Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 26., szombat NÉPÚJSÁG-HÉTVÉGE 7. Érdekességek a nagyvilágból Kiállításra készítik elő az Enola Gayt. Suitland, Maryland állam, USA: A Smithonian cég egyik hangárjában leszerelt szárnyakkal pihen a hírhedt Enola Gay nevű amerikai bombázó, amelyről a második világháború végén, 1945. augusztus 6-án ledobták a világtörténelem első atombombáját a japán Hirosimára. A gépet 1993-ban újítják fel, majd kiállítják. vi: fi y,<ÄttfiV <tw>I'll• .vws» Belgrád, Jugoszlávia. Képünkön az új jugo- Bajusz- és szakállverseny győztese Tokió: Szaito Ta- szláv bankjegy, a kétmillió diháros. kési, az 1989. évi bajusz- és szakállverseny győztese egy híres kínai regényhősről, Szongokuról mintázta mesterművét, ezt a csodálatos bajusz- és szakállkom- pozíciót, amellyel megnyerte a 2160 dolláros fődíjat. Az 52 éves japán férfi egyébként egy szállodában dolgozik. (Népújság- telefotó — MTI) Tudományos kishírek Gumievő baktérium Vajon meg tudunk-e szabadulni'a fölöslegessé váló, elhasznált gumiáruktól anélkül, hogy el kellene őket égetnünk? Erre most van kilátás, felhasználva egy minden eddiginél kevesebb energiát fogyasztó és a környezetet is kevésbé szennyező eljárást. Japán kutatók a Nocardia rendbe tartozó olyan baktérium- törzset különítettek el, amelynek tenyészete abban a közegben, ahol táplálékul nincs más szerves anyag, mint 0,5-15 milliméteres darabokra felaprított tiszta gumi, azt három hét alatt teljes egészében felfalja. E baktériumok például a gumikesztyűket nagyon gyorsan megemésztik — sajnos, nehezebb a dolog a gépkocsiabroncsokkal. A ként vagy szenet tartalmazó autógumiknak csupán a 3-6 százalékát fogyasztják el, s ehhez is nyolc hétre van szükségük. A fogak lökéscsillapítója A nottinghami (Anglia) egyetem anyagvizsgáló tudósai megállapították, hogy miként birkóznak meg fogaink a különböző típusú ételek megrágásának feladatával. Kimutatták: a fogak azért nyelhetnek el oly sok energiát törés nélkül, mert kemény, szervetlen anyagból állnak, amelyet folyadékkal töltött pórusok, likacsok vesznek körül. A fog tehát a gépkocsik lökésgátlójának módjára működik: az energiát a folyadék veszi fel, amint a fogak rágás közbeni összeszorításakor a kicsiny likacsok között áramlik. A fogak kemény része kalci- um-hidroxiapatit hexagonális prizmáiból épült fel. A prizmák körül lágy „kötőanyag” van, korábban az hitték, hogy egyfajta szerves cement. A nottinghami kutatók kimutatták, hogy 2-10 nanométeres átmérőjű, folyadékkal töltött likacsok hálózatából áll. A rágás ütéseinek, lökéseinek energiáját a likacsok hálózatában áramló folyadék veszi fel. A növények védekezése a gombák ellen Négy svájci kutató bizonyítékot talált arra, hogy bizonyos növények a kitináz nevű enzimet termelve védekeznek a gombák ellen; ez ugyanis nagymértékben gátolja a gombák fejlődését. A kitin, ez a kemény biológiai polimer — poliszacharid — nemcsak a rákok és rovarok páncéljának alkotórésze, hanem a gombák sejtfalának is építőanyaga. A kutatók azt tapasztalták, hogy a kitint lebontó kitináznak és némely más enzimnek a jelenlétében a gomba sejtfalából kis darabok letöredeznek. A kutatók ezután azt vizsgálták, hogy a babnövényből kivont kitináz miképp hat a táptalajon tenyésztett Trichoderma viride gombára. Azt állapították meg, hogy a kitináz enzim a mennyiségével arányos mértékben gátolja a gomba fejlődését. Amikor a kitinázt