Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-22 / 277. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. november 22., szerda GAZDASÁG—TÁRSADALOM 3. Hogyan működik a magyar nemzetiségű román dolgozók tanácsa? Másfél milliárd köbméter víz — öntözésre és halastavakhoz — Nemrégiben — az RKP Köz­ponti Bizottságának október vé­gi tanácskozását követően — Bu­karestben ülést tartott a magyar nemzetiségű román dolgozók ta­nácsa. Hogy valójában mi ez a testület, pontosabban, hogyan tevékenykedik, az a tanácsko­zásról kiadott hivatalos közle­ményből nemigen derül ki. Eb­ben csak annyi szerepel, hogy ”a plénum elemezte, hogyan tevé­kenykednek a magyar nemzeti­ségű román dolgozók az egész néppel együtt, a haza nagyszerű gazdasági-társadalmi fejlesztési célkitűzéseinek teljesítéséért’’. Ha többre vagyunk kíváncsi­ak, legfeljebb a tanács ma már alig fellelhető működési szabály­zatára támaszkodhatunk. Létre­jöttekor — az RKP Központi Bi­zottságának 1968. október 24- 25. ülésén hozott határozat alap­ján — „magyar nemzetiségű dol­gozók tanácsa” hivatalos elneve­zést használt, amelyet az utóbbi években „kibővített” a „Magyar Nemzetiségű Román Dolgozók Tanácsa” elnevezésre. Hogy ez egyáltalán bekövetkezett, azt mellesleg nem hozták nyilvános­ságra. A tanács — amelynek tevé­kenysége az RKP programján alapul — a szocialista demokrá­cia és egység frontjának tagszer­vezete, s ennek folytán részt vesz annak egész működésében. A hivatalos megfogalmazás szerint „küzd a román dolgozók és a magyar nemzetiségű dolgozók testvériségének szüntelen erősí­téséért, az egész nép erkölcsi-po­litikai egységének állandó meg­szilárdításáért”. A testület elnö­ke jelenleg Gere Mihály, aki az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának póttagja. Hatáskörét tekintve a tanács az RKP Központi Bizottságának közvetlen irányításával és veze­tésével végzi tevékenységét. A testület feladata lenne, hogy se­gítse a központi bizottságot, a központi és állami szerveket „a magyar nemzetiség sajátos prob­lémáinak megvizsgálásában, hogy ily módon megtalálják a legjobb megoldásokat a román szocialista társadalom, valamint az e nemzetiséghez tartozó hon­polgárok általános érdekeinek megfelelően”. Az alapítóokmány ezenkívül meghatározza, hogy a tanács szorgalmazza az anyanyelvi tu­dományos és művészeti, irodal­mi alkotómunka ösztönzését és fordítson figyelmet a román nép és a magyar nemzetiség elődei által létrehozott szellemi értékek iránti tiszteletadásra. Kikből áll a testület? Az ösz- szetétel időközönként változik, de ezeket a változásokat nem hozzák nyilvánosságra. De ere­dendően „a magyar nemzetiség soraihoz tartozó” KB-tagokból, pártkáderekból, tömeg, társa­dalmi és pártszervezetek kádere­iből, valamint más személyek­ből, munkásokból, szövetkezeti parasztokból és értelmiségiekből áll. A tanács úgynevezett „irodá­ját” az elnök, az alelnök, a titkár és bizonyos számú tagság alkot­ja. A tanács rendszerint évente egyszer, az iroda pedig féléven­ként tart ülést. Ezekre „a tago­kon kívül más olyan személyek is meghívhatok, akiknek jelenlétét szükségesnek és hasznosnak íté­lik”. Ez a kitétel alkalmas arra, hogy a KB jóváhagyásávalbárkit behívhatnak a testületbe. A tanácsnak tehát azok lehet­nek a tagjai, akiknek a személyé­ről a KB illetékes szerve döntést hoz. A tagok társadalmi munká­ban végzik tevékenységüket, a testület félévenként elkészítendő munkatervét a KB titkárságának kell jóváhagyni. Feladatainak végrehajtása során mindig együttműködik és tanácskozik az RKP KB osztályaival. Műkö­désének pénzeszközeit a KB költségvetésében határozzák meg. Tény, hogy a tanács tagjainak soraiból ma már sokan hiányoz­nak olyanok, akik a magyar nemzetiség szellemi nagyjainak tekinthetők, mint például Sütő András és Domokos Géza. A testület működésének irányairól mindössze ennyi konkrét jel, ta­núskodik. Oltványi Ottó Magyarország a feltételes ön­tözési zónába tartozik. Ez azt je­lenti, hogy területén tulajdon­képpen öntözés nélkül is lehet termelni. Csak nem gazdaságos. Azt, hogy milyen mértékű öntö­zésre van szükség az adott idő­ben, a téli csapadék, a tenyész- időbeni csapadék, és az időbeni elosztás határozza meg. Az utób­bi hét száraz, aszályos év miatt nagy figyelmet fordítunk az ön­tözésre. Most az öntözéses terü­let nagysága és az öntözés meny- nyisége egyeránt növekvőben van. Kovács Józsefné, a Környe­zetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium főelőadója tájé­koztat a hazai mezőgazdasági vízhasznosításról. — Mekkora területet öntöz­nek ma Magyarországon? — Öntözésre berendezett te­rületünk 213 ezer hektár. Az 1980-as évek elején jelentősen csökkent az öntözött terület — 410 ezer hektárról 198 ezer hek­tárra —, mert kisebb lett az álla­mi támogatás, a beruházási lehe­tőség, és a rendelkezésre álló pénzt rekonstrukcióra fordítot­ták. Az öntözött terület most is­mét nő. Tavaly óta 12 ezer hek­tárnyival. — Sok ez a 213 ezer hektár vagy kevés? — Ez a 213 ezer hektár nem annyi. Több is meg kevesebb is. — Hogyan? — Úgy értve, hogy van 213 ezer helrtár főműves, intézmé­nyes, államilag szavatolt, felszíni Speciális szénfejtő és szénra­kodó berendezést helyeztek üzembe az Oroszlányi Szénbá­nyák márkushegyi bányaüzemé­ben. A beruházásra azért volt szükség, mert ismét teljes kapa­citással működik az elmúlt öt év­ben szakaszosan felújított orosz­lányi hőerőmű, s ehhez évi 1,8 millió tonnányi fűtőanyagra van szüksége. Ezt a mennyiséget a bányavállalat a 300-400 méter vizekből ellátott területünk. És ezenkívül van 94 ezer hektár fő­mű nélküli, tározók, vízfolyások melletti az üzemek saját erejéből öntözött föld. Ennyivel tehát több az öntözött terület. De ez jiem jelenti azt, hogy ekkora te­rületet meg is öntöznek. A 213 ezer hektárt főműves öntözésre alkalmas föld 80 százalékát, 180 ezer hektárt öntöztek tavaly, csak ennyire volt szükség, mert például volt elegendő eső. A 80 százalékos kihasználtság nem­zetközi összehasonlításban is jó. — Hogy aránylik az öntözött terület nagysága a megművelt földekhez ? — A 6,7 milliárd hektárnyi művelt földterület 4-5 százaléka öntözött Ez nem sok. De az ön­tözött területek megoszlását fi­gyelembe véve más a helyzet. A mezőgazdasági termelés 40 szá­zalékát olyan üzemek adják, ahol meghatározó az öntözéses gazdálkodás. Persze vannak olyan növények — szója, rizs, ve­tőmag, szaporító anyag, ültet­vény — amelyek öntözés nélkül nem is termelhetők. S növeli az öntözés fontosságát éghajla­tunkban a várható felmelegedési folyamat, az üvegházhatás. Az lenne jó arány, ha a megművelt terület 20 százalékát öntöznék. — Mennyi vizet használ a me­zőgazdaság? — Öntözésre 390 millió köb­métert évente. Halastavakhoz — mert ez is mezőgazdasági víz­hasznosítási terület — 320-350 millió köbmétert évente. (A 27 mélyen, kedvezőtlen geológiai viszonyok között lévő szénme­zőben az eddig használt gépek­kel, berendezésekkel nem tudta volna kitermelni. A lengyel FA- ZOS-bányagépgyártó vállalattól vásárolták a speciális, a kőzet- nyomásnak ellenálló, nagy telje­sítőképességű fejtő- és rakodó­gépet, amellyel gazdaságosan és biztonságosan termelhető ki a vállalati szénvagyon kétharma­ezer hektár halastavunkból 19 ezer hektár főműves, a többi enélküli.) Öntözésre és halasta­vakhoz összesen másfél milliárd köbméter vizet kell megmozgat­ni. — És a költségek? — Az öntözés a világon min­denütt államilagtámogatott. Ná­lunk sem fedezi a gazdaságok ál­tal befizetett összeg (1988-ban 191 millió forint) a költségeket. A különbség éppen 190 millió forint volt. Az ágazat ezt a vízü­gyi alapból pótolta. — Mi lenne a megoldás? — A dijak újra megállapítása (a legutóbbi 1979-ben volt), és az állami költségvetési támoga­tás — nem a vízügyi ágazatnak, hanem a mezőgazdaságnak. Ez feltétlenül jó befektetés lenne, hiszen azonos minőségű terüle­ten öntözéses gazdálkodással a termést meg lehet tízszerezni. — Épülnek új öntözőberende­zések? — A meglevő művekben még sok tartalék van. Alkalmasak lennének plusz 200 ezer hektár öntözésére. Van szabad kapaci­tása a tiszalöki, a kiskörei öntöző rendszernek is. A meglévő fő­művek, szivattyúk rekonstrukci­ójával, automatizálásával, jobb kihasználásával is növelhető a hatékonyság. A drága, de ener- gia-és munkaerő-takarékos nagy rendszereket most bérlik a gazdaságok német, osztrák, amerikai partnerektől, oly mó­don, hogy terméssel törleszte- nek. K.M. dát kitevő energetikai fűtő­anyag. A 130 millió forint értékű be­rendezéssel napi 1800-2200 ton­nányi szenet termelnek a már­kushegyi üzem dolgozói, szem­ben a szénbányászat országos át­lagának megfelelő napi 951 ton­nával. (MTI) Rizshéjból deviza Üzemi próbákon vizsgázik a karcagi rízshántolóban az a kar- bonizáló berendezés, amely a rizshéjból készít értékes anyagot az acélipar számára. Munkába állítása egyben a Szolnok Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, valamint a Pryssok Co. KG. bécsi cég által létrehozott magyar-osztrák vegyesvállalat termelési tevékenységének a kezdetét jelenti. A Karbonrizs néven bejegyzett kft. megalakí­tását a külföldi partner kezde­ményezte, vállalva az újdonság­nak számító gyártási eljárás mű­szaki kivitelezését, valamint a késztermék értékesítését is. A technológia lényege, hogy a rizshéjat egy speciális kazán­ban kokszosítják, s e formában szilícium-dioxid tartalma révén kiválóan alkalmas a nagy tiszta­ságú szilícium-acélok előállítá­sához. A hasznosítás e módja öt­letként már ismert volt a szak­emberek körében, néhány éve a Lenin Kohászati Művek is fan­táziát látott benne, ám megfele­lő műszaki megoldás hiányában a gyártás az elképzelés szintjén maradt. Eddig a Karcagon évente keletkező 4-5 ezer tonna rizshéjat rendkívül olcsón a tég­lagyáraknak adták el, ahol — az agyagmasszába keverve — ezzel tették porózussá az égetett ter­mékeket. A Karbonrizs Kft. által gyár­tott kokszosított rizshéjat a társa­sági szerződés szerint a bécsi cég garantált áron megvásárolja, s azt Ausztriában, illetve az NSZK-ban értékesíti. A próba­üzem után a folyamatos termelés várhatóan december elején kez­dődik meg, amely a számítások szerint a hazai élelmiszeripari te­vékenység 2-3 százalékos nyere­ségével szemben mintegy tíz szá­zalék hasznot hoz devizában a vegyesvállalatnak. A kőzetnyomásnak ellenálló Speciális szénfejtő Balázs András a nagyrédei „Szőlőskert” Termelőszövet­kezet hajdani mezőgazdasági gépszerelője, feltalálója és újítója, régi vágyát valósította meg, egy saját üzemet. Ehhez újításokból, disznóhizlalásból teremtette meg az anyagi fe­dezetet. Az egykori újítómű­hely és disznóhizlalda helyén alakult meg a „Sámson” kft. A település mintegy félszáz lakosának biztosít munkale­hetőséget. A fém, fa és ház­tartási tömegcikkeket, zárt rendszerű hermetikus mű­anyag csomagolást és orvosi segédeszközöket előállító Kft exporttal, importtal és mene­dzseléssel is foglalkozik. Az idén több mint 200 mil­lió forint termelési értéket ál­lítanak elő, és 3 millió schil­ling értékben exportálnak Ausztriába félkész alumíniumipari termékeket. (Fotó-MTl: Szabó Sándor) A nagyrédei „Sámson” ■ : : ' '' ' ' .’Jítr ■' ^ Átképzés A tengerentúlról érkezett nemrégiben a családi híradás. A le­vélben arról is beszámoltak a rokonok, hogy a család hölgytagja- miután felcseperedett a gyermekük- ismét munkába állt. S hogy megfeleljen a változó követelményeknek tanulásra adta a fejét. A csaknem egy évig tartó átképzés igen nagy megterhelést jelen­tett mindannyiuknak, de hál istennek már túl vannak rajta. A fe­leség sikeresen, sőt kiváló eredménnyel tette le a vizsgáit, s pél­dás szorgalommal kitartott vállalása mellett, háziasszonyi teen­dői ellenére is. Arra, márcsak véletlenül jöttem rá- figyelmeseb­ben olvasva a sorokat- hogy mindez idő alatt természetesen fel­mentették munkahelyi teendői alól, mi több természetesen fize­tést, ösztöndíjat is kapott. Természetesen nincs ezen semmi csodálkoznivaló. Mostaná­ban egyre több olyan televíziós és mozifilmet látunk, amelyben az ismét munkába álló nyugati háziasszonyok küzdelmeit ábrá­zolják az előítéletekkel, s környezetükkel szemben a beilleszke­désért. Azt is tudom, igaztalan minden direkt összehasonlítás. Ám az ember mégis kénytelen magában olykor párhuzamokat vonni. Például akkor, amikor hasonló cipőben járó honfitársai küzdel­mét látja. A buzgón magoló pedagógusnővel gyermekeink különóráján találkoztam. Miközben a kicsik az osztályteremben okultak, ad­dig az édesanya — kihasználva minden percet -a német tan­könyvvel birkózott. Mint elmondta orosz szakos tanár, délelőtt tanított, ebédidőben elkísérte csemetéjét a különórára, a délutá­nokat pedig hetek óta az átképző tanfolyamon tölti. Nem több fi­zetés, vagy külön elismerés, hanem a fenmmaradás érdekében. Mert hiszen dolgoznia muszáj, a keresetét nem nélkülözhetik, s „ rugalmasan” alkalmazkodnia kell a változó igényekhez. Erről a konfliktusról senki sem készít filmet. Pedig rengeteg család éli meg, s rengeteg gyermek szenvedi meg az időzavarban és a kötelezettségek szorításában őrlődő szülő köznapivá degra­dált problémáját Miközben optimista nyilatkozatok adják hírül a sajtóban, lám, mi mindent tettünk az átképzés érdekében. Tényleg sok mindent tettek az illetékesek. Megszervezték a tan­folyamokat — ez volt a dolguk. „Beiskolázták” a hallgatókat. Rendjén van ez is. De kit terhel a felelősség, ha az érintettek nem tudják, nem lesznek képesek végigcsinálni? Kit terhel a felelős­ség a délelőtt félenergiával végzett munkáért? Ki mondja meg az anyját apját nélkülözni kénytelen gyermeknek- ez társadalmi ér­dek? Mi az oka,hogy a befektetett szellemi tőkét ma még nálunk ér­tékén alul minősítik? Jámbor Ildikó

Next

/
Thumbnails
Contents