Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
4, GAZDASÁG — TÁRSADALOM ' NÉPÚJSÁG, 1989. október 28., szombat Döntsenek végre a tanácsi illetékesek Eger város címeréről! Valamikor a kora nyári napokban merült fel Eger polgársága részéről az a jogos kívánság, hogy érvénytelenítse a városi tanács az 1970-es években össze- eszkábált új városi dinert, és állítsák vissza a nagy történelmi múltú Eger 300 éven át sértetlenül megőrzött és használt régi címerét. A tanácsi hivatalvezetés készségesen magáévá tette a felmerült kívánságot, s láthatóan hajlandónak is mutatkozott a kívánság teljesítésére. De szakértői véleményt kért, és — miként Gyula Zoltán vb-titkár tájékoztatott — olyan döntést hozott, hogy további újabb címervariációt, illetve variációkat rajzoltat, s azok elkészülte után majd döntésre viszi a dolgot. De megtudtam a szíves tájékoztatóból, hogy még nem született döntés arról, hogy kik is döntsenek: azaz a címerek közül kik is válasszanak. A tervezett szerint ugyanis választásra bocsátja majd a tanácsi hivatalvezetés a címereket: 1. a régi, 300 éven át használtat, 2. az 1970-es évek szocialista címerét, s végül 3. a most készített további cíntervariációt, illetve variációkat. Mi tehát pillanatnyilag a helyzet? Ismét akadtak olyanok, akik elvetik a város ősi, 300 éven át használatban volt címerét, és tovább bonyolítva a dolgot, további címervariációkba bonyolították ezt az egyébként kristálytiszta ügyet!Elfelejtik az illetékesek, hogy enyhén szólva szentségtörésszámba megy egy nagy múltú megyeszékhely három évszázadon át használt címerének megváltoztatása, s annak kijelentése, hogy az a dmer rossz, tehát annál helyesebbet szükséges rajzoltatni. Azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a város régi, 300 éven át háborítatlanul és jogosan használt címere rossz, helytelen heraldikai megszerkesztésű, alapjában arculcsapása a város történelmi múltjának. Ne feledjék el az illetékesek, hogy nem mert hozzányúlni cí- merünkhöz az 1919-es proletárdiktatúra, mely pedig minden feudális emléket iparkodott eltörölni. Nem merészelt rajta változtatni Szálasi rémuralma, nem a sztálinista Rákosi-korszak, mely pedig még Dobó István nevét is eltávolította a város főterén álló szobráról. Alapjában nem tudom határozott magyarázatát adni, hogy mi késztette a „puha diktatúrás” 1970-es évek kormányzatát arra, hogy engedélyezze, sőt serkentse a városok régi dmereinek megújítását. Amit ugyanis egyik kezével megengedett — azaz, hogy ismét lehet dmere a helységeknek —, azt a másik kezével meghamisította, azaz, hogy a régi elmerek raját szocialista mázzal öntötte le. Minden malícia nélkül úgy érzem, hogy ugyanazok a történészi szempontok játszanak ismét szerepet városunk régi címerének megváltoztatni szándékolt motívumában, mint ami az 1970-es évek szocialista városcímerében már egyszer testet öltött: azaz Egernek, mint szabad királyi városnak rövid lélegzetű, de eleddig sehol és semmikor elő nem került, tehát feltételezett címerében meglenni gyanítanak! Engedtessék meg, hogy a sajtó nagy nyilvánossága előtt emlékeztessük a városi tanács hivatalvezetését arra, hogy amikor az Eger történeti múltját megbecsülő polgárság részéről felmerült a szocialista címer eltörlésének a gondolata, nem új címert kívánt, hanem a 300 hosszú esztendőn át jogszerűen használt visszaállítását! Nem kell messzire mennünk, csak Debrecenbe, a kálvinista Rómába, a magyarországi református egyház szellemi központjába, a magyarországi reformá- rió centrumába. Ugyanazokban az években kapott Debrecen is városcímert, mint Eger. No de minő címert? A maga nemében szinte egyedülálló a rajzolata: egy fehér bárány áll a dmermező közepében, vállán egy egyházi zászlót tartva, rajta egy kereszttel. S akár hiszi az egri olvasó, akár nem, az 1970-es években eltörölt címer helyett most napjainkban ezt a kifejezetten egyházi fogantatású címert vette vissza Debrecen Város Tanácsa. Tudnia kell ugyanis az egrieknek, hogy a fenti megoldásban ábrázolt bárány tulajdonképpen a halottaiból feltámadt Jézus Krisztus szimbolikus ábrázolása! S Debrecenben, ebben a megyei jogú városban, ebben az egyetemi városban senki emberfiának sem jutott eszébe, hogy módosítsa, átrajzolja 300 éves címerü- ket! Azért Sem látszik célszerűnek módosítani Eger város 300 esztendő óta használt címerét, mert a közeli jövőben választásokra kerül majd sor, s nem zárható ki annak a lehetősége, hogy számottevően megváltozik majd nemcsak a tanács összetétele, de maga a tanácsi adminisztráció is, mely majd a most átrajzolt címert el fogja vetni, és a 300 éves úgynevezett Fenesy-címert iktatja majd vissza. Amikor Gyula Zoltán városi tanácstitkárral beszélgettem, még nem tudta, hogy kik fogják kiválasztani a különböző címerváltozatok közül az „igazi”-t. Ezzel kapcsolatban az lesz a leghelyesebb, ha majd az országy- gyűlési képviselő- és tanácstagválasztás során a választók kapnak egy szavazólapot a különböző címervariációkkal, s Eger polgárságának egyeteme választja ki a város jövőbeli címerét! S városunknak valóban olyan címere lesz, aminőt polgártársaink többsége akar! Ezzel a leghelyesebb, a legdemokratikusabb módszerrel kerül majd ismét méltó helyére városunk címere. Emlékeztetem az illetékeseket arra, hogy a kormány is hasonlóanfogja majd választásra bocsátani a három országcímer-válto- zatot: a szocialistát, a koronás magyar címert és az úgynevezett Kossuth-címert. Ne feledjék az illetékesek: A NÉP SZAVA: ISTEN SZAVA! Sugár István Megjelent az írók lapja Böngészés a Magyar Naplóban Tehát Európa? fttiüs Fitt*', tus krt! Sértíi Litfié, Híntm Ptítt, tkiín Otti. Piait tt»i ltussr Jitttf. rtnri Annyi lap jelenik meg az utóbbi időben, hogy még az érdeklődőbb olvasó sem tudja követni. Egyre-másra látnak napvilágot a különböző jellegű kiadványok, amelyek eléggé eltérő színvonalúak. Akadnak rosszabbak és jobbak, érdekfeszítőbbek és érdektelenebbek is. Egy részük valószínűleg tiszavirág-életű lesz, mert nincs mögöttük olyan szellemi és anyagi háttér, amely biztosítaná számukra a fennmaradást. Azt már csak félve fűzi hozzá az ember, hogy remélhetően a férgese hull el, nem pedig az olyan igényes termék, amelyre kereslet is volna, de hiányzik a megfelelő mecénás. A kultúra iránt vonzódó szívesen veszi kézbe a Magyar Naplót, amelynek első száma október 13-i keltezésű. A meghatározása szerint az írók lapja, tehát a Magyar írók Szövetségének szellemi bázisát tudhatja maga mögött. Még emlékezhetünk arra a vitára, amely akkor tört ki, amikor az Élet és Irodalmat igyekeztek visz- szaperelni az írók. Lehet, hogy zárulhatott volna az az eszmecsere szerencsésebben is, így viszont végül is maga a közönség dönti el, hogy melyik újságot részesíti előnyben. A Magyar Napló főszerkesztője Kulin Ferenc, akit annak idején a Tiszatáj főszerkesztői székéből menesztett a mindenható kultúrpolitika. A szerkesztőség tagjai is közismert személyiségek, köztük találhatjuk Elek Istvánt is, aki kerecsendi illetőségű. Személyükben is garantálják a nívót. Már az első számban is sok tartalmas írás olvasható. Nádas Péter, Lengyel Péter, Mészöly Miklós, Komád György, Eszter- házy Péter és Lengyel László gondolataival valóban szívesen ismerkedik meg az, aki kezébe veszi a lapot. Színvonalasak a versek is, s képzőművészeti, illetve színházi témájú cikkekkel is találkozhatunk. Külön figyelmet érdemel az a vonulat, amely alátámasztja az európaiság eszméjét, amely a lapszám meghatározója. Ryszard Kapuscinski, Ralf Dahrendorf vagy Federigo Ar- gentieri cikkei tovább színesítik a palettát. Az már most szembetűnő, hogy nagy szellemi tartalékokkal rendelkezik ez az újság, reméljük, az olvasókkal is találkozik, s tartósan meggyökerezik hazai lapkiadásunkban. (gábor) Mossa a kórház minden szennyesétAz asszonyok monoton mozdulatokkal hajtogatják a lepedőt Nem érzem jól magam a kórházakban. Még akkor is feszengek, ha látogatni megyek. Ahogy belépek a folyosóra, megcsap a fertőtlenítők illata — valahogy ez a betegség szaga is —, és már fordulnék is ki. Csak minél mesz- szebbre innen. Hasonló érzés fogott el a megyei kórház mosodájában. A forró levegő keveredett a hypó és ecetsav szagával, a ruhák gőzölögtek, és az asszonyok monoton mozdulatokkal emelgették a lepedőket, párnahajakat. Ki a szárítóból, be a mángorlóba. Majdnem minden gépesített. A hatalmas, ormótlan NDK- masinák zárt rendszerben dolgoznak. A szennyes ruhát azonban szét kell valakinek válogatni, külön a véreset, mocskosat, a műtőből hozott kesztyűket, gézlapocskákat. Ide nem könnyű embert kapni. Akad olyan is — ahogy B át őri Jenő, a mosoda vezetője mondja —, aki elvállalná, de a gyomra felmondja a szolgálatot. Viszonylag még ezen a részen fizetnek a legtöbbet. A nők, akik a tiszta textíliával dolgoznak, jó, ha négy és fél ezret keresnek. Ennyit visz haza Burainé is, aki kis szünetekkel tíz évet húzott le itt. Azért szünetekkel, mert néhányszor már „leszámolt”, de valahogy mindig visz- szajött. Ezt szokta meg. — A konyhán és a mosodában is az a gond, hogy nincs elég alkalmazott. Nem tudjuk megfizetni őket, ezért sokszor csak olyanokat kapunk, akiket máshonnan kirúgtak, meg vándormadarakat — így Luda Miklós, a megyei kórház gazdasági igazgatója. A hónap közepén mindkét helyen bevezettük a 40 órás munkahetet, de mivel továbbra is ugyanennyien vannak, ez feszített munkatempót jelent. — A betegek közérzetét pedig megrontja, ha nagyon „kórházi" miliő veszi körül őket. Megérzik ezt mindenen: a silány ebéden, a kopottas hálóingen. — Szerintem az embereken is múlik, hogy milyen környezetet biztosítanak az itt fekvőknek. Ha jobban megfizetnék őket, lelkiismeretesebbek lennének. Persze a pénzhiány is közrejátszik mindebben. Egy ebéd önköltségi ára 27 forint, ebből nyersanyagra még húsz sem jut. Ennyiből nem lehet „lakomát” előállítani. Valamikor négy takarítógépünk volt, jelenleg mindegyik rossz. Egy gép félmillióba kerül, ezt a műszerkeretből kellene kiszorítanunk. Ilyenkor aztán mindig felmerül, vajon melyik a fontosabb. Általában a gyógyászat közvetlen eszközei szerzik meg az elsőbbséget, és ez érthető is. Csakhogy lassan számolnunk kell azzal, hogy ha mindig csak toldozunk-foldozunk, akkor évek alatt katasztrofálisak lesznek a viszonyaink. — Nyilván ugyanez vonatkozik az épületekre is... — Nemrégiben összeírtuk, mennyi pénzre volna szükség, hogy a legsürgősebb munkálato(Fotó: Gál Gábor) kát elvégezzük, és 250 millió forint jött ki végeredményül. Ez csak egy eszmei szám, csupán töredéke áll rendelkezésre. A negyven évnél régebben épült részre például az a szabály, hogy értékének 4,5 százalékát lehet évente felújításra fordítani. Csakhogy az akkori értékről van szó, ami a mai árakkal összevetve teljesen irreális arányt eredményez. Aggasztó az is, hogy sok helyen elavult a vízvezetékrendszer, a villanyhálózat a legelemibb érintésvédelmi szabályoknak sem felel meg. Az új kórházépület kivitelezési, tervezési hibái is kezdenek már megmutatkozni. A központi műtő klímaberendezése kezdettől fogva rossz volt, s ennek megjavítása mára már elodázhatatlan feladat. Ha arról döntünk, hogy mire fordítsuk a pénzt, csak azt tudjuk mérlegelni: hol alakult ki veszélyesebb helyzet. Milliókkal számolunk, és sajnos egyre több rubrikába kerül oda a megjegyzés: erre sincs pénz... (p. t.) Heves megyében a diákok 25 százaléka részesül benne Hitoktatási körkép A főváros csaknem 500 általános és középiskolája közül mintegy ötvenben indult meg idén a hitoktatás. Az egyházak illetékeseitől kapott információk szerint — bár jelentős területi különbségekkel — 3-10-szeresére nőtt az iskolai vagy gyülekezeti hitoktatásban részt vevők száma. Bár a jelentkezések még nem mindenhol zárultak le, a tapasztalatok szerint nem a városokban, hanem inkább vidéken erősebb az áttörés, s elsősorban a gyülekezeti hitoktatásban. Nem egy helyen kevésnek bizonyul a vallásoktatók száma is. A Dunamellé- ki Református Egyházkerület például a Teológiai Akadémia levelező tagozatára jelentkezetteknek kíván három év alatt hivatásos vallásoktató képzést adni, s tanfolyamokat indítani az ez iránt érdeklődő világi pedagógusoknak. Az MTI munkatársai több megyében is utánanéztek: milyen a fogadtatása és a feltétel- rendszere a hitoktatás kiterjesztésének, s hol, miként élnek a lehetőségekkel. Háromszorosára növekedett az iskolai hitoktatásban részesülők száma az idei tanévben a szombathelyi hitközség területén. A korábbi években az iskolaköteles gyermekek 10-12 százaléka tanulta a katekézist az iskolákban, további mintegy 30 százalékuk a templomokban. Az arányok településenként eltérőek: Szombathelyen 8 általános és 1 középiskolában ősztől 220 gyermek tanulja a hittant, Zalaegerszegen 9 általános iskolában csaknem 800-an. Kőszegen 200, Vasváron 400 az iskolai hittanra járók száma. A szombathelyi egyházmegyében a helyi igények és lehetőségek szerint illesztették az iskolai órarendbe a hittanórát. A legtöbb helyen továbbra is úgynevezett csatlakozóóra maradt, azaz délután tartják, de akadnak olyan iskolák is, főleg falun, ahol a délelőtti foglalkozások között kapott helyet. A Szeged-Csanádi Egyházmegyében a beíratottak aránya 5-től 90 százalékig teljed. Általános tapasztalat, hogy nagyobb az érdeklődés a templomi, mint az iskolákban tartott oktatás iránt. A szeged-csanádi megyéspüspök véleménye szerint ennek, valamint a területenkénti jelentős eltérésnek az az oka, hogy sok szülő még tart az esetleges későbbi következményektől. Az egyházmegye egyes területein — főleg a falvakban — viszont előfordulnak olyan iskolák, amelyekben a tanulók többségének oktatják a hittant. Szegeden a ró- kusi templomban a tavalyi 150 tanulóval szemben az idén mintegy 400-an iratkoztak be, A templomok sok esetben nehezen tudják fogadni a megnövekedett létszámot, ezért a püspökség a közeli iskoláktól kér termeket. Az egyházmegyében egyébként általános tapasztalat, hogy — miután az utóbbi évtizedekben nem lehetett folyamatos a világi hitoktatók képzése — kevés a hittantanár. Debrecenben 11 általános iskolában kezdődött meg a református hitoktatás, míg a katolikus és a görögkeleti egyházak továbbra is a gyülekezeti hitoktatásnál maradtak. A 130 általános iskolai tanuló vallási képzését hat református lelkész végzi, egyelőre délutánonként, órarenden kívül folyik a tam'tás, de az iskolákban még tart az órarendi egyeztetés. Debrecen középiskolásai viszont olyan kevesen jelentkeztek hittanra, hogy a középiskolákban nem indítottak csoportokat. Az Egri Főegyházmegye 450 plébániáján is mindenütt megkezdődött a hitoktatás. Heves megyében a diákság mintegy 25 százaléka részesül hitoktatásban, amelyet azonban, egy-két kivételtől eltekintve, nem az iskolákban szerveztek meg. Bor- sod-Abaúj-Zemplén és Sza- bolcs-Szatmár megyékben többnyire az iskolákban, a tanrendbe iktatták be a hitoktatást. Az Egri Főegyházmegye érseki hivatalának vezetőjétől kapott információ szerint a szülők még ma is igen sok esetben csak akkor engedik a gyermekeket a hitoktatásra, ha az nem az iskolákban, hanem a templomokban, plébániákon történik. Az iskolai hitoktatás sikertelenségének másik oka, hogy kevés a képzett hitoktató: ennek enyhítésére lelkipásztori kisegítőképző tanfoiya- mokatszerveznek. Az idén nagyobb számban jelentkeztek hitoktatásra a tanulók Szabolcs- Szatmár megye iskoláiban. Nyíregyházán például a görög katolikus egyház hittanóráin 9 általános iskolából mintegy 200 gyerek vesz részt. A középiskolák diákjai közül több mint 100-an hallgatnak vallástörténetet. A református egyház a gyülekezeti helyeken négy csoportban közel 300 fiatalt tanít. A római katolikus plébánián eddig 12 tanulócsoportba 500 iskolást Írattak be, az evangélikus egyház óráira körülbelül 300 gyermek jár. A megye többi településén a nyíregyházinál jóval nagyobb a hitoktatásban résztvevők száma, s a kisebb közösségekben, falvakban az iskolák többségében van már hitoktatás. (MTI)
