Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)
1989-12-27 / 304. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. december 27, szerda Egy hét... A KÉPERNYŐ ELŐTT Az Egri Bazilikában az éjféli misét az egri érsek, dr. Seregély István celebrálta. Nemcsak saját egri hívei, egyházmegyéje számára, hanem a technika, a televízió jóvoltából az egész országnak, sőt az országhatáron tálra, magyaroknak és nem magyaroknak, hívőknek és hitetleneknek; mert tam'tói hivatásánál, papi elkötelezettségénél, méltóságánál, hiténél, alázatánál fogva, az Isten kegyelmében bízva tennie kell mindazt, ami az embereket az Isten és az embertársak szeretetére buzdítja. A hívők és az egyházi élet számára oly nehéz esztendők után most végre felszabadult az érzelmek világa is, eltűnni látszanak a félelmet árasztó homályos foltok, bűnök, tiltások, kötések. A lelkiismeret szabadságával, buzgalmával áll és állhat oda a főpap hívei elé, és kijelenti, hirdetheti, "nem tévedés vagy ábránd Isten kinyilatkoztatott szándéka. Ő maga mutatta meg, miként lehetünk mi mindnyájan Isten valódi képmása. ” Az éjféli mise, a hívő lelkek űj életre támadásának ez a fenségesen ritka pillanata attól is tartalmasabbá vált, hogy az egri érsek főpapi székéből, a liturgiába és a testvéri szeretetbe ágyazva hívta fel a figyelmet azokra a fontos mozzanatokra, amik a hitből és írásunk címében is ki kell emelnünk az áhítatot, mert az egri református templomban 17- én, a Cisztercieknél pedig 19-én adtak az Ádventet, a Karácsony hangulatát, várását idéző hangversenyeket. Kádár Zsolt tiszteletes a szószékről felolvasta az Isten-gyermek megszületéséről szóló evangéliumi részt Lukácstól, majd rövid bevezetővel szolgált Patkós Attila ahhoz a műsorhoz, amely minden részletében az örök életbe vetett hit világosságáról, fényességéről szólt. Lehotka Gábor orgonaművész megzengette J. S. Bach néhány művét, köztül a G-dúr prelúdium és fúgát, az Esz-dúrt, majd a d-moll toccata és fúgát. Közben, ahogyan bensőséges elmélkedésre hangolta a templomot zsúfolásig megtöltő közönséget a barokk mester mélyen vallásos vallomása az Istenszeretetből következnek. Főpásztori megnyilatkozásának teljes szövegét az alábbiakban adjuk közre: „Testvéreim! A keresztények kiemelkedő ünnepének első órájában köszöntőm Mindazokat, akik itt vannak, és akik a közvetítés révén ma velünk, egriekkel együtt ünnepelnek. Kérem Mindnyájunk számára Isten áldását, hogy életünk igazabbá tételére együtt gondoljuk át a karácsony szent titkát! Nem a hajdani órát és helyet ünnepeljük, hanem a Gyermeket, aki Betlehemben közel kétezer esztendeje megszületett, és része lett emberi történelmünknek mindörökre. Benne azt a Messiást várta Ábrahám népe, akiben áldást nyer a Föld minden nemzedéke. Benne eszmény jött a világra. Megvalósulásától függ földi boldogulásunk, és általa van üdvösségünk. A Bibliából, Isten hozzánk intézett szavából tudjuk mindezt, és akarjuk látni újra a mai ünnepen. Alig veszi kezébe bárki is a Szentírást, az első lapon találkozik Isten szándékával, aki a saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Isten írta kitörölhetetlenül természetünkbe az igényt, hogy olyanok is legyünk, mint ő. ről és önmagunkról, feloldás és a modem életérzés megnyilvánulásaként az orgonista eljátszotta saját szerzeményét, a Prelúdium, korái és fúgát, amelyet Silber- mann-orgonára írt. Réti Árpád Ady- és Kányádi- verseket szavalt, fájdalmasan érintve azt a felelősséget, amelyet ma mindnyájan érzünk erdélyi testvéreink miatt. Szabóné Vass Márta kórusa, a Movendo, Bach Wachet auf koráljával kezdte műsorát, és ezzel nemcsak megadta a tiszteletet a helynek, ahol fellépett, de lendülettel, elegáns témakidolgozásával be is bizonyította, mennyi méltóság és fenség rejlik a zenében és az emberi tudatban. Victoria Ave Mariája, Fournier Agnus Dei-je és Tompson Hallelu- jája — a rövid műsor teljes nemzetközisége — is érzékeltette, mennyire egyetemes ma is mindMégis hiába akarunk mi any- nyit tudni, mint a mindentudó Isten. Sohasem lesz képességünk hozzá. Sajnos, hiába szeretnénk mindent megtenni, mint a mindenható Isten. Sohasem lesz hozzá erőnk. Azt éppen Isten könyve adja tudtunkra, hogy egész fajunk szorongattatásának forrása az lett, hogy az ember olyan akart lenni, mint az Isten. Jónak és rossznak meghatározója, törvénye lenni önmagának. Mégsem tévedés vagy ábránd Isten kinyilatkoztatott szándéka, ő maga mutatta meg, miként lehetünk mi mégis mindnyájan Isten valódi képmása. Akkor mutatta meg, amikor magára vette emberi sorsunkat. Akkor, amikor emberként, látható formában megjelent köztünk a láthatatlan Isten. Született Szűz Máriától. Pásztorok látogatta éjszakában, angyalok énekétől zengő pusztaságban eljött közénk az ég Királya. Isten emberi életet vállalt, hogy az ember istenivé váljon. Ő az az eszmény, akihez hasonulva nyilvánvalóvá lesz igazi helyünk a teremtett mindenség- ben, embertársaink körében, saját boldogulásunkra és mindenek üdvösségére. Ez a Jézus Krisztus jött a világra, lett az emberi történelemnek része a keresztények karácsonyi ünnepén. Ezen az éjszakán, amikor lelki szemünk előtt a betlehemi barlangistállóban, egy otthonából elparancsolt ifjú pár csodálja és csókolja Gyermekét, mi is leborulunk szerény bölcsője, az állatetetőjászol előtt. Megköszönjük Istennek, ma csak a hívő számára, egykor mindenkinek nyilvánvalóan a legnagyobb karácsonyi ajándékot, Jézus Krisztust, benne a tökéletes embereszményt. Ezért hallgatjuk szívesen a próféta szavait az imént hallott olvasmányban, mint beteljesült ígéretet: „íme, a sötétben élő népnek nagy világosság ragyog fel, amikor megszületik a Gyermek, akiben eljött közénk az Isten.” Nem a karácsonyi éjféli mise feladata, hogy részleteiben szóljon a Krisztus hozta eszmény tartalmáról. Ez az egész keresztény igehirdetés tárgya, a jó hír, az evangélium. Három sajátságára mégis utalok. Jézus Krisztus, akit Mária pólyába takart és jászolba fektetett, minden ember eszménye. Azoké is, akikre ma gazdasági válság terhe nehezedik, azoké is, akiket ma űztek el otthonukból, azoké is, akiktől elvették a biztonságot adó hitet is. Mindnyájunk eszménye. az, amit az emberiség kétezer éve átél karácsonykor. A Cisztercieknél dr. Ocskay György két együttese, az Agria Vegyeskar és a Dobó István Gimnázium Leánykara lépett fel. Műsorukból nem hiányozhatott a gregorián Roratecoeli (Harmatozzatok, égi magasok), Kodály Karácsonyi éneke, a Volly István gyűjtéséből vett részlet, Palestrina Alma Re- demptoris Matere, a Csendes éj, a Magyar Te Deum a Peer kódexből és a hagyományosan gyertyafény mellett felcsendülő, összkari szereplés, az Adeste fi- deles. Ez a karácsonyi himnusz Betlehembe hívja a hűségeseket, örömmel érezni a boldogságot, a hálát, mert megszületett a Messiás, akit annyira várt az emberiség. S ha ebben az évben ennek a két karácsonyi koncertnek a beszámolóját azzal végezzük, hogy Nem hoz szégyent sem emberre, sem világra. Jézus Krisztus, aki karácsonykor lépett e világba, nem elítélni jött a világot, hanem, hogy megmentse azt, ami veszendőnek indult. Élete az elesettek gyámolí- tója, bűnösök menedéke lett. Eszménye megváltás a bűnösnek, a legbűnösebbnek, a mindig vétkesnek, az elrontott életű embernek, ha végül feléje nyújtja kezét. Általa nekünk is van reményünk teljes életre, mert Isten az ő torzképévé aljasuk embert is igaz képmásává teszi, mert jobban örül egy megtérőnek, mint 99 ártatlannak. Végül: az eszmény másokért van. Kovász rendeltetése van. Általa kevesek emberi igyekezete által Isten ereje mindenkit emel. Azokat is viszi az ég felé, akik saját hibájukon kívül, akik saját hibájukból vannak távol tőle. Sőt, azokét is, akik ellene dolgoznak. Szeretném tehát, ha minél többen hallanák meg ezt a karácsonyi üzenetet. Szeretném, hogy minél többen kerüljenek közelebb hozzá, tegyék rá életüket. Ezt kívánom és kérem tőle, életem Mesterétől, magamnak, minden Testvéremnek karácsonyi ajándékul és jókívánságként. Amen” Maga az éjféli mise milliók számára azt az élményt is jelenti, amit a szeretet profán sugallatai közben élünk át. Az ajándékozás örömét, a kapni-adni, egymásra találás csodálatos érzését, melegségét. S ha most, ezekben a napokban-hetekben mégis elsősorban szorongatott erdélyi testvéreinkre gondolunk, idézzük Nyíró József Uz Bencéjének azt a képét, amikor a havasi emberek törekszenek az éjféli misére, a jéggé fagyott hótömegekben a rengetegből. Elöl a tehén a szügyével töri a jéggé keményedett világot, csapást teremtve az útnak indulóknak. Mert azok hallani akaiják az angyal megismételt szózatát: Dicsőség a Magasságban Istennek, és békesség a Földön a jóakaratú embereknek! És még valamit akarnak hallani, biztatásul, megnyugtatásul, amit az angyalok üzentek a pásztoroknak: Ne féljetek! Az Isten őrzi az ő népét! Ha a Karácsony képeit visszaidézzük, ha az ajándékozás melegéből még maradt az ünnepek utánra is, a főpapi szózat intelméből is töltődjünk fel az élet békésebb folytatására! a béke okából és a békéért szállt most is az imádság a két templomban, legyen ez az írás felhívás a megbékélésre, hogy mai és jövendő megpróbáltatásaink elviseléséhez adjon az Isten akaratot, erőt. A közösségnek, a szeretetnek azt a tudatát, amely a Ciszterciek templomában is összekapcsolta a tekinteteket, a szíveket. És örülnénk, ha a lélek lényeges dolgaiból eddig államilag is kirekesztett fiatalság ne csak az ünnepi alkalommal érezné-sej- tené meg, mit is jelent a lélek, a szív, a szellem belső világa, hanem át is venné — hétköznapjaiban is — azt a kapcsolati rendet, amelytől oly hosszú ideig megfosztották. És ne csak csodálkoznának nagyanyáik áhítatos sóhajtásain, de igyekeznének is őket megérteni, mi több, szere- tetbuzgóságukban őket követni. (farkas) Adásban a Karácsonyi oázisra, otthoni csendre, békére vágytunk. Any- nyi zaklatott hónap után százezrek, milliók óhajtották ezt a sziesztát. Aki csak tehette, már napokkal korábban hazamasírozott. Azt már sejtettük, hogy nem a háborítatlan nyugalom szigeténél horgonyzunk le, mert a tömegkommunikáció révén értesültünk arról, hogy a Kelet-Eu- rópában diadalmaskodó forradalmi lendület áttörte a paranoiás despota, Ceausescu terrorbirodalmának határait is. Hallottuk, hogy a magát marxistának tituláló abnormális államfő makacsul ragaszkodik a hatalomhoz. Lövések, sortüzek dördültek. Előbb Temesvárott, majd a többi városban, mert a nép megunta a hitvány klán, s az őt támogató szadistákból verbuválódott biztonsági erők rémuralmát, s elhatározta: visszaszer- zi szocialista szólamok jegyében elorzott szabadságát. Tőkés László lelkész majd- hogy mártírrá nőtt. Mögéje névtelen hősök sorakoztak, nem ria- dozva életük feláldozásától sem. Mindezt nem az újságok oldalain olvashattuk, hanem a képernyőn láthattuk. Ilyesmire még nem volt példa: fotelból figyelhettük, miként születik Romániában egy új világ. A Híradó vezetői és munkatársai vállalták ezt az egyáltalán nem könnyű beavatást. Időnként megszakították a viszonylagos gonddal összeállított programot, s informáltak minket. Méghozzá úgy, hogy főszerepet biztosítottak Bukarestnek, az ottani tévének, a felkelés agyközpontjának. Ez az a bravúr, amiért hálásak lehetünk nekik, hiszen együtt lelkesedtünk, keseregtünk, köny- nyeztünk, tiltakoztunk, méltatlankodtunk, ítélkeztünk hirtelen barátainkká vált szomszédainkkal, akik a jövőben az erdélyi magyarságot egyenjogú polgárokként kezelik majd, akik beír(Folytatás az 1. oldalról) gyelme, összeszedettsége szinte szikrázott. S ha a főpap a szószékről az előre megfogalmazott szövegtől nemcsak árnyalati hangsúlyokkal tért el, de engedelmeskedett a legutolsó órák hevületében világba röppenő híreknek, ez a belső indíttatás azt is jelzi, hogy mindig is kell engedelmeskednünk a lelkiismeretünknek. A nép, ez az egymáshoz simuló sok-sok ember énekelte a régi énekeket, úgy, mintha soha nem hagyta volna abba. Mintha a negyven esztendő nem is tett volna rajta erőszakot! Mintha a tagadás rontása nem is szántott volna rajtunk végig! Lehet, hogy a kor embere a misztériumokból csak a látványt, a jászolt, a nyomorúságot, a szenvedést, aszám- kivetettséget érti meg, a jelképeket, azt, hogy valamilyen kifürkészhetetlen távoli rendelés folytán néha főszereplővé válnak a kisemizett, ám akkor azokkal az angyalok nyelvén szól az Isten, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta értünk. És e sorokat szaggató időkben rá kell jönnünk ismételten a jászol pislákoló fényénél, hogy az emberiség legkegyetlenebb átka az, ha az emberek közül valaki, mondjuk a Gonosz, kijelentheti, hogy ő a törvény. Ennek a gőgnek a megalázására is született Jézus Názáretben, és ma is ünneforradalom Vádolnak a temesvári halottak (A képernyőn látott tömegsír egy részlete — munkatársunk, Szántó György felvételén) ták nevüket a történelem legemlékezetesebb napjaira. Kamerák elé álltak. Sötét ruha, fehér ing, nyakkendő nélkül. Szerényen, szónoki ismeretek híján, ám mégis hiteles, talpig tisztességes személyiségekként szóltak a harcról, a váltakozó esélyekről, a Securitate fasiszta kegyetlenkedéseiről, a Lenin-dí- jas gazember, a vörös Himler és ostobán fennhéjázó nejének elfogásáról, kettejük kivégzéséről, lányuk összerablott kincseiről, az utcák drámáiról. Sajnos, ennek a megrázó történetnek még nincs vége. A hiénák bandákba verődve acsar- kodnak. Az eddigi s a leendő áldozatokért szomorogva, az írógép mellől is a készüléket nézem. Vajon mit hoznak a következő, percek, órák. A Gonosz többé nem diadalmaskodhat, de a gyarapodó keresztek mindnyájuknak fájnak, s azt tudatosítják szerte a Földön, hogy a vétkesek nem úszhatják meg a felelősségre vonást. Különösképp a népirtás főbenjáró bűnében... Pécsi István pelt titka az Istennek az, hogy olykor kézzelfoghatóan érzékeljük az Idők Teljességét. Hisszük, hogy a tévén világgá sugárzott egri karácsony 1989- ből nemcsak a bazilika csodálatos műalkotásait ismertette meg a szűkebb és tágabb világgal; Ca- sagrande szobrászait, reliefleit; nemcsak Hild formateremtő zsenialitását vitte szemközeibe itt és távolabb, nemcsak Takács István színpompás freskói magyarázzák a magyar szellemiséget és az Apokalipszist, hanem a magyar dallamok, a tiszta szívből jövő népi szövegek is hatottak. Nem utolsósorban ennek a népnek az áhítata, amely sokáig száműzetést szenvedett, hívja magához a szeretet közösségét. Azzal is, hogy szegénységében is adakozni tud, mert saját sanyarú sorsát vette tudomásul, hogy a szegényebbnél is akad még szegényebb. És az az igazi nagy ajándék, amit a kifosztott szív adhat a még kifosztottabb éhezőnek. Ez a lélek liturgiája napjainkban, az ünnepélyes külsőségeken innen és túl ebben az országban. És talán az a legszebb, hogy ez a karácsonyi esemény nálunk, 1989-ben annyi politikai bakugrás között, az újság első oldalára szökhetett fel! Minden egyebet a képek és az emlékek fognak elbeszélni. Farkas András (f a.) Zenei esték Egerben Karácsonyi áhítatban Karácsony — 1989
