Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-01 / 259. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. november % szerda

GAZDASÁG—TÁRSADALOM

Üjabb esélyt kapott a baloldal

Beszélgetés Krausz Tamás történésszel

Mint derült égből a villámcsapás, úgy érte az MSZMP kongresszusának egy részét, s a tanácskozást megelőző platformviták szemlélőit a Népi Demokratikus Platform felbukkanása. Ma már tudjuk, fellépésük a kongresszus végeredménye szempontjából meghatározó volt. De tulajdonképpen kik alkották ezt a csoportot, és mit akartak? Krausz Tamás történésszel, aki maga is a platform egyik aktivistájaként vett részt a pártplénum munkájában, egyebek között erről is beszélgettünk.

— Tulajdonképpen honnan „jött” a Népi Demokratikus Platform, és legfőbbképpen hová kíván eljutni?

— Az majdan a történészek dolga lesz, hogy a platform megszületésének előéletét feltárjak és elemezzék. Mi azzal tisztában voltunk, hogy élve a platformszabadság kínálta lehetőséggel, a kongresszuson több ilyen csoport készült megnyerni magának a többséget; a tanácskozáson 4-5 platform egyértelműen körülhatárolható volt. Akik a Népi Demokratikus Platformba tömöröltünk, azt akartuk elérni, hogy az új párt kialakításában ne csak egy szempont érvényesüljön.

— Akkor úgy teszem fel a kérdést: mi a sikerük titka; minek tudható az be, hogy alig egy héttel a megalakulásuk után, a kongresszuson már több mint 300-an csatlakoztak Önökhöz, nem beszélve a szinpatizánsok sokaságáról...

Középpontban az önkormányzatok

— Egyfelől az, hogy radikálisabbak voltunk mint a többiek; még a Reformszövetségnél is. A magunk részéről szakítottunk a kormány pénzügyi logikájának követésével, nem a ma divatos reformretorikára építettünk. Meggyőződésünk, hogy nem elég azt szajkózni, hogy „piac- gazdaságot”, „többszektorúsá- got”; ennek már nincs hatása az emberekre. Mi a lakóhelyi, lakó- területi, illetve a munkahelyi önkormányzatok, önszerveződések problematikáját állítottuk a középpontba, s ezzel minőségileg új gondolkodást kezdeményeztünk a párton belül. Másfelől pedig leszögeztük: meg kell fékezni az ellenőrizetlen reprivatizációt, kézben kell tartani a megindult folyamatokat, s az ellenőrzésbe be kell vonni a dolgozókat is.

Hosszabb távon egy olyan, többpártrendszeren alapuló parlamentarizmust kívánunk megvalósítani, amely a helyi, és valóságosan működő önkormányzatokra támaszkodik; egyszerűsítve arról van szó, hogy a helyi érdekek képviselőit maguk a helyi önkormányzatok delegálják a Parlamentbe. Meggyőződésünk, hogy csak ilyen alapokról kiindulva lehet meghaladni a hagyományos polgári demokráciákat. Ehhez azonban fel kell ébreszteni a magyar népi demokratikus hagyományokban meglévő üzemi, nemzeti tanácsokat, illetve a lakóterületi önkormányzatokat is.

— Az eddigiekből számomra az következik, hogy a Népi Demokratikus Platform is egy új pártot kíván életre hívni, s nem a „régit” megújítani.

— Újat csinálni? Vagy elég lesz a meglévőt megújítani? — Ez a vita a kongresszusi előkészületek során mindvégig tetten- érhető volt a tagság körében... Szerintem a régi névvel is lehetett volna gyökeresen újat csinálni, végül is a tagság — potenciális tagság — többe kevésbé mindkét esetben ugyanaz; a tagságot nem kell kicserélni!... De elfogadtuk a névvel kapcsolatban a kompromisszumot, lévén, hogy a névváltoztatás szemléletesen érzékelteti a megszakítottságot.

— Az viszont korántsem lényegtelen, hogy az „új” pártban érvényesüljön a platformszabadság, hogy a szervezetben minden párttag egyenlő, s hogy a Magyar Szocialista Párt a bérből és fizetésből élők pártja legyen. Nagyon vigyázni kell arra, hogy ne váljék belőle egy tagság nélküli elitpárt, amely — egyfajta választási

pártként — menedzseli az adott kormányt...

— A kongresszus határozatait, a végeredményt ismerve, elégedettek? Elérték amit akartak?

— Őszintén szólva, már az is isteni csoda, hogy ennyire befutott a kongresszuson ez a platform... Az alapvető céljaink azonban — ha nem is olyan mértékben, ahogy mi szerettük volna — a párt elfogadott programjában benne vannak. De legalább ilyen fontos, hogy sikerült egy nagy, egységes pártot fenntartani.

— Ez lett a kompromisszumok eredménye. De vajon hosz- szú távon is kifizetődnek-e a „nagy, egységes párt fenntartása” érdekében kötött kompromisszumok?

A tagságon múlik, merre halad a párt

— Mindenki számára világos volt, hogy mind a konzervatív, mind a liberális oldalról megindul majd a kisebb-nagyobb csoportok leválása, ez elkerülhetetlen.

— Ám még mindig ez a kisebbik rossz. Mert az a fajta pártszakadás, amivel a kongresszus előtt rémisztgettük egymást, ha bekövetkezik, és kis csoportokban szétszórja a baloldal erőit, évtizedekre vetette volna vissza Magyarországon a szocialista irányzatokat. Most tehát, a kongresz- szuson megkötött kompromisz- szumok révén egy újabb esélyt kapott a baloldal; a magyar munkásság, a magyar dolgozók egy újabb lehetőséget kaptak arra, hogy ne hagyják-engedjék magukat szétforgácsolni, hanem próbálják saját érdekeiket egy nagy tömegpártban kikristályosítani és megjeleníteni. Hogy tudnak, tudunk-e élni ezzel a lehetőséggel, azt ma még nem lehet megjósolni; hónapokon belül ki fog azonban derülni... Még semmi sem dőlt el. Még az sem, hogy az új párt hány tagot tudhat maga mögött, s hogy mennyire képes ez a párt kézben tartani a

kormányát? Mindenesetre ennek a pártnak hamarosan óriási tagtoborzót kell tartania, és legfőképpen a fiatalok körében, nélkülük ugyanis nem képzelhető el a tömegpárt. Azt hiszem ez lesz az egyik legnehezebb feladat.

— A Népi Demokratikus Platfom egyik kinyilvánított alapeszméje, hogy nem adja fel a társadalmi igazságosság és egyenlőség iránti elkötelezettségét; ugyanakkor—és ezt is leszögezték már nem egyszer a platform képviselői — elutasítja azt is, ha ezt az eszmét szembeállítják az emberi szabadságjogok védelmével. Beszélgetésünk során is szóba került már a „bérből és fizetésből élők” képviselete. Furcsa ilyeneket hallani egy olyan pártkongresszus után, ahol kétkezi munkással csak elvétve lehetett találkozni. Nem gondolja?

— Ez két dologgal magyarázható: egyrészt volt a munkások körében némi érdektelenség is a kongresszussal kapcsolatban; sokan nem vállalták közülük a jelöltséget, nem akartak elmenni. Másrészt az értelmiség van abban a hatalmi és információs helyzetben, amiből könnyebb megpályázni — és elérni bizonyos politikai pozíciókat. De ez így önmagában még nem biztos, hogy perdöntő, hiszen voltak olyan kongresszusok is, amelyeken háromszor annyi munkásképviselő vett részt, és mégis kevésbé volt demokratikus, kevésbé képviselték a dolgozói érdekeket. Úgy, hogy ennek a problémának a jelentőségét nem szabad eltúlozni. Szerintem, most hogy a sztálinisták leváltak a pártról, ki kell adni a jelszót: kommunisták és szocialisták lépjetek be a Magyar Szocialista Pártba; mert immár — figyelembe véve, hogy az alapszabály értelmében ezentúl évente összeül a küldöttek kongresszusa — elsősorban a tagságon múlik, hogy mit képvisel, merre halad a párt, s milyenné formálja az ország kéKO, A

Királyok,

Most azért egy kicsit megnyugodtam. Mármint most,

nek címe: Kiskirályok mundérban.

Volt nekem a seregben egy ügyem. Vagyis hogy nekünk.

Előfelvételisek voltunk az alföldi helyőrségben, és nem sokkal

_

a leszerelés előtt (két vagy három hónap után) végre kienged- tek minket a városba, ahol érthető okok miatt közepes fokú sö- rözésHiajtottunk végre. A vendéglátóipari egységből kijövet -látva vidámságunkat — egy civil őrmester megállított minket. — „Megszíííívatlak titeket bazmeg”- mondta hozzám fordulva, kissé idegesen. Hogyan szívathatnál meg minket —gondoltain '

naivan magamban — nem, csináltunk semmit____ ____

M

ár majdnem elfelejtettük az esetet, mikor két nappal a leszerelés előtt, egy szép augusztusi zászlőaljsorákozőn bejeatt. Csak így „tiszteletlen...” semmi konkrétum. Már ez aztje- lentette, tényleg megszívattak minket: mikor a többiek hazafe- le utaznak', mi a rácsok mögött csücsülünk.

Máig bántott a dolog — jellemző, hogy a fogdajegyet, mint dokumentumot most is őrzöm — s töprengtem is eleget, háthanem kellett votnasöröznf akkor, egyáltatárrel sem kellett

amnak ha megnő, milyen katona volt az apja. Szóval nehéz ter- hek voltak ezek. Hol maradi akkor a felelősségtudat, áTiazafi- ság? — tipródtam hosszú, álmatlan hajnalokon. — —

De most jött ez a könyv. Olvasom benne; egyszer egy tá- bornok annyira berúgott a Honvédelmi Minisztériumban, hogy részegségében elbóbiskolt a pátemoszterben, ami órákig körözött vele. A másik magasrangú tiszt (katonai egészségügyi referens) meg úgy beakasztott a kórházban, hogy fehér kö- penyt öltött magára,”és rendkívüli vizitet tartva letátogatott az

egyik női osztályra.

______________________________________

V

ilágos, hogy mindehhez képest néhány sör és pár nap fogda elhanyagolható tétel. Ám ákkor ezekről a történetekről nemtudtunk. Magam hallottam ugyan egy történetet a „hadi- miniszter” golyószórós vadászatáról, de akkor ennek nem adtam hitelt, meghat nem is érdekelt a témakör: elvégre annak a szarvasnak teljesen mindegy, mennyi golyó megy bele.

Ellenben most, hogy megnyugodott a lelkiismeretem (talán mégsem volt olyan nagy bűn az a néhány sör) valami nagy- nagy megbocsátásféte^ett úrraTajtam. Elvégre emberek vagyunk; királyok, katonák mindahányan. Az egyikezt csinálja, a másik meg azt. Nem lehetünk egyformák.

El végre; az egyik nyugdíjba megy a leszerelés után, amasik meg fogdába.”Szívatás „az élet...---------------------------------Biz

ony, így van ez, amióta világ a világ. _

Havas András

n■*

Laci bácsi

A

ki már legalább pár órát töltött Mátraszentim- rén, s utána megkérdezik tőle, hogy mit, vagy kit érdemes felkeresni a faluban, minden bizonnyal azt válaszolja: Za- kupszky Laci bácsit. Az idős pedagógus ugyanis bácskai fiúként még akkor került oda tanítónak, amikor a települést még Ötház- hutának hívták, s sem útja sem temetője sem villanya nem volt. .Azóta több mint 50 év telt el, s ha egy kicsit túlzunk” akkor azt is mondhatjuk, hogy Laci bácsi majdnem ennyi funkciót be is töltött a községben. Volt ugyanis tanácselnök, vezette a művelődési házat, s jelenleg is tagja a megyei tanács testületének. Ez is bizonyítja, hogy most 78 évesen sem pihen, jó előre be kell jelentkezni nála annak, aki lakásán akar vele találkozni.

Még annak idején amikor falusi tam'tó lett már sok társához

(Fotó: Koncz János)

hasonlóan neki kellett ellátnia mindenféle teendőt, például a jegyzőséget, az anyakönyvezést sőt a temetést is, nem is beszélve arról, hogy ingyenesen intézte a szegények ügyeit. Emellett harcolt az útépítésért, s nagyrészt az ő érdeme, hogy az egykori Öt- házhuta 10 kis településből önállóvá vált, s lett Mátraszentimre.

Emellett felfigyelt arra, hogy a nagyrészt szlovák nemzetiségű lakosság summáskodása idején összegyűjtötte az ország különböző tájának dalait. Ezeket rendszerezte s felhasználta az oktatásban is olyan sikerrel, hogy arra Kodály Zoltán is felfigyelt, s ellátogatott Mátraszent- imrére. Erről s Kodály galyatetői üdüléseiről is publikált már visz- szaemlékezést Zakupszky László, hiszen számtalan munkája mellett mindig hagyott időt arra is, hogy lejegyezze s kiadja gondolatait. írt többek között a

község népzenéjéről, s van egy munkája arról is, hogyan emlékszik ő 1944-re. Most két feladat foglalkoztatja igazán, szeretné néprajzi-népzenei gyűjtéseit kiadni, s amit talán még ennél is sürgősebbnek tart az az, hogy a Felső-Mátra és környéke című kötete újra megjelenjen, hiszen nála személyesen is sokan keresik ezt, ám már szinte valameny- nyi példányát elajándékozta. Úgy tűnik, hogy ez a terv hamarosan valóra is válik, hiszen a Heves megyei Idégenforgalmi Hivatal levele alapján erre készségesen vállalkozik.

Lakása szinte múzeumnak illene. Találkozhatunk ott fiatal korában készített festményeivel, a Mátra sok-sok tárgyi emlékével, rengeteg kitüntetésével és természetesen a számos feljegyzéssel, amelyekben szívesen tallózgat az odalátogatóval. Rendkívül büszke a szlovákokkal tartott jó kapcsolatára, s arra, hogy barátai a világ minden tájáról írják a leveleket. S azok is amelyeket ő írt talán a több kilót is elérik, hiszen sokszor meg kellett küzdenie azzal, hogy mások nem voltak annyira lelkesek mint ő. így például van egy küldeménye, amelynek eredetijét még 1958. június 10-én adta fel, s ebben már azért harcol, hogy megoldódjanak a környék vízellátási problémái. Hogy mennyire szélmalomharcot folytatott sokáig az abból derül ki, hogy Mátraszent- imrén csak 1970-ben vezették be a vizet.

Lehet ismeretlenül érkezni Laci bácsihoz, de távozni már csak úgy lehet, hogy ő mindenképpen talál valami közös ismerőst, s legközelebb már az egyszer látott „idegent” is régi jó barátként üdvözli. > , . ,

(-ács)

Marosán György:

Fel kellett

mmwmwmmwm

9. rész

A bizottság elnökeként azt ajánlotta elöljáróban:

1. Jobb lenne, ha a levelemet nem ismerné meg más, csak a bizottság. Dolgozzam át, hagyjam ki az összes személyi vonatkozásokat, és csak elvi kifogásaimat rögzítsem.

2. Vonjam vissza a lemondásomat, mert zavart, sőt súlyos bajt idézek elő — ezzel a bizottság másik két tagja is egyetért.

— Hát jó, kedves Kállai. Kezdem a végén. Közöld a bizottság két tagjával, a PB-vel és a KB-vel is, hogy nem vagyok szociáldemokrata ügy. Rátok jellemző, hogy így akarjátok kezelni. De továbbmegyek. A leghatározottabban visszautasítom, hogy Rónait ebbe belerápgassátok.

Kállai erre nem készült. De én még határozottabban folytattam:

— Neked, Kállai és a bizottságnak mi a véleménye a levelekről?

Néztem rá. Vártam a választ. Hebegett, dadogott. De nem engedtem ki a kezemből.

— Tessék világosan beszélni, remélem, figyelmesen elolvastátok.

Végre kimozdult:

— Hát tudod, Marosán, szubjektív a leveled, torz képet ad a párt politikájáról és a vezetésről. Különösen a leírt személyekről.

— Szeretném, ha konkrét lennél, mert csak így van értelme a beszélgetésnek.

De Kállai kitért.

— Nézd, Marosán, nekem is vannak „nem szeretem” dolgok a pártban és a vezetésben, és vannak személyes problémáim is. De én ezeket alárendelem a párt érdekeinek.

Követeltem, hogy konkrét legyen. Végre a tárgyra tért.

— Hát elsősorban nem helyeslem, hogy azt írod, 1956-ban Kádár melle álltái. Mi valameny- nyien a párt mellé álltunk.

Kezdett sok lqnni, különösen tőle.

— 1956-ban eldőlt és azóta bebizonyosodott, ki, hová és miért állt.

Zavarba jött.

— Ide hallgass, Kállai, én ezt csak azért írtam le, hogy érzékeltessem, Kádárnak és támogatóinak semmi oka, joga nem volt velem szemben így eljárni.

Kállai annyira beszorult, hogy amikor végre megszólalt, olyasmit mondott el, amit nem tudtam, és nem is vártam.

— Nézd, Marosán, én 1956- ban nem emigráltam, bár megvoltak már a hamis papírjaim, akárcsak Losonczinak. (Valamit suttogtak erről, csak nem ilyen konkrétan.)

— Ide hallgass, Kállai! 1956. október 31-én én voltam az egyedüli vezető, akit letartóztattak. Téged és másokat nem tartóztattak le, mert akkor te is és mások is a Nagy-féle vezetésben voltatok.

Hatalmas polémia kezdődött. Egyszer csak kitört.

— Nem én javasoltam a szovjetek behívását sem október 23- án, sem később.

Erre hirtelen elnevettem magam. Nézett rám döbbentem.

— Hát látod, Kállai, ez igaz. Ez nemcsak rád érvényes, hanem másokra is. Te és ők, nem vállaltatok semmit. Egy bizonyos. Az ellenség mindig tudta, kit kell letartóztatni, megsemmisíteni. Remélem, ezt nem fogjátok velem szemben vádként emelni, hogy amire ti nem, én arra hajlandó voltam. De többet mondok. Lehet, hogy ti életben maradtok, ha Kéthly Annuska

győzött volna, de én nem. Te nem javasoltad és mások sem, ez igaz, de az már disznóság, hogy hatalmi pozíciótokat mégiscsak a szovjeteknek köszönhetitek.

Kállai összeroskadt.

— Neveket akarsz? )

Hevesen tiltakozott.

— Nem, nem, Marosán, nem akarok.

— Hát akkor kérlek, beszélj konkrétan és a levelekkel kapcsolatban.

Kállai szemlátomást megörült és beszélni kezdett.

— Hát nézd, Gyurka, én alárendelt kérdésnek tekintem és tartom azt a vádat, hogy a KB-tá- gok közül kiket jelölünk külön kongresszusi küldöttnek.

Hirtelen vágtam a szavába.

„Erkölcsi bírók” ;

— Látod, Kállai, ott vagyunk, ahol apart szakad, mert ez a kérdés nalam nem alárendelt, hanem elvi és meghatározó kérdés.

Kállainak nehéz dolga volt velem. Újból visszakanyarodott az ötvenhatos eseményekhez.

— Mondd, Marosán, miért kell neked azzal dicsekedni, hogy ki mit tett 1956-ban? Ez nem szép és nem is erkölcsös,

Nehezen uralkodtam maiamon.

— Hogy mi a szép és mi az erkölcsös, arról lehetne beszélni. Először is: soha nem dicsekedtem. De hogy az akkori események gyáván viselkedő alakjai most erkölcsi bíróként lépjenek fel, ez már sok. Szégyen és,a jövő számára kiszámíthatatlanul veszélyes, hogy lassan azokat a dolgokat kell letagadni, sőt kezdünk ott tartani, hogy a helytállás megbocsáthatatlan bűnné vát. Akad itt ebben az országban sok mocskos alak, akik még halált is fognak követelni azok fejére, akik az országot és a pártot megmentették. (Vége)