Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-24 / 279. szám

MÁRA 1989. november 24., péntek A Nap kél: 7.01 órakor — nyugszik: 16.00 órakor. A Hold kél: 3.02 órakor — nyugszik: 13.44 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon EMMA nevű kedves olvasóinkat Az EMMA ógermán eredetű név, mely nyelvben az „irm” és „erm" szótő a nagyságot jelenthette és az Emmeline, Ermelinde, Irmhilde, Irmberga, Irmgard használatból kivesztett nevek rövidítéseként vált önálló névvé az Irma és az Ér- ma, amely utóbbi nyelvünkben Emmává változott. Sokan az Emíliával azonosít­ják, de ez nem helyes. Az Emmákat Codiaeum variegatum nevű sárga-tarka dísznövénnyel kö­szöntsük fel. lesz, csupán késő délutántól lehet erősebb felhősödés. Élénk délnyu­gati, nyugati szél várható. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 0 és 5 fok között alakul. Füllentők versenye Franciaországban a kis Moncrabeau faluban megrendez­ték a hazugok versenyét. Az érdeklődés rendkívüli volt, hiszen 30 ezer néző előtt 212 megrögzött hazudozó vívta meg sajátos csatáját, sőt megválasztották a hazugok királyát is. Nagy kár, hogy 'mi magyarok hasonló látványossággal egyelőre nem büszkélkedhetünk: Elkeseredésre azért semmi ok, mert már javában tart nálunk a választási hadjárat... (b. I.) <kS^ldőjárá$] Várható időjárás ma estig: Túlnyomóan napos, száraz idő- KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR. A Vitkovics-ház és a Megyei Művelődési Központ szervezésében november 28-án, kedden 14.30-kor indul a képző- művészeti szakkör. Helye: az MMK rajzterme. A további ér­deklődők a helyszínen jelentkez­hetnek.- EGÉSZSÉGI GYORS- FÉNYKÉP. A gyöngyösi egész­ségnevelési hét záróprogramja­ként szombaton 10 órakor a 7-es számú iskolában várják mind­azokat, akik „egészségi gyors- fényképet” kívánnak magukról készíttetni. A műszeres vizsgála­tok segítségével hiteles informá­ciókat kaphatnak erőnlétükről, egészségi szintjükről.- CSERKÉSZEK C5A- PATGYŰLÉSE. Az egri 212-es számú Bornemissza Gergely cserkészcsapat ünnepélyes csa­patgyűlést tart szobmaton lOóra- kor a 6-os számú iskolában. A rendezvényen részt vesz dr. Sur­ján László professzor, a Magyar Cserkész Szövetség országos el­nöke.- A METÁLZENE KED­VELŐINEK. A Magyar Rádió könnyűzenei osztálya és a Mátra Művelődési Központ közös ren­dezésében Rock Mobil címmel nyilvános rádiófelvétel lesz no­vember 27-én, hétfőn 18 órakor a művelődési központban. Fel­lépnek : a pécsi Morris, a miskol­ci Excelsior, valamint a gyöngyö- sil Beyond és 440 Hz együttesek. EGERBEN: Felnőtt betegek ré­szére 18 órától másnap reggel 8 óráig, napközi sürgősségi ellátás 11-től 16.30 óráig. HELYE: a rendelőinté­zet épületében. Bejárat a Knézich Ká­roly utca felől, az épület Minaret felé eső végén. Telefon: 11-000. GYERMEKORVOSI ÜGYE­LET: este 19 órától holnap reggel 7.45 óráig. Nappali ügyelet hétfőtől péntekig 13.30 órától 15.30 óráig HELYE: a kórház gyermekosztályá­nak földszintjén. Telefon: 10-841 GYÖNGYÖSÖN: 19 órától hol­nap reggel 7 óráig, a Széchenyi út 1. szám alatti rendelőben. Rendelések között napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. HATVANBAN: a város lakossága részére sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügyelet Hatvan vá­ros és az ellátási területhez tartozó községek lakossága részére 17 órától holnap reggel 8 óráig. HELYE: Ren­delőintézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. A koncertről összeállítást készít a francia televízió is.- AZ MSZP Bélapátfalván. Megalakult Bélapátfalván a Magyar Szocialista Párt községi alapszervezete, amelynek titká­rává Kary Józsefet választották. Az alapszervezet várja mind­azok csatlakozását, akik az MSZP programját és szervezeti szabályzatát elfogadják.- VADÁSZTANFOLYAM. A TIT Gyöngyös Városi Szerve­zete vadásztanfolyamot indít. Érdeklődni és jelentkezni no­vember 30-ig lehet a TIT városi szervezeténél: Gyöngyös, Kos­suth u. 1. Tel.: 12-337.- ARANY- ÉS EZÜSTMI- NŐSÍTÉSEK. A gyöngyösi ze­neiskolában a napokban meg­rendezett Éneklő Magyarország X. országos énekkari minősítő hangversenyén a kompolti Há- mán Kató ifjúsági leánykar — karnagyuk Tóth András — ezüst-, a gyöngyösi Musikus Céh leánykar arany-, és az ugyancsak gyöngyösi Cantus Corvinus fesz­tiválkórus minősítést szerzett. A két utóbbi kórus karnagya Holló Erzsébet.- KIÁLLÍTÁS HEVESEN. A hevesi művelődési központban rendezték meg Györki Árpád festőművész tárlatát, amelyet az érdeklődők december 4-ig te­kinthetnek meg kedd kivételével naponta 8-12, illetve 13-19 óra között. HEVESEN: éjszakai sürgősségi ügyelet hevesi lakosok részére 19 órá­tól holnap reggel 7 óráig az egészség­házban. Heves, Vörös Hadsereg út 32. Telefon: 11-831 FÜZESABONY: központi orvosi ügyelet működik Füzesabony, Dor- mand, Besenyőtelek, Mezőtárkány, Szihalom, Mezőszemere és Egerfar- mos lakóinak Füzesabonyban, a Rá­kóczi út 42. szám alatti rendelőben. Tel.: 41-020. Este 18 órától másnap reggelő óráig. TISZANANÁN: 19 órától más­nap reggel 7-ig; hétvégén szombat re­gei 7-től vasárnap reggel 7-ig, az egészségügyi kombinátban, a Vörös Hadsereg u. 106. alatt Tiszanána, Kis­köre, Kömlő és Sarud lakosságának. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGER­BEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneú napo­kon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12-570-es üzenetrög­zítőn lehet bejelentést tenni. ^[orvosi ügyelet Mili TEGNAPRÓL. — Határon túli művészek szereplésével... Holnap délelőtt nyűik Hatvanban a VII. országos portrébiennálé Szombaton délelőtt fél 12 óra­kor nyílik meg a Hatvani Galéri­ában az Arcok és sorsok című VII. országos portrébiennálé, amelyen csaknem 140 művész szerepel alkotásaival. Közöttük föllelhetó több régi, kedves is­merős, akik — mint Bakallár Jó­zsef, Fejér Csaba, Giczy János? Kurucz D. István, Nagy Ernő, Vecsési Sándor, Kalló Viktor, Pa- tó Róza, Patay László, Szabó Iván — bő másfél évtizede min­den hatvani biennálét megtisz­teltek szereplésükkel. Ugyanek­kor értékes és feltűnő újdonság, hogy most határainkon túlról, így Erdélyből, a Bácskából, sőt Ausztriából is jelentkezett tucat­nál több magyar, román, szerb festő, szobrász, így gazdagítván a palettát, így varázsolva színes művészeti kaleidoszkóppá a ga­léria termeit. Közülük most, csak érintőlegesen Balázs Imre, Szé- csi András, Dudás Sándor, Nagy Éva, Gyurkovics Hunor, Sava Halugin, Petar Mojak műveire hívjuk fel az érdeklődő közönség figyelmét. A holnapi tárlatnyitáson egyébként dr. Feledy