Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-05 / 209. szám

4, KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 5., kedd Egy hét. . A KÉPERNYŐ ELŐTT Szürke szombat Bemutatkozik: Haumann Péter Egyre nehezebben viselem el a reformköntösbe préselt szóla­mokat. Többek között azért, mert az efféle hittételek valódi­ságát mind sűrűbb és vaskosabb áremelések kérdőjelezik meg. Nos, ilyesfélékkel rontották el szombat esténk egyébként sem rózsás hangulatát. A Híradó gondoskodott a cseppet sem szívderítő informá­ciókról. Hallhattunk üresen csengő ígéreteket, lagymatag vagy harsányabb megnyilatko­zásokat, megtudtuk: szeptember negyedikétől miért fizetünk majd többet. Arról is értesül­tünk, hogy ezzel koránt sincs vé­ge a játéknak. Nyugodjunk meg: hamarosan következik a folyta­tás. Ezek után tessék kérem szóra­kozni, kikapcsolódni! Még az a szerencse, hogy a műsor-összeállítók mintha szá­mítottak volna lehangoltságunk- ra, hiszen a XIII. nemzetközi Monte Carlo-i cirkuszfesztivál című svájci filmet vetítették. Tanúi lehettünk annak, hogy milyen csodákra képes az emberi tehetséggel társult kitartás, aka­rat. Nemcsak a díjazott számok kápráztattak el minket, hanem valamennyi, hiszen a porondra lépők az összes műfajban a leg­rangosabb szintet produkálták. Önkéntelenül is eszembe jutott: milyen jó lenne, ha — átvitt érte­lemben fogalmazva — ennek lega­lább töredékére képesek lennének tönkrement gazdaságunk nem ép­pen artista hajlamú irányítói. Mi tagadás: irigyeltem a kisi­mult arcokat. Annak a közön­ségnek nem kell aggódnia ami­att, hogy mit hoz a jövő. Nekünk viszont a bosszanko- dás jutott osztályrészül. Először a Banditák Milánóban, ez az olasz cégjelzésű alkotás sugároz­ta a hamisítatlan unalmat. A for­gatókönyv három szerzője — köztük volt a rendező Carlo Liz- zani is — életből ellesett, ám mégis vérszegény, feleslegesen okoskodó betétekkel megspé­kelt cselekményt fabrikált. Eb­ből a nehezen emészthető egyve­legből sajnos nem hiányzott a di­daktikus, az erőszakoltan peda- gógizáló jelleg sem. A reményt persze nem szabad feladni, így aztán átkapcsoltunk a kettes csatornára. Egy ameri­kai műből, A főnök szeretőjéből értesültünk arról, hogy — jelké­pesen szólva — valamikor min­den virág elhervad. Ugye, ne folytassam? Modern szósszal leöntött giccses alap­helyzettől, illetve kifejlettől ria- doztunk. Végül jött a csak éjszaka poli- tizálóknak a Napzárta. A diskur­zus seregnyi résztvevője a lakás- helyzet abszurditását magyaráz- gatta. Sok hűhó — semmiért. Az elégedetlen százezrek vi­szont a kiutalásra várnak. Tegnapelőtt óta, s valószínűleg holnapután is... Pécsi István Csak azért is Szindbád Azt mondja a barátom, hogy már nem nézi meg Huszárik Zol­tán filmjét, a Szindbádot. Fáj ne­ki minden kockája. Érzékenyen érinti a több mint tíz évvel ezelőt­ti álom, az az érzékenység, ahogy ez a korán elment filmes megra­gadja a világot. Lehet, hogy igaza van. Annak idején én is többször megnéztem ezt az alkotást, mert a szépség és a teljesség iránti igényt keltette föl a közönségben. Egy kiábrán­dult, mozdulatlan társadalom­ban megéreztette, hogy vannak az életnek törékeny értékei. Em­lékszem, szinte betéve tudtuk néhány sorát. Amikor vendéglő­be mentünk, felidéztük, hogy miként szólt Szindbád a pincér­hez. „Vendelin fiam!” — intett, s megrendelte a gesztenyével töl­tött pulykát, miután előzőleg vé­gigette az étlapot. Közben nők­ről beszélt, az élet múlandóságá­ról, titkairól. Tudott valamit, amit mi már azelőtt elfelejtet­tünk, mielőtt megtanulhattuk volna. Mert mi is Szindbád rejtélye? Ö az álmok hajósa, a múlt őrzője. Számára nincs elvesztett hangu­lat, képes arra, hogy megragadja a múló időt. S ez egy olyan or­szágban, ahol a kollektív felejtés volt az éppen aktuális jelszó, va1 lósággal forradalmi jelképnek számított Huszárik Zoltán film­je. Azt a reményt sugározta, hogy nem lehet eltüntetni sem­mit, minden, ami megtörtént vagy megtörténhetett volna, az mindnyájunk emlékezetének ré­sze. Szindbád — ha úgy tetszik — a polgári értékek letéteményese, az ő alakjában sűrítette össze Krúdy Gyula nyomán a zseniális filmes az emberi méltóság min­den elemét. Nem lehetett volna olyan tel­jes ez a kép, ha nem jön létre a ta­lálkozás, s nem Latinovits Zol­tán játssza Szindbádot. Színészi, emberi csúcsa (ez magánvéle­mény) az az alakítás, melyet eb­ben a filmben nyújtott. Szinte nem is kell játszania, a szó eredeti értelmében alakítania a szerepet, mert ő maga, akit hajnalban hol­tan visz a konflis, aki árnyként megjelenik az elhagyott nők ab­lakánál, aki oly szenvedéllyel szürcsöli a jóízű húslevest. S hogy ma miért fáj mégis so­kaknak ez a film? Egy nemze­déknek adott vigasztalást, re­ményt a több mint tízéves mű, s ez a korosztály most úgy érzi, hogy sok mindent elvesztett ez alatt az évtized alatt. A hitet nem könnyű pótolni, s új álmokat ál­modni sem egyszerű. Ami annak idején enyhet adott, s arra figyel­meztetett, hogy teljesebb életet lehetne élni, az mára már sajgó seb. Inkább azt juttatja az eszünkbe, hogy lehetett volna másként, lehetett volna embe­ribben élni. Csak azért is Szindbád: vala­hogy mégis föl kell tárni a forrá­sokat, megkeresni azt, ami talán nem veszett el végérvényesen. Jusson inkább ez eszünkbe erről a filmről, amely mégiscsak vala­milyen alternatívát jelenthetett. Gábor László Tizenhat nap az örök városban Dalosaink Az ember tragédiája római előadásán Rendkívüli élmény adatott meg egy tizenkét tagú Heves megyei kó­rusnak. Június végétől július közepéig Rómában léptek fel, mégpe­dig az egyik legjelentősebb magyar dráma, Az ember tragédiája olasz nyelvű előadásán. A római színművészeti főiskola végzős nö­vendékei játszották el Madách Imre darabját, különleges módon. Mivel a szokatlan előadásról nem szerezhetett tudomást a magyar közönség, ezért a kis együttes vezetőjét, Szemán Bélát, a Heves Megyei Teszöv kulturális főmunkatársát kértük meg arra, hogy szá­moljon be erről az eseményről. ACCADEMIA NAZIONALE D'ARTE DRAMMATICA «SILVIO DAMICO» con il patrocinio dell’Accademia d’Ungheria in Roma La S. V. é invitata alia príma nazionale dello spettacolo LA TRAGÉDIA DELLTJOMO di IMRE MADÁCH Regia GIORGIO PRESSBURGER Scene e Costumi Musiche a cura di ELENA MANNINI PAOLO TERNI TEATRO STUDIO «ELEONORA DUSE * Roma - Via Vittoria, 6 - Dal 3 al 10 luglio 1989 alle ore 20,30 II Direttore . II Commissario Governativo Prof. Luigi Maria Musati On. Prof. Mario Pedini Meghívó a római színiakadémiások vizsgaelőadására: La tragédia dell "uomo, azaz Az ember tragédiája — A római színművészetisek- nek Hubay Miklós drámaíró és esztéta tartott előadást Az ember tragédiájáról — beszél az előz­ményekről. — Akkor merült fel az ötlet, hogy ezt tanulják be vizsgaelőa­dásnak. Hubayt keresték fel, aki nagyon örült ennek az ötletnek, s vállalta is a dramaturg szerepét. A rendező ráadásul annak idején tanítványa volt Pozsonyi György néven, most Giorgio Pressbur- gerként tevékenykedik. Ö vette fel a kapcsolatot a római magyar akadémiával, mondván, hogy kellene a játékhoz egy magyar kórus. — Hogyan jutottak el végül is önökhöz? — A felkérést a Termelőszö­vetkezetek Országos Tanácsá­hoz továbbították, ahonnét plé­dig hozzám fordultak. így alakí­tottuk meg alkalmi együttesün­ket a füzesabonyi Tinódi-kórus- ból, illetve az egri Movendóból. Mindenki örömmel vállalkozott erre a különleges feladatra, s jú­nius 25-től megkezdtük a mun­kát. A következő időszakra teljes ellátást és zsebpénzt kaptunk. — Volt-e valami elképzelésük arról, hogy mibe is csöppennek, mit vittek a tarsolyukban? — A dolog érdemi részéről sejtelmünk sem volt, csupán any- nyit tudtunk, hogy Áz ember tra­gédiájában kell közreműköd­nünk, s XV - XVI - XVII. szá­zadi egyházi énekeket és szép magyar népdalokat várnak tő­lünk. De aztán hamar belekerül­tünk a próbák sűrűjébe, a szín- művészeti akadémián gyorsan be kellett illeszkednünk a he­lyünkre. Hamar kiderült, hogy melyik résznél milyen zenei mo­tívumra van szükség. A kórus mindennap több és több felada­tot kapott. Végül is az előadás során 35 esetben szólaltunk meg hosszabb és rövidebb ideig. Szo­rosan együttműködtünk a színi­növendékekkel (a főbb szerepe­ket végzősök játszották) s a ren­dezővel. Elsősorban ők szabták meg, hogy milyen módon szere­peljünk, de nem kis érdeme van a sikerben Szabóné Vass Márta szívós kamagyi munkájának, il­letve Fajcsák Attilának, aki furu­lyával és tekerőlanttal is kísérte a játékot. Nemcsak a hagyomá­nyos énekkel kellett bekapcso­lódnunk a produkcióba, hanem például a falanszterjelenetnél a rendező kívánságára jajgatással érzékeltettük az anya fájdalmát, amikor elvesztette gyermekét. De természetesen a fő felada­tunk az volt, hogy az egyes része­ket zenei betétekkel tagoljuk. — Már ebből is kiderül, hogy nem egy szokványos színielőa­dásról volt szó. Milyen környe­zetben s milyen módon került színpadra Rómában a Tragédia? — Egy templomban rendez­ték meg az előadást, az oltár előt­ti részen helyezték el a színpadot. Mi úgy jelentünk meg, akár egy angyalkórus, a karzaton. Más is azt bizonyítja, hogy nem kon­vencionális volt ez a játék: a sze­replők helyet cseréltek egymás­sal, majdnem minden egyes szín­ben más és más vette át a stafétát. — Gondolom, nem akármi­lyen erőfeszítés kellett ehhez a sa­játos produkcióhoz. .. — Valóban, erőteljes tempót diktáltak. Délután öt órától haj­nali fél 3-ig zajlottak a próbák, nagyon kemény volt ez a munka. A szép játék minél nagyobb tel­jesítményre ösztönzött bennün­ket is, igyekeztünk minél jobban megtalálni a megfelelő dalokat, s kitűnő hangzást nyújtani. Annál is inkább fontos volt ez, mivel nem állt rendelkezésre különle­ges díszlet, szinte csak egy asztal és két szék. így különlegesen fontos volt a hangulat megterem­tése; például az Édent madár­hangot idéző furulyaszóval jelez­tük. — Hányszor adták elő ezt a művet Rómában, s milyen kö­zönség előtt? — Nyolc előadás volt, s ezt a különleges élményt egyszerre mindössze ötvenen élhették át. Ennek ellenére szakmai körök­ben nagy visszhangot kelthetett, mivel sok szakember jelent meg, ezenkívül jöttek a rokonok, a végzős növendékek szülei, de ér­dekes módon egyszer odavető­dött egy hattagú magyar kirán­dulócsoport is, Borsod megyé­ből. Több újságíró is megtekin­tette a produkciót, így például a vatikáni rádió egyik munkatársa, aki elismerő szavakat írt egy új­ságban a látottakról. — Bizonyára sok élményük volt az ott töltött napok alatt. Mi­re emlékeznek legszívesebben? — Elsőnek talán azt említe­ném, hogy összebarátkoztunk a rendezővel és a színinövendé­kekkel, mivel nagyon rendesen fogadtak, s jó hangulatban zaj­lottak a próbák és az előadások. Elégedettek voltak a ránk rótt feladat végrehajtásával, így alap­vetően sikeresnek könyvelhet­tük el küldetésünket. Sok egyéb élményünk is volt. Tizenhat nap alatt az örök városban mindent megnéztünk, amit megnézhet­tünk. Megkaptuk a pápai áldást, megnéztük a nevezetesebb mű­emlékeket, például a Kapitóliu- mot vagy a Colosseumot, és így tovább. De sok érdekességet föl tudnánk még idézni. Az egyik előadás során fölkeresett ben­nünket egy idősebb hölgy, aki a rendezőnk, úgymond Pressbur- ger tanár úr után érdeklődött. Bemutatkozott, hogy ő Perczel Zita, s elmondta, hogy most hív­ták meg, hogy játsszon el egy 90 éves asszonyt, s szeretne tanácsot kérni ehhez. Amikor beszélget­tünk vele, nagyon dicsérte az előadást, mondván, hogy élete során sok Madách-értelmezést látott, de ilyen megkapót még nem. — Amit elmondott, az alapján életre szóló élmény marad ez az út. — Nagyon keveseknek adatik meg hasonló lehetőség. Egy kis amatőr kórus életében mindene­setre soha vissza nem térő alka­lom ez. Végül hadd soroljam föl együttesünk tagjait, akikkel kö­zösen vívtuk ki ezt a sikert: Faj­csák Attila, Dudás Anna, Illyés Ágnes, Isóczky Marianna, Kocz- ka Iván, Varga János, Szabóné Vass Márta, Császi Csaba, Ga- lajda Gyula, Kiss Anikó, Kovács Judit, s jómagam. Azt hiszem, valóban soha nem felejtjük el ezt az utat. Gábor László Schwarzenegger, Bronson — videón A Mokép szenzációs szerződése Az elmúlt hónapiokban a leg­régibb film- és videofilm-forgal­mazó cég, a Mokép nem tudta felvenni a versenyt az új vetély- társakkal. Hagyományai zavar­ták megújulását, a videopiacon azonban — meglepetésre — eredményes lépéseket tett: szer­ződést kötött a Columbia Pictu­res International Videóval, amelynek alapján 100 amerikai film videoforgalmazási jogát megvásárolta. A Mokép munka­társai több mint 1000 műből vá­logattak. Augusztus 29-én sajtó- tájékoztatót tartottak, amelyen beszámoltak a szeptember else­jén induló szerződés részleteiről. Kezdetben a csomagból 30 film lesz elérhető, míg a többit 2 — 3 hónap múlva sokszorosítják. Az összeállítás néhány filmjét magyar mozikban már bemutat­ták (Szelíd motorosok, Aranyos­kám, Kína-szindróma). A több­ség azonban csak a feketepiacon volt beszerezhető. A Columbia­filmek az elmúlt két évtized programadó alkotásai, sikerlis­ták állandó darabjai. A műfaji arányokat tekintve vannak akci­ófilmek (A nagy bunyós — Bronsonnal), sa/i-művek (Pók­ember, Vámpírok bolygója), thrillerek (Laura Mars szeme), krimik (Bosszúvágy II.), kaland­filmek (Aki király akart lenni, Conan, a pusztító, A mélység, Navarone ágyúi). Az átvett filmek között sok horror is található. A borzonga- tás nagymestereinek, Carpenter- nek és Brian de Pálmának a film­jei is jelen vannak az összeállítás­ban. Az Alibi-test (Body Doub­le) és a Christine-Stephen King rémregényének a feldolgozása. Híres rendezők eddig csak szaki­rodalomban szereplő művei is el­jutnak most a nézőkhöz: így töb­bek között Alan Parker Oscar- dijas Éjféli expressze, Kubrick dr. Strangelove c. alkotása. A szexfilmekből is bőséges lesz a választék: kölcsönözni le­het az Ágyról ágyra, Kemény pornóvilág és a Madame Claude című világhírű erotikus műveket. A címek már mintegy a film tartalmát is előlegezik: Ingerlő idomok, Szenvedélyes bűnök. A Columbia-sorozat azok számára is vonzó, akik a sztárok filmjeit keresik. Bemutatják Se­an Connery, AI Pacino, Peter Sellers stb. műveit. A kétéves szerződés anyagi részleteiről a Mokép nem adhat tájékoztatót. A kazetták minősé­gét a Columbia úgy is garantálja, hogy csak az általa ellenőrzötte­ket lehet forgalomba hozni. A titkok is világszínvonalúak. Vagyis, minden helyén van, csak egy kis hiányosság van. Ezek a filmek nem maiak, a legutóbbi 1986-ban készült. Vajon mikor jutnak el hozzánk az újak, a'88 — 89-es évjáratúak? Mennyit kell várnunk? Hernádi Ferenc Csak röviden! Nem érdemes a kapott sebe­ket nyalogatni. Pláne, ha olyan helyen vannak, ahová nem ér el az ember nyelve! * Egyszer végre kimondta azt, amit gondolt... Azóta nem jut eszébe semmi. * Kollégám szerint fogalomza­varban szenved a főnökünk. Mi­közben a szocializmus építéséről papol, rabszolgának néz ben­nünket. * Italbolti meditáció: „Elitta már az e hetit?” * Peches ember... Meg akarta védeni a disszertációját, de nem támadta meg senki! * Azt mondják, óriási változá­sok tanúi vagyunk... Valóban. Én is észrevettem, hogy a szőr- szálhasogatásról egyesek áttér­tek a szócséplésre. * Az illető nagyon félti az irhá­ját... Persze, érthető. Mindjárt a magyar határhoz érünk, és jön­nek a vámosok. * Elkötelezett ember a kollé­gám. Fűnek-fának tartozik. * Nem minden a protekció! Az előbbre jutáshoz fejre is szükség van... Főleg olyanra, amelyik bó­logat. * A javakat nem lehet igazságo­san elosztani. Ebben a tévhitben csak az hisz, aki az osztást irá­nyítja. * Vadász szeretett volna lenni, de nem kapott fegyverviselési engedélyt... Most beéri azzal, hogy frázisokat pufogtat. Kiss György Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents