Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. július 29., szombat PANORÁMA 5. Hárman a társulat új tagjai közül Arcok as Adriáról Az idei Agria Játékok darabjaiban mutatkoztak be a Gárdonyi Géza Színház társulatának új tagjai, akiknek neve remélhetőleg sűrűn felbukkan majd a jövő évad színlapjain. Villantsunk föl most hármat az új arcokból! Kéner Gabi az Ördögölő Józsiás előadásai előtt, a közönségto- borzó és kedvcsináló vásári komédia borissza menyecskéjeként mulattatott. Fésűs Tamás a jók táborába tartozó borókiai Villi- kót, Balogh A ndrás pedig a buta és bumfordi Baburát, a babok királyát alakította Tamási művében. Tahin kilábalunk a középszerből... — Hagyjuk a főiskolát! — mondja első kérdésemre Balogh András, aki friss végzősként érkezett. — A négy év alatt szinte semmilyen lehetőséget nem kaptam, nem tudtak mit kezdeni velem. Ami jó volt: a fantasztikus osztályunk, és a védett környezet, amiben éltünk. — Nem vezetett egyenes útja erre a pályára... — Soha nem akartam színész lenni. Gyöngyösi vagyok, ott tanultam ki a géplakatos szakmát és dolgoztam benne másfél évig, bár műszaki antitalentum vagyok. Közben jártam Jankovich Jenő színjátszócsoportjába, és ott kaptam el ezt a „ragályos betegséget”, ami a színház. Amikor először felvételiztem a színművészetire, annak rendje-módja szerint kirúgtak. Majd 1981-ben felkerültem Pestre, a Nemzeti Stúdióba, Bodnár Sándor keze alá, tőle kaptam életem két főszerepét. Harmadszorra fölvettek a főiskolára, komolyabb feladatokat a Bolha a fülben és a Névtelen csillag című drámákban kaptam. — Júniusban láthattuk először a megyeszékhelyen „Sors nyiss nekem tért” című előadóestjét Petőfi műveiből. Alkati rokonság köti a költőhöz? — En is lázadó típus vagyok vagy forró vagy nagyon hideg temperamentum. Mindig kinyitottam a számat, akkor is, amikor nem kellett volna. Petőfit nagyon mainak érzem, hiszen az akkori forradalmi helyzetet teljesen át lehet tenni a mostanira. Nehezen tűröm az átlag középszert, remélem, hamarosan kilábalunk belőle. A műsort magam állítottam össze, és erőpróbának sem utolsó, hiszen nem könnyű ötven percig a pódiumon lenni és lekötni a hallgatóságot. — Hogy érezte magát Babló- nia királyaként? — Először furcsa volt, nem vagyok olyan, mint ez a figura. A próbák nehezen mentek, sokat görcsöltem, aztán valahogy rá- éreztem, és kezdtem élvezni a já— A Játékszínben kaptam ezt a „fertőző betegséget” — így Balogh András tékot: megszületett Babura. A társulat igen jó közösség, sokat segítettek, hogy föloldódjam. — Milyen tervekkel vág neki az egri éveknek? — Szerepeket várok, és szeretnék jó színész lenni, aki ad valamit a közönségnek. Hogy értem ezt? Egy történettel tudnék felelni. Még játékszínes koromban karácsonykor a vámosgyör- ki szociális otthonban léptünk fel, Ady Karácsony című versét mondtam. A közepén tartottam, mikor láttam, hogy a kendős nénikék sírva fakadnak. Nagyon zavarba jöttem, nem tudtam folytatni, meghajoltam és kimentem. Talán akkor kaptak tőlem valamit. Hát ilyesmire gondolok... Kicsit Amerika legyen Az operett-musical szakon az idén szerzett diplomát Kéner Gabi, aki hosszú szőke hajával, széles mosolyával szinte erre a vidám műfajra termett. — Amolyan „esti tagozat” volt a miénk, már elsőtől dolgoznunk kellett a színházban, hogy fönntartsuk magunkat. Emiatt aztán sokkal kevesebbet sajátíthattunk el a mesterségből, nem tehettünk szert akkora rutinra, mint a prózaiak. Az Operettben gyakoroltam, a legtöbbet abból profitáltam, ha a takarásból lestem a „nagyok” alakítását. Ősztől sokat akarok tanulni, kipróbálni magamat. — Miért vonzódik a zenés darabokhoz? — Egyre fontosabbak lesznek ezek, hiszen a nagyérdeműt már nehezebb becsalogatni. Ha azonban egy musicalt tűznek műsorra, mégis megtelik a nézőtér. — Nehezíti a dolgukat, hogy ennek a stílusnak nincsenek gyökerei hazánkban... — Valóban hiányoznak a ha— Kéner Gabi: Tulajdonképpen az új családomhoz jöttem gyományok, most próbáljuk „leutánozni” az igazán nagy produkciókat. Hogy egy kicsit Amerika legyen a mi színpadjainkon is! Borzasztóan fontos, hogy ne csak elénekeljük, de játsszuk is el a figurákat. A főiskolán például a Chicago volt az egyik vizsgaelőadásunk, epizódszerepet kaptam (én voltam Jekatyerina Hu- nyák), de nagyon szerettem. Csináltunk egy összeállítást is Brod- way, Brodway... címmel, nagyszerű sanzonokból. Általában kislányokat, szolgálókat, naiv teremtéseket játszottam — most már szívesen vállalkoznék ezzel ellentétes karakterekre is. Mivel inkább komikának „használtak”, rájöttem, mennyire nehéz megnevettetni az embereket. — Nagyon fontosnak tartja a sikert, a tapsot? — Érzékeny vagyok, bánt, ha a nézőtéren ülők nem éreznek velem együtt. Emiatt zavart a filmezés is, hiszen ott nincs aki reagáljon rám. Bosszant, ha valaki lenézi a publikumot, és nincs benne az a törekvés, hogy a legjobbat nyújtsa, hanem már csak „ül a nevén”. Szerencsére itt az egri színházban vagyunk egy csomóan fiatalok, sőt olyan „öregek” is, akiktől tanulni lehet. Optimista vagyok, hiszen a légkör inspiráló, és azt sugallja: csináljuk, csináljuk... Az sem titok, hogy Kéner Gabi ujján karikagyűrű csillan, hamarosan gyarapodik az egri színészházaspárok sora. Az ifjú férj — talán a rajongó kamaszlányok elszomorodva hallják — Megyeri Zoltán lesz. Csudát nem rántk. de... Az Arany János Színháztól „igazolt át” Fésűs Tamás, de pályájának története Debrecenben kezdődik. — Két évet töltöttem a Cso— Pesten is kisvárosi voltam — meséli Fésűs Tamás. konaiban, amolyan utcáról jött- ként, majd 25 évesen kerültem a színművészetire. Kicsit másként éltem meg ezeket az éveket, mintha az iskolapadból jöttem volna: tapasztaltabb voltam, másnak láttam a világot. Szépfiús, snájdig szerepekben képzeltek el, de emellett sűrűbb, drámai alkattal is bírok. Rómeóval például nagyon megkínlódtam, éreztem, hogy már kinőttem belőle. 1982- ben végeztem, azután újra visszatértem az alföldi városba, ahol még négy évet töltöttem Gáli László mellett. Jó időszak volt, tényleg repültem, bár nehezen mondom, mert Latinovits már megírta a „debreceni repüléseket”. A Lear királyban Edgár, a Karamazov testvérekben Dmitrij voltam. Az Ördögölő Józsiás ottani bemutatóján pedig ugyanazt játszottam, mint most a romkertben, vagyis Villikót. — Hogyan emlékszik vissza a gyermekszínházban eltöltött évekre? — Meghatóan hálásak tudnak lenni a legkisebbek, mégis azt hiszem, ezt nem nekem találták ki. A Twist Olivérban Bilit alakítottam, a Kőszívű ember fiai-ban Ödönt. Vasárnaponként léptem fel, egyébként otthon ültem, iskolába indítottam a fiamat. Néha úgy érzem, hogy ez a három év üresjárat volt, kiesett az életemből. A főváros után mégis furcsa lehet egy kisváros teátrumában... — En Pesten is „kisvárosban” voltam színész, ott annyira nem tudták, hogy ki vagyok. A deszka az mindenütt deszka. A színház attól függ, hogy ki vezeti, menynyire szeretnek, mennyire foglalkoztatnak. — Hogy döntötte el, hogy a Gárdonyi társulatát választja? — Nem volt könnyű váltanom — hiszen a családom a fővárosban él —, de nagyon fontos volt. Rengeteget gondolkodtam, aztán a televízióban megnéztem a Tehetségek és tisztelők-et, és elpattan valami, azt mondtam: most pedig jövök! Jelenleg várakozó állásponton vagyok. Csudát már nem várok az élettől, de azt igen, hogy használjanak, van még pár esztendőm, amikor színésznek érezhetem magam. Sokat és jó szerepeket akarok játszani, sőt most már nagyokat is. Például Sarkadi drámájából, az Elveszett paradicsomból Zoltánt nagyon szeretném megcsinálni. Nem vagyok rendezői alkat, de azt a darabot még rendezgetem is unalmas óráimban... Palágyi Edit Életet a termeknek... Szálka ez az épület a helybeliek szemében. — Én is így érzem, hiszen csak azt látják, hogy napról napra mindössze ketten dolgozunk benne... — mondja Sárosi Károly, a lőrinci nagyközségi párt- bizottság titkára. A település középpontjában álló, egykor valóban modem pártházat szép környezet veszi körül. Jókora gyepes udvara — ha dús lombú fákat ültetnének ide — idősek, fiatalok pihenőparkja lehetne. Most csak a perzselő nap érzi jól magát benne... Nappal csak az nyitja meg a pártház üvegajtaját, akinek dolga akad itt. Esténként már más a helyzet — azaz, más volt, amíg több tömegszervezet lakta az épületet, s élte a mozgalmi életét. Akkoriban, amikor 1985-ben átadták rendeltetésének, itt székelt a községi pártalapszervezet, benne működött a négy fős nagyközségi pártbizottság, az ugyancsak nagyközségi KISZ- bizottság. Az előbbinek 23 alapszervezete volt körülbelül 900 taggal, míg a fiatalok 18-20 csoportjában 4-600-an tevékenykedtek. Volt itt mozgalmi iskola, vezetőségi és alapszervezeti tanácskozás, ünnepség, megemlékezés, s felsorolni sem lehet, mi minden még, ami e falak közé kívánkozott. Mára megváltozott minden... Időközben az élet sokféle változást hozott Lőrinciben is. A házban dolgozó pártapparátus kéttagúra zsugorodott, a KISZ decemberben átalakult, hivatásos vezetőinek státusza megszűnt, a testület „kivonult” az épületből, most három üres helyiség árulkodik csupán egykori jelenlétükről. A falakon még ott árválkodnak a mozgalom közös cselekvésre, sportolásra serkentő plakátjai... Petőfibányán — amely régen ehhez a nagyközséghez tartozott — önálló pártbizottság alakult, s az ottani hat alapszervezetből négy kivált a lőrinciek kebeléből, így a nagyközségi pártbizottság irányítása alá tartozó szervezetek tagsága is csökkent, ma 560- ra tehető a számuk. Ezzel párhuzamosan természetesen megcsappant a tevékenységi kör, a rendezvények száma is. Az épület „magányossága” beszédtéma lett a településen, mára már szemet is szúrt egyeseknek a csendes léte. Szükségessé vált hát, hogy a pártbizottság megnyissa a ház ajtajait, hasznosítsa az értékes helyiségeket, termeket. — Amikor megválasztottak a nagyközség pártbizottságának titkárává, azon kezdtem törni a fejem, miként lehetne ismét életet adni a termeknek... — idézi Sárosi Károly. Megoldási változat akadt, a helyi tanáccsal először arra gondoltak, hogy itt enyhítenek a szomszédos 2-es iskola tanteremgondjain. A földszintre két oktatóhelyiséget, az emeletre szakköri szobákat képzeltek el. Ezt a tervet végül a tanácstagok módosították: úgy döntöttek, hogy költözzön át ide — mert meghittebbé, barátságosabbá és nagyobbá lehet tenni — a házasságkötő terem, annak helyére viszont a két iskolai osztály. Az elképzelésre pecsét került, s a pártház július 1-től megtette az első lépést a nyitottság felé... Amolyan faluház lenne... Az épület további hasznosítására is vannak tervek, ezek némelyike már szinte eldöntött tény, más variációkon még gondolkodnak az illetékesek. Az már biztos, hogy a jövőben itt tartják a tanácsi rendezvényeket: vb- és tanácsülések színhelye lesz, ide hívják össze a falugyűléseket, itt zajlanak majd a tanácstagi beszámolók. Megegyezés született a Hazafias Népfronttal is, Vígh Zoltán elnök szerint elférnek egy irodában, s szeretnék igénybe venni a termeket egy-egy nagyobb rendezvényükre is. Ä DE- MISZ hét alapszervezete hatvani irányítás alatt dolgozik, s formailag még működik a KISZ is, társadalmi titkára Fehér Csaba, aki Sárosi Károllyal együtt azon munkálkodik, hogy még júliusban összehívják a nagyközség fiataljait, eldönteni: hogyan to- vább? Helyük tehát nekik is lenne itt, s arra is szükség van, hogy az ifjúságnak megfelelő képviselői legyenek a lőrinci közéletben. — Érdeklődnek-e, jelentkeztek-e helyiségért az alternatív szervezetek? — Csoportjaik nálunk nincsenek — informál a pártbizottság titkára. — Egy-két tagról, szőkébb közösségről — például Petőfibányán — tudunk, de ők is Hatvan felé kacsintgatnak. Ha igényük lesz, a többihez hasonló megállapodások alapján, minden bejegyzett szervezet helyet kaphat az épületben... Mint ahogy tervezi a beköltözést az Újpesti Meteor Szövetkezetzagyvaszántói telepének vezetése is. A közszolgálati cikkeket gyártó részleg irányítói az emeleti rész iránt érdeklődnek: esetleg irodát, vagy bemutatótermet nyitnának ott. Pillanatnyilag még tartanak a tárgyalások, konkrétumokra a későbbiekben kerülhet sor. Az is tény, hogy szeretnék az emeleti szobák egyikét átadni az iskola rajzszakkörének, amely Kupecz Béláné tanárnő vezetésével szép eredményeket ért el már eddig is, egy önálló műterem csak fokozhatná a sikereiket, hiszen a feltételek javulnának a munkájukhoz. S a kert? — Ezt parknak, játszótérnek szánjuk — hangzik az elképzelés —, ugyanis a közelben 72 telekhelyet osztanak ki, 200 lakásos sorház épül, a családok gyermekek sokaságával költöznek a környékre. ígérték, társadalmi munkával segítenek a parkosításban, fásításban, egy kis focipálya kialakításában, s a játszó- eszközök felállításában. Mindez bizonyíték: azt a bizonyos szálkát nemcsak a párttitkár szeretné — eleget téve a mozgalmi munka, valamint a helybeli lakosság igényeinek — eltüntetni a község központjából... Szilvás István Lapjárás A VILÁG — az ország és szűkebb hazánk — változásai a sajtó területét sem hagyják érintetlenül. Neves és kevésbé vagy nem is ismert személyek, újságírók szerkesztéseiben a legkülönfélébb orgánumok látnak napvilágot, terjednek kisebb-nagyobb példányszámban. Veszi az olvasó az egyik s a másik lapot is, mohó kíváncsisággal keresi bennük az újat, az érdekeset, a szenzációt. Mert mindegyik kiadvány ezt ígéri, hirdeti, feltétlenül túl akar tenni a másikon. Amióta a szerzők és kiadók számára szabad az út, ki-ki él is a jogával. Tollat fog, gép elé ül s betűket kopogtat az is, akinek eddig talán eszébe sem jutott, hogy papírra vesse a gondolatait, megjegyzéseit, véleményeit erről vagy arról. S buzgón rója a sorokat az is, aki szavakban, mondatokban ugyan akart valamit a papírra vetni, csak éppen azt nem tudta eddig, hogy mit. Szóval, ha még sok mindenben van is, írásban biztos, hogy nincs már hiány. Annyi a közlendő, hogy miatta gyakran meg is kell nyújtani, szélesíteni a hasábokat vagy éppenséggel testesebbeké tenni a kisebb formátumú lapokat. Annyi a cím, a sor, hogy a betűtengerbe valósággal beleszédül az ember. Önmagában véve, nem lenne ez rossz. Hadd válogasson kedvére a polgár, kapjon végre ezt is, azt is a pénzéért, amire csak vágyik. Jusson bőségesen ennek s annak is az információból, váljék határtalanná a tájékoztatás s valóban tájékozottá, aki csak akar. A baj ott kezdődik, hogy hamar kiderül: nem is olyan széles az a témaválaszték, s korántsem mindig szenzáció, amit a szakma művelői, a mesterek és a mesterségbe csak úgy belekeveredett toliforgatók kínálnak. Már a „szabadverseny” elején meglehetősen sok az utánzat meg a „kacsa”. Friss hírek, események helyett bizony gyakran régiségekkel vannak teli az újságok, hasonló botrányok után szimatolnak a riporterek s ha nem találnak, hát kitalálják őket. Nem is lap az — tartják számosán —, amely valamiről nem rántja le kíméletlenül a leplet, nem vág valakinek az elevenébe, nem sért, hurcol meg valakit. Akkor is, ha történetesen nincs semmi alapja a bűnnek, rágalomnak. Hiszen mi történhet, ha utóbb kiderül a valótlanság? Semmi különösebb. Egy helyesbítés, egy bocsánatkérés, s — amint mondani szokás — el van boronáivá az ügy. S mit sem számít, hogy a jámbor olvasót felültették, becsapták. Ettől még nem dől össze a világ. ILYENRŐL — már mint ez utóbbi tragédiáról — tényleg szó sincs. Ám ne feledjük: az sem kevés, ami helyette történik. Mert a megszokottabbaknál szebben „csomagolt” olvasnivalót korántsem gombócnyi fagylalt áráért adják. S a hellyel-közzel bizony már tetemes summáért joggal kívánhat többet a lapra szomjas vásárló. Igazán elvárhatja a mindenkor tisztességes kiszolgálást, a valóban újat, frisset, főleg pedig pontosat. Gombócnyi fagylalt áráért is, persze. Mivel nemcsak amabban, ebben a lapban is a valóságot, érdekességet s tanulságosat várja. Méghozzá azt a valóságot, érdekességet, s tanulságosat, amely nem mindig feltétlenül bűn, fertő, bosszút lihegő, fejvesztést követelő iromány, hanem mindennapi életünkben a jót, a szépet is ész- revevő „krónika”, a sorsunkat javítani igyekvő reális tanács, útmutatás. Nincsenek talán pozitív történések, példák, lehetetlen örülni az apróbb sikereknek is, nem maradtak tisztelni való eredmények napjainkra? Hiányzanak a kitalálatlan, a magasból felkenetlen, a valamennyiünk mércéjével elfogadható hősök, vagy akár csupán a dolgukat tisztességgel tévő, nemcsak többre, jobbra vágyó, hanem a többért, jobbért mindannyiunkért szorgalmasan is munkálkodó riport- és portréalanyok? Aligha. Az újság — sajnos — gyakran mégis mást mutat. Mintha egy- egy lapot másképpen nem is lehetne eladni. S mintha a sajtó nagy része megfeledkezne igazi hivatásáról, figyelmen kívül hagyná, hogy a változatosság, a sokszínűség mellett is ápolhat régebbi tradíciókat, minden további nélkül versenyezhetnek egymással a kiadók az olvasók kegyeiért korrekt módon, megbízhatóan, olcsó hatásvadászat nélkül is. A JELENLEGI lapjárásból nyilvánvalóan még korai lenne komolyabb következtetéseket levonni. Lehet, hogy a tobzódás előbb-utóbb alább hagy, s a kevesebb is több lesz a mostaninál. Valószínű, hogy a szabadsággal majd okosabban élnek a kiadványok szerkesztői, szerzői s a bátorság, a nyíltság mellett ismét erény lesz a szavahihetőség, a mértéktartás is. Ámi — vallom sokadmagammal — még mindig nem utolsó dolog, bármennyire is átalakulóban, megújulóban van ez az ősrégi szakma. Gyóni Gyula
