Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-03 / 181. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 3., csütörtök GAZDASÁG TÁRSADALOM 3, Gondolatok a települési önkormányzatokról Nincs szándékom elemezni a magyar önkormányzati rendszer 1945 előtti jellemzőit, csupán annyit kívánok megjegyezni, hogy már a feudális Magyarországon megjelentek az önkormányzatiság jelei. Általában minden falunak volt az egyénektől elkülönült köztulajdona (legelő, rét, erdő) és ez bizonyos értelemben megteremtette a településen a termelési és „politikai” egységet. Később — főleg a kiegyezés után — a közös gazdálkodás fennmaradt, ahol is a döntéseket a tulajdonosok összessége hozta, míg a község politikai életében már csak a szavazati joggal rendelkező lakosok vehettek részt. 1945 után a települések ön- kormányzati helyzete igen érdekesen alakult. 1945-49. között határozott törekvéseket deklaráltak a pártok az erőteljes helyi önkormányzat megvalósítására. Az MKP 1946. III. Kongresszusán a beszámoló és a határozat is rögzítette, hogy a modern államokra jellemző helyi közigazgatás szocialista formáját kell megteremteni. Az erős, centralizáció nélküli ön- kormányzatot sürgette az Erdei Ferenc által vezetett Néppárt is. 1948- ban az MKP-SZDP egyesülési programja is célul tűzte ki az önkormányzati élet fejlesztését. Ilyen előzmények után 1949- ben meglepő változás következett be. Az alkotmány-előkészítés érthetetlenül gyors (alig két hetes) „vitájában” már a 30- as évek szovjet tanácsi struktúrája jelent meg. Az 1949-es Alkotmányban és az erre épülő 1950. évi I. törvényben már szó sem volt a tanácsi önállóságról, hanem ennek ellentéte, a szigorú centralizáció lett a szabályozás alapelve. Némiképp oldotta ezt a szigorú centralizációt az 1954-es alkotmánymódosítást követő második Tanácstörvény: azzal, hogy kimondta, a végrehajtó bizottságok kettős felelősségét, illetve a helyi szakigazgatási szervek kettős alárendeltségét. Ez már legalábbis formálisan azt jelentette, hogy mindkét szervezetet egyrészt horizontálisan a helyi tanács, másrészt vertikálisan a felettes szervek irányították. 1971-ben tovább javult a helyzet, mert ekkor a harmadik tanácstörvényben végre megfogalmazódott az önkormányzati fogalom. Ettől az időtől kezdve már jelentkezik az önkormányzatiság néhány eleme. Sajnos a törvény nem száműzi, sőt erősíti a megcsontosodott szervezeti, gazdasági hierarchiát, az ágazatilag tagolt szervek nem ritkán még saját testületükhöz képest is elkülönült tevékenységét. Az 1971-től hatályos tanács- törvény deklarálja azt a politikai akaratot, hogy a településen a tanácstestületé a meghatározó szerep. Véleményem szerint ez csak formális jog volt csupán, mely igazából nem érvényesült. Nem is érvényesülhetett, mert a hatalom megragadásának időszakában hiányzott a hatalom szilárd társadalmi bázisa, ezért az alacsonyabb rendű jogi szabályozás segítségével olyan gyakorlatot sikerült megvalósítani, amely lehetővé tette, hogy a hatalom rendelkezzen egy tőle függő államigazgatási szervezeti rendszerrel. Ebbe a rendszerbe tartozik jórészt a végrehajtó bizottság és feltétlen a szakapparátus. Ez a kötött szervezeti forma tette lehetővé —, hogy a testületi tagok személyi képességeitől függetlenül — a fölülről vezérelt politikai akarat valósuljon meg az önkormányzati törekvésekkel szemben. A hatalmi pozíció a végrehajtó bizottság szinte korlátlan döntéselőkészítési tevékenységébe csomagolva úgy jelent meg, mintha az a képviseleti úton megválasztott tanácsi testület döntése lenne. Ezzel szemben a valóság az volt, hogy a népképviselet valós hordozójának — a tanácstestületnek — márcsak a jóváhagyó, szentesítő feladatai maradtak. Ezt a fajta működési mechanizmust kellően segítette az, hogy a tanács csak ritkán ülésezett és akkor is már túlságosan előkészített, és politikai vagy szakmai megfontolásból többnyire csaknem eldöntött kérdéseket tárgyalt. A magas létszámú testület és a számára rendelkezésre álló idő nem biztosította az alapos elemző felkészülést. Erre egyébként is alig volt szükség, mivel az anyagot előkészítő apparátus sugallta, sőt maga fogalmazta meg a testület szájába adandó döntést. Mindehhez csupán már csak ráadás az, hogy a választási rend a tanácstagot szűk választókerülethez