozzávetőlegesen egytizedes léptékű tervét. Elutaztak a MunKisterenyei Er- I vin restaurátor (balról a harmadik) és munkatársai a körkép eredeti, első plakátjával kács melletti Volóci-völgybe, ahol az eredeti helyszínnek megfelelő tájképi vázlatokat vetettek vászonra, s mint a krónika megőrizte: még Dankó Pista is „segített”, hiszen zenészeivel sokszor szórakoztatta a munkálkodó festőművészeket. — Három esztendő múltán, 1894-ben elkészült a kép, a teljes segédlet mellett tizenkét festő dolgozott addig a pillanatig, amíg végre a közönség elé került az alkotás. A 15 méter magas, 115 méter hosszú, s mintegy 1800 négyzetméter felületű körképnek óriási sikere lett... Gyakorlatilag Magyarország lakosságának túlnyomó többsége már az első alkalommal megnézte. A millenniumtól 1900-ig a mai Szépművészeti Múzeum helyén állott épületben kapott helyet, majd kivitték a londoni világkiállításra. Időközben Budapesten felépült a Szépművészeti Múzeum, így a visszakerült képet nagyjából a Fővárosi Nagycirkusz mai helyén állították ismét ki, az egykori mutatványostéren felhúzott második „otthonában”. Ott volt látható egészen 1944-ig, amikor az egyik bombatámadáskor súlyosan megrongálódott: a kép egy része leomlott... Fennmaradt azonban a körkép „titkárának”, Gárdonyi Gézának a feljegyzése a siker éveiből. Ebben írta egy alkalommal a monumentális alkotásról: „Bejön a paraszt a körképbe. Körülnéz és önkéntelenülfelkiált: hová lett a Városliget?” (Folytatjuk) Szilvás István