forralással hatástalanították, vagy ha olyan ellenanyagot adagoltak hozzá, amely rajta megkötődött, a gomba fejlődésének gátlása megszűnt. A bab leveleiből kapott nyers fehérjekivonat szintén gombaölő hatásúnak bizonyult, különösen, ha a leveleket előzőleg etilénnel kezelték. Ez nem is okozott meglepetést, hiszen eddig is tudták, hogy az etilén a növényeket kitináz termelésére készteti. Egyébként ebben a kísérletben is, ha a fehéijekivonathoz hozzáadagolták a kitináz ellenanyagot, a gombaölő hatás megszűnt. Ezek a kísérletek első ízben mutatták ki, hogy a kitináznak gombaölő hatása van. Hőszigetelő falbevonat Az öreg épületek utólagos hő- és hangszigetelésére különleges műanyaghab-tapétát fejlesztettek ki a Német Szövetségi Köztársaságban. Az öt milliméter vastagságú hőszigetelő anyag tapéta formájában, tekercsekben kapható, és egy méter széles csíkokban, diszperziós ragasztóval ragasztható fel a falakra. Olyan hőszigetelés érhető el vele, mint 15 milliméter vastag faborítással, 40 milliméter vastag gipszlapokkal vagy tíz centiméter vastagságú téglafalazattal. A padlót és a mennyezetet is szigetelni lehet vele, kitűnő a nyúlás- és a hajlítószilárdsága, átengedi a vízgőzt, jelentősen javítja a helyiségek hangszigetelését is. A fonalférgek sejtjei Nincs még egy olyan többsejtű állat, amelynek a petesejtből az érett élőlényig tartó kifejlődését jobban ismernék, mint a Cae- norhalditis elegans fajú fonalférgét. Például tudják, hogy a kifejlett állat 959 sejtből áll, s hogy addig, amíg ki nem fejlődik, 131 sejtje elpusztul, köztük valameny- nyi idegsejtjének 20 százaléka. Egyesült államokbeli kutatók most ennek a fajnak olyan mutánsára találtak rá, amelyben ez a sejtpusztulás nem következik be. így hát ezeknek a fonalférgeknek 131 sejttel többjük van. Rendes fajtársaiktól abban különböznek, hogy mintegy egyhar- maddal kevesebb petét raknak. Régi budai szüretek Amikor szőlőt termett a Gellért-hegy — Császárokat és királyokat is vendégül látott a budai bíró — Bacchusnak öltöztek a legények A szüret közeledtével szívesen lapozgat a múltat kutató ember olyan korabeli iratok, újságok között, amelyek felidézik a több száz esztendős hagyományokat. A megsárgult papírok nem csupán irodalmi emlékek, de földrajzi, gazdasági, társadalmi dokumentumok is, amelyek bizony hellyel-közzel meghökkentik az olvasót. Ugyan ki gondolná manapság, hogy 1814 őszén Budán — az ország egyik leggazdagabban termő szőlődombjain — hét országra szóló szüreti mulatságot rendezett a budai bíró, amelyen nem kisebb vendégek jelentek meg, mint I. Ferenc császár és király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király. Am ne siessünk ennyire előre az eseményekkel, sokkal inkább arra adjunk választ, hogy hol is terültek el azok a nevezetes, jó bort termő szőlőterületek? Közel kétszáz évvel ezelőtt Buda a szőlő és bor városa volt. Buda akkori gazdasági életének a szőlő- művelés volt a legfontosabb ágazata. A várost körülölelő hegykoszorút — a Gellért-hegytől egészen az Óbuda feletti hegyekig — sűrűn szőlők borították, és alig volt budai polgár, akinek abban az időben ne lett volna ott szőlőbirtoka. Kalmárffy bíró uramnak a Nap-hegy oldalán, a krisztinavárosi plébániával szemben volt a szőlőbirtoka, ahol most hatalmas házak, városrészek mere- deznek az égnek. A budai szőlőhegyekhez csatlakoztak természetesen az akkori Budát körülölelő falvak szőlőskertjei is, amelyekben szintén kitűnő borok termettek. Beszéljenek a megkopott, megsárgult írások, és mondják el a kései utódoknak azoknak a neveit, akik személy szerint is ország-világ előtt híressé tették a budai szőlő- és bortermelést. Elsőként említhetjük ismételten Kalmárffy Ignác budai bírót, Mayerffy Xavér Ferenc pesti ser- főzőt, de magát a szervita rendet is, vagyis a „barátokat”, akiknek abban az időben szép és nagy kiterjedésű szoléi voltak, ellátva olyan helyiségekkel, ahová világhíres vendégeket is el lehetett szállásolni. Egyebek mellett így kerültek ide királyok, cárok és uralkodók, így lett világszenzációvá az ezernyolcszázas évek elején és derekán a budai szüret. Ó, te más, szebb napokat is látott Buda! Ti budai hegyek és dombok, ahol a mai városnegyedek kőrengetegeinek, lakótelepeinek, gyárainak helyén hajdanán zamatos magyar szőlő és édes bor termett... Az ember természetesen mindenre kíváncsi, egyebek között arra is, hogy milyen szőlőt termettek a budai és környékbeli szőlőtőkék közel kétszáz esztendeje? Nos, erre is választ lelünk a régi újságokban, amelyek a híre szüretekről, dáridókról, népünnepélyekről számoltak be olvasóinak. De ne vágjunk a dolgok elé, szólaltassuk meg a régi szakembereket: — „A budai hegyekben leginkább díszlik a fekete oportó, a szagos otelló, a vörös dinka, a sötétkék kadarka, a sárga gohér és a vékony héjú, mézédes hőnigli.” Mosolyognunk kell a hajdani felsoroláson, mert bizony, az említett szőlőfajták manapság már csaknem kivesztek, mint a Buda környéki szőlősterületek, átadva helyüket újaknak, vagy még azoknak sem. Farkasrét és Csil- lebérc környéke őrzött meg talán emlékül egy-egy darabkát a budai régmúltból, hellyel-közzel e tájon lelünk még egy-egy darab kiskertre, szőlős lugasra a hétvégi házak táján. A szüreti mulatságokra áttérve érdemes kiolvasni néhány sort a korabeli újságokból: — Verőfényes őszi vasárnapokon vidám, tarka meneteket látunk végigvonulni Buda és Pest utcáin. Hatalmas, nyitott társzekereken, magyar ruhában, felpántlikázva jókedvű lányok énekeltek, a fiúk boíjúszájas ingujjban ölelték át derekukat. Unokáink el sem tudják majd képzelni, hogy milyen híres és nevezetes volt valamikor a budai szüret. Naphosszat fáradhatatlanul szedték a szőlőt, de ha véget ért a munka, senki sem gondolt pihenésre, sőt ilyenkor még jobban megelevenedtek a szőlőhegyek... Az ember szinte beleéli magát a korabeli tudósításokba, amikor puskák durrantak, rakéták röppentek és tűzijátékok fénye csillant meg esténként az öreg Duna fölött. Muskéták, mozsarak, tarackok verték fel az utcák csendjét, vidám népünnepély ragadta magával az egyébként nem szüretelő járókelőket is. Arról is beszél a krónikás, hogy a szőlőhegyeken tüzek lobogtak a présházak előtt, hatalmas bográcsokban főzték a gulyást, nyárson forgatták az ökröt, de legtöbben a szokásos birkapörkölt után áhítoztak. A must édes, illatos zamatától telt volt a levegő, megszólalt a zene, és a legények, akik naphosszat putto- nyoztak, estefelé már Bacchusnak öltözve szórakoztatták a nézősereget. Innen is, onnan is felbukkannak a szüreti kavalkádok népei, ám ezek így „tallózva” meglehetősen szétesőek, nem alkotnak egységes képet. Végre az Új Időkből, bizonyos Bende Jánoi tollából idézünk: Hogyan is volt, miként zajlott le a budai bíró vendégsége, ahol személyesen jelent meg a már említett három világhíresség? Először, nagy tarackdurrogások közepette a budai polgári katonaság érkezett meg, Kalmárffy bíró úr vezetésével. A szüreti menet élén egy páncélos lovas lovagolt, kezében fehér-piros zászlóval, utána fúvószenekar, majd az álarcosok hosszú sora. A fiúk mellett felpántlikázott leányok mentek, kezükben borosüveg, amelyből kínálgatták a nézősereget. Később vőfélybotot forgató magyar ruhás ifjak és bokrétás nyoszolyólányok következtek, majd őket követte nyolc pár legény-leány, kezükben aranyos pásztorbot, fejükön szőlőlevélből és virágokból font koszorú. Négy hófehér ruhába öltözött lány ékesítette utánuk a menetet, ezek vitték a szőlőfürtökből font „szüreti koronát”. A leghíresebb pesti és budai cigányzenekarok húzták a talpalá- valót, és a menet így érkezett el a bíró szőlejébe, a három uralkodó színe elé. Az uralkodók boldogan vették át a lányoktól a mesés szőlőből fonott szüreti koronát... íme, élethű leírás egy régi magyar szüreti felvonulásról, amelynek emlékét kötelességünk megőrizni, amely a maga nemében még akkor is páratlan volt, ha hasonlított külföldi — elsősorban francia, olasz, osztrák — karneválokhoz. Ezekben több volt talán a játék, a bohózat, viszont a szüreti koszorú magyar sajátosság. Bohócok, paprikajancsik, hanswurstok tarkították a külhoni meneteket, nem hiányoztak a maskarák, az álarcosok sem, viszont elhomályosult a szüret megjelenítése, a szőlőnek, a mustnak, a bornak a szerepeltetése. Szó ami szó! Sok volt a hasonlóság, de a különbség is a magyar és a külföldi szüreti karneválok között, alkalmazkodva népeink szokásaihoz, temperamentumához. Az egykorú hazai és külföldi írók közül többen megemlékeztek a híres budai szüreti mulatságokról, a népszokásokról, közülük az egyik így ír: kevés olyan népünnepély van a világon, mint a budai szüret! Talán folklórcsemegének is számíthat egy másik író beszámolója, amely „szőlőhegyi búcsút” emleget: — Amikor már a szőlőhegyeken szedetten állnak a tőkék és hordókban van a must, következik a munka bevégzése, a szőlőhegytől való elbúcsúzás. Ilyenkor a szőlősgazdák összegyűjtik házanépüket, munkásaikat, és hatalmas mulatságot, lakomát, felvonulást rendeznek velük közösen. A szüreti menet a szőlőhegytől indul, a városon keresztül, egészen a szőlősgazda házáig, ahol vígság, eszem-iszom várja a népet. Ilyenkor a legények murcit isznak, a lányokkal táncolnak, dalolnak. A menet célja tulajdonképpen a szőlőkoszorú elhelyezése a gazda házában, amelyet a szőlőhegyen kötnek, és vállon, rúdon visznek a járókelők szeme láttára. A gazda a házanépének és a munkásainak lakomával kedveskedik. Úgy hírlik, hogy ezeken a szüreti vacsorákon száznál többen is jelen vannak... Szeptember havába lépünk, küszöbön az ősz, a szüret. A magyar nép számára mindig sokat jelentett a szőlőbetakarítás, vagyis a szüret, és nem volt sohasem közömbös, hogy sok vagy kevés a termés. A bor és a búza mint édestestvérek szerepelnek népünk szókincstárában, jelezve, hogy ha enni- és innivaló van, akkor nagyon nagy baj már nem lehet. Parasztságunk — közöttük a szőlősgazdák — mindig szakértelemmel dolgoztak a szőlőben, a pincékben, és ha Budán nem is, de számos helyen rangot, hírnevet szereztek az országnak. Nem kis büszkeségünkre — az egész világ tudja már — Egerés Gyöngyös „a bor városa” címet és rangot viselik. Azoknak van igazuk, akik azt vallják: nem csupán a szőlőt kell művelni, de a népi hagyományokat és az ősi szokásokat is... Szalay István
