Heves Megyei Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-14 / 190. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. augusztus 14., hétfő NEB-vizsgálat Hevesen és környékén Névadók, esküvők és temetések... Nemrégiben a Hevesi Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatot folytatott annak megállapítására, hogyan alakult az utóbbi években a családi és társadalmi ünnepségek szervezése. Arra keresték a választ, kik és milyen formában kapcsolódnak be ezek lebonyolításába, különös tekintettel a hevesi TÜSZI, illetve 1986-tól a Családi és Társadalmi Rendezvények Irodájának működésére. Külön is szemügyre vették a községi tanácsok és az iroda kapcsolatát. A gyászolók sérelmei Kiderült, hogy a tanácsoknál általában nem működnek a családi ünnepségek megszervezésére bizottságok. Általános az a gyakorlat, hogy ezekről a tanács tisztségviselői gondoskodnak. Mindebben az együttműködés az iskola pedagógusaira és gyermekcsoportjaira korlátozódik. Megállapították, hogy a tanácsok rendelkeznek az ünnepségek kulturált lebonyolításának alapfeltételeivel. Kevésbé megoldott azonban a temetési szertartások kérdése. Sajnos, csak szegényes technikai eszközök és kellékek állnak rendelkezésre, azok használata és tulajdonjoga nehezen tisztázható. A lebonyolításban résztvevő hármas érdekeltség (városi iroda, temetkezési vállalat, egyház) együttműködése nem megnyugtató. Nyilván ebből ered az, hogy az elmúlt időszakban több panasz és sérelem hangzott el a gyászoló családtagok részéről. Jelenleg is gond — állapítja meg az anyag — a hevesi temetkezési vállalat jelenlegi megbízottjának működése. Több panasz érkezett a sírásók tevékenységére. Ezek jogállása és törvényes működése jelenleg ugyanis nem tisztázott. A családi és társadalmi ünnepségek iránti igényeket Hevesen az iroda fogadja, a falvakban pedig nagyrészt az anyakönyvvezetők, illetve a megbízott tanácsi tisztségviselő. Kevesebb rendezvény Az ünnepségek színvonalas megszervezése érdekében döntő szerep hárul a jó és alkalmas szónokokra. Ezen a téren Hevesen és környékén a névadók, a házasságkötések vezetése megoldott, ám mindez gondot okoz a temetési bűcsűztatásoknál. Kevés az alkalmas személy, de — a NEB szerint — néhány alkalmas embert jobban kellene aktivizálni, elkerülve ezzel a bizonytalanságot, az esetenkénti kapkodást. Mindebben a koordinációs munkát a hevesi irodának kell vállalnia, ebben segíthet a nemrégiben vásárolt gépkocsi, amellyel a kellékeket és a technikai eszközöket szállítják. Általában nő az igény a névadók és házasságkötések iránt, csökken viszont a temetési szertartást megrendelők száma. Elgondolkodtató, hogy 1989 első negyedévéig minden területen csökkent e rendezvények száma. Világos, hogy ezek színvonalát és érzelemgazdagságát a jövőben növelni kell. Az iroda igyekszik új hagyományokat teremteni. Ezek közé tartoznak például a halottak napi megemlékezések, a házassági évfordulók, a nyugdíjas-búcsúztatók szervezése is. „Lehetett volna sokszínűbb is...” A vizsgálat — összegezve a terület ez irányú tevékenységét az elmúlt öt év alatt — pozitív irányúnak minősítette. Áz alapvető feltételek rendelkezésre állnak minden községben; az elhangzott kritikai észrevételek inkább egyediek, és viszonylag egyszerűen megszüntethetők. A hevesi iroda működése is javult, s törekedtek területi tevékenységük ellátására is. Nagyrészt nem rajtuk múlt, hogy ezek lehettek volna tartalmasabbak, illetve sokszínűbbek is. Ismerve a tanácsok költségvetési elvonásait és működési nehézségeit, lényeges eszközbővítésre a jövőben sem számíthatnak. Az alapvető feltételeket azonban — mindezek ellenére — a továbbiakban is biztosítani kell. Pókfoci — Rózsa János filmje Kovács András: Falak Filmművészeti nyári egyetem A magyar reform és az értelmiség Közép-Kelet-Európában ma a magyar reformok útjelzőt jelentenek. A megújuló ország életében vezető szerepe az értelmiségnek van. Ezért is állítottuk programunk középpontjába a magyar értelmiség helyzetének és sorsának bemutatását. Harminc év terméséből válogattuk ki az alkotásokat. 1956 nyarán forgatta Várkonyi Zoltán a Keserű igazságot, amelyet csak 1987-ben mutathattak be mozijaink nyilvánosan. A vihar előtti állapotot nagy művészi igazsággal ábrázolja a film. Sajnos, a személyi kultusz idején az intelligencia legfeljebb epizódszereplő vagy negatív hős volt jelen filmjeinkben. A mérnök és a vállalatigazgató ellentéte azt bizonyítja, hogy minden emberi felelőtlensége ellenére a káder-igazgató legyőzhetetlen, egykori barátját pedig szakmai helyettesnek maga mellé akaija venni, hogy a felelősség áthárítható legyen: ez a keserű igazság... Néhány évvel később a Megszállottak magyar film megújításának hatásos eszköze lett. Makk Károly hősei itt együtt harcolnak mind a természet erői, mind a társadalmi csapdák, az intrikák ellen. A két megszállott vízkutató mérnök végre nem más embertársai boldogságát, hanem a saját karrierjét kockáztatja. Filmes eszközei pedig olyan hatásosak és frissek, hogy ma is élményt nyújt a megtekintése. A továbbiakban azonban a gondolat legyűrte a formát, így sajátos filmpublicisták keletkeztek. E sorozat legismertebb darabjait Kovács András készítette. Nála a beosztott értelmiségi képviseli a tehetséget, míg a főnök, az igazgató a haladás gátlója, aki vezetői pozícióját mindenáron őrzi... Ä Falakon nem lehet áthatolni... A'60-as évek filmcímei jelképes értelműek. Megszállottak, Nehéz emberek, Szemüvegesek, Oldás és kötés... Ezek az emberek legalább akarnak tenni, vállalják a kockázatot fiatalos hévvel, szakmai felkészültséggel, a tenni érdemes hitével. A70-es évekre azonban ők is elvesztik illúzióikat, marad a virtuskodás, a búskomorság, a reménytelenség. Az irónia, a távolságtartás jellemzi ezeket a filmeket: BUEK, Elveszett illúziók, Átváltozás. Műfajilag sokféle alkotásról van szó, próbálnak a konkrét esetekből kiindulva általánosítani a parabola mezsgyéjén. Sajnos azonban a Pókfociki- vételével a művészi színvonaluk nem magas. A710-as években az Idő van! figyelmeztetése erősödik, illetve a tökéletes hiábavalóság filmes megjelenítése. Reméljük, az értelmiség mára megnövekedett szerepe rövid időn belül értékes alkotásokban is tükröződni fog. Hernádi Ferenc Gyöngyösön és Egerben Nyilvános riport a Petőfi-expedíció tagjaival 1985. augusztus 31-én lapunk hívta fel a figyelmet — az országban először — arra, hogy újraéledt a szibériai legenda. Ezt követően bontakozott ki az a nagyszabású kutatás, amelyet Morvái Ferenc nagyrédei feltaláló finanszírozott, s amely nagy költőnk barguzini sírjának feltárásához, földi maradványainak azonosításához vezetett. A Megamorv cég és az Egri Egészség- és Környezetvédő Egyesület szervezésében augusztus 17-én, csütörtökön délután 5 órától a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ színháztermében, 18-án, pénteken 17 órától Egerben, a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságának földszinti nagytermében számolnak be az expedíció résztvevői élményeikről. A nyilvános riportokat Pécsi István, lapunk olvasószerkesztője készíti, aki szintén kint járt a távoli településen. A programhoz fotókiállítás, illetve filmvetítés is társul. Az ingyenes belépők mától igényelhetők az újság olvasószolgálatánál, naponta reggel 9-től 16 óráig. Régi olvasónaplómat lapozom Olvasónaplót nem szívesen, ímmel-ámmal vezet a legtöbb diák. Én sem voltam kivétel. Kötelező volta, penzum jellege egyaránt arra biztatott:- tegyem ma félre, elég lesz holnap elővenni. A holnapból aztán holnapután, meg azután lett, némelykor egy hét, s bizony megesett, hogy kapkodva, hevenyészve került bele az olvasott műről néhány semmitmondó sor, hogy éppen a kötelességszegés vádja ne érhessen. Hogy ma mégis őrzöm diákköri olvasónaplóim egyikét, annak egyszerű magyarázata van: ezt önszántamból vezettem. Igaz, ezt is tanári hatás alatt. Ispano- vits tanár úr matematikát tanított, ám — mert a függvények dolgában nem sokra jutott velünk — olykor más oldalról próbált hatni ránk. Nem is siker nélkül. Egyszer a zenéről beszélt, másszor a művészetek szépségéről, aztán utazásairól. No és az olvasás hasznáról és öröméről. Meg arról, hogy az olvasottakat jó írásban is rögzíteni. Nem feltétlenül tartalmi összegezést vagy a „jellemek rendszerét” fölvázolni, elég a szebb passzusokat kimásolni az olvasott könyvből, vagy éppen saját szavainkkal ösz- szefoglalni azok lényegét. És nemcsak szépírói művek, hanem akár lexikonok textusa is belekerülhet a szabálytalan olvasónaplóba, vagy más, fontosnak tartott ismeretek. Megfogott a jó tanács, akkor vettem a most kezembe került pepitatáblás füzetet, amelyben — egyebek között — ifjúkori olvasmányaim legkedvesebbiké- nek ■ egyikéből rögzítettem néhány részletet. A mű egy jó negyven éven át elhallgatott erdélyi író, Nyíró József munkája volt, a legszebb könyve talán, a Kopjafák. S mert e mostan folyó esztendőben Nyíró születésének századik évfordulóját írjuk, időszerűnek látszott újra kézbe venni a Kopjafákat, s szembesíteni szövegét az egykori diák által fontosnak tartott részekkel s a kapcsolódó diákköri reflexiókkal. A szembesítés izgalmas kalandnak ígérkezett, s az is lett. Nyíró könyve ma is eleven mű, a XX. századi magyar próza értékálló darabja. De vajon mit ér a többi, a Jézusfaragó ember, az Isten igájában, az Uz Bence, a Havasok könyve, Az én népem, avagy épp a székelység tragédiáját feltáró Mádé falvi veszedelem s A sibói bölény? A Kopjafák után most ezeket is újra kézbe vettem, s újraolvasva őket, az értékállóság további jegyeire leltem. Eleven ritmusú, máskor balladás hangü- tésű novellái, döbbenetes hatású, önéletrajzi ihletésű regénye, az Isten igájában történelmi tablói, a Mádéfalvi veszedelem és A sibói bölény s az Ábel-trilógia lenyomatát is magán viselő Uz Bence egyaránt arra vallanak, hogy Nyíró prózájának — politikai ballépésétől függetlenítve — helye van a század magyar litera- túrájában... De mit is jegyeztem ki annak idején elsőként a Kopjafák szövegei közül? Mindjárt a könyv bevezető szép passzusát, mely ma is megkap lírai hevületével, tiszta és szép, a nyelv által teremtett zeneiségével s hangulatisá- gával, sajátos túlvilágszemléleté- • vei, panteizmusával, s a szenvedések után remélt isteni igazságtevés hitével: „Régi idők öreg kopjafái alatt alussza álmát az én népem, mohos temetőkben, vadvirággal takart padmalyos sírokban, szép madárszó mellett. Itt járok közöttük, beszélgetek velük, költögetem őket, mert nem igaz, hogy négy szál hitvány deszkával vége van mindennek. A sorok nem múlnak el. Minden holttest letett ruha, melybe a gyermek öltözik. A temető a soha ki nem alvó élet álarca csak. Egy az élet a föld fölött és a föld alatt. Fekete porból piros virág nyílik, eltemetett gyászból új búbánat fakad. Fölül-alul egyazon féreg őrli az új élet sarát. A süppedt, néma halmok öreg balladáit lenn, a kis falvakban tovább is jajgatják. Az eke szarván csak kezet váltottunk. A holddal, nappal, csillagokkal, csudás virágokkal ékesített koporsókkal együtt nem temették el a mi nehéz sorsunkat. A nagy székely ravatal árnyékában élünk. Semmi sem igaz, csak a temető igaz valóság, és nincsen halál, csak átváltozás az élet végtelen körfolyamatában. Az ember mindössze egy fűszál végéről lehullott hangya, a hangya pedig megelevenedett fekete kenyérmorzsa, a kenyér- morzsa pedig porszem, a porszem pedig az örök titok. Helyemet keresem a temetőnkben, és olvasom a vén kopjafák történetét. így született ez az írás, amely múld lélegzetvétel a holtak világ- birodalmában.” És ott sorakoznak az olvasónaplóban a legrokonszenvesebbnek ítélt novellahősök nevei, sorsukra utaló megjegyzésekkel. A Kopjafák méltán aratott — már a megjelenés idején — osztatlan sikert. Az elbeszélések hősei sorstragédiák hordozói, s Nyíró vérbeli epikusként, mégis nem kevés lírával rajzolja meg őket. Kik is vonulnak fel a történetek során? Áiózi, a havasi pásztorfiú, kit szerelmének vélt betegsége taszít a halálba; Márton Árön kántor úr, kit a szegénység hajt a székely rengetegbe meghalni; Ugrai Lőrinc és hűséges élettársa, Pétör Bori néne, kik nem látták értelmét e földi létnek egymás nélkül; a „halállal tréfálkozó” lka Bálint; a fiacskája holtteste felett „klátnétázó” Gyuri cigány; Endes Klárika, ki „aratáskor halt meg, és kenyérravatalon pihent”; a szegény Szőcs Gór Istvánná, ki akár tragikus balladahős is lehetne, férjét a halálból is hazaváró eszelőssé- gével; Csinód Mihály, ki „...szerencsétlen tehénkéit az élet gyönyörű, vágtató szekere után” űzte, s belehalt a nyomorúságba; Gyerkó Anti bá’, ki „a tánc miatt halt meg”; s még annyi más székelyföldi földhözragadt szegény ember, kik mindahányan bevonultak az irodalom kincsesházába — novellahősökké lettek... Lapozom tovább az olvasónaplót, s szebbnél szebb részleteket szembesíthetek most is a teljes szöveggel: egyiknek szépsége sem fakult meg negyven év óta. Élet, halál, szomorúság — kemény élettények váltakoznak a könyv lapjain, de mindig költőien, lírai melegséggel. Miként e megrendítően szép sorokban olvassuk: „...Nőrinc bá... csak nézi az ezüst színben fénylő, illatos szénát. Az is halott élet, s az egész mező köröskörül egy nagy ravatal, amely fölött a megölt növények színes lelkei sírnak, im- bolyognak. Régtől tudja, hiszen sokszor megügyelte, hogy a fű is éppen úgy hal meg, mint az ember. Mikor a kasza levágja, lázas, forró lesz az ő teste is, és éppen olyan fehér hab jelenik meg a seb peremén, mint a hörgő ember szája szélén. Éppen úgy kínozza a halál azt is, mint bennünket, és éppen olyan fájdalmai vannak a mezei virágnak is, mint nekünk, míg kiszakad a finom, kis testéből. Feláll Nőrinc bá, hogy összeszedje a szénát. Ezt a munkát is úgy végzi, mint a temetési szertartást. Áhítattal veszi villájára a könnyű virágtesteket és óvatosan rakja egymásra, míg elkészül a boglya, egyik a másik után. A nap lassan lehalad, s az árnyékok megnyúlnak. Olyanok a magas, hegyes boglyák, mintha ősi pogány síremlékek sorakoznának az erdő alatt, a völgy hajlatában. A tücskök a közeledő estre köröskörül sírni kezdenek, mintha gyászhegedűk kara kísérné a föld mélyéből az ártatlan füvecske temetését.” Az egész kötet nyelvi anyaga külön stúdiumot érdemelne, hisz költői próza ez a javából, mely megannyi stiláris szépséggel ékes. Itt a lombhullásról így szól az író: „a nyírfákról sárga pénz hull alá, melyre Isten arca van ráverve”, a derülő égboltról meg ekképpen: „Az Isten felülről... áldott kezével félrehajtja a felhőket a remegő csillagok elől.” Az asszonyi szépség leírása is h'rába illő, ahogy Csinód Mihály történetében olvassuk, kinek felesége „...olyan szép volt leánykorában, hogy a méhek mind az ő szemére akartak szállani. Virágnak nézték...” Talán e számadásra, tisztázásra alkalmas évforduló meghozza a Nyírő-életmű tisztességes részének reneszánszát kiadásban s méltatásban egyaránt... Lőkös István
