Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-22 / 197. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 22., kedd GAZDASÁG TÁRSADALOM 3 Rákhalászat Dühöngve, szitkozódva rohant be a művezető az egykor nagynevű, ma már jobbára csak a fennmaradásáért küzdő najy- vállalat munkavédelmi vezetőjéhez. Kilyukadt a bakancsa, és a raktárban nem akarják kicserélni, mert még nem járt le a kihordási ideje, panaszkodik a művezető olyan szenvedélyesen, hogy a tagbaszakadt munkavédelmi vezető szóhoz sem tud jutni mellette. Türelme fogytával ő maga is kiabálva kérdi: védőruhaként vagy kihordásra kapta-e a bakancsot a panaszos? Mit tudja ő, vág vissza az, nem is érdekli. A lényeg, hogy lyukas, és így nem lehet benne dolgozni — tessék tehát kicserélni. A munkavédelmi vezető—türelmes ember lévén — fellapozza a szabályzatot, s csakhamar kiderül, a hőzöngő művezető egyéves kihordásra kapta a bakancsot, ő, a munkavédelmi vezető tehát nem illetékes a dologban. A másik felháborodva tiltakozik, hogy márpedig ő a saját pénzén nem cseréli ki. A munka- védelmi vezető higgadtan mondja erre: köteles vagy olyan ruhában megjelenni a munkahelyeden, amilyet a munkavédelmibalesetvédelmi szabályok előírnak. A vezető már szinte robbant a méregtől, de nem jutott szóhoz. A vele szemben ülő tagbaszakadt munkavédelmis ugyanis az egyik fiókból előhúzott egy hivatalos levelet, és majdhogynem üvöltve kérdezte a művezetőt, látott-e, kapott-e már ilyet valaha? Már hogyne kapott volna, hiszen a munkavédelem vezetője minden évben megkérdi egy ilyenforma levélben a brigádoktól, milyen módosításokat javasolnak a vállalati munkavédelmi szabályzatban? Választ csak nagy ritkán kap, éppen ezért üvöltözik most, nem kevés pedagógiai célzattal. A művezető kényszeredetten hallgatja a munkavédelmist, nem érti, miért lett egyszeriben bonyolult minden. Nem is olyan régen még elég volt elsétálnia a raktárba, ledobni a lyukas bakancsot, és máris vihette az újat, még papír sem kellett hozzá, valamelyik főnök kézjegyével. Ma meg?... Hát mi történt? Ha fut a vállalat szekere Tulajdonképpen semmi, azt az apróságot nem számítva, hogy a vállalat a csőd szélére jutott. Elmúlt már az az idő, amikor minden műhelysarokba futotta egy-egy új hűtőre, amikor szá- molatlanul vették a ventillátorokat, s ha valamelyik elromlott, egyszerűen kicserélték, meg sem kísérelve a javítást. Azokban az években ugyan ki foglalkozott azzal, hogy kinek jár és kinek adható a bakancs. A pangás évei bakancsának sajátja volt, hogy bárkinek szüksége volt rá, megkaphatta gond nélkül — és nemegyszer jogosultság nélkül is. Balgaság lenne most azt gondolni: attól ment csődbe egyikmásik vállalatunk, mert elhordták — és ismerőseiknek néhány száz, egy-két ezer forintért eladták — a munkaruhákat az arra illetéktelenek. Mégis érdemes lenne elgondolkodni talán azon, hová vezet(het), ha egy vállalat még saját szabályaira is fittyet hány? Ha korlátozás nélkül, két marokkal szórja a javakat, mert látszólag van miből. Fut a vállalat szekere, a nyereség meg azért van, hogy elköltsük. Erre ösztönzött szinte minden gazdálkodót a végtelenségig központosítható, elvonó és újraelosztó állami paternalizmus. Rábízták magukat a vállalatok, hiszen az adjon is, aki mindent elvon, és ne kérdezze, miért fogy nálatok, tisztelt vállalat, annyi bakancs? Az csak adjon annyit, amennyit kérünk, kérnek. Az állam adott. Egyebek között erre (is) ment rá a ma mindnyájunkat nyomasztó kölcsöndollárok sokasága. Csak az volt a lényeg, hogy a „dolgozók érdekein” csorba ne essék. Cserébe nem kért mást, csak hogy senki ne avatkozzon bele az „ő dolgába”, ne próbálkozzon a dolgok mélyére látni, hiszen csak kernie kell, mindent megkap. Jogaink és érdekeink ismerete, érvényesítésének, mikéntjének tudása nélkül felháborodottan hallgatjuk mostanában a „nincs rá pénz” kezdetű divatos hivatkozást, amely diszkréten eltakar mindent és mindenkit. Azokat éppúgy, akiknek az ilyen-olyan elosztások szabályait kidolgozni, rendszeresen felülvizsgálni kötelességük lenne, mint azokat, akiknek nagyon is kifizetődő volt ez a múlt. Mert pénz a legtöbb helyen valóban nincs, és abból a bizonyos közös nagy kalapból sem igen remélhetnek ma már. S ekkor derülnek csak ki a „minden mindegy” időszakában megalkotott, soha nem értelmezett, be nem tartott szabályok gyengeségei. Amíg semmi nem volt drága, jutott mindenből mindenkinek, senki sem törődött azzal, hogy a sorok között olvasson, mára már erre képességei sincsenek a legtöbbeknek. Helyettünk gondolkodtak A mindenható állam megígérte, gondoskodik rólunk, s ez egy ideig így is volt, ma már jól tudjuk, hogy milyen áron. Legtöbbünk helyett ugyanis hivatalból gondolkodtak is, nemcsak döntöttek. A gondolkodó és a saját érdekeit megfogalmazni, képviselni, uram bocsá' érvényesíteni tudó ember esküdt ellenségévé vált a pangás haszonélvezőinek. Ügyeltek is, nehogy feleslegesen sok munkajogi, munkavédelmi előírást tömjenek a leendő szakemberek fejébe. A nevetséges tankönyvek s a nem kevésbé mulatságos tanárok bevetésével el is értek céljukat. Az amúgy is nehezen érthető, a szakzsargon szülte szavaktól hemzsegő szabályzatokban így még kevésbé tudja az ember kihámozni, hogy mi az, ami neki jár, s mi az, ami csak „adható”, s hogy hol lehet mindezek miatt tiltakozni, változásokat sürgetni. Másfelől viszont egyre kevésbé lesz tartható az „ehhez nekem semmi közöm, mondják meg a főnökök” szemlélet. Hiszen a főnökök lábán kevesebb bakancs lyukad, mint a beosztottakén. S ha elfogadjuk azt a politikai elvet, mely szerint azok döntsenek és ott, akik és ahol majd az adott feladatot végrehajtják, akkor azt is el kell fogadni, hogy az mondja meg, milyen sűrűn kell bakancsot cserélni, aki hordja. De akkor mondja is meg, ne csak akkor pöröljön, amikor már befolyik a lábbeli talpán a víz! — A főnökei meg majd eldöntik: vagy erősebb bakancsokat szereznek, vagy a munkakörülményeken javítanak, mert ez viszont az ő dolguk!... Bankok — versenyben Az országban működő több mint 30 bank egyharmada már országos hálózattal rendelkezik. Erre kényszerülnek a pénzintézetek, ha versenyben akarnak maradni. Valamennyi megyében az elmúlt két év során jelentősen javult a bankszolgáltatások színvonala, a vállalkozók, a lakosság választási lehetősége bővült. A bankok mozgási köre a pénzszűkítő politika következtében továbbra is korlátozott. így a verseny nem elsősorban a hitelezésben, sokkal inkább a betétgyűjtésben nyilvánul meg. A csongrádi megyeszékhelyen, Szegeden a kereskedelmi bankok kirendeltségeinek száma rövid idő alatt tízre emelkedett. A Budapest Bank és az Országos Kereskedelmi Hitelbank mellett tevékenykedik a megyében a Mezőbank, a Befektetési és Forgalmi Leánybank, az Építőipari Innovációs Bank, az Agrobank, a Magyar Hitelbank, a Postabank, a Magyar Külkereskedelmi Bank, valamint az Általános Értékforgalmi Bank. Korábban ezek a pénzintézetek elsősorban a vállalatok, szövetkezetek finanszírozásával foglalkoztak, már a többségük bekapcsolódott a lakossági pénzügyekbe is, jelentős konkurenciát támasztva az OTP-nek és a takarékszövetkezeteknek. Növekvő a verseny a pénzintézetek között Baranya megyében is. Pécsett tucatnyi új bank vetette meg a lábát. A Postabank és Takarékpénztár pécsi igazgatósága 700 baranyai, tolnai, somogyi és zalai postahivatal banki tevékenységet irányítja, így ebben a térségben ma már egyenrangú versenytársa a Postabank az OTP-nek, illetve a takarékszövetkezeteknek. A Postabank kirendeltségei eddig 300 millió értékű betétet gyűjtöttek össze. Egyik legkeresettebb szolgáltatásukká a valutabeváltás és -kifizetés vált, főleg olyan kiemelt idegenforgalmi helyeken, mint a Balaton-part, Pécs és Harkány. A Magyar Külkereskedelmi Bank elsősorban olyan üzletek finanszírozásával foglalkozik, amelyek a magyar — jugoszláv hatar menti gazdasági kapcsolatok fejlesztését célozzák. A Magyar Hitelbank részvényese lett a Mecsektrade kereskedelmi vállalkozásnak, amely a közelmúltban nyitotta meg az évi egy- milliárd forintos forgalomra tervezett áruházát a baranyai megyeszékhelyen. Az új kereskedelmi bankók bekapcsolódásával nem lett több pénz a piacon, de felgyorsult annak mozgása, célirányosabbá, hatékonyabbá vált a pénzforgalom. A szigorúbb hitelpolitika hatására több gazdálkodó szervezet hozzálátott nem, vagy kevésbé jövedelmező tevékenységének leépítéséhez. Mivel a szerkezetátalakítás továbbra is lassan halad a megyében, a Baranya Megyei Tanács tárgyalásokat kezdett a bankokkaí arról, miként támogathatnák a szerkezetátalakítási programot. A tanács szorgalmazza az alapanyag- kitermelessel foglalkozó ágazatok visszafejlesztése mellett a helyi feldolgozóipar, a szolgáltatás es az idegenforgalom fejlesztését. Ebben számít a pénzintézetek hathatós támogatására is. Tervbe vették egy gépipari részvénytársaság létrehozását, amelybe be kívánják vonni a nehéz helyzetbe került mecseki bányavállalatok felszíni gépüzemeit. Az alakuló vállalkozás iránt a bankok is érdeklődnek. Szabolcs-Szatmárban is ugrásszerűen megnőtt a helyben tevékenykedő bankok száma, ám ez nem járt együtt a kihelyezhető hitelforrások bővülésével. A bankok óvatos üzletpolitikát folytatva kölcsönállományukat rövid lejáratú hitelezésre használják fel. A meglehetősen tőkeszegény Szabolcs-Szatmárban csak a Mezőbanktól, illetve az Országos Kereskedelmi és Hitelbanktól kaptak beruházási hitelt a vállalkozók. A bankok közötti verseny elsősorban a betétgyűjtésben nyilvánul meg, van olyan pénzintézet is, amely 1 — 3 hónapos időszakra lekötött betétre évi 19 — 20 százalékos kamatot fizet. A bankok hozzákezdtek az adósok osztályozásához, előnyben részesítik a megbízható, fizetőképes vállalatokat. A másod- és főleg a harmadosztályú adósok viszont egyre nehezebben jutnak hitelhez. Egyelőre nincs példa arra, hogy Szabolcs- Szatmárban a bankok között hathatós együttműködés alakult volna ki. Nem élnek a társfinanszírozás lehetőségével, elkülönülten dolgoznak. Ezért a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatósága térségi banktanácskozásokat szervez, hogy a résztvevők kicserélhessék információikat, szervezhessék közös üzleti kapcsolataikat. Győrött és Győr-Sopron megyében tíz banki szervezet működik. Ezek a pénzintézetek is egyelőre forráshiánnyal küszködnek, így óvatos hitelpolitikát folytatnak. Elsősorban a jól jövedelmező vállalkozások tudnak forrásokhoz jutni. Közöttük nagy számban találhatók a hazai és külföldi érdekeltségű vegyes vállalatok. Csupán a Hitelbank 20 ilyen vegyes vállalkozással létesített kapcsolatot rövid idő alatt. Igen aktívak a vidéken működő takarékpénztárak is, amelyek nagy önállósággal tevékenykednek. A Győr közelében lévő nyúli takarékpénztár Nyúl- bank néven önálló hálózat kiépítését kezdte meg. Győrött és tíz községben működnek már szervezetei, felkarolják a kisvállalkozásokat, a magánvállalkozókat. Eddig már 200 millió forint értékű hitelt helyeztek ki üzletfeleik fejlesztéseinek finanszírozására. Ki a szegény'? Sokat ostorozzák manapság a mezőgazdaságot. Szinte naponta hallani különböző fórumokon, hogy drágán, nem hatékonyan termelnek a tsz-ek, az állami gazdaságok. Úgy is fogalmazhatnánk: messze nem ismerik el tevékenységüket, termelésüket. Szegény hát a mezőgazdaságunk? Az ott dolgozók, természetes, hogy védik a maguk igazát. Mert vegyünk csak példának egy termelőszövetkezetet, melynek éves árbevétele 130 millió forint. De hogy viszonyítani tudjunk, azt is figyelembe kell venni: az amortizáció — ez már csak így van — ugyanakkor mintegy tízmillió forint. S ha azt nézzük, hogy egyetlen nagy teljesítményű kombájn hatmillióba kerül, a szegényebb gazdaságok tízévenként vehetnek egyet. Hát így, bizony, nehéz eredményesen termelni. Mennyi vita folyt, s ma is napirenden a téma: alacsony a gabona felvásárlási ára! Míg a világpiacon a búza tonnája jóval több kilencezer forintnál, addig tavaly nálunk mindössze 3486 forintot fizettek érte. Akárhogy is számolunk, még a felét sem. De hát hogyan lehet normális árrendszert kialakítani? — ez itt a nagy kérdés. Mert ha a szabadpiac érvényesülne, az bizony megint csak a lakosságot érintené kedvezőtlenül. S már itt is tartanánk egy újabb áremelésnél, mint ahogy most dúl a vihar a húsárak köriül. Magyarázatokat persze kapunk, nap mint nap nyilatkoznak az illetékesek a híradóban, az írott sajtóban. Még a kishatár menti forgalomra is hivatkoztak a minap, mondván, a szomszédos országokból érkezőknek ezen az áron is megéri, hogy tőlünk vegyék a szalámit, a kolbászt... De arról sem szabad megfeledkezni, hogy az agrárolló bizony egyre szélesebbre nyílik, s ez nemcsak dráguláshoz, hanem áruhiányhoz is vezet. A kistermelők teli vannak panasszal. Hajói belegondolunk, nem is ok nélkül. Mert manapság ugyancsak nem éri meg sertést tenyészteni nekik. Szomorú, de odáig jutottunk: egy sertés mindössze kétszáz forint hasznot hoz nekik. Csoda-e, ha feladják a küzdelmet? Munkaigényes a nevelés, sokba kerül a táp. De nehezedik a helyzete a feldolgozóiparnak is, ha kevesebb az élő állat, nyilván kevesebb a hús is. A gyümölcs-, a zöldségháború után most nyakunkon a „húsháború”?! A kilátásba helyezett sztrájkok, az ipari dolgozók munka- beszüntetése meglehetősen fenyegető jelekre utalnak. Szembekerül a falu és a város? Az emberek már így is a pénztárcájuk legmélyére nyúlnak, hogy legalább amíg van hús, megvegyék előre. A pultok üresen tátonganak majd? Megannyi vészes kérdés áll előttünk. A választ még nem kaptuk meg. Sem a mezőgazdaság, sem a feldolgozó- ipar, sem a lakosság. Türelmetlenül, egyre ingerültebben várjuk! Mikes Márta Lőrinciben... A Heves megyei Mátravidéki Erőmű Horgászegyesület Lőrinci-taván júliustól októberig tart az elszaporodott „kecskerákok” lehalászása. A több ezer „ollós”, amely a halivadékok pusztítója volt, jó pénzt hoz a gyűjtőknek s az egyesületnek. A gasztronómiai csemegét a budapesti „Zöld fény” Kft. vásárolja fel további hasznosításra. Kiima János nyugdíjas gépkocsivezetőnek keresetkiegészítést jelent a rákászkodás... Kovács József az összegyűjtött ollósokat tavi tárolásra készíti elő... (Szabó Sándor felvételei — MTI)
