Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-29 / 177. szám
6. _______________________________________ NÉPÚJSÁG, 1989. július 29., szombat B odrogi Gyula: népszerűség az élet hatalmas ajándéka” kérdés I/ válasz — Halló, kedves Bodrogi Gyula! Ön — amikor a Vidám Színpad élére került — újszerű módon kívánta intézni a színháza gazdasági ügyeit. Mi volt az elképzeléseinek a lényege, s mi valósult meg mindebből? — Az elgondolásaimnak az volt a célja, hogy egyszerűsödjön a gazdálkodás. Ezekhez a törekvéseimhez kiváló partnerre leltem az ügyvezető, illetőleg a gazdasági igazgatóban. A dolog lényege az volt, hogy az addigi — rendkívül kötött, nagyon szoros — elszámolási rendszert némileg oldjuk. Ez sikerült is. Persze, mára azokat a viszonyokat túlhaladta az idő, hiszen mostanság az szinte mosolyognivalónak tűnik, hogy akkoriban miken is kellett változtatni. Annyi azonban bizonyos, hogy mi meghallottuk az idők szavát, s annak megfelelően cselekedtünk. Amit akkor mi — mint kísérleti gazdálkodást folytató színház — megcsináltunk, ma már nemcsak hogy általános, hanem szinte túlhaladott. — Sokan féltik a színházat — különösképpen a vidámabb műfajokat — a mai, kissé bonyolult, zavaros viszonyoktól. Ön is így érez? — Nézze, szerintem a színházban nincs olyan, hogy vidámabb vagy szomorúbb műfaj, legfeljebb a közönség számára lehet ilyen megkülönböztetést tenni. A színház az színház. Eleddig — sok-sok évszázadon keresztül — a színházat nem lehetett megölni, elpusztítani, s nyugodtan kijelenthetem, hogy ezután sem lehet majd. Lehