Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-18 / 274. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. november 18., szombat PANORÁMA 5. Egy óra Magda Frankkal A lélek e* ■elével i... Triptichon (Fotó: Gál Gábor) Még nem állt fogadásra készen a kiállítás a Vitkovics-ház- ban, amikor a telefon elért. Magam sem tudom, miért, ösztönösen arra gondoltam, hogy mennem kell. Utólag sem magyarázható kíváncsiság fogott el. Nem Magda Frank hívott, hanem a rendezők. A festékszagú termekben törékeny hölgy fogadott. Elegáns, akit nem a ruhája öltöztet — bár az utolsó párizsi divat szerint is kifogástalan —, hanem a szeme, az arca. Ahogyan megszólal. Ö tudja, hogy a szobrai miatt jöttem, akkor is tele kíváncsisággal, ha az én közép-európai szemléletem még nem egészen fogadja be mindazt, amit ma a földkerekségen alkotásokban, szemléleti sokaságban fel lehet fedezni. Időbeli sorrendben mutatta be műveit, akár a hölgyeket szokás valami képzeletbeli nagy estélyen. Én bókoltam az alkotásoknak, mert ki nem ámulna el azon, hogy ez a törékeny asszony húsz nagyméretű kőszobrot faragott ki. Kettő közülük Párizsban áll, az egyik a Montmartre-on, de van egy, amely Pécset díszíti. Vannak faszobrai dél-amerikai fából, a palosantóból, amelynek az is tulajdonsága, hogy színét változtatja, és illata különös hatásokat ébreszt. A szent cölöp, mert ez a fa spanyol neve, égretö- rően „személyesít meg” egy magatartást, szemléletet, lelkiséget, amely a megközelített, végigjárt szobrok között lebeg. Az csak másodlagos beszédtéma ez alkalommal, hogy a művész Ferenczy Béninél tanult, hogy a gimnáziumban a latin számára teljesen megközelíthetetlen idióma maradt, hogy Dél-Arilerikában ismerkedett meg a prekolumbián művészettel, azzal a világgal, amelyet Európa korábban csak távoli híradásból sejthetett. A téma- és figurafonadékok láttán már mondanám is a magam laikus lelkesültségével, hogy ezek a szobrok nemcsak a témáikkal, tömbjeikkel, megfogalmazásukkal, a bennük rejlő és hivatott harmóniákkal magasba törnek, az egekre kiáltanak, az Universumra szegeznék tekintetüket. Helyettünk is, mintha a hit, mintha Szent Ágoston és a többiek, a lélek nagy filozófusai hívnának arrafelé szövegeikkel, lelkes szavaikkal. De Magda Frank megakaszt, tapintatos tiltakozásul, ne értsem félre ezeket a szobrokat, ezeket a fényben álló és fénnyel átjárt alkotásokat, mert ezek a szerétéiről szólnak, arról az együvé tartozásról, amely a Létezésben uralkodik. A történelmi tapasztalatok birtokában némi szkepszissel ellenkeznék, már csak azért is, mert ez a XX. század iszonyatos rémségeket követett el a szeretettel szemben, az ostoba őrjöngés legmagasabb fokáig fejlesztve az emberirtást, nemcsak a második világháborúban, hanem azelőtt és azután is. Mire ő, később, a beszélgetés második fordulójában kijelenti, hogy családját Auschwitzben irtották ki. Nagy magánya és vágya a szeretet után — a tragédia folytatása. Ezzel együtt és ennek ellenére hisz a szeretetben. A mindenhatóságában, a mindenekfölöttisé- gében — ezt nem mondja ki, bár legszívesebben az arcán jeleníti meg magát, ahogyan a közelben is más horizontokat keres, lát, mint amikor a lélek csak a fontosról, az alkotás^ belső gondjairól nyilatkozik. Úgy nyílik meg, mintha gyónna, bár nem kedveli, ha visszaterelem őt az európai kereszténység fogalmi rendszerébe. ót, aki erdélyi motívumot valósított meg egy francia városnak készült szobrában. Őt, aki új utakra csábíttatván, színezi is már azokat az „óriásbébiket”, amikkel elbűvölte híveit. Egy életpálya merész íve bontakozik ki Magda Frank szobrai nyomán a Vitkovics-ház kiállító- termeiben. A szobrok a legtöbb esetben átengedik magukon a fényt, mert a művész a tömör szobrokat nem tartja elég hatásosnak: azok csak kontúrjaikkal, tömegükkel hatnak. Ha azonban a fényt beengedem a szoborba, magyarul nyílásokkal áttöröm a látvány tömbjét, a kompozíció körvonalain túl sok minden kezd élni és működni. Élményt ad, elvisz, elvihet egy olyan tartományba, ahol még nem jártunk. És akkor még nem is említettük Szárnyas oltárát, a Triptichont, amely lelkületűvel akár a Lőcsei oltár párja is lehetne. És ez a filigrán asszony a munkáival, a magatartásával, a szabatosan közölt mondatokban is megbúvó szenvedélyességével hiteti el velem, hogy a kő- és fafaragás kemény mesterségét bonthatatlan buzgalommal végezte- végzi. Mert akaraterejét — én hitnek is nevezném — életben maradása pillanatától edzette, erősíti ma is. Tudatában van annak, hogy az egész élete — egyetlen hosszú, elnyújtott égrekiál- tás. És nekünk fel kell fognunk ezt a tüzet, ezt az áldást hozó lo- bogást. Farkas András Könyvismertető „Versem mégis szabadon szárnyal” ZAS LÓRÁNT r HOSSZÚ SOROKBAN LÁTOM AZ EMBEREKET Zas Lóránt: Táltos ének (ín memóriám Mécs László) Az idegenség, az izmokat lazító téboly, a nem-volt és nem-lesz egyetértés a földdel, hogy emlőnek emeljed a porból kiszakadtat, a kövek között búvót, patakokban megmentett eleiddel a sorsot, lélegezzél, indának hajítottad a messzehangzót, paripának a táltosok könyörgését, a holdat, akik szemeikkel vernek és igazítanak a távolból, zengő szavaikban az élet, a feltámasztás genezise, az érhetetlen, grádicsok cd hegyi utak panaszával, himnuszaikban a visszatérők és eltávozottak, himnuszaikban a vetések és a szénabogtyák, áldást omlasztanak a fapalánkok, esőt érlel a felleg. bársonyos esőt harmadnapra, dicsérjed a fáradtat, aki csontos vágyakozását adta a fiáknak örökül, gabalyodjon, görögjön, sokasodjon, ízlelem, sohalátott évek és énekek terelője, sziklákat hegyekké emelő, lé, most tudom, hogy naggyá akaratodban emelkedik ez a nép, nemesebbé napok delelőjén, Jézusaiban áldott, Máriában asszonnyá érlelt, cselekedeteiben fennhangzó emberek közössége: nemzet Zas Lóránt hatodik verseskötetéből való ez az idézet, mely Hosszú sorokban látom az embereket címmel jelent meg. É történelmi távlatú mondathoz szolgál az illusztráció, a borító fekete-fehér fotója, amely a Nagy Imre temetésén várakozó embereket örökíti meg. Átvitt értelemben pedig kapcsolódik a szerző azonosságtudatához, amelyet költő- ileg így fogalmaz meg: „Vallom magamat egynek a sokakból/ születtem szabadnak/ Vagyok magamért tisztább és beszédes”. Zas Lóránt életének meghatározója 1956. Ma már nem tabu téma e történelmi fordulópont. S éppen napjainkban került az érdeklődés előterébe. A Délsziget f ondozásában jelent meg a önyv. Bensőséges hangú bevezetővel látta el Moldvay Győző szerkesztő-kiadó. Szeretetteljes soraiból a költőbarát rimbaud-i szenvedéseit ismerhetjük meg. Kóborlásaiból tért haza megyénk tájára a költő. 