Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-23 / 198. szám

4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 23., szerda Az orvos arcképe «tT Nruesiit"'7'! M haviba sAxoos l ;tcwm *{**«*s**<? * :*»*#*. mi * M« »1:»«* > **» i 1 *•>< JK» «<NAMí von sitfi-tut* tuts cs RtVttAMT ill-' » Emléktáblája Táncsics Mihály orvosa volt Df. Davida Sándor emlékezete Ez év március 14-én Boldog községben, a régi temetőben lévő ká­polna falán emléktáblát helyeztek el egy lengyel származású orvos emlékére. Avatóbeszédet Tímár Ferenc, a Heves Városi Magyar — Lengyel Baráti Kör titkára mondott, aki a márványtábla elhelyezé­sét kezdeményezte. Az ünnepségen megjelent Tadeusz Olsanski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetségének első titkára is. Ki volt a lengyel származású orvos, akinek megyénk egyik falu­jában megörökítették az emlékét? Dr. Davida Sándor 1814-ben, Lengyelország Galícia tartomá­nyában fekvő Stogovdolni köz­ségben született. Fiatalon be­kapcsolódott hazája szabadság- mozgalmaiba. Az 1846-os krak­kói, majd az 1848-as poznani felkelés leverése után azonban a lengyelek számára nem volt töb­bé lehetőség arra, hogy szülő­földjükön folytassák a fegyveres harcot. 1848 márciusától népes csoportok érkeztek Magyaror­szágra, s felajánlották szolgálata­ikat. Dr. Davida is — mint annyi kortársa — menekülni kénysze­rült, és Budapesten telepedett le. A magyar szabadságharc idején odaadóan ápolta a sebesülteket, emellett ingyen gyógyította a szegényeket, és gyógyszereikről is maga gondoskodott. így mél­tán kapta a „szegények doktora” kitüntető címet. A szabadságharc bukása után különösen az üldözöttek iránt érzett mélységes szánalmat. Táncsics Mihály, a híres forra­dalmár az összeomlás után nyolc évig bujkált. Életpályám című művében így írt dr. Davida Sán­dorról: „Erős természetem min­den betegségtől soká megóvott, de utóbb mégis egy-más bajba jónak láttuk orvoshoz folyamod­ni. De ki legyen az, kinek magam kijelenthetem? Davida Sándor lengyel származású orvos volt az, aki irántam nemcsak valódi em­berbarátnak, hanem jó hazafi­nak is bizonyította magát, ki nemcsak elrendelte, miféle gyógyszert kell használnom, ha­nem azt saját pénzén maga el is hozta, mikor szükségeltetett. Minthogy a külföldre menekül­tek között nevem soha, sehol elő nem fordult, s minthogy ellen­ben itthoniétemnek világos nyo­maira akadtak, de a mindig zárva tartott utcai ajtón belül a nyo­mok eltűntek a kémkedők bosz- szújára; mindig őrszemek voltak házkörnyékünkre függesztve, hogy utó végre majd egyszer csak rám akadnak, de feleségem esze túljárt a vizslaságukon. Ekképp történt, hogy Davida orvost hoz­zánk gyakran látván bejárni, s a rendőrség elé állították, de tőle vallomást kicsikarni nem sike­rült.” Dr. Davida Sándor rokonsá­gát is nagyon szerette. Gyerme­kei nem voltak, Lengyelország­ban maradt testvérének, Davida Jánosnak gyermekeit vette ma­gához, és neveltetésükről is ő gondoskodott. Unokaöccsének, Davida Mihálynak, aki Boldo­gon gazdálkodott, földet vásá­rolt. Boldog község lett a Davida család második otthona. Dr. Da­vida Sándor is szívesen töltötte ott azt a kis időt, amit pihenésre szánhatott. Két unokaöccséből orvost nevelt. Dr. Davida Miklós Pesten folytatott orvosi gyakor­latot. Dr. Davida Leó pedig előbb Budapesten, majd 1881- től Kolozsváron volt egyetemi tanár. Az 1920-as években meg­szervezte a szegedi egyetem ana­tómiai intézetét. Tankönyveket is írt, ezeket még az 1930-as években is használták az egyete­men. Munkásságáért magyar ne­mességet kapott, és a boldogi előnevet vette fel. Dr. Davida Sándor mindvégig lelkiismeretesen végezte gyógyí­tómunkáját. A túrái határban kevés földhöz, réthez jutott. Itt pihenésként, kedvtelésként sző­lőt és gyümölcsöt telepített, álla­tokat tartott. 1876. október 22- én Budapesten hunyt el. Két nap múlva — végakarata szerint — a nagyon szeretett faluban, Boldo­gon helyezték végső nyugalom­ra. A régi temetőt, ahol nyugszik felszámolták, ma már síremléke sincs meg. Újabban Őrsi Ferenc idézte fel alakját, Teréz című drámájában — nagy történelmi hűséggel. Emléktáblája leleple­zésekor Tímár Ferenc versben is tisztelgett az életre felesküdött orvos, a sebesültek ápolója, az üldözöttek védelmezője, a jó ha­zafi emléke előtt: Táncsicsnak orvosa Csöndes, kopár sírhalom, Sajnos szavam nem hallhatod. Régen eloszlott test, S porladó csont. Dr. Davida Sándor. Emléke, szelleme színpadon. S akkor mindig megnyílik E kopár sírhalom. Virágot rég látott. S feledés homálya Várom az ébredést, Kire vár-e gond? Táncsicsnak, s szegénynek Életet adó orvosa. Szelleme ma is mint hős Világít, ha rajta virág Életet, múltat idéző. S mindig megújuló Kopárból átmenő Virágzó sírhatom. Vörös Dezső Az érem harmadik oldala Van mit mutatni Knézich Károly emlékérmét nézem; egyik oldalon a tábornok képmása és névaláírása az 1808 — 1849 évjelöléssel — a túlolda­lon a hajdani, egybefogott ma­gyar címer és a kibocsátás éve, 1989. Ez a legújabb a gyöngyösi emlékérmek között. Óvatosan helyezem vissza a többi érem mellé, Szepessy Tamás asztalára a munkahelyén, a Mátraaljai Szénbányák tervezőirodáján. Sem nem sok, sem nem kevés, amit még mutat, ugyanis most csak a gyöngyösi vagy a városhoz kapcsolódó érmeit láthatom. — Szepessy Tamás érmek iránti rajongása sok évvel ezelőtt kezdődött. Hogyan is volt? — Negyedikes általános isko­lásként még csupán az érdekes­ségük miatt figyeltem fel az ér­mekre, a különféle régi pénzek­re. Aztán elsős gimnazista ko­romban, 1969-ben tagja lettem a Magyar Éremgyűjtő Egyesület (MÉE) Gyöngyösi Csoportjá­nak. Mivel a csoport éveken át csak névlegesen létezett a helyi múzeum keretében, elhatároz­tam, hogy tenni fogok érte, erőm szerint.. Elképzeléseit hamarosan meg is valósította. Amikor 1980-ban a csoport a titkárává választotta, hármas célt tűzött ki: élénkíti a csoportéletet, növeli a MÉE-ta- gok létszámát, sajátos módon lendít Gyöngyös közművelődési életén. Noha szinte egymaga tá­lalta, és valósította meg az ötlete­ket, a csoport segítségét mindig megkapta. Különösen Molnár József csoportelnöktől és Pelle Balogh János köri vezetőségi tagtól. A csoportéleten az anyagi alap megteremtésével lendített, ugyanis ezáltal lehetőségük nyílt érmek kiadására. 1983-ban ő tervezett először Gyöngyös régi címerével érmet, amelyet 1334 — 1984 évjelzéssel 1984-ben vé­kony (normál) és vastag (piefort) alakban, bronz- és ezüstverettel el is készített az Állami Pénz verő. Az érem másik oldalán a gyön­gyösi nagytemplom gótikus ke­resztelőmedencéje látható a „MÉE Gyöngyösi Csoport” kö­rirattal. Gyöngyös 1984-ben ün­nepelte várossá nyilvánításának 650. évfordulóját. Még abban az évben a város asztalára tette a másik szép emlékérmet, egyik oldalán a városi kiváltságot ado­mányozó I. Károly (Károly Ró­bert) képével, Gyöngyös régi és jelenlegi címerével, a másikon Károly garasának lenyomatával. (A város vezetői a törekvését fi­gyelmen kívül hagyták, és a cso­port anyagi támogatása a mai napig elmarad.) A MÉE felfigyelt a lelkes éremgyűjtő körre és Szepessy Tamásra. 1984. augusztus 18 — 19-re megkapta a csoport a jogot az éremgyűjtők XIV. vándor- gyűlésének megrendezéséhez. Erre a rangos találkozóra több külföldi éremgyűjtő egyesület vezetője is eljött. így a szlovák főtitkár és helyettese, az osztrák főtitkár, valamint a jugoszláv nu­mizmatikai társulat képviselője. A vándorgyűlés emlékezetes mozzanata volt annak az okle­vélnek az átadása, amelyet Sze­pessy Tamás kapott Mészáros István főtitkártól több évtizedes tevékenysége jutalmául: a MÉE választmánya és elnöksége a Széchenyi Ferenc jutalomérem III. fokozatával tüntette ki „a magyar numizmatika és közmű­velődés érdekében kifejtett ál­dozatos munkájáért. Megjegy­zem, ő a legfiatalabb magyar éremgyűjtő, aki megkapta ezt a jutalomérmet. 1984-ben még két érmet adott ki a MÉE helyi csoportja. A vándorgyűlés alkal­mából a gyöngyösi volt ferences kolostori könyvtár részletét és a Mátra Múzeum kőóroszlános kapubejáratát ábrázoló érmet, továbbá a gyöngyösi gimnázium fennállásának 350. évfordulóját reprezentáló emlékérmet. — Úgy tudom, 1984 után is tervezett és veretett érmet. — Igen. 1985-ben a XII. He­ves megyei orvos-gyógyszerész napokra, amely „csapatmunka” volt, hiszen a kör szinte minden tagja segített ezen érem kiadásá­nak előkészületeiben. 1986-ban az Északkelet-Magyarországi Belgyógyász Kongresszus gyön­gyösi tanácskozásának emlékér­me következett, amelyet a Bugát Pál Kórház készíttetett névadója arcképével. 1985-ben Szepessy Tamás a MÉE választmányának tagja lett. 1988-ban ismét gyűjtemé­nyes éremkiállítást rendezett, ezúttal a gyöngyösi helyőrségi művelődési otthon klubjában. Idén, szeptember 20-án pedig az első érem- és pénzkiállítása lesz ugyanott. — Melyik éremre a legbüsz­kébb, amit eddig veretett? — Számomra mindegyik ked­Szembesítés Egyoldalúsága ellenére is fi­gyelemre méltó program a rend­szeresen jelentkező Szemle. Gazdái hetilapokban és folyóira­tokban tallóznak, azaz tájékoz­tatják azokat, akiknek nincs ide­jük áttekinteni minden sajtóor­gánumot. Ez dicséretes erény, az viszont egyáltalán nem, hogy elsősorban fővároscentrikusak, holott tény, hogy ez a kis haza nem zárul a Budapest-névtáblánal. Legutóbb — augusztus 12-én — a nagy múltú, ám korántsem egyenletes színvonalú A Iföldká- sainál időztek. így esett szó Király István akadémikus, a neves irodalom- történész személyiségéről, mun­kásságáról, politikai múltjáról. Mi tagadás: régebbi állásfog­lalásai sokak ellenérzését váltot­ták ki. Azt senki sem vitatja, hogy ki­tűnően képzett, jó tollú literátor. Annál inkább megkérdőjelezhe­tő viszont mindaz, amit a Ráko- si-érában, illetve 1956 után mondott, illetve tett. Ez akkor is igaz, ha — rá jellem­zően — okosan, intelligensen vé­dekezik. Azt azonban aligha ma­gyarázhatja meg, hogy miért bé­lyegezte meg Weöres Sándort, Örkény Istvánt. Persze lehetne még folytatni a sort, de minek? Nem érthetünk egyet azzal sem, hogy sajátos reakcióit azzal in­dokolta, hogy féltette az orszá­got a felfordulástól, hogy azono­sította a pártot a néppel. A diagnózis sokkal egysze­rűbb: karrierje érdekében meg­alkudott, s megfeledkezett az örök erkölcsi értékek csillag- rendszeréről, a mindig egyértel­mű nyíltság, egyenesség íratlan, de valamennyiükre kötelező ér­vényű előírásairól. Az ilyesmit egyszerűbb beis­merni. Akkor is, ha nem feleme­lő, nem főhajtást kiváltó vallo­más. Elvezethet viszont a megtisz­tuláshoz, a gyötrődéses önvizs­gálathoz. Ez sem akármi... Vitadömping Gondolom, nem egyedül állí­tom azt, hogy csömörítenek az indulatos vagdalkózások, a med­dő, a semmitérő összecsapások. Másokkal együtt menekülnék előlük, de hiába. Már az is vigasz, ha a stílus, a hangnem korrekt. Ilyesfélét ta­pasztaltam augusztus 14-én, hét­főn este. A Képviselők klubjá­nak házigazdája Vicsek Ferenc volt, aki meghívott vendégeivel együtt a leendő választások gya­korlati lebonyolításának kérdé­seit feszegette. Voltaképpen azt latolgatták, hogy honi terepen melyik mód­szer válna be, s esetleg elképzel­hető-e a másutt dívók sajátos kombinációja. Türelmesen hallgattam, s köz­ben elszomorodtam. Tudom, minderről kell beszélnünk, ám talán mégsem ennyit. A milliók számára fontosabb az, hogy mi­ként lábalunk ki gazdasági ká­tyúnkból, hogyan állítható meg az életszínvonal további vészes zuhanása. Erről bizony ritkán szólunk, s akkor is csak felszínesen. Innen a hiányérzet, az egyéb­ként igényes rádiós vállalkozás kissé közömbös fogadtatása. Úgy vélem, mindez bocsána­tos bűn. Álillúziók Mivel a költőről elnevezett bi­zottság sajtófőnökeként tagja voltam a Megamorv — Petőfi- expedíciónak, s ott lehettem Barguzinban híres poétánk sírjá­nak kihantolásánál, illetve földi maradványainak szakszerű azo­nosításánál, joggal füstölgők amikor ütköznöm kell az értet­lenséggel. Ebben az ügyben az összes zsurnaliszta illetékesnek minősí­ti magát, s íróasztal mellől ítélke­zik. Természetesen információk, alapos tájékozódás nélkül. így aztán már nem is csodál­koztam, amikor a Vasárnapi Új­ságban egy ügyesen tálalt jegy­zetben ismét ez a szemlélet buk­kant fel. Valamiféle fájolgás a szerintem nem létező mítosz szertefoszlása miatt. Ne sirassuk ezt. Koncentrál­junk inkább arra, hogy a világot mindig a maradiság ellen hada- kozók vitték előbbre. Bárhol és bármikor... Pécsi István Két érme vés. Mindegyikhez fűződik em­lékem. A legnagyobb elismerést eddig az aradi 13 vértanút bemu­tató emlékérmek nyerték el. E sorozat múlt évi darabját mutat­tam be beszélgetésünk elején. Ötlete 1985-ben vetődött fel bennem. Előbb a 13 hős tábor­nok érmére gondoltam, majd még két aradi kivégzettre, Ka­zinczy Lajosra és Ormai Nor- bertre. Az első érem — Damja­nich Jánosról — 1986-ban ké­szült, el, aztán 1987-ben Nagy­sándor Józsefről. Az idén Pöl- tenberg Ernő-érme következik. A sorozatzáró érme 1999-ben, a gyásznap 150. évfordulóján jele­nik meg. — közelről A csoport létszáma megha­ladja az ötvenet. A tagok leg­többje rendszeresen megjelenik és tevékenykedik az összejövete­leken. Szepessy Tamás dédelgetett tervei között szerepel az 1917. évi gyöngyösi nagy tűzvészt jel­képező érem kiadása. A csoport és a városkörnyék kapcsolatát kifejező érmek közül elsőként az Aba Sámuel — A basár érmet je­lenteti meg. A jövő évtized egyik legjelesebb vállalkozása Ameri­ka felfedezésének 500. évfordu­lója emlékére készülő három érem lesz. Váljanak valóra tervei! Dr. Misóczki Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents