Heves Megyei Népújság, 1989. november (40. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-17 / 273. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. november 17, péntek GAZDASÁG — TÁRSADALOM Nemcsak kétszereplős acsarkodás Idegeket őrölnek a malomban? Ebben az ügyben szerepelnek ugyan tények — írásbeli figyelmeztetések, bírósági határozatok, kinevezéseket igazoló dokumentumok —, az igazán lényeges dolgok azonban nem ilyen kristálytiszták, kézzelfoghatók. Az indulatokat: gyűlöletet, „fúrást”-visszafűrást, sértettséget nagyon nehéz tetten érni, főként egy kívülálló számára — akit mindkét fél a maga igazának próbál meggyőzni. S talán azok sem ítélnek mindig helyesen, akik egy ilyen párharc szenvedő alanyai. Két, vezető pozícióban lévő ember viszonyát mutatjuk most be — az eset talán tipikus... Üzenet a világűrbe Hatalmát félti, vagy a jobbját nyújtja? „Hiába mész te akárhová, Veliczky!” Veliczky József a szerkesztőségi szobában ül. Nem látszik megtörtnek, idegesnek sem — a szeme néha összébb szűkül egy- egy mondatra, de nem tudom, hogy dühös-e vagy csak gyanakszik. Talán mindkét reakcióra oka lehet: ennek az embernek annak idején üzemvezetői széket ígértek — aztán mégis csak a második íróasztal mögé pottyantot- ták. És mindennek fejében már a második írásbeli figyelmeztetőjét is megkapta... — Annak idején úgy vállaltam el a selypi malom vezetését, hogy a gabonaforgalmi igazgatója ígéretet tett: egy-két év múlva Egerbe kerülök, körzeti üzemvezetőnek. Valószínű, hogy épp a selypi időszak miatt estem ki az igazgató kegyeiből, mert bár három év múlva tényleg Egerbe jöttünk — az állásajánlás megváltozott. — Elégedetlenek voltak az Ön munkájával? — Azt én nem tudhatom, ezt sohasem mondták. Inkább az volt a baj, hogy nem fogtam be a számat. Túl soknak tartottam az apparátusi létszámot — százegy- néhányan dolgoznak a központban —, alacsonynak a munkások fizetését, és nagyon rossznak a munkakörülményeket. Tudja, annak idején még divat volt hangulatjelentéseket írni a párt számára. Be-behívattak az MSZMP lőrinci bizottságára, hogy iga- zak-e azok a dolgok, amiket az alapszervezet leírt. Mondtam: igen. Kérték: változtassunk. Szóltam a központba: változtatni kellene. Központból: semmi. Megint behívattak Lőrincibe: Veliczky elvtárs, változott-e valami? Hát nem... Erre bekérették az igazgatót is, aki magából kikelve üvöltött velem, hogy én ne hívogassam őt a pártbizottságra. Ebből gondolom, hogy ezek után „nemkívánatos személy” lettem. Ennek ellenére most sem tudok mást mondani: a bürokrácia tönkreteszi a dolgozók kreativitását. És nekem ne jöjjön le egy nap három gépkocsi a központból, csak azért, hogy aláírják a naplót, és megkérdezzék: na, hogy vagytok? Ezt meg lehet tenni telefonon is. — Két éve dolgozik az egri malomban. Abból egyet új főnökével, akit végül is maga helyett kineveztek. Mi történt ez idő alatt? — Eleve bántott ennek a kinevezésnek a módja. Végig abban a hitben éltem, hogy én leszek az utód, a dolgozók előtt is kihirdették — aztán elterjedt a szóbeszéd: mégsem. Felhívtam az igazgatót, aki közölte, hogy tényleg így van, nem én leszek az üzemvezető. Mégpedig azért, mert nem dolgoztam rendesen, nem lehet bennem megbízni. Az igaz, hogy ebben az időszakban építkeztem, nem tudtam annyira a munkámra koncentrálni — de épp a döntés előtt pár héttel kaptam 25 ezer forint prémiumot a jó munkámért. Hát akkor mi most az igazság? Ráadásul olyan ember lett a főnököm, akinek nincs malomipari végzettsége — az én üzemmérnöki diplomámmal szemben. Annyira bántott ez az egész, hogy még a tröszt vezér- igazgatójához is elmentem... Az igazgatóm két nappal később a képembe vágta: mehetsz te akárhová Veliczky, én így döntöttem, és ez ellen nem tudsz mit tenni. — Aztán megkapta az első írásbeli figyelmeztetést... — Meg. Három okot sorol fel a főnököm, Gombos Nándor. Ebből egyet a vállalati munkaügyi döntőbizottság elutasított, egyet a bíróság nem hagyott jóvá, és végül egyben vétkesnek találtattam. Aztán azóta megkaptam már a második figyelmeztetést is. Ennek az volt az utolsó mondata, hogy a létemmel veszélyeztetem a körzeti üzem munkáját. — Most mit fog tenni? — Nem tudom... Bíróságra biztosan nem megyek. De nem is fogok megalázkodni. Foggal-körömmel ragaszkodom a malomhoz, és nem hagyom csak úgy kiutálni magam. Aknamunkát indított ellenem...” Miközben megyek a malomba, azon gondolkodom: megérteném, ha Gombos Nándor üzemvezető nem fogadna túl jó szívvel. Végül is ő az, aki ebben az ügyben semmiről sem tehet, s mégis, most úgy tűnik, számon kérnek rajta valamit — az állását. A vezető pozícióját. Esetleg ezt az ellenséges légkört? Kellemesen csalódtam: talán neki is jólesett „kibeszélni” magából ezt a kínos szituációt. (Ámbár nem volt túl lelkes arra a gondolatra, hogy ebből cikk készül...) — Az egész úgy kezdődött, hogy munkát kerestem Gyöngyösön. A húsiparnál dolgoztam, lejárt a szerződésem, és nem kívántam tovább ott maradni. Egészen véletlenül bementem a gabonaforgalmihoz, beszéltem az igazgatóval. Azt mondta, hogy Gyöngyösön nincs állás, de ha várok néhány hónapot, Égerben kettő is lesz, egy üzemvezetői meg egy helyettesi. Megmondom őszintén, nekem abban a pillanatban mindegy volt, hogy melyik... Három liónapig a központban dolgoztam, a kereskedelmi osztályon. Ekkor szólt az igazgató, Fodor Sándor, hogy úgy döntött, én leszek Egerben az üzemvezető. Nyilván volt oka annak, hogy mellettem döntött, és nem hinném, hogy a ragyogó képességeim miatt tett így. Hallottam pletykákat Veliczky és az igazgató nem túl jó viszonyáról, de nem az én dolgom, hogy megítéljem: igazak-e vagy sem. Mindenesetre örültem, hogy jöhettem, és annak is, hogy üzemvezető lettem, nem pedig helyettes. — Rögtön elkezdődtek a félreértések On és a helyettese között? — Nézze, én leültem Jóskával beszélgetni, és megmondtam neki, hogy nem fogom eljátszani a diktátort, és nem fogok direkt keresztbe tenni neki. Tudtam, hogy ideális munkakapcsolat nem alakulhat ki közöttünk, épp az ő sérelmei miatt. De ettől azért jobbra számítottam! Szabályos aknamunkát indított, próbálta a dolgozókat ellenem hangolni. Olcsó népszerűség a bérrel felhergelni a munkásokat — erre persze, hogy mindenki érzékeny —, de az a véleményem, hogy ha az én székemben ülne, ő sem lenne ilyen harcias. És többször is tetten érhető volt, hogy szándékosan próbálta a munkám sikerét megakadályozni. Elrakott például Köjál-levelet, ami az én nevemre jött, és fontos lett volna azonnal intézkedni. Vagy: nem volt hajlandó levelet írni a központba, miszerint ilyen és ilyen javításra váró problémák vannak a pétervásári malomban. Azt mondta: elege van a bürokráciából, tudják azok ott bent jól, hogy mi a baj. Mit tehettem, megírtam én a levelet — ki is javították. Nekem az az elvem, hogy nem kell ennyire arrogánsán szembehelyezkedni a központtal, mint ahogyan ő teszi. Ennek semmi értelme. Én se vagyok híve a mindenre bólogatásnak — de annak se, hogy fejjel rohanjunk a falnak. — A „gyengeségei” közé sorolható, hogy nincs Önnek malomipari végzettsége, gyakorlata... — Nincs. Gyöngyösön végeztem a főiskolán, és növényipari szakember vagyok. Ennek ellenére azt mondom, hogy ezen a helyen nem is szükséges ilyen diploma. A szervezéshez, a kereskedelemhez jobban kell érteni, mint a technikához. A főmolnárra rá lehet bízni ugyanis a malomipari dolgokat, ha pedig