Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-13 / 163. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. július 13., csütörtök GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3. Csöbörből vödörbe? Hollandusok papucsa a Bükk rengetegében Egyedülálló unikumok a Nemzeti Park növényvilágában Lehet, hogy magánügy, de én már nagyon űnom az „értelmiség jobb megbecsülését” sürgető szólamokat. Igaz, én általában minden szólamot és hangzatos jelszót hamar megúnok. Bár nekem csak történelem a „vas- és acél országa leszünk”, és az „elvtársak, nem ehetjük meg az aranytojást tojó tyúkot”. Ellenben a „nem beszélni, dolgozni kell” divatját magam is megéltem. Számtalanszor, ahányszor csak politikai vitába kerültem egykori feletteseimmel, ez a mondat jelezte: a vitának vége — és természetesen nem én kerültem ki belőle „győztesen”. Időközben valamennyi szólamunkról kiderült már, hogy „nagyobb volt füstje, mint a lángja”, s délibábot kergetett az, aki felült nekik. A kibontakozási retorika most az értelmiséget nevezte ki Messiásnak. Az egykori „réteget”, amely a munkásosztály és a parasztság megbonthatatlan szövetsége mellett, alatt, részben e kettő támasza, részben üldözendő, elnyomandó ellenfele volt. Mára viszont már Messiássá lépett elő, akit elég megbecsülni, és a haza fényre derül. Tartok tőle, hogy ez is csak egy szólam, egy hangzatos és éppen aktuális jelszó, ami csak arra jó, hogy — akarva-akaratlan — ösz- szeugrasszuk egymással a különböző társadalmi rétegeket. Menjünk csak be egy külvárosi kocsmába, hallgassuk meg, miképp vélekedik újkeletű jelszavunkról a társadalom másodállásból harmadállásba rohangáló, csökkenő életszínvonalú vezető ereje!? De az is elég, ha belehallgatunk az öltözői beszélgetéseikbe. Mindinkább szidják, káromolják az „ingyenélőket”, a fehér köpenyeseket, akiket nekik kell eltartaniuk. De az értelmiség maga sem fogadja osztatlan örömmel, hogy egyszeriben minden politikus őket akarja „jobban megbecsülni”. Ők ugyanis naponta tapasztalhatják, hogy ki mennyire lehet értelmiségi, az egyfelől bérpolitikai kérdés, másrészt pedig ki- nek-kinek a megalkuvó készségén múlik. Mert ha egy jó képességű mérnököt például meg akarnak rendesen fizetni, ahhoz mindenekelőtt fel kell venni rajta kívül egy-két adminisztrátort. Utóbbiaknak mindenütt találni valami alibi-munkát, amit még hajlandók elvégezni a mesterségesen lenyomott bérükért. S mivel a két hölgy keveset keres, jól meg lehet fizetni a mérnököt — végül is ez a bérszínvonal-gazdálkodás lényege. (Az igazságnak persze tartozunk annyival, hogy immár bértömeg-gazdálkodás van, ami any- nyival különbözik az előbbitől az esetek többségében, hogy más a neve.) Ha a későbbiekben béremelésre kényszerül a vállalat, ezek után már nem tehet mást, keres-csinál! — egy vezetői posztot a tehetséges mérnöknek; hiszen nálunk nem a teljesítményt fizetik meg, ugyan, az ronda kapitalista szokás, bár kacsingatunk felé; de egyelőre a hatalmi hierarchiában elfoglalt hely az, ami a legnagyobb súllyal esik latba a bérezéskor. Másfelől viszont a mi kis értel- miségink csak akkor kamatoztathatja szürkeállományának sokra hivatott tőkéjét, ha ő a „főnök”. Különben választani kell: vagy bevonja aktuális főnökeit társszerzőnek a találmányába, szabadalmába, még ha azok nem is értenek hozzá, vagy tudj, Isten meddig porosodik a jobb sorsra érdemes találmány valamelyik fiók mélyén... A Naksolt, az égési sérülések eddigi legjobb gyógyszerét, potom 16 évig „fektették”, hasonló okok miatt. Értelmiséginek lenni sem egyszerű dolog tehát; a megbecsülés tényleg ráfér erre a rétegre. De vajon ki, vagy mi az az értelmiségi? A diplomás? Ugyan. De ha a diploma nem elegendő ismérv az értelmiségi meghatározásához, akkor honnan tudjuk, hogy mit kell megbecsülnünk? Nem tetszik ez nekem, hogy képtelenek vagyunk tanulni a múltból. Akkor a munkásság, ma az értelmiség kezébe rakjuk jövőnk zálogát; és akkor is, most is megvan hozzá az aktuális szólamunk. Már megint kapkodunk, csöbörből vödörbe ugrunk. Mintha nem akarnánk tudomásul venni, hogy éppúgy vannak semmirekellő értelmiségiek, mint elmélyülten kutató, minden iránt érdeklődő, feltaláló munkások — és fordítva. Hogy nem az számít, kinek milyen „fokú” képzettsége van, sokkal inkább az, hogy ért-e ahhoz, amit — papírforma szerint — neki tudnia kell, és igyekszik-e lépést tartani szűkebb-tágabb szakmájának fejlődésével, illetve, hogy akar-e? Álmaimban a régi nagybetűs szónoklatok között a gyárak kerítésein felfedezni vélek egy új mondatot. Egyelőre ugyan még fakón áll „a vas és acél országa leszünk” és a „jobban meg kell becsülni az értelmiséget” árnyékában, de talán hamarosan csak az fog ragyogni: „Elvtárs, tiszteld az osztály nélküli tudást!”... Fekete Gy. Attila Azt mondják, a napokban virágzik a bükki flóra legszebb kincse: lázasan kutatok hát tavalyi ismerősöm névkártyája után, s hogy rálelek, térképet, iránytűt is veszek magamhoz: indulhatunk: vár a Bükk! Fel-felnyög alattunk a 150-es MZ: újabb erőért eseng tán a jó öreg Naphoz, s mert az látszólag meg is szánja — nyárközepet hazudik a verőfényes idő —, jobb belátásra tér, s gond nélkül visz tovább a tetőre. Kísérőm és vendéglátóm ciszterci paptanár, éveken át volt a Bükki Nemzeti Park botanikusa: 73 évesen is úgy megy a hegyoldalon, hogy ember legyek a talpamon, ha nem akarok lemaradni. Ez utóbbit persze nem is érdemes: Laci bácsi lelkesen magyaráz, személyes ismerősei a virágok, s amit én értéktelen gaznak látok, az az ő szemében gyógyírt rejtő medicina a feszült idegekre, vagy tipusjelző a bükki növény- társulások valamelyikében. Hosz- szan, de türelmesen meséli, melyik növény mire való, s míg jegyzetelek, magam sem tudom már, melyik sarkában vagyunk a hatalmas bükki rengetegnek. A térkép és iránytű is hiábavalóságnak tűnik, ha olyan vezetője van az embernek, mint akire én akadtam. No meg időm sincs, hogy lesegessem őket. Sokat mászunk lefelé, mikor sárga szőnyeg terül a lábunk alá: egyetlen magyarországbeli lelőhelyeként a sárga ibolyának. Kék testvérét sokat gyűjtöttem már, de sárgában még csak nem is láttam. Kattog a fényképezőgép, Laci bácsi sok tízezer dia tulajdonosa is egyben: a mai napot sem hagyja ki a fotózásból: érdemes volt a sok mászásért. Kézikaszás aratóversenyt rendeznek szombaton a Zala megyei Nova községben. A hajdani aratások embertpróbáló nehézségét, szépségét és hangulatát felelevenítő vetélkedőre úgynevezett egész- és félbandás csapatokat várnak. Az előbbieket 2-2, az utóbbiakat 1-1 kaszásból, továbbá kötélvetőből és marokszedőből szervezik. Hatvan perc alatt 11x40, illetve 5,5x40 méter búzavetést kell majd levágniok és keresztbe rakniok. A gyorsaság Megismerem a havasi ikravirág fehér kis szirmait, s az ugyancsak unikumnak számító hármaslevelű macskagyökeret is. Tovább megyünk, kísérőm lelkesedéséből rám is ragad, s ez nemigen engedi, hogy kicsit is pihenjek. Akkor állunk csak meg, ha újdonságra lelünk, vagy egy-egy kis énekes kilétét kell megfejtenünk: tanítómesterem ebben is tévedhetetlen, sok-sok hivatásos madarász becsületére válna, amit ő a természet dalnokairól tud. — Ez azért még korántsem minden — mondja, s ismét motoron ülünk már. Magam sem tudom, melyik község határában vagyunk, hisz az egész Bükk egy hatalmas összefüggő erdőterület — a Nemzeti Park csaknem teljes egészét befedi — de Miskolc táján lehetünk, mikor rátalálunk a szirmait éppen pompájában mutogató haranglábra, vagy a teljesen hideg klímát éhező havasi iszalagra. Igaz lehet, Laci bácsi meg is mutatja a lápát, ahol júniusban is talált már havat. Valódi magashegységi növényfaj, a fehér acsalapu tenyészik benne. Nyugatnémet turistákkal találkozunk: Egerbe indultak, de addig-addig jöttek a sok látnivalót követve, míg amúgy rendesen elkeveredtek. Laci bácsi pillanatok alatt németre vált, s jó irányba igazítja a kis társaságot. Jóval elmúlik dél, mire kibontjuk az otthonról hozott hazait. A szentléleki romok alján ülünk le: almával, süteménnyel kínáljuk egymást, ám be sem kapjuk jóformán, Laci bácsi a szirti búzavirágot mutatja, meg a hazánkban csak itt tenyésző erdélyi ledneket: ez utóbbit épp el- virágzófélben. Kísérőm megmosolyogja lelmellett a munka minősége alapján alakul majd ki a sorrend. A zsűri pontozza például a tarló magasságát és egyenletességét, a kévék rendezettségét, az aratási terület tisztaságát, valamint a keresztek stabilitását és eső elleni védettségét is. A levágott termés egy részét — versenyen kívül — el is csépelik a résztvevők. Méghozzá egy régi, de még működőképes — traktor által hajtott — cséplőgéppel. Az első három helyen végző kesedésemet, s szeme sarkán látom, hogy az igazi meglepetést a végére tartogatja. Lóra kapunk hát megint, s — estére is jár az idő, mindkettőnket vár az otthon — egyetlen lelőhelyre futja már a közös füvészkedésből. Kiáltani szeretnék a gyönyörűségtől: vajon látta-e már az olvasó a hollandusok fapapucsának kicsiny változatát, ami nem nagyobb egy hüvelyknél, s amit a természet nagy suszterájában maga a Mester alakított ki sárga, bársonyos virágszirmokból? Vajon el tudja-e képzelni a legszebb virágot, ami kis hazánkban egyáltalán föllelhető, s családjában, az orchideák között is magasan a legszebb? Igen, ő a boldogasszony papucsa. Rigópohár, papucskosbor, Mária papucsa. A Cypripedium calceolus- nak a magyar nép sok szép névvel kedveskedik. Mellette a két- levelű sarkvirág, a teljében pompázó bíboros kosbor, vagy az avarlakó madárfészek már csak egy-egy a kétezer forintos eszmei értékű kosborok közül. Kísérőm bíztatna még, de túlontúl előre áll az órám mutatója: így hát csak ígéretem marad neki, hogy jövő héten a pókbangót is megnézzük közösen. Igaz, az már kívül esik a Bükki Nemzeti Park határán. Mondják, az illetékesek nem is törik nagyon magukat, hogy az egymással már-már összefekvő két védett természeti területet kategóriájában is egyesítsék. Ügy látszik, más, fontosabb dolguk akadt. Tájház, meg a bükk-platóra-felhajtók büntetése. Merthogy az is természet- védelem! Igaz. Bár ki tudja! A pókbangót mindenesetre én fontosabbnak tartanám a helyükben... Hubai Grúber Miklós együttes pénzdíjat és értékes tárgyjutalmat kap, a két kategóriagyőztes „kapitánya” pedig elnyeri a „Göcsej Első Kaszása” címet. Zalából már jónéhány „banda” jelezte részvételi szándékát, de mivel előzetesen nem kell nevezni, szívesen látják az ország más részeiből érkező versenyzőket is, akárcsak a várhatóan szép számú közönséget, amelynek részére egésznapos programot állítottak össze. FOT-tanácskozás az iskolai étkeztetésről Egyre kevesebben veszik igénybe az iskolákban megszervezett étkezési lehetőségeket. Az iskolai büfék kínálata szegényes, a nyersanyagnormák sem meny- nyiségben, sem összetételben nem elégítik ki az igényeket — állapította meg a Fogyasztók Országos Tanácsának Élelmiszerszakértői Bizottsága legutóbbi ülésén. Januártól május végéig mintegy 8-10 százalékkal csökkent az iskolai étkezést igénybevevők száma, elsősorban amiatt, hogy januárban bevezették az egységes térítési dijakat, amely sok családra többletfizetési kötelezettséget rótt. A nyersanyagnormát a korábbi 23 forint 50 fillérről 28 forintra emelték, s a jogszabályi előírások miatt továbbra sem lehetséges a differenciálás. Ugyanazon norma szerint főznek, illetve tálalnak a 6, mint a 14 éves-gyermekekre, holott élettani szükségleteik eltérőek. A tanácskozáson élénk vita bontakozott ki Németh Miklós miniszterelnök javaslata körül: az ifjúságnak állampolgári joga legyen a napi egyszeri ingyenes étkezés. A bizottság tagjainak többsége — gyakorló pedagógusok, tanácsi és minisztériumi dolgozók — úgy vélekedett, hogy ehhez nem adottak sem a pénzügyi, sem a technikai, sem pedig a személyi feltételek. Többen úgy vélekedtek, hogy az ingyenes ebéd bevezetése már csak azért sem lenne célszerű, mert még több élelmiszer menne veszendőbe. Itt merült fel a minőség kérdése. A pocsékolásnak elsőrendű oka az, hogy nem ízlik az étel a gyerekeknek. Egy múlt évi felmérés szerint például a megvizsgált ételek 42 százaléka minőségileg kifogásolható volt. Elsősorban tehát a minőséget kell javítani — szögezte le a bizottság — s ennek egyik fontos feltétele, hogy ne legyenek egységesek a nyersanyagnormák. Lehessen differenciálni aszerint, hogy kisebb vagy nagyobb gyerekek ebédjét, uzsonnáját készítik-e belőle. Szükséges az is — hangsúlyozták —, hogy a nyersanyagnormákat az infláció mértékének megfelelően folyamatosan változtassák. Az ingyenes étkezést illetően nem jutottak közös álláspontra, abban azonban egyetértettek, hogy ezt a kérdést csak több éven keresztül, folyamatosan lehet megoldani, miközben korszerűsítik a melegítőkonyhákat, az étkezőhelyeket az iskolákban. Kézikaszás aratóverseny A magyar közlekedés gyógyítására 95 millió dolláros világbanki hitel A közúti fejlesztési „csomagon” belüli 25 millió dolláros út- rehabilitációs hitelezéssel kapcsolatban az MTI munkatársa további részleteket tudott meg. Ezt az összeget három évre elosztva lehet felhasználni, az idén és jövőre 10-10 millió dolláros, 1991-ben pedig 5 miihó dolláros részletben. A hároméves program munkáira nemzetközi versenytárgyalást írtak ki, az ajánlatok értékelése hamarosan megkezdődik, s azt követően kerül sor a kivitelezők megbízására, a munkák megindítására. Összesen 300 kilométernyi útszakasz felújítására, korszerűsítésére, bővítésére lehetett pályázni. így egyebek között a 86-os út Mosonmagyaróvár és Csorna közötti szakaszának rekonstrukciójára, az Ml-es autópálya egy részének (a 80-as kilométerkő körül) átépítésére, illetve az M7-es autópálya újabb, 8 kilométeres szakaszának továbbépítésére. Az erre az évre tervezett és a pályázati kiírásban is szereplő 300 kilométeres burkolatépítés körülbelül másfél milliárd forintnyi ráfordítást igényel. Ennek csak egy részét — 35-40 százalékát — teszi ki a világbanki támogatás, a további csaknem 1 milliárd forintot az útalapból kell fedezni. Villamosenergia, biogázból A település szennyvizéből nyert biogázzal fűtenek, világítanak, s működtetik az elektromos berendezéseket a Fejér Megyei Vízművek székesfehérvári szennyvíztelepén. A vállalat az Ipari Minisztérium, a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium valamint az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság támogatásával vásárolta meg ÍJS.Vjf. A biogázt termelő tartályok azt a biogáz-motort, amely a keletkező gáz egy részét villamos energiává alakítja át. A számítások szerint a 274 kilowatt teljesítményű motor beállításával máris napi 4500—5000 forinttal mérséklődnek a telep energiaköltségei * A szennyvíztelep gázmotorja, amellyel áramot fejlesztenek. A beruházás költsége 2—3 év alatt megtérül (MTI-fotó: Kabáczy Szilárd) TtoteifTfafí Nyári szünet Az eredetileg úgy volt, hogy erre a négyzetrácsos újságsarokra az lesz kiírva; nyári szünet, keresztbe, nagybetűkkel, mint a net, pihenő. De aztán másképp lett,ily papúszőke időkben nagy leg, lelassulnak a mozdulatok.Tompa az agy is. Csata fagylalt hí- csaK a vízpart eiviseineto. ív nyárt szunertigyeDKipni Ktue- osztja az évet, lezárja az első félidőt, megadja a lélegzetvétel lehetőségét. Na,és pihentet, kikapcsol. Ha máskor nem is, most minmiatt. Az éíőbb mutálta például á tévé a Duna Kör egyik vezetőjét, vezetben olyan egyének jutottak szóhoz, akiket nem is a környe- zetvédeleni érdekel, hanem saját politikai karrierjük. Ahol az ala- _pftó kilép, ott kiismerhetetlenek a viszonyok, vagyis hogy sajnos kiismerhetőek. Kezembe veszem a hírlapot, s benne nyilatkozik a lője. Miután közli, ők a társadalom élő lelkiismerete, kifejti, hogy nekik megvan az erkölcsi alapjuk arra, hogy a félelmet „kívezés- spk” a? oiN7iiiphn1 Tehát! kiv^píik* mintepv lVekik van hozzá er- kölcsi alapjuk, így hát ők a kiválasztottak a kivezetésre, az igazságtételre. Mindehhez pedig a felhatalmazást nyilván a néptől kapták, ahogy az már lenni szokott, _____ __ A két hírben természetesen nincs semmi kjözök. Ha csak az nem, ttogy minti ti Kettő ^ontifHKOuasni Kes/tcii wt eiiiuen. t tvi vt zeti „be” a gondolatot...?) Nehéz kérdés. Valahogy mindenki gyanús, lehet, hogy minvábbá, hogy aki nyilatkozik, komolyan gondolja-e azt, amit mond, vágy már csak taktikázik^ kivár. Nem tudja a hallgatóság, mi van a mondatok és az ártok mögötti mi a szándék, mi van a pakliban. Párt. Azt állítják magukról, hogy „ők” az utca pártja. A program- juk pedig az, hogy be kell fejezni az összes tárgyalásokat. net. Üljünk csendben. Pihenjünk. Gondolkodjunk. Nézzük a vizét? [ I [ Ffavals András
