Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-05 / 156. szám

NÉPÚJSÁG, 1989. július 5., szerda GAZDASÁG TÁRSADALOM 3, Hidak a Miami visszalépett, s Buda- pest-Bécs nagy valószínűséggel megkapja a világkiállítás közös rendezésének a jogát. A jelszó: „Hidak a jövőbe”. Csak az a kér­dés, hogy a politikai híd-szerep mellett gazdasági értelemben is híd lesz-e a világkiállítás. Hat hónapos rendezvénysoro­zat, amelyben a világ mutatkozik be a világnak, s amelynek 1995- ben tervezett házigazdája Auszt­riával közösen Magyarország le­het. Döntés még nincs — s ahogy ez mostanság szokás —, dúl avita a világkiállításról. Például, ha lesz, hol legyen — Gazdagréten, Óbudán vagy a Csepel-szigeten —, vagy ami ennél talán még fon­tosabb: a világkiállítás mellett szóló közgazdasági érvanyag kö­rül. Mert sokak szerint a világki­állítás megrendezésére felsora­koztatott argumentumok vitat­hatóak és esetenként ellentmon­dásosak. Lássunk erre néhány példát. A nemzetközi tapasztalatok alapján a világkiállítás megren­dezése ugrásszerűen korszerűsíti a rendező ország közlekedését, szállodahálózatát, a város képét — mondják a világkiállítás-párti­ak. AII. világháború óta 13 alka­lommal rendeztek világkiállítást, az USA-ban hatot, Japánban hármat, Kanadában kettőt, Bel­giumban és Ausztráliában egyet- egyet. Aligha kell különösebben bizonygatni, hogy ezeknek az or­szágoknak eleve fejlett az inf­rastruktúrája, továbbá területi­leg is akkorák, hogy a világkiállí­tásaikhoz kapcsolódó fejleszté­sek — Belgiumot kivéve — in­kább regionális jelentőségűek le­hettek. Vagyis eddig az infra­strukturális fejlettség — az úthá­lózat, a telefonhálózat, stb. — nem következmény volt, hanem előfeltétel. A világkiállításokat egy jobbára kész, a különböző rendezvényekre is alkalmas kör­nyezetbe telepítették. S mindebből az következik, hogy ha Magyarország a világki­állítástól a telekommunikációs alulfejlettség vagy a hasonlóan közepesnek mondható úthálózat és egyebek forradalmi javulását várja, ez példátlan a világkiállítá­sokkal kapcsolatos várakozások történelmében. Az ország nehéz gazdasági helyzetére való hivatkozással a világkiállítás mellett szól az az érv is, hogy enélkül nem lenne mód a közlekedési, távközlési, kereskedelmi, vendéglátóipari és idegenforgalmi infrastruktúra átfogó, nagymértékű fejlesztésé­re. Ebben az érvelésben ugyan van némi igazság, csak éppen mintha mindez valamiféle ön­zsarolással próbálná befolyásol­ni a közvéleményt. Vagyis: a vi­lágkiállítás nélkül az infrastruk­túra fejlesztésére nem jutna • •• jovobe? pénz. Ugyanehhez a kérdéskör­höz tartozik az is, hogy eddig a szűkösen csordogáló külföldi tő­ke a világkiállítási perspektíva hiánya miatt nem tudott nagy fo­lyammá duzzadni. Még a laiku­sok is tudják, hogy ez kissé más­hogy van, hiszen épp a távol-ke­leti országok szolgálnak jó pél­dával arra, hogy több milliárdnyi működő tőke importja is lehetsé­ges világkiállítás nélkül. A teljesség kedvéért azonban mindehhez azt is hozzá kell ten­ni, hogy egy ilyen rendezvényso­rozat reklámhatásának vonzere­je valószínűleg az eddigieknél jobban bekapcsolná a külföldi tőkét a magyar infrasruktúra- fejlesztésbe. A világkiállításra felépülő utak, szállodák és más létesítmé­nyek egyébként is szükségesek az ország modernizációjához, s ezek a létesítmények megmarad­nak és a későbbiekben haszno­síthatók. Itt csak arra volna cél­szerű figyelni, hogy ha az ennek nyomán keletkező haszon a vi­lágkiállítás bevételeit gyarapítja, akkor a létesítéshez szükséges forrásokat a költségek között kell számbavenni. Es mind ez ideig inkább az a gyakorlat, hogy a hozamokat nagyvonalúan, a költségeket szűkkeblűén mérik fel a világkiállítás mellett érvelő személyek és szervezetek. Kardinális érv — ugyancsak a rendezvény mellett —, hogy ez üzleti sikert hozó nyereséges vagy azzá tehető vállalkozás. Nos erről csak annyit, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint a világkiállítások nagyrészt nem eredendően üzleti rendezvé­nyek, melyek többnyire nem is hoztak hasznot. A fentebb emlí­tett 13 kiállításból például 11 pénzügyi kudarcnak bizonyult. S így — épp a nehéz gazdasági helyzet okán — számolni kellene azzal hogy a Világkiállítás vesz­teséggel jár, miközben az amúgy is szűkös forrásokat „fogyaszt­juk” el általa. Mindezek mellett a világkiállí­tás valóban ösztönzője lehet a vi­lággazdasági nyitásnak, és bizo­nyos értelemben a politikai re­formfolyamat folytatásának is. Hiszen azt a világkiállítást ellen­zők sem vitatják, hogy e rendez­vénynek számos pozitív követ­kezménye lehet a magyar gazda­ság átalakulására és a nyugati orientációra. A magyar vállala­tok számos exportlehetőséget csíphetnek el, és ezáltal fellen­dülhet az üzleti aktivitás. Csak­hogy azon is sok múlik, hogy a vi­lágkiállítás és az ezzel kapcsola­tos beruházások egy következe­tesen és sikeresen piacosított gazdaságban történnek-e, avagy a magyar gazdaság eddigi műkö­dési problémái fennmaradnak-e 1995-ig. H.A. Önállósult a Dunakeszi Hűtőház Kivált a Hűtőipari Vállalatból, és április elseje óta önálló vállalatként működik a Dunakeszi Hűtőház. Az önállósodást azért kezdeményez­ték, mert a Hűtőipari Vállalattal nehezen tudták összeegyeztetni ér­dekeltségi rendszerüket, s ez már hátrányosan érintette az üzletpoliti­kát és akadályozta a fejlesztési törekvéseket. A dunakeszi üzemnek mostantól lehetősége lesz arra, hogy saját kockáztatására megvalósít­sa elképzeléseit, a piaci igények rugalmasabb követésére adnak lehe­tőséget. A hűtőház termékeinek zömét tőkés piacra szállítja. Tavaly mintegy 4 millió dollár értékű mirelitcikket exportált, s az idén is ha­sonló forgalomra számít. A nyereség egy részét technológiai beren­dezések fejlesztésére költi, hogy lépést tartson a külpiaci igényekkel. A gyártósoron málna csomagolása (MTI-fotó: Balaton József) Konzultáció a hevesi pártbizottságon Útkeresés — A közelmúltban konzultáció­ra került sor a hevesi pártbizott­ságon a politikai irányítótestület és a hivatali apparátus tagjainak részvételével. Az alábbiakban Szőke Emil első titkár vitaindító­jából idézünk: Elég-e, ha csak azt tesszük, amivel a pártértekezlet megbí­zott bennünket? Tudunk-e visz- szaigazolhatóbb, látványosabb bizalmat erősítő lépéseket tenni „itt és most” az adott társadalmi meghatározottság közepette? A felgyorsult változások megélését mivel tudjuk könnyíteni; az ed­digi másként értett, vagy értel­mezett gondolatokat magyaráz­ni; érzelmi és akarati azonosulás kialakításával a cselekvések irá­nyát befolyásolni? A múlt és a je­len, a jelen és a jövő közötti távo­lodás egyre jobban látszik. Esz­közrendszerünk megváltozott, mozgalmi, politizáló párttá aka­runk válni. Átalakulóban van a mozgalmi munka színtere, a súlyponteltolódás átgondolt fel­adatokat ró társadalmi aktivára, hivatásos politikusra és a párt­tagságra egyaránt. Munkamód­szerünket felülvizsgálva (mi ma­gunk) igazítottuk a változó, de­mokratizálódó külső társadalmi környezet feltételeihez. Érték­rendünk átalakulóban van, belső normarendünk szinte teljes egé­szében felbomlott. E körülmé­nyek új helyzetet teremtenek a mozgalom számára is. Várako­zás, türelmetlenség, elbizonyta­lanodás tapasztalható a társada­lom minden területén. Köteles­ségünk a jövőt tudatosan alakíta­ni, átérzett, felelősséggel vállalt emberhez méltó tevékenységgel. Tevékenységünk irányát, mértékét és ritmusát úgy kell be­mérnünk, felvállalnunk, hogy a megragadott, vagy az elszalasz­tott pillanatot az utókor ízekre szedve fogja majd elemezni. Egy átalakulási időszakban a rend­szer minden eleme folyamatos mozgásban van. Éppen ezért a statikusság helyett a kockázatot is magában hordozó azonnali ér­tékelésre és gyors cselekvésra van szükség. A változások mo­torja és egyben szenvedő alanya is az ember. Tőle függ a jövő, hogy mit tesz, hogyan viselkedik. A dialektika, a „megszüntetve megőrizni” hegeli gondolat gya­korlati alkalmazása kulturáltsá­gunkat és politikai érettségün­ket, józan ítélőképességünket is mérlegre teszi. Egy társadalmi méretű átalakulási folyamatban az emberi kötődések is felülvizs­gálatra kerülnek egymáshoz és a közösségi hovatartozáshoz vi­szonyítva egyaránt. Az integrá­lódás és a rétegek, csoportok dif­ferenciálódása egyszerre jelent­kezik. Az önszerveződések a tár­sadalom minden szférájára jel­lemzőek. Eligazodásunkhoz magatartá­sunkat gyökeresen meg kell vál­toztatnunk; a képzelőerő határa­it tágítani, gondolatainkat, alko­tóerőnket úgy kell mozgósítani, hogy azok egyidejűleg merészek és reálisak legyenek. Legfonto­sabb célkitűzés kell, hogy legyen: a konfliktusokkal járó átalaku­lásban minél kevesebbet sérüljön az individuum, az emberi közös­ség, hiszen érte (és általa) törté­nik minden. Az élet megszokott rendje felborult. Társadalmi környezetünk jelentős rétege be­leszületett egy már működő rendszerbe. így napjaink bénult­ságát látva mindent újra kell kita­lálni. Megfelelő politikai és tár­sadalmi eljárásokat kell felfedez­nünk, elfogadtatnunk, a gyakor­lat által igazoltatnunk. Ez em­bert próbáló feladat. Az önsza­bályozó mechanizmusok fel­mondták a szolgálatot a társadal­mi szervezetekben, a politikai in­tézményekben egyaránt. Alap­vető változások korát éljük, a múltbéli sémákban törés követ­kezett be, a folytonosság meg­szakad. Áz előttünk álló törté­nelmi szakasz teljesen új. A kiút keresésében szükség van sokszínű gondolkodásra, a közösen vállalható álláspont ki­alakításához a tisztázó és érvelő vitákra, de a fejlődés érdekében elkerülhetetlen az előbbieken alapuló kézzel fogható eredmé­nyes cselekvés, a konszenzust tükröző, a felelősségteljes prog­ramok helyességét bizonyító tett. Az átmenet biztosításához, a struktúrák átszerveződéséhez, az átrendeződés megvalósulásá­hoz rendre, fegyelemre, türelem­re, egymás iránti tiszteletre, tole­ranciára, szellemi- és kulturális megújulásra van szükség. De ne menjünk el lehorgasz- tott fejjel, vagy lesütött szemmel a megteremtett értékeink mellett sem. Nem csak a felvázolt prog­ramok a perspektíva, hanem a mindennapokban megvalósuló építő jellegű tevékenység vissza­igazolása, tudatosítása is erősít­heti a bizalmat. Ezen a területen rossz szószólói, propagandistái vagyunk a valós életnek. Kevés erőt mentünk a helyi társadal­mak tartalékaiból — pedig is­merjük egymást — hagyjuk ma­gunkat sodorni a társadalmi mé­retű pesszimizmussal, a válság- hangulattal. Őszintén rá kell mu­tatnunk múltbéli hibáinkra, von­juk le a szükséges tanulságokat, de egyúttal elképzelésünkkel, programadásunkkal kell meg­győzni a környezetben élő embe­reket, hogy van lehetőség, esz­köz a gondok, a problémák meg­oldására, a feszültségek meg­szüntetésére, feloldására. Tud­juk gondjainkat, problémáinkat nem oldja meg helyettünk senki. A jelenlegi válsághelyzetből való kijutáshoz a reformok megvaló­sításához mindannyiunknak vál­toznia kell. Nem szabad egyenlő­ségjelet tennünk a haladás és a szenvedélyes felbolydulás közé. Eligazodni a bonyolult útvesztő­ben, alkalmazkodni a váratlan helyzethez mindánnyiunk meg­méretését jelenti. A hely és szerepkeresést aktí­van felvállalva, tudásunk és em­berségünk javát adva aktívan kell részt vennünk a mindannyiunk ál­tal vágyott jobb jövő alapjainak megteremtése érdekében. Ehhez igényeljük minden haladó gon­dolkodású, alkotó munkát vállaló állampolgár együttműködését. Az egymásra utaltság, a közös sors felismerése összefogásra kell, hogy serkentse a józanul gondol­kodó embereket. Érezni kell, hogy ami elválaszt bennünket ke­vesebb, mint ami összeköt. Az ér­dekek plurális megjelenítése mel­lett nem szabad megfeledkeznünk az együvé tartozás gondolatának ápolásáról sem. Készül a hároméves kormányprogram Medgyessy Péter miniszterel­nök-helyettes hétfőn átadta a megbízólevelet Antal László­nak, aki mostantól a Miniszter- tanács gazdaságpolitikai titkár­sága megbízott vezetői tisztét tölti be, miniszterhelyettesi rang­ban. Az ismert közgazdásztól — aki eddig is ellátott kormánytanács­adói feladatokat — arról érdek­lődött az MTI munkatársa, milyen elképzelései vannak új funkciójában. Antal László el­mondotta: munkatársaival együtt nagy energiával részt vesz a hároméves kormányprogram kialakításában, amelynek terve­zetét már a jövő héten megvitat­ják. Meggyőződése, hogy a kül­földi tőke érdeklődésére csak ak­kor lehet számítani, ha stabilizá­lódik a gazdaság, s sikerül megál­lítani az ország eladósodását. Antal László reformbizottsági tevékenységéről sem kíván le­mondani, annál is inkább, mert véleménye szerint a gazdaságpo­litikai titkárság és a reformbi­zottság törekvései azonosak, s a két területen végzett munka ta­lálkozik. A gazdaságpolitikai titkárság az elkövetkezendő egy-két hó­napban részt vesz az állami va­gyonkezelésről szóló törvényja­vaslat koncepciójának kidolgo­zásában is. Ugyancsak közremű­ködik az érvényben lévő, ám már elavult törvények felülvizsgála­tában, amiről egyébként már ter­vezet is készült. Antal László vé­gezetül elmondotta, hogy a tit­kárságot jól felkészült pénzügyi szakemberekkel szeretné erősí­teni, mert csak így tudják felada­taikat az elvárásoknak megfele­lően megoldani. Látlelet ’89 Meg kell nyerni az ifjúságot! Vasárnap befejeződött az Ifjú- ság-2000 címmel és témában rendezett háromnapos konfe­rencia, amely a többé-kevésbé ismert látlelet mellett az egészsé­ges nemzedékért való cselekvés szándékát is fölvázolta. Akik fel­szólaltak a három nap során, bármilyen szívesen tették volna, nem kerülhették meg, hogy a né­pesség egyötödét érintő bajokra kellene orvoslást találni. Nem lesz könnyű, hiszen — Németh Miklós szavaival — a múlt érté­keit nem tekinthetjük a cselekvés bázisának. Szigorú szavak és bi­zonyára akadnak szép számmal, akik a „vívmányok” elleni táma­dást vélik kihallani belőlük, hol­ott csak az kapott hangot, amit korábban elsősorban a kutatói jelentések és tanulmányok szer­zői fogalmaztak meg: az ifjúság nem az, aminek hivatalosan kel­lett volna hinnünk. Ez a nemze­dék, a mostani közép-nemzedék ugyanis úgy élhette meg az eg­zisztenciateremtés nehézségeit, az első munkahely, a lakástalan­ság, a tudás értékvesztésének fe­szültségét, hogy a sorsa feletti döntések elméleti hátterét, a „nemzedéki probléma pedig nincs!” kategorikus imperatívu­sza határozta meg. Holott szá­mos jel, a fiatalok kölönféle re­akciói — melyeket a részleteket elfedő „értékválság” nagy bugy­rába csomagoltunk — jelezték, hogy egyetlen korosztály sem a korábbiakkal azonos módon il­leszkedik be társadalmi ren­dünkbe. Ma már nem tekinthető ellentmondásnak, hogy a mosta­ni konferencián felszólaló Gazsó Ferenc az évtized derekán kije­lentette: „Mi az ifjúságot úgy fogtuk fel hosszabb ideig, mint amely beleszületik a már kiala­kult szocialista típusú társadalmi viszonyokba és ennek természe­tes örököse. Az, hogy ezt a jelen­tős réteget meg is kellene nyerni az ügynek, tulajdonképpen mos­tanában merült fel a maga drá­mai voltában, akkor, amikor a fe­szültségekkel terhes huszon-har- mincévesek hamarosaan a szava­zóurnák elé lépnek... És nem­csak az ezredfordulóra remélt sorsfordulóról döntenek, hanem azoknak a politikacsinálóknak a sorsáról is, akik a többpártrend­szerben vélik megtalálni a min­den válságunkból kivezető utat. A KISZ széthullása bizonyít­ja, hogy az ijfúság előbb-utóbb kinyilvánítja, hogy mennyire ér­tékeli azt a programot, melyet ér­te és a nevében kívánnak megva­lósítani. Akié az ifjúság, azé a jö­vő — mondtuk jól hangzó jel­mondatként, s aztán kiderült, a fiatalok jelentős része nemcsak a politikai célokat tekintette köd- beveszőnek, hanem még az isko­lát sem érezte magáénak. Az or­szág fiatal miniszterelnöke bizo­nyára életkora miatt is közelinek érzi ezt a gondot, s ennélfogva beleérzéssel is azon munkálko­dik a fölvázolt kormányprogram megvalósításán, hogy el is higgye ez a nemzedék: itt élned, halnod kell. K.E. 7Uteif7Uj& Munkásság —Most, hogy Itt a nyár, az ember esténként több Időt tölt az utcán, sétálgat a prakokban. Sok-sok társa cselekszik hasonlóan, s mivel je­lenleg hatámélkiili a szólásszabadság, hangos szóval adják egymás mindent meghallok önkéntelenül is. Például azt, hogy nagyon sokan vannak, akik azt hirdetik fennhangon, hogy nekik ez az egész nem Aztán az utóbbi időben néhány tüntetésen is részt vettem, s egy sém akadt amelyikén valaki ^háttérből ne ordított volna odá: iriit akartok ltU inkább itnlmiinátnlí I I I I I 1 Szóval a munka. A munka, amely többek szerint nem az első he- lyen áll must hazánkban. Ők megfellebbezhetetlenül kiáltják a sze­münk közé, hogy nem dolgozunk, lábunkat tunyán lóbálva szidjuk a vívmányokat (pl: nagymarosi erőmű), s egyáltalán ez a sok nemdol- gozo ieieiüs azeri az aiaaanan aiiapoien, aiiiciy Hív»» KiaiaKuii az or- szágban. (Áldatlan állapot - többpártrendszer, független sajtó, el- lenforradalmárok temetése munkaidőben, Panoráma cikizései a Hát akkor nézzünk egy kicsit körük Ha kipillantok a szobámból, látotté amint a munkatársaim dolgoznak. Az újságírók diktálnak, a gépírónok írnak, a telefonközpontos felveszi a kagylót és helemond- ja: tessék, Népújságjapkiadó. Én meg kipillantok, azaz anyagot gyűjtök a jegyzetemhez. Az utcán gurulnak a buszok, a villany több­nyire a konnektorban van, az élelmiszerboltban tudok toröskáposz- takonzervet venni. Ezek szerint a munka nem állt meg, hanem to- vábbra is folyik, csakúgy mint majdnem mindig ebben az országban^ Az elmúlt négy évtizedtől eltérően most komolyan dolgoznak_a politikusok is. Az ami az országházban a kerékasztalnál történik, az hi7flnv mkinka o Iiflnn4nv7n nórt óc «17 pllpnTpk köyfltti lvPiTiprív —trtjttztlj 11 its 11 nn cl ívűi illanj sv pnn vO m tiivurvn ívttrtrt t ■ ívciiic 11 y munka lesz az is, hogy valamelyik párt megfelelő számú mandátu- mot szerezzen a választásokon. Szóval számomra kicsit érthetetlen ay iigy, miért gondolja azt valaki, hogy a munkától veszi el az időt az . átalakulás, amikor ennyi munkát az utóbbi időben egyszer sem lehe- tett észrevenni.—:----—]-----[—----------—j----j-----1-----j----[—— K énytelen vagyok azt hinni, hogy szerintük a munka a politikai semmittevés. A belenyugvás a központi akaratba, s a tiltakozás az el- len, ha a-másik nem így viselkedik, uiunku ezek szcivnEszurkcscg, valami régen kitaláltnak a pontos másolása, az újdonságok elhárítá­sa, az újságok nyomdai termékké züllesztése. A munka izzasztó, inert ezeknek a ntägäs körülmcnyckndí nehéz megfelelnie de mc^*_ é ri, mert aztán jön az elismerés, kitüntetés, SZOT-beutaló, újság­cikk pirosbetűs címmel. A munka nemesít — erre tanította őket az elmúlt negyven év.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents