Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 19., szombat PANORÁMA 5. Terpesen és Száj Ián Gyöngykaláris, aratási koszorú — István király napján Ember legyen a talpán, aki itt eligazodik! Az. utca egyik oldala Szajla, átellenben már Terpes. Az augusztusi verőfényes napon, amikor az itteni emberekkel beszélgettünk, a kérdést Jónak láttuk tisztázni: most éppen hol vagyunk? Meg is mosolyogtak a helybéliek, mint naiv idegeneket szo­kás... No persze, nekik könnyű, s bár egyáltalán nem furcsállják, hogy ez a két község egy község, tréfálkozni azért ők is szoktak ezen. Példának okáért, kérem, ez egy olyan hely, hogy ha egv me­nyecske perlekedik az urával, áthallani a másik faluba. Meg azon is szoktak versengeni, hogy a hí­resen Jó pálinka terpesi, avagy a szajlai. Mindazonáltal inkább csak Jókedvűen evődnek, mert az igazság az, hogy Jól megférnek egy mással. Ottjártunkkor, ahogy szóba elegyedtünk velük, arra is kiváncsiak voltunk: kinek mit Jelent 1989-ben augusztus húszadika. Mit ünnepelnek? Az új kenyeret, az alkotmányt, István király napját? Mint tapasztaltuk, változtak az idők, változtak a szokások. Ugyanakkor feléledt a hagyo­mány is, amelyet a szivük mélyén őriztek az emberek. De szóljanak ők maguk erről... Szöveg: Mikes Márta Fotó: Perl Márton Már nincs, aki maga sütne a kenyeret a faluban Bóklászunk az utcákon, idős embert szólítunk meg, ki háza előtt komótosan ássa az árkot: — Azért kell árkozni, hogy a téesztanyáról le tudjon folyni a víz. Mert esőből aztán kaptunk sokat, többet is, mint eleget az idén — mondja Horuczi István. — Jó erőben van, látom, már sokra haladt... — Tudja kedves, hetvenöt évesen már olyanformán van az ember, hogy örül, ha a felét el tudja végezni annak, amit elter­vezett egy napra. Én a téeszből az iparba kerültem, de ott már nem tudtam letölteni a tíz évet. Megmondjam, mennyivel men­tem nyugdíjba? Ezerhuszonnégy forinttal. Most már, hogy közben folyton emelték, négyezer lett. — Egyedül él? Horuczi István: — A fiatalok még tartanak összejövetelt... — Nem, a feleségemmel, ket- tecskén. Hallom, arról érdeklőd­nek itt a faluban, ki hogy ünne­pel. Hát én leginkább István ki­rályt. Őróla emlékezem meg. A fiatalok elmennek Szajlára a fut- balltérre, régen ünnepség is volt, meg sportműsor. A párom a templomba meg a körmenetre megy a többi asszonnyal. Én meg tudja, mit csinálok? Leülök, és nézem a tévét. — Kenyeret már nem süt sen­ki? — Minek? Itt a bolt, Pétervá- sárárólhozzák mindennap a fris­set. Nem mindig egyformán jó, mikor hogy sikerül a pékeknek. Régen a feleségem is dagasztott, még én csináltam a kemencét. De aztán lebontottam, és nyári konyhát építettem a helyébe... Valamikor palócruhába öltöztünk... Huszár Andrásné: — Felvonulás már nincsen nálunk A virágoskertben, kerekes kút körül gyerekek játszanak, élve­zik a vakációt. Fejkendős, szem­üveges asszony siet elénk a kapu­ba, s beinvitál a takaros konyhá­ba: — Éppen rétest csinálok ma ebédre, krumplisat, túrósat, má­kosat — mondja Huszár András­né. — A lányomék nagyon szere­tik, meg a gyerekek is. — Ma már nagyon kevesen tudnak rétest nyújtani... — Nehéz, vigyázni kell, ki ne szakadják, lukas ne legyen, arra kell vigyázni. — Tudjuk, hogy tősgyökeres terpesi, itt született, itt nőtt fel, alapított családot. Hogy ünne­pelték régen errefelé augusztus húszadikát? — Szent István ünnepe volt ez mindig, a régi világban sem dol­goztunk ezen a napon. Szépen felöltöztünk palóc népviseletbe, reggel elmentünk a misére, utána körmenet is volt. No meg Recs- ken búcsú. Úgy tudom, most is akkor tartják. De sok szép emlé­kem van, fiatal volt az ember, szerettük a vígságot. Volt a bú­csúban minden, gyöngykaláris, mézeskalács, körhinta... A legé­nyek megajándékozták búcsúfi­ával a lányokat. Itt, Terpesen ma is Lőrinckor van a búcsú. — Ma is elmennek Szent Ist­vánkor a templomba? — El bizony, még a fiatalok közül is sokan. A körmenetre is. Igen szép énekeket szoktunk ilyenkor dalolni, nekem egy kü­lönösen kedves: „Hol vagy István király, Téged magyar kíván, Ahol vagy magyarok Tündöklő csillaga Ki voltál valaha Országunk istápja Gyászos öltözetben Teelőtted sírva...” — És az új kenyeret? Azt ho­gyan ünnepelték? — Hát, aratási felvonulás volt, szép búzakoszorút szoktak fon­Vajon ők meg­tanulnak ko­szorút fonni? ni, az aratás befejezésekor azt vitték a menetben. Ma már nin­csen ilyen felvonulás, kiment a divatból. A féljem is de szép ko­szorúkat font, ma is van még em­lékbe. — A híres terpesi asszonykó­rus fellép most is? — Nemrégen voltunk Szent­endrén, a fonóházas műsorunk­kal. Jaj, nagyon tetszett a közön­ségnek. Augusztus 19-én pedig Egerbe vagyunk hivatalosak, ott már jól ismernek minket, szíve­sen szerepelünk. A két kis vendéggyerek, An­namária és Péter is hallgatja, mit mesél Huszár Andrásné. Péter már negyedikes: — Az iskolában nálunk ün­nepség van alkotmány napján — mondja. — A nagyok verset mondanak, táncolnak. Jövőre már felsős leszek, biztosan en­gem is bevesznek a műsorba. Az első honalapítóról is megemlé­kezünk, mi már tanultunk István királyról... Jelkép, az új kenyér ünnepére... Csinnad­ratta nélkül Horuczi Flórián tanácselnök nagy újsággal fogad: — Befejeződött a gázvezeték építése Terpesen és Szajla-újte- lepen. Ez annyit jelent, hogy kö­rülbelül 230 bekötés várható, vagyis ennyi családnak tudjuk kényelmessé tenni a fűtést az idénytől. — Hogyan sikerült megszer­vezni? — Társulati formában. A la­kosság adta össze a pénzt, csalá­Horuczi Flórián: — A gázbekö­tésben a szajlai Búzakalász Ter­melőszövetkezet is jelentős anyagi segítséget nyújtott dónként 34 ezer forintot Tiszte­letre méltónak tartom, hogy 1986-ban kezdtünk el a témával foglalkozni, és 1989-ben az ár­emelések ellenére is tudtuk a 34 ezer forintos költséget tartani. Tény, hogy a külső gerincvezeték építését a tanács vállalta magára. A közel 10 kilométeres külső ve­zeték megépítéséhez maximális támogatást kaptunk a különböző bányavállalatoktól és a megyei tanácstól. A beruházás egyéb­ként a Pétervására — Bükkszék — Terpes — Szajla-gázprogram keretében valósult meg. Pétervá- sárán már korábban megépült egy ötezres fogadóállomás, Bükkszéken és Terpesen pedig tavaly adtak át egyet-egyet. — Mikor kezdtek a tényleges munkához? — Ez év május 8-án, s július 21-éré. el is készült. A kivitelező az egri Rekord Közműépítő és Szolgáltató Kisszövetkezet volt. Igen jó munkát végeztek, s az sem mellékes, hogy rövid idő alatt. Az összes költség 8 millió 625 ezer forint volt. — Augusztus 20-ára tervezik az avatást? — Soha nem voltam híve an­nak, hogy feltűnést keltőén, nagy csinnadrattával adjunk át vala­mely új létesítményt. Tulajdon­képpen nem az ünneplés a lé­nyeg, hanem az, hogy mit tudunk nyújtani az itt élőknek. Sokkal fontosabbak a valós tények, a kézzelfogható eredmények. Mint például az, hogy az idén szeretnénk elkezdeni a két tele­pülés vezetékesivóvíz-ellátásá- nak megvalósítását. Ezen túlme­nően szeptember 15-étől meg­oldjuk az intézményes szemét- szállítást. Elkészült a konkrét terv a crossbar-telefonvonal be­kötéséhez is. Úgy vélem, az inf­rastruktúrában mindezek nagy fejlődést jelentenek, egyfajta fel­zárkózást a városi körülmények­hez. Az idén ily módon még nagy feladatok állnak előttünk, példá­ul a víztársulat megalakítása, szervezése. A komplett tervet egyébként már felülvizsgáltat­tuk, a beruházásra versenytár­gyalást írtunk ki, és szeretnénk a vízbázison kutat fúratni. Jó partnerre találtunk Trembeczki Gyula: — Szerencsésnek tartom, hogy a kapcsolatunk nem volt merev, hivatalos Ottjártunkkor éppen a falu­ban tartózkodott Trembeczki Gyula, a Rekord Közműépítő és Szolgáltató Kisszövetkezet mű­vezetője, aki a gázbekötési mun­kát irányította. — Tulajdonképpen nyolc hét alatt készültünk el. Mára már minden lakásnál teljesen üzem­kész állapotban van a vezeték. Csupán az adminisztratív mun­kák vannak hátra, s a családok hamarosan használhatják a gázt. El kell, hogy mondjak valamit. Tizenkét éve járom a községeket, sokfelé dolgoztam már, de ilyen partnerekre, mint az itteni ta­nácsnál, még nem akadtam. A kapcsolatunk mindvégig zökke­nőmentes volt, s az elnök részéről is a legkedvezőbb hozzáállást ta­pasztaltuk. Semmiféle bürokrá­cia, merevség nem hátráltatta a munkánkat, s maguk az emberek is segítőkészek voltak. Ez azért is örvendetes, mert manapság gya­kori, hogy a megbízó „megugrál­tatja” a beruházót, s ez az ország egyik gazdasági baja a sok közül. # Itt Terpesen és Szajlán szívesen végeztük a munkát, s higgye el — bár nem akarok nagy szavakat használni —, mi is együtt örülünk az emberekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents