Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-19 / 195. szám

4. GAZDASÁG — TÁRSADALOM NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 19., szombat Ellentmondásos aratás után — Heves, Kömlő, Erdőtelek, Tárnáméra, Füzes­abony az élen — Mélyponton a jövedelmezőség — Évente száz új géppel kel­lene felcserélni a régieket, de nincs miből — Az idei ősszel is vetnek... Amíg a búza a malmokba kerül A búzavetés és -aratás évről évre az újrakezdést, az „életet” szim­bolizálja. Mindez évszázadok óta hozzánőtt a magyar földhöz, a parasztsághoz. Az új búzából őrölt liszt és abbóí sütött kenyér egyik jelképe az augusztus 20-i ünnepnek. Ezért is fokozott várako­zás előzte meg az idei rendkívül eilentmondásos gabonaaratást. Annyi bizonyos, ismét megtermett a kenyerünk. Amíg azonban a búza malmainkba került, hosszú munkafolyamat játszódott le. En­nek jelentőségéről, gondjairól beszélgettünk Kocsis Gyula főtaná­csossal, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályá­nak helyette — Nehezen indult, de mégis úgy tűnt, hogy július végére befe­jeződik a nagy nyári munka a föl­deken. — Kétségtelen az őszi árpa Péter Pál előtt beérett Heves me­gye déli alföldi részén. Sőt a búza egy része is, aztán mégis másként alakult. Ha visszapergetjük az eseményeket egészen a tavalyi őszi vetésig, úgy összegezhetjük a tapasztalatokat, hogy rendkí­vül változékony időjárási viszo­nyok között dolgoztak az üze­mek. Az aszálytól, a nyári hideg napokig szinte a végletekkel ta­lálták szembe magukat. A mag­vakat a múlt év őszén például száraz földbe vetették, mert nem volt csapadék. Ezek egy része csak a tél elején, tehát időben el­tolódva kelt ki, a nagyobb része viszont csak a tél végén. így ta­vasszal igen gyenge állapotban volt a búza, a földeken. — Mi hozott fordulatot? — A tavasz beköszöntése, amikor az átlagot meghaladó mennyiségű csapadékot kaptak a vetések. Persze ebben is volt ki­vétel például Hatvan, Csány kör­nyékén, ahol késett az eső. A má­jusi, júniusi időjárás viszont pó­tolta a lemaradást, miután az utóbbi félévszázad legmelegebb és legcsapadékszegényebb tele után bőségesen volt eső. Ez ugyanakkor a gabonafélék kóro­kozóinak és kártevőinek kedve­zett, amely meg is mutatkozott, különösen májusban, amikor a védekezés nagy feladat elé állí­totta a szakembereket. Június­ban a sokévi átlagnak csaknem kétszeres csapadéka lehullott, amelyet hűvös idő kísért. Július első fele viszont kánikulai nyár­ral köszöntött be,valóságos for­rósággal, amely mind rányomta bélyegét a termés alakulására. így az eredetileg hektáronként 5 tonnásra becsült hozam végül is nem lett meg. A várakozástól je­lentősen elmaradt a számított termésmennyiség, amely csaló­dást okozott a gazdaságokban. — Bár még nincsenek végle­ges adatok, mégis miről tud be­számolni? — Nos, Heves megyében ezen a nyáron hektáranként 4,7 tonna búza termett. Ez erőteljesen el­maradt a tavalyi 5,2, nembeszél­ve az 1984-es 5,4 tonnás átlagtól. vezetőjével. így is jó eredménynek értékel­jük, hiszen megfelel a nyolcvanas évtized eddig eltelt részében be- takarítottnak. A legnagyobb ter­mést az ebben nagy hagyomá­nyokat őrző hevesi Rákóczi Ter­melőszövetkezetben érték el, egységnyi területről hét tonnát takarítottak be. Mögötte az úgy­nevezett öt tonnások köre talál­ható. így az erdőtelkiek 5,7, a kömlőiek 5,6, a Füzesabonyi Ál­lami Gazdaság5,3, a tarnaméra- iak5,2, míg a mezőszemereiekés a tiszanánaiak 5 tonnát értek el hektáranként. Elismerést és kö­szönetét megérdemelnek a me­gyénk búzatermelő gazdaságai, hiszen a már említett szélsőséges időjárási viszonyok közepette kellő szakmai hozzáértéssel min­dent elkövettek az eredménye­kért. — Az idei aratást, figyelmez­tető demonstráció előzte meg, amely arra utalt, hogy komoly gondok vannak a gabonaterme­lés körül. — Valóban. Az utóbbi 4-5 esztendőben a búza jövedelme­zősége erőteljesen romlott. Azt mondhatjuk, hogy a felvásárlási árak szinte alig emelkedtek, vi­szont a termeléshez nélkülözhe­tetlen gépek, anyagok, eszkö­zök, alkatrészek ára erőteljesen növekedett. Mindez ma már gá­tolja a hazai búzatemelés kiemel­kedően magas színvonalának megtartását! Pedig gazdaságaink különösen a nyolcvanas évek elején a termelési rendszerek közreműködésével jelentős szakmai tapasztalatokra, új tech­nikára és technológiára tettek szert, a Világbank által is finan­szírozott termelési programok megvalósításával. Az erőfeszíté­sek sikereket hoztak, ám ma már hiába tesznek erőfeszítéseket, mert a gépek, eszközök zöme el­használódott és megújításra szo­rul. Pillanatnyilag a búza jöve­delmezősége olyan, hogy nem teszi lehetővé források teremté­sét új gépek, új technika vásárlá­sára. Pedig évente legalább száz nagyteljesítményű géppel kellene felcserélni a régieket. így lenne igazán biztonságos az aratás. Nagy ellentmondás feszül amö- gött, hogy míg a felhasznált anyagok világpiaci áron vásárol­hatók meg, addig a búza felvá­sárlási ára ettől jóval elmarad. Ha pedig ez tartósan így marad, akkor sajnos csak az várható, hogy a búzatermelő gazdaságok egy része lemaradlEz pedig hosz- szabb távon nem lehet megoldás. A kormányzatnak tehát mielőbb hathatós intézkedéseket kell ten­nie a jövedelmezőség javítása ér­dekében. — Egyébként mennyire elége­dettek az idei búza minőségével? — Azt mondhatom, hogy a tavalyihoz hasonlóan a mostani is jó közepes minőségű. Az ara­tás elején a hektolitersúlya 80-84 kiló volt. A sikértartalma 30 szá­zalékos, tehát jó minőségű ke­nyeret és más pékárut is készít­hetnek belőle, úgy mint az elmúlt években azt megszokták a fo­gyasztók. Szeretném elmondani, hogy a Heves Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vállalat vezetése és kollektívája mindent elkövetett a zavartalan átvétel­ért. Bár 200 ezer tonna búza fel­vásárlását tervezték, ezt az emlí­tett kevesebb termés miatt nem tudják megvalósítani. A minősé­gi átvételnél viszont tárgyilago- sabbak voltak, mint tavaly és az elszámolást is rugalmasabban ol­dották meg a gazdaságok felé. Tehát elismerést érdemelnek. — Az aratás után, amely au­gusztus első napjaiban befejező­dött nem álltak meg a gazdasá­gokban. A táblákon most is dol­goznak. — A folyamatosságot jelzi, hogy a szalmaletakarítást végzik, sőt jó ütemben haladnak a nyári vetőszántásokkal is. Megkezd­ték a műtrágya kiszórását az őszi vetés előkészületeként. Kétség­telen az idei aratás előtti de­monstrációkor a termelők kilá­tásba helyezték, hogy ha a kor­mányzat nem javítja a búza jöve­delmezőségét, akkor csökkentik a termőterületet. Sokan megfo­galmazták emiatt az elmúlt idő­szakban, hogy vetnek-e a gazda­ságok ősszel megfelelő területen búzát? Az bizonyos, ahogy már említettem, hogy mielőbb helyre kell állítani a gabonatermelés jö­vedelmezőségét, állami gazdasá­gainkban, termelőszövetkezete­inkben a jogos elkeseredés köze­pette mégis arra készülnek, hogy jó szín vonalon folytassák a búza- termelést! Már utaltam rá, hogy az aratás ugyan befejeződött, de a munkafolyamat nem, mert me- gyeszerte hozzáláttak a jövő évi termelés előkészületeihez. An­nak érdekében, hogy 1990-ben is legyen megfelelő mennyiség­ben és minőségben kenyerünk, sőt többletgabonánk exportra is. — Köszönjük a beszélgetést. Mentusz Károly Ötven esztendő — emlékképekben (III/3.) Zűrzavarok és megbékélés Azt hihetnénk, a világháború­beli fajsúlyos élményeket végre a békesség, némileg a romantikus érzések válthatták fel Trojan Ma­rian Józef életében. Ez azonban csak részben lenne igaz. Sokat kellett küzdenie, járkálnia azért, hogy azzá válhasson, aki ma: el­ismert gráf ikus Heves megyében, de még inkább a lengyel-magyar kapcsolatok kitartó szervezője, folytonos erősítője. Harmadik beszélgetésünk alkalmával — ta­lán érthető — így nagyobb teret kaptak a személyes motívumok. A „vörös pap” és magyar menyasszonya — Itt, Füzesabonyban, a 48- as utcában állt akkor is a házunk — meséli a feleség, Márta asz- szony —, amikor mi először talál­koztunk. Még eléggé kislány vol­tam, néhány évvel fiatalabb, mint Marian. Amikor visszain­dultak Lengyelországba, akkor megegyeztünk, rendszeresen írunk egymásnak. Bizony akkor még nem gondoltam volna, hogy csak 11 esztendővel később lá­tom viszont őt újra. Mi történt ez alatt az évtized alatt lengyelhonban? — Az alapfokozatú iskoláim elvégzése után — veszi vissza a szót a lengyel-magyar félj — édesanyám kívánságára szülővá­rosomban, Przemyslben papi szemináriumba iratkoztam be. Ám, meglehetősen hamar rá kel­lett jönnöm, hogy alkalmatlan vagyok oda. Rengeteget vitat­koztam, sok mindennel nem ér­tettem egyet. Rám is sütötték a bélyeget: „vörös pap”. A máso­dik év után kiléptem. Egy évig Wroclawban dolgoztam, mint irodagondnok, a bátyám szerez­te nekem a helyet, ő akkor már ugyanis mentőorvos volt. Köz­ben megtudtam, hogy anyám rá­kos beteg, ezért visszamentem a szemináriumba, ahol végighall­gattam a harmadik évet is. Anyám halála után Krakkóba, a műszaki egyetem építészeti ka­rára felvételiztem. Dehát nem volt egyszerű az én szemináriumi múltammal. így kerültem Nowa Hutára, a kombinátépítkezésre. Ott a későbbi építésügyi minisz­ter, Edward Barszcz beosztottja voltam. Talán ennek is köszön­hető, hogy 1956 májusában mégis felvettek a krakkói egye­temre. $ a Füzesabonyban maradt menyasszony? — Előzőleg még elmondom, hogy Nowa Huta a mai foglala­tosságomnak is előkészítő állo­mása volt. Abban a városban jár­tam ugyanis Jerzy Panek magán­iskolájába, és kezdtem komo­lyabban megismerkedni a grafi­kakészítéssel. Házasságkötési kavalkád — A menyasszonyom? Sze­rencsémre hűségesen várt rám, annak ellenére, hogy tizenegy évig csak leveleztünk. Már folya­matban volt a házasságkötésünk 1956-ban. Ám, ez bizony nem ment könnyen abban az időben! Mártának az Elnöki Tanácstól, nekem pedig a krakkói főpolgár­mestertől kellett engedélyt kér­ni. Bonyolította a dolgot, hogy mi mindenképpen Magyarorszá­gon akartunk összeházasodni. Huszonnégy okmányt kellett ösz- szegyűjtenem, a nejemnek is leg­alább ennyit. A papújaimra Krakkóban egy főosztályvezető kiadott egy cetlit, amelyen ez állt: jogilag házasságot köthet. Ám, ezt sem akarták elfogadni. Egy éven át húzódott az ügy. Vé­gül 1956 augusztusában jöttem Füzesabonyba, s szeptemberben esküdtünk. Ezzel azonban még korántsem ért véget a kálvári­ánk. Nem akarták ugyanis sem­miképpen sem engedélyezni ne­kem a Magyarországon való lete­lepedésemet... Hát bizony, ab­ban az időben egyáltalán nem volt olyan nagy a barátság a két nép között, mint ami az előző éveket, évszázadokat jellemez­te... Nyilvánvalóan akkor már érezhető volt az 56-os októberi események előszele is. Azok a zűrzavaros hetek hol érték? Pénzgyűjtés a magyarokért — Sehogy sem tudtam zöld­ágra vergődni a letelepedésem dolgában. Október 6-án — mit tehettem mást? — haza utaztam. Jártam az egyetemi előadásokra. Krakkóban ért október 23-a. De tudni kell, hogy október 18-tól már zajlott az úgynevezett len­gyel ősz. Parázs hangulatban, de rendkívül fegyelmezetten szer­vezkedtünk. Megalakult a hely­ségünkben is a Lengyel Forra­dalmi Ifjúsági Szövetség szerve­zete, Jan Dabrowski lányával együtt mi is bekapcsolódtunk annak munkájába. A városban a diákság átvette a hatalmat! Ami­kor az első információk érkeztek hozzánk a magyarországi esemé­nyekről, közgyűlést tartottunk a műszaki egyetem udvarán. Azt tárgyaltuk, miben, hogyan segít­hetnénk. Ez valójában bennünket is ér­dekelne, milyen konkrét támo­gatást tudtak nyújtani a lengyel diákok a magyaroknak? — Rólam tudták, hogy Ma­gyarországon nősültem, jól be­szélek magyarul, ezért nekem kellett a magyar rádióadások hí­reit óráról-órára lefordítani, ér­tékelni és tálalni. De ugyanígy segédkeztek az oroszul, az ango­lul, a németül tudók is. Egy kü­lön csoport elemezte rendszere­sen a politikai helyzetet. Volt ott egy kis magyar kolónia, rájuk ne­kem kellett ügyelnem. Mégpedig sajátos módon: egyiküket ugyanis ráállították a többiekre. Úgy kellett tehát irányítanom a dolgokat, hogy ez az emberke — egyébként egy ávós fia — ne je­lenthesse a történteket a követ­ségnek. Mikor jöhetett végül ismét össze a család? — Annak is sora van. Még'56 november 1-jén pénzgyűjtést hirdettünk meg a magyarok megsegítésére. Csak azon az egy napon 130 ezer zlotyt adtak be. Összesen mintegy 3 millió gyűlt egybe. Úgy terveztük, ennek a kisebbik részén vásárolt árukat háromtagú bizottságunk még novemberben viszi el Magyaror­szágra. Gyermekkórháznak ajánlottuk fel. Az összeg másik, nagyobbik hányadából vetteket vittük volna az én vezetésemmel — decemberben. Akkor azon­ban a magyar kormány már nem fogadta a segélyeket, így a holmi­kat a Szovjetunióból hazatérő lengyeleknek adtuk. On pedig maradt Lengyelor­szágban... — A házasságkötésünktől számítva még egy esztendeig. Mint turistát engedtek Magyar- országra 1957 szeptemberében. A lengyel követségen azt mond­ták, a KEOKH-tól kérjek igazol­ványt, a hivatalban viszont azt, hogy a lengyelektől szerezzek be iratokat. Végül Heves megyében kaptam lakhatási engedélyt, és 1958 októberében letelepedési lehetőséget biztosító okmányt. * Trojan Marian Józef az azóta eltelt években számos cselekede­tével bizonyította: barátunk­ként megmaradt lengyelnek, ille­tőleg ténylegesen magyarrá vált, megőrizve eredeti mivoltát. Igazolása ennek — bár tudva­levő, hogy nem szereti, ha dicsé­rik — néhány tény: művészeti te­vékenységének elismeréséül 1979-ben és az idei esztendőben is megkapta Heves Megye Taná­csának közművelődési díját. A két nép kapcsolatainak elmélyí­tésében pedig fáradozásáért 1978-ban a csak a külföldön élő lengyel állampolgároknak járó kitüntető címet, melynek neve A lengyel kultúráért. 1987-ben, hasonló munkásságáért az ittho­ni Országos Béketanács emlék­plakettjét vehette át. (Vége.) Szalay Zoltán Suzuki Swift 1.3 GL A kis japán újjászületett MODERN AUTÓK egy patinás városban! A tiroli AUTO MEISINGER augusztus 19-től 22-ig a barokk EGERBEN mutatja be SUZUKI típusú személyautóit és terepjáróit. Mit lát ön, ha elsétál a Centrum Áruház parkolójába? A Suzuki Swift kis családi kocsi négy változatát, és az összkerékhajtásos Samurai valamint Vitara összkerékhajtásos terepjárókat. Az autókat most kedvező feltételekkel vásárolhatja meg! Kollekciónkkal a szépasszony-völgyi NÉPÚJSÁG-FESZTIVÁLRA is kilátogatunk augusztus 20-án! A tavasszal lapunk is tesztelte a japán Suzuki autógyár Swift tí­pusát, mely igen olcsó modell­nek számít nyugaton, és így ma­gyar pénztárcával is elérhető. Akkor megnyerte tetszésünket a kis kompaktautó, melynek né­hány hónapja megszületett az újabb generációja is. A tiroli Au­to Meisinger cég ezt is rendelke­zésünkre bocsátotta, így a gya­korlatban győződhettünk meg a „vérfrissítés” eredményességé­ről. Első látásra szembetűnik, hogy jelentősen áttervezték a ka­rosszériát. A ’90-es évek divatjá­nak megfelelően a vonalak leke­rekítettek, az orr lapos, a hátfal gömbölyded. A felcsapódó kö­vektől, a kisebb koccanásoktól jókora műanyag lökhárítók vé­dik a kocsit, melyebe elől az in­dexet, hátul a ködfényzáró- és a tolatólámpát is beépítették. A gyárilag szerelt rádióantennát szellemes megoldással az első szélvédő oszlopból húzhatjuk elő. A kocsi Cw-értéke 0,32, ami igen tiszteletreméltó eredmény, és a fogyasztást is kedvezően be­folyásolja. Ez országúton 90 km/ óránál 4,2 liter, 120 km/óránál 5,8 liter, városban 6,3 liter. E ke­véske üzemanyagból az 1300 köbcentiméteres, 4 hengeres motor a korábbinál hárommal többet, azaz 71 lóerőt varázsol elő, és nőtt a forgatónyomaték is. Ez részben annak köszönhető, hogy a hagyományos porlasztót elektronikus befeccskendezésre cserélték, enélkül ugyanis a sza­bályozott háromutas katalizátor nem működik. A fogyasztás nem nőtt, ennek ellenére a tank űrtar­talmát 7 literrel megnövelték, így ritkábban kell a benzinkúthoz beállni. A legkevesebb változást a bel­ső térben tapasztaltuk. Megőriz­ték a szellemes, sokféleképpen variálható szellőző-fűtőberen­dezést, lágyabbak lettek viszont a műszerfal vonalai, új formájú a kormány. Átvilágítás, illetve az ablaktörlő kapcsolóit két kombi­nált karra vitték fel a kormány mellé, ami még egyszerűbbé te­szi a vezetést. Az első ülések a korábbinál kagylósítottabbak, jobban tartják a testet. A hátsó ülések teljesen előre dönthetők, így az amúgy kicsi csomagtartó jelentősen megnövelhető. Ma­gasnak találtuk viszont a hátsó küszöböt, mely csak a lámpák fölött kezdődik, ezért emelni kell Balra az 1.3 GL ötajtós változata, jobbra a 101 lóerős 16 szele­pes sportmodell egy kicsit a csomagokat. A volán mögé ülve rögtön elfogja az em­bert a jellegzetes komfort-érzés, amit a modern autókban tapasz­tal: az ülés beállítása után min­den pont ott van, ahol kell, a fon­tos műszerek szem előtt, a leg­gyakrabban használt kapcsolók kéznél. Arra is ügyeltek, hogy a gáz- és a fékpedál egy szintben legyen, így gyorsabb és kényel­mesebb az átlépés. Az indítás az automata szívató közreműködé­sével problémamentes, a ten­gelykapcsoló simán működik, a motor erőlködés nélkül gyorsítja a könnyű karosszériát. Nagyobb fordulaton az egyliteres motor kicsit hangos, az 1.3-ról ezt már nehéz lenne elmondani. Az 5. fokozat nemcsak takarékos, de rugalmas is: 60 kilométer/órá­nál még nem rángat a motor, 80- tól pedig határozottan gyorsul. Már az előző Swift úttartása is kiváló volt, ez most tovább javult azzal, hogy hátul is független ke­rékfelfüggesztést építettek be. Az elegáns utastérben, ahol még pohártartó is rendelkezésre áll, semmi nem zörög, rezonál. A szövetborítású ülések hosszabb távra is kényelmesek — még há­tul is. Összefoglalva: alaposan át­formált, a mai műszaki színvo­nalhoz igazított autót kap a vá­sárló a régi, jól bevált név alatt. Ez a kis kompakt kocsi kategóri­ájában a ’90-es évek elejének egyik sikermodellje lehet, külö­nösen ha (világpiaci mértékkel) alacsony, 95 ezer schillinges alap­árát is tekintetbe vesszük. Koncz János

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents