Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 28., szombat PANORÁMA 5. Külföldre vándorol a magyar szürkeállomány — és ott marad A nép szavazott — és? (Választási „játék’* Erken) Egyre több fiatal kutató vállalkozik külföldi tanulmányútra, tudományos munkára. Egy-két évre utaznak el, többségük azonban 4-5 év múlva, vagy egyáltalán nem tér haza — mondotta az MTI munkatársának Vízi Szilveszter akadémikus, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató- intézetének igazgatója, az Országos Ösztöndíj Tanács tagja. — Ez év kezdetétől szeptemberig 740 kutató ment el, többségük az Amerikai Egyesült Államok, a Német Szövetségi Köztársaság, Japán és más fejlett ország tudományos intézeteinek, egyetemeinek a meghívására. A minisztériumok, főhatóságok, akadémiai intézetek naponta további három-nyolc kutató kiutazását jelzik az ösztöndíj tanácsnak. Tavaly 763-an tettek eleget ilyen meghívásnak, kétszer annyian, mint egy-két évvel ezelőtt. Számuk az idén — feltehetően — ennél is több lesz. A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet diplomásainak csaknem 30 százaléka dolgozik a nyugati orszá- okban. Ez is azt bizonyítja, ogy a magyar kutatók nagyon keresettek a nyugati „piacokon”, bár ott magas a követelmény, sok a jó szakember. Elsősorban az orvosbiológusok, fizikusok, matematikusok, geológusok, a műszaki és az agrártudományok művelői iránt élénk az érdeklődés. Főleg az amerikai, az NSZK-beh, az angol, a japán tudományos intézetek és egyetemek ajánlják a tudományos kutatás lehetőségét a kiemelkedő képességű magyar szakembereknek. Országunkból évente 1800- 2000 kutató utazik ösztöndíjasként rövidebb-hosszabb külföldi tanulmányra az államok közötti megállapodásoknak megfelelően. A Soros- és más, újonnan létesített alapítványok támogatását szintén százak és százak veszik igénybe. A nemrég elfogadott kivándorlási törvény pedig lehetővé tette, hogy a kutatók — akárcsak a többi magyar állampolgár — bármikor, bármelyik országba pályázhassanak. Mindenkeppen hasznos az, ha a kutatók megismerik a tudományágukban elért legújabb kutatási eredményeket, s korszerűen felszerelt műhelyekben megvalósíthatják tudományos elképzeléseiket, terveiket. A meghívott vagy kiküldött ösztöndíjasok többsége teljesíti támogatóinak elvárásait, számosán közülük a néhány hónapi tanulmány idején jelentős felismerésre jutnak, értékeket állítanak elő. A vendéglátó intézeek további kutatási ajánlatait el is fogadják a tehetséges magyar szakemberek. Egyikőjük sem marasztalható el emiatt, hiszen ők elkötelezték magukat a tudománnyal, kutatni akarnak, ott megadatik számukra ennek a lehetősége, itthon viszont egyre kevésbé. Áz akadémiai intézetekben és az egyetemeken évről évre kedvezőtlenebbek a kutatási feltételek, mivel csökkentették az alapkutatás állami támogatását. Emiatt számos tudományos műhelyben — a kutatás rovására — különféle szolgáltatásokra kényszerülnek, azért, hogy előteremtsék a szükséges pénzt. Az akadémia ez évi közgyűlésén a miniszterelnök beszédében hangsúlyozta: nem lehetünk olyan szegények, hogy a tudományon takarékoskodjunk, ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy a kormány, miközben gondoskodik az egészségügy es az oktatás szinten tartásáról, a tudomány számára nem biztosítja ezt — mondotta az akadémikus. — A műszerek gyarapítására sem nyújtanak anyagi fedezetet. A Minisztertanács kabinetje hozzájárult az Országos Tudományos Kutatási Alap fenntartásához, szavatolja a kutatások támogatását ebből az alapból, a támogatás összegéről azonban még mindig nem döntöttek. A tudomány képviselői — mintegy 25 ezer kutató nevében — hiába hangsúlyozzák minden fórumon: a magyar tudomány, az akadémia, az egyetemek létérdeke, hogy az állam megakadályozza a hazai kutatási feltételek további hanyatlását, és elősegítse azok fokozatos jobbítását. A tudományos kutatás anyagi feltételeinek erőteljes javítasa a társa- dalmi-gazdasagi kibontakozás alapfeltétele — hangsúlyozta az akadémikus. Japán, Del-Korea és számos, ma már fejlett ország tanúsíthatja, hogy sokszorosan megtérül a tudományba fektetett pénz. Sajnálatos, hogy egyik párt sem száll síkra a tudomány megfelelő támogatása érdekében. Az állami szervek nem számolnak azzal, hogy a jelenlegi helyzetben ellehetetlenül a kutatás, az intézetek léte, jövője bizonytalan. A legtehetségesebb kutatók ezért maradnakliosszabb ideig külföldi tanulmányúton, ezért vállalják az ott felkínált munkát, éppen ebben az időszakban, amikor a legnagyobb szükség lenne tudásukra. Távolmaradásuk olyan veszteség az országnak, amelyet nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. Az előzmények lapunk olvasói előtt ismeretesek. Az elmúlt évek alatt kiderült: Tamaörs és társközsége, Erk rossz házasságot kötött, s viszonyuk egyre rosz- szabb lett. Senkit nem ért tehát váratlanul az, hogy a legutóbbi hónapokban — mikor a demokrácia eddig nem látott csúcsokat hódított meg — az erkiek (’’most már lehet...” jelszóval) konkrét lépéseket tettek a bontóper tárgyában. Idén június 24-én egy szép nyári napon népszavazást tartottak a faluban. Az emberek döntő többsége — 95 százaléka — úgy döntött: a továbbiakban önállóan keresik boldogulásukat. Akkor még azt hitték, hogy a nép szava Isten szava, és ha ők így döntöttek, akkor érvényesülhet is akaratuk. Tévedtek. Bojkott? A továbbiakat Csintalan Györgyné, Erk községi elöljárója beszéli el: — Mikor kinyitottuk a Magyar Hírlapnak azt a bizonyos számát, nem akartunk hinni a szemünknek. Nem voltunk rajta azon községek listáján, amelyek szavazás után kérték az Elnöki Tanácstól, hogy nyilvánítsák őket önállóaknak. Mi azonnal elmentünk a megyei tanácsra, s ott azt mondta nekünk dr. Jakab István vb-titkár, hogy a BM illetékes főosztályától levél érkezett. Ebben — többek között — azt hozzák föl indokként, hogy túl későn nyújtottuk be a kérelmünket... Ez szerintem elég gyenge indok. És ezt nemcsak én mondom; Schmidt Rezső megyei tanácselnök is visszaküldte a Belügyminisztériumnak a levelet azzal, hogy írják meg ők az erkiek- nek, miért nem lehetnek önállóak, mikor a népszavazás így döntött. Azóta a BM nem válaszolt. Egyébként mi soha nem mondunk le az önállóságról. Itt az emberek egyértelműen a válás mellett álltak ki, és most semmibe veszik akaratukat. Én most alig merem elmondani a lakosságnak azt, hogy milyen válasz jött. Különben a napokban tartottunk közös népfront- és elöljárósági ülést. Ezen arról is szó volt, hogy ha kiderül: mindezek ellenére nem kapjuk meg az önálló státuszt, akkor bojkottálni fogjuk a köztársasági elnök választását, és mi erkiek, nem megyünk el szavazni. És most a levél, amelyben a BM „megindokol...”. íme: Kedves Schmidt Elvtársi „ Erk község kezdeményezte a közös tanácsból való kiválását, a községben önálló tanács szervezését. Tájékoztatlak arról, hogy a június közepéig felterjesztett kezdeményezések alapján készítettük el az előterjesztést az időszerű területszervezési döntésekre. A később felterjesztett javaslatokat már nem volt lehetőség beépíteni az előterjesztésbe, amit egyeztettünk a minisztériumokkal, és benyújtottunk a Minisztertanácsnak. A népszámlálás munkálatait, a várható választások előkészítését zavarná, ha újabb előterjesztést készítenénk. A döntés végrehajtása már áthúzódna a jövő évre. A tervek szerint 1990-ben az Országgyűlés megalkotja a helyi és megyei önkormányzatokról szóló törvényt. A törvény koncepciójának javaslata szerint a törvény új megoldásokat tartalmaz, minden községnek megadja az önkormányzati jogokat, megszünteti a központi döntést a társulásokról. Kérjük a község lakosságát, hogy legyen türelemmel a törvény megalkotásáig, s annak feltételeit megismerve, akarata szerint válassza az önállóságot, illetőleg a szükséges ügyekben döntsön a társulásokról. ” Elvtársi üdvözlettel: Dr. Kara Pál főosztályvezető Mit szól mindehhez dr. Jakab István, a megyei tanács vb-titkára? — Bár voltak aggályaink — mondja — az elválást illetően (hiszen ennek a 800 fős „új” községnek nagyon nehéz biztosítani az önálló infrastruktúrát, a szolgáltatást, az ellátást), mégis mi támogattuk törekvéseiket, mert az erkiek mindent vállaltak, csakhogy önállóak lehessenek. A népszavazás eredményének tudatában elküldtük a kérelmet a Belügyminisztériumba, ahonnan viszont csakis a június közepéig beérkezett javaslatokat továbbították. Aztán szeptember 11-én jött meg az elutasító levelük. Nekem ezzel kapcsolatban fenntartásaim vannak. Azt íiják, hogy „majd az önkormányzati törvény után...” Nem veszik figyelembe, hogy a lakosság 95 százaléka elkötelezte magát a szakadás mellett. Ők már beleélték magukat az önállóságba, és ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. A törvényre — és annak érvényesülésére — legalább egy, másfél évet kell várni, és addig csak növekedhet a feszültség a két község között. Ha ez az ügy idáig elment, akkor már engedni kellene a válást. És bár az Elnöki Tanács megszűnt, talán az Országgyűlés elnöke, hatáskörében rendezhetné a problémát. Akárhogy is lesz, mi konzultálni fogunk a BM illetékeseivel is, s igyekszünk mihamarabb megoldani a problémát. A BM levelét egyébként a megyei tanácson sem találták túl meggyőzőnek. Ezt az is jelzi, hogy a tanácselnök megkérte a minisztérium illetékesét; közölnék inkább ők ezt a hírt az erki- ekkel... Felföldi László: Nem fejeket követelünk, a félelmet szeretnénk megszüntetni... — Nehéz ügy ez. Méhkasba nyúltunk, most már kiderült — mondja a főplébánia káplánja. — Van egy csomó megfoghatatlan dolog, s annyira szerteágazó, hogy a végén már arról is lemondtam, hogy minden egyes jelzésnek konkrétan utánanézzek. Rájöttünk, hogy gyökereiben kell megváltoztatni azt a szemléletet, ami itt kialakult. — Több helyről is hallottam, hogy ön írásos bizonyítékokkal rendelkezik ezekről az iskolai incidensekről... — Amit a gyerekek elmondtak, azt írtam le. Hiába kémé tőlem, nem mutatnám meg, már csak azért sem, mert se a gyereket, se a szülőt nem szeretném kiszolgáltatni. A másik oka, hogy azóta, úgy tűnik, részben rendeződött az ügy. — Hogyan? — Mi nem fejeket követelünk, hanem az ügy kapcsán kialakult félelmet szeretnénk megszüntetni. Beszéltünk a művelődési osztály vezetőjével, aki határozott lépéseket ígért. A napokban tanácskoztunk egyházi vezetőkkel, s úgy döntöttünk, más módszerre van szükség, annál is inkább, mert sok még a homályos pont a cserkészmozgalommal kapcsolatban is. Megértem a tanárokat is: szerencsétlen helyzetben vannak, évtizedekig másképp tudták a dolgokat — nem dalolhatA levél: Kedves Kara Elvtárs! „Sajnálattal értesültünk leveledből arról, hogy Erk község által kezdeményezett kiválás a községi közös tanácsból különböző okokra hivatkozással ez évben már nem kerül az Elnöki Tanácshoz. A község lakossága közel 95 százalékos szavazati többséggel tett hitet az elválás mellett, és a székhely községgel együtt már minden előkészületi intézkedéseket folyamatba tettek, bízva a közös tanácsból való kiválás törvé- nyesítésében. Javaslatuk mellett foglalt állást a megyei tanács végrehajtó bizottsága is. Fentiek alapján célszerűnek tartanánk azt, ha Erk társközség elöljáróságát a döntést akadályozó körülményekről, a jelenleg kialakult helyzetről, az önkormányzatokról szóló törvény várható jóváhagyásáról a Belügyminisztérium közvetlenül tájékoztatná. Kérjük és javasoljuk ennek mielőbbi megtételét. ” Elvtársi üdvözlettel: Schmidt Rezső Felhívtuk telefonon dr. Kara Pált, a BM önkormányzati és igazgatási főosztályának vezetőjét is, hogy megkérdezzük tőle; most akkor mi lesz? A minisztérium titkárnője azonban udvariasan közölte: a főnök külföldön van. Egyelőre tehát itt tart az ügy. Mindenesetre azt már most lehet sejteni, az erkiek milyen lelkesedéssel vesznek majd részt a közelgő köztársasági elnökválasztáson, később pedig a parlamenti és helyhatósági választásokon. Aktivitásuk valószínűleg nem ismer majd határokat. Hiszen — mint azt most megtudhatták — a nép szava szent. Szavazni érdemes...! Havas András nak egyik pillanatról a másikra új módon. Az is lehet, hogy nem olvasnak olyan alaposan újságokat, nem hallgatnak rádiót: nem tudják, mennyire változtak meg a dolgok. De könyörgöm: 1989- et írunk... Tehát úgy gondoltuk, először azt kérjük, tájékoztassák a gyerekeket arról, hogy a cserkészmozgalomban való részvétel nem jelent semmiféle hátrányos megkülönböztetést. Ha ez megtörténik, leállítjuk azokat a lépéseket, amelyeket ebben az ügyben tettünk. Reméljük, hogy rövidesen tisztázódnak majd ezek a — talán tájékozatlanságból is eredő — félreértések. Ám, ha mindezek után mégis újra hasonló kínos helyzetbe hozzák a gyerekeket — akkor azt hiszem, már nem lehetünk ilyen megértőek. — Segítsen nekem egy félreértést vagy pletykát eloszlatni. Ón, a főplébánia káplánja, bizonyíthatóan tud olyan esetről, hogy pedagógusok egy egész osztály- közösség előtt cserkészgyerekeket szégyenítettek meg? — Igen. A 2-es és 3-as számú iskolában tudom, hogy előfordult ilyesmi. Még egyszer mondom, hogy az erről szóló dokumentumokat nem kívánom a nyilvánosság elé tárni. Már csak azért sem, mert mint mondtam; több jelzést is kaptunk ilyen dolgokkal kapcsolatban, és a megoldást nem a bűnbakkeresésben látjuk. Tudom, hogy egyik napról a másikra nem lehet ilyenolyan előítéleteket megváltoztatni — ahhoz türelmesebbnek és emberségesebbnek kell lenni... Doros Judit „Kiprédikálták” az iskolákat Csérkészek — szégyenpadon? Lapunk egyik számában, a „Nézetek, viták” oldalon megjelent egy nyilatkozat. Ebben több ellenzéki szervezet tiltakozik az ellen az inzultus ellen, ami egykét iskolában a cserkészgyerekeket érte. Értesüléseik szerint néhány tanulót az osztályukban „kipellengéreztek”, amiért nem az úttörőmozgalom mellett kötelezték el magukat, s úgymond „negatív példaként” állították őket a többiek elé. Az aláírók tiltakoztak a gyerekeket ért megaláztatás ellen, s követelik, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. Az ügyhöz tartozik, hogy a cserkészavatás napján, szeptember végén, az ünnepi misén Felföldi László, az egri főplébánia káplánja név szerint is megemlítette azokat az iskolákat, ahol ez a sajnálatos incidens történt. így a patinás, jó hírű, 2-es számú gyakorlóiskola, valamint a 3. számú általános iskola került a vádlottak padjára. Egyben kérte a szülőket, hogy ha hasonló „negatív megkülönböztetést” tapasztalnak — akár még az osztályzás terén is —, azt jelezzék a plébánián. Társy József: „Tisztességes vizsgálatot akarunk” Legelőször a hivatalos csatornán érdeklődünk: vajon az egri városi tanács művelődési osztályának vezetője mennyit tud a történtekről? — A nyilatkozat megjelenése után felkerestek az aláíró szervezetek képviselői. Tőlük hallottam először erről a „szellemi inzultusról”, ami a gyerekeket érte. Megegyeztünk, hogy tisztességes vizsgálatot indítunk az ügyben: amennyiben bizonyítani tudják, hogy ez így történt. Akkor megígérték, hogy csatolják a dokumentumokat — szülők, gyerekek aláírásával: ezt egyelőre még nem kaptam meg. — Gondolom, azóta megkérdezte a másik oldal, a tanintézetek véleményét is... — A 2. számú általános iskola nem a mi, hanem a tanárképző főiskola irányítása alá tartozik, így inkább csak hajdani kollégaként kérdeztem rá az ügyre. Innen és a 3. számú iskolából is azt a választ kaptam, hogy nem tudnak ilyen esetről, mármint arról, hogy az osztály előtt megszégyenítettek volna valakit. Megmondom őszintén: ha ez megtörtént, a magam részéről nem tudok azonosulni vele, nem fogadom el ezt a fajta befolyásolást. Ha viszont mégsem történt meg: az már etikai ügy, az érintett iskoláktól bocsánatot kell kérni. Vajda József: Lépni kell, de egyik napról a másikra nem tudunk... — Amikor értesültünk arról, hogy az iskolánkat „kiprédikálták” az istentiszteleten, felkerestem a főiskola titkárát, hogy mitévők legyünk. Hivatalosan ugyanis csak a Népújságban megjelent nyilatkozatból tudtunk az esetről. Azt javasolta, hogy keressem fel személyesen a plébániát, és ott beszéljük meg a történteket. Találkoztam Felföldi László káplán úrral, és sikerült tisztáznunk néhány félreértést. — Mégpedig? — Először azt gondoltam, hogy a hitoktatás körül vannak problémák. A napköziből délután ugyanis mi csak a szülő írásos kérésére engedjük el a gyerekeket, de ezen a továbbiakban sem fogunk változtatni, mert felelősséggel tartozunk értük. Ha tehát a gyerek hittanórára jár délután, akkor is kell ez az írásbeli értesítés. A káplán úr megnyugtatott, hogy nem erről van szó, hanem a cserkészekről... Ők azt hallották, hogy mi megtiltottuk a cserkészgyerekeknek, hogy szakkörbe járjanak vagy kirándulásokon vegyenek részt. — Ón szerint alaptalan ez az információ? — Én is elgondolkodtam, hogy honnan származhat a feltételezés. Csak arra tudok tippelni, hogy szeptember 18-án, az úttörőcsapat vezetőségi megbeszélésén tényleg szóba kerültek a cserkészek. Hogy mi lesz velük szeptember 29-én, a fegyveres erők napján, amikor a hivatalos úttörőév kezdődik. A hetedik és nyolcadik osztályosoknak —- tantervi előírás szerint — ezen a napon honvédelmi oktatás van. A többiek kirándulnak. Na mármost: ez úttörőrendezvény, vagy nem? Jöhetnek erre a cserkészek, vagy nem? Az úttörőmozgalom ugyan megengedi a tagjainak, hogy cserkészek legyenek, a cserkésztörvény viszont fordítva megtiltja. Szó szót követett, lényeg, hogy a végén úgy döntöttünk: szeptember 29-én iskolai, tehát állami ünnep lesz, így a cserkészek is nyugodtan jöhetnek. A másik: a jutalmazás. Igen, az tény, hogy a csapatvezető figyelmeztette a többi pedagógust: nehogy véletlenül cserkészt javasoljanak valamilyen úttörő kitüntetésre. De hát ez érthető, ekkora ellentmondásba nem keveredhetünk. De az iskolai jutalmazásban, az oktatásban, iskolai rendezvényeken semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem érheti a őket. A további félreértések elkerülése végett ezt a napokban ki is hirdettem a gyerekek elgitt. — El a városban egy ilyen pletyka, hogy ebben az iskolában az egyik pedagógus felállíttatta a cserkészgyerekeket, és az egész osztály előtt megszégyenítette őket. Tud erről? — Végigkérdeztem a kollégákat: senki nem ismert el ilyen esetet. És én nem is hiszem, hogy ilyen volt. De az esetleges bizonytalanság okait is megérteném: negyven évig máshoz voltunk szokva, nehéz hirtelen átállni. Lépni mindenképpen kell, de egyik napról a másikra nem tudunk...
