Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-30 / 307. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. december 30., szombat PANORÁMA 5. A Markazra érkező idegen első benyomása: ez egy gazdag falu! Különösen igaz a megállapítás, ha megyénk szegényebb, alföldi településeivel hasonlítjuk össze ezt a Kékes déli lábánál fekvő községet. Adott a szép természeti környezet, amelybe szervesen illeszkedik a már megépült, és még most készülő csodálatos, villának is beillő többszintes házak sora, a tó, s az ezt övező víkendtelkek. Nem csoda, hogy sokan, sok helyütt idegenforgalmi mágnesként említik a települést. De honnan a gazdagság, a jólét szemmel látható jelei? A választ a helyi Mátravölgye Termelőszövetkezet irodájában kapjuk meg, Gáli József üzemgazdásztól: —. A tsz Márkáz egyedüli gazdasági egysége — kivéve a kisvállalkozókat, kőműves kisiparosokat, akik néhány embernek biztosítanak munkát. A közel kétezer lelket számláló falu lakosságának csak kisebb hányada dolgozik itt, viszont többen járnak át Domoszlóról, Gyöngyösről, Kisnánáról, Abasárról— mondja beszélgető partnerünk. Köztudott, hogy a környéken évszázados hagyományai vannak a szőlőművelésnek. Azt is sokan tudják, hogy az itt élő emberek mindig is megbecsülték a természetkínálta javakat, s keresték az eredményesebb gazdálkodáshoz vezető megoldásokat. Ilyen például az a kezdeményezés is, amely a markaziak nevéhez fűződik. Gáli Józseftől tudjuk meg, hogy évekkel ezelőtt vállalkozóknak adták ki a szőlő- területeket, így családi erőt is bevontak a termesztésbe. Erre azért is szükség volt, mert a tulajdonilag és használatilag is „maszek” föld kevés. A tsz a szőlőn kívül melléküzemági tevékenységgel is foglalkozik, így például transzformátortekercseket és hullámkartonlemezeket gyártanak megrendelésre. A belföldi igények mellett, lehetőség lenne külföldre is szállítani. A szakemberek épp ezért mostanában kezdtek piackutatásba, sőt az első mintadarabok már meg is érkeztek az NSZK-ba. A termelőknek egyéb kihívásokkal is szembe kell nézniük, hiszen az évekig biztosnak számító szovjet piac az utóbbi időben korlátozott mennyiségben vásárolt a folyóborból, így a nemes nedűt kénytelenek belföldön, illetve más országokban értékesíteni. Ez természetesen újabb feladatot jelent, hiszen az igényesebb piacon „ exkluzívabban kell megjelentetni a terméket,”azaz a minőségre nagyobb figyelmet kell fordítani. Az igazi gond azonban az, hogy a mezőgazdaságban tapasztalt anomáliák, így a borértékesítés körül évek óta tartó méltánytalan harc miatt visz- szaesett a szőlőtelepítési és művelési kedv. Mindemelett jelenleg szinte teljesen kiszámíthatatlan, hogy a későbbiekben élvez-e ez az ágazat állami támogatást, hiszen nagy mértékben ettől függ, hogy vállalják-e az emberek a telepítéssel járó kockázatot. Ezzel és a műszaki háttér árainak állandó emelkedésével is magyarázható, hogy a többihez képest jól gazdálkodó markazi tsz nyeresége folyamatosan, s egyelőre úgy tűnik, feltartóztathatatlanul csökken, s az idén várható haszon a két évvel ezelőttinek körülbelül a fele. A már a fentiekben említett Markazi-tó, amely a Gagarin Hőerőmű Vállalat tulajdona, a tsz számára is hasznos. A közelmúltban-a tó keleti részén 200 darab zártkertet kínáltak eladásra, azzal a megkötéssel, hogy a parcellán mezőgazdasági tevékenységet kell végezni. Tény, hogy a lehetőség sok embert vonzott az ország legkülönbözőbb vidékeiről, főképp Gyöngyös és környékéről. A tsz-nek fontos szerepe van a községpolitikai célok megvalósításában is; az itt dolgozóknak és a vezetés támogatásának is köszönhető az új orvosi rendelő, az öregek napközi otthona, a szennyvíztisztító rendszer kiépítése. Rendszeres anyagi segítséget nyújtanak ezen kívül az iskolának, az óvodának, valamint a sportkörnek. Volt már szó a termelőszövetkezet ipari ágazatáról. A transzformátortekercseket gyártó üzem „legöregebb” — így mondta riportalanyunk — dolgozója Tresó Gézáné. Markazon született, az üzem megalakulása óta, vagyis húsz éve tevékenykedik itt, jövőre megy nyugdíjba. Ahogy elárulta, a kereseti lehetőségek nem igazán jók, megvan viszont a háztáji föld kiegészítésként, amelyen — természetesen — szőlővel foglalkoznak. Még mindig a tsz. A pince borászati vezetője, Balázs Ábel neves borkóstoló, a megyében jó néhány borversenyen vett már részt. Nála is az ágazat válsága az első számú probléma. A fő kérdés: a magyar borok presztízsét mennyi idő alatt lehet visszaállítani? Mert az utóbbi időben a minőségi helyett a mennyiségi szemlélet vált uralkodóvá, s ez a bortörvény be nem tartásából, be nem tartatásából következett. A mai helyzet annyiban jó, hogy a termelők kénytelenek a minőségre helyezni a hangsúlyt, ha meg akarnak élni a piacon. Erre szükség van, hisz Magyarország mindig is kiváló borairól volt híres. A különböző „borkitérők” után téljünk vissza magához a településhez. Ahogy a községi tanács V.B.-titkára, Dr. Kovácsné Karnok Mária elmondja, januárban volt az utolsó falugyűlés. Az itt tapasztaltak alapján, ami a Markazon élőket legjobban foglalkoztatja: a szennyvízelvezetés. A 24. órában vannak, ideje, hogy lépjenek, a tanulmányterv már elkészült, most a kivitelezési tervek következnek. A falunak olyan az elhelyezkedése, hogy teljesen telített szennyvízzel. Az utóbbi hetekben akadozott az ivóvízellátás is, a magasabban fekvő területeken gyakran meghibásodnak a szivattyúk, sok a csőtörés, ezért a tanács legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy új kutat létesítenek. Ismét egy fontos probléma: Markazon nincs kulturális létesítmény— a tanács melletti klubkönyvtár kivételével. A művelődési házat 1986 végén zárták be, mivel az épület olyan állapotban volt, hogy nem volt alkalmas az üzemeltetésre. Ott működött hajdanán a mozi is. Most a kisebb közösségek nem tudnak hol összejönni, a falugyűlést is a tsz- irodán tartják. Az új közösségi házról — amely kulturális centrumként funkcionálna — a tervek megvannak, hogy az elképzelések mikor valósulnak meg, az az anyagiaktól függ. Az idén befizetett településfejlesztési hozzájárulást a kultúrház létesítésére fordítják fa tavalyiból orvosi rendelő épült), 1990. január elsejétől viszont megszűnik Markazon a teho. Akit valamennyire is érdekel a politika, az tud róla, hogy az egykori állampárt októberi kongresz- szusa után igen sokat vesztett erejéből. Az uj, az MSZP szervezése nehezen halad, az MSZMP a „kövületek” pártja; az erőviszonyok ilyetén alakulása Markazon is tükröződik. A kisgazdákon kívül senki, a megyénkben létrehozott szövetkezeti és agrárpárt most puhatolózik. A közös tanácsba vont községekre jellemző önállósodási törekvések mindenesetre itt nem jelentkeznek, mivel Márkáz önálló település. Mint a V.B.-titkár elárulta, emellett vonzó is, hiszen sok „idegen” ember keresi itt a letelepedési lehetőséget. „Egy házzal odébb”, a községi ABC-áruház üzlezvezetőjénél, Paulenka Sándornénál arról érdeklődtünk, van-e gond Markazon az ellátással: — Érződik a falu és a város közötti különbség. Hiánycikk az olaj, a kókuszreszelék, a mazsola. A hússal is volt probléma, de azóta már szerencsére javult a helyzet e téren. Az itt élők azt is panaszolják, hogy nem kapható a szögletes kenyér, az úgynevezett teflonkenyér. Sajnos, ami általában hiánycikk, az a városokban mindig gyakrabban megtalálható, mint egy ilyen kisebb településen. De hogy ne csak a negatívumokat soroljam: többnyire elégedettek a vevőink, a legszükségesebb dolgokat mindig megvásárolhatják nálunk. Utolsó beszélgetőpartnerem, Hegedűs Ferencné, borsodi születésű, Markazra házasodott, jelenleg a tsz-nél pénztáros, a rádióban is szerepelt, nemrég miniszteri kitüntetésben részesült tízéves markazi asszonykórus tagja. Szól arról, hogy olyan ritkán jár a busz, hogy autó nélkül nem lehet megélni, hogy ivóvíz megint nincs a hét végén, hogy nagy gond a szennyvízelvezetés. Hogy itt a könyvtáron kívül nincs semmi, a gyerekek nem tudnak hová menni szórakozni, szükség lenne végre egy művelődési házra. Magyarán maga is megerősíti a korábban már hallott problémákat; mégis, mindezek ellenére, azt mondja, mivel szereti, inkább csak dicsérné a falut. Valahol itt gyökerezhet a község vonzereje: míg máshol az elnéptelenedéssel küszködnek, Markazra szívesen jönnek, Markazon szívesen élnek az emberek. Szöveg: Rénes Marcell Fotó: Perl Márton Dr. Kovácsné Karnok Mária, a községi tanács V.B.-titkára Aki csak dicsérni tudja a falut: Hegedűs Ferencné Mátravölgye Termelőszövetkezet: Gáli József üzemgazdász A tekercsgyártó üzemben a „legöregebb”: Tresó Gézáné „Most készülő csodálatos, villának is beillő többszintes házak sora” A tsz pincéjének borászati vezetője, Balázs Ábel Áramváltó aktív része: ezt is a tsz-ben gyártják Paulenka Sándorné: „Érződik a falu és a város közötti különbség”