Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)

1989-09-30 / 231. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. szeptember 30., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Felújításának befejezése al­kalmából szeptember 10-én felavat­ták a nagy hí­rű szegedi zsi­nagógát. Az avatóünnepsé­gen Schöner Alfréd főrab­bi, az Orszá­gos Rabbita­nács elnöke mondott be­szédet. Az 1900-tól 1903-ig Ba- umhorn Lipót budapesti épí­tész tervei alapján épült zsinagóga ma régi szépségé­ben pompázik. Az állapi, a Magyar Izrae­liták Országos Képviselete és a Szegedi Hit­község által biztosított ösz- szegek mellett adományok is segítették a felújítást. Ké­pünkön: Az istentisztelet. (MTI Fotó: Németh György) Felavatták a szegedi zsinagógát Nagy foci, nagy pénz Elmúlt az ünnep, lássuk a számlát — fogalmazta meg a La Repubb- lica a barcelonai EK-döntő után. A Steaua tétele elhanyagolható, minthogy Bukarest mindössze 200 jegyet kért. A Milan 70 ezer elő­vételben megvásárolt jegye a buzdításon és a látványon kívül egyéb érdekességet is takar. Nevezetesen 10 ezer személyautó és mintegy ezer autóbusz indult útnak a katalán fővárosba, s ez természetesen együtt járt a hozzávetőlegesen 40 millió lírát kitevő biztosítással, me­lyet a Mediolanummal kötöttek. Az útközben történt baleseteket, üt­közéseket a „Five viaggi” ügynökség rendezte. A felvonulásról, a nagy-nagy lelkesedésről a Canale-5 nevű tv-adó számolt be. Ide tar­tozik az is, hogy a Milan-klubok 444 autóbuszt és 22 charter repülő­gépet indítottak, köztük egyet Máltáról, egyet pedig Zürichből. (A legtehetősebb szurkolók magángépen utaztak.) A mérkőzés előtt 180 ezer tagja volt a Milan klubnak, amelynek a szponzora signor Berlusconi, akinek érdekkörébe tartozik a Mediolanum biztosító, övé a „Five viaggi” és természetesen a Canale-5 is. Egyébként a játék is nagy volt, mint tudjuk. Bölcsőtől a koporsóig A felnőttkor küszöbén Konfirmandus leányok Bogártelken (Kalotaszeg) (Mogyorósi Tibor felvétele, 1975) Az ember ősidőktől fogva arra törekszik, hogy az életút nagy eseményeit emlékezetessé tegye. Az úgynevezett „átmeneti rítu­sok” a születés, a felnőttkorba lé­pés, a házasságkötés, végezetül a halál tényét hozzák nyilvános­ságra. Kialakult szokásai vannak ezeknek, melyben nem kis rész jut az egyházi, újabban a polgári szertartásoknak is. A hagyományos magyar pa­raszti életben minden korosz­tálynak, sőt korcsoportnak meg­határozott szerepe és joga volt a közösség életében. A felnőttkor kezdetét a bérmáláshoz, konfir­mációhoz, az iskola befejezésé­hez valamint a helyi hagyomá­nyok szerint kialakított avató szokásokhoz kötötték. A bérmá­lás, konfirmálás, az ismétlőisko­la befejezése a felnőttkorba lé­pést jelentette ugyan, de csak az első lépést. Például Kalotasze- gen a II. világháború idején a már konfirmált 13-14 éves lány még csak növendéklánynak számí­tott, akinek a viselete már a nagylányokéhoz hasonlított, de jogai, szórakozási lehetőségei korlátozottak voltak. Somogy megyében a „saijú pulykák” kü­lön tanyáztak, a nagyobb lányok még nem engedték őket maguk közé. Gombosán a fiatal lány még nem mehetett a kocsmába mulatni, csak a házaknál rende­zett kisebb táncmulatságokon táncolhatott citerára. Vankóné Dudás Juli, a híres galgamácsai naív festő életrajzi indíttatású könyvében így fogalmazta meg a lány korcsoportok közti vi­szonyt: „Leghatalmasabbak vol­tak a 16 (17-18) évesek. Már a 19 éveseknek is törött a szarvuk, ha nem volt udvarlójuk. Legve­szedelmesebbek voltak a 16 éve­sek, azok nyargaltak a 13 évese­ken és a vénülőkön is. őket ra­jongták körül a legények, ők vol­tak az ezer hetesek, nem bírt ve­lük senki.” A korcsoportokat a templomi elhelyezkedés rendje is tükrözte. A 16-20 évesek az első sorba, a 14-15 évesek a másodikba, az éppen nagylánysorba kerülők a harmadik sorba állhatták. A teljes jogú nagylánynak, le­génynek már számos kötelessége és joga volt. Országszerte ban­dákba tömörültek a lányok és a legények, külön-külön. Szigorú­an őrködtek egymásra, az illem, a jó erkölcs betartására. Az el­adósorú nagylányt már az öltö­zetéről meg lehetett ismerni. Ka- lotaszegen a konfirmált lány pártát, a legény bokrétát viselhe­tett. A virágos ablak, vagy piros kukoricacső jelezte a hagyomá­nyos paraszti világban, hogy a házban eladósorú lány lakik. A legényeknek is több korcso­portja volt. Az igazi legénysorba lépést a legényavatás előzte meg. Erre többnyire 16-18 éves kor­ban került sor. Általában úgy történt, hogy az avatandó legény az idősebbek közül „kereszta­pát” választott magának, és a kocsmában áldomást fizetett a többi legénynek. A helyi hagyo­mány alakította a legényavatás időpontját,, mely gyakran far­sangkor volt. Az avatási szertar­tás is többféle lehetett. Volt, ahol borral „keresztelték be” a le­gényt, volt ahol pálca- vagy vesz- szőütéssel tették emlékezetessé számára a napot. Ettől kezdve teljes jogú tagja volt a legényban­dának. Ez ideig nem udvarolha­tott, este az utcára nem mehetett ki, mert az idősebbek elverték vagy elzavarták. A legényavatás­nál egy Vas megyei faluban így figyelmeztették az ifjakat: „Elmehetsz a lányokhoz, a kert alul az utcárul, Fölfekhetsz az ágyukra, ha fölengednek.” A legényavatásnak fontos ré­sze volt a lányosházak felkeresé­se. Például Kapuvárott az avató keresztapa vitte el először a le­gényt a kiszemelt lányhoz. A lányoknál nem volt szokás a legényekéhez hasonló avatás, de a legényavatás egyúttal a nagy­lánnyá avatást is jelentette a le­gényeknek megfelelő korcso­portú lányok számára. Tiszahá- ton, de másutt is az volt a szokás, hogy a fiatal lányt nénje vitte el a fonóba, de az ottmaradása attól fügött, hogy a legények érdek­lődnek-e már iránta. A felnőttkorba lépést gyakran a munkabírás szabta meg. Az a legény, aki már aratott, felnőtt­nek az a lány, aki már elsajátítot­ta az asszonyi munkákat, eladó­sorúnak számított. Ma egyre népszerűsödő szo­kás az iskolát befejező ballagás utáni családi ünnepség. Szinte kis lakodalmat rendeznek, szá­mos meghívott vendéggel, bősé­ges ajándékozással teszik emlé­kezetessé a napot. Ennek a szo­kásnak a kedveltsége is bizonyít­ja, hogy változó világunkban is szükségét érezzük annak, hogy megünnepeljük a felnőttkor kü­szöbére lépő fiatalt, és ezt a for­dulatot a velünk együtt élő ki- sebb-nagyobb közösség tudo­mására is hozzuk. T. Zs. Tudományos klshírek Hangyák háziállatai Számos hangyafaj levéltetűt, pajzstetűt stb. tart magának „há­ziállatként”, rendszersen lefeji annak édes váladékát. Cserében a hangyák megvédik „háziállata­ikat”, sőt „istállókat” is építenek számukra, esetleg együtt laknak velük. Olyan hangyákat is felfe­deztek, amelyek annyira ragasz­kodnak védenceikhez, hogy ala­pítandó új telepükre repülve őket is magukkal viszik. Egy dél-görögországi fenyő­erdőben megfigyelték a Plagio- lepis nevű hangyafaj rajainak a sziklák fölött röpködő és nászra készülő hímjeit és nőstényeit. Repülés közben minden nőstény egy-egy bíborlevéltetű lárvát tar­tott a rágói között. Párzás utána nőstények a lárvával együtt a ta­lajba fúrták magukat, s új bolyt alapítottak. így amikor az új hangyanemzedék egyedei kikel­nek, rögtön ott vannak az őket édes váladékkal ellátó „háziálla­tok”. Guruló nyugágy Érdekes járműre kapott sza­badalmat egy angol feltaláló (csak éppen az nem derül ki a szabadalmi igénybejelentésből, hogy mire akaija használni jár­művét). A jármű váza műanyag­ból vagy fémből készül, és olyan formájú, mint egy nyugágy, a két végén nagy gömb alakú kerekek­kel. A vezető fekszik a nyugágy­ban, és a lábával — vagy a kezé­vel — irányítja a járművet a forgó keréktengelyekre ható rudakkal. Éles kanyarokban a megfelelő irányba dőlve lehet segíteni a fordulást. A gömbök fölfújható műanyagból vagy gumiból ké­szülnek, s lágyan rugózik rajtuk a guruló nyugágy. „Boldogon élni, Boldogon boldogulni”... ...címmel ma 15 órakor a Boldogi Falunapok kereté­ben a helyi MSZMP szék­házban nyílik meg lapunk volt munkatársának, a Ma­gyar Távirati Iroda fotóri­porterének, Szabó Sándor­nak kiállítása. A tárlatot Kunkovács László neves fo­tóművész, az MTI Belföldi Képszerkesztőségének mű­vészeti szerkesztője nyitja meg. A gazdag képanyagból egy csokorra valót nyújtunk át kedvcsinálóul, melyek a falusi élet jellegzetes min­dennapjait örökítették meg.

Next

/
Thumbnails
Contents