Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-29 / 306. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS ...................... : N ÉPÚJSÁG, 1989. december 29., péntek Pontos, szabatos a címadás: Németh László betegsége és ha­lála. Szerzője dr. Lakatos István szemészfőorvos, aki a Németh- család tagjaként a szemtanú hite­lével, naplójegyzeteinek, orvosi vizsgálatainak segítségével szól az író 1963-tól kezdődő és 1975 március 3-án lezáruló életszaka­száról. A könyv jellemzője, a tényszerűség; a szemlélet objek­tivitása eredményesen ellensú­lyozza az emlékezet nivelláló, szépítő hatását. Az író 1954 márciusában diagnosztizálja betegségét: a hi­pertóniát. Ekkor mindössze 53 éves. Visszatérnek a 28 éves ko­rától kísértő félelmei, mert az ak­kori tüdőbetegségének mellhár­tya- és szívburokösszenövés lett a következménye. A félelem el­lenében megszólal a „mégis-mo- rál”, a „most sem adom meg ma­gam” imperatívusza: „amíg agyam búja, figyelni fogom a benne növő pusztulást”, „még­pedig úgy, hogy a szememben ne dobogjon a kísérleti nyúl szíve”. Kutatja a hipertónia (vérnyo­más-emelkedés) kiváltó okait. Küzd az anyai örökség, az indu­latosság ellen az apai princípium, az önnevelés segítségével. Súlyos megterhelést jelentett számára a „fordítói gályapad”, a napi 12- 16 órás megfeszített munka. A végletes érzékenység, a veszély­látó képzelet — nem ok és alap nélkül — fokozta a foglalkozási ártalmat: az „élettani reguláció kóros átalakulását”. A Szentá- gothai professzor javasolta sót- lan étrend és az írói, fordítói munka mérséklése együttesen csökkentette a hipertónia követ­kezményeit. 1957 tavaszától Németh Lász­ló — egyenesen a balatonfüredi kórházból — Sajkodra költözik, hosszú időre a nádfedeles „kis­ház” lakójaként teremti meg ma­ga körül a „sajkodi certosá”-t. A gyógyulás folyamatát visszaesé­sek szakítják meg. Szervezete is­mét munkaképessé vált, de a hi­pertóniát kiváltó okokat nem si­került gyökeresen megváltoztat­ni. Amikor pedig 1963/64-ben kezdenek újra megjelenni Né­meth művei, a kultúrpolitika fel­melegíti az 1949-ből, Horváth Mártontól származó jelszót: „Németh László jelentékenyebb ellenség, mint amilyen jelenté­keny író”. Bírálatra biztató nyílt felhívás hangzik el, ennek nyo­mán E. Fehér Pál, Rényi Péter, Pándi Pál... kritikai össztüzet zú­dít az íróra... Németh László 1965-ben Ko­dály Zoltánnal együtt veheti át Bécsben a Herder-dijat. Egy szép görögországi úton vesz részt, aztán Svájcban régi barát­jával, Kerényi Károllyal is talál­kozik. Az élet aszuörömei mel­lett azonban az agyi katasztrófa fenyegető jelei is szaporodnak. 1969/70-ben betegsége végső stádiumba kerül. Semmelweisről még drámát ír, 1970 februárjá­ban Marosvásárhelyre utazik, a Két Bolyai előadására. Sepsi- szentgyörgyön a Papucshős elő­adását tekinti meg, Útközben Farkaslakán, Tamási Áron sírjá­nál hajt fejet a székelység legna­gyobb írója előtt. Visszafelé pe­dig Nagyváradon a Villámfény­nél előadását tekinti meg... A kórfolyamat előrehaladt: 1971 elején bekövetkezik az agyi katasztrófa. Az író mindkét sze­mének jobb látótérfele kiesett, fokozódott az emlékezetkiha­gyás. A gondos ápolás — főkép­pen pedig dr. Juhász pál főorvo­sa szakszerű segítségével — sike­rült elodázni a tragédiát. Németh László ekkor fantasztikus akaraterővel újra tanul írni, be­tűket formálni, miközben a teljes vakság réme is fenyegeti. Növek­szik nála a látás útján történő fel­ismerés zavara (optikai agnozia). 70. születésnapjának igazi öröme: a hódmezővásárhelyiek köszöntése. A 70 szál vásárhelyi szegfű az őt egykor városnyi sze­retettel körülvevő alföldi város hűséges ragaszkodását jelképez­te... Németh Lászlóné Démusz El­la érdeme, hogy hagyománnyá vált a szilveszteri összejövetel, amelyen Bibó István, Illyés Gyu­la, Déry Tibor és Borsos Miklós szokott feleségestül részt venni. Kialakult Németh új életelve: „...minél tovább, ha lehet, a halá­lig, emberhez méltón élni”. Sajkód valódi menedék ma­radt, bár a látogatók sokszor megzavarták a certosa csendjét. Közben megkezdődött a Né- meth-életmű kiadása. Az Iszony és az Irgalom filmváltozata — Hintsch György rendező jóvol­tából — igaz örömet szerzett az írónak. Amikor Németh László 1974 novemberében megtekinti az épülő Orsó utcai társasházat — a fényképek mutatják, szótlanul állt a leendő lakótársak között — csendben megjegyzi: „Én ide már nem költözöm be”. Öndiag­nózisa valóra vált, mint 1974 ka­rácsonyának félelme is, hogy „Lesz-e még ilyen karácsony az életünkben?” Amikor 1975. január 5-én a televízió közvetíti a Veres Péter műsort, amelyben a Németh-há- zaspár is szerepel, a kép és hang már nem jut el az író tudatáig. A VII. Gergely főszerepében nyúj­tott teljesítményért még gratulál Sinkovits Imrének — a család ké­résére vakon, idegen kéz irányí­tásával ír —, de az optikai agnó- zia már végletesen kialakult nála, a kusza szavak és betűk ezt bizo­nyítják. 1975. március 3-án távozott az élők sorából. Végrendeleté­ben temetéséről is intézkedett. (Először 1954. november 5-én, majd pedig később, 1963. kará­csonyán is.) Testámentumából három kívánság vált valóra: tes­tét elhamvasztották, egyházi szertartás nem volt, és Mozart Requiemje szólt a temetésen. Minden más akaratától eltérően történt: a ravatalnál dr. Molnár Ferenc államtitkár beszélt elég hosszan, a sírnál Sinkovits Imre olvasta fel Illyés Gyula sorait. A hivatalos állami rendezőség nem engedélyezte a hódmezővásár­helyiek beszédét és a Himnusz eléneklését sem. A gyászoló tö­meg meghatottan állta körül a sírt, amelyet rengeteg virág bon­tott. Dr. Lakatos István nagy érde­me, hogy könyvében a tények beszélnek, holott érezni, hogy családtagként — Németh Ágnes férjeként — csodálója volt az író­nak. Igazi ügyszeretetre, kitartó krónikási munkára volt szükség, hogy ez a — csak általa megírha­tó — könyv elkészüljön, hogy a családban élő minőségembert eddig kevésbé ismert oldaláról is meggyőzően láttassa, a csak szá­mára megfejthető késői feljegy­zéseket megmentse az utókor­nak. (Új Forrás Könyvek 5., 1989.) Cs. Varga István A rézkönyvek készítője Angel Kosztov kovácsmester rézből kalapált könyveivel, amelyekben ilyen rendhagyó módon, a maga eszközeivel rögzítette gondolatait. Kosztov, aki még a nagyapjától tanulta a mesterséget, hat könyvét a gabrovó Humor- és Szatíramúzeumban állította ki, míg a többivel beneve­zett a Guinness-féle Rekordok könyvébe. (MTI Külföldi Képszerkesztőség) Y\ A borok doktora \ gyógyító doktorokat a világon mindenütt nagy becsben tartják, mert az egészség az élethez tartozik, így van ez, ha emberekről, álla­tokról, vagy éppen a növények­ről legyen is szó. Egészség nélkül nem lehet teljes értékű az élet, a betegség, mint egy nagy fekete sas terpeszkedik a világra és azokra, akik tőle szenvednek. Hevesben két város; Eger, Gyöngyös is dicsekedhetnek a Bor Városa kitüntető címmel. Nincs a világon talán egyetlen ország sem, ahol ne ismernék történelmi borvidékeink nagy hírű és kitűnő borait. E hírességek az elmúlt évtize- _ dekben nagy sikert arattak mind a hazai, mind a nemzetközi pia­cokon. Ez még akkor is így igaz, ha időközben a piac beszűkült, a borárak, amelyeket a kisterme­lők kapnak, alig haladják meg li­terenként a motorbenzin értékét. Mindennek ellenére a történelmi borvidékeinken nem lankad, sőt erősödik a szőlővel, a borral való foglalkozási kedv. Különösen vonatkozik ez a kistermelőkre, akik valamilyen jövedelem ki­egészítésre számítva szeretnének megismerkedni Noé növényével és annak származékával a borral. Ha meggondoljuk, hogy ezek az emberek többnyire szellemi munkások, akiknek a szabadban való mozgás, a kikapcsolódás úgyszólván életmentő tevékeny­ség, akkor megértjük, hogy ket­tős haszonról van szó. — A szőlő alázatot követelő növény! — tanított egy régi sző­lősgazda. Amikor a miértre kí­váncsiskodtam, letérdelt a tőke elé és tépni kezdte a tavasszal on­nan sarjadó fattyúhajtásokat: — Százszor meghajlik évente minden tőkém előtt... A szőlőnek, így a bornak is sok ellensége van. A rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt! — ezt már a bibliából tudjuk, így azt is, hogy csupán az egészséges, jó szőlőből nyerhetünk szép, érté­kes bort. Ám a szőlő és a bor ellenségei közül, mégis a legnagyobb ellen­ség maga az ember, ugyanakkor a legnagyobb jótevők is. Ki ne hallotta volna a mondást: — A szőlőből is lehet bort csi­nálni... Mosolyra deríthet az aforiz­ma, de rádöbbent a valóságra is, mert az elmúlt években éppen a „borpancsolók” kísérelték meg tönkretenni világhírünket. Á másik vétség; az emberi tudat­lanság, a szakértelem hiánya, amely miatt a történelmi borvi­dékeken, de másütt is, a borok ezer hektó számra mennek ve­szendőbe, értéktelenednek el a kis pincék, kamrák mélyén. Ma­napság olyan helyzetben va­gyunk, hogy a piacon kizárólag a hamisítatlan, fajtiszta, szaksze­rűen kezelt borok tekinthetőek árunak. A beteg, potyán értéke­síthető itókák, legföljebb az al­koholisták olcsó vinkója, vagy a szeszfőzdék alapanyaga lehet. Ezt ismerte fel az országban egyedül és elsőként egy asszony, Lengyelné dr. Berecz Judit ker­tészmérnök, akinek a neve nem ismeretlen a kutatók között és azon kevesek közé tartozik, aki borászatból doktorált. Egri kertes házának földszintjén decemberben nyitotta meg labora­tóriumát, a borászati szaktanács- adót azzal a nemes és tiszteletre méltó szándékkal, hogy szakmai se­gítséget, tanácsot nyújtson annak a több ezer kistermelőnek, aki hobbi­ként, vagy éppen vállalkozás for­májában szőlővel, borral foglalko­zik. — Sajnálom a két, három hor­dócska borokat, amelyek kezeletle­nül ezer hektoliter számra mennek tőnkre... A 150. Goethe Intézetről interjú Graf von Westerholt igazgatóval Van már neve is a Kecskeméti utcai szépséges kis palotának: Goethe Intézet. Csakúgy, mint ahogyan a világ 67 országában ezen a néven működik a Német Szövetségi Köztársaság 149 kul­turális és tájékoztató központja. Nemcsak az elnevezés azonos, hanem a tevékenység célja is: a német kultúra követeiként eljut­tatni a fogadó országba a lehető legtöbb ismeretet irodalomról, képzőművészetről, tudomány­ról, és természtesen elősegíteni, hogy minél többen tanulják meg a német nyelvet. Minden tapasztalatunk elle­nére a budapesti intézet létreho­zatala különleges feladatot je­lentett — mondja Franz-Egon Graf von Westerholt igazgató az MTI munkatársának nyilatkoz­va. Mindekelőtt azért, mert Eu­rópának ezen a felén eddig csak két országban voltunk jelen, Ju­goszláviában és Romániában. Az előbbi nem sorolható a klasz- szikus értelemben vett szocialista országok közé, Bukarestben vi­szont intézetünk nem éppen úgy működik, ahogyan azt szeret­nénk. Tíz esztendeje próbálko­zunk, ám mindhiába. A román hatóságok legfeljebb a nyelvtan- folyamokat tűrik meg; a többi rendezvény vagy létre se jön, vagy megakadályozzák, hogy az érdeklődők részt vegyenek raj­tuk. — A budapesti intézettel kez­dettől fogva más volt a helyzet — mondja Graf von Westerholt. Hivatalosan 1988 márciusában Hans-Dietrich Genscher kül­ügyminiszter jelenlétében avat­tuk a központot, s a gyakorlati munka tavaly ősz óta egyre zök- kenőmentesebb. Az indulás gondjai főként gyakorlatiak vol­tak: nehezen készült el az épület, amely mellesleg máris szűk, no és eleinte a magyar partnereknek is tanulniok kellett az új típusú kapcsolatot. — Súlyt helyezünk ugyanis arra, hogy a rendezvényeink kö­zösek legyenek. Partnerünk jó néhány múzeum, a Magyar Tu­dományos Akadémia, több egyetem, s a kör egyre bővül. Graf von Westerholt az első év mérlegét megvonva azt tartja a legnagyobb meglepetésnek, hogy az intézet tevékenysége minden területen a magyarok váratlanul nagy érdeklődésére talált. Ez nemcsak a filmvetíté­sekre, kiállításokra, a könyv-.vi­deo- és hanglemez kölcsönzésre vonatkozik, hanem a sokkal ke­vésbé látványos rendezvényekre, A laboratóriumban minden csillog, de a festékszagú újdonsá­got, már a vizsgált, vagy éppen gyógyítás alatt álló borminták is jelzik. A tanácsadás ingyenes, és van igény, érdeklődés, sőt szán­dék is arra, hogy a kistermelők­nek jó és jól értékesíthető boraik legyenek. A laboratórium kiala­kítása nyilván sok pénzébe került a vállalkozónak, hiszen egy-egy műszer itt több tíz, netán száze­zerbe kerül, a vizsgálati árak még­is a mindenkori OBÁ-díjszabás 40-60 százalékát teszik ki. — Elégedett-e az indulással? — Tele vagyok reménnyel és bizakodással! Boldog lennék — túl az anyagiakon —, ha elsősor­ban a megye kistermelői, a szak- szövetkezetek, érdekcsoportok tagjai, vagy éppen a magányosan szőlészkedők lennének irántam bizalommal. Szíves készséggel nyújtok tanácsot telefonon, vagy személyesen és elvégzem azokat a szükséges vizsgálatokat, ame­lyek még megmenthetik a bort, a termést, amelyért az emberek megdolgoztak. Nekik nyitottam ezt a borászati szaktanácsadót, a laboratóriumot, és minél több kezdő embert szeretnék megta­nítani a helyes szőlő- és borkeze­lés tudományára. például a történelmi, filozófiai vagy éppen műszaki témájú szimpóziumokra is — fűzi hozzá. Talán a magyarországi válto­zásokkal is magyarázható ez. Mintha a magyarok valamennyi területen keresnék az Európá­hoz kapcsolódás leghatéko­nyabb módját, mintha azt kutat-, nák, hol veszett el a kapcsolat Nyugat-Európához — mondja az intézet igazgatója. A segítség lehetősége adott. Bár a 12 ezer kötetesre tervezett könyvtárban egyelőre még csak 3 és fél ezer könyvet tudtak kata­lógusba rendezni, de mód van ar­ra, hogy bármilyen témakörben érkező kérést a nyugatnémetor­szági könyvtárak útján igen gyorsan teljesítsenek. Persze ha a könyvet igénylő nem tud pontos címet, csak a témakört jelöli meg, akkor kis időt vesz igénybe, amíg kiderítik melyik a legmeg­felelőbb mű, és honnan kell be­szerezni. A kölcsönzés ideje ilyenkor négy hét; a kötet ennyi idő után utazik vissza eredeti he­lyére. Gondot okoz — panaszolja Graf von Westerholt, hogy kevés a hely. Emiatt a nyelvtanfolya­mokon egyelőre csak 150-en ve­hetnek részt. Ami a szakmai ren­dezvényeket, az NSZK-ból ér­kező meghívottakkal való talál­kozókat illeti, itt nem gond a nyelvtudás hiánya: van lehetőség a szinkrontolmácsolásra. — Nem tudtuk még igazán felmérni, mi érdekli a legjobban a fiatalokat. Az bizonyos, hpgy az 1968-as diákmozgalmakról rendezett vi­ták sikeresek voltak, gondoljunk csak arra a filmvetítéssel egybe­kötött találkozóra, amelynek fő­szereplője Dániel Cohn-Bendit, az egykori legendás diákvezér volt- mondja az igazgató. A legeredményesebbnek azo­kat a a szakmai tanácskozásokat tartja, amelyek nyugatnémet és magyar résztvevői később is kap­csolatban maradnak. Sőt, a bu­dapesti szakmai találkozó sok esetben szinte lavinaszerűen in­dítja be az együttműködést. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy manapság, a Magyarország iránt annyira megnövekedett ér­deklődés közepette az intézet te­vékenysége nem egyirányú utca. Az ideérkező vendégek — most éppen a nyugat-berlini szenátus egyik tagja számára szerveznek találkozókat Budapesten — első­kézből szerzett értékes informá­ciókkal térnek haza, gazdagítva a nyugatnémetek Magyarország- képét. SzásziJúlia Ez a nyilatkozat több, mint üz­let! Egy kutató számára inkább életcél, amelyért érdemes dol­gozni a család ezernyi gondja- baja mellett. Azt megerősítve, hogy a jövőben szinte kizáróla­gosan azoknak lesz értékesítési esélyük, akik szakszerűen kezelt, palackozásra is alkalmas borokat tudnak előállítani. — Mi a véleménye a kisterme­lők borversenyeiről? — Örülök ezeknek! Minden versengés több felkészültséget, szaktudást, szőlő- és borszerete- tet igényel. A szőlőt ugyanis sze­retni kell, mint ahogyan kulturált formában a bort is, amely ha ér­tékes, akkor még kenyérkiegé­szítésnek is beillik. — Melyek a további tervei? — Az országban eddig egye­dül vállalkoztam, így szeretnék példát mutatni másoknak is. Jó lenne — erre a kistermelőknek igényük van —, ha a tevékenysé­gem borászati segédeszközök ér­tékesítésével is bővülhetne. Ugyanis, ha valaki az öt hektó barnatörött borát szeretné meg­gyógyítani, akkor a kezébe lehet­ne adni pontosan azt a szükséges szert, amennyi a feladat megol­dásához kell. Cseng a telefon. Egy másik megyéből kérnek szaktanácsot a borok doktorától... Szalay István Németh László betegsége és halála Dr. Lakatos István könyvéről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents