Heves Megyei Népújság, 1990. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-22 / 18. szám
NÉPÚJSÁG, 1990. január 22., hétfő GAZDASÁG — TÁRSADALOM Elszámolást, de nem leszámolást Beszélgetés Vastagh Pállal, az MSZP kezdeményezéséről Nagy visszhangot kiváltó bejelentést tett a Magyar Szocialista Párt elnöksége: semmiféle közösséget nem vállalnak az elmúlt korszak olyan közismert vezetőivel, mint Biszku Béla, Gáspár Sándor, Korom Mihály, Németh Károly, Pullai Árpád. Álláspontjuk szerint szükség van egy parlamenti ad hoc bizottságra, amely előtt vagyonnyilatkozatot kellene tenni valamennyi, az elmúlt tíz évben hivatalban volt állami vezetőnek, országos és megyei pártvezetőnek, illetve fővárosi és megyei tanácselnöknek. Ez az elhatárolódás a korábbi MSZMP prominens személyeitől régóta várt, sokak szerint talán már meg is késett lépése volt az MSZP-nek. A közvélemény meglehetősen tanácstalan atekintetben, hogy valójában mi is fog történni? Vastagh Pált, az MSZP vidéki titkárát arra kértük, részletezze pártja állásfoglalásának tartalmát. Nyilatkozat a vagyoni helyzetről — Azzal kezdem, amiről eddig a sajtóban alig esett szó: állásfoglalásunknak a mára, illetve a jövőre vonatkozó részével. A politikai élet tisztasága, az MSZP erkölcsi hitele érdekében kezdeményeztük, hogy pártunk valamennyi mai vezetője és vezető testületéinek tagjai tegyenek vagyonnyilatkozatot. Ezek a nyilatkozatok a napokban meg is születtek. Javasoljuk, hogy tegyék meg ugyanezt a szocialista páti képviselőjelöltjei is. Ami a múltat illeti, elsősorban azoknak a politikusoknak a nevét soroltuk fel, akiket az elnökség véleménye szerint politikai felelősség terhel a reformok lefékezésében. Az ő esetükben vizsgálatnak kell tisztáznia a személyes felelősséget. Ezért javasolja az elnökség az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának, hogy az kezdeményezze: mindazok, akik 1980 óta parlamenti képviselők, miniszterek, államtitkárok, állami főhivatalnokok, megyei tanácselnökök, párttitkárok voltak, tegyenek utólagos vagyonnyilatkozatot. Jóllehet, egy ilyen nyilatkozat igazából akkor nyújt teljes képet, ha egy korábbi vagyoni állapothoz lehet hasonlítani, ám ennek hiányában is következtetni lehet arra, hogy egy adott beosztással jaro juvcdelcm mckkura vagyon legális megszerzésére volt elegendő. Ahol konkrétan bizonyítható a korrupció, a hatalommal való visszaélés, ott büntetőeljárást kell kezdeményezni. — A vidéki Magyarország korábbi állami, politikai vezetői közül ezek szerint kevesen tartoznak majd abba a körbe, ahol erre a vagyonnyilatkozatra sor kerülhet. Márpedig összefonódás, korrupció, hatalommal való visz- szaélés a kisebb településeken talán több volt — s meglehet, van még ma is —, mint a fővárosban. Megeshet, hogy még aktív, vagy már nyugdíjas, ám kiváló kapcsolatokkal rendelkező emberekkel kell szembefordulniuk egykori vagy jelenlegi beosztottjaiknak. Elképzelhető, hogy sok helyütt kevés lesz ehhez a bátorság, másutt meg talán túlságosan is elszabadulnak az indulatok. Mi a véleménye erről? — Erre kétségtelenül számítani lehet, és a szocialista párt helyi szervezeteinek tudatosan vállalniuk kell a kezdeményezést, miként az elnökség vállalta ezt országosan. De mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne boszorkányüldözés kezdődjön. El kell választani a politikai természetű felelősség megállapítását a korrupciós ügyektől. Az előbbi esetben a nyilvánosság útján a párt helyi szervezeteinek el kell határolódniuk az adott személy korábbi intézkedéseitől, állami, politikai döntéseitől. Ahol pedig bizonyíthatóan korrupciós ügyekről, hatalommal való visszaélésről van szó, ott a büntetőjog szabályai szerint kell eljárni. A közélet megtisztításában országosan is, de vidéken különösen már eddig is rendkívüli szerepük volt a tömegközlési eszközöknek. A lakosságot irritáló visszaéléseket még a nagy politikai változások előtt elkezdték feszegetni. Több megyében kifejezetten a helyi újságok határozott fellépése indította el az erjedést. Erre a nyilvánosságra most is nagyon számítunk. De hadd tegyem hozzá, csak a megfontolt és tényeken alapuló írások segítenek igazán. Nem választási fogás — Szóba került a vagyonnyilatkozat intézménye. Nem gondolják, hogy az Önök kezdeményezésének az a része, amelyik a jelenre és a jövőre vonatkozik, nem fog igazán tetszést aratni? Például a többi párt körében, amelyeknek Önök szintén javasolták, hogy vezetőik, leendő képviselőik tegyenek hasonló vagyonnyilatkozatot. Arra gondolok, hogy manapság a magántulajdont, a vagyont, a vagyonoso- dást egyre inkább privát ügyként kezeli a társadalom, főleg annak a jobb módú része. — Itt nem az a kérdés, hogy kinek mekkora vagyona van, hanem az, hogy politikai, állami tisztséget betöltve nem használ- ja-e az ezzel járó lehetőségeket, a hatalmat vagyona gyarapításához. Az lehet a mércéje, hogy az adott időszakban miként gyarapodott az illető anyagilag. Egyébként más demokratikus országokban, ahol ugyancsak vannak gazdag emberek, ez bevett szokás, kialakult mechanizmussal, rendszeres vizsgálatokkal. A vagyoni helyzet valóban magánügy. Ez természetesen mindaddig áll így, amíg valaki közszereplést, politikai funkciót nem vállal. Aki nem akar politikus lenni, annak valóban csak az adóhatósággal van elszámolni- valója. De aki állami vagy pártfunkciót vállal, annak a nyilvánosság előtti vagyoni elszámoltatást is vállalnia kell. Ennek nálunk is természetessé kell válnia, ez a közéleti, politikai erkölcs egyik pillére. — Az MSZP-nek ezzel a kezdeményezésével kapcsolatban elhangzottolyan megjegyzés, hogy nem több, mint választási fogás. Miért pont most hozták nyilvánosságra az öt nevet, ésmiértcsak ezt az ötöt — ezt is szóvátették. — Az, hogy mi választási fogás és mi nem, ez megítélés kérdése. Tény, hogy a mi pártunkon belül már a kongresszuson szenvedélyes viták alakultak akörül, hogy legyen-e etikai bizottság, és miként számoljunk el a múlttal. Tulajdonképpen egy éve mondjuk, hogy elszámolásra van szükség, Pozsgay Imre kaposvári beszédében fogalmazta meg ezt először. S azt is hozzétette, hogy elszámolásra, de nem leszámolásra van szükség. Ami pedig a névsort illeti, a megnevezett politikusok valóban különösen nagy szerepet játszottak a reformfolyamat megtorpanásában. Megnevezésük ugyanakkor nem jelenti azt, hogy másokat nem terhel politikai felelősség. Egyébként a mi állásfoglalásunk egyben az egész Lázár-korszaktól, annak hibás gazdaságpolitikájától is elhatárolódik. Márpedig ez a korszak tizenkét évig tartott. . Pusztai Éva Rendelet a közgyógyellátásról A súlyos rokkantnyugdíjasok kérvényezés nélkül, automatikusan kapják meg az úgynevezett közgyógyellátási igazolványt; a méltányossági alapon kiadott igazolványok után a helyi tanácsok bizonyos összeget kötelesek fizetni a társadalombiztosításnak — mondotta dr. Matejka Zsuzsanna miniszteri biztos az MTI érdeklődésére arról a két lényeges változásról, amelyet a közgyógyellátásról szóló miniszteri rendelettervezet tartalmaz. A téiriát az Országgyűlés társadalombiztosítási bizottsága január 22-i ülésén vitatja meg, s a tervezet elfogadása esetén a jogszabály várhatóan február elején lép életbe. Az új jogszabály elkészítésekor a jogosultak körét a súlyosan rokkant nyugdíjasokkal bővítették. E kiterjesztés mintegy 70 ezer embert érint. A másik lényeges változás célja pedig, hogy a helyi tanácsokat megfontolásra késztesse: egyszeri szociális segélyt adnak-e a rászorulóknak, vagy közgyógyellátási igazolványt. Ez utóbbi esetében a tanács a szociális segély havi összegének 60 százalékát köteles átutalni a társadalombiztosítási szerveknek. A közgyógyellátásra jogosultak körét ismertetve Matejka Zsuzsanna kifejtette: igazolványra jogosultak az intézetben nevelt kiskorúak, a rendszeres szociális segélyben részesülők, a hadigondozottak, a családi segélyt kapó sorkatonák, a rokkantsági járadékosok, a súlyos rokkantnyugdíjasok, valamint azok a beteg gyermekek, akik után eltartójuk emelt szintű családi pótlékot kap. Méltányossági szempontból kaphatnak közgyógyellátási igazolványt az egészségileg, szociálisan rászorulók közül elsősorban azok, akiknek életkora meghaladja a nyugdíjkorhatárt; jövedelme a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegét nem éri el; illetve azon nagycsaládosok, akik három vagy több kiskorú gyermeket nevelnek, s gyógyszerköltségük a család megélhetését tenné bizonytalanná. A közgyógyellátásra jogosító igazolványt a helyi tanács végrehajtó bizottságának szociálpolitikai osztálya állítja ki. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, dolgozó esetében munkáltatói, társadalombiztosítási, egyéb esetekben pedig körzeti vagy kezelőorvosi javaslat szükséges. (MTI) SOKAN ÉS GYAKRAN BESZÉLNEK, írnak egy idő óta a magyarországi szegénységről. Egyrészt, mert már szabad, másfelől pedig amiért sajnos van is mit szóba hozni. A korábbinál lényegesen feltűnőbb, mind aggasztóbb az elesettek nagy és növekvő száma. Ha ugyan a koldusok még mindig nem is kerültek elő igazán észrevehetően, guberálókkal mát feltétlenül egyre sűrűbben találkozhatunk. Elvétve bár, de tisztesnek vélt polgár is bele-beletúr nemcsak a rejtettebb kukásedénybe, hanem akár a közterületi szemétgyűjtőbe, s olykor úgyszólván a legélénkebb utcai forgalom mellett. Legalábbis nyugdíjas korában. S a kotorászásnál a pénzért — néhány forintért — visszaváltható üres üvegeket lassan-lassan követik az értékesebbnek tartott holmik is, a félretaposott, kilyukadt talpú cipők, a megkopott vagy megunt, de még hordható ruhaneműk. Határozottan megnőtt a használtcikküzletek, a kilós textíliákat árusító boltok népszerűsége. A „lengyelpiacokra” pedig vissza-visszatérő érdeklődő, fogyasztó számos, anyagilag még mindig kifejezetten jól szituált ember is. Túlságosan körül sem kell néznünk, hogy olyanokat tapasztaljunk, amikre hosszú évekig nem volt — nem lehetett— példa hazánkban. A nyomorultat felkarolták, segélyezték, ha lehetett: munkára szoktatták, s fizették, fizetgették. Szégyellette magát, aki nem dolgozott, dolgozhatott. Iparkodtak dugdosni a rongyokat, megpróbált szépen, elfogadhatóan öltözni az is, akinek ez terhet jelentett. Mígnem a legnagyobb igyekezet, erőfeszítés is kevésnek bizonyult egyszer, a szemérmen felülkerekedett a szükség, s annyi hazánkfia bevallotta ország-világ előtt, hogy többre már képtelen, s leplezetlenül viselni kezdte sanyarúra fordult sorsát. NEMCSAK LEHANGOLÓ, HANEM MEGDÖBBENTŐ IS, hogy az a család, amely például tavaly az egy személyre jutó jövedelme alapján már nem jogosult tanácsibérlaícás-cserére városon, hasonló anyagiak mellett ma lényegesen a hi vatalosan kimutatott létminimum alatt folytatja életét! Napjainkban rengetegen már az első önálló otthonhoz jutás reményét is feladni kényszerülnek. Nemhogy hónapról hónapra félretenni, hanem egyszerűen a fizetéstől a fizetésig „kijönni”is alig, vagy egyáltalán nem tudnak a mindennapi megélhetés súlyos gondjai miatt. Számukra megszűnt a gyűjtés fogalma,örülnek, ha legalább az üzemi konyha ebédjére, s reggel-este a legszükségesebb kiegészítő étkezésre futja. Elégedettek, ha öltözködésük valamivel jobb a még különösebb megütközést nem keltőnél, a divatról már álmodni sem tudnak. Amiben még most is bővelkednek — csupán a becsületük. Bámulatos, ahogyan közülük annyian ma is vigyáznak rá, amennyire konokul ragaszkodnak hozzá. Mert nem törvény, hogy a szegénységgel párhuzamosan növekvő bűnözést csupán a nincsteleneknek kell táplálniuk, erősíteniük. A szegény ember többnyire ma is összeszorított fogakkal nyögi a terheit, dolgozni, keresni próbál, töri magát a munkában. Jobban meggondolja — de inkább meg sem kísérli — akár egy- egy gyufa elcsenését is az ABC-ben, mint a tőle sokkal derűsebb körülmények között lévő bundás nagysága a harisnya, bugyi vagy más ellopását az áruházban. Gyakoribb az elkényeztetett, módosabb csemeték bandákba szerveződése, mint a szerényebb családokban tengernyi probléma közepette nevelt fiatalok hasonló eltévelyedése. Aligha csupán földönfutó nyomorult, aki erőteljesen italosán húsz- dekás márkás kávét, csomag divatos cigarettát dug a kabátja alá a boltban, gépkocsival megy a kinézett lakás feltörésére fényes nappal, mintsem inkább csak dologkerülő, unatkozó ifjú és korosabb ember, aki a munkanélküli-segélyre sem érdemes. BŰN A NINCSTELENNEL EGY KALAP ALÁ SOROLNI a csavargót, zsiványt, gonosztevőt. Rosszallnunk, megvetnünk csak ez utóbbiakat kell. Amazoknál csakis a körülményeikre haragudhatunk. A szegénységre, mint állapotra, ami egyetlen társadalomban sem kívánatos, főleg pedig a miénkben, amelyről négy évtizeden át hirdettük, vallottuk a legjobbakat. A mindennapi tisztességes igyekezet, a munkában eltöltött szolgálat becsületének sürgős visszaadása már elodázhatatlan. Nem szabad tovább mélyíteni az állampolgáraink közé indokolatlanul vert ékeket, a lakosság rétegeit, csoportjait egymástól már annyira elválasztó szakadékokat. Megengedhetetlen, hogy — ha nem is fosztogatásra — kéregetésre, alamizsnára szoruljon bárki, aki a kezét, lábát, eszét mozgathatja. Tegyünk sokkal határozottabban, megnyugtatóbban azért, hogy boldoguljon minden dolgozó ember! S az is, aki a nyugdijáig iparkodott tőle telhetőén, hogy legalább későbbi éveiben derűsebbé váljék az élete. Gyóni Gyula Az ITT is az ügyfelük A világ egyik legtermelékenyebb diódaszerelő, mérő- és gyártósora Gyöngyösön A Mikroelektronikai Vállalatnál, Gyöngyösön működik a világ egyik legtermelékenyebb diódaszerelő, mérő- és gyártósora, melyet nagyrészt belső fejlesztéssel valósítottak meg az elmúlt időszakban. A híradástechnikai készülékeket, vezérléseket gyártó neves ipari cégek közül az ITT-nek az idén közel 300 millió diódát szálb'tanak. A saját maguk készítette gyártósor beállításával akár évi 2 milliárd darab diódát is gyárthatnak, ha a piaci igények úgy kívánják. A diódagalvanizáló sorból nemrég a Philips cégnek is szállítottak Mágnestárcsás bélyegző- és hevederezőgép Óránként 50 ezer darab dióda részműveletét végezheti el a gép (Fotó: Szabó Sándor — MTI) Szegénység — bűnözés(?)
