Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-04 / 262. szám

4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. november 4:, szombat Megosztottság nélkül, higgadtan politizálva Beszélgetés Szarvas Bélával, a Magyar Demokrata Fórum Egri Szervezete elnökével A Magyar Demokrata Fórum az első ellenzéki csoportosulás volt: 1987. szeptember 27-én, Lakitelken jött létre. Azóta sok dolog történt, szinte teljesen megváltozott hazánk politikai élete. Nemrég fejeződött be az MDF második országos tanács­kozása, amely nagy visszhangot keltett. Az egri szervezet elnöké­től, Szarvas Bé/aíd/érdeklődtünk arról, hogy milyen útravalóval jött haza erről az eseményről. — Úgy érzem, hogy kialakult Magyarországon, az ellenzéken belül egy olyan párt, amely egy­séges, zárt programmal és tag­sággal lép a választók elé — hangsúlyozza elsőként. — így azonnal kormányt alakíthatunk, s ezáltal feloldhatjuk a jelenlegi hatalmi vákuumot. Bár elsősor­ban koalíciós kormányban gon­dolkoztunk, mert nem érezzük magunkat olyan erősnek, hogy abszolút többséget szerezzünk a választásokon. Annak ellenére sem, hogy a küldöttek s a külföl­di vendégek is mind azt sugal­mazták, hogy hazánkban ez a legnagyobb kormányzóképes erő, amely megosztottság nélkül, higgadtan politizál. Nem esünk nekik a kommunistáknak, ha­nem egyszerűen és nyugodtan felszólítjuk őket, hogy békésen álljanak félre, ha nekik nem ment 40 éven keresztül... — Ezek szerint az önök szer­vezete túljutott az egyszerű taga­dáson, s már az ország jelenlegi szerkezetének átalakítására töre­kednek... — Igen, már az ország újjáépí­tésének a tervein dolgozunk, s azon is, hogy a választások után már helyhatósági szinten is meg­történhessen a hatalomváltás. — Milyen eszmei alapon áll­nak, milyen módon dolgozták ki konkrét elképzeléseiket? — A miénk a legmarkánsab­ban nemzeti ideológia, szá­munkra a magyarság az elsődle­ges. Úgy gondoljuk, hogy nem vesztheti el az egyre inkább felol­vadó Európában sem arculatát nemzetünk. A sajátosságaink­nak megfelelő polgári liberális államalakulatot képzelünk el. — A nemzeti kerékasztalnál megszületett egyességeket a kü­lönböző pártok másként és más­ként értelmezték. Az MDF mi­ként látja az ott megszületett egyezmények értékét? — Szeptember 18-án megál­lapodásjött létre a pártok között, amelyet szélsőjobbról, illetve szélsőbalról egyaránt támadtak. Azzal vádoltak bennünket, hogy lepaktáltunk. Mi nem kezdtünk el cikkezni, falragaszokat felten­ni: ez is mutatja mozgalmunk higgadtságát. Tettük tovább a dolgunkat. Amit el akartunk ér­ni, azt el is értük. Ugyan nem sze­repelt a megegyezés szövegében a munkásőrség feloszlatása és a párt munkahelyekről való kivo­nulása, de ígéretet kaptunk arra, hogy ezek is megoldódnak. En­nek fejében azt kérte az akkor még létező MSZMP, hogy köz- társasági elnököt válasszunk még ebben az évben. Ez volt az egyetlen kompromisszumunk. Tulajdonképpen minden meg­született, ami egy európai állam kereteihez szükséges. Van egy olyan jogi intézménymdszere Magyarországnak, amelyre büszkék lehetünk. Országunk köztársaság. Mindezt tárgyalá­sok útján lehetett megvalósítani, vér és különösebb emberáldoza­tok nélkül. Megfelelő józanság­gal, a tárgyalóasztalnál jutottunk olyan eredményekhez, amelyek­hez 1956. október 23-a után csak átmenetileg sikerült. — Keretekről beszélt. Ezeket hogyan lehet megtölteni tarta­lommal, miként alakulhat át ha­zánk társadalmi-gazdasági szer­kezete az önök nézetei szerint? — Ezek nem egyszerűen csak „országos törvények”, megvál­tozik általuk Magyarország egész intézményrendszere. Ki­terjednek a gazdaságon és a kul­turális életen át mindenre. Ha­zánkat az európai követelmé­nyeknek megfelelően kell átala­kítani. Mindez csak lebontva, helyben lehetséges, nem pedig úgy, hogy mondjuk átszervezünk egy minisztériumot. Beszéltünk önkormányzatokról, állami vál­lalatokról, s tulajdonképpen minden szóba került, ami a helyi élet rákfenéje ma Magyarorszá­gon. Megbeszéltük azokat a kér­déseket, amelyek alapján akár egy kis falut, akár egy olyan tör­ténelmi várost, mint Eger lehet formálni, alakítani. Első és leg­fontosabb feladat a gazdaság működőképes pályáraállítása. A tulajdonviszonyok jelenlegi for­máit szép fokozatosan kívánjuk átalakítani, nem mindent felbo­rítva, a jelenlegit még jobban tönkretéve. Számolunk az állami tulajdonnal, ami nem egycsapás- ra kerül majd magánkézbe. A helyi önkormányzatokban is épí­tünk a mostani szakemberek egy részére (ha azok valóban szak­emberek). A szétesett helyi és központi hatalmat úgy tudjuk megszervezni, ha a választások után a legrövidebb időn belül működőképes lesz. Nem han­goskodtunk azért, hogy minél több választót nyeljünk meg — ezen a ponton túl vagyunk. Van tekintélyünk, sok helyi szerveze­tünk dolgozik. A választásokon már a nyugodt erőt szeretnénk hangsúlyozni: nem kell egy hata­lomváltásnál „kirugdalni” min­denkit, mert az kaotikus-állapo­tokhoz vezethet. — A mostani helyzetben, amikor még nem egy politikai erő a szembenállást, a rombolást hangsúlyozza, nem túl megszo­kott ez a hang. Hogyan jutottak el ehhez az állásponthoz? — Egy bizonyos idő már van mögöttünk. S a népi írók óriási érdeme, hogy azonnal a vidéki Magyarországon kezdtek dol­gozni. Nem véletlen, hogy jóval háromszáz fölött vannak szerve­zeteink. Heves megyében sem tudjuk már nyomon követni, hogy melyik faluban alakul cso­port, csak az Eger környékieket kísérhetjük figyelemmel. A helyi közösségekben az országos poli­tika nézetkülönbségein túl, fon­tos az, hogy miként tudnak együtt élni emberek. Nem feltét­lenül kell, hogy gyűlöljék egy­mást azok, akiket együvé vetett a sors. Mindenképpen kialakult a szervezetünkben a népi bölcses­ség. Tagságunkból már nemcsak a düh jön ki, hogy borítsuk fel mindazt ami eddig volt, hanem azon is gondolkoznak, hogy mi­ként lesz ezután. — Sok tehát a helyi szerveze­tük. Miként tudják összehangol­ni a munkájukat, mi a szervezeti felépítésük? — A hagyományok szellemé­ben próbáltuk megszervezni a helyiek kapcsolatát a vezetőség­gel. Az elnökök gyűlése nélkül nem lehet deklarálni, hogy az MDF ezt vagy azt akarja. Érde­kes színfolt ez a honi politikai életben. Nem a vezetőség hagyja jóvá irányvonalunkat, hanem a tagság. A vezetőség dolga a szer­vezés, s hogy ezt jól végzi, azt az országos gyűlés mutatja, ame­lyen olyan nagy ég felemelő pilla­natok születtek, mint Magyaror­szágon az utóbbi évtizedekben még nem. — Elárulná, hogy mekkora az egri tagságuk, s milyen módon tevékenykednek ? — Mindig pontosan tudjuk, hol állunk. Az országos gyűlés előtt 108 tagot számláltunk Egerben. Többségük rendszere­sen jár foglalkozásainkra, min­den csütörtökön van gyűlésünk. Ezt más politikai szervezet nem nagyon viszi véghez, mert a be­jegyzett és a ténylegesen eljáró tagság között óriásiak a különb­ségek. Nagyon intenzíven dolgo­zunk. Mégsem erőszakoljuk rá magunkat senkire, nem rohan­juk meg a sajtót, a rádiót és a té­vét, nem ilyen módon igyek­szünk a köztudatba kerülni, ha­nem a csendes, magunk által el­határozott úton. Öt tagú vezető­ségünk és kilenc munkacsopor­tunk van. Helyi programokon dolgozunk, hogy azonnal ki tud­junk állni velük a helyhatósági választások után. Ezek olyan szintűek lesznek, mint az MDF országos elképzelései, mert sok munkát fektettünk beléjük. — Nem egyszer felmerül az új pártokkal kapcsolatban — or­szággyűlési felszólalásban is hangoztatták —, hogy minden szervezetnek apparátusa lesz, s ez újabb adminisztratív munkakö­röket jelent. Önöknek vannak-e fizetett alkalmazottjaik? — Ez a szükséges rossz, amit nem tudunk elkerülni mi sem. Tudomásul kellett venni, hogy ha valaki elkötelezett a jobbító szándékú politizálás mellett, s érdemi döntéseket akar hozni, ezeket megfelelően elő kell ké­szíteni. Ezt nem lehet pusztán es­te, munkában megfáradtán elvé­gezni. Nem szeretjük az appará­tus megjelölést, mert Magyaror­szágon rendkívül rosszízű. De et­től függetlenül néhány fizetett al­kalmazottra szükségünk van. Az országos központban négyen vagy öten vannak, az ország öt területi centrumában is dolgozik egy-két munkatársunk, de itt helyben még nem. A megnöve­kedett taglétszám szükségessé teszi majd, hogy esetleg a levele­zéseinket egy nyugdíjas négyórás munkakörben elvégezze. — Milyen anyagi erőforrások­ra támaszkodhatnak? — Tulajdonképpen semmi­lyenre, kizárólag a tagok befize­téséből élünk. Létezik előírt tag­díjunk, bár nem teljesen merev ez a dolog. A rosszabb körülmé­nyek között élőktől nem kéijük, bár ettől függetlenül mégis befi­zetik. Ebből is látszik, hogy mi­lyen tartás van az emberekben. — Eger megyeszékhely. Ez je­lent-e valamit az önök szervezete számára? — Ez adottság. A megye más területein ellenállást kelt ez a vi­szony, de Eger fejlődésére nézve voltak előnyei. Az kifejezetten hátrány, hogy a megyei appará­tusuk ortodox erőket egyesítet­tek. Eger katolikus és papi város mivoltát ellensúlyozni próbálták azzal, hogy az MSZMP rendkí­vül baloldali kádereit helyezték meghatározó posztokra. Ezek az emberek egy „szocialista megye- központtá” akarták süllyeszteni a várost. Ez majdnem sikerült is. Az itt élők nehezen mernek ki­menni az utcára, óvakodnak a felszabadult ünnepléstől, politi­zálástól. Megszokták, hogy félni kell valamitől. Ebben benne van az ’56-os sortűz is, s az utána kö­vetkező fejlemények is. Ennek ellenére Egernek van saját arca, s mi azt akarjuk kidomborítani, s nem megyeszékhelyi szerepét. — Hogyan képzelik a telepü­lés jövőjét? — Eger szellemiségének a rangját vissza kell adni, diákvá­rossá szeretnénk tenni. Lehet, hogy a tanulók létszámában megvan ez, de mondanivalójá­ban és tartalmában alatta marad az igényeknek. A városnak van­nak előnyei, például a turizmus­ban vagy a gyógy-idegenforga- lomban. Kár lenne ide nagyipart telepíteni. Inkább a szolgáltatá­sokat, a pénzügyeket kell fejlesz­teni, s az infrastruktúrát, hogy ne bukjon orra a külföldi, ha ismer­kedik a nevezetességekkel. — Végül arra kérem, hogy be­széljen önmagáról, mutatkozzon be olvasóinkank! — Idén vagyok harmincéves. Üzemgazdászként végeztem, utána okleveles könyvvizsgáló lettem. Az ÉGSZI Számítás- technikai Vállalatnál számítás- technikai vezetőként dolgozom. Három fiam van. őszintén húzó­doztam, amikor elnökké válasz­tottak. Szerettem volna,ha a tag­ság korban és más szempontból is megfontoltabb tagjai kerülnek a vezetésbe. Szeretnék eleget tenni a bizalomnak, akár minden szabad időm kárára is. A Magyar Demokrata Fórum politikai iránymutatásait próbálom végig­vinni — gondolatmenete szerint próbálok élni. Nekünk ez nem ■időtöltés. Bízunk abban, hogy Magyarország fényesebb törté­nelméért teszünk valamit itt helyben. Nyilván névtelenül, mi­vel a nevek országosan marad­nak fenn. Nagy felelősség és jó ér­zés, hogy amit csinálunk, annak van értelme. Gábor László A másik Lenkey Lenkey Károly huszárezredes Magyar székesegyházak A Petőfi által is megénekelt Lenkey János honvédtábornok neve nemcsak Egerben, szülővá­rosában, hanem szerte e hazában is ismert. Alig tud azonban vala­mit a közvélemény még Egerben is a tábornok Károly nevű test­vérbátyjáról. írásom célja az el­felejtett 1848-49-es katona éle­tének bemutatása. 1803. február 27-én született Bécsben. Élethivatásul a katonai pályát választotta. Gimnáziumi tanulmányok után 19 éves korá­ban hadapród lett a József nádor nevét viselő huszárezredben. Pá­lyáján gyorsan emelkedett. Ezt bizonyítja, hogy 1824-ben had­naggyá, 1829-ben főhadnaggyá, 1830-ban pedig századossá lép­tették elő. Századosként század­parancsnokká nevezték ki. 1839-ben jelenleg ismeretlen okból nyugalomba vonult. Ezt követően, miután édesanyja után szép vagyont örökölt, Eger­be költözött, ahol János öccse született. Azzal a tudattal telepe­dett le városunkban, hogy a hadi életnek örökre búcsút mond. Az 1848-as márciusi forrada­lom szülte országos lelkesedés azonban őt is magával ragadta, és felajánlotta kardját a hazának. Nagy szerepe volt az egri nem­zetőrség megszervezésében. Buzdító szavainak is része volt abban, hogy a városban majd­nem 700 fő állt be a nemzetőrség soraiba. 1848 június 19-én a miniszter- elnök őrnaggyá léptettte elő, és a Heves megyei nemzetőrség el­ső zászlóaljának parancsnokává nevezte ki. ő gondoskodott a nemzetőrök kiképzéséről is. 1848 júliusában felsőbb pa­rancsra a megyei nemzetőröket a Délvidékre vezényelték. Itt Len­key földijeivel együtt több csatá­ban harcolt hősiesen. Ott voltak Temerinnél, Jareknél és Ver- básznál. Az egriek különösen ki­tűntek az augusztus 28-i jareki csatában. 1848 december közepén a Honvédelmi Bizotmány rende­letére Lenkey nemzetőrökből és önkéntesekből alig tíz nap alatt 6 század lovasságot toborzott a Schlich osztrák tábornok serege elleni harcra. Hadi érdemei elismerésekép­pen 1849 január elsején alezre­dessé léptették elő. Az év április 2-án ezredes lett, egyben a Vil- mos-huszárok parancsnoka. Május végén részt vett a budai vár ostromában. Kiváló katonai szervezőképességét bizonyítja, hogy júniusban az Alföldön 18 ezer főnyi tartalék hadsereget szervezett. E hónap végén had­osztályparancsnok lett a tizedik hadtestben. A világosi fegyverletétel után nem menekült külföldre. Sok ka­land után tért vissza Egerbe, ahol két napig rejtőzködött. A helyi osztrák parancsnok azonban fel­fedte ittlétét. Ekkor önként je­lentkezett a hatóságnál. Pár nap múlva Haynau parancsára Pestre szállították, ahol hadbíróság elé került. A hadbíró, aki régi isme­rőse volt „nem súlyos bűnösnek” mondta ki. Később mégis többedmagával Aradra vitték, ahol a hadbíróság golyó általi halálra és jószágvesz­tésre ítélte. A súlyos ítéletet ké­sőbb kegyelem folytán 12 évi ne­héz vasban töltendő várfogságra változtatták át. Majd felsőbb közbenjárásra az ítéletből nyolc évet elengedtek. így 1853 de­cember 19-én szabadulhatott. Kiszabadulása után visszatért Egerbe, ahol a lakosság körében igen népszerű volt. 1861-ben a helyi elllenzék egyik vezéralak­jaként tevékenykedett. 1867- ben megyei főszámvevőnek vá­lasztották meg. Ettől kezdve ha­láláig hivatalának élt, s a Hon- védegyletnek is tagja lett. Öreg napjaiban sem hagyta el testi és lelki ereje. Megírta a for­radalom és szabadságharcról szóló emlékiratait, amelyet a Honvéd című lap 1867-69 kö­zött leközölt. 1874 május 18-án hunyt el. Földi maradványait a Kisasz- szony temetőben hántolták el nagy részvét mellett. Több évti­zeddel halála után, 1936-ban mellé temették az Aradról haza­szállított János öccse csontjait is. Az utókor szerencséjére arc­képét is ismerjük. Az egyik kép­mását 1853-ban, kiszabadulása után az akkor Egerben dolgozó Kovács Mihály festőművész ké­szítette el. Másik arcképe isme­retlen festőtől származik. Ennek keletkezési idejét nem ismerjük. Most, amikor a helyi könyvkia­dás megszervezése várható, ér­demes lenne gondolkodni em­lékiratainak közreadásán is. Szecskó Károly Manapság a könyvpiacot ellep­ték azok a művek, amelyeket ki­adóik nagy haszon reményében hoztak létre. Sajnos egyre ritkább az olyan ismeretterjesztő könyv, amelynek színvonalas tartalma és külalakja összhangban van. Nem véletlen, hogy a Magyar székesegyházak című kézikönyv egyesületi támogatással jöhetett létre. (Valószínű, nem sok anyagi haszonnal kecsegtet.) Sokkal in­kább figyelemre méltó azonban az a hézagpótló szerep, amelyet a művészettörténeti ismeretterjesz­tésben betölt. „A magyarországi műemlékek sorában a katolikus egyház érseki és püspöki székesegyházai az egyik legjelentősebb csoportot al­kotják. De ki ne tudná, hogy ezek építészeti, képző- és iparművésze­ti értékeik mellett számtalan törté­nelmi esemény emlékét őrzik, nemzeti örökségünk pótolhatat­lan kincsei” — érvelnek a szer­kesztők a bevezetőben. A színes és fekete-fehér fotók­kal gazdagon illusztrált kiadvány 12 tudományos alapossággal meg­írt fejezetet (tanulmányt) tartal­maz. A legnevesebb egyházi mű­emlékeket veszi sorra. így az esz­tergomi, veszprémi, győri, pécsi, váci székesegyházat ismerteti, s az olvasó ugyancsak hasznos infor­mációkat szerezhet a székesfehér­vári, szombathelyi, kalocsai, sze­gedi és hajdúdorogi nagytemplo­mokról. Előkelő helyet foglal el a tanulmánykötetben az egri főszé­kesegyház. Voit Pál, a múlt eszten­dőben elhunyt művészettörténész kandidátus, az OMF tudományos osztályának volt főmunkatársa készítette az elemzést. Az egykor Egerben diákoskodó szakember munkásságának jelentős fejezetét képezi a közép-európai barokk építészet és képzőművészet tanul­mányozása. Első jelentős műve is az egri főszékesegyházhoz kap­csolódik, 1934-ben írt könyvet ró­la, majd 30 esztendővel később az egri minorita templom történeté­ről, művészeti értékeiről is készült elemzése. Ebben a most megjelent kötetben mintegy tíz oldalba sűrí­tette a legfontosabb tudnivalókat az egri bazilikáról. Elöljáróban ösz- szefoglalja a főszékesegyház törté­netét, egészen IV. Béla alapítóle­velétől napjainkig. Külön figyel­met szentel a jelenlegi épületnek. A következőket írja: „A most bemutatandó főszé­kesegyház története felsőőri Pyrker János László érsek szemé­lyével szorosan összefügg. Pyrkert 1827-ben emelik az egri főegyház­megye érseki székébe, s már a kö­vetkező évben Johann Baptist Packh bécsi építésszel — az eszter­gomi bazilika egyik mesterével — terveket készíttet egy alapjában új és méltó székesegyház felépítésé­re. A ránk maradt és litografált példányokból ismert három rajz — az alap, a homlokzat és a belső tér — a kor hazai építészetétől merő­ben idegen jelleget mutat. ...A ter­vezett „Ecclesia Metropolitana” belső terének megjelenése sem volt tetszetős. Packh tervei — a li­tografált rajzok elterjedésével — erős bírálatot kaphattak. Pyrker érsek ezután elvetette Packh ter­veit és Hild József neves pesti épí­tőmesterhez fordult, aki igen rövid idő után, 1830 augusztus 28-án benyújtotta költségvetését és az új főszékesegyház terveit, amelynek alapján még november 2-án hoz­zákezdtek a régi székesegyház le­bontásához. 1831 február 16-án megkezdték Hild József tervei és felügyelete mellett az új építmény alapfalainak kiásását, majd hús vét előtt Pyrker érsek letette a főtemp­lom alapkövét.” Mint látható, kultúrtörténeti hi­telességgel és részletességgel ké­szült kiadványról van szó, amelyet laikusok és szakemberek haszon­nal forgathatnak. J. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents