Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-16 / 297. szám

4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. december 16., szombat

Vannak-e UFO-k?

Az utóbbi hetekben számos hazai UFO-megfigyelésről olvashattunk, hallhattunk mind a sajtóban, mind a televízióban. Ezeket a sokakat érdeklő jelenségeket, illetve hátterüket érdemes részletesen megvizsgálni, valamint azt, hogy milyen az esélye az élet megjelenésének a kozmoszban.

Rögtön az elején célszerűnek látszik tisztázni, mi az az UFO. Ez egy angol betűszó, a jelentése azonosítatlan vagy ismeretlen repülő tárgy. Tehát ez még bármi lehet, pl.: gömbvillám, fényes üstökös, földi repülőgép stb., vagy akár idegen űrhajó is. Azonban az esetek többségében hamar kiderül a megfigyelésekről, hogy mik is azok valójában. Megtörténik az is, hogy hamisított fény- képfelvétellel igyekszik valaki alátámasztani megfigyelésének igazát. Nemrég hasonlót láthattunk a televízió híradójában is. Történetesen ekkor az Esthajnalcsillag, vagyis a Vénusz bolygó életlen videofelvételét láthattuk, mint rejtélyes repülő tárgyat. Mikor a tömegkommunikációs eszközök hírt adnak érdekes égi jelenségekről vagy akár rejtélyes UFO-észlelésekről, az emberek figyelme érthető módon az égbolt felé fordul. Ezért aztán igen gyakori, hogy a ritka és látványos égi jelenségek leírásai megjelennek az UFO-híradá- sok között. Most nézzük meg, a legújabb UFO-megfigyelési hullám milyen jelenségeken alapulhat.

Az elmúlt hónapban volt a Ta- uridák és a Leonidák meteorraj maximuma. Mindkét raj fényes, füstnyomot hagyó hullócsillagokat, tűzgömböket produkált. A hónap látványosságai közé tartozott az is, hogy az erős naptevékenység miatt hazánkból is láthatóvá vált a sarki fény. Ez pedig meglehetősen ritka dolog nálunk. Számos alkalommal megtéveszti az embereket a napnyugta alkalmával a nyugati égbolton szálló repülőgép, amelyet a Nap sugarai csillogóan fényesre varázsolnak. Ez a ritkán látható hőlégballonokra is igaz. Napjainkra több ezer mesterséges égitestet juttatott az emberiség Föld körüli pályára. Ezek közül a

nagyobbak mint fényes, esetenként villogó fénypontok vonulnak a csillagok között. Ehhez hasonló látványt nyújtanak éjszaka a repülőgépek és a helikopterek is. Ide sorolhatjuk a ritka, de látványos gömbvillámokat is, valamint a „repülő csészealj” alakú világító felhőket, amelyeket szürkületek idején lehet jól látni. A fényes üstökösök megjelenése szintén szaporíthatja az UFO- észleléseket. Nem beszélve arról, hogy katonai repülőterek környékén borult időben a reflektorokkal megvilágított felhőalap ugyancsak rejtélyesnek tűnhet kellő távolságból. Nos, hosszan lehetne még sorolni az ilyen és ehhez hasonló „UFO-gyanús” jelenségeket. Azonban meg kell azt is említeni, hogy sok leírásról ma sem tudjuk, hogy mit takar. Persze ebben a hiányos beszámolók és a sokszor egymásnak ellentmondó híradások egyaránt ludasak. Vannak olyan megfigyelések és tények, amelyek magyarázatánál realitása van az idegen civilizációk feltételezhető látogatásának itt a Földön. Nézzük meg ezek közül azt a kettőt, ahol ennek létjogosultsága van!

Az egyik a Nazca-sivatagban látható vonalrendszer. Ennek az az érdekessége, hogy csak nagy magasságból látható jól, esetleg a környékbeli magaslatokról. Viszont az ehhez hasonló, nemrég talált vonalrendszer Szovjet-Kö- zép-Ázsiában olyan helyen van, ahol a közelben nincsenek hegyek. Az itt található vonalak egy részéről ma sem tudjuk, mi célt szolgált. Azt viszont tudjuk, hogy a vonalakat létrehozó kultúrák nem voltak képesek a repülésre. A másik titokzatos építményegyüttes a Marson, az Ely- sium-sivatagban található. Az űrszondák által itt lefényképezett különös romok közül az a néhány piramis és az a körülbelül

1,5 km nagyságú, „emberi arc”-ra emlékeztető szikla a legérdekesebb, amely a képen is látható. Nehéz elképzelni, hogy ilyen alakzatokat a szél hozna létre, bár ezt sem lehet azért teljesen kizárni. Ennek a valószínűsége azonban igen kicsi. Viszont nem lehetetlen az sem, hogy egy idegen világ űrhajósai meglátogatták a Földet épp akkor, amikor az egyiptomi kultúra a piramisait építette. Lehet, hogy még kapcsolatot is próbáltak velük teremteni, de isteneknek nézték őket az emberek. így elképzelhető az, hogy nekünk szánt üzenetet hagytak a marsi piramisokban, amelyet az egyiptomiak mintájára építettek, s hogy biztosan észrevegyék a földiek, még egy sziklát is megfaragtak emberi arc alakúra. Miért a Marson? Talán azért, hogy csak akkor jussunk az információkhoz, ha már technikailag képesek leszünk elmenni érte. Hogy ez valóban úgy van-e, azt a'90-es években a Marsra küldendő szovjet és amerikai szondák el fogják dönteni, mivel tervezett programjukban az is szerepel. Ezután nézzük meg, mekkora és milyen a világ! Rajtunk kívül merre lehetnek még lakott világok?

Mi emberek a Föld bolygó lakói vagyunk, amely csöppnyi része a Naprendszernek. Azt már tudjuk, hogy értelemmel itt csak mi, emberek rendelkezünk, s talán még a Marson ha van mikroorganizmus szintű élet. De már itt a Naprendszerben is gigantikus távolságra vannak egymástól az égitestek. Például ha lehetne, és autóval vágnánk neki a világűrnek, és mindennap 100 km-t autóznánk, a Holdra 11 év alatt, a Jupiterhez pedig nem egészen 20 000 év alatt érhetnénk el. Pedig még innen nagyon messze van a Naprendszer határa. A csillagok pedig fényévekre esnek. (A fényév az a távolság, amit a fény egy esztendő alatt befut. A fény terjedési sebessége pedig igen nagy, mert egy másodperc alatt durván hétszer tudná megkerülni a Földet az Egyenlítő mentén.) Tágabb hazánk, a Tejútrendszer, amelynek Naprendszerünk is tagja, egy olyan óriási, főként csillagokból álló rendszer, amelynek egyik szélétől a másikig 100 000 évig utazik a fény. A csillagászati fényképfelvételek tanúsága szerint pedig legalább 100 milliárd csillag alkotja. Ez a szám szinte felfoghatatlanul nagy, de egy példán keresztül valami érzékelhető belőle. Ha 100 milliárd mákszemet szorosan egymás

Az Elysium-sivatag titokzatos piramisai és az „emberi arc” a Marson

mellé raknánk, akkor az 2,5-ször körbeérné a Földet az Egyenlítője mentén. De a Világegyetem megismert részében még ettől sokkal több csillag létezik, ugyanis a Tejútrendszerhez hasonló csillagvárost vagy más néven galaxist legalább 100 milli- árdot ismerünk, amelyek egyenként ugyancsak 100 milliárd csillagot tartalmaznak átlagosan. Ezért elmondhatjuk, hogy csillag több van a világmindenségben, mint ahány homokszemcse a Föld összes tengerpartján és homokbányájában együttvéve. Ezen csillagok egy jó részé olyan, amely elég hosszú kort megér úgy, hogy sugárzása egyenletes, így a körülötte levő bolygókon az élet létrejöhetett. Nem valószínű, hogy a Napunk az egyetlen ebből a rengeteg csillagból, amely körül az életnek otthont adó bolygó kering. Más lakott világok utáni kutatás napjainkban is intenzíven folyik. Hatalmas rádiótávcsövekkel figyelik meg a Tejútrendszer Naphoz hasonló csillagjait a csillagászok. Ameny- nyiben valamelyik ilyen csillag bolygóján legalább olyan fejlettségű lények laknak, amelyek ismerik a rádiózást és a televíziózást, akkor ezt már mi ki tudjuk mutatni. Sajnos, eddig ez a módszer még nem vezetett pozitív eredményre, de ez nem is csoda, hisz'az előbb említettem, milyen sok csillagot kell „lehallgatni”. Azt viszont megállapíthatjuk az így megvizsgált több tízezer csillag után, hogy a fejlett életet hordozó bolygók nem érik egymást a kozmoszban, mint azt a tudományos-fantasztikus könyvek és filmek sugallják. Tekintve, hogy óriási távolságokra esnek egymástól a csillagok, a közöttük levő űr leküzdése egyébként is problematikus, még a fénysebességet megközelítő sebességű űrhajóval is, mivel azt elérni vagy túllépni nem lehet, roppant hosz- szú ideig tartana az út. Az igaz, hogy ezalatt az út alatt a relati- visztikus sebesség miatt az idő nagyon lassan telne, és az űrhajósok nem sokat öregednének, de a szülőbolygóikon ezalatt esetleg sokezer év is eltelne. így az útról információkkal visszatérni csak az indítás után nagyon

soká lehetséges. Tehát kérdéses, hogy emiatt vállalkoznak-e erre a civilizációk.

A leírtakból — azt hiszem — kitűnik, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy idegen civilizációk létezhetnek, de az is, hogy a csillagközi űrutazást nagyon nehéz megvalósítani, bár technikailag nem lehetetlen. Még a jelenlegi földi technika is képes lenne rá. Azonban az is belátható, hogy az idegen világok találkozásai nagyon ritkák lehetnek. így aztán nem minden UFO-megfi- gyelés erről tudósít.

Karászi István

Perieket követelni?

Mióta a rádió hozzánőtt az életemhez — van jó ötven éve —, „a hallott újság” a fülemen át kézbesíti mindazt, amit az agyamnak a közéletből naponta fel kellett és fel kell dolgoznia. Átvészeltem már néhány nehéz esztendőt, de a mai mozgást, a mai nyüzsgést-forgolódást, amely olykor lázas egyhelyben- topogásnak, várakozásnak tűnik, ezt a történelmi színjátszást felfokozottan élem meg, érzem, hogy a forradalmi spirál örvénye, mint a Tisza kiismerhetetlen, torlódó habjai teszik nyaranta, keresi a pontot, ahol végre megnyugodhatna.

1989-ben kezdünk közéletet tanulni. Hihetetlen, de így van. Eddig ugyanis megszabták nekünk, mit gondolhattunk, mit szabad elmondani, bevallani magunkról, az eseményekről, a hatalomról, a vezető testületekről, azokról a személyekről, akik ilyen vagy olyan okból a hatalom gyakorlására kiválasztattak. Kialakult a protokoll, a protokollban a helyek, a bérlemények és az agyafúrt rendező elv, hogy a káder térülhet ide, fordulhat ide- oda, az meg nem semmisülhet. Utólag bármilyen elképesztőnek tűnik, de így van, a káder mindig átidomult, ma mindenhez értett, holnap a vízügyekhez, holnapután átvehette az egész ipart, annak irányításával elherdálhatott milliárdokat, mert megvolt rá a bizonyítványa, amely tagsági könyvben megtestesítve így hangzott: jó elvtárs, mi megbízunk benne. Az eredmény

egyértelmű — csőd. A számla iszonyatos, a cehhet a népnek, a nemzetnek, a „tömegnek” kell állnia.