köti, ezért kevés kivétellel a tanácstagi munka alig lehetett több, mint szűk érdekkijáró, közvetítő tevékenység. Az elmúlt évek során már történtek halvány kísérletek arra, hogy a tanácstestület felelősen élhessen a számára biztosított jogosítványokkal. Az előkészítő mechanizmusba ugyanis beépültek a kétfordulós tanácsülések, amelyek remélhetőleg alkalmat biztosítottak a tanácstagoknak arra, hogy a témát választóival is megbeszélve, a testületi ülésen közvetíthesse megbízói véleményét, akaratát. Sajnos ezzel a megoldással a tanácsok csak ritkán éltek, így továbbra is az előkészítésben résztvevő apparátus szava érvényesült. A modem vezetéselmélet elismeri, hogy a „hatalom” annak a kezében van, aki az információkkal rendelkezik. Ez a tény tanácsi vonatkozásban egyértelműen a szakapparátust hozta helyzetbe. A társadalomban megindult reform-folyamatok az önkormányzat kiteljesedését igénylik, de úgy, hogy az önkormányzati jogokat a készülő új alkotmány ne csupán deklarálja, hanem tartalmazza az érvényesülés garanciáit is. Ezenkívül az önkormányzatnak szüksége van olyan jogszabályi környezetre, amelyben hatékonyan valósítható meg a helyi sajátosságokhoz igazodó önállóság. Ezért az új alkotmány megalkotásával egyidőben teljeskörű jogszabályi revíziót kell végrehajtani. Az átalakulási folyamat jelentős tényezőjeként értékelem a testület és az apparátus viszonyát. Az önkormányzat akkor lesz valóban szuverén, ha nem csupán ellenőrzöttje, hanem alárendeltje lesz az általa kinevezett és az őt kiszolgáló szakigazgatási szervezet. Fontos feladata tehát a jövőnek, hogy pontosan körülhatárolt jogkörrel rendelkezzen a terület, és ezeket a jogosítványokat senki és semmi ne korlátozhassa. Ki kell munkálni a tisztségviselők új szerepkörét és szolgáló szerepkörbe kell kényszeríteni az apparátust. Az apparátus eddigi viszonylagos önállósága — amely szakmai erejéből fakad — szűnjön meg, és legyen igazi kiszolgálója a testületnek, ugyanakkor a hatósági munkában legyen önállóbb és határozottabb. Ehhez át kell alakítani az apparátus belső szerkezeti és működési struktúráját. A választott tisztségviselők új szerepkörét abban látom, hogy tevékenységük elsősorban a testület munkájához kapcsolódjon, annak működését támogassa a szakmai apparátus segítségével. Ugyanakkor csökkenteni kell a tisztségviselők szakigazgatási szervek irányába ható felügyeleti, irányító tevékenységét. A változás lényegét két fontos területen látom: 1. Új típusú testületre van szükség. Ehhez új választójogi törvény kell, amelyben az eddigi területi elv feladásával a pártok jelölik az általuk legalkalmasabbnak ítélt személyt. Ilyen módon elérhető, hogy a képviseleti testületben erősödnek a politikai elemek, mert a jövőben a tanácstagoknak elsősorban politikusi szemlélettel kell rendelkezni. Azzal, hogy a testületben megjelennek a pártok és a különböző politikailag szervezett érdekcsoportok, megváltozik a helyi ön- kormányzat belső mozgási formája. Vagyis ettől az időtől kezdve szó szerint kell érteni és alkalmazni azt az eddig csak hangoztatott alapelvet, hogy a pártirányítás a testületben közvetett módon érvényesülhet. Az elmúlt évtizedekben a testületek pártirányítása direkt módon, a tisztségviselőkön, jobb esetben a végrehajtó bizottságon keresztül érvényesült. A tanácstestületben tevékenykedő párttagokat a párt csak akkor hívta össze, ha például számára fontos személyi kérdésben kellett dönteni és a tanácsülés előtt egy fél órával meg kellett győzni a kommunista tanácstagokat. Amennyiben tehát az adott működési kereteken belül a tanácstestület munkája kívánnivalót hagyott maga után, abban része van az MSZMP rossz irányítási gyakorlatának is. Ezt ma már felismerte az MSZMP reform- szárnya és szerte az országban fogalmazzák meg az önkormányzatok erősítésének a szükségességét. Ezzel a törekvéssel találkozhattunk a Népújság 1989. VII. 13-i számában, ahol rögzítésre került az önkormányzat jónéhány nélkülözhetetlen eleme. Véleményem szerint — ellentétben az MSZMP Egri Reformkörének vitaanyagával — községekben egyértelműen, de a városi önkormányzatokban sem indokolt két testület. Egy kisebb létszámú, operatív tanácstestületre van szükség, mely legalább havonta ülésezik. A testület egy megreformált bizottsági rendszert működtetne, egyrészt saját tagjaiból, másrészt az adott terület igazán profi szakembereiből. A bizottsági rendszer fedné egy új elvek alapján átszervezett apparátus tagozódását. A döntéselőkészítési folyamatot a téma szerinti bizottság végezné, vagyis az előteijesztéseket saját maga készítené a testület elé. Ebben a szakapparátusnak csak adminisztratív, adatszolgáltató feladata lenne. A bizottság ugyanakkor a végrehajtó bizottság helyett felügyelné a téma szerinti szakigazgatási szervet, és gondoskodna, hogy a szervezet a tanácsi döntéseket megfelelően hajtsa végre. Ez a megoldás egyértelműen megakadályozná azt, hogy a szakapparátus bármilyen döntési alternatívát sugallhasson a szuverén testületnek. Ezzel gyökeresen megváltozna a testület és az apparátus viszonya. 2. Fontos kérdésként kell kezelni a hatósági tevékenységet és a jogorvoslati rendszer reformját. A hatósági munka elvileg elkülönül az önkormányzati funkciótól azáltal, hogy többségében a jogszabályokban megfogalmazott állami akaratot közvetíti, a jogalkalmazási tevékenységen keresztül. Hogy most mégis beleillik a téma a reformfolyamatba, annak elsősorban az az oka, hogy a helyi testületnek is van jogalkotói jogosítványa az által, hogy tanácsrendeletet alkothat. Ezzel a jogalkalmazási tevékenység teljes részévé válik az önkormányzatnak, de ez csak akkor működhet hatékonyan, ha segítő módon hat vissza az ön- kormányzatra. Szükségessé válik tehát a jelenlegi jogorvoslati fórumrendszer megreformálása, mivel napjainkban egyre feszítőbb gondot jelent az, amikor az önkormányzati jellegű ügyekben az érdektelen felettes hatóságok döntenek. Amennyiben létrejönnek a közigazgatási bíróságok, akkor szakmailag indokolt módon szét kell választani azokat az ügyeket, amelyben bírósági jogorvoslatnak van helye, azoktól az ügyektől, ahol a gyorsaság és a helyi politizálás lehetősége miatt a tanácsi szerven belül kell biztosítani a jogorvoslatot. Ennek kapcsán jogos érdeke minden önkormányzatnak, hogy a helyben keletkezett I. fokú döntések ellen a jogorvoslati lehetőség szervezeten belül legyen biztosítva. A jogorvoslatot a helyi vb. titkár vezetésével tanácstag és szakértő bevonásával alakított bizottság helyben bírálja el. A törvényességi garanciák mellett ugyanis jelentős érdek fűződik ahhoz — különösen az önkormányzati jellegű hatósági ügyekben —, hogy végleges döntés helyben szülessen. Egy telekalakítási ügyben hozott döntés részben a központi jogszabályokon alapul, de ugyanakkor része a helyi településpolitikának, melyet a testület az általános rendezési tervben fogalmazott meg. Én személy szerint egyetértek az MSZMP Egri Reformköre már hivatkozott új önkormányzati elképzeléseinek főbb gondolataival. A vitaanyagot áttanulmányozva az az érzés alakult ki bennem, hogy egy országosan megfogalmazható, retorikus óhajok valamiféle leltára, amiből hiányolom a sajátos, ugyanakkor konkrét megfogalmazásokat. Ezért próbáltam vázolni személyes tapasztalataim alapján kialakult véleményem, az eddigi „önkormányzatról” és kíséreltem meg a szakirodalom és az általam nagyra becsült szakemberek véleménye alapján is bemutatni azt a tanácsi működési modellt, amelyre egy magára adó településnek szüksége lehet. A vitaanyag 8. pontjához még annyi megjegyzést fűzök, hogy a Reformkor információi nem a legfrissebbek, mert 1989. III. 10- én megalakult és 1989.július 5-én csaknem 450 helyi tanácstaggal a Tanácsi Önkormányzatok Országos Szövetsége már megtartotta éves rendes közgyűlését, ahol a Szövetség különböző szakbizottságaiba több Heves megyei szakembert is megválasztott. Dr. Gyula Zoltán Eger Város Tanácsa vb-titkára Fólia alatt nevelik a „Szeles-erdőn”... Mongol vadászfácánok A hatvani vadásztársaság „Szeles-erdői” telepén több mint 10 ezer mongol vadászfácánt nevelnek a társaság tagjai fóliasátrak alatt és a hozzájuk tartozó kifutókban. A puskások körében kedvelt szárnyasokat később a 6700 hektáros területre engedik ki. A társaság így biztosítja a vadgazdálkodáshoz a hazaiak és a külföldiek vadásztatásához és a vadleadásokhoz az utánpótlást, a nyereséget szem előtt tartva. Fóliasátrakban nevelik a fácánokat „Szeles-erdőn”... Hevér István a fejlődést ellenőrzi... A ragadozó madarak elriasztása... (Szabó Sándor Felvételei — MTI) Az etetőnél..
