Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-05 / 156. szám
4. KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. július 5., szerda Majercsik: Hatónál Majercsik: Mocsár A Hatvani Galériában Majercsik, Mezey, Fülöp lengik át a felvett képtér közepét, a bal alsó sarokból átlósan törekedve a képkeret betöltésére. Bár amit mi képkeretnek nézünk, lehet ablak is, hiszen abban egy ódivatú szék áll, arra ugyancsak rátéve valami háziköntös- féle. És mégis képkeretnek vennénk az egészet, mert a jobb oldalán össze van kötözve az ösz- szeillesztett falemezek sora. És közben kutatjuk a lemondás, a nosztalgia, a lélek állapotának közös fogódzóit, miért zsugorodik vissza a mai művész ebbe a nehezen elviselhető és pontosan leírt magányba? A két múltba-kutató művész mellett a vasban dolgozó és rusztikus figurákat kikovácsoló iparművész, Fülöp Tibor hasznos tárgyakat szerkeszt az előszobába, a nappaliba, a dohányzó-asztalra és mindenhová környezetünkbe, mert sugallja: a gyári portéka uniformizál bennünket, az lenne az egyéniség megtartásának egyik módja, ha olyan tárgyakat állítanánk be otthonainkba, amiktől a lakás meleg fészekké, sajátos hangulatú hellyé változna. Ha már Majercsik és Mezey szerint ennyire ideiglenes itt minden körülöttünk! A Hatvani Galéria, a Délszi- get-barátok második országos találkozója alkalmával rendezte meg három művész, Majercsik János festő, Mezey István grafikus és Fülöp Tibor díszműko- vács-népművész tárlatát. Három alkotó, három egyéniség, három műfaj, és valahol, talán szemléletükben, életérzésükben kapcsolódnak egymáshoz. Majercsik János a falusi világban találja meg témáit. A barázdás arcú paraszt-öregekben, ahogyan egymás felé fordítják tekintetüket, a moccanatlan szeretet, a szavakban ritkán kimondott érzelem és a sors rabságában. A nehéz színekkel ábrázolt tájban is ott szorong az az életérzés, hogy innen nem lehet, nem is akarnak kiszabadulni, mert évszázados életritmus és stílus töri be az embereket fiatalon abba az állapotba, amit a megszokás és a törvénnyé merevedett életpálya rajzol le, tesz észrevehetővé. Az hatónál álló, ravaszkásan maga elé tekintő pusztai ember oldalt áll a gémeskútnak, meg az ott álló barmoknak. Fejét balról süti a nap, ahogyan a sziket is úgy éri a fény, mintha meg akarná dicsőíteni a pillanatot, amely egyébként csak azért ilyen emelkedetten színes, mert a festő belevitte a maga szerető lelkét az ábrázolásba. A Mocsár fényelosztása-tük- rözése a nehéz eget tünteti el, a vízben leledző növényzet birodalmában. Meghitt béke, az a bizonyos indulat nélküli nyugalom és beletörődés fészkel az öreg emberpár együttesében, ahol a tömören és átélten elbeszélt szeretet — híradás egy sokak számára ismeretlen és egyre inkább kivesző-eltűnő emberfajtáról. A Tiszaparti fák három kikorhadt mocsári fát mutat, ahogy társta- lanul és félig élettelenül hajlanak egymás felé, a társas magány képtelenségében és a közmondást erősítve terhes szimbolikájukkal: a fák állva halnak meg. Mezey István grafikai munkái is az elvesző időben, a hátunk mögé hulló múltban keresi-ku- tatja témáit, témái lelkét, azt, amit kötelessége megörökíteni. Felületesen élő, külső dinamikáját tekintve rohanónak is mondható korunkban szinte paradox a vállalkozása ennek a grafikusnak. Az Álomban, ebben a szürrealistának is mondható alkotásban téglából épült házegyveleg, nem egy lakás, de nyeregtetős viskó, majd boltívvel is felmagasodó emeletes képlet nyílik ránk, ahol az ablakok önállósuló életet élnek, az ajtók előtt talán sosem mosott ruhahalmaz, bútorszerű hasznos tárgyak, ágyak vasból, székek, majd függönyök, me- gintcsak lelógó függönyök két helyen is, csomózva kötötten: valahol vagyunk, ahol emberek éltek, vagy élhetnek, a nagy ösz- szevisszaság tornáztatja az agyat, szorongatja a szívet, hogyan is lehet ilyen körülmények között élni, mit is lehet innen tovább vinni? Azt is megkérdezteti ennek az álomábrázolásnak az egyik része, mármint a meglett korban Majercsik: Tisza-parti fák maga elé meredő művész portréja, vagy szakállas férfija, hogy innen kell-e még arrébb menni, érdemes itt maradni, szükséges-e ezt a megteremtett rendetlenséget örökségnek, hagyatéknak felfogni? S miközben az egész ábrázolt világ tetején nagy testű — nyilván kártékony — bogár mászik, biztosak lehetünk, nem sok örömöt nyugtáz ezzel a grafikával megalkotója. Vallomás-értéke van az Egy rajztanár emlékére című megfogalmazásnak is. Ahol drapériák w Mezey: Álom (Fotó: Zölei Magdolna) Mezey: Egy rajztanár emlékére Farkas András Kaszbek Iszmagilov: A herék Alapítvány a felsőoktatás korszerűsítésére Tíz millió forintos alapítványról írtak alá szerződést hétfőn a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektori hivatalának tanácstermében a Tiszai Vegyi Kombinát képviselői és Daróczy Zoltán, az egyetem rektora. Az alapítványtevő nagyüzem a felső- oktatás korszerűsítését, az egyetemi oktatás technikai színvonalának emelését, a kísérleteket, a szakkönyvtárak fejlesztését, neves külföldi vendégelőadók meghívását, külföldi tanulmány- utakat, a számítógépek vásárlását és az idegen nyelvek magas szintű oktatását támogatja. Az alapítvány céljaira elhelyezett összeghez bárki hozzájárulhat, aki elfogadja az alapítvány céljait és szabályzatát. Hivatalunk az alábbi utasítász- szerű előírást kapta: „Forgassuk a nagy kereket! A viccet mesélik, a kereket forgatják. Pláne, még ha nagy is. Nálunk véletlenül sincs kerékféle, nem is szólva a szakemberekről, és azokról, akik igen hajlamosak arra, hogy forgásba jöjjenek. De a szabál, az szabál! Megkaptuk a kereket, sürgő-forgó anyagbeszerzőnk szállította az alkatrészeket hozzá. Káderkiegészítést hajtottunk végre az ügy érdekében. Új ügy, új cipő — ott szorít, itt csikorog. Értekezleteket, röp- gyűléseket, miniröpgyűléseket tartottunk. Racionalizátorokat alkalmaztunk. Ment is a dolog szép csendben. Forgattuk az ormótlan kereket, és a legkiválóbb termékeket kaptuk. Jelentettük: a kerék teljes erővel forog. Mindnyájan a prémiumra vártunk. De egy bizottság érkezett helyette, szakértők és más magasan kvalifikált specialisták. Megnézték a kereket, és megkérdezték: — Merrefelé forog? — Természetesen az óramutató járásának megfelelően, így szól az utasítás. — Na, de ilyet! — csóválták a fejüket a bizottság tagjai. Aztán el is utaztak. Rövidesen megjött az utasítás, hogy a kereket az óramutató járásával ellentétesen kell forgatni. Elvégre a viccet is az óramutató járásával ellentétesen mesélik. Kerekünket azonban meg kellett állítani. A fékezéshez új szakemberek kellettek. A fékezés következtében a termelés a nullára csökkent, de önálló elszámolá- súak maradtunk. Egyeseket szövegelés miatt elbocsátottak, másokat pedig nyugdíjaztak. Zenével, virággal... Végre megállítottuk a kereket. Hű, de megizzadtunk! Csakhamar megkaptuk az ukázt: maradjon minden úgy, ahogy volt. Megint jöttek a szakemberek a forgatáshoz. Aztán megint kiváló termékeket áhítottunk elő — messze a szabvány fölött. Rövidesen befutott a bizottság. Szakértői a fejüket fogták. A mi ördögi kerekünk éppen egy mozdonykéményt termelt. Érthető is: a legutolsó mozdonyt már nagyon régen elvitték a fészkes fenébe. — Sürgősen fékezni kell — mondták a bizottság tagjai. S ezzel sürgősen el is utaztak, még a bankettet is visszautasították. A kerék azóta sértetlenül forog, és ontja a fémeket. Minek állítanánk meg? Inkább kivárjuk, míg tönkremegy. (Mizser Lajos fordítása) Illúziók nélkül A múlt krónikájának tanulságaira ma különösképp aktuális felhívni a figyelmet. Érről mindig beszéltünk. Rendszeresen idéztük a latin mondást, miszerint, a történelem az élet tanító- mestere. A baj csak az volt, hogy mindezt szólamként emlegettük, s közben országszerte megfeledkeztünk — a kivételek fehér hollónak számítottak — arról, hogy az egykori eseményeket koruk összefüggéseibe ágyazva mérlegeljük, értékeljük. Helyette a pillanat szempontjainak megfelelően” tálaltuk” — sajnos a diákság számára is — a valaha történteket. A torzult látásmód meghamisította tisztes elődeink munkálkodását, háttérbe szorította, bagatelizálta azokat az intelmeket, amelyeket átvéve, gazdagítva adhattuk volna tovább a jövő nemzedékeinek. Az ebből fakadó kár, veszteség óriási, mégsem jóvátehetetlen. Kizárólag rajtunk áll, hogy menynyire korrekten, milyen gyorsan javítjuk ki a vaskos hibákat. A legfontosabb az, hogy a tények, a bizonyító erejű adalékok visszanyerjék rangjukat, s ezek egybevetése alapján alkossunk mértéktartó, higgadt véleményt. A cél érdekében mindnyájan sokat tehetünk. A szakembereken kívül a legtöbbet az újságírók, a hivatásérzettől sarkallt népművelők. Ezt a dicséretes gyakorlatot követi Holakovszky István, a Peres, poros iratok című program gazdája. Folyvást a legfelkészültebbeket kérdi, s az ő információikat rendezi, ötvözi kerek egésszé. A legutóbb — június 29-én — a vasi származású Savanyú Jóskáról, a nép által idealizált betyárról beszélgetett Feiszt György, megyei levéltári igazgatóhelyettessel. A diskurzusból kiderült, hogy ez a rablólegény aligha minősíthető atlétatermetű, daliás, a bajbajutottakon segítő hősnek, hiszen vékonydongájú, mindössze százötvenkilenc centis, meglehetősen kegyetlen férfi volt, aki gátlástalanul elragadta mások értéktárgyait. Felesleges meglepődni, erről hiteles akták vallanak, ezért közlésüket kétségbevonni botorság. Hiányzik majd a legenda? Ne bánkódjunk. Akad helyette, igazi, hamisítatlan. Keressük, kutassuk, s akkor feltétlenül megleljük! Tárgyilagosan... A hűvös, az objektív vizsgálódás a legszigorúbb kívánalom az 1956-tól máig ívelő időszak taglalásakor. Annál is inkább, mivel a méltatlanul megalázottak köztünk járnak, s itt vannak azok is, akik megszegték az emberség, az etika kötelmeit. Ha száműzzük — pro és kontra — az indulatokat, a nyers csapkodást, a friss botlásokhoz vezető címkézést, akkor nem vágyálom a megbékélés, a sértettek megkövetésével társuló elszámolás. Ez jutott eszembe, amikor mind a 168 órában, mind a Vasárnapi Újságban ismét felvetődött Papp János, volt első titkár ügye. A hallgattassák meg a másik fél íratlan szabályához híven mikrofon elé kérték őt is, azt várva tőle, hogy reagáljon a munkásságát érintő nem, éppen fésült kritikai észrevételekre. Nem vonakodott, nem kísérelte meg a szerecsenmosdatást, csupán azt kívánta, hogy azok döntsenek róla, intézkedéseiről, akik egyetértettek vele, s elfogadták, megszavazták azokat. Méghozzá úgy, hogy nézzenek meg minden esetet konkrétan. A vasárnapi fórumon ekként jártak el, körvonalazva egy emlékezet által őrzött ügyet Ha a politikus nem fukarkodik a hiteles adalékok felsorakoztatásával, akkor a csinnadrattás történet nyugvópontra juthat. Nem bólogathatunk a brutalitásra, hiszen utólag is vétkessé válnánk. Rehabilitáció dukál az ártatlan áldozatoknak. Véglegesen be kell gyógyulni a sűrűn felvérző sebeknek. Ez azonban csak az elkötelezett „orvosok” vitathatatlan humanizmusával érhető el. Ha így lesz — s ez tőlünk függ —, akkor az efféle veszedelmek soha nem kísértenek. Semmilyen szinten... Pécsi István Nevelésügyi kongresszust hív össze a pedagógusok társasága A Magyar Pedagógiai Társaság elnöksége időszerűnek tartja és kezdeményezi a VI. nevelésügyi kongresszus összehívását, mivel az oktatási rendszerben felhalmozódott ellentmondásokat csak széles körű társadalmiszakmai vita, s reális cselekvési program alapján véli megoldhatónak. Az 1991 tavaszára tervezett tanácskozás feladata tehát az lesz, hogy értékelve az elmúlt időszak nevelési-oktatási gyakorlatát, meghatározza a közoktatás fejlesztésének soron következő tennivalóit — jelentette be Köpeczi Béla akadémikus, a kongresszus előkészítő bizottságának elnöke hétfőn a budapesti Fáklya Klubban tartott sajtótájékoztatón. Köpeczi Béla a kongresszus összehívásának hátterét vázolva kiemelte: a társadalomban napjainkban végbemenő változások eleve szükségessé teszik a magyar oktatás helyzetének átgondolását. Anélkül pedig, hogy a pedagógusok körében ne kerüljenek napvilágra a különböző nézetek és az ütköztetések után ne alakuljon ki szakmai konszenzus a reformra vonatkozóan — elképzelhetetlen a megújulás. Az előző kongresszusok olyan időszakokban szerveződtek — mutatott rá — amikor az oktatásnevelés előtt új feladatok álltak. Ma ismét sorsfordító időket élünk, s gazdasági-társadalmi válságunk leküzdéséhez az is szükséges, hogy feltárva az oktatásügyben lévő feszültségek okait, megállítsuk a visszaesést, kimunkáljuk a továbbfejlesztés főbb elemeit és az ezredfordulóra korszerű és magas színvonalú oktatási rendszert készítsünk elő. Ennek érdekében a társaság felhívással fordul minden, az oktatásügyért felelősséget érző intézményhez, szervezethez és állampolgárhoz, hogy segítsék elő a kongresszus előkészítését és lebonyolítását. A tanácskozás előkészítő szakaszában át kívánják tekinteni a magyar nevelésügy tartalmi, módszerbeli és strukturális korszerűsítésének valamennyi alapkérdését. Kitérnek a kisgyermekek nevelésére, a különféle iskolafokozatokon át a felnőttek oktatására, az át- és továbbképzésre, s foglalkoznak a pedagógusok presztízsének növelésével. A társasághoz érkező javaslatok alapján szakbizottságok dolgozzák majd ki részletesen a felmerülő témákat. A kongresszus pedig a bizottságok munkájának figyelembevételével hosszú távra vonatkozó javaslatokat fogalmaz meg. Feladata lesz azoknak a garanciáknak a kidolgozása is, amelyek lehetővé teszik majd az arra érdemes javaslatok megvalósulását.
