Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-27 / 304. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. december 27., szerda GAZDASÁG—TÁRSADALOM 3 Kivégezték a Ceausescu házaspárt (Folytatás a 2. oldalról) holttestek láttán nincs kétségünk, hasukat fölvágták és sót öntöttek a beleik közé, egyeseket elevenen megnyúztak, megcsonkoltak, volt, akibe töméntelen mennyiségű vizet töltöttek. Az öncélú szadizmus tombolását bizonyítják azok a holttestek is, melyeket egy éppen csak behan- tolt tömegsírból ástak ki azok a bátor temesváriak, akik a gépfegyvertűz ellenére meg merték közelíteni a temetőt, és napvilágra tárták a Ceausescu-féle sztálinizmus végletes tombolásának torokszorító bizonyítékait. Fehér lepedőkön fekszenek a sír mellett végig az ártatlanul meggyötörtek és megöltek: különböző korú férfiak és nők, köztük egy terhes anya, akiből kivágták már megszületésre váró, életképes magzatát. A már oszlásnak indult tetemeket nem merik megközelíteni az élők, döbbenten állnak mellettük vagy sírva keringenek körülöttük, arcukat kezükbe temetve. A sír szélén megjelennek az első gyertyák, és egy holland tévétársaság riporterei is bemerészkednek, hogy a világ szeme elé tárják azt, ami egyszerűen hihetetlen: hogy Európában, a saját népe ellen ekkora gaztettekre képes volt bárki is. „Mocskos disznók!” — ismételgeti halkan egy nyugatnémet fotóriporter, miközben döbbenten kering a cuppogó sárban. Az ember azt szeretné, ha most fényképezőgépe helyett egy géppisztolyt kaphatna a kezébe, beülne az autóba, torlaszokon és kordonokon át beszáguldana Temesvár belvárosába, és kerül amibe kerül, megkereshetné a gyilkosokat. Hiszen amit itt látunk, nem egy nemzet tragédiája, hanem az egész emberiségé, s talán aki vállalja, segíthet újra jogaiba helyezni a kibillent igazságot. Aztán lassanként kitisztul a tekintet, visszatér az önuralom, és újra tudjuk: a mi feladatunk az, hogy hazatérünk, és beszámoljunk a nyilvánosságnak az itt töltött két nap borzalmairól és felemelő pillanatairól. Egy olyan nép (románok, magyarok, németek, szerbek) szabadságharcáról, mely képes volt a végletekig tűrni egy őrült, pökhendi, cinikus, zsarnoki diktatúrát, mely a levitézlett kommunizmus légből vett jelszavai mögé bújva a legsötétebb módon valósította meg egy degenerált család hatalmát a kisemmizett többség fölött. Szótlanul ülünk az autóban, a Szegények temetője után már nem tudunk egymásnak mit mondani. Megyünk haza, szemben magyar, csehszlovák, nyugatnémet, francia vöröskeresztes konvojok tartanak Temesvár felé. Reng a véres föld Romániában, segítő kezet nyújt Európa, segítő kezet nyújt az emberiség. Koncz János Nemzeti összefogás alakult ki Heves megyében is Nem nélkülözhetik a segítség semmilyen formáját sem a romániai rászorulók Ahogy lehetőség nyílt a segítségadásra, s megnyíltak a határok, a megyénkben élő emberek is minden lehetséges módon igyekeztek támogatást nyújtani a forradalmi Romániának. Elsőként az ellenzéki pártok mozdultak meg, s csakhamar csatlakozott kezdeményezésükhöz a Magyar Szocialista Párt is. A politikai mozgalmak rövidesen minden ellentétet félretéve, közösen szervezték a gyűjtést, indították útnak a különböző konvojokat. Bár ezek a szerveződések még nem rendelkeznek komoly szervezeti háttérrel, teljes erejüket latba vetették — más állami és társadalmi szerveket is megelőzve —, hogy minél gyorsabban célba juthassanak a küldemények. Már december 22-én a színielőadás után, Réti Árpád drámai bejelentése után a közönség az egri Gárdonyi Géza Színházban 16 ezer forintot adott össze. Másnap a Dobó téren és a Széchenyi utca 18. szám alatt folytatódott a gyűjtés. Több tízezer forint, s rengeteg tartós élelmiszer és ruhanemű gyűlt össze. Az adományozók a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből jöttek, egészen megható epizódok is voltak. Akadt olyan öregasz- szony, aki a karácsonyi süteményéhez szánt margarint hozta el, de olyanok is akadtak, akik az áremeléstől való félelmükben összevásárolt étolajat, cukrot, mosóport hozták. De beérkezett egészen drága ruhanemű, irhabunda, márkás szappan, meg sok minden más. Rengetegen érezték úgy, hogy inkább maguk vásárolják meg a portékát, nem bízzák másra. December 23-án, szombaton este 5 órára hirdettek gyűlést a város lakói számára a Dobó téren, ahonnét öt teherautóval, a Máltai Szeretetszolgálat irányításával indult az egriek első adománya. Itt Réti Árpád színművész szólt a megjelentekhez, azt a javaslatot téve, hogy Eger történelmi múltja miatt testvérvárosául fogadja a hős Temesvárt. Ezután római katolikus, református és evangélikus lelkészek ökomenikus istentiszteletet tartottak, s megáldották az útnak induló szállítmányt. Egyébként már előzőleg, pénteken este indult egy busz, amely a megyei kórház és a Skála Duett gyorssegélyét szállította Temesvárra. A busz el is érte célját, s Jugoszlávián keresztül tért visz- sza, mert menet közben értesültek utasai, hogy a Securitate hírt kapott menetoszlopukról. Egyik utasa, Pál László, meg is sebesült egy szilánktól. Az egri szállítmányon kívül (melynek sorsáról a konvoj vezetője nyilatkozott lapunknak) Gyöngyösről, Hatvanból és Hevesről is indultak szállítmányok. Nem is szerezhettünk tudomást minden vállalkozóról. A hatvani küldemény A radra jutott el, ahol a forradalmárok és a nélkülöző betegek hálás szívvel köszönték meg a gyógyszer-, kötszer- és élelmiszersegélyt, amelyet a legválságosabb pillanatokban kaptak meg. Továbbra is folynak a gyűjtések, Egerben elsősorban a Széchenyi utca 18. szám alatt, amely valóságos raktárrá változott az önzetlen adományok révén. Már a városi tanács épületét is meg kellett nyitni, hogy elféljenek. A Vöröskereszt is jelezte, hogy gyűjtési akciót rendez, Egerben a Klapka utca 9-ben, Gyöngyösön a Széchenyi u. 1-ben, Hatvanban a Kossuth tér 3-ban, Hevesen a volt pártszékházban és Füzesabonyban a Baross út 12. számú épületben. Ezenkívül az elszállított vér pótlására az egri, a gyöngyösi és a hatvani véradóállomásokon jelentkezőket várnak. Egerben a gyűjtésszervezők nevében W. Zoltán Iván, Lukács Tamás, dr. Murvay Sámuel és Tarjányi Gyula elmondták, hogy információik szerirft a segítségadás minden formájára szükség van. Az ésszerűség csupán azt diktálja, hogy lehetőleg konvojokká szerveződjenek az induló teherautók. Tapasztalataik szerint nem igaz, hogy telítve vannak már a raktárak Romániában. A központi elosztás és a Vörös- kereszt nehézségei miatt rászorulnak a kisebb szállítmányokra is. Legjobban Bukarest környéke és a Székelyföld \éiíja a támogatást, ott legnagyobb a szükség. Néhány percre sikerült fölvenni Marosvásárhellyel a kapcsolatot, ahol hiányt szenvednek gyógyszerekből, például antibiotikumokból, s hiányzik a gyermektápszer. Jó példákat sorolnak föl, említik a kisiparosokat, a kórházat, az épület-karbantartó szövetkezetét, a Skála Duettet, a Hungária Taxit, a Füszértet, a tejipari vállalatot, de mindenkire nem is tudnak hivatkozni. A környék lakossága is megmozdult, a 400 lakosú Hevesvezekényből például nagy szállítmány érkezett. Továbbra is váiják a jelentkezéseket az egri 10-833-as telefonszámon. Az Erdélyi Szövetség Heves Megyei Szervezetének számlaszámla az OTP-nél a 178-37- es. Úgy vélik, hogy a készpénz nagy segítség, mert azt veszik rajta, ami a legszükségesebb. A magánadományok mellett számítanak a különböző vállalatok, intézmények fölajánlásaira is. Sok olyan igény futott be, amelyre nem is számítottak, elfogyott például a romániai szabadság- harcosok cigarettája, az Egri Dohánygyár már ígért is egy nagyobb tételt ajándékba. Úgy látják, hogy minden személyes segítségre szükség van, s karácsony után Székelyföldre indítanának egy menetoszlopot Gyergyó- szentmiklós, Marosvásárhely, Parajd, Korond, Segesvár, Székelyudvarhely és más települések felé. Összességében úgy vélik, hogy egy álmosnak és moz- díthatatlannak látszó város bebizonyította azt, hogy az értelmes célok lelkesítik az embereket. Karácsony másnapján már Békési József, a tanács általános elnökhelyettese is ott pakolta a holmit a gyűjtőhelyen, s felajánlotta a testület támogatását. Jelentős részt vállaltak az egri rádióamatőrök a segítségnyújtásban. Az országos forgalmazásban az ünnep előtt már semmilyen más nem volt hallható, csak a romániai forradalommal kapcsolatos hírek. Aztán kiderült, hogy a Securitate lehallgatja az adásokat, ezért rejtjelezték a menetoszlopok irányítását és a jelentéseket. Az ünnepen egy központi, erősebb adóállomást is fölszereltek, ahol önkéntesek biztosítják a hírközlést, a konvojok tájékoztatását és a kereső- szolgálatot. Nemzeti összefogás bontakozott ki tehát, amelyben Heves megye lakói is bebizonyították szabadságszeretetüket, segítőkészségüket. Remélhetőleg ez a következő napokban, hetekben sem hagy alább, mert bizony, a támogatásra ezután is rászorulnak. Gábor László Utcán át Kovács Attila — Koncz János: Egy kis New York XII. Tiszta Amerika Van Gothár Péternek egy filmje, az a címe, hogy Tiszta Amerika. Ebben a főhős Magyarországról New Yorkba disz- szidált (akkor még ez a szó volt használatos), sokféle munkát vállalt, nem találta a helyét, s a végén a Queensborough-hídról néhány bennszülött bedobja a folyóba. Amikor először láttam ezt a filmet még gimnazista koromban, nem tetszett. Szétrombolta bennem az Amerika-éiményt, s nem hittem el, hogy ennyire kiábrándultán érzi ott az ember magát, ennyire nem jelent frenetikus élményt a tengerentúli látogatás. Most sétáltam ezen a hídon, végig arra figyeltem, hogy mikor áll meg mellettem egy autó, mikor hajítanak a vízbe, s közben óriási tériszonyom volt. Fokozottan éreztem ugyanazt, mint egyébként New Yorkban, a magányosságot, az apró voltomat és a szorongást, amelyet, biztos vagyok abban, hogy legfo- kozottabban csak ebben a városban lehet érezni. S nemcsak a szorongást, hiszen New Yorkban nem kívánhatunk lehetetlent, mindent megkaphatunk, s minden élményt a legnagyobb intenzitással kaphatunk. Utólag persze minden megszépül, én is másképpen gondolkozom már a világ fővárosáról, mint amikor ott éltem, de a hitelesség kedvéért ide másolom azokat a sorokat, amelyeket még ott írtam egy utcai pádon. „Nem lehet ebben a városban Amszterdam — Budapest írni. Az ember csak ül a Broadway és a nyugati 73. utca sarkán, a tollal valamit firkálgat a papírra, de abból épeszű mondat sem kerekedik ki, nemhogy bekezdés. New York nem az Egyesült Államok, New York az különéli. New York a VILÁGVÁROS. Nem szeretem ezt a világot. Nem szeretem az emberek tömegét, nem szeretem az üvegheggyé váló felhőkarcolókat, az autók áradatát, a világ népeinek babiloni káoszát. Egyenként kedvesen mosolygok a néger sofőrre, a részeges színészre, a sarkon álló kurvára, nagyszerűen borzon- gok, amikor lentről felnézek a világ második legmagasabb épületére. Majd onnan le, s ha csak tehetem, beülök egy sárga taxiba, és szívesen eszem indiai, kínai, mexikói étteremben. De együtt mégsem szeretem ezt az egészet, mert bármikor hátba döfhetnek, s bármikor lezuhanhat velem egy repülőgép. Egyedül kell éreznem magam, s azt sem tudom, hogy lehet-e valahová menekülnöm. Kellene egy nagyon aprólékos filmet készíteni New Yorkról. Más bolygóbeli élőlényeknek alapvető irodalom lenne ez ahhoz, hogy megtudják, hogyan élünk mi a Földön. Itt megtalálható a kelet-európai önpusztítás, a nyugat-európai gazdagság, az afrikai kultúra és az ázsiai egzotikum. Ebből táplálkozik a Manhattan skylineja, a Szabadságszobor, Andy Warhol képei, Woody Allen filmjei. Néhány utcára innen színházba készülnek az emberek, hamis ékszereiket a nyakukba akasztják, nehogy ellopjanak tőlük valami eredetit. Én éhes vagyok, vacsorázni szeretnék. Vagy meghív egy riportalanyom, vagy az interjú után veszek egy utcai árustól egy hot dogot, és akkor a holnapi reggelihez fel kell váltanom az utolsó százdollárost. Most kiderült, mégis lehet itt írni. Ugye örültök, olvasók?.” Hát így bolondul meg az ember New Yorkban. Aztán hazarepül, visszagondol, s nagyon bánja, hogy nem vett egy olyan jelvényt, amelyikre az van írva, hogy I LOVE NEW YORK. Láttuk az óperencián túl az üveghegyet — most már nem érhet minket meglepetés. (vége) * Végezetül Koncz is hadd mondjon annyit, kedves olvasók: New Yorkban, mint gombostűfejben összesűrűsödik a világ minden mocska és nagyszerűsége. Ha az előbbit el tudjuk viselni és az utóbbiból okosan csipegetünk, igen jól és kellemesen élhetünk ebben a megalopoliszban. Persze, a mindennapi túléléshez némi szerencse is kell, de ez a sorsjáték jelleg csak fokozza az itteni dzsungelélet pikantériáját. New York olyan, mint egy fekélyekkel teli, hisztérikusan nevető őrült, akinek olykor nagyon jó ötletei támadnak. És mert ez any- nyira emberi — én nagyon szeretem. Talán azért, mert sok melegszívű, barátságos emberrel találkoztam az ü veghegyek tövében... I Ezt látja, aki hajón érkezik
