Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-24 / 252. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. október 24., kedd GAZDASÁG—TÁRSADALOM 3.' Fogdában a lakásért éhségsztrájkoló cigányköltő Hány ember lakozik Sárközi Zoltánban? A tények dióhéjban. Szeptember 4-én éjjel betörtek Egerben, a Domus Áruházba. A tettesek — állapították meg az első vizsgálatkor a rendőrök — magukkal vittek három videomagnót, több távirányítót, s videokazettákat — összesen mintegy 117 ezer forint értékben. Az egyik hasznos kiindulópontot egy olyan ujjnyomat jelentette, amely ismerős volt már a daktiloszkóposok előtt. A kitört kirakatüvegen talált nyommintákat Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi nyilvántartó osztályának daktiloszkópiai alosztályán ellenőrizték. Amint a nyomszakértő hivatalos szakvéleményében leírja: hét ujj- és két tény ér - nyomot találtak alkalmasnak azonosításra. Kétségtelen, hogy az egyik ujjnyomat ugyanattól a személytől származik, aki az an- dornaktályai kultúrotthonba történt betörés elkövetésével gyanúsítható, ám kiléte még ismeretlen. A másik viszont régi ismerősé: Sárközi Zoltán 46 éves, életében eddig 11 alkalommal büntetett férfiúé, aki idáig csaknem 20 esztendőt töltött különböző büntetés-végrehajtási intézetekben. * Még bele sem vágunk a társalgásba Sárközi Zoltánnal, máris arról érdeklődik Csillag István r. hadnagytól, ügyének vizsgálójától, hogy mi lett a sorsa a Mai Nap című lap számára S. Nagy Istvánnal készített interjújának. Elkámpicsorodva veszi tudomásul, hogy kéziratát nem közölték, mi több, visszaküldték. — Még Kő Andrással beszéltem meg — fűzi hozzá magyarázatként —, ő mondta, ha van valamilyen cikkem, küldjem el nekik. S most itt van, nem közük. Egyébként aznap este gépeltem, amikor letartóztattak. — Ez hol történt, mégis lett valahonnan lakása? — Szó sincs róla, az irodában fogtak el, Budapesten, az V. kerületi Garibaldi utca 2/A-ban. — Milyen iroda ez? — Hát azé a szervezeté — emeli meg a hangját —, amelyet még Vácott a szigorított őrizetesek között szerveztünk. Annak pedig ez a pontos neve: szigorított őrizetesek és internáltak polgári jogi bizottsága. A nevében is szereplők, s a büntetés-végrehajtási intézetekből szabadultak érdekeiért kívánunk fellépni. — Mi a pontos célja a szervezetnek? — Szeretnénk elérni, hogy törvényileg szüntessék meg a szigorított őrizetet. Azért, mert alkotmányellenes. Azt is követeljük, hogy a börtönben és a szigorított őrizetben töltött időt számítsák be folyamatos munkaviszonyként! S ha valaki szabadul, és nem tud elhelyezkedni, ő is jogosult legyen munkanélküli segélyre! — Nem gondolja, hogy ezek a kinyilvánított célok felháborítják a társadalom becsületes többségét? — Miért? Akik fegyházban, börtönben, szigorított őrizetben vannak, valamennyien dolgoznak különféle üzemekben! Vácott például évi 140 millió forint volt a termelési érték. Igaz, ez a leggyengébb, Sándorházán ugyanakkor a lemezüzemben ez meghaladja az egymilliárdot!... Szóval, mondjuk, az illető letölti a bűncselekményért a két évét. Utána következik a szigorított nevű internálás. Ez az alkotmányellenes! Én négyezerkétszáz forinttal szabadultam 3 év és 2 hónap után. Mihez kezdjek ezzel a pénzzel? Főleg, ha se lakásom, se munkahelyem. Szociális segélyt is csak egyszer kapok, 1500 forintot... — Ahhoz mit szól: más rászoruló se nagyon jut többhöz, s akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a bűn gondolata is megrettenti őket. De folytassuk onnan, hogy Vácott megalakult tavasz- szal ez a bizottság. — Egy ember haláláig vártak. Július 24-én egyik társunk felgyújtotta magát! Ezután petícióval fordultunk a kormányhoz, 119 aláírással az igazságügyi miniszterhez, és Szűrös Mátyáshoz is elküldtünk kérvényt, 146 aláírással. Az utóbbitól kaptuk a választ, hogy a kerekasztal a napirendjére tűzte. Augusztus 11-én szabadultam. Levélben kértem Nyers Rezsőt a mielőbbi megoldásra. Ügy volt, hogy szeptember 14-én délután háromkor fogad, de akkor neki Győrbe kellett mennie. Átadta Fejti Györgynek, ő azonban szintén aznap elutazott. Folyamatban volt az egyeztető tárgyalás Kulcsár Kálmánnal és az amerikai követtel is. Pozsgay Imrével személyesen beszéltem. A műszaki egyetemen a reformpárti esték keretében tartott előadást, a szünetben mentem oda hozzá. Átadtam neki a közleményünket. Ő azt válaszolta: nyitott kapukat döngetünk. Dehát miért akkor nyűik meg a kapu, amikor egy ember már meghalt?! * Időközben az egri betörés ügyében folytatódott a nyomozás. Hercegről— ez Sárközi alvilági gúnyneve — egyelőre senki nem tudott semmit. Két tanú azonban sokat segített. Egyikük azt mondta el, hogy Sárközi egy éjjel batyuval állított be hozzájuk. Abban négy videokazetta volt, s ott hagyta megőrzésre. A rendőrség lefoglalta. Leányfél- testvére is vallomással szolgált: hozzá azzal vitt Herceg egy Fisher típusú videomagnót, hogy Budapesten dolgozik majd, s a munkájához van szüksége rá. Egyáltalán nem meglepő, hogy az asszonynál lévő és szintén lefoglalt video gyártási száma egyezik az áruházból eltűntével... Ujjnyomat — mint ismeretes, minden emberé sajátos vonásokat tartalmaz — és a zsákmány néhány darabja, hatásos bizonyítékoknak látszanak. Ezek mellé megint csak a tények kedvéért illesztjük Sárközi hosszú telexre rótt előéletét — a zsargon szerint priuszát. Tizenegyszer vonták jogerősen felelősségre. Legtöbbször lopásért, továbbá hamis vád, közokirat-hamisítás, rablás miatt. Erőszakos közösülés minősített esetét követte el 1978- ban, amikor 8 és fél év fegyházzal sújtották, s elrendelték a szigorított őrizetét. Utoljára 1987-ben büntették lopás miatt, ekkor egy év, 10 hónapot kapott. Ebből szabadultidén augusztus 11-én.. * — A Garibaldi utcai helyiség, ahol végül is elfogták, milyen célt szolgált? Hiszen augusztus közepén Egerben azért „tüntetett” éhezésével, mert nem volt lakása. — Azt kérem, a polgári jogi bizottság irodájának szántuk. Már folyamatban volt a cégbírósági bejegyzésünk. A kormánytól és a Soros-alapítványtól igényeltünk volna pénzt. — Az — nevezzük most már így — irodahelyiséghez hogyan jutottak hozzá? — Augusztus 25-én lefoglaltam a szervezetnek azt a lakatlan helyet. — Vagyis egyszerűen behatolt oda, ami önmagában legfeljebb önkényes beköltözés szabálysértése. Be is jelentkezhetett volna... — Hogyan?! — Először háborodik fel igazán beszélgetésünk közben. — Ellopták az ideiglenes személyi igazolványomat! Volt szigorított őrizetes társam, Koller László nagyon kellemetlen helyzetbe hozott. Még a sajtóhonoráriumomat is alig tudtam felvenni. Meg azután bűn- cselekmény elkövetésekor tettenérték, s az én papírommal igazolta magát...! — Korábban azt mondta, szervezetük célja azon szabadulókon is segíteni, akik nem tudnak elhelyezkedni. Ennek ellentmondani látszik, hogy ön nemigen keresett saját magának munkahelyet. — Egész napomat lefoglalta a bizottság ügyeinek intézése. Meg aztán igazolványom se volt... Egyébként úgy volt, hogy Hor- nyák Tibor főszerkesztő felvesz az Ellenzék című laphoz, vagy mehetek az pj cigányújsághoz. Abban már megjelent néhány cikkem és versem. Jut eszembe — fordul Csillag hadnagyhoz —, ők nem küldték még a pénzt? A nemleges válasz hallatán kissé elszontyolodik. — On, mint hangoztatja, szellemi szabad foglalkozású. Mely témákat szeret igazán tollhegyre tűzni? — Sok mindennel foglalkozom. Vannak köztük börtönélmények, közéleti dolgok, visszás társadalmi jelenségek. Gyakran írok a cigányság sorsáról, életéről. A Pannon kiadó már elvállalta a Reflexiók című kötetem kiadását. — Honnan merítette az ismereteit a verseléshez? — Börtönben kezdtem el a gimnáziumot, azután az egri Szilágyiban voltam 1985-ben negyedikes levelezős. Monoron érettségizek, földrajzból kellett volna pótvizsgáznom október végén. Dehát ugye, most itt vagyok kénytelen lenni... — Azért azzal egyetért, hogy ezt saját magának köszönheti? — Nem, mert én azt a bűncselekményt, amivel gyanúsítanak, nem követtem el! — S az ujjnyomat, a féltestvére tanúvallomása ? — A nővéremnél három esztendeje nem jártam. Az pedig előttem rejtély, hogyan lehet ott az ujjnyomatom, ahol nem is voltam! Mellesleg az, hogy ide kerültem, mindenképpen a tanács, a lakáshivatal számlájára írható! — ??! — Többszörösen hátrányos helyzetű vagyok! — Dehát saját magát okolhatja csak! — Az igaz, hogy én sodródtam a társadalom peremére, de • erről nem csak én tehetek! — Hanem még ki? — A társadalom! Mert például a tanácsnak is elsősorban a hajléktalanokról* kellene gondoskodnia. Akkor nem szorulnánk rá arra, hogy kényszerhelyzetben elvegyük a másét. — Az emberek többsége ezzel szemben becsületes munkával szeretne boldogulni. Ez nem zavarja önt? — Nem tudom, hogy nem az a feltételezésem igazolódik-e be, ez az egész eljárás arra van, hogy fel akarják számolni a mi bizottságunkat! Szerintem nem véletlen, hogy épp az Országgyűlés előtt tartóztattak le. — Nos, Sárközi úr, a feltételezése szerintem akkor nem igazolódik be majd, amikor megszületik a jogerős ítélet... * A szellemi szabad foglalkozású férfiú „életfilozófiája”, továbbá irodalmár hajlama, iüetve gyakorlati tettei — bűncselekmények sorozata — furcsa kettős jellemet takarnak. Semmiképp sem elfogadhatót, sokkal inkább nyugtalanítót. Egyvalami azonban — egyelőre — megnyugtathat mindnyájunkat: Sárközi Zoltán égető lakásgondja megoldódni látszik... Szalay Zoltán Szamaraskordétól az UNJFA-üzemíg Gyöngyössolymoson Szabó Károly ácsmester — két évtizede — a vállalkozást szamaraskordéval kezdte. Nemrég magánvállalkozóként, családi munkaerő-megosztás keretében több mint 50 millió forint vagyoni készlettel UNIFA-üzemet létesített. A rutinos, jól képzett, 10 fős szakembergárda idén 5000 köbméter osztrák, magyar, szovjet, svájci akácot, fenyőt, juhart és tölgyet szeretne feldolgozni. Magas fokon előállított faipari termékek széles skáláját fogják értékesíteni — nagyrészt a nyugat-európai országokba. A magánvállalkozás... Frikk László targoncával mozgatja meg az óriási rönköket Benedek András a rönkvágóhoz adagolja a fát (Szabó Sándor felvételei — MTI) Marosán György: Fel kellett állítom Továbbítsa a kérésemet Pullai tágra nyűt szemekkel bámul rám, hogy mindezt köny- nyedén, szinte derűsen mondtam el. Ezt nem várta, ezt nem érti. — Nézze, Pullai elvtárs, nemrég magas szintű párt- és áüami delegáció járt Titónál, és újra hullottak a csillagok, repültek a medáliák, még olyanok számára is, akik annak idején a leghangosabban üvöltötték: halál a láncos kutyára. Dermesztő a csend, amikor elhallgatok. Pullai feszeng, kellemetlenül érzi magát, de én folytatom. — Amikor 50 éves lettem, Kádár teijesztett fel a legmagasabb állami kitüntetésre. Jól esett? Hát persze, hogy jólesett, de nem változtatott a véleményemen. Nem is hordtam soha, nem is fogom. Tavaly, 1968-ban 60 éves voltam. Maguk közül senkinek sem jutottam az eszébe. A munkás dalostársaimtól azonban olyan ajándékot kaptam, amilyent maguk nem tudnak adni. Mondja meg az elvtársaknak, nem kell kitüntetés. Értse meg, kedves Pullai elvtárs, nincs bennem harag és sértődöttség, csak azok közé az emberek közé tartozom és tartoztam mindig, akik egy jó szót, egy megfelelő időben adott elismerést mindig többre értékeltek, mint egy kitüntetést. Régen sem kértem és most sem kérek, csak annyit, amennyi kijár minden magyar állampolgárnak, akár tett vagy nem tett valamit. Egy éve itt van a PB-nél életrajzom második kötete. Olvasták. Döntsék már el, hogy megjelenhet-e. Ez nagyobb elismerés és gesztus lenne számomra, mint bármilyen kitüntetés. — De Marosán elvtárs —'szólt hirtelen Pullai —, ez nem tartozik hozzám. — Nagyon jól tudom, hogy ez Aczél elvtárs reszortja, de most maga továbbítsa ezt a kérésemet. Pullai végig ideges és zavart, sokszor elkomorul az arca. Én értem őt, de vajon ő ért-e engem? Amikor elhallgattam, kínos csend nehezedett ránk. Az ő idegei mondják fel először a szolgálatot. Nagyot sóhajtva megszólal: — Tudomásul veszem Marosán elvtárs a kitüntetéssel kapcsolatos állásfoglalását és továbbítom az elvtársakhoz. Lopva az órámra pillantok. Mindössze 20 perc telt el, amióta betettem a lábamat. Éppolyan derűsen hagyom ott, ahogyan érkeztem. Nem játszok cirkuszt Sétálok, gondolkodom. Utam a Batthyány-mécses felé visz. Ott van randevúm Skulival. — Miért hívták? Mi történt, Marosán elvtárs? — toppan elém. Egy szuszra mondom el a történteket. Néha megáll, felkiált. — Nem igaz, ha nem maga mondaná, nem hinném el. Ezért hívták? — Igen, — Érthetetlen. — Hát maga mit várt, Skuli? — Ennél többet és mást — feleli csalódottam. — Tudja, hogy ezek engem sakk-mattolhattak volna? Jobban mondva sarokba szoríthattak volna? — Magát, Marosán elvtárs? Mivel és hogyan? — Hát úgy, hogy behívnak és közük velem: „A könyve rendben van, ekkor és ekkor megjelenik, és magát mi a 25 éves fordulón kitüntetjük.” És én akkor kénytelen lettem volna igent mondani. Nemcsak azért, mert ez mégiscsak valami, hanem, mert van politikai érzékem és tudom, hogy ilyen gesztus visszautasítani több mint hülyeség. — Elképzelhető, hogy bajba kerül a könyve, Marosán elvtárs, mert nemet mondott? — kérdezi. — Itt minden elképzelhető. Az én könyvem nemcsak a politikai témája hanem még inkább a személyem miatt problematikus. Nézze meg a 25 éves évfordulóra meghirdetett pályázatokat vagy a megjelent könyveket. Melyik tudja vagy képes megközelíteni ezt a mindenben gazdag 25 évet? Talán Dónáth könyve. Az igazi írók hallgattak, mert nem mertek belevágni. — Nézzük a legfontosabbat. Mi ketten 1962. október 14-től államvédelmi, rendőrségi ügy vagyunk. Engem abban a házban eddig az adminisztratív vezetők, Biszku vagy Korom fogadott. Nem vonhatja kétségbe, hogy óriási a különbség. Nem Pullai, hanem a beosztása, a funkciója miatt. Vem haladás. Talán egyszer megszűnünk államvédelmi ügy lenni, és teljes jogú, makulátlan múltú, megbízhtató állampolgárokká válunk. — Mondja, Marosán elvtárs, elképzelhető, hogy maga lesz az egyedüli, aki nemet mert mondani nekik? — Elképzelhető, hogy éppúgy egyedül maradok, mint régen. Emlékszik, mit írt rólam az 1956-ban disszidált újságíró, Lendvai: „Egy egész oldalas in- terjút közöltek Marosán György- gyel, a baloldali szociáldemokraták egykori vezérével és 1956 után Kádár helyettesével. Ezt a nyugdíjas államinisztert 1962- ben minden tisztségéből eltávolították, miután személyes ellentétek miatt egyszerűen elhagyta munkahelyét a pártban. Valóban egyedüli eset ez a kommunista történelemben. De Marosán ma ismét szalonképes. Természetesen a további politikai jövő minden kilátása nélkül.” Eskulits dühös lesz. — Ez nem igaz. Maga hagyta ott őket. De egyet nem értek, Marosán elvtárs. Ha senki más, de Kádár jól ismeri magát. Mi vezethette őket? — Valamit csinálni kellett velem a 25 éves évfordulón. Magukból kiindulva arra gondoltak: adunk egy medált és akkor még jó fiúk is leszünk az emberek szemében. Nem Skulikám. Velem ezt a cirkuszt nem lehet eljátszani. (folytatjuk)
