Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-30 / 307. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. december 30., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. — Ha az idei évről kérdez, ne csodálkozzon, hogy elsősorban a faluról beszélek, — mondja Ho- ruczi Flórián tanácselnök. — Mi minden történt Terpesen és Száj Ián? — Egy szenzációs beruházás fémjelzi 89-et. Megoldottuk a vezetékes gázellátást, 224 otthonba be is kötötték. Körülbelül 9 millió forintba került, a nagyobb terhet a családok vállaltak, a tanács és a közületek másfél millió forinttal járultak hozzá. Ez mint elnököt, természetesen elégedettséggel tölt el, nem kell szénnel, fával tüzelni. Jövőre a lakók anyagi lehetőségétől függően további bekötéseket tervezünk. — Olyan jól áll a falu népe? — Talán az idén megszaporodtak a gondok, de higgye meg, akármilyen is a politikai, gazdasági helyzet, mi szélsőséges megnyilatkozásokkal nem találkoztunk. Szorgalmas emberek laknak errefelé, munkájuk gyümölcse is megvan. Nem azt mondom, az anyagi lehetőségeink nekünk is behatároltak, de azokat a feladatokat, amiket beterveztünk, az idén meg tudtuk oldani. Hátra van még az intézményes szemétszállítás, de jövőre ez is megoldódik, már tárgyaltunk a bükkszéki tanáccsal, januártól az ottani lerakóhelyre szállítjuk. Aztán az új évtized első esztendejében nagy fába vágjuk a fejszénket. Megkezdjük a vezetékes ivóvíz bekötését. Az előkészületi munkákkal már megvagyunk, a víznyerőhely még nem végleges, várjuk, hogy a hatóság tegye rá a pontot. Jövőre még. a crossbar-ellátással is foglalkozunk. Minden jel arra mutat, meg is. valósul. — Ön, mint Terpes és Szajla gazdája, elégedett embernek mondja magát? — Akkor leszek elégedett, ha a jövő évi célkitűzéseket sikerül is megvalósítanunk. Minden at— Sok álmatlan éjszakája volt? — Nem tagadom, — Hallom Forgács Károly tói, az Épületkarbantartó Szövetkezet elnökétől. Különösen az év indulása volt nehéz, az első negyedévben nem volt elég munka, megrendelés. tói függ, lesz-e pénz. Hiszen az ön- kormányzat kialakulásával az anyagi hátteret is biztosítani kell a tanácsoknak. Személy szerint optimista vagyok, teljes tettrekész- séggel állunk a soros feladatok elé. Akkor, amikor egészséget, békességet kívánok a falu népének abban is reménykedem, az ország is kilábal ajelenlegi helyzetből. Végre el kell már indulni az úton! Később aztán már kielégítővé vált, szinte valamennyi részlegünknek. Anyagbeszerzési gondjaink is voltak, drágán és nehezen kaptuk meg a szükségeseket. De ami miatt leginkább főtt a fejem: a partnereink fizető- képtelensége miatt egész évben pénzügyi nehézségeink voltak. Kénytelenek voltunk a bankoktól rövidlejáratú hiteleket felvenni, s ezért kétmillióval csökken az idén a nyereségünk. Nehéz ez vezetőnek, dolgozónak egyaránt. S amit fájlalok, a béreken is meglátszott. — Mégis az Önök szövetkezetének munkáját számos létesítmény fémjelzi Egerben és környékén is. — Nekiveselkedtünk, s munkáinkat elvégeztük, ügyelve arra is, hogy betartsuk a határidőt. De a szövetkezeti gazdálkodási formában a versenyhelyzet egyre élesebb, s mind kevesebben vannak, akik a nehéz gazdasági körülmények között valóban produkálni is tudnak. A sok probléma ellenére az éves tervet teljesíteni tudjuk. Új szervezeti formát is alakítottunk, szövetkezetünk egy része száz taggal kft lett. November 1-jétől elsősorban az építőmesteri tevékenységre szakosodott. Több ízben tárgyaltunk a nyugati tőke bevonása érdekében is. — Tán nem is kell kérdeznem, nehéz ma vezetőnek lenni... — Egyetértek. S az emberi konfliktusok a gazdaság ellentmondásaiból erednek. Gyorsnak, naprakésznek, rugalmasnak kellene lenni, de van, aki ezt a fordulatszámot nem tudja fölvenni. A jelen körülmények között bármilyen furcsa, kapitalista termelési