Balázs, a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának szakosztály-igazgató­ja értékeli megyénk e fontos mű­vészeti intézményének újabb vállalkozását, sor kerül a Művé­szeti Alap, a megyei, városi taná­csok, különböző üzemek kitün­tető díjainak átadására, s az ün­nepi eseményt Hargitai Géza fa­gottművész játéka teszi gazda­gabbá. Szóvá tesszük továbbá, hogy a VII. országos portrébien­nálé január közepéig tart nyitva, majd a teljes kiállítási anyag — szintén másfél évtizedes gyakor­latként — a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban ke­rül közönség elé, ahonnan vi­szont a most nyitva tartó, ugyan­csak országos Ószi Tárlat válo­gatott anyaga kerül majd a Hat­vani Galéria termeibe. Jelentés a lakásépítésről Hogyan érvényesül a rászorultsági elv a lakásépítés és -vásárlás ta­nácsi támogatásában? Erről hallgattak meg összefoglaló jelentést tegnap délután a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság testületének tag­jai. Emellett szó volt az egri tanárképző főiskola diákszociális ellátá­sának helyzetéről, s elhangzott a hagyományos elnöki beszámoló is. A két napirendi ponttal olvasóink bővebben is megismerkedhetnek, hiszen azokról egyik későbbi számunkban részletesen is írunk. Családi hétvége — Üdítőital-kóstoló, reflexológiai bemutató, zenés gimnasztika Plakátháború Napok óta látjuk a tv-ben, halljuk a rádióban a közelgő népszavazással kapcsolatos rek­lámokat, s nem telik el nap, hogy ne nyomnának a kezünkbe vala­milyen pártvéleményt népszerű­sítő szórólapot. Nem lepődünk meg hát azon sem, hogy középü­leteink jelentős részét is hasonló tartalmú plakátok tarkítják. Mivel mindenkinek megada­tik álláspontját a nyilvánosság előtt közzé tenni, ezért is adunk helyt a Hazafias Népfront Eger Városi Bizottságáról kapott ész­revételnek, miszerint sérelmezik, hogy az általuk felragasztott pla­kátokat valaki, vagy valakik vandál módon letépték, s helyük­be más felhívást helyeztek el A megkérdezett pártok, szer­vezetek helyi képviselői elhatá­rolják magukat a demokratikus szabályokat sértő megnyilvánu­lástól, s ezúton is felhívják vala­mennyi egri állampolgár figyel­mét, az esedékes szavazásig tar­tózkodjanak az efféle, provokatív­nak is minősíthető tettől, és ha- hasonlót tapasztalnak, akadá­lyozzák meg. (b.k.)- GYÓGYÍTHATÓ méhbcteg- scj>. Két új állatgyógyszer forgalma­zását engedélyezte — a szociális és élelmezésügyi miniszterrel egyetér­tésben — a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter.A méheket pusztító úgynevezett Jakobsoni Var- roa-atka elleni. Antivar elnevezésű készítmény gyártására és értékesíté­sére Kiss Károly tököli gyógyszerész kapott ideiglenes engedélyt. Folya­dék formában, kisebb üvegedényben hozza forgalomba. A természetes gyógymódok­ról, a helyes táplálkozásról, fű­szernövényekről, teákról és gyógykozmetikumokról láthat­nak érdekes kiállítást szombaton délelőtt 9-től 12-ig Egerben, a li­la iskolában a családi hétvége résztvevői. Megkóstolhatják a természetes anyagokból készült üdítőitalokat is, válogathatnak különféle szakkönyvekből, és reflexológiai bemutató is lesz 10- től 11 óráig. Az ügyeskezűek , ajándékot és játékot készíthet­nek karácsonyra, ételbemutató várja a vegetáriánusokat. A sportok