Heves Megyei Népújság, 1989. december (40. évfolyam, 285-307. szám)

1989-12-15 / 296. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. december 15., péntek

GAZDASÁG — TÁRSADALOM

3.

Gyógyításra szoruló gyógyüdülő (I.)

Vádak a műszaki vezető ellen

A levelet elküldték. írói — az Egerben nemrégiben megnyitott új SZOT-gyógyüdülő volt dolgozói — azzal a kéréssel fordultak a SZOT Üdülési és Szanatóriumi Főigazgatóságához, a SZOT mát- rafüredi Üdülési és Szanatóriumi Igazgatóságához, valamint a Központi Népi Ellenőrzési Bizottsághoz, hogy az üdülő műszaki vezetője, Farkas Imre ellen folytassanak vizsgálatot, és ennek befejezéséig a műszaki vezetőt mentsék fel a munkavégzés alól. A főbb indokok: szakmai hozzá nem értés, beosztással való többszörös visz- szaélés, a társadalmi tulajdon hűtlen kezelése. Mindezek mellett, a levél szerint, Farkas Imre „bestígás”-ra kényszeríti beosztottjait, vagyis arra, hogy — valós vagy valótlan — információkat közöljenek munkatársaikról, s aki erre nem hajlandó, annak felmond.

A levélre válasz nem érkezett.

„Szinte terrorban tartott mindenkit”

Nem kis időbe telt, míg beszélgetőpartnereimet rábírtam arra, hogy a levélben leírtak sorrendjében mondják el panaszaikat. Egymás szavába vágva igyekeztek meggyőzni igazukról, sorolták volt főnökükkel szembeni kifogásaikat. Egyikük szavai elgondolkodtattak: nem vezetőállásra való ember az, aki másból ekkora indulatokat tud ki váltani.

— Embereket más munkahelyekről azzal csábított oda, hogy csoportvezetőt, raktárost csinál belőlük, nagyobb lesz a fizetésük — kezdi az egyik kárvallott, Rostás Pál, az üdülő volt kazánkeze- lője.

— Én korábban a Füszértnél dolgoztam, ott kevés volt a pénz. Annyi biztos, Farkas Imre nagyon tud építeni a hiszékenységre. Aztán aki oda került, annál mindig fenyegetőzéssel kezdte: beírni, mondani, jelenteni, besúgni, mi van, mi történik. Mindent jelentenem kellett volna, olyat is, amit nem tudok. Ha pedig tiltakoztam: „Maga sem hosz- szú távon gondolkozik” — ez volt a szavajárása. Végül márciustól augusztusig maradtam az üdülőben, utána jó két hónapig nem tudtam elhelyezkedni.

Pásztor András általános lakatos, kazánkezelő, idén júniustól szeptemberig volt Farkas Imre beosztottja:

— Azt akarta, irkáljunk be rágalmakat a másik ellen, álljanak egymással szemben az üdülőben dolgozók. Szinte terrorban tartott mindenkit, azzal, hogy nem hosszabbítja meg a szerződést, vagy — mint az én esetemben — nem véglegesíti próbaidő után. Azt mondta, ő a kenyéradó gazda, ehhez tartsuk magunkat.

— Önök azt írták levelükben, a műszaki vezető nem ért ahhoz, amit csinál, amivel megbízták.

Rostás Pál: — Úgy tudom, nincs meg a jelenlegi munkaköréhez szükséges képesítése. Ezt az embert valakik odahelyezték.

Amire hivatkozott, az a párt, a rendőrség. Például az üdülőben, mikor még létezett az MSZMP, kinevezte magát párttitkárnak. De a lényeg az, hogy ha egy beosztottja panasszal fordult hozzá, akkor nem tudott segíteni.

Pásztor András: — Egy alkalommal elromlott az egyes kazán. Át kellett volna állni a kettesre, csakhogy az repedt volt régóta, műszakilag kifogásolható, veszélyes. A főnök erre azt felelte, valahogy oldjuk meg, csak oda kell figyelni, mindent meg lehet oldani. Máskor is kellett műszaki hibás kazánnal üzemelnünk. Egy ilyen ember hogyan tudja megítélni a dolgozók munkáját, milyen alapon küldi el őket?

— A beosztással való visszaélés miben nyilvánult meg?

P. A: — Egyrészt van a már említett „kötelezettség”, a munkatársak beárulása. Másrészt azt is állította, ha valaki őt esetleg kompromittálja, akkor az illetőt úgy elintézi, hogy egész Heves megyében nem tud majd állást találni. De akad még példa: egyszer műszaki megbeszélést tartottunk a kazánház úgynevezett tartózkodóhelyiségével kapcsolatban. Én elmondtam a véleményemet, mire a főnök tudatta velem, hogy engem ne tévesszenek meg a televízióban és a rádióban elhangzottak, az újságban leírtak, mert az nem mindig úgy van. Vagyis a házon (az üdülőn) belül nincs demokrácia... A próbaidő lejártakor nem közölte, miért nem feleltem meg. Tőle azt sem tudhattam meg, hogy ki leszek rúgva, a kollégák informáltak, hogy baj van.

R. P. — Túlórázás után módosíttatta a jelenléti ívet a portással, így a béljegyzékben nem a valós munkaórák szerepeltek, papíron mindenki akkor volt szolgálatban, amikor ő akarta, s ennek alapján fizetett. Minimálisra vette le a műszakpótlékot.

— Ha lehet így mondani, a „vádpontok” között szerepel a társadalmi tulajdon hűtlen kezelése is.

R. P: — A parkosításnál a virágföld beszerzése a kazánfűtő dolga volt. Ennek a földnek egy részét ő a saját kocsija csomagtartójába rakatta be. Rajtam kívül még két tanú van erre.

— Vagyis hazavitette?

R. P. — Igen. Személyesen kellett segítenem a kipakolásában. Aztán az építőipar által az üdülőben hagyott felesleges anyagokat — padlószőnyeg, lambéria, tapéta, bútorlapok — az asztaloshelyiség rejtett hátsó terébe tetette el, lakattal lezáratta, s ezekből később a saját céljaira használt fel. A keleti bejáratnál tárolt többletanyagot behordatta a tisztasági fürdő gépházába, illetve a keleti bejárat mellett félrerakatta a forgácslaptáblákat, etemittáblákat, amelyek igen drága falburkoló anyagok. Ezeket egy idő múlva a SZOT-gyógyüdülő számára fuvarozó teher- taxival szállíttatta el a lakására, Felsőtárkányba.

Aki sokat tud, de nem tudja bizonyítani

Név nélkül, az üdülő egyik vezető beosztású munkatársa: valaki, aki sokat tud, de nem tudja bizonyítani. Aki szavaival megerősítette a korábbiakat: szerinte helyes, hogy folytatódik ez az ügy. Mint elmondta, az utóbbi időben feltűnően sokan mentek el a műszaki osztályról, olyan emberek, akiket Farkas Imre vett fel — és ő is rúgott ki. A műszaki vezető a posztjára nem alkalmas, csak kapaszkodni akar a jelenlegi körbe. A hajdanvolt MSZMP idején a pártra hivatkozva tett minden beosztottjának megjegyzést: ha nem „jelentenek ”, akkor megnézhetik magukat. Most fordult a szél, így az újhoz alkalmazkodik, de sajnos a módszerei továbbra is rosszak.

Riportalanyom azt is elárulta, hogy több összetűzésre került sor közte és Farkas Imre között. Más műszaki vezetőt képzelt el, olyat, aki nemcsak a sajátját nézi, s még nagyon sokan vannak az üdülőben, akik nem értenek egyet Farkas Imre tevékenységével. Végül előre figyelmeztetett: az igazgató azt fogja mondani, ez az ember — mármint Farkas Imre — nagyon lelkes, és mindent megtesz a" cég érdekében.

(Folyt, köv.)

Rénes Marcell

Kovács Attila — Koncz János

Egy kis New York

V. Rendhagyó kritika

Készül a szovjet sajtótörvény

Alternatív lapok a Puskin téren

Az újságárusoknál hiába keresnénk az alternatív kiadványokat. Anatolij Jezselov képviselő nem is keresi ott ezeket, mert tudja, hogy a fővárosban a Puskin téren találja meg őket. Jezselov hosszú évek óta gyűjti azokat az újságokat, amelyeket a peresztrojka előtt szamizdatnak, disszidens lapoknak neveztek, s szerzőiket, terjesztőiket szovjet- ellenes cselekedet címén gyakran fenyegette bírósági eljárás.

Ma ezeket a kiadványokat nem hivatalos vagy alternatív jelzővel illetik. A köztársaságokban a népfrontok és a velük szemben álló internacionalista mozgalmak, a sokféle választói klubok, a még nagyobb számú környezetvédő mozgalmak, az újjászülető anarcho-szindikaliz- mus hívei a kiadványaikra azt nyomtatják: szabad és független lap.

— Igencsak sok pénzt hagyok a Puskin téren — mondta Jezselov, aki hosszú éveken át az Izvesztyija leningrádi tudósítója volt. — A Független Bibliofil című tájékoztató szerint ma 548 ilyen kiadvány jelenik meg csupán oroszul, a köztársaságokat is figyelembe véve számuk ennél sokkal több.

A leningrádi képviselőt nem a gyűjtőszenvedély fűti, nem az, hogy összeszedje a glasznoszty és a peresztrojka idejének kiadványait. Meg akarja érteni ezt az új, szemünk láttára formálódó jelenséget, és választ keres arra, hogyan lehet elválasztani a búzát az ocsútól, vagyis a kisebbség ellenérzést nem szülő álláspontjáról hírt adó lapokat azoktól, amelyek szabad vélemény címén erőszakot, sovinizmust és nemzetiségi viszályt szítanak. Hol van az a határ, amelyet átlépve a kiadó és az újságíró megsérti az emberi jogot, az ember jó hírnevét és méltóságát, megbontja a társadalom erkölcsiségét és egészségét? Milyen kapcsolat legyen egyrészt az újságíró és a kiadó, a szerkesztő, másrészt az újságíró és az olvasó között? Végül pedig a kulcskérdés az, hogy a megújuló szocialista társadalomban milyen jogi normák határolják be a sajtó szerepét, milyen legyen felelőssége és mik a jogai.

Anatolij Jezselov tagja a Legfelsőbb Tanács munkacsoportjának, amely előkészíti a sajtótörvényt.

— Rendkívül bonyolult munka ez — mondta a képviselő. —

Vagy nyolc változatot vitattunk meg, számtalanszor egyeztettük és tettük pontosabbá a cikkek megfogalmazását. Irányadónak tekintjük a helsinki folyamatban részt vevő államok bécsi záródokumentumát, nevezetesen az emberijogokkal és a humanitárius tevékenységgel foglalkozó pontokat. Három parlamenti bizottság már jóváhagyta a tervezetet. Véleményük szerint a sajtótörvény gyakorlatilag kész, és némi jogi pontosabb szövegezés után országos vitára lehet bocsátani, majd első olvasásra előterjeszthető a Legfelsőbb Tanács ülésszakán.

A törvénytervezet kimondja, hogy a sajtó és más tömegtájékoztató eszközök szabadok, a cenzüra megengedhetetlen, minden szervezet, társaság, szövetség, állampolgári egyesülés és magánszemély alapíthat új kiadványt. Aki kiadói tevékenységben akarja kipróbálni erejét, annak a hatóságok előtt nem kell felfednie pénzalapját, papírforrását és a nyomdát, és engedélyt kérnie. Elegendő, ha bejegyezteti a kiadványt, annak további sorsát már az olvasók döntik el. Amennyiben pedig megsérti a jogi és erkölcsi normákat, akkor a bíróságé a döntő szó.

juk, hogy elutazásunk után néhány nappal érkezik oda Beck Tamás, hogy egy napot eltöltsön. Egyszóval úgy tűnik, hogy Ilus néni elég fontos tényező a magyar politikai életben, amelyben fontos, hogy valaki átlásson a szitán.

Egy próba egyébként úgy kezdődik este hatkor, hogy nincsen ott senki, mivel természetesen senki sem főállású színész, kistévé talán Széchenyinét (Cserey Erzsit), aki angolul is játszik tíz off-Broadway-on, s néhány filmben is kapott már kisebb szerepeket. így még ő érkezik a leghamarabb, s rögtön utána Wesselényi (Czinkota Mihály), aki saját bevallása szerint egykor a Nemzeti Színház tagja volt, ám ez igen rövid ideig tarthatott, mert szintén tőle tudom, hogy negyven éve eljött már Magyarországról, s most sem lehet még hetvenéves. Egyébként ő légkondicionáló berendezéseket gyárt. Megjön Deák Ferenc (Técsy Sándor) Spéter-díjas taxisofőr, s elmond egy viccet: Hogyan lehet megakadályozni hat négert abban, hogy megerőszakoljon egy nőt? Válasz: Be kell dobni közéjük egy kosárlabdát. Aztán, mivel ő a rendező is, közli, hogy még nincs jelmez, erősítés, de nyugi, minden meglesz. Erre mindenki begurul, ordítoznak, ám a végén mégis lesz minden, ha a hangosítás kicsit kezdetleges is — Koncz a színpad szélén kapcsolgat egy magnót. Együtt érkezik a csak néhány hónapja New Yorkban élő Julis (Makay Ágnes), aki pincér és Gábor (Pathó István), akinek még nincs munkája, viszont ők ketten házasok. Végezetül, forró teáját kortyolgatva, befut Kossuth (Tóth György), aki Técsy földije, azaz erdélyi, és serviceként, azaz házmesterként keresi a kenyerét.

A színmű a reformkorban játszódik, ám van benne mai napi „áthallás” is, Kossuth és Széchenyi nem tud kiegyezni, s a „nemzet vezető nélkül marad”. Magam az előadásról jobbára annyit tudok mesélni, hogy Sziki az egyetlen, akinek soha nem kell súgni, ám hogy a többieknek mikor és mennyit, az természetesen szakmai titok, nem tartozik a nézőre. így hát ragaszkodjunk ahhoz a kritikához, amely a New York-i Figyelőben jelent meg: „...ez az érzésvilág, amelyet Varga László magas irodalmi fokon, maradandóan vetített a nézők elé. Méltó segítői voltak törekvésében a kitűnő szereplők. Sziki Károly, az egri Gárdonyi Géza Színház vendégművésze kiválóan tükrözte Széchenyi jellemét, Cserey Erzsinek készséggel elhittük, hogy a diplomácia igazi irányítói a rátermett asszonyok. A szabadságharc légkörét, a főszereplők szembenállásának emberi természetből fakadó gyökereit a darab méltóan mutatja be, kiváló színészek, mint Tóth György, Czinkota Mihály és Técsy Sándor tolmácsolásában. Külön élmény volt Pathó István és Makay Ágnes az inas, illetve a szobalány kedves, vérbő szerepében.”

A két előadásra a Lille Blake Highschoolba közel százötvenen jönnek el, s tényleg nagy a siker. Néz az ember körbe-körbe, s úgy érzi, hogy New York egy magyar kisváros. (fQlytatjuk)

Itt még nem tudni, kiegyeznek-e? Sziki Károly, Pathó István, Tóth

György

Próba előtt Ilus néninél

Tudom, hogy zsurnaliszták örömest adják írásaik címének, hogy rendhagyó, aztán az olyan, mint a többi, most viszont tényleg indokolt ez a jelző, tudniillik ebben a „kritikában” szinte egy szó sem esik majd magáról az előadásról, sokkal inkább a megszületésének a körülményeiről. A színmű, amelyről szó van, Varga László: 1848... Kossuth vagy Széchenyi című drámája. A szerző — civilben jogász — a New York-i Magyar Színház- és Művészegyesület alapítója, vezetője, és ő ügyködik azon, hogy egyáltalán egy ilyen előadás létrejöjjön, azaz, hogy meglegyen a szükséges pénz. Ezt többek között úgy éri el, hogy bizonyos magyar ügyfeleitől ő nem kér fizetséget, hanem azt, hogy adakozzanak a társulat javára. Ez az összeg azonban mind ez idáig nem volt elég ahhoz, hogy önálló épületük vagy legalább helyiségük legyen, így kénytelenek másokra is szorulni, ám nem mindenki segíti őket hatalmas lelkesedéssel.

Ebből a szempontból az első helyen talán a Magyar Ház elnevezésű intézményt kell említeni, amely leginkább csak attól magyar, hogy a neve az, meg az alkalmazottai. Egyébként a belátogató gyakran találkozik amerikai fiatalokkal, akik táncolni tanulnak, s hogy ki ne felejtsük a magyar jelleget; időnként az emigráció idősebbjei itt múlatják az idejüket egy kis bridzspartival. Apró társulatunk egyszer bebocsátást kér a szentélybe, s óránként tíz dollárért próbálhatunk is egy olyan szobában, ahol ülni ugyan tudunk, de egymás mellett elmenni már nem. Kérünk interjút az intézmény vezetőjétől, meg is beszélünk egy időpontot, de ő akkor nincs ott, üzenetet sem hagy, úgyhogy ezúton is üdvözöljük.

Olykor-olykor próbálhatunk a két magyar református templom alagsorában, ahol színpadok is vannak, ideális körülmények, s a lelkészek olykor babfevest szolgálnak fel. Egyszer együtt is maradunk velük a gyakorlás után, és beszélgetünk. Egyikük erdélyi, másikuk felvidéki. Mondja az utóbbi, hogy ő bizony az életét is odaadná azért, ha a Felvidéket visszacsatolnák Magyarországhoz. Aztán hozzáteszi, hogy 1968-ban ő ugyan kisisA külföldi magyarság Spé- ter-dijas színésze: Técsy Sándor

kolás volt, de amikor sétált az utcán, érezte a szabadságot, s egyszer csak, úgy iskolatáskásan, elkezdett örömében sírni. Árra gondolok, hogy mikor volt a mostani Nagy Magyar Szabadságban olyan, hogy én munkába menet örömömben sírtam volna, hogy milyen jó most nekem ebben az országban. Nem volt ilyen, úgyhogy vagy megöregedtem már, vagy az egész otthoni szitu nem ér semmit.

A legjobb a Püski-könyves- boltban próbálni az első emeleti galériában. Püski Sándomé Ilus néni végtelenül türelmes hozzánk, hiába nyolcvanéves már, virraszt este tízig, ameddig mi ri- csajozunk. ó egyébként is szívén viseli a sorsunkat, csekély számú leveleink, telefaxaink hozzá érkeznek, kapunk tőle magyar újságot és sok-sok jó tanácsot. Például azt, hogy szeressük mi Pozs- gay Imrét, mert ha őt bántjuk, akkor olyan, mintha a fiát szidnánk. Ugyanis ő volt az, aki elintézte, hogy Csoóri Sándort annak idejen ne tiltsák ki Budapestről. (Elismerésre méltó tett.) Meséli, nogy éppen hívta őt a Zoli (Bírói, hogy vállalja-e ezt meg ezt, s Hús néni azt válaszolta, hogy: nincs neked erre szükséged, Zolikám. Találkozunk nála Madarász Péterrel, az SZDSZ képviselőjével, aki Rudi Giuliani vesztes polgármesteijelölt kampányában vett részt, s tud