módszerekkel kell gazdálkodni. — Mit kíván magának, családjának, s a nagyobb közösségnek, amelynek élén áll? — Legyen végre békesség. Mert, ha Romániában ölik a testvéreimet, az én lelkemben sem lehet nyugalom. Nem tudok erről a borzalomról indulatok nélkül beszélni. A családban pedig a szeretet, a megértés a legfontosabb. S vezetőtársaimnak azt kívánom, hogy az egyre nehezebb helyzetben ennél is többet vállaljanak, mint eddig tették. Önzetlenül... És Ön hogyan látja az eltelt esztendőt...? Jő reggelt, kilencvenes évtized! Adjon az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét, üres vékámba gabonát, árva kezembe parolát, lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem, kérdésre választ ő küldjön, hogy hitem széjjel ne dűljön adjon az Isten fényeket temetők helyett életet nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem. Nagy László „Pici a kamra, de az sincs teli” Ott ült a pályaudvaron, szatyra mellette a pádon, kezében ösz- szekötözött kis fenyő. Nézte- nézte az embertömeget, a percenként befutó sárga buszokat... — Az enyém csak fél kettőkor indul, van egy kis időm, addig megpihenek. Odahaza az apró fákat már mind megvették, óriásra meg nem telik. Van még pár félárú jegyem, gondoltam beutazom a városba, meglátogatom a húgomat is. Kerestem olajat, egy liter van össze-vissza otthon, mi sose tartalékoltunk sok élelmet magunknak. Még a vár fölötti boltban is voltam, de nem kaptam. Hát persze, felmegy az ára, ilyenkor eltűnik a polcokról. Pedig biztosan van, csakhát addig nem adják, míg drágább nem lesz. Olyan ez az ország most, mintha nem lenne gazdája. Ez az év meg különösen nehéz volt nekem, két hónapig kórházbn is voltam, tüdő- és szívasztmám van. A legtöbb pénz a gyógyszerre, meg orvosokra ment el. Kevés a két nyugdíj, a feleségemmel együtt még így, hogy emelték is, kilencezer forintot kapunk. Olyan vagyok én már, mint az időjárás, ha süt a nap, kicsit jobban érzem magam, ha meg ködös, hideg, ki se mozdulhatok otthonról. Hál’ Istennek, a feleségem még jól bírja, be-besegí- tek neki a házimunkába. Régebben üveget fonogattam, de az idén már nem kaptam a boltokban azt a vékony, szép, színes zsinórt. Nem is nagyon eladásra szántam, rokonságnak, ennek- annak ajándékoztam. Ajándékot mit vettem? A fiamnak borotvahabot, meg ezt a legolcsóbb pengét. Hát, ha többre nem tellett...? Mi már úgy vagyunk, hogy évek óta nem ruházko- dunk, na az idén ezt a dzsekit vette nekem a párom, ami rajtam van. Különben, amit a fiam levet, átalakítgatva viselem. Az asz- szony varr, maradék anyagokból köntöst, hálóinget, néha azzal kimegy a lengyelpiacra. Nagy gond a tüzelés, sokba van. Tudja, én vallásos vagyok. Minden este imádkozom, fohászkodom. Megköszönöm, ha kicsivel jobban érzem magam. Egy-egy napnak is örülhetek már, úgy vagyok egészségileg. Én soha életemben nem politizáltam, de azt tudom, nem igazság, az egyiknek 40 ezer forint a nyugdija, de a legtöbbjének 4.500. Mit kívánhatok én az élettől? A családban erőt, egészséget. Meg azt, hogy a fiatalok ne maradjanak munka nélkül, mint mostanában olyan sokan. Mert, ha munka van, megélhetés is van... Varga Mátyás hatvannyolc éves nyugdíjas nehézkesen felkászá- lodik, indul a busza. „Optimista vagyok: elindulunk új útjainkra...” „Mit mondjak a három fiamnak?” Honti Márta hevesi üzletasz- szony három nagyfiú édesanyja: — Mi vállalkozók teljesen magunkra vagyunk hagyatva. Sziszifuszi munkának érzem az egészet, s nem az elkeseredettség mondatja velem, de pillanatnyilag nem látok kiutat. Egy kis fa- hazban van a büfém, fagyialto- zóm. Tavaly még mi kiskereskedők ígéretet kaptunk: könnyűének helyzetünkön. Aztán helyette nehezítették dolgunkat. Az adminisztrációhoz minimum közgazdásznak vagy könyvelő szakembernek kellene lenni, hogy elvégezhessük, s megterhelő az is, hogy 53 százalékos társadalombiztosításijárulékot kell fizetnünk. Szorgalmazzák ugyan egyre-másra a vállalkozásokat, de magát a vállalkozót nem serkentik arra, hogy a kis tőkéjét korszerűsítésre fordíthassa. Tavaly a beruházásokat még költségként el lehetett számolni. Az idén már csak az adózott jövedelemből lehet. Ez végképp nem ösztönző. Igazán nem akarok panasznapot tartani, de az árak egyre nőnek, egyik emelés után jön a másik. A bevétel forintban nagyobbnak tűnik, ám értéke kisebb. így hát minden üzletágban csökken a forgalom. — Ön diplomás ember, egyetemet végzett, középiskolai tanár, mégsem a hivatását gyakorolja, fagylaltozója van... — Ezen a fiaim is csodálkoznak, de mások is feltették már az obiigát kérdést: miért? Erről csak annyit: ha ma két diplomás szülő nem tud úgy elmenni három gyerekével Bulgáriába nyaralni, hogy megfizesse a szállodát, okkal-joggal nekikeseredik. Devalválódott az értelmiségi pálya. Talán furcsának tűnik, de manapság mindössze az jelent nekem örömet, ha a fiaim stopE ólnak, s mondják az idegennek, ogy hevesiek, szinte mindig az a válasz rá: ja igen, ott van az a híres, finom fagylalt. Most bővíteni akarom az üzletet, esztétikussá, korszerűbbé tenni. Ez minden pénzt elvisz. De ez már régi nóta, tudom másoktól is, hisz KISOSZ vezetőségi tag vagyok. Csakhogy ahol a döntéseket hozzák, ott az érdekképviseleti szervezet csak javasolni tud, aztán vagy meghallgatják, vagy nem. — Milyen jö vőképet tud adni a fiainak? — Tán frázisnak hat, csak hazaszeretetre tudom nevelni őket. De elkeserít, hogy aggasztó a világ helyzete. Nem tudom az erdélyi események szörnyűségének hatása alól kivonni magam. Itt vagyunk az új évtized küszöbén. De jó lenne, ha a fiaimnak, az ő generációjuknak, nem kellene annyit küszködnie. Ha ember módjára élhetnének. Könnyebb legyen nekik a saját gyerekeiket felnevelniük, emberségre, erkölcsre tanítaniuk... „Nehéz megfontoltan beszélni, ha indulatok fűtik az embert” Kovács Kati: „Félelmünk eltűnik nemsokára” O az, akit nem kell bemutatnunk. Ma is ugyanúgy szereti szülővárosát, ahogyan az egriek őt. Amikor felhívom, s telefonhoz kérem a ’’művésznőt”, kedvesen kérdez vissza: kit? — aztán a tőle megszokott közvetlenséggel ’’kap észbe”, — ja igen, én vagyok. Félbehagyja a takarítást, s pillanatokon belül úgy csevegünk, mintha időtlen idők óta jó ismerősök lennénk. A leghálá- sabb interiúalany, szinte kérdezni sem kell. — Annyi a változás az országban, annyi minden történik egy fél év alatt, mint máskor egy évtizeden át sem. Velem is annyi minden történt. Úgy örülök, soha ennyit nem dolgoztam, mint ebben az évben. Persze magamnak is köszönhetem. Érzem, most megmozdult valami. Tulajdonképpen olyan szép év volt ez nekem a szakmában, s a magánéletben is. — A közelmúltban láthattuk a tévében, épp egy Egerből közvetített élő adásban. Nagyon jó formában van, teli vitalitással... — Ezt a munkának is köszönhetem. Az idén megjelent lemezemnek, a fellépéseknek, a rádió, tévészerepléseknek. Most dolgozom az uj lemezemen, hat dal már el is készült, többnek szövegét magam írtam. — Új slágerekkel találkozhatunk? — Ezúttal kizárólag azokkal. Tavasszal kerül majd a boltokba. De az elmúlt hónapokban öt nagylemez készítésében is közreműködtem. — Régi sirámuk a magyar táncdalénekeseknek a menedzserkérdés... — Mondjam azt, hogy nekem nem is hiányzik? Étikusabbnak tartom, ha én magam megyek tárgyalni. Ez inkább a külföldi koncerteknél lenne hasznos. Hadd mondjam el, irigylem azokat, akik most kezdik a pályát, nem kell hónapokig vízumra, különböző engedélyekre várniuk. Talán, ha annak idején nincs a vasfüggöny, a mi generációnkból is többen világsztárrá lehettek volna. — Van-e kilátásban külföldi turné? — Úgy volt, hogy decemberben Torontóba repülök, de a sok munkám miatt ez elmaradt. Félre ne értsen, én valóban örülök, hogy dolgozhattam. És talán júniusban mégis eljutok Kanadába. Egyébként lázasan készülök az új önálló tv-show-ra, amely januárban kerül képernyőre. — Egerben mikor tapsolhatunk Kovács Katinak? — A televíziós műsort követően országos turnéra indulok, s elképzelhető, hogy kedves városomban is fellépek. Különben nagyon gyakran itthon vagyok, legutóbb gyerekkorom óta először fölmehettem a minaretbe is. — Van-e Önben nosztalgia, amely a mi korosztályunkra jellemző? — Ó, én nem vagyok hátrate- kintgetős fajta. Dolgozom, ha lelki kínjaim vannak, ’’lefárasz- tom” magam, teniszezem, kondicionáló tornára járok. — Mi lesz holnap? — Aggódom a jövőért, de hiszem, felelmünk eltűnik nemsokára. Nem akarok különösebben nagy szavakat használni, de egy év alatt olyan dolgok születtek, mint az elmúlt negyven év alatt sem. Tiszta szívemből kívánom, csendben rendeződjön életünk. Bennem rend, béke és nyugalom van, s ezt köszönhetem vőlegényemnek, Pálinkás Andrásnak is. Mikes Márta Egy magyar, aki csúcstechnológiát kínál a magyaroknak Meghódította a vasat... Keménykötésű, szívós ember. Képletesen szólva olyan, mint a vas, edzett, sokat tűrő és bíró tulajdonságokkal rendelkezik. Pedig az élet viharai őt sem kímélték, sokféle erőpróbának volt kitéve, ám céltudatossága, leleményessége és sokszor a szerencséje is átvezették a megpróbáltatásokon. (A szerző felvétele) E gy ember, aki egész életét az öntöttvas tulajdonságainak megismerésére tette fel. Azért, hogy valami olyat alkosson, amelyet ezen a területen más még nem tett! Igaz, távol a szülőhazától, de magyarságát mind végig vállalva és megtartva. Kovács Béla az Egyesült Államokból, Ditroitból érkezett most is, hivatalos meghívásra haza, de időt szakított arra is, hogy eljöjjön néhány órára Egerbe, ahol egykor diákéveit töltötte. Sétáljon egyet a városban, amely azóta nagyon sokat változott. — Tiszaszőlősön születtem, amely akkor még Heves megyéhez tartozott — meséli visszaemlékezve. — Itt Egerben jártam előbb a Dobó-, majd a Ciszterci gimnáziumba, ott is érettségiztem, 1949-ben. Aztán a Miskolci Műszaki Egyetemen tanulhattam, ahol olyan kiváló tanárok plántálták belénk a tudomány új eredményeit, mint Terplán Zénó, vagy Zorkóczi Béla. Ma is hálával gondolok rájuk. Közben jött 1956 ősze, és tanulmányaimat megszakítva nem maradtam itthon. Sok-sok viszontagság közepette jutottam Kanadába, ahol meg kellett állnom a lábamon. Kemény akaratedzés volt, mígnem egy céghez kerültem szerszámtervezőnek, és a szerencse is mellém szegődött. Gyárat tervezhettem, amelyre hamar felfigyeltek, és rövid idő alatt az Egyesült Államokba mehettem. Segítettek, és a Ford cég elméleti tudományokat alkalmazó laboratóriumában helyezkedtem el, amely a magamfajta embernek óriási megtiszteltetés volt. Közben tanultam a ditroiti állami egyetemen, és kohómémök lettem. Tulajdonképpen óriási lehetőséget jelentett ez nekem, hiszen a világ élenjáró technikáját, technológiáját kialakító szakemberek között lehettem és dolgozhattam. Kovács Béla, mint kutató tulajdonképpen itt került igazán közel a fémekhez, különösen az öntöttvashoz. Annak tulajdonságai kezdték foglalkoztatni, elsősorban, hogyan lehet azokat előnyösen megváltoztatni. — Olyan vizsgálati módszert dolgoztam ki, mondhatom elsőként a világon — magyarázza emelt hangon —, amelynek segítségével egy másodperc alatt megmérhetjük az öntöttvas szilárdságát, gömbösödését, folyáshatárát. Éhhez persze, speciális elektronikus műszert készítettem, amellyel pillanatok alatt kimutathatók ezek a tulajdonságok. Nagy dolog volt ez, hiszen segítségével nyomban láthatjuk, hol lehet és kell javítani az öntöttvas szerkezetén. Egyébként éppen a kísérleteink alapján bizonyítottuk, hogy ez az anyag legalább 40 százalékkal olcsóbb, mint az acél. Ugyanakkor teherbíróbb és kopásállóbb, valamint sokkal nagyobb a hőelvonóképessége. Emellett olcsóbb, és nem kevésbé takarékosabban felhasználható. Mindezek, joggal állítom, forradalmosították a vaskohászatot, és az eredmények további kutatásokra ösztönöztek. Hagytak is dolgozni, sőt, ar ra inspiráltak, hogy újabb dolgokat éljünk el. így tulajdonképpen másfél évtized alatt több, mint nyolcvan találmánnyal, szabadalommal jelentkeztem, amelyek mind az öntöttvas természetével függnek össze. Tizenöt évet töltöttem a Ford laboratóriumában, amely óriási előnyt kínált, hiszen közös munkával, erőfeszítésekkel a világ élvonalához tartozó eredményeket értünk el. Közben a műszaki tudományok kandidátusa lettem. Tulajdonképpen alig több, mint két esztendeje mentem nyugdíjba, de nem vonultam vissza, mert újabb lehetőség kínálkozott szakmai tapasztalataink közreadására. Még 1986-ban az Egyesült Államokban rendezték meg azt a nemzetközi kohászati konferenciát, amelyen én is, mint előadó vettem részt, és az úgynevezett gömbgrafitos öntöttvas technológiáról beszéltem. Előadásom később publikáció formájában is megjelent. Sőt, ott a konferencián a résztvevők arról is szavaztak, hogy kié volt a legjobb előadás, és így utólag büszkén mondhatom, hogy 387 vokssal én nyertem. Ezen ott volt a szakmában érintett valamennyi neves cég képviselőjének véleménye. Fél évvel később egy napon felkeresett a Michigen állambeli Atmosfer Grup elnöke, és felajánlotta, hogy menjek hozzájuk dolgozni. Ez egy közepes vállalat az amerikai kohászatban, öt üzemegysége van. Kemencék tervezésével foglakoznak, és azokat exportálják, csúcstechnológiát ajánlanak. Én a kutatásokat irányító alelnök lettem, és vagyok ma is! Két évre egymillió 200 ezer dollárt kaptam egy kohászati fejlesztési program kidolgozására, amelyet idén tavaszra munkatársammal el is készítettünk. Közben a waynei egyetemre is meghívtak tanárnak, ahol a napi munkám mellett aspiránsokkal foglalkozom, akik a kandidátusi tudományos fokozat elérésére készülnek az öntöttvaskohászatból. Kovács Béla többször járt már itthon, Magyarországon. Legutóbb augusztusban, amikor a Budapesti Műszaki Egyetemen másodszor rendezték meg a Magyarok a világ természettudományi haladásáért című nemzetközi konferenciát. Ott előadást tartott. — Németh Miklós miniszter- elnök fogadást adott tiszteletünkre — idézi fel az emlékezetes pillanatokat —, és kérte a külföldön élő magyar tudósok segítségét az ország műszaki-, tudományos-, gazdasági fejlesztéséhez. Én akkor ígéretet tettem erre, és a kohómémök, Vörös Árpád ipari miniszterhelyettes meghívására jöttem most. Vele tárgyaltam, valamint Papp Istvánnal, az Országos Energiagazdálkodási Intézet igazgatójával. Megállapodtunk, hogy amerikai-magyar vegyes vállalatot hozunk létre a Csepel Vas- és Fémművek közreműködésével, ahová csúcstechnológiát hozunk. Jártam Vison- tán, a Gagarin Hőerőműben, és ajánlatot tettem a lignitőrlő malmok vaslapátjainak kicserélésére. A mi technológiánkkal ugyanis megduplázhatják ezek élettartamát majd, hiszen az említett részegységek állandó kopásnak vannak kitéve. Azt hiszem, ezzel a látogatásommal elindítottunk egy folyamatot közösen az Ipari Minisztériummal. Egyébként Amerika-szerte nagy figyelemmel kísérik a magyar politikai-gazdasági változásokat, a reformfolyamatokat, és szimpatizálnak vele. A feleségemmel, aki amerikai származású, többször jártunk már együtt is itthon Magyarországon, és Egerbe is elhoztam. Örömmel mondhatom, hogy ő is nagyon megszerette az országot, ezt a várost. A fiam, aki számítástechnikai szakon jár egyetemre, és 1990 közepén végez, szeretne Magyarországra jönni, elsősorban azért, hogy minél jobban elsajátítsa a nyelvet. Nagyon büszke lennék rá, ha sikerülne neki... Mentusz Károly
