Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-09 / 186. szám
KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 9., szerda 4. Pécsi István Szibériában halt meg Petőfi Teljes bizonyosság (X/7) Az asztalnál: Bruce Latimer Másnap reggel — ez volt az első kiegyensúlyozott ébredésünk — aztán kapcsolatot teremthettünk a világgal. Vége a zártságnak. Rádiósunk, Lajos velünk együtt örvendezett székesfehérvári kollegája hangjának, s továbbíthatta az első üzeneteket otthonlévő rokonainknak, hozzátartozónknak, barátainknak. No, persze csak beosztva, módjával, mert az összeköttetés bármikor megszakadhatott. 1. Rövid tudósításokat is küldtünk már. Néhány mondatba tömörítve a lényeget. Hazai hangok vidítottak minket. Nagyrédéről visszajelzett — közvetítéssel — Morvái Ferenc, a vállalkozás finanszírozója, a Megamorv Petőfi bizottság alel- nöke. Gratuláltak az amatőrök. Japánból, Ausztráliából, az Egyesült Államokból. Csak a távoli hazából felejtettek el üdvözölni minket. Rosszul esett, de nem fájt. A múló csalódottságért kárpótoltak bennünket a tőlünk tizenháromezer kilométernyire kimondott magyar szavak. ízük, zamatuk továbbrezdült mindnyájunkban... 2. Következett a jó értelemben vett konkurrenciaharc. A vérbeli újságíró — többek között — szemfüles, élelmes. Olykor a túlzott korrektség kárára is. Megfogadtuk, hogy lakónikus tudósításainkat egyeztetjük egymással, s a csoport pillanatnyilag otthon lévő vezetőjével is. Azt hiszem — szóvivőként — joggal háborogtam, amikor nem mindenki maradt hű ígéretéhez. — Kicseleztek... — füstölögtem, háborogtam. Kiszely professzor bölcsességére, derűjére gondoltam, s eszembe jutott Gárdonyi Géza — óh, de messzi innen Eger — ironikusan okos, megjegyzése: rang és dm — selyemnyakkendő a csontvázon, s máris mosolyogtam önmagámon. Egyébként is: a jelen indulatait aranyozott keretű képekké szépíti majd az emlékezés. Ha hazaérünk. Rögvest mellbevágott a kérdés: vajon mikor..? 3. Tartósan bosszankódtunk viszont a honi reakciók miatt. Megtudtuk: információk híján a hitetlenkedők, a maradiság vértezetében hadakozók hangoskodnak. Bár töltenének két hetet itt, ahol az idő mutatói nem előre, hanem visszafelé cammognak. Elképesztő egykedvűséggel. Sebaj, majd „postázzuk” a tengernyi tényt. Azokkal aztán birkózhatnak. 4. Kinn a temetőben folytatódott — méghozzá napokon át a részletes azonosítás. A négy szakember egymástól függetlenül dolgozott. Adataikat, méréseiket csak egy-egy szakasz befejeztével egyeztették. — Ez így etikus, mivel kizáija az akaratlanul befolyásolás ösz- szes eshetőségét — jegyzi meg a magyar partner. Mindezt több mint húszán hitelesíthettük. 5. Először a kibontott sírban munkálkodtak. Dr. Bruce Latimer igazságügyi orvosszakértő, a clevelandi nemzeti múzeum fizikai antropológiai laboratóriumának vezetője az előzményekről, illetve a felkészülésről beszélt. —Ideérkezés előtt áttanulmányoztuk a költő ábrázolásait, ezt az anyagot magunkkal is hoztuk. Budapesten zubbonyát vettük szemügyre, azaz „kartotékol- tuk” a lényeges szempontokat. Clyde Simpson kollegám egyetemi oktatóként antropológiai matematikával'és rekonstrukcióval foglalkozik az USÁ-ban, azaz több oldalról közelíthetjük mega kérdéskört. Kerítettek egy széles asztalt. Oda tették a műszereket. A nálunk is ismerteket, s azokat is, amelyek még nem jutottak el sem a Szovjetunióba, sem hozzánk. Csendben serénykedtek, csupán mi zajoskodtunk, mivel kíváncsiak voltunk valamennyi mozzanatra. Pista tolerálta ezt az érdeklődést. Ilyen csak az a pedagógus lehet, aki számos metropolis, híres katedráján igazolta nemcsak szakmai fölényét, hanem angyali türelmét is. A koponya az egész gárdát odavonzotta. Megilletődötten vettük kézbe, átélve a pillanat rendkívüliségét. — A megtalált egyén homloka feltűnően magas. Ennek oka, a még felnőtt korban is nyitva maradt homlokvarrat. Hirtelen kes- kenyedik az állcsonti tájék. Kiál- lóak a járomívek. Méginkább ilyen az egész fogmedri rész. Nagyok és fehérek a metszőfogak. A hosszú, előrekeskenyedő állkapocs kissé beljebb áll, mint a felső fogsor íve. A bal felső szemfog erősen ferdén kiemelkedik a fogak, sőt az egész arc síkjából, a jobbnál ezt nem érzékelhetjük. Az előbbi a farkasfogként emlegetett rendellenesség, amelyre annyi irodalmi adalék utal. Ez az elváltozás, ilyen elhelyezkedésben csak egyszer fordul elő több százezer ember között. — Hadd jegyezzem meg, hogy az egész arc méreteivel azonosságot mutat az 1846-47-ben készült dagerrotip felvétel. Mivel az erről formált Klösz György féle üveglemez szintén mintegy tizenhét fokos szögben ábrázolja az arcot, Simpson kollegám az előbb a koponya méreteit átszámolta e torzított vetületre. A méretek, az arányok teljes egyezést jeleznek a fényképpel. 6. . Lenyűgözve topogtam. A neves tudós elnevette magát. — Nincs ebben semmi különös. Ilyen mozzanatokból ötvöződik a cáfolhatatlan igazság. Egyszer Pesten inteijút csináltál velem. Már akkor hangsúlyoztam: a csontok mindenről vallanak. Sose kételkedtem ebben, de ez a barguzini bizonyság azért mégis más. Legalábbis számunkra. Ezt őse vitatta... (Folytatjuk) Öröklét? Bizony igen fiatal voltam, amikor rajtolt a Szabó család. Azóta évtizedek teltek el. Korosztályom velem öregedett, de ez a rendszeresen jelentkező program állja az idő rohamát. Nem tudom hány ezren rajonganak érte, az azonban aligha vitatható, hogy korántsem annyian, mint valaha. Ez több szempontból is érthető. Az induláskor a tévé még kuriózumnak számított, no meg a nyíltság és az igazmondás is. így aztán az emberek — jobb híján — megelégedtek a csacsogó felszínnel. Ezt nyújtotta nekik a sorozat. Kissé bárgyú történetek követték egymást, ízesítve garantáltan kevés valóságfűszerrel. Ma egy leendő, meggyőződésem szerint demokratikusabb, új világ krónikáját újuk. Ezért nincs abban semmi különös, ha megfeledkeztünk erről a pusztít- hatatlannak látszó ajánlatról. A véletlen mégis úgy hozta, hogy augusztus 1-jén meghallgattam egy blokkot. Voltaképpen ugyanazt kaptam, mint valamikor. A hiányérzet persze erősödött. Nemcsak azért, mert felgyorsultak a társadalmi folyamatok, s jelenünkben nem kerülgetjük a forró kását, hanem azért is, mert közben távoztak közülünk olyan színésznagyságok, mint Gobbi Hilda, Somogyvári Rudolf, Szabó Ernő. Sorsuk a halhatatlanság, pótlásuk megoldhatatlan. Legfeljebb az segítene, ha Baróti Géza — szerzőként — felvenné a mostani tempót, s venné a bátorságot ahhoz, hogy a mélység titkait kutassa, s olyan tükröt tegyen elénk, amely nem torzít, amely precízen érzékelteti szerény erényeinket és vaskos hibáinkat, nemes töltésű vágyainkat és számos esendőségünket egyaránt. Hálásak lennénk érte. Ha így Illés György 75 éves Egerben, a filmművészeti nyári egyetemen kiállítással tisztelegtek a magyar operatőrök atyjaként számontartott, 75 éves Illés György előtt. Köztudott, hogy a neves művész egri származású, ezért elsőként mi is arról érdeklődtünk, pontosan milyen szálak fűzik a városhoz. — Itt születtem, és a gyermekkoromat is Egerben töltöttem — emlékezik mosolyogva a rendkívül fiatalos művész. Az Alma- gyar utcában laktunk, édesapám szabó volt, hárman voltunk testvérek. A reáliskola első, és második osztályát a Dobó gimnáziumban végeztem, utána Budapestére költöztünk. — Ma sem könnyű a filmes szakmába bekerülni, s bizonyára régen sem volt egyszerű. Hogyan sikerült ez Önnek? — Nővérem a filmgyár fővilágosítójához ment feleségül, és az ő segítségével kerültem oda én is 1939-ben. Előbb világosítóként, majd fővilágosítóként dolgoztam, a felszabadulással egyidő- ben lettem operatőr. A szakmát Eiben Istvántól tanultam, aki a korszak egyik legnevesebb operatőre volt. — Rögtön játékfilmeket forgatott? — Nem, híradóoperatőrként kezdtem, első emlékezetes riportomat éppen Egerben csináltam, az első nemzetközi úszóversenyen. Akkoriban szinte csak politikából állt a híradó, így nagyon tetszett a nézőknek, hogy én a város szépségeit mutattam be. Rendkívül sok köszönőlevél érkezett a bemutató után. 1949- ben újabb feladatot kaptam, fölkértek, hogy a Filmművészeti történne, akkor azzal a feltételezett örökléttel sem lenne semmi baj. Tehetségpalánták A Nyáridőben megszólaltatták a sárvári diákírók találkozójának résztvevőit, illetve ízelítőt adtak munkáikból. Elismerés a vállalkozásért, hiszen ezek a tizen és huszonévesek lesznek majd a jövő érett alkotói. Persze nem mindegyik, mégis fórumot kell adni mindazoknak, akiknek munkáiban felcsillan a tehetség. Ha csak villanásnyira is. Milyenek ők? A poéták szomorkásak, bo- rongósak, pesszimisták. Nem értem, hiszen előttük az érvényesülés ezernyi lehetősége. Rajtuk áll, útravalójukon múlik, hogy honnan meddig jutnak. Verseikben nem tükröződik a küzdőkedv, pedig nekik kell a porondra lépni, s megvívni azokért a babérokért, amelyekért mindig birkózni kellett. A prózához kötődők? Ők derűlátóbbak, de kár lenne tagadni, hogy akaratlanul is másolják a markáns arcélű elődöket. Missziójuk csak egy lehet, keressék, kutassák egyéni hangvételüket. Konfliktusok, megpróbáltatások árán is. Az ilyesféle megmérettetés dönti el, hogy közülük kinek jut hely majd a Parnasszuson. Irodalmi sztorik A vasárnapi Társalgóban a Londonban élő Sárközi Mátyás képviselte azt a generációt, amelyre az ifjaknak érdemes felnézniük. Dédnagyapja — Jókai támogatásával — Vészi József néven lett literátor, főszerkesztő. Du- navarsányi nyaralójában olyan Főiskolán hozzam létre az operatőr tanszakot. Ez úttörő vállalkozás volt, hiszen a feltételeket is akkor kellett megteremteni. Nem volt például szakirodalom, a gyakorlati tapasztalatok és a kollégák segítsége révén azonban megszülettek a tankönyvek is. Nem titok, hogy Önt az operatőrök többsége apjaként emlegeti, és maga Zsigmond Vilmos, aki Amerikában él is azt mondta, hogyha valami nehéz feladat elé kerül, arra gondol, hogyan is oldaná meg ezt Gyuri bácsi. Ön szerint mi a titka annak, hogy szinte a semmiből egy olyan operatőri gárda nőtt fel Magyarországon, melyet nemzetközileg is magasan jegyeznek? — Még a szakmai ismereteknél is fontosabbnak tartottam azt, hogy megtanítsam: az operatőr számára a legfontosabb a gondolkodás. Azaz értse meg a művet, amit filmszalagra kell vinnie, s keresse meg hozzá a legmegfelelőbb formát. A legtöbb, amit elérhettem, hogy akik ezt elfogadták, azok soha nem ismétlik önmagukat, mindig meg tudnak újulni. Ma is szinte minden tanítványommal tartom a kapcsolatot. A filmgyárban én vagyok az operatőri szekció vezetője, melynek feladata, hogy ennek a gárdának a szakmai, művészi és emberi érdekvédelmével foglalkozzon. Az operatőri tanszak továbbra is elismertségnek örvend, aminek a titkát abban látom, hogy olyan emberek tanítanak, akik maguk is aktív filmesek. így tudják a leghatékonyabban átadni ismereteiket a következő nemzedéknek. kiválóságok jártak, mint Ady Endre, Molnár Ferenc. A híres színműíró feleségül is vette lányát Margitot. Lányuk, Márta lett a mártírrá vált Sárközi György anyja. Fiuk külhonba vetődött, s ott tevékenykedik mindmáig. Hiteles „meséi” kuriózumok, ínyenceknek valók. Atmoszférát teremtenek, s visszarepítenek bennünket klasszikusaink társaságába. Szellemi, érzelmi feltöltődésEtikai értékek Egyre-másra bizonyosodik be, hogy kultúráltságból aligha járna jeles nekünk. Felforrósodnak az indulatok, háttérbe szorulnak a tények, főszerepet kap a vagdalkózás, a durvaság, a mások véleményének degradálása. Elkeserítőek ezek a balkáni állapotok. Mégsem feleslegesek, mert arra intenek, hogy koncentráljunk az általános emberi értékekre, a mértéktartásra, a toleranciára, a bölcsességre, a humánumra. A Vasárnapi Újság — ez aligha kérdőjelezhető meg — igyekszik e téren is iránytűül szolgálni. Ez nem akármilyen erény, megbecsülés dukál érte. Néha azonban itt is elszabadulnak a szenvedélyek. Legutóbb például a szervezők amiatt keseregtek, háborogtak, hogy a szovjet fél nem biztosított zöld szemafort a voronyezsi külön vonatnak. Megdöbbentem. Illene tudomásul venni, hogy a második világháborúban Hitler és szövetségesei — sorukban mi is— támadtuk meg azt az országot, amely nem akart háborút. Az orosz katonák akkor szülőföldjüket védték. Ellenünk is. Szüléink parancsra mentek, mégis más földjén sértették, mások függetlenségét. Ezek a históriai adalékok nem kérdőjelezhetők meg. Később változhatott a helyzet, de a második magyar hadsereg kálváriája idején ezt volt. Ezért irreális a kívánság. Hajtsunk fejet itthon a messziűzöttek bátorsága előtt, de méltányoljuk az egykori ellenfelek önérzetét, tisztességét is. Higgadt utódokként. (pécsi) (Foto: Gál Gábor) — Egyre több elektronikus média versenyen a mozival. Ön szerint milyen esélyei vannak a filmnek a túlélésre? — Én nem aggódok a moziért. Ahogy színházba járni ünnep, ugyanúgy élmény elmenni egy jó filmre a moziba is. Nem a közönségen múlik, ha üresek a széksorok. Úgy vélem, hogyha egy fontos gondolatról népszerű módon szól egy film, akkor jegyet váltanak a nézők továbbra is. Hosszú ideig divat volt a filmművészetben az elidegenítés. Most alighanem visszatérünk egy kicsit a romantikához, a tisztasághoz, a szeretethez. Persze az sem ártana, ha az aktív írók és rendezők nem szégyellnének sikerfilmet csinálni. Ma művészileg és gazdaságilag is nehéz időszakot él a magyar film. De meg vagyok arról győződve, hogy ez átmeneti állapot és ez a szakma is megtalálja majd a kiutat a válságból. A film kollektív művészet és továbbra is azt igényli, hogy együtt nézzék az emberek. Koncz János Egy sajátos vizsgálati mód Az operatőrök „atyja” ma is dolgozik