1938-ban született Budapesten, de 1968 óta Kaliforniában él. Időközben elektromémöki diplomát szerzett, dolgozott az amerikai űrkutatásban, s ma is aktív üzletember. Mégis ritka homo ludens, mert már megjelent például Jézust kiáltó, Eroázia és Oltárt faragj című könyve. A legújabb, a mostani, terjedelmes (150 oldalas) verseskötet három ciklusra tagolódik. Idegen haza, Amerika az ég, a táj, a fa, valamint a szintén beszédes című Eléd tártam a messzeségetie)eze,- tekre. A kezdeti életképek, idil- lek, groteszkek olvasása után az amerikai időszak szösszenetei ragadnak különleges világukba. Acapulco, Makao, Luxemburg, Kína, és különösképpen a hazat idéző Kenderes, szellemi kincsestára a lírikusnak. És írhat Honoluluból, Kápuából, Várnából vagy Párizsból, mindig a magyar táj elevensége bukkan elő a metaforák mögül. Miért ez a bolyongás? Mitől ez a nyugtalanság? Önarcképét fogalmazza megAz éneklő című tízsorosában: „Éneklő bolond vagyok én is, világrészek bolondja nazátlanul”. Kiforrott művei, mint az Erdély, vagy a Babitsot idéző a Húsvét előtt és a Táltos ének, amelyet Nagy László emlékének ajánl, himmkus hangúak. Elégi- kus panasz, zsoltáros ének zengi a székelyek nehéz munkáját, eleveníti meg a természet nyugalmával megáldott embereket: „Ez az a nép, amelyről megfeledkezni látszik az Isten”. Mégis bizalommal vallja, hogy „akkor majd abban a szép, tiszta tavaszban porban fürdő csillag üt fémes Mint Pomogáts Béla írja a könyv fülszövegében, az Erdély lenyűgöző sorairól: „valami elemi életbizalom hangján szólal meg, abban a tudatban, hogy azok az emberi, történelmi és kulturális értékek, amelyeket az erdélyi magyarság létrehozott és felmutat, nem veszhetnek el”. Zas Lóránt elkötelezettségéről árulkodó verscímei: Az idegen haza, Most hát a szavakat, Haza. Befogad, megért minden emberit. És kételkedik: „Van-e ég és van-e fájdalom”? És van metamorfózis, van megújulás, de ott túl Amerikában, ahol Rodostó azonosításával érzi, hogy önkéntes száműzött ő is. Vállalja életét: „Akartam ezt a fényt”. Megadatott látnia Gauguin élménykörét, az egzotikus Tahiti álomvilágát. Mint a szétszóródás művészei általában, ő is beemeli költészetébe a különféle kultúrák hatását, impresszióit. így a Bora-bora című versében egy óceániai utazás boldog aranykort idéző idilljét tálja elénk áthal- lásos soraival. A természettel lesz azonos minden élő. Önfeledtség, nyugalom, életszeretet árad verssoraiból: „Szeretnéd megölelni a szigetet, a pálmák derekat, a kicsi rákokat a porban, csapatostól másznak elő, amikor az eső végigtáncolja a bokrok és a füvek tetejet, jóllakot- tan”. Zas Lóránt 1954 — 1986 között írt versei méltán keltették fel a Délsziget szerkesztőjének figyelmét, gazdagítva a hazai irodalmat. AlbertAnikó Az egri strandon mindig szezon van... Az egri strandon mindig szezon van. A novemberi napokban több százan keresik fel a nyitott, meleg vizű medencéket a helybéliek, az ide látogató külföldiek és a SZOT-gyógyüdülő vendégei is. Pihenni, kikapcsolódni, sportolni jön ide szinte minden korosztály. (Szabó Sándor felvételei)
