Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-11 / 188. szám
KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS Pécsi István Szibériában halt meg Petőfi Búcsú Barguzintól (X/9.) Kjuhelbeker temetése Telefon-összeköttetésre továbbra is hiába vártunk, de a rádió működött. Jólesett hallani a szűnni nem akaró gratulációkat — méghozzá a világ minden tájáról. Csak az az annyira sóvárgott kis haza hallgatott. 1. Teltek a napok, bennünket egyre inkább vonzott az otthon. Nyűgösekké váltunk, szaporodtak a majdhogy indokolatlan ösz- szekoccanásoíc. Megdöbbentünk, holott ez törvényszerű volt, az összezártságból fakadt. Azért az indulatok elcsendesedtek. Felváltotta őket a beváltatlan, bűntudat szülte közeledés, segítőkészség. Gyötört a forróság. Mind keservesebben viseltem el a hőmérséklet-ingadozást. A diaréhoz, a napszúráshoz két szívroham is társult. Megfogadtam az orvosi tanácsot. A szállóban maradtam. Néhány óra múltán azonban meguntam a magányt, s csak kicam- mogtam a temetőbe. 2. Július 22-én, szombaton megérkezett Morvái Ferenc, az expedíció vezetője. Hirtelen toppant közénk. Meglátta a vizsgálóasztalon Petőfi koponyáját, s a csontmaradványokat. A gyors öröm meg- könnyeztette, s csak percekkel később nyugodott meg. Már ékelődhettünk vele, a voltaképpen feleslegesen megszerzett engedély miatt. Ó meg folyvást azt hajtogatta: milyen kár, hogy nem lehetett jelen a nagy pillanatnál, amelyért annyi milliót áldozott, oly sok kockázatot vállalt. 3. Párszor azért felizzott a légkör. A feltaláló atomkori tempója átmeneti konfliktusokat produkált, ám az elkerülhetetlen kompromisszumok végül is feloldották a feszültséget. Udvarias vendéglátóink alkalmazkodtak a felfokozott ritmushoz, s az egyik este már felszabadultan ünnepeltünk. Sorjáztak a pohárköszöntők. V. V. Pagirja, a hajdani, a munkácsi rajtot emlegette, utalt egykori mellőztetésére, az egriekkel kötött szövetségére, a Me- gamorv cég önzetlenségére. A. V. Tivanyenko a messzi barokk város szépségeit ecsetelte, felelevenítve első magyarországi tartózkodásának emlékezetes pillanatait. A kormánybiztos Petronyin Kiszely professzor érdemeit hangsúlyozta. — Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy találkoztunk. Lenyűgözött tudása, szerénysége, közvetlensége, humanizmusa... Mindnyájan helyeseltünk. 4‘ A filmesek egyik mutatós alumíniumládájába kerültek poétánk földi maradványai. Természetesen úgy, hogy még véletlenül sem sérüljenek, károsodjanak. Aztán az első éjjel a mieink, s a burját rendőrök vigyázták a kincset. Már nem sok teendővel kellett megbirkóznunk. A megbontott sírokat a munkások behantolták. 5. Sosem felejtem Kjuhelbeker végtisztességét. Perzselt a nap, szédültünk a hőségtől. Nemcsak mi, hanem a helybeliek is, hiszen erre az alkalomra több százan jöttek el. Nem hiányzott a pravoszláv pap sem. A lakosok is meglepődtek, hiszen ezen a településen hatvan esztendeje nem volt egyházi szertartás. Erről pedig — kétségkívül a peresztrojka jegyében — nem hiányoztak sem az állami, sem a pártvezetők. Akkorra már a betemetett gödör felé állították régészkollégáink a maguk által faragott, ízlésesre sikeredett kopjafát, hogy arra emlékeztessen: itt volt PetőfiAz áldásosztásból nekünk is jutott. Megköszöntük... 6. A jókora méretű kultúrház nagytermében sajtótájékoztatót rendeztünk. Telt ház fogadta a gárdát, és záporoztak a kérdések, az elismerő mondatok. Azok tolmácsolták, akiknek megbecsülését, szeretetét mindig éreztük, akik hálásak voltak azért, mert megkapták a neves dekabristát, akik — s ezt többször kiemelték — éppoly büszkék a magyar költőre, mint mi. Azt a ládát aztán magunkhoz vettük, s a csoport közösen vitte a hotelba. Hogy ne váljunk meg tőle... (Folytatjuk) Kiszely István és Morvái Ferenc, Petőfi földi maradványaival Eredeti tulajdonosa állítja helyre a sziklakápolnát Eredeti tulajdonosának, a katolikus egyháznak a birtokába került az egykori gellérthegyi sziklakápolna. A Fővárosi Fürdőigazgatóság 1978-ban ugyan átvette az 1951-ben bezárt, befalazott Iván-barlangi kegyeleti helyet, azonban a barlang hasznosítására született elképzelések nem valósultak meg. Ezért a használati jog visszaadását rögzítő megállapodást írt alá Tóth Ferenc igazgató és Paskai László bíboros prímás, esztergomi érsek személyes meghatalmazottja, Árva Vince plébános, a sziklakápolna leendő vezetője. A dokumentum rögzíti, hogy az esztergomi főegyházmegye a magyar pálos rendnek adja át a kápolnát. Az első misét augusztus 27-én, vasárnap délután 17 órára tervezik a bejárat előtti téren. Az elképzelések szerint addig, amíg az időjárás engedi, a hét utolsó napján misét celebrálnak itt. Mint ismeretes, II. János Pál pápa 1991-ben hazánkba látogat. A katolikus egyház a magyar egyházi élet kiemelkedő eseményére eredeti formájában kívánja helyreállítani a kápolnát. E terv megvalósítása érdekében a hívők segítségére is számítanak. A kápolna felújítását támogatók számára csekkszámlát nyitnak. NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 11., péntek A budai Vár köves utcáin egy gombostűt nem lehet leejteni, annyi a járókelő. Magyar szót alig hall az ember. A Mátyástemplom előtt sátrak, bazárok, butikok, egy angol lady palóc babát vásárol, a barátnője matyó csipkét, a koros öreg úr hamisítatlan rafiacsapós, karikás szijos- tort. Az autóbusz-parkolóba egy babakocsit sem lehetne beszorítani, némelyik külföldi busz valóságos üvegcsoda, egy légkondicionált utazószalon, ahonnan kiszállni csupán a mesés budavári látvány kedvéért érdemes. A tömeg a Mátyás-templom felé igyekszik, ahonnan a térre hallatszik az orgonaszó, és az egymásnak helyet adó jegyespárok fogadják a sűrű gratulációt. — Magyar folklór! — magyarázza az angolnak a feltehetően vidéki rokon, de a külhoniak nem látnak, nem hallanak, csattogtatják a fényképezőgépeket, peregnek a vagyont érő filmfelvevő kamerák. A mindent megolvasztó hőség csupán a templom falai között enyhül valamicskét, ahol a turisták a násznéppel együtt hallgatják az Ave Máriát, a pap hangját a rossz akusztika miatt senki sem érti. Karinges, szikár pap próbál helyet csinálni az új jegyespárnak a tömegben, a másik fennhangon sürgeti: — Siessen Bokor atya! Tíz perc múlva érkezik a következő... Nem irigylem Bokor atyát, de a cserélődő násznépet sem, akik életemlékül szánták a fiataloknak és önmaguknak a szent frigyet e történelmi helyen. Ismét a templom elé sodródunk az immár boldog ifjú házaspárral, és a jókívánságok közepette pillantom meg, hogy az Úri utca felől egy hamisítatlan, korabeli konflis érkezik, mögötte egy hintó, tele gyerekkel, a pó- nilovacskákat pedig salíangos hajtószárral, színes ostorral egy ismerős hajtja. — Heló, Gusztika! — Alázatos tiszteletem. Csikorog a fék, a gyerekek sikítoznak, feszül a zabla, a pónik megállnak. Arra van csupán idő, hogy Gusztika leszóljon a bakról, és közölje velem, hogy kettőt fordul még a fogattal, aztán ide jön. Késő délután egy órácskára Gusztikáék uzsonnavendége vagyok, rablóhús forog az egyik szép, budai villa árnyas fái alatt, amelyet Sárika — Gusztika felesége — személyesen fűszerez be a régen látott vidéki vendég tiszteletére. — A pónikról apád nem is beszélt. Gusztika szívből kacag, és ölbe kapja bájos feleségét. — Igen, a pónik! Azok csak játéklovacskák az amerikai palacsinta és a melegbüfé mellett, nohabár nem keresnek rosszul... — Azok a Gusztika hülyeségei! Sercen a zsír, hagymaillat árad, sült húsra vár az éhes száj. — No de, édes madonnám! — Ezt úgy értse, hogy az „édes madonna” egész nap verejtékezik a pult mellett, süti a gofrit, a palacsintát, Gusztika pedig lo- vacskázik, ostort pattogtat a bájos hölgyek fejecskéi fölött. Gusztika nem a könnyen sér- tődős fajtából való, ha bicskát szúrnának bele, meglehet, azt is viccnek venné. — A gofrit nem engedem bántani, szerelmem! A gofri a mi arany tyúkunk. Sárika belenyugvást színlelve tesz-vesz, el is tűnik néhány pillanatra, terítéshez készülődik, tarka abroszt, szalvétákat rak fel. — Tudja, ez a folytonos féltékenység! Egyébként csodálatos teremtés, tanárnő létére keresve sem találhattam volna ügyesebb, talpraesettebb kereskedőt. — A mérnöki diplomádat apád nem felejtheti... Gusztika akkorát sóhajt, mint egy kovácsfújtató, értetlenül tárja szét a karját, ki nem mondva, pantomimszavakkal magyarázza, hogy pénz nélkül le van izéive a tanári meg a mérnöki diploma, és hogy itt ez a budai villa, meg a többi legfeljebb örök álom lehetett volna, ha ő apjának engedelmes, jó kisfia marad... Erdélyi módra fűszereztem — ragyog elő Sárika. — Mit tud az öregekről? — Megvannak, ebben az ösz- szekevert világban... — És a bátyám? — kíváncsiskodik Guszti. Remélem, nem politizál. Legyen ő csak a hallgatag tömeg, falun ám könnyen rásütik az ember fenekére a bélyegzőt, amelyet aztán viselniök kell még a kölykeiknek is. — Mire gondolsz? — Kilenc évig tsz-elnök volt, vb-tag... — Hát aztán? Egy jó kombáj- nos most is keres annyit a prérin, mint te itt a flaszteron a pónijaid- dal... Túldobtam a karikát, egy pillanatra megdermed körülöttünk a levegő. — Asztalhoz! — csattogtatja össze a tenyerét Sárika, és tölt a poharakba. — Hát nem egy angyal? — tolja elém a nehéz széket a férje, és máris szagoljuk, ízleljük a mesés falatokat. Most érzem csak, hogy menynyire belefáradtam a délutáni bámészkodó sétálgatásba, ebbe az iszonyatos sürgés-forgásba, az előbb még farkaséhesnek éreztem magam, most meg alig akar lecsúszni a rablóhús a torkomon. — Mi lesz a trónörökössel? — Ráérünk még a gyerekkel! — rágja a húst két pofáraTónika. — A gyerekhez életszínvonal kell, édes bátyám, nem nyomor, számomra a ma is bizonytalan, nem még a holnap. Sárika hallgat. Kristálypoharat emel, benne tűzpiros vörösbor. Iszunk. Hármunk egészségére... Szalay István Nincs felvételi vizsga — Be kell fizetni 250 — 300 dollárt „biztosításra” Amerikai felvételi A nyárnak ebben az időszakában az egyetemi felvételikkel kapcsolatos kedélyek már megnyugodtak, azok is megkapták a végleges választ, akik fellebbezéssel éltek a felvételi bizottságok döntése ellen. Ezzel együtt talán mégsem érdektelen egy pillantást vetni egy olyan egyetemi felvételi rendszerre, amely nagyon eltér a magyartól: ez pedig az amerikai. A különbség először is ott kezdődik, hogy nemcsak állami, hanem magán felsőfokú oktatási intézetek léteznek az Egyesült Államokban. Sőt, a legjobb és legrangosabb egyetemek sorában több a magánegyetem, mint az állami. E sorok írója több egyetemre ellátogatott, s tapasztalatai alapján az amerikai felvételi rendszer a következőképpen foglalható röviden össze. Az egyik legnagyobb különbség a magyar szisztémával szemben talán az, hogy nincs felvételi vizsga, hanem felvételnél az egyik döntő szempont a középiskola négy osztályában elért tanulmányi eredmény, a másik szempont pedig a harmadik osztály végén, tavasszal letett vizsgák eredménye. (Ezeket a vizsgákat, ha valaki úgy érzi, hogy nem túl jól sikerültek, illetve egyébként kevés pont gyűlne össze, a negyedik osztály elején meg lehet ismételni.) Természetesen minden felső- oktatási intézmény helyet kap az intézményeket ismertető könyvben, ahonnan ki lehet választani azt az egyetemet, ami adott esetben a legmegfelelőbb. A kiválasztásnál sok szempont, érv jön számításba: pénz, érdeklődés, további tervek stb. A sorrend a család anyagi lehetőségei alapján természetesen változhat. Az egyetem nem olcsó mulatság, sőt, nagyon drága is lehet. Minél jobb egy egyetem, annál többe kerül egy tanítási év, például a jó magánegyetemeken egy évben az összes költség 14-18 ezer dollár között mozoghat. (Ha ezt összevetjük az átlagos családi jövedelemmel, ami 20 ezer dollár körül van, akkor ez az összeg igen magas.) Egy dolgot azonban azonnal hozzá kell tenni: ha valaki a jobb, híresebb (drágább) egyetemet jó eredménnyel végzi el, akkor a nem oly neves vagy színvonalas egyetemen hasonló szakot végzett diplomásnál jóval több pénzt kaphat, már kezdő fizetésnek is. A választásnál a másik dolog, amit általában figyelembe vesznek, az az, hogy ki hol szeretne később elhelyezkedni. Aki például politikával akar foglalkozni, az a keleti part valamelyik egyetemét választja, sőt megpróbál a főváros valamelyik egyetemére bejutni, hiszen a politika igazi központja ott van. Az is szempont, hogy ki hol akar élni, ezért arrafelé keres magának megfelelő felsőfokú intézményt. Ha valaki több egyetemet is megfelelőnek talál, jelentkezhet több helyre is, s ha nagyon biztos abban, hogy hova akar menni, már korán, novemberben-de- cemberben elküldheti jelentkezését. Egyébként a jelentkezés beérkezési határideje február eleje, s már március végére, április elejére az egyetemek kiértesítenek a döntésükről. Ha valakit több helyre is fölvettek, május elejére el kell döntenie, hogy hová akar menni. Ezután — ezt egyeteme válogatja — be kell fizetni „biztosítás” gyanánt 250 — 300 dollárt (ezt hívják ,,deposit”-nak). Augusztusban orientációs kurzusokat szerveznek az egyetemek, majd szeptemberben megkezdődik a tanítás, s már csak egy dolog marad hátra: tanulni kell. S hogy milyen az amerikai egyetemi rendszer, ez már egy másik történet. Madarász György