kedvelőit zenés gim­nasztika, asztalitenisz-versenyek, családi játékos vetélkedők vár­ják. A rendezvény ideje alatt a szervezők szakszerű gyermek- megőrzést is biztosítanak. Ínyenceknek, A gyöngyösi Mátra Szálló ínyencklubja november 25-én vadász­vacsorával váija tagjait és az érdeklődőket. A gasztronómiai élményt ezúttal kulturális esemény gazdagítja. Gyenes István költő mutatko­zik be első önálló kötetével, ami a napokban jelent meg „Megszállot­tan” címmel. Délután 6 órától tekinthető meg a Vadászteremben Fehér Miklós fotóművész kamarakiállítása, aki a könyvet illusztrálta. A vacsora után tánczene lesz, Danhauser Balázs közreműködésével. rpénteki Az ügyvezető portrénk: igazgató Mióta a törvény tágra nyitotta a kapukat, gombamódra szapo­rodnak a vegyes vállalatok, kft- k,részvénytársaságok az egész országban. Ezekben az úttörő jellegű formákban részt venni mindig is kockázattal teljes do­log, kell hozzá egy bizonyos vál­lalkozói véna. Ebben a megálla­pításban már beszélgetésünk elején maradéktalanul egyetér­tettünk Szabó Lászlóval, a me­gyeszékhelyünkön működő Esz- terlánc Részvénytársaság ügyve­zető igazgatójával. A továbbiak­ban arról faggattam, hogyan ke­rült jelenlegi posztjára. — Talán némiképp meglepő, de szokványos pedagóguspálya­ként kezdődött az életutam. Az egri tanárképző főiskola mate­matika-technika szakán végez­tem néhány éve. Innen a 212. számú szakmunkásképző intézet kollégiumába kerültem nevelő­nek. Rövidesen következett a megyei KISZ-bizottság appará­tusa, ahol iskolai felelősként te­vékenykedtem. — Ehhez képest kissé várat­lannak tűnik a váltás. Hogyan számolt el önmagával, amikor a kommunista ifjúsági szervezettől egyenesen egy részvénytársaság igazgatói székébe ülhetett? — Nem kerültem meghason­lásba önmagámmal, mivelhogy mindig is „kilógtam a sorból”, úgy is mondhatnám, hogy reni­tens KISZ-es voltam. Aztán a létszámleépítésnél rögtön éltek is a lehetőséggel, hogy megsza­baduljanak tőlem. Akkor aztán gőzerővel nekiláthattam a lassan már három éve dédelgetett el­képzelés, az Eszterlánc Rész­vénytársaság tető alá hozásához. — Az elnevezés legalább any- nyirasajátságos, mintamennyire eredeti... — Úgymond, a diákság „fe­dőneve” is lehetne, amelynek sorsát a szívünkön viseljük. — Voltaképpen mivel foglal­kozik a részvénytársaság? — A csavargyártástól egészen az iskolaalapításig szól a jogosít­ványunk. Legfőbb törekvésünk, hogy a tanintézeteknél maradjon a pénz, ezért amit csak lehet, igyekszünk jutányos áron besze­rezni a számukra. Legújabban már osztálykirándulások szerve­zésében is részt vállalunk. Ezen kívül a belvárosban szeretnénk egy filmklubszerű mozit is létre­hozni, amelynek kezdeménye­zője munkatársunk, Ponyi Lász­ló. (Fotó: Gál Gábor) — Hol rejlik mindebben az üzlet? — Felkínálom klubunk — az elsők között az országban — adatbankkal rendelkezik a leg­különfélébb cégek számára. Ja­nuártól már a posta helyett új számítógépes rendszer terminál­jain keresztül juttatjuk el a szük­séges információkat partnere­inkhez. Külföldi kapcsolataink Ausztriába, az NSZK-ba, Svéd­országba, Hollandiába és Kuva­itija vezetnek. Ma éppen egy svéd üzletemberrel tárgyalok... (butlinger) Szombati számunkban olvashatják Úri huncutságok Vidéki laptársunk nemré­giben inteijűt készített Morvái Ferenccel, az ismert vállalkozóval. A beszélge­tés kapcsán többször szóba került az adóhivatal, mint a honi vállalkozók egyik leg­nagyobb ellensége. Ezúttal az APEH válaszát olvas­hatják Morvái Ferenc kije­lentéseire, lapunk 4. olda­lán. Parádsasvár él és remél A helyi üveggyár új vezeté­se nemrégiben szándéknyi­latkozatot fogalmazott meg. Eszerint a nagymúltú vállalatot az amerikai River Side cég venné meg. Az ott élő lakosok előtt új pers­pektíva csillant fel. Erről szól Barta Katalin riportja, amelyet az 5.oldalon talál­ják olvasóink. „Találja meg mindenki a lelki békét”! Lapunk népszerű sorozatá­ban, a Hét kérdés - Hét vá­lasz rovatban ezúttal Men- sáros László színművész vall munkatársunknak, Sárhegyi Istvánnak hiva­tásról, művészetről, em­berségről... A cikket a rovat állandó helyén, a 6. oldalon közöljük. Japán fordító- ceruza! A lehetetlent egyre kevésbé is­merő japán technika újabb „cso­dával” lepte meg a vásárlókat. A karácsonyi vásárlás kampányá­nak a kezdetét is jelentő reklám- hadjárat részeként piacra dobták az Epson cég fordítóceruzáját. Ez egy kissé vaskosabb a grafit- belű eszköztársainál, belseje is más, hiszen különleges elektro­nikai rendszereket rejt. Haszná­lata viszont pofonegyszerű: a ce­ruza érzékelő végét csak végig kell húzni az ismeretlen angol szövegen, és máris megjelenik a szerkezet oldalába épített kijel­zőn a szó, vagy kifejezés japán megfelelője. A ceruza szótára, azaz memóriaegysége 30 ezer ki­fejezést tartalmaz. Ara pedig 32 ezer jen, valamivel több, mint 200 dollár. Almavásár Egerben a hét végén az alábbiak sze­rint alakulnak a szabadpiaci árak: a to­jás 4, a sárgarépa 20, a zöldség 40, a kel­káposzta 30, a fejeskáposzta 10, a bur­gonya 10, a paradicsom 65-100, a pap­rika 65-100, az alma 14-22, a körte 32, a sóska 60, a fokhagyma 70-80, a vörös­hagyma 10. Az áfész felvásárló helyén almavásár van. A gyümölcs kilója 8-14 forintért kapható. Hevesen a tojás 3,50, a burgony 10, a sárgarépa 15, a zöldség 25, a vöröshagy­ma 10, a fejeskáposzta 8, a kelkáposzta 15, a karalábé 12, a karfiol 30, a paradi­csom 60, a paprika 40, a retek 18, a fok­hagyma 65-70, a gomba 80, az alma 16- 18, a körte 30 forint. Gyöngyösön a tojás 3,50, a burgonya 10, a sárgarépa 20, a zöldség 30, a vö­röshagyma 12, a fejeskáposzta 10, a kel­káposzta 15, a fejes saláta 14, a karalábé 20, a karfiol 25-30, a paradicsom 100, a paprika 7-14, az uborka 70-80, a retek 14, a zöldhagyma 10, a gomba 150, a fokhagyma 60-80, a paraj 40, az alma 20-24, a körte 36, a dió 70-80, a dióbél 250, a szárazbab 60-80 forintba kerül. A ZÖLDÉRT árai: a sárgarépa 14, a zöldség 26, a kelkáposzta 16, a fejes ká­poszta 9, a burgonya 10 forint. A többi termék ára megegyezik a szabadpiaci árakkal. NÉPÚJSÁG — Politikai napilap. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz.3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Te­lefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és La­pellátási Irodánál (HELÍR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Élőfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint.'Index: 20 062. — Egri Nyomda Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133—0705

Next

/
Thumbnails
Contents