Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-23 / 303. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. december 23., szombat GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. „Nem azonos fogalmakban gondolkodunk” Hatvani kultúrkarambol Elmérgesedett a viszony Hat­vanban a tanács és a művelődési központ között. Az ellentétek akkor éleződtek ki igazán, amikor az idén május­ban a tanács végrehajtó bizottsá­ga a művelődési ház tevékenysé­gét kívánta mérlegre tenni. Dr. Kasza Sándor, a megbízott igazgató beszámolót írt, taglalva a ház működését hátráltató vi­szonyokat. Ahogy később fogal­maztak, ezt „harapósán” tette. A beszámolót csak „tájékoztató jelleggel” fogadták el, és vissza­utasították sértő hangnemét. Szeptemberben újra a vb elé került a ház ügye. Előtte két köz- művelődési szakember megvizs­gálta, hogyan dolgoznak. Micsi- nai Béla, a művelődési osztály vezetője is értékelést készített, ebből kitűnt, hogy nincs megelé­gedve az intézmény munkájával. Csatolták dr. Kasza második, „politikusabb” beszámolóját is. A vb ülésezett, majd határozott: készítsenek ütemtervet, hogy megvalósuljanak a javaslatok, különösen az intézmény önálló­sága. . Ezek a száraz tények, melyek mögött indulatok feszülnek. A megbízott igazgatót idézi egy jegyzőkönyv: „... az ellentétek valódi oka, hogy Ő és az Osztály nem tudnak azonos fogalmak­ban gondolkodni. ” ...nem volt írva semmi Bemegyek a hatvani tanácsra. Megkeresem Erdélyi Zoltánné közművelődési felügyelőt. El­mondja, hogy 1981 óta dolgozik az osztályon, előtte könyvtáros volt. Két és fél éve van a nyugdíj­ig­Kérdem, mi a véleménye a művelődési ház és az igazgató munkájáról. — Csak megbízott igazgató -javít ki-, 1986-tól helyettesíti a gyeden levő igazgatónőt. Ami­kor idekerült Kasza Sándor, jó sorozatokat csinált. A munkám miatt magam is gyakran eljártam a rendezvényekre. Amikor cgy- egy program nem volt tökéletes, éreztette: jobb lenne, ha nem volnék ott. ; — Ezek szerint nincsenek a legjobb viszonyban... — Én vagyok a célpontja. Amikor ellenőrizni voltam ná­luk, elkértem a munkanaplót, és abba nem volt irva semmi. A nyilvántartó könyvet pedig nap­rakészen kell vezetni. Kiabált ve­lem, hogy engem csak a papír­munka érdekel. Úgy látom, mos­tanában elfelejt népművelős- ködni. El se kéretőzik... Micsinai Béla, az osztályveze­tő mosolyogva betessékel a szo­bájába. A titkárnő hozza a kávét. — Elégedettek voltunk vele 1986-87-ig- mondja dr. Kaszá­ról. — Személyisége, harci len­dülete miatt azt mondtuk: végre van egy nagyszerű ember. Maxi­mális szabadelvűséget biztosítot­tunk számára — állítja. — Tavaly aztán kezdtük figyelmeztetgetni. 1989-ben pedig meredeken zu­hant a tevékenysége. Feljegyzé­seket készítettem, az idén pedig már két fegyelmit kapott. Nem készítette el határidőre a kért írá­sos anyagokat, nem vette fel a kapcsolatot az iskolák igazgatói­val. Lemondott egy gyerekmű­sort, egy helyiséget ugyanabban az időpontban két programnak adott ki. — Miért kapta a fegyelmiket? — Az elsőt júliusban azért, mert a vizsgálatra érkező két szaktanácsadó hiába kereste. Megmondtam neki, hogy június­júliusban ne menjen szabadság­ra, mert jön a szakfelügyelet. A másodikat novemberben kapta. Telefonon hiába kerestük, két nap a Szovjetunióba utazott. Te­vékenységének kilencven száza­lékát a Felkínálom teszi ki, és még el se kéretőzik... Nem ké­rünk mi mást, csak azt, hogy dol­gozzon. Nem veszem fel a kesztyűt Dr. Kasza Sándor 36 éves, négy diplomája van, ő az egyet- - len népművelő a házban. Kérdezem, miért, hogyan romlott meg a kapcsolata a ta­náccsal. — Az 1986-87-es jó viszony abból fakadt, hogy hallgattam. De nem javultak, hanem inkább eldurvultak a viszonyok — mondja nem éppen indulat nél­kül. — Ez az intézményhálózat a csőd felé tart. Működésünk alap­vető feltételeit nem biztosítják, a támogatás elmegy a fenntartás­ra. Az idén 60 ezer forintunk maradt, ebből milyen programo­kat szervezzünk?-Két-három éve még nagyobb lehetett a lelkesedése... — A mozdony elmegy-e lel­kesedésből? -kapja fel a fejét. — Ne a lelkesedés hajtsa már a nép­művelőket! Miért vagyunk mi az ország hülyéi, a balekok. Né­hány éve még viszonylag több pénzünk volt, olyan sorozatokat rendeztünk, mint az Iránytű, a HVG-klub, a Gyorsuló idők, es­ték. Eljött a városi értelmiség, a műszaki emberek, így valamiféle szellemi erjedés indulhatott meg. Más kérdés, hogy mennyi bur­kolt és nyílt támadás ért ezekért. Ebből nőtt ki a most is működő Felkínálom Klub Egyesület. — A tanácsiak szemére vetik, hogy energiája nagy részét a Fel­kínálómra fordítja. — Nem mindegy, hogy az egyesület csinálja, vagy a műve­lődési ház, ha ezek jó, hasznos dolgok? Régebben soha nem fordultak meg itt gazdasági szak­emberek, most pedig ideszoktak. Japán, olasz, német cégekkel van kapcsolatunk, Hollandiában ki­állítást is rendeztünk. Tervezünk menedzserképzőt, információs központot, megy az intenzív nyelvtanfolyamunk. — Mit vár el a művelődési osz­tály, és ön szerint minek volna ér­telme?-Nekik minden papíron kell Én a statisztikát nem sokra tar­tom. A folyamatok a lényegesek. Hogy önszerveződő közösségek jöjjenek létre, ne összeerőszakolt csoportok. Próbáljunk segíteni az embereknek az eligazodás­ban, a mindennapi feszültségek levezetésében. En a kultúrát nem szűkén, csupán a humán te­rületre korlátozva értelmezem. Szolgáltatások, tanácsadások, valódi közösségek. Ennek van értelme. Tudják-e ellenőrizni? — Hogyan reagált a megrová­sokra? — Semmit sem léptem a fe­gyelmikre. Már bele vagyok zsib­badva. Nem az a lényeg nekik, hogy mi folyik, hanem, hogy tud­ják-e ellenőrizni. Az egyesület kicsúszott a kezükből, és ez nem tetszik nekik. De nem veszem fel a kesztyűt, amit dobálnak. Nem megyek bele abba a zsákutcába, hogy elfogadjam a módszereiket. Ók nem kompetensek. Olyan ta­nácstestület kell, ami nem ural­kodik, hanem szolgál. — Ezek szerint most várako­zik? — Kivárok, persze. Ki fog de­rülni, hogy érdemes-e. Ha ezeket a céljaimat nem tudom a falakon belül elérni, akkor azokon kívül fogom. Mégis jobb szeretném itt, ebben a házban. A beszélgetés közben lassan elborítják az asztalt a papírok. Levelek, amikkel tartja a „kap­csolatot” az osztály és a ház. Elutazom Hatvanból, másnap telefonon beszélek dr. Kasza Sándorral. Elmondja, hogy elő­ző délután újabb, expressz leve­let kapott Micsinai Bélától. Az írás tele van diktátumokkal, hangnemét megalázónak, sértő­nek tartja a címzett. Úgy gondol­ja, az utóbbi három napban ka­pott három levél betetőzi a dol­got. Tervezi, hogy kérni fogja a rendkívüli vb-ülés összehívását, és külső, szakmai fórumokhoz fog fordulni. Azt mondja: „egyértelmű, hogy mire megy ki a játék”... A konfliktus tehát nem zárult le, kíváncsiak vagyunk további történéseire. Ez nem tanmese, nem bárá­nyokról és farkasokról szól. In­kább a kisváros „közúti" viszo­nyairól. Mostanában karambo­los idő van. Palágyi Edit Míg a kisded megszületik Beszélgetés dr. Farkas Márton megyei szülész-nőgyógyász főorvossal Az ünnepeink közül a karácsony a születésé, a gyermeké. Ez az örök misztérium világítja meg, adja fényét még a nem istenhívők számára is. Hazánkban a nő- és anyavédelemnek erős, jelentős szervezete van. Intézményes garanciái vannak annak, hogy lehető­leg minden magzat egészségesen lássa meg a napvilágot. De vajon hogyan működik ez a rendszer, valóban eléri-e a célját? Erről kér­deztük meg dr. Farkas Márton megyei szülész-nőgyógyász főorvost, az orvostudományok doktorát, aki négy esztendeje osztályvezető főorvos a Markhot Ferenc Kórházban. Bár beszélgetésünket már ünnepi fények világítják meg, az aggodalmakról sem lehet megfe­ledkezni. Feladat: a legmagasabb szintű gyógyítás — Arra kérem, hogy elsőként mondja el: egy megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati osztá­lyának mit is kell tudnia! — Mindenféle szülészeti vagy nőgyógyászati eseménnyel tár­suló komplikációt is meg kell tudni oldani. Csak az egészen rit­ka, egyedi kórképű betegeket küldjük klinikákra vagy országos központokba. Azokat, akiknek gyógyításához nincsenek meg az objektív és a személyi feltételek. Egyébként minden rászoruló el­látásáról gondoskodni kell, a leg­magasabb szinten. — Munkájukat segíti egy nő- és anyavédelmi szervezet, amely a magzat sorsát a fogamzástól a megszületésig végigköveti. Meg­felelően működik-e ez? — Nagyon sokat költött az egészségügyi kormányzat min­dig a nővédelemre, illetve az anya- és a csecsemőellátásra. Ebben népesedéspolitikai szem­pontok is vezették, hiszen 1981- től fogy a nemzetünk. Ezért is kapott különös figyelmet ez a te­rület. Példaadóan megszervez­ték ezért a körzeti védőnői háló­zatot is. Sajnos azonban nem­csak az orvosok és az egészség- ügyi dolgozók felelősségérzetén múlik, hogy újabb és újabb fe­nyegető jelenségek tapasztalha­tók. Az utóbbi időben például nagyon sok az intézeten kívüli, méhen belüli elhalás. Én ezt pszichoszociális okokkal magya­rázom. Ez annál következik be, aki kilép a terhesség tizenkette­dik hetéből, elhanyagolja magát, mert nem akar szülni. Megvárja, hogy méhen belül haljon el a magzat. Ebben az esztendőben már a harmadik ilyen esetet re­gisztráltuk. A kötelességünk az, hogy világra segítsünk minden egyes gyermeket, de sokszor a páciensek szándékosan akadá­lyoznak meg abban, hogy sikere­sen végezzük el a munkát. Négy év alatt nem tudtam elérni... — Ezek szerint akadályok gördülnek e rendszer eredményes működése elé. Pedig már sokan úgy fogalmaznak, hogy tovább is kellene fejleszteni, s nemcsak a fogamzástól, hanem még előtte is gondolni kellene a születendő gyermek sorsára. — Ez így igaz. Például Czeizel professzor dolgozik az optimális családtervezésen. Ennek lénye­ge, hogy még mielőtt teherbe esik valaki, még azelőtt tudako­zódni kell orvostól. Régen meg­volt ennek a hagyománya, a há­zasulandók elmentek a tiszti fő­orvoshoz. Igaz, az még nem tu­dott genetikai vizsgálatokat vé­gezni, de úgy nagyjából szemmel is, meg az általános vizsgálatok alapján rá tudott arra jönni, hogy a pár egymáshoz való-e. Manap­ság viszont már komoly geneti­kai laboratóriumok állnak ren­delkezésre, ha a legkisebb kétség is felmerül. Érdemes ezzel a le­hetőséggel élni, ha például valaki sokáig fogamzásgátlót szedett házasságkötése előtt. Minden­képpen jogos, hogy a fiatalok család- és nővédelmi tanácsadót keressenek fel. Véleményem szerint egy megyeszékhelyen en­nek vezetését főfoglalkozásban kell ellátnia egy főorvosnak. Kel­lene a keze alá gyermeknőgyó­gyász, szociológus és pszicholó­gus is. Sajnos, ezt négy esztendő alatt nem sikerült kivívnom. Pe­dig sok veszélyt kiszűrhetnénk, mert már olyan komoly háttér áll rendelkezésünkre, mint az izo­tópdiagnosztikai laboratóriu­munk. Ez a nagy klinikák lehető­ségeivel vetekszik. — Ha számba vesszük az oko­kat, hogy miért ütközik nehézsé­gekbe munkájuk, nem feledkez­hetünk el a bizalmi válságról sem. A megyei kórházról és an­nak szülészeti-nőgyógyászati osztályáról sokféle, s nem min­dig jó vélemény hangzik eL Mi­ben látja enneíc okát? — Úgy látom, hogy ezt az in­tézményt nem egészen rendelte­tésszerűen működtették, és mű­ködtetik most is. Hogy az én te­rületemről hozzak példát: meg­szüntették a hevesi szülőotthont. Az ottani harmincnyolc ágy, s a hozzá járó státuszok nem kerül­tek a jelenlegi megyei kórházba. Nagyon hiányoznak. A fenyege­tő vetélés és koraszülés miatt jó néhány nőt tartósan az osztályra kellene fektetni. Hely hiányában viszont haza kell őket küldeni, ahonnét hetente-kéthetente jár­nak be. Ez költséges és veszélyes. Alapvető ellentmondásnak tar­tom, hogy ez nem egy kórházsze­rű kórház. Eleve nem a város kö­zepébe kellett volna építeni. Nem működnek jól a liftek, a lég­kondicionáló berendezések, éj­jel-nappal átjárnak rajta. Éz is kiváltja azt, hogy nagyon sok a lázas beteg, kivált a gyermek­ágyasok között. Pedig nagyon nagy a szülési szám, évente a két­ezret is meghaladja. Ráadásul ennek negyedrésze egy többnyi­re fegyelmezetlen népcsoport­hoz, a cigánysághoz tartozik. Az objektív okok közé sorolom a felvilágosítás hiányát is. A Köjá­lon belül működik egészségne­velési csoport, de a múltkor az újságból értesültem róla, hogy terhestoma-tanácsadást tarta­nak. De miért nem tud erről egy megyei főorvos? Egyébként is többször kellene előadásokat tartani, magam is szívesen vállal­kozom ilyenekre. — Az előbb felsoroltak jelen­tős része olyan objektív körül­mény, amelyen csak nehezen le­het változtatni Mennyiben tehe­tett az osztály erről a rossz véle­ményről? — Sokszor nem a szaktudá­son múlott, bár ebben is követel­tem lényeges előrelépést. A kór­ház vezetése, a megyei tanács és a párt bele akart szólni a dolgom­ba, még a szakmába is. Pedig hát ennek a szabályai szerint kell el­járni, ha meg ezt nem vállalja va­laki, annak nincs helye itt. Egyet állíthatok: aki ma bekerül az osz­tályra, az a legmagasabb szintű ellátásban részesül. Nem szemé­lyeket, betegeket gyógyítunk. Nincs magánpacientúra, aki ide kerül, azért közös felelősséget vállalunk. Régebben nem volt ilyen szervezettségű az osztály. Az az objektív körülmény meg­maradt, hogy négy szinten dol­gozunk. De elsőként megszer­veztem a részlegeket, hogy min­denütt legyenek felelősök. Meg­engedhetetlen volt, hogy minden orvosnak minden szinten legyen betege, akit saját belátása szerint kezel. Az osztályvezető főorvos­nak kell megszabnia, hogy ki gyógyítsa a pácienst, hogy tudása megfeleljen a feladatnak. Országosan az elsők között — Ön szerint milyen tényező­kön kellene változtatni sürgősen, hogy feladataikat jobban el tud­ják látni? — Szerencsétlen dolog, hogy négy szinten dolgozunk. Az új kórház beosztása nem a trianoni békeszerződés, ezen lehetne vál­toztatni. Az ágyszámot is Vissza kellene állítani száznyolcvan­nyolcra. Meg kell szervezni a család- és nővédelmi tanácsadó működését is, mert annak idején megakadályoztak abban, hogy főorvossal töltsem be a vezetői posztját. Négy év alatt sok szer­vezési kudarc ért. Ennek ellenére osztályunk munkáját az ország­ban az első három között rangso­rolják. — Ezt milyen mércével mé­rik? — A jelentéseink alapján megvannak azok a paraméterek, amelyeket általánosan elfogad­nak. Ide tartozik a magzati vesz­teség, a császármetszés és a kora­szülés gyakorisága, és így to­vább. A rangsort a szakmai kol­légiumunk állította föl. — Mindemellett komoly tu­dományos munkát is végeznek, például gyógyszereket próbálnak ki Miért tartja ezt fontosnak? — Nagyon lényegesnek látom ezt szakmai szempontból. Még a szegedi klinikán kerültem kap­csolatba a gyógyszergyárakkal, s a jó viszony fenn is maradt. Én a kezdetekben magzatvíz-diag- nosztikával foglalkoztam, majd 1971-től meddőségkutatással. Eddig több mint százötven tudo­mányos közleményem látott napvilágot, ebből két önálló könyv, öt-hat egyetemi jegyzet, négy-öt könyvrészlet. Az itt el­Dr. Farkas Márton: „A köteles­ségünk az, hogy világra segít­sünk minden gyermeket..." telt idő alatt is arra törekedtem, hogy ezt az igényt munkatársa­imba plántáljam. Egy kollégám kandidátusi disszertációt ír, egy másik arra készül. Tudományos tanácskozásokat rendeztünk, s az országban előadóként, hallga­tóként minden szakmai értekez­leten részt vettünk. Ezek követ­keztében új módszereket is ve­zettünk be, ultrahangkészülé­künk nagyon modern, de a mű­téti technikákban is előrelép­tünk. Nem taktikai érdekek vezetnek — Ritkaság, hogy egy egyete­mi tanár megyei osztályt vezes­sen. Hogyan került erre sor? — Magamról annyit, hogy ki­tűnő tanítómesterem volt, aki mellett hamar tanár lettem. Egyetemi pályafutásom viszont megtört, politikai koncepciós per miatt. De életcélnak sem rossz egy megyei kórház psztá- lyát vezetni, de nagyon nehéz ez egy olyan embernek, akinek csa­ládja Egertől kettőszáznegyven kilométerre él. Ide akartunk köl­tözni feleségemmel, aki megpá­lyázta az izotóposztály vezetését. De akkoriban nem kaptunk la­kást, kicsinyes szempontok mi­att Ráadásul olyan mértékben beleszóltak a munkámba, hogy ez is elvette a kedvét a feleségem­nek, hogy két gyerekemmel ide költözzön. — Önt nehéz embernek tart­ják. Elfogadja-e ezt a megítélést, mi erről a véleménye? — Akik valóban ismernek, azok nem hiszem, hogy ilyennek tartanak. A felületes ítéletalko­tók számára első pillanatban ret­tenetesnek tűnhet a modorom. De az én alapmagatartásom a rend és a fegyelem megkövetelé­se. Csak a munkát ismerem el, nálam nem számít a zöld vagy a vörös mundér, csak a fehér. A betegek gyors és pontos ellátását tartom feladatomnak. Mindig stratégiai elemekben gondolko­dom, nem holmi kis taktikai ér­dekek vezetnek. Napi konflik­tushelyzeteim abból is adódnak, mert az osztály legnagyobb el­lensége a tisztaság hiánya. Ve­szélyes jelenség az is, hogy láto­gatóba sok gyermeket hoznak, pedig a fertőzés nyomán bekö­vetkező gyermekágyi láz talán még veszélyesebb, mint Sem­melweis idején. Ezért is ragasz­kodom szigorúan a szabályok­hoz, modortalanságom legin­kább a rend követeléséből fakad. A gyermek megfogan és meg­születik, élete a természet cso­dája. Vigyázni kell rá, mert egy külön világ mindegyik magzat. Beszélgetőtársunk konok, ma­kacs ember. Életének célja, hogy óvja a rábúottakat. Érik kudarcok, de nap mint nap örö­mök is, amikor egészséges kis­dedeket segít a világra. Hogy több legyen a siker, ahhoz mindnyájunktól nagyobb fele­lősségérzet szükséges. Gábor László Ő már otthon karácsonyozik |f (Fotó: Koncz tg János) I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents