Heves Megyei Népújság, 1989. október (40. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-23 / 251. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. október 23„ hétfő 1956. október 23. Egy nap, amely történelemmé vált Az 1956-os emlékeket Magyarországon sokáig csak suttogva, halkan mondták el az emberek. Olyan történelmi időszak volt ez, amely átalakította hazánk sorsát. Több elnevezés forog közkézen az október 23. és november 4-e közötti időszakról: forradalomnak, népfelkelésnek, ellenforradalomnak, nemzeti tragédiának nevezik, elsősorban politikai szempontból. Ismét másként és másként értékelik azok, akik átélték ezeket a lázas napokat, s személyes sorsuk befolyásolja véleményüket. Nehéz igazságot tenni. Egy biztos: mindenkinek lehetőséget kell adni ahhoz, hogy meggyőződése, hite, elvei szerint emlékezzen. Csak azt nem lehet még egyszer eltűrni, hogy a nemzet emlékezetéből száműzzék ezt az időszakot. Összeállításunkban fölidézzük az 1956. október 23-ig vezető út néhány állomását, ebben a Tizenkét nap, amely... című, nemrég megjelent kötetet hívtuk segítségül, amelyet Ómolnár Miklós szerkesztett. Mellette lapunk ebben az időszakban megjelent számaiból láthatnak néhányat. 1956. február Az SZKP XX. kongresszusa. A küldöttek egyperces néma felállással adóznak J. V Sztálin és a munkás- mozgalom nagy halottai emlékének. Nyikita Szergejevics Hruscsov megtartja Sztálint leleplező titkos beszédét. Magyarországon és a Szovjetunióban rehabilitálják Kun Bélát. március A DISZ Petőfi-kö- rének első rendezvénye. Rákosi Mátyás Egerben a megyei pártértekezleten elismeri Rajk Lászlóártatlanságát, de a felelősséget a szovjet Berijára, illetve az államvédelem magyar vezetőjére, Péter Gáborra hárítja. Az írószövetség taggyűlésén Lukácsy Sándor írodalomkriti- kus Júdásnak nevezi Rákosi Mátyást. A taggyűlést felfüggesztik, Lukácsyt kizárják a,pártbol. Sar- kadi Imre a Szabad Népben „anarchisztikus kijelentésnek” nevezi Lukácsy nyilatkozatát. A XIII. kerületi pártaktíván Litván György tanár kijelenti: — Meg kell önnek végre mondani, Rákosi Mátyás elvtárs, hogy a magyar nép nem bízik tovább önben! * május A budapesti pártaktíván Rákosi Mátyás elismeri hibáját a személyi kultusz támogatásában, a törvénysértések eltűrésében. * június 6-a Nagy Imrét 60. születésnapján felköszönti Kodály Zoltán, Veres Péter, valamint Czottner Sándor bánya- és energiaügyi miniszter. * június 18-a A Petőfi-kör vitáján Rajk László özvegye büntetést követel azok számaira, akik tönkretették az országot, megrontották a pártot, elpusztítottak ezreket, és milliókat boldogtalanságba taszítottak. június 27-e A közgazdász-, történész- és filozófusvita után sajtóvita a Petőfi-kör rendezésében, a Váci utcai tisztiházban. tmtc rnntaau tgtsúuimi Déry Tibor a rendszer szerkezeti megváltoztatását követeli. Lo- sonczy Géza állást foglal Nagy Imre rehabilitációja mellett. június 28-a Munkáslázadás Poznanban. 50 ezer munkás vonul az utcára, kenyeret és szabad választásokat követelve. Sortűz. 50 halott, 300 sebesült. * június 30-a Az MDP Központi Vezetőség betiltja a Petőfi- kört. * július 18 — 21-e Mikojan Budapesten a Központi Vezetőség ülésén lemondásra szólítja fel Rákosit, aki az előző napokban még körülbelül négyszáz fős le- tartóztatási listát állít össze. Az új első titkár Gerő Ernő. Kádár János is bekerül a Központi Vezetőségbe. * Mikojan továbbutazik Brioni szigetére Titóhoz, Rákosi Moszkvába távozik. * szeptember Az MDP vezetősége határozatot hoz a személyi kultusz maradványainak megszüntetéséről, és arról, hogy magyar állampolgárságú élő személyről nem szabad vállalatot vagy intézményt elnevezni. Átkeresztelik többek között a Rákosi Mátyás Műveket és a Rákosi Mátyás-ösztöndíj at. Az írószövetség közgyűlésén a párt jelöltjei helyett Tamási Áront, Németh Lászlót, Kassák Lajost, Fodor Józsefet, Déry Tibort, Zelk Zoltánt, Benjámin Lászlót, Kuczka Pétert stb. választják a vezetőségbe. október 1-je Befejeződik a többnapos, forró hangulatú diákgyulés a Színház- és Film- művészeti Főiskolán. Az első számú szónok: Csurka István. * október 4-e Rövid közlemény tudatja a Szabad Népben, hogy 6-án újrahantolják Rajk Lászlót és három társát. A megfogalmazás szerint Rajk László mártírhalált halt. * A nyugati határon befejezik az aknazár felszedését. * Nagy Imre levelet intéz az MDP központi Vezetőségéhez, amelyben a pártba történő visz- szavetele esetén kompromisz- szumkészségét hangsúlyozza. Átadják a begyűjtési verseny dijait. Október 5-e Letartóztatnak egyes ÁVH-s tiszteket (Farkas Vladimírt, Faludi Ervint, Szendi Györgyöt, Szántó Györgyöt.) * október 6-a Rajk László és társainak temetése a Kerepesi temetőben, több tízezer ember részvételével. Apró Antal (Rajk kivégzése idején is tagja a PB- nek), Orbán László, Münnich Ferenc, Janza Károly és Szász Béla mondanak beszédet. Apró Antal kijelenti: „Sokakban felmerül a kérdés: vajon mi a biztosíték arra, hogy hasonló törvény- sértések a jövőben nem fordulnak elő? Ez jogos kérdés. A biztosíték erre a part, a biztosíték mi magunk vagyunk, mert megvan bennünk a képesség és a szilárd Rendkívüli elhatározás, hogy tanuljunk a múlt hibáiból.” A temetés idején Gerő Ernő a Szovjetunióban tartózkodik, ahol a Krímben Titóval találkozik. * október 13-a Nagy Imrét visszaveszik az MDP-be. A PB-határozat szerint: „...jóllehet, követett el politikai hibákat, de ezek nem tették indokolttá pártból való kizárását. Ebben jelentős szerepet játszott Rákosi Mátyás elvtárs személyi elfogultsága.” A Gerő, Kádár, Apró, Hegedűs, Kovács István összetételű párt- és kormányküldöttség Jugoszláviába utazik. Közlemény Farkas Mihály letartóztatásáról. Sólyom László és kivégzett tábomoktársainak újratemetése (Illy Gusztáv, Belez- nay István, Révay Kálmán, Pórffy György). A kivégzett Koronái Béla és Horváth Hönigs- berg Ottó rendőrtisztek újratemetése. Beszédet mond Oszkó Gyula és Kopácsi Sándor. * október 16-a A szegedi tudományegyetem hallgatói elhatározzák a MEFESZ, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének újjáalakítását. (A szervezetet 8 évvel azelőtt beolvasztották a DISZ-be.) Az alakuló ülést 20-ra hívják össze. október 17-e Az írószövetség pártszervezete pártkongresz- szus összehívását követeli. október 18-a A DISZ vezetése elfogadja az egyetemisták követeléseit a fakultatív nyelv- oktatásról, az ifjúsági szervezetek nagyobb önállóságáról. október 19-e Kónya Albert oktatási miniszter bejelenti az egyetemi kötelező orosznyelvoktatás megszüntetését, a honvédelmi oktatás felülvizsgálatát. október 20-a A megalakulás után a szegedi MEFESZ képviselői Budapestre, illetve a főbb vidéki egyetemekre utaznak. Tájékoztatják a Petőfi-kör vezetőségét is a történtekről, az egyetemi ifjúság követeléseiről. Megkezdődik egy országos hálózat kiépítése. A megfogalmazott kívánalmak elsősorban az egyetemi ifjúság, az oktatás helyzetével, az egyetemi autonómiával, a tanszabadsággal és a diákság szociális helyzetével kapcsolatosak. Gyűlés a műszaki egyetem Hess András téri kollégiumában. A diákok döntése: ha követeléseiket — melyek elsősorban az életkörülmények, a tanulás feltételeinek javítására vonatkoznak — nem teljesítik két héten belül, tüntetni fognak. október 21-e Miskolcon a DIMÁVAG-ban létrejön az első munkástanács. A Borsod megyei első titkár, Földvári Rudolf támogatja a kezdeményezést. * október 22-e Diákgyűlések Budapesten, Szegeden, Miskolcon, Egerben, Pécsett és Sopronban. Nagyjelentőségű a miskolci diákparlament. Budapesten az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem DlSZ-bizott- sága nagygyűlést hív össze. Az előkészítő bizottság 25 pontos vitaanyagot dolgoz ki. •i''iníu4g'*“í-' ,.VJ. -isti'.*.' A szabadság véres zászlói Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszú harc alatt. . (Vörösmarty Mihály: Szózat, 1836.) 1956. október huszonharmadikán megmozdult az ország. Megrázta magát, és lábra állt. Az ifjúság kezdte, mint történelmünkben mindig. Nem lehetett úgy élni tovább, amilyen életet a nemzetre kényszerítettek. Marx mondotta, hogy forradalmat azok robbantanak ki, akiknek már nincs vesztenivalójuk. Túlzás nélkül mondható, hogy akkor az egész nemzet létéről volt szó. Talán belehaltunk volna, ha minden úgy megy tovább, ahogyan ment. Más kérdés, hogy minden cselekvés ellencselekvésbe ütközik. Ez a fizika törvénye. Ha valamely edényben a víz forrni kezd, leghelyesebb levenni a tűzről — vagyis: megszüntetni a forrás okát —, és akkor a víz természetes állapota helyreáll. De közben a forrás során kipusztultak a kórokozók. A víz ismét egészséges. Viszont, ha oktalan kezek leszorítják a fazékfedőt, a forrásban lévő víz akár robbanást is okozhat, így próbálták oktalan kezek a fedőt ránk szorítani. Ebből erőszak támadt. Erőszak erőszakot szült. A pár órás szabadság zászlói bevéreződtek. Nem először történelmünkben. Érdemes elmélkedni FORRADALOM szavunkon. Nagy kifejezőerejű, régi magyar igéből képzett főnév. Forrni, buzogni — nemcsak forrásvíz létét jelenti ez az ige, hanem megtisztuló forrást is. A must is forr, amíg bor lesz belőle. A forradalom tehát egy jó ügy felé haladás folyamatát jelzi, történelmi pillanattá sűrítve. A forradalmakat általában — nem mindig — leverik ugyan, de a történelem folyamán mindig, kivétel nélkül, mégis eredményt hozhat, mert soha, semmiféle forradalom leverése után nem állt vissza az a helyzet, mint a forradalom előtt. így történt ez nálunk is; bármiféle büntetőintézkedések születtek is légyen, az ország élete megváltozott. Ily módon tehát a forradalomnak értelme volt. Viták folytak és folynak az október huszonhármadig események szabatos meghatározásáról. Felkelés? Lázadás? Ellenforradalom? Hát, ha az uralkodó viszonyok jiLLEN, akkor ám legyen. Viszont mégis évtizedek óta berzenkedünk az ELLEN kifejezés miatt, és joggal. Mert ez a megmozdulás, ez a népfelkelés nem csupán valami ELLEN, hanem valamiÉRT történt. A hazáért, a nemzetért, szabad, emberi életért. Értünk, mindannyiunkért. A jövőért, ami a mi mánk. Mi ma 1956. október hu- szonharmadikának jövendője vagyunk. És mi lesz a mi jövendőnk? Éz a mi nagy felelősségünk, 1989 őszén. Történettudósok dolga, hogy szabatosan meghatározzák és előadják: mi történt, hogyan történt. Mitől véreződtek be a zászlók. Ahol szakad a gát, ott a legtisztább víz is hord sok szennyet. Ámde a tudománytól függetlenül, a dolgokat KI KELLETT VOLNA BESZÉLNI MAGUNKBÓL. Az elmúlt néhány évtized legártalmasabb vétkeinek egyike, hogy ötvenhatról nem lehetett nyíltan beszélni. Vagy hallgatni kellett róla, iskolában és munkahelyen, vagy egy utólag szerkesztett, részleteiben talán igaz, de összvalóságában félrevezető, hamis történetet kellett tudomásul venni. A nemzet azonban emlékezett, és tudta, mi az igazság. Nagy tanulság, hogy nem szabad egy súlyos traumát, bárkinek lett légyen is igaza, elfojtani, kibeszéletlenül hagyni. Nem hiábavaló a keresztény egyház nagy lélekkönnyítő találmánya, a gyónás, és az ezt követő bűnbánat. Meg a lelkiismeret vizsgálata. Elfogadom, hogy aki bármely oldalról halottját siratja, az az ő halottja, és joga van elsiratni, akár a rádiónál elesett katona, akár egy eltévedt lövedék által halálra sebzett járókelő, akár a Kossuth téri mészárlás áldozata. De a lelkünk egészsége érdekében mindezt ki kell (kellett volna) beszélni. A történelem egyetlen eseményét sem lehet azzal elfojtani, ha a szőnyeg alá söpörjük. Viszont, ha a dolgokat kibeszéltük, MEGBESZÉLTÜK, megismertük, ha a gyerekek értelmesen megtanulhatják az iskolában, mi történt és miért történt — akkor a lelkünket rendbe tettük. De ennél tovább kell lépni. Ha a dolgok feltárása semmi másra nem vezetne, mint újabb bosszúra, haragra, gyűlölködésre: akkor a nemzet nem jut előbbre egy tapodtat sem. Tisztán kell látnunk, ámde nemcsak a múltat: a jövőt is! Ez a mi nagy felelősségünk ma, 1989 őszén. Milyen érdekes, hogy a magyar nemzet nagy eseményeit évszámokkal jelöli, és az évszám puszta kimondása egyszersmind állásfoglalás. Figyeljük csak: ha azt mondom: „negyvennyolc” — mindenki 1848-ra gondol. „Nem enged a negyvennyolcból” — ilyen közmondás született annak jelzéséül, hogy valaki szilárdan hű az elveihez. Ilyen szó a tizenkilenc is. „Tizenkilences”: a tanácsköztársaság híve. Sem 1945 előtt, de még utána sem jelentett jót ez annak, akire rámondták. És most itt van a mi ötvenhatunk. Nekem ez az évszám mond a legtöbbet, éppúgy, mint ahogyan negyvennyolc. Negyvennyolc se volt hiábavaló, még ha elbukott is Világosnál negyvenkilencben. A kiegyezés s az ezt követő fellendülés negyvennyolc közvetett eredménye. Tizennyolc év telt el 1849-től a kiegyezésig. Kívánjuk magunknak, hogy az 1956 óta eltelt harminchárom esztendő után nálunk is fellendülés következzék be. A „nagy béke” korszakára — 1867-től 1914-ig — az volt jellemző, hogy miközben a nemzet tudta, tanította, kibeszélte magából negyvennyolcat és Világost és az aradi vértanúkat és Batthyány gróf halálát és Széchenyi pusztulásának okait: nem állt bosszút, nem hirdetett megtorlást, hanem együtt építette az országot azokkal, akik ellen véres zászlók alatt fegyverrel küzdött, beleértve a királyt, Ferenc Józsefet. Helyezzük el a sírokon az emlékezés koszorúit, tisztelegj ünk a véres zászlók előtt, de nézzünk előre, és tegyünk valamit a hazáért, saját jövőnkért. A halottak, az áldozatok üzenete is ez, hiszen az evangéliumban olvashatjuk: „senkinek sincsen nagyobb áldozata, mint aki életét adja övéiért” — aki pedig meghalt, az, mint az elvetett búzaszem, szellemében feltámad.
