Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-25 / 200. szám
2 NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 25., péntek Tengernyi gonddal számolhat Üj lengyel kormányfő: Tadeusz Mazowiecki Baltikum Élőlánc — másfél millió emberrel Soha nem látott méretű tiltakozó megmozdulás zajlott le szerdán a baltikumi szovjet köztársaságokban az 50 éve aláírt Molotov — Ribbentrop paktum ellen. A három balti fővárost — Tallinnt, Rigát és Vilniust — ösz- szekötő élőlánc közel másfél millió embert mozgatott meg. Emellett mindhárom köztársaságban nagygyűléseken emlékeztek meg az augusztus 23-i évfordulóról. A szovjet fővárosban a Demokratikus Szövetség nevű ellenzéki tömörülés szervezett demonstrációt a Puskin téren a balti megmozdulások támogatására, ám a moszkvai rendőrség a megmozdulást gyors úton feloszlatta, s 75 személyt őrizetbe vett. A baltikumi megmozdulások békésen zajlottak le, rendbontásokról, rendőri beavatkozásról nem érkeztek hírek. Az 560 kilométer hosszú emberlánc helyi idő szerint este hét órára állt össze, s 15 percen át demonstrálta a balti államok szolidaritását, a Molotov — Ribbentrop paktum egyöntetű elítélését. A szovjet tévéhíradó szerdán este igen részletes filmtudósításokban számolt be a baltikumi eseményekről. A gyűlések egyik visszatérő jelszava a balti köztársaságok szabadságának, függetlenségének követelése volt. A megmozdulások mellett Rigában kétnapos nemzetközi tanácskozást rendezett az évforduló alkalmából a lett nemzeti füg- j: getlenségi mozgalom — erre a s szovjet köztársaságok nem hivatalos mozgalmainak képviselőin kívül tekintélyes amerikai, nyugatnémet, dán és brit politológusokat, jogi szakértőket is meghívtak. Az egyik amerikai jogász felszólalásában óvta a balti államokat a betelepült lakossággal szembeni meggondolatlan lépésektől, hangsúlyozva: a nyugati demokráciák soha sem lesznek partnerei azoknak, akik az idegen ajkú lakosság kitelepítését követelik. Csütörtökön döntött a lengyel parlament alsóháza, a Szejm arról, hogy több mint négy évtizede először nem kommunista kormányfője legyen-e az országnak. Senki sem kételkedett abban, hogy a Szolidaritást képviselő 62 éves Tadeusz Mazowiecki megkapja a szükséges parlamenti támogatást ahhoz, hogy a szolidaritás — parasztpárti — demokrata párti koalíciós kormány fejeként megkezdhesse a kormányalakítási tárgyalásokat a LEMP képviselőinek bevonásával létrehozandó új kabinetről. Szerdára már szinte mindenki támogatásáról biztosította a Szolidaritás politikusát. A magát máris kormányfőnek érző Mazowiecki délután négy órára a Minisztertanács épületében hirdetett nemzetközi sajtó- értekezletet. Mint ismeretes, Mazowiecki a múlt hét szombatján azután kapott Jaruzelski köztársasági elnöktől kormányfői megbízást, miután Czeslaw Kiszczak minden erőfeszítése kudarcot vallott egy nagykoalíciós kormány létrehozására a LEMP vezetésével. Augusztus 7-én Lech Walesa, a Szolidaritás elnöke tett javaslatot a LEMP addigi két szövetségesének, az összesen 103 parlamenti mandátumot magának tudó Parasztpártnak és a Demokrata Pártnak egy szolidaritás — parasztpárti — demokrata párti koalícióra, ami nem talált süket fülekre. Az utolsó akadály egy ilyen kormány létrejötte előtt akkor hárult el, amikor Walesa fontos tárcákat, a belügyi és a nemzetvédelmi tárcát a LEMP-nek ajánlotta a kabinetben. Némi huzavona után végül is a LEMP is beleegyezett abba, hogy részt vegyen a nem általa vezetett koalíciós kormányban. A simának látszó választás és a Mazowiecki szerint könnyű kormányalakítás ellenére sem irigylésre méltó az új kormányfő helyzete. Az ország mély gazdasági válságban van. Az 1981-es összeomlást idéző rossz piaci ellátás, vágtató infláció, szélesedő bérsztrájkok, általános elégedetlenség, a fokozódó belpolitikai feszültség jellemzi Lengyelországot. Az ország kormányrúdja tehát rendkívül nehéz helyzetben, akkor kerül a Szolidaritás kezébe, amikor — alig néhány hónappal a szervezet legalizálása után — maga is saját arculatát, programját keresi. A kormányzás pozíciója 1989-ben nemcsak teljesen új, de igen kényelmetlen is lesz. A Szolidaritás vezetői máris azzal a dilemmával foglalkoznak, hogy a gazdaság megmentése érdekében vajon egy Szolidaritás-kormány szükség esetén erőszakot alkalmazhat-e a bérsztrájkok letörésére. Eddig ezt elvetették, de az államkassza üres, a költségvetési deficit több billióra rúg, az infláció meg fogja az idén haladni a 100 százalékot, azaz a dilemma nagy, és napról napra nő. Több halálos áldozat Bejrutban egy muzulmán milicista lő, a libanoni fővárost kettéválasztó zöld vonalon keresztül, keresztény állásokra, amikor ismét kiújult a tüzérségi párbaj a Szíria-barát csoportok és a keresztény egységek között. Az összecsapásoknak több halálos és mintegy ötven sebesült áldozata van (Népújság-telefotó — MTI) Ankara leeresztette a sorompókat Bulgáriát több mint 300 ezer muzulmán hitű állampolgára hagyta el május óta, amikor — az Észak-Bulgáriában halálos áldozatokat is követelő zavargások után — valóságos „utazási hisztéria ” robbant ki a lakosságnak ebben a rétegében. További 300 ezerről mondják, hogy bent van az útlevélkérelme. Az úticél minden esetben — Törökország. Ám, hogy hányán fognak még ideutazni, arra nehéz lenne a válasz, mert Ankara kedden hajnalban leállította a befogadásukat. A szófiai rádió reggeli helyszíni tudósítása szerint mintegy 3000 személygépkocsi vesztegel a határ bolgár oldalán, többször ennyi utasával. A déli tudósítás szerint vannak, akik maradnak, és remélik, hogy „hátha...” Mások visszaindultak korábbi lakhelyükre. A bolgár — török konfliktus hátterében az áll, hogy Törökország — és a bulgáriai muzulmánok közül azok, akik magukat töröknek tartják — bizonyos jogokat követelnek a török kisebbség számára. Ilyen kisebbség létét azonban a bolgár vezetés nem ismeri el. Arra hivatkozik, hogy az ország török uralom alóli felszabadulását (1878) követően több mint egymillió török távozott, majd egy, a ’70-es évek közepéig érvényben volt kétoldalú egyezmény keretében további mintegy 130 ezer ember települt Törökországba. Másrészt: nincs egyetlen olyan bolgár — török vagy nemzetközi egyezmény sem, amelyben említés történnék „bulgáriai török kisebbségről”. Következésképpen: ilyen nem létezik... A kérdés nem ennyire egyszerű: a ’60-as években és a ’70-es évek elején mindenki elismerte itt a török etnikum jelenlétét. E sorok írójának első tudósítói mandátuma Bulgáriában 1963- ban kezdődött, s jól emlékszik rá — könyvben is megírta —, hogy az ország lakosságát akkor ilyen szempontból három kategóriába sorolták. Mind a történettudomány, mind a politika beszélt keresztény eredetű bolgárokról, mohamedán bolgárokról és törökökről. Dzsebeli házigazdáim 1965-ben büszkén dicsekedtek el, hogy a bulgáriai törököknek olyan lehetőségeik vannak, amilyenek a kapitalizmus idején a bolgároknak sem voltak. Az idő tájt az országban három török színház működött, újság jelent meg, nemzetiségi írók és költők köteteit adták ki törökül. Török nyelvű iskolák akkor sem voltak. Aztán ez megváltozott. Öt éve bolgárosították a török neveket: az ilyen embereket hivatalosan „visszaállított nevűekként” emlegetik, arra utalva, hogy a török nevük nem volt „valódi”. Az érintetteknek erről más a véleményük. A zavargásokba torkollott májusi tüntetések mindenekelőtt a török neveket követelték vissza, ez bolgár sajtóbeszámolókból is kiderült. És elkezdődött az itt olykor „utazási hisztériának” nevezett tragikus jelenség. A távozókról eleinte azt írták, hogy könnyen manipulálható, képzetlen, naiv emberek, akik felültek a fűt-fát ígérő ankarai propagandának. Mára azonban világos: a Törökországba távo- zottak között jócskán vannak munkások és értelmiségiek — orvosok, mérnökök, újságírók — is. És feltehetően párttagok is. Egyes értesülések szerint kezdtek felkerekedni azok a Szmoljan környéki mohamedánok, akik pedig nem tartották magukat töröknek. Az ankarai vezetés és a török propaganda negatív szerepe a bulgáriai „utazási hisztériában” kétségtelen, hisz minden jóval hitegette őket. Az mégis kérdés: egyedül ez a propaganda elérte volna-e — amiről a Rabotni- cseszko Delo hétfői száma számolt be —, hogy infarktus előtti állapotban levő, vagy más súlyosan beteg emberek az orvos figyelmeztetése ellenére elutazzanak Törökországba; hogy ugyanezt tegye — botorkálva — egy vak házaspár; hogy a fiatal anya elhagyja az utazás közben bolgár földön szült gyermekét azzal, hogy „odaát majd szül másikat...” Ám a török határt kedden lezárták. Szófiai kommentárok szerint „ez az ankarai döntés véget vet egy mítosznak, amelyet makacsul és folyamatosan tápláltak a bolgárellenes propaganda szervezői. Nevezetesen annak, hogy Törökország a bulgáriai muzulmánok igazi hazája”. „A bolgár politika változatlan marad — olvasható. — És nem változik a bánásmód azokkal az emberekkel sem, akik el akartak menni: visszatérnek munkahelyeikre, visszaköltöznek szép házaikba. S bizonyára gyorsan megértik majd, hogy hálásnak kell lenniük a sorsnak, mert megmenekülhetnek az élet legsúlyosabb megpróbáltatásaitól.” Bárcsak így lenne... Nagy Károly Séta a Vencel tér körül Egy hónappal ezelőtt, langy- meleg júliusi vasárnap estén tűzoltókocsik robogtak szirénázva a prágai Vencel térre. Egy irodaház negyedik emeletén gyulladt meg valami, de az ablakon át go- molygó, fojtó füst hamar megszűnt a nagy nyomású vízágyúk szakszerű bevetése következtében. Személyi sérülés nem volt. A téren sétálgató turisták és helybéliek pillanatok alatt sűrű tömegben gyűltek össze az irodaház előtt. Amikor látták, hogy csak egy jelentéktelen tűzeset szemtanúi, lassan szétoszlottak. Talán ugyanezek a tűzoltóautók mosták végig idén januárban ugyanezen a téren azokat a tüntetőket, akik hangosan vélekedtek úgy, hogy több demokráciára lenne szükség Csehszlovákiában. S talán ugyanezek a tűzoltóautók álltak bevetésre készen augusztus 20-án és 21-én, valamelyik közeli mellékutcában. De most sem rájuk, sem a könnygázgránátokra, sem a farkaskutyákra nem volt szükség: a Prágai Tavasz tankokkal történt el- tiprásának 21. évfordulóján gu- mibotozással is helyre tudták állítani a „rendet”. Az erőszakos visszarendeződés persze mindig csak átmeneti lehet: a tér elcsendesül, az évforduló viszont fájó emlékként megmarad, és új nemzedékek nőnek fel, amelyek újra átélik — a szó legszorosabb értelmében — e fájó élményeket. Jiri Hajek, az 1968-as Dub- cek-vezetés külügyminisztere úgy véli: a mostani fiatalokból kezd eltűnni a félsz, ami két évtizeddel ezelőtt rátelepedett a lel- kekre. A hivatalos prágai sajtó a politikai tapasztalatlanságnak, a könnyű befolyásolhatóságnak tulajdonítja azt, hogy ezek a fiatalok az utóbbi időben egyre kevésbé nyughatnak, semmit sem tisztelnek. Ott van például a „VB” rövidítés, amely a rendőrségi járőrkocsik oldalán olvasható, és annyit tesz, hogy Közbiztonság (Verejna Bezpecnost). Az ominózus évforduló előtti napokban tizen- és huszonévesek kisebb csapata vonult végig a Vencel tér melletti sétáló- és bevásárlóutcán, mellükön „VB” felirattal, ami az ő értelmezésükben a Vesela Budoucnost, vagyis a Vidám Jövő rövidítése. Nagyra nőtt kígyóuborkákkal hadonásztak, és azt kiabálták, hogy „Üssétek a szocializmus ellenségeit!” Néhány járókelő nevetve, jó néhány rendőr tanácstalanul topogva figyelte őket. Az ifjú nemzedék politikailag valóban tapasztalatlan. Apáik generációjából több mint félmillió párttagot zártak ki a „normalizálás” során, s ők csak akkor léphettek be, ha vállalták a központi irányvonal hűséges követését. Lényegében a párton kívül is csak pártpolitika létezhet: a nép a CSKP megkérdőjelezhetetlen vezetésével építi a szocializmust. A szabály az átépítésre is érvényes. A rendőr elméletileg tapasztaltabb az uborkát lengető srácoknál, mégis tanácstalan. A konkrét esetre világos parancsot nem kapott. Úgy tanulta, hogy két évtizeddel ezelőtt az ellen- forradalmi veszély elhárítása tette szükségessé a VSZ csapatainak bevonulását. A szovjet vezetés mentette meg a csehszlovák szocializmust. Ugyanez a prágai rendőr viszont az Izvesztyija múlt szombati számában egy egykori szovjet légideszantos kis- katona üzenetét olvashatja: „ Bocsáss meg nekünk, Prága!”. És bocsánatot kértek az akkori bevonulásért azok a magyar fiatalok is, akiknek őrizetbe vételére határozott utasítást kapott a rend egyenruhás őre. Ha a csehszlovák hatalmi struktúra meggyő- ződéses híve külföldi lapokból kíván erőt menteni a jelenlegi berendezkedés helyességének igazolásához, lassan már csak a Neues Deutschlandban bízhat maradéktalanul. Sokan kérdezik: a'68-as zűrzavar után berendezkedett Hu- sák-vezetés miért volt képtelen legalább olyasfajta konszolidációt megvalósítani, mint Kádár Magyarországon,'56 után? A válasz részben az, hogy a'68-as csehszlovákiai események, a lakosság tapasztalatai sokkal kevésbé igazolták vissza az ellen- forradalmi veszély elméletét, mint az'56-os magyarországi történések. A Prágai Tavasz idején Dubcek volt a bálvány, s a reformkommunisták voltak a legnépszerűbbek. Prágában nem volt Köztársaság téri vérengzés, s a bevonulás után nem volt számottevő fegyveres összecsapás. Az intervenció másnapján összeült viszont a CSKP 14. kongresz- szusa, amelynek határozatait bujkálva-cirkáló híradós kocsikról sugározta a nemzeti rádió. Ezt a kongresszust persze később érvénytelenítették, s hónapok múlva Dubceket is eltávolították. így is tény azonban: politikai szalonképesség hiánya miatt kudarcba fulladtak a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakításának tervei. Kénytelenek voltak meghagyni az eredeti intézményrendszert, majd szívós taktikával kellett lenyesegetniük a párt testéről a reformgondolatoktólfertőzött részeket. E részek aztán oly nagy kiterjedésűnek bizonyultak, hogy a műtét gyakorlatilag az eredeti párt „leváltását” jelentette. Eltávolították az apparátusból és a szellemi műhelyekből a megújulás szenvedélyes kutatóit — azokat, akik 1968-at előkészítették. A csehszlovák vezetés, amelynek csúcsán az elmúlt két évtized során alig volt személyi változás, már eleve bizalmi tőkehiánnyal indult, s e tőkéből azóta is csak annyit halmozott fel, amennyit a politikai mozdulatlanságért cserébe felajánlott anyagi létbiztonság szolid színvonala lehetővé tett. Kárpáti János Magyar sérültekkel Közúti balesetek Bulgáriában Bulgáriában az év elejétől augusztus közepéig 745-en vesztették életüket közúti baleset következtében, 85-tel többen, mint 1988-nak ugyanebben az időszakában. A balesetek száma (3678) 745-tel, a sérüléseké (3937) 171-gyel volt több. Egyedül július hónapban 153-an vesztették életüket a bolgár országutakon. Sajnos, mindegyik kategóriában megtalálhatók a szabadságukat itt töltő vagy Isztambulba kiránduló magyarok. Halállal ugyan eddig csak egy ötéves kisfiú számára végződött az édesapja hibájából bekövetkezett karambol, de—-a magyar konzulátustól nyert tájékoztatás szerint — több tucat sérült szorult kórházi kezelésre, és sok a totálkáros autó. A karambolt sok esetben olyan török autósok idézik elő, akik Nyugat-Európában dolgoznak vendégmunkásként, s nyári szabadságukra utaznak Törökországba, vagy onnan térnek vissza. A szófiai magyar konzulátus nemcsak erre hívja fel autós turistáink figyelmét, hanem az olyan esetek veszélyességére is — ezek úgyszintén szaporodni látszanak —, amikor műszakilag nem ellenőrzött és nem karbantartott, gyakran tsz-ektől vagy másutt bérelt autóbuszokon indítanak isztambuli szervezett kirándulásokat az újonnan szerveződő hazai utazási irodák. (MTI)