Ha vezércikket írnék, már folytatnám is azzal, hogy az egész Közép-Európában, azontúl az NDK-ban, Bulgáriában, a cseheknél is — a mi példánk nyomán elindulva — úgy felgyorsul-1 tak az események, hogy a tegnapi, megkövesedett hatalmi képződmény darabjaira repedezett, rendíthetetlen szavalógépek, szó- lamszajkózók váltak híggá, any- nyira képlékennyé, társadalmilag semmivé, hogy az új nevek hallatára már nem is igen szidják őket. Csak megállapítják azt, hogy az idő túlhaladta őket, itthagyták a sok tennivalót, a kifizetetlen számlákat, adósságot termeltek a nép számlájára, miközben ők maguk rezidenciákat húzattak maguknak (Todor Zsivkov Bulgáriában, Honecker az NDK-ban), gyakorlatban és ideológiában mindent lemásoltak, amit lehetett. És mindezt a szocializmus ürügyén. Ezt a vonulatot nálunk csak a Czinege- botrány sejteti, de ezzel együtt is nyilvánvaló, hogy a hatalom, mely soha kontroll alá nem esett, azt hitte magáról, a benne ülők is személy szerint magukról, hogy sérthetetlenek, hogy ennek a világnak nem lesz vége, és a szorgalmas, türelmes, félelemre ítélt alattvalók pedig az idők végezetéig termelni fogják az adót. Vi- szi-viheti a lángost a helikopter a kovácslegénynek, aki elhitte magáról, hogy tényleg megérdemelte a marsalli váll-lapot.

A felszabadult magyar sajtó a törvényi keretek megnyitása után élt a szólásszabadságával. Egyszerre mindent ki akart mondani. Titkokat, amik fontosak, elleplezett csalafintaságokat, amik valóban botrányosak, (Lóránt utcai lakásépítés), de sok olyant is, amik csak percekig tartó meghökkentések ebből a nagy történelmi folyamatból. Amik mindennapi szenzációi, velejárói a tarkabarka életnek. Hiszen az emberek az életüket negyven évig és azon túl is, mindig is a színéről vagy a fonákjáról élték meg, ahogyan engedték nekik.

Alig egyéves nálunk ez az állapot. Közben megtörtént az állampárt megszűnése, a pártszakadás, az alternatívok előretörése, a választás a négy kérdésben. Kiderült, ki mondta ezt vagy azt tegnap, ki lett hirtelen forró reformerré, ki igényel itt vagy ott, ilyen vagy olyan hatalmat? Tisztító és tisztogató csörték, hadakozások, apróbb-nagyobb személyi háborúskodások indultak el. Valahol és valahogy mindig úgy, hogy a másik azt mondta az egyiknek, lehetőség szerint a gyanúsítás és elítélés keverékével: hazudott, csalt, keresztbeját- szott, kiszolgált, élősködött, ezt szerzett, azt járt ki, ezt tette tönkre, azt küldte hatalmi dühében börtönbe, ezt ítéltette el, azt fenyegette meg, törette a halálba.

Mindezek között igencsak sok nevesíthető, név szerint is kiosztható vád, megállapítás akad. Akár városunkban is, akár megyénkben is. A tényeket lehet

szálanként, csoportosítva is kezelni. Mondjuk is, nem egyszeri hangsúllyal: rendet kell teremteni. Amit az akták őriznek — ha őriznek —, majd feldolgozza a szakmai szorgalom. Minél hamarabb, annáljobb. Csak az lenne a követelmény, hogy tisztességgel! Közeli és távoli szomszédainknál a nép, a tömeg kisürgette azt a radikalitást, ami nálunk ma már — ha figyelembe vesszük ezt az eltelt másfél esztendőt — lehetetlen. Lassú és olykor zavaros mozgású ez a forradalmi spirál, ez az örvény. Még mindig a felszín fecseg. Mintha szándékosan terelné valaki a személyeskedések, a durva párharcok, támadások-ellentámadások koreográfiáját abba az irányba, ahol egy-két gyengébb kötésű politikai figura beugrik a porondra, és ott járja a magáét. Vagy azt hiszi, hogy saját táncot rop, pedig csak ugrik arra, amit mondanak neki. Róla, miatta — de nem érte.

A mi kis bükkaljai városunkban is, ebben a korábban Magyar Athénnek nevezett kis településen, ilyen-olyan szinten egyszemélyes, szenvedélyes lovagi tornák folynak, folytak és fognak folyni, mert mi nem vagyunk spanyolok. Mi nem a bika vérét kívánjuk, hanem a másikét. Éppúgy piszkáljuk, hergeljük a kiszemelt, az ugró áldozatot, mintha bikaviadalt rendeznénk. Itt a bika kiáll a színre. Jönnek a kisebb-nagyobb létszámú csoportok, és döfnek. Sokan vannak, ez a bátorságuk-tettük

egyik indoka. Külön-külön egy- egy ilyen harcos nem áll ki maga helyett, magáért, megvívni egykét menetet, hogy a nép, a társadalom nyerne valamit erkölcsileg, ha már ■anyagilag senkinek nincs nyerési lehetősége — bizonyos körön alul.

És több menet után kitetszik: ezek a párharcok a kiszemelt „bika” és a támadó csoportok között nem is izgalmasak. A bika előbb-utóbb feladja, rámegy az idegrendszere, elkushad, önnön dugába dől, legfeljebb nyugdíjazzák. De van-e erkölcsi nyertese egy ilyen csatározásnak vagy mutatványnak? A nyilvánosság előtt, a lapok hasábjain folyik a tinta, nem a vér. Aki olvassa a sokszorosított párbeszédeket, már nem üdül fel, már rég untatja őt, hogy új érv, új szellemiség, új erkölcsi követelmények még nincsenek. Az „új raj” ugyanazzal a fennhéjázással szólja le az előzőt, mint ahogyan az osztotta innen-onnan vett-fordított parancsait.

Úgy hisszük, ez az út nem visz a távlatos jövő felé. Egyelőre még a szétbomlott pártállam ereje futja abból, hogy folyamatokat lassítson, netán megakadályozzon. De a történelem viszi a maga szekerét előre. Vagy úgy, hogy szétrázza azokat, akik a szekéren ülnek, vagy oda felülni akarnak, vagy úgy, hogy olyan utat épít, ahol hegynek föl, hegynek le lehet közlekedni. Hónapokon belül itt van a választás, az új Parlament. Reményeink szerint megmozdul a hallgatag többség,

olyan Országházat teremt olyan honatyákat, akik romokon elvégzik az eltakarítást, és megnézik, mit és hogyan kellene építeni ebben a hazában. Ne az legyen a mai nap gondja, ki és hogyan akar egyik helyről a másikra menni. Ne X vagy Yszemélyisorsa legyen a falat, amit éhező szánkba és lelkűnkbe tömünk, hanem arra figyeljünk, amiből az a bizonyos holnap, a választások, a szabadság kivívása utáni jövő megépíthető. Már most számítsuk ki, mennyivel tovább tart a „lila gőzölgés”, ha csak fejeket követelünk, ha csak ilyen vagy olyan helyi hatalmasságokat követünk mozgásukban árgus szemekkel, s követhetetlen utakon vezethetnek minket a hírek, a pletykák, az értesülések, a düh, a megtorlás vágya felé, mialatt az idő megint kimegy alólunk, és elfeledkezünk arról, hogy valamit tenni is kéne! Ha csak sejtenék is a mai „párbajtőrözők, mi következik még eztán, az államigazgatási szerkezet, a gazdasági rend átépítése során, megriadva eddigi magatartásuktól és felelőtlenségüktől — okulni és cselekedni szoktatnák magukat.

Ez az okfejtés példákkal illusztrálva lehetne hosszasabb is, megfontoltabb is. Átkof is zúdíthatok ezzel az írással magamra. De el kellett ennyit mondanom, mert ezen a területen — az ország — ez a nép majd teremt egy fő hatalmat, de bukottaknak, buktatóknak, bűnösöknek és áldozatoknak mégiscsak élnie kell valahogy, 1990 és 1991 után is!

Dr. Farkas András