műszaki probléma van, úgyis a lakatosnak vagy a téemkásnak kell szólni. Sőt továbbmegyek: Veliczky Józsefnek, mint műszaki helyettesnek nem is veszem sok hasznát. Szűkre szabottak ilyen értelemben a feladatai. És hogy még tovább fokozzam: felelősségem teljes tudatában jelentem ki a következőket: vele nem az a baj, hogy sértett ember, hogy kellemetlenkedik... Az a baj, hogy rossz munkaerő. Megbízhatatlan. Mindenbe belefog, és nem fejezi be a nagy részét. Feledékeny. Sajnálom, nem tudok róla jót mondani. Ha annak idején, mikor idekerültem, azt láttam volna, hogy rendkívül tisztességes, jól dolgozik — talán még el is szégyellem magam, amiért „kitúrtam”. így nem. — Energiáinak mekkora részét veszi el a „ Veliczky-üggyel” való foglalkozás? — Talán többet is, mint a felét. Fárasztó, örökösen ellenőriznem kell. És eljutottam oda, hogy ma már minden feladatot írásban adok ki neki. Nem teszem ki magam felesleges támadásnak. Megjegyzés Az ügyben megkereshettem volna a döntést hozó igazgatót. Nem lustaság vagy kényelem volt az oka annak, hogy nem tettem meg. Egyedül csak az, hogy elfogadtam azt a jogi tételt, miszerint egy igazgató nem köteles megindokolni, hogy kit, miért, és milyen funkcióba nevez ki. Sokáig gondolkodtam, vajon mennyire tartozik a nyilvánosságra egy ilyen „kétszereplős acsarkodás” — amiben ráadásul igazságot sem lehet szolgáltatni. Tények és indulatok keverednek, s az is lehet, hogy valamelyik szereplő nem mond igazat. Amiért mégis megírtam ezt a riportot, annak oka, hogy ez az acsarkodás mégsem csak kétszereplős. Issza a levét a malom többi dolgozója, és issza mindenki, hasonló szituációban, más nevű Az ember már ősidőktől fürkészi az eget. Mindig érdekelte, vajon mi van a felhők mögött, mit rejt magában a csillagos ég az elérhetetlen messzeségben. Léteznek-e más bolygón is — nem feltétlenül hozzánk hasonló — értelmes lények, teszik fel a kérdést tudósok, de érdekli ez a laikusokat is. A világűrt már úgy- ahogy meghódította az ember. Számos megállapítás, feltételezés született arról, ha élnek másutt testvércivilizációk, hogyan lehet felvenni velük a kapcsolatot, miként lehet tudatni: kérem, mi létezünk, tessék velünk kommunikálni. Régebben, de napjainkban is tömegesen jelentkeznek azok, akik „látták” az ismeretlen eredetű repülő tárgyakat, idegeneket, akik persze nem akarják felvenni velünk a kapcsolatot. „Csak” mutatkoznak itt-ott, különböző elméletek születnek miattuk, van aki hiszi létezésüket, van aki nem. Persze, hogy ki mit hisz, szuverén joga. Az tény: valóságos, kézzelfogható bizonyítékot még senki nem tett le az asztalra, az idegeneket, űrhajójukat bizonyítandó. Mi több, még — állítólag — semmiféle kapcsolatot sem sikerült felvennünk ilyen lényekkel. Hogy miért, miért nem, s egyáltalán: mennyi az esélyünk a velük való találkozásra, erről beszélgettünk Abonyi Ivánnal, az Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem elméleti fizikai tanszékének tudományos főmunkatársával. — A feltételezett testvércivilizáció üzenetét tudnánk venni, vagy az általunk küldött üzenetet el tudjuk juttatni a világűrbe, és ezt főleg a rádiózás technikájának fejlődése tette lehetővé — mondta Abonyi Iván. — A lehetőség tehát adva van a kapcsolat- felvételre. De azt is hozzá kell tenni, hogy miközben csillagászok, fizikusok figyelik a beérkező jeleket, azt is tudják, bele kell kalkulálni e jelekbe a természetes rádiózörejeket, fényzörejeket is. Melyek végül is egyértelműen bizonyították eddig, hogy nem üzenetről van, volt szó, hanem fizikai jelenségekről. Ma már komputer segítségével és bonyolult eljárásokkal egyre pontosabban ki lehet mutatni a zörejek eredetét, azok törvényszerűségeit. — Hol alakulhat ki élet? — Több dolog határozza meg ezt, jóllehet, sok mindenről még mi sem tudunk ezzel kapcsolatban. De eddigi tudásunk szerint azt mondjuk: élet ott keletkezhet, ahol Föld típusú égitest van, ahol megmarad a légkör, ahol a molekulák sebessége még akkor sem éri el a szökési sebességet, amikor a legnagyobb meleg van, ahol víz van, és így tovább. És hát milliárd éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy az intelligencia kialakuljon, amely aztán fejlődése bizonyos szintjén keresi más intelligencia létezését. — Beszéltünk a rádiójelekről. Mivel kellene még tudatnunk, hogy vagyunk? — Például a legegyszerűbb üzenet: az egy, kettő, három, öt, hét, tizenegy stb. számok jeleiből álló sorozatot „küldjük az éterbe”. Ez miért jelenthet sikert? Mert ezek — tudvalévő — a legalacsonyabb prímszámok, nincs osztójuk, nincs benne páros szám. És hát minden természettudomány egyszer matematizálódik, elkerülhetetlen, hogy az ember — vagy más értelmes lény — megtanulja a számok sajátosságait, amelyeket később felhasználhat. Ez minden társadalomra, értelemre jellemző. És ha egy másik bolygón is megtalálták az értelmes lények ezeket a sajátosságokat, rájönnek, hogy ez az üzenet is értelmes lényektől jöhet. Vagy például el lehetne küldeni a Pi-t, a Ludolf-féle számot, ennek az értékét, számjegyei egymásutánját. Hiszen minden értelem egyszer szembekerül görbe vonalú síkidomok területének kérdésével, a gömbök térfogatával, jellemzőivel. Ennek az üzenetnek ugyanaz lenne a jelentése, mint a prímszámokénak. — Milyen jeleket, rajzokat küldtünk az amerikaiak által fellőtt Viking-szondával? — K üldtünk olyan jelet például, amely egy másfajta civilizációnak nem biztos, hogy jelent valamit. Mert ha mondjuk az idegen lény nem emberszerű, akkor neki nem mond semmit az az embléma, melyen egy férfi és egy nő alakja látható. Mint ahogy nem küldhetjük el a trójai háború történetét, mert csak nekünk jelentős esemény. így olyan rajzokat érdemes küldeni, amelyekből az idegenek is következtethetnek egy másik civilizációra. Mégis érdemesnek tartottuk, hogy emberpárt is ábrázoljunk a laketten. Aztán a Naprendszer armadik bolygója. Emellett látható egy karika, annak van egy közepe meg egy botos vége, ami a hidrogénatomot ábrázolja, a kozmosz leggyakoribb anyagfajtájával jelképezi. Még egy jelet említenék. Égy csillagszerű rajzot, melyen pont és vessző halad minden irányban. Ez úgy van kiképezve, hogy azt jelenti: a Tejútrendszerben csak egy olyan hely van, ahová úgy lehet egy síkot fektetni, hogy ezekben az irányokban — ahogy ez rá van vésve — tizennyolc pulzár felé mutatnak a nyilak, es a kettes számrendszerben van kifejezve a pulzus, mint a pulzárt azonosító jel periódusideje. Ez hát a névjegyünk. Tehát azt mondjuk: keresd azt a helyet, ahonnan az Univerzumból ez a tizennyolc pulzár látszik. Ott van a Naprendszer középpontja, s a harmadik bolygón vagyunk mi, stb. — Nem minden társadalom képes jeleket kiadni és jeleket fogadni, például technikai fejletlenség miatt. A nagy találkozásnak vannak még más gátjai is. Például az, hogy amíg egy vá- laszjel visszaérkezik a Földre, már lehet, hogy nem lesz élet e bolygón, vagy fordítva is igaz: a mi jelünk akkor érkezik, egy egyébként életet adó bolygóra, amikor már lakatlan, élettelen. Az is lehet, hogy nem akarják felvenni velünk a kapcsolatot az idegenek. Ők tudják, miért. Talán, mert már ismerik az ember és társadalma természetét, azt, hogy hatalmát féltve nem biztos, hogy nyújtaná a jobbját, hanem ellenséget látva egy értelmes lényben, a haragot, a pusztítást vinné rájuk. Mindez persze csak feltételezés, bár az eddigi tapasztalatokból kiindulva tán