Heves Megyei Népújság, 1989. szeptember (40. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-30 / 231. szám
% kérdés válasz — Halló, kedves Bujtor István! Bevezetésként kicsit kanyarodjunk vissza a múlthoz. Kíváncsi lennék arra, vajon az ön végső pályaválasztását mennyiben befolyásolták a családi vonatkozások? — Zolira gondol? (Latinovits Zoltánra. A szerk.) Hát, tulajdonképpen tényleg volt befolyás, de inkább picit negatív formában, hiszen ő már akkor nagyon tehetséges volt, nagyon az élen állt, amikor én még csak érettségiztem — tíz év volt közöttünk —, így nem is a színiakadémiára jelentkeztem, hanem a közgazdasági egyetemre. S éppen azért nem jelentkeztem — noha a középiskolában mindig megnyertem a szavalóversenyeket és a szüljátsző körnek is az egyik erőssége voltam —, mert féltem, hogy csak azért akarok színész lenni, mert a Zoli példája van előttem. De azért valószínilleg bennem is bizsergett valami — ha más nem, egy kukac —, mert az egyetemen ott folytattam, ahol a középiskolában ab- bamardt. Első éves koromban megnyertem a versmondóversenyt, egy országos egyetemi-főiskolai versmondó és színjátszó fesztiválon pedig a szavalatomért aranyérmet kaptam, s a da- rabunkbeli játékommal kiérdemeltem a legjobb alakításnak járó dijat. Ám továbbra sem kacérkodtam ezzel a hivatásai, mígnem jött a felkérés — egészen véletlenül — Máriássy Félixtől, hogy vállaljak egy szerepet a Karambol című filmjében. Nos, ez bizonyos fokig meghatározta a későbbieket is... — Napjainkban rendkívül nagy kultusza van Latinovits Zoltánnak. Sajnos, ahhoz, hogy őt méltóképpen értékeljék, meg kellett halnia... — Pontosan így látom én is. Zoli azon kevesek közé tartozik, akik ilyen szinten is képesek voltak „túlélni” a halálukat. Hála a jó istennek, ez mindig benne volt, róla már az életében is tudták, hogy zseni, nem csupán a halálát követően. Éppen ezért féltek tőle, s gáncsolták, ahol csak tudták. így utólag rengeteg barátja van. Olyan emberek verik most a mellüket, akiket nem is ismert. Ezen nem kell csodálkozni, ez jellegzetes magyar tünet. — Ön nem kizárólag színészként aratott sikereket, hanem rendezőként is. Miért határozta el magát arra, hogy a felvevőgép másik oldalán is megpróbálja, s milyen rendezőnek tartja magát? — Talán onnan kell kezdenem, hogy én elég sok rossz rendezővel és jó színésszel dolgoztam együtt. S miután mindig afféle „élkolompos” voltam, ügy gondoltam, megpróbálok nagyobb teret adni a színészeknek, s megkísérlek egy olyan helyet elfoglalni, ahonnan a legtöbbet segíthetek a kollégáknak. S hogy hogyan értékelem magam ezen a területen? Nézze, igyekszem színészként rendező lenni, azaz törekszem arra, hogy soha ne feledjem: az alkotás folyamatának középpontjában a szülésznek kell lennie, hiszen ő megy ki a függöny elé, ő áll a kamera előtt. Bujtor István: „Az első szerelmet a film jelentette...” Rendezés során én életemben még egy hangos szót nem szóltam, s inkább szolgálni igyekeztem a színészeket, mintsem taposni őket. — Filmjeiben hangsúlyozottan a szórakoztatásra törekszik, azaz nem akar — úgymond — „művészfilmet” készíteni. Nem félt-e attól, hogy ez nem mindenkinek tetszik majd? Egyáltalán, voltak-e valóban támadások? — Persze, természetesen. Egyesek ezt tényleg elítélik. Hiszen mindenkit irritál, hogy jön az utcáról egy ember, akinek az első filmjét mindjárt 1 millió 300 ezren nézik meg Magyarországon, s a Hungarofilm eladási listáján az élen szerepel. Az utána következő filmemnek 850 ezer nézője volt, a legutolsónak pedig — az Elvarázsolt dollár-nak, amit én írtam és én rendeztem — közel egymillió. Nos, persze, hogy ez sokakat bosszant. Meg aztán az is tény, hogy én nem akarok konkurálni az úgynevezett filmművészekkel, hiszen közülük az igaziakat maximálisan elismerem. Az a műfaj, amivel én próbálkozom — nézetem szerint —, egyfajta hiányt pótol hazánkban, mert ebből sokáig nagyon- nagyon kevés volt. Most, hogy megnyíltak a sorompók, már több van, s nagyobb is a verseny, de sokáig mindez nem így volt. Meggyőződésem, hogy nem az a művészfilm, amit nem néz meg a közönség. Például most láttam a televízióban az Eldorádót, ami egy fantasztikus, csodálatos alkotás, s aligha hiszem, hogy ennek nem lett volna közönségsikere. Újra csak azt mondom, a filmjeim bizonyos űrt töltöttek be. Mindig azt tartom szem előtt, amit az öreg Gundel Károly, a nagyapám mondott, hogy a vendégnek mindig igaza van, s a vendéget ki kell szolgálni. A közönséget is ki kell szolgálni, ha az embereknek az ilyen filmekre van igényük, akkor ehhez igazodni kell. — Tételezzük fel, hogy önnek saját filmgyártó vállalata van. Hogyan működtetné ezt ahhoz, hogy nyereséges legyen, hogy biztosított legyen a kasszasiker? — Ha tényleg lenne egy ilyen cégem, akkor mindenekelőtt nem úgy szerveznék egy produkcióra, ahogyan az nálunk a közelmúlt gyakorlata volt, vagyis hogy megnézik, melyik az a nap, amelyikre a legtöbb ember kell a forgatás során, s akkor azt a „legtöbb embert” szerződtetik le az egész film forgatásának időszakára. Ezzel szemben azt csinálnám, hogy közölném az illetőkkel, hogy na, öreg, te 18-án és 23-án játszol, s ezekre a napokra kapsz szerződést. Lenne tehát egy laza alapfizetés, amikor viszont tényleg dolgozik, akkor nyilvánvalóan ennél jóval több. Vagyis szereznék egy alapstábot, ami a mai stábnak legfeljebb az egynegyede-egyötöde lenne. Az egyes részlegek vezetőivel készíttetnék egy saját költségvetést, majd azt mondanám, hogy odaadom nekik e költségek 60 százalékát, aztán annyi emberrel és úgy oldják meg a dolgokat, ahogyan akaiják, azaz amennyit megspórolnak, annyi a hasznuk. Ebből a 60 százalékból biztos, hogy ki lehetne hozni mindent. Nem akarom azt kimondani, hogy nálunk jelenleg pazarlás folyik, hiszen ezt bizonyítani kellene. Ezt ugyan tudnám, de borzalmasan unom már azt az egészet, ami a filmgyárban folyik, ezért erről inkább nem is beszélek. Ami a filmeket illeti... Bizonyos személyekkel megállapodnék: nyilvánvaló, hogy egyikét igazi hazai művész azt csinálhatna, amit akarna, s az ő alkotásaikkal mennék a fesztiválokra. De lennének olyanok is, akikkel afféle kommersz filmeket csinálnánk a rentábilis üzlet reményében. — A filmet avagy a színházat részesíti előnyben? — A színészek általában a színházra voksolnak, mert az közvetlen kapcsolatot biztosít a közönséggel. Ebben teljesen igazuk van. A színház napról napra megújulhat, nincs két egyforma előadás vagy alakítás ugyanazon darabnál sem. Ez mind igaz. Én azért vagyok más helyzetben, mert nekem a szakmával való igazi kapcsolatomat a film jelentette, vagyis egyetemi hallgató koromban, addig, amíg a közgázt elvégeztem, volt hét filmfőszerepem, s a diploma után szerződtem le a győri színházhoz. Tehát az első szerelmet a film jelentette, ezért ezt picivel jobban szeretem, mint a kollégáim. De végső soron a két dolog összehasonlíthatatlan. Mindkettőnek megvannak a saját csodái... — Befejezésül az érdekelne, hogy min dolgozik pillanatnyilag, mik a közeli jövőre vonatkozó tervei? — Nos, még a tavasszal rendeztem a győri színházban a Kakukkfészket. Vagy száz éve már játszottuk ezt a Vígszínházban, akkor én alakítottam az indiánt, akárcsak most Győrben. Tavasszal egy elő- bemutatóval zártuk a próbasorozatot, s most szeptember 29-én e darab premierjével indul az új szezon. Aztán egy tévésorozatban forgatok az NSZK-ban — éppen ma délután utazom ki —, emellett pedig újuk Kern Andrással az új filmforgatókönyvünket. Már a vége felé járunk, azaz legkésőbb november végére elkészülünk. Akkor viszont el kell kezdeni szervezni, járkálni, azaz felkutatni a vállalkozókat ahhoz, hogy megcsinálhassuk az új „Csöpi-filmet”. Mert most minden harmadik ember megálht az utcán, hogy na, mi van már, mikor lesz már valami..? Sárhegyi István Szemenszedett igazság „A politikai indokú kivégzéssel, ellenfeleinek fizikai megsemmisítésével az állam csak a teljes tehetetlenségét demonstrálja, azt, hogy képtelen politikai eszközökkel harcolni.” (Alberto Moravia, író) „A demokráciában joga van az embernek ahhoz is, hogy ne legyen igaza.” (C. P. publicista) „A számítógép embertelensége egyebek között abban áll, hogy miután beprogramozták és bekapcsolták, teljes mértékben becsületes.” (Isaac Asimov, író) „A tudatlanság nem öl, inkább megizzaszt jó néhány embert.” (Haiti közmondás) „Az elavult fegyvereknél veszélyesebb lehet az elavult gondolkodás.” (Hans-Dietrich Genscher, külügyminiszter) „Mosollyal nekem sok mindent sikerül elintézni, még olyasmit is, amihez éppen nem mosolyra lenne szükség.” (Claudia Cardinale, színésznő) „A diéta egy dologra biztosan jó, arra, hogy étvágyat csináljon.” (Egy szakácskönyvből) Székely kapu a hatvani Strázsa-hegyen... Székelykapu avatás a Hatvan melletti Strázsa-hegyen Az Erdélyből származó hatvani Kerekes-család az egykori szülőföld emlékének kívánt tisztelegni a város szomszédságában levő Strázsa-hegyi kis birtokon, ahol székely kaput állítottak fel. A több száz órás kézi munkával készült, 350 darab fazsindelyt magába foglaló, díszes vörösfenyő építményt Kerekes Béla szövetkezeti dolgozó tervezte és családtagjaival közösen valósította meg. (Szabó Sándor felvételei — MTI) Kerekes Miklósné, s az öreg kocsikerék Kifele-befele Felirat a kapu felett: Görgős Tuflik Gyára. De itt már jó ideje nem készítenek tuflit. Sem simát, sem görgősét. Ez egy tipikus kifele-gyár. Mint annyi sok száz. Kifele — termelő üzem. — így igaz —mondja a vezérigazgató, doktor Ács. Már a szanálás réme huhogott körülöttünk, amikor végre megértettük az új idők szavát. Miért veszkőd- nének azokkal a nyavalyás tuf- likkal?! Amikor csak bajnak vannak! Elmegy rajtuk ingünk- gatyánk. Minőséget, határidőt reklamál a külföldi megrendelő, minőséget, mennyiséget, határidőt, árat a belföldi fogyasztó. Átvernek a bedolgozók, kijátszanak a szállítók. A zaj, a korom, a büdösség miatt nyaggat a környezetvédelem, átkoz a lakosság, büntet a hatóság. A vízügy szerint túl sok vizet fogyasztunk, a gázügy szerint túl kevés gázt. Perek, perek, perek. És mindig mi húzzuk a rövidebbet a bíróságon. Nem ismerjük ki magunkat a szabályok, rendeletek, módosítások és előírások útvesztőjében. De aztán megjön az eszünk. Ha per, legyen per! Túladok a gépeken. Szélnek eresztem a munkásokat, a műszakikat. Az alkalmazottak közül is csak párat tartok meg. Akik piac után kutatnak, tárgyalnak, reklámot csapnak, felveszik a megrendeléseket. Kész. A többi már az ügyvédek dolga. Merthogy ide gyűjtöttem az ország legjobb jogtudorait, magam is diplomát szereztem, estin. Ekkora szellemi kapacitással, szakértelemmel mindig találunk valami bibit a partnernél. A szerződésben, a levelezésben, a jegyzőkönyvekben. Pecsét, aláúás hiánya. Pontatlan fogalmazás. Helyesírási hiba. Mindegy. Szépen megélünk a javunkra megítélt perköltségekből, kártérítésekből. És már csak lidérces álmainkban rémlik fel a görgős tufli, mint valóságos termék. * Felirat a kapu mellett: Biológiai Tudományos Kutatóintézet. De itt semmiféle biológiát nem kutatnak. Sem tudományosan, sem laikusán. Ez egy tipikus kifele-intézet. Kifele — a tudás fellegvára. Befelé — spájz. Itt spájzolják azokat a közép- és felsőbb szintű vezetőket, akiknek közszereplése pillanatnyilag nem javallott. — Azért az a közös vonás megvan az igazi tudományos kutatóintézetekkel — mondja Makonya Alfréd személyzeti főnök —, hogy mi is a jövőnek dolgozunk. Akik nálunk dunsztolód- nak, még felkerülhetnek az asztalra. Bukott tanácselnökök, leszerepelt gyárigazgatók, volt honatyák, honanyák, flekkes bírák, ügyészek, ilyenek. Addig is jól megvannak itt. Aspiránsok. Kandidátusok. Kisdoktorok és nagydoktorok. A túlélés tudományában. És van kifele — erdőgazdaság, befele — vadásztársaság. És van kifele — cukrászda, befele — devizaközpont. És van kifele — özvegy Ker- pákné, befele — zálogház és uzsorakölcsönök. És van... Minek folytassam? Ahol van kifele — kerekasztal, befele — váltakozó oldalú háromszög, ott már az ember nemigen furcsáll semmit. Kürti András Kutyadolog Figyelemre méltó találmányként mutatta be a Panoráma azt a szerkezetet, amely ha beválik, a kutyatársadalom dísze lehet. Nagy dologról van szó. Az automata ott áll a karlsruhei utcán, és ha bedobnak 50 pfenniget, kiad egy kislapátot meg egy papírzacskót, mellyel a gazdi összegyűjtheti a kutyus eltárgyiasult sétaprogramját, s akkurátus csomagot készítve belőle, akár haza is viheti. No, de mi van akkor, ha a kutya rövidlátó, vagy netán analfabéta, és nem ismeri a jelet, amely azt mutatja szegény szorultságban lévőnek, hogy: Itt?...
