Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-05 / 183. szám
8. NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 5., szombat Cigányok Két kiállítás a Néprajzi Múzeumban Közös a témája, és közös a műfaja annak a két kiállításnak, amelynek a Néprajzi Múzeum adott helyet az év végéig. Több mint 200 fotó, némi tárgyi anyag és dokumentum tölti meg az első emeleti termeket. A legkorábbi felvételek a század elejéről, az első világháború előtti évekből származnak. Ezek a különlegeset, a nem mindennapit örökítették meg. A későbbiek szociofo- tók, s csak a második világháború után készült képek tanúskodnak tudatos, feltáró, részletező kutató munkáról. Az Ausztriából érkezett kiállítás pedig művészi, szubjektív töltetű. A két kiállítás, amelyet a Cigányok cím foglal egybe kétféle megközelítésben foglalkozik a témával. Az egyik a (Kismartonban) élő osztrák-magyar Hans Gustav Edőcs fotóművész tárlata. Csupa cigányportré. Harminc színes és ötven fekete fehér arckép. Nyílt tekintetű, a kamerával szembenéző férfiak és nők arcmásai. Magyar, német, osztrák, szlovák, horvát cigányok. Bizonyára a művész szeretetteljes érdeklődése, barátságos közeledése, beleérző képessége hívta elő legtöbbjükből a mosolyt. Edőcs a kismartoni gimnáziumban ismerkedett meg a fotózás alapjaival, és Sopronban egy idős portréfotósnál segédkezett, aki még Párizsban tanulta a mesterségét. Edőcs nem fényképezéssel kereste kenyerét. Polgári foglalkozást választott, a Győr- Sopron-Ebenfurti Vasút Társaságnál helyezkedett el, ahol részlegigazgató lett. Közben sokat utazott, és állandóan fényképezett. S a fotós sikerek sem kerülték el: 1981-ben az Osztrák Fotóművész Szövetség tiszteletbeli tagjául választotta, 1982-ben a bécsi Künstlerhaus rendkívüli tagja, és 1985-ben a Német Fotóművész Szövetség levelező tagja lett. A magyar állam 1988- ban Pro Cultura Hungarica kitüntetésben részesítette. A másik bemutató anyagát a Néprajzi Múzeum saját gyűjteményéből válogatták. És zömében fotókkal folytatott kiállítás sorra kiegészült tárgyi anyaggal. Cigány mesteremberek szerszámaival, munkadarabjaival, és az életformára utaló más tárgyakkal. Teknővájó, szegkovács, vályogvető, üstfoltozó, kolompár, rézműves, kosárfonó, hegedűk, bőgők, citerák és más hangszerek társaságában. És ott vannak a női öltözékek kiegészítői, tarka virágos vállkendők, gyöngyök, fém ruhadíszek, fülbevalók. Meg a vándor élet kellékei; a szekér vagy a kocsiderék. Kolompár család (Zalaegerszeg, 1922 előtt, Madarassy László gyűjtése) Az életformáról — régmúltról és közelmúltbeliről — már újból a fotók tudósítanak. A vándorló-kóborló, kéregető cigányokat kapja lencsevégre az alkalmi fotográfus. De megörökítenek hagyományos foglalkozást űző mesterembereket, kártyavető asz- szonyokat, cigánytelepüléseket, játszadozó gyerekeket, ünnepeket, hétköznapokat. Égy esküvőt, egy gyerekravatalt, szabad tűzön az ebédfőzést, mulatságokat. Készülnek családi képek népes gyereksereggel, s katonának állt cigánylegényről, vajdáról, zenészekről, táncoló lányokról felvételek. Rövid kísérőszövegek, tárgymagyarázat és egy rendkívül érdekes statisztika egészíti ki a bemutatót. Felidézi ugyanis a kiállítás az 1893-as cigányösszeírás adatait (lakóhely, lakásforma, foglalkozás, iskolázottság, vallás, nemzetiség, beszélt nyelv stb.). Kár hogy nagyjából a 60-as évekig terjed csak a történet, nem közelít jobban napjainkhoz. Kádár Márta Cigánysor — Aradi út Cigányférfiak — lókereskedők (Tótkomlós, 1955; Vajkai Aurél felvétele) (Mohora, 1910; Farkas Pál felvétele) Szepesi Attila: Arany János háza A második feleség kiskátéja Az Üllői út egyik szűk mellékutcájában (ma Erkel Ferenc nevét viseli) nagyjából egy távolságra a Duna-parttól, a Múzeum-kerttől, a Kálvin tértől meg a mocsárra épült Nagykörúttól, áll egy öreg bérház. Homlokzatát a főútnak veti üres ablakszemeivel, mert a sarkon áll, így ablakai részben az Üllői útra tekintenek, de keskeny kapubejárata a sikátor felől nyílik. Mint minden régi épület, ez is megőrzött valamit a régi térből, melyet környezetéből kihasított, az udvar ecetfái és pocsolyái régibbnek látszanak a falaknál. Valaha tán a város legszélén állt, de ahogy egyre tovább teijesz- kedtek a háztömbök, egyszer- csak belül találta magát, szinte belváros lett. A bejárat macskakövei még a régiek. Ezeket rótta valaha Arany János. Oldalt, a kapubejáraton túl, két díszes és értelmetlen vakablak ásít a falban. Szerencsére alig lehet észrevenni őket, mert van ebben a bejáratban valami bunkerszerű. Az ember akaratlanul is legömyed, ha ide belép, pedig csak a félhomály tréfálja meg. Balra nyílik a lépcsőház. Szemközt a szabálytalan alakú udvar. Körülzárják a szomszédos házak tűzfalai. Fény alig téved ide a magasból, de ha mégis, megvilágítja a falak tövében zöldellő bokrokat, az alattuk ásító veres macskát, a kékestollú galambokat, egy pillanatra idilli hangulatot teremtve. Az udvar közepén három óriásira nőtt ecetfa áll. Szinte lábujjhegyen nyújtóznak a fény felé. Kezdetben tán túl akarták nőni a tűzfalakat, de mivel ez nem sikerült, legalább a térnek azt a neAz érettségik és érettségi botrányok idejét éljük. De míg az előbbi legfeljebb egyesztendős beszédtéma, az utóbbi történelem. Vagy legalábbis a botrány- krónikák sajátos epizódja. A La Republica című újság egy teljes oldalt szentelt az olasz trükkök- nek. Ebből idézzük Vigevano középiskolájának egyébként „briliáns esetét.” Az 1976. évi írásbeli érettségi előestéjén telefonon hívták a Szent Józsefről elnevezett iskolát. A hívó — tankegyedét választották lombjuk számára, ahová leggyakrabban tűz be a napsugár. A tűzfalak illeszkedései az egykori építkezés szeszélyességéről árulkodnak, de a lépcsőház szép lehetett valaha. Vaskorlátja rozsdásan, foghíjasán is szépvo- nalú. Elképzelem a költőt, ahogy tartózkodó idegenséggel felkapaszkodik a lépcsősoron, mely inkább harangját vesztett torony hangulatát idézi gyors kanyarulataival. A koránál mindig idősebbnek látszó férfi itt lakik, bár egészen idegen. Mintha vendégségbejárna önmagához. Tele van sóvárgással. A színek és visszfények alkonyi játéka távoli világokat kelt életre benne. Néha, amikor ideje engedi, és kedve támad egy kis sétára, elbolyong a mocsaras, gyorsan alakuló városvégen, és ideig-óráig elnyomja lelkében a szorongást. Figyel egy görbe fát, lehajlik egy virághoz. A ligetek közt, melyek visszamaradtak a durván illeszkedő háztömbök takarásában, feltör a víz, a betemetett láp olykor még visszakövetelné a magáét. Az utcaparti kanálisban döglött macskák, rothadó gyümölcsök. Ha nincs sétálós kedve, beül a közeli Két Oroszlán fogadóba. Ennek cégére, a két kopott kőállat, ma is látható az egyik Kálvin téri ház kapubejárata felett. Bent tágas udvar fogadja, a forgalmas térből — egykor piactér volt! — kiszakított nyugalom. Leül, megfog egy idegen tárgyat. Talán ez a legnehezebb számára: az új tárgyakhoz szokni. A hideg, sokasodó, egészen egyforma ipari limlomokhoz — kanálhoz, pohárhoz, szék karfájához, kilincsrületi főigazgatóként — figyelmeztette az iskola vezetőjét, hogy a másnapi írásbeli feladat véletlenül olyan idióta hibát tartalmaz, amely, ha nyilvánosságra kerül, nevetségessé teszi a minisztériumot. Ezért felül kell vizsgálni a témákat. Delia nővér engedelmesen felbontotta a lezárt borítékot, és beolvasta a feladatokat. Valamennyit. Azonban néhány óra múlva kiderült, hogy csupán ravasz trükkről van szó — a diákok legnagyobb báhez. Az egyszeri tárgyak varázslata, melyben felnőtt, nincs többé. A személyes és emberarcú használati eszközök kultúrája és zenéje. Ezek az ipari tárgyak sohasem tudnak megérni. Nincs történetük. Cserélgetik őket. Nem szelídülnek az ember kezéhez az elődök keze-érintésével. Talán még nehezebb ezekhez a lomokhoz szoknia, mint az idegenszerű beszédhez, legyen az magyar vagy német. Mindkettő csak karikatúra. A hangsúlyok megbicsaklanak, a mondatok ösz- sze-vissza indáznak. Nincs zenéjük. Minden csupa csikorgás. Kifejezések illeszkednek ormótlanul. A szavaknak nincs íze, ahogy a nagyban főzött ételnek sem, melyről a szakács maga sem döntötte el, minek szánja: beleaprít mindent, ami a keze ügyébe kerül, de többféle ételre is emlékeztet az eredmény. És ami többféle, az sem ilyen, sem olyan. Zagyvalék. Az arcokat mintha maszk takarná. Az emberi kapcsolatok bonyolultak, de mélyükön az érdekek talmisága. Talán egyvalamit szeret ebben az idegen nagyvárosban. A telet. Ilyenkor eltompulnak a zajok. Egyneművé érik a hó ragyogásában a sok esetleges részlet, a járművek és hivalkodó kapuk, hin- tók és elesett koldusok, a lovak és a rikkancsok. Minden meghitt lesz, majdnem otthonos. Ahogy kapaszkodik felfelé a lépcsőn, a félhomályban, távolból száncsengő csilingelőse hallatszik idáig. Balkezével kitapintja a korlátot, jobb kezében görbebotot tart, kopogtatja velük a lépcsőket, de a falak visszhangja sehogysem akar találkozni lépései ütemével. natára. Az érettségit az egész országban elhalasztották; 24 óra kellett ugyanis ahhoz, hogy a rendőrség segítségével valameny- nyi iskolába eljuttassák az új tételeket. Delia nővért hivatali titok megsértéséért felelősségre vonták, a tettes azonban sohasem került horogra. A kárt mintegy 400 millió lírára becsülték. Nyilván olcsóbban megúsz- hatták volna, ha — magyar módra — átlátszó borítékba csomagolják a tételeket. Milyen legyen a második felesége? Miképpen szabadulhat meg az előd nyomasztó terhétől? — tette föl a segítő szándékú kérdést az egyik New York-i társasági lap, és 10 pontban mindjárt válaszolt is rá. 1. Az új asszonynak fiatalabb- nak, vonzóbbnak és kedvesebbnek kell lennie. 2. Legyen magasabb, mint a férje, amennyiben az nem haladja meg az 1 méter 68 centit. 3. Társaságban ne árassza Beteglátogatás — Látogatója van, Kovácska — mondta kedvesen a nővér a betegnek, aki óriási gipszpólyába burkoltan feküdt a kórházi ágyon. — Megismer? — érdeklődött zavartan vendége, egy elegánsan öltözött férfi, kezében egy üveg befőttet szorongatva. — Cseresznye. Vigyázzon, köpje ki a magokat! — Köszönöm. Foglaljon helyet. Ugyebár maga volt szíves elütni azzal a Chevrolettel? — Haragszik rám? — A világért sem. Egyenesen megtiszteltetésnek veszem. Ha már az embert elgázolja egy kocsi, legyen egy komoly márka. Megmondom őszintén, mindenki röhögött volna rajtam, ha egy közönséges Trabant jön nekem. Nagyon röstelltem volna. — Hát igen. Jó kis kocsi — húzta ki magát büszkén a látogató. — Esküdjön meg, hogy nem haragszik rám! Igaz, hogy az átkelőhelyen nekem volt előnyöm, de jobban körülnézhettem volna. Mert mi, gyalogosok, megyünk, mint az ökrök. Nem igaz? — Pardon! Az ökör egy kicsit erős volt. — Azt kérdezi, hogy vagyok? — nyögte a beteg, és feltápászko- dott az ágyon. — Jó, hogy szólt. Hogy van? magáról, hogy petrezselymet árul. 4. Irigyeljék miatta a férjét, de ne annyira, hogy a feleségek emiatt dührohamot kapjanak. 5. Ne legyen haragtartó, legfeljebb, ha a helyzet így kívánja. 6. A műveltségével és ne a tudálékosságával tűnjék ki. 7. Legyen hajlítha- tatlan, még a férjénél vonzóbb urakkal szemben is. 8. Törődjön a férje egészségével, valamint a saját erőnlétével. 9. Ne feledje: a — kérdezte a jövevény, és azon igyekezett, hogy szemében érdeklődés csillogjon. — Az nem fontos. Azt mondja el, mit szólt a családja, amikor megtudta a tragédiát, hogy az egyetlen szeretett kocsija összetörött? • — A feleségem gyufát akart inni, de aztán azt mondta, hogy ezek a magyar gyufák olyan ízetlenek. így elállt a szándékától. — Mondja és még*van remény? — nézett rá részvéttel a beteg. — A szerelő azt mondta, hogy nagyon súlyos, be bíznunk kell — sóhajtotta a férfi. — Hát köszönöm a látogatást, és fel a fejjel! Ne haragudjon, hogy nem kisérem ki, az orvos még nem enged járni. Kívánok a kocsijának jobbulást, jó egészséget, bis hundert und zwanzig. — Köszönöm. Átadom. «t Hangverseny A hangversenyterem zsúfolásig megtelt. A világhírű zongora- művész — egyébként hazánkfia — hangversenyére csak az érdeklődők kis része juthatott be. Pontosan nyolc órakor elhalkult a zsongás. Felgyúltak a reflektorok, és tökéletes szabású frakkjában megjelent a zongoravirtuóz. Tomboló tapsvihar fogadta. A zenei világ előkelőségei, partitúrát szorongató hangversenyrameghitt figyelmességnél hasznosabb, ha a nyilvánosság is tudomást szerez arról, hogy mennyire rajonganak önért. És végül: a legjobb, ha azért szeretik, amilyen a valóságban, és nem azért, aminek látszik. A fentiekből kitűnik, hogy a szerkesztőség sokat tud az amerikai nőkről. Ezért is közölte a tanácsokat férfiak számára kiadott újságban. jongók, a komoly zene fanatikusai szent eksztázisban várták a Mestert. A művész mély meghajlással köszönte meg az előlegezett tapsokat, aztán leült a zongorához, és máris felcsendült Liszt egyik zongoraversenye. A Mester szinte ráfeküdt a zene hullámaira, és ájtatos révületben tolmácsolta a zeneművet. Ekkor a negyedik sorból felkiáltott egy zengő barna bariton: — Azt húzd. inkább, Lajos, hogy „Nem loptam én életemben, csak egy csikót Debrecenben.” A teremben jéghideggé dermedt a levegő. Mindenki azt várta, hogy a Mester felugrik, és halálra sértve elrohan. Más történt. Ujjai egy pillanatra megálltak a billentyűkön, aztán eljátszotta a megrendelt dalt. Ráadásként a „Nem vagy legény, Berci, nem mersz megölelni” kezdetű nótát muzsikálta. A koncert befejezéseként az egész terem együtt énekelt a Mesterrel: — Szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb kincs... A hangverseny után felkerekedett az egész társaság és a Mesterrel az élen, átmentek egy budai kiskocsmába, ahol túrós csusza és kecskeméti kadar mellett hajnalig húzták Beléndesi Törköly Pali népizenekarával Chopin egyik etűdjét. Galambos Szilveszter Érettségi trükk Fantasztikus novellák ammmmmmmmaammmmmmmemammmammaaaamamammmammmmmamtammammmmmmeaammmmmmmmmamammmmmamammmmmemm