jogos is. Mégis eljön talán az idő, amikor sikerül a kapcsolatfelvétel, s sor kerül az első, barátságos kézfogásra: ember és ki tudja, milyen külsejű értelmes civilizáció között... H.J. szereplőkkel... Doros Judit Mi legyen a Munkásőrség épületéből Egerben? Az Országgyűlés törvényben mondta ki a Munkásőrség 1989. október 21-i határnappal történő megszüntetését. A Minisztertanács pedig rendeletet hozott a megszűnő szervezet vagyonának hasznosításával kapcsolatban. Eszerint az ingatlanok hasznosítását a pénzügyminiszter által kinevezett miniszteri biztos irányítja. A hasznosításra kiírt pályázatokat az Állami Fejlesztési Intézethez lehet benyújtani. E tények ismeretében feltételezhető, hogy az állami költségvetés ismert problémái miatt a Munkásőrség épületének hasznosításánál döntően az anyagi, bevételi érdekeket előnyösen garantáló pályázatok számíthatnak sikerre. Ha ez így igaz, akkor a helyi tanácsok által képviselt települési, közösségi célú hasznosítási pályázatok sorolása bizonyára — a központi, helyi érdekek ütköztetésében — hátrányos helyzetet jelenthet. Pedig a helyi költségvetések legalább olyan gondokkal terheltek, mint az országé. A települések pénzhiánya közvetlenül az állampolgárok, a lakosság ellátását érinti, egyre gyakrabban és nagyobb mértékben a terheiket növeli. Ebben a helyzetben a helyi tanácsok kötelessége megragadni minden lehetőséget arra, hogy eszközeit bővítse, a területén létrehozott közvagyont a feszültségeket csökkentő közösségi célok szolgálatára megszerezze. Eger Város Tanácsa 1989. november 6-i rendkívüli ülésén, határozatában megfogalmazott állásfoglalás szerint a Munkásőrség egri, Pozsonyi úti központi bázisát időskorúak szociális otthonává célszerű átalakítani. Ez a javaslat egyaránt egri és megyei érdekekkel összhangban áll. Megyénkben az igényekhez (országos átlaghoz is) viszonyítva kevés a szociális otthoni hely, másrészt a meglévő helyek jelentős száma rossz állapotú, illetve szükségmegoldást jelentő épületekben van. Tizenöt éve szerepel a tanácsi tervekben egy egri szociális otthon építésének szükségessége. Az anyagiak hiányában — gyakran a központi költségvetés elvonása miatt szűkülő helyi fejlesztési lehetőségek következtében — sem eddig, sem a közeli jövőben nem látszik reális lehetőség ennek teljesítésére. Népgazdasági szempontból sem közömbös, hogy egy meglévő épület átalakításával vagy új intézmény építésével lehet, kell megoldani ezt a 15 éve aktuális feladatot. Feltételezve azt, hogy a Munkásőrség bázisának építésére fordított központi pénzből szociális otthont is lehetett volna építeni, akkor most a felszabaduló épületet térítés nélkül az állami szociális ellátás intézményévé lehet, talán kell átalakítani. Az említett épületet hozzáértő műszaki szakember véleményére alapozva szociális otthoni célra át lehet alakítani. Az 1655 négyzetméter alapterületen legalább 100 személy részére (4 ágyas szobákban) egészséges, kulturált, és a környezetet ismerve, nyugodt körülményeket lehet biztosítani. Központi és helyi érdekeken felülemelkedve a legigazságosabb döntés az lenne, ha társadalmunk egyik feszítő szociális gondjaként, lelkiismeretünket is terhelő mulasztásunkat pótolva, közösségi gondozásra szoruló idős emberek kilátástalan helyzetének javításában legalább enyhíteni tudnánk. Békési József Eger Város Tanácsának általános elnökhelyettese Kisbuszok Székesfehérvárról Az Ikarus székesfehérvári gyárában megkezdték az 543-as típusszámú kisautóbuszok sorozatgyártását. Az idén 215 kisautóbuszt gyártanak belföldre, a következő évben pedig már iraki és egyiptomi megrendelőknek is szállítanak. (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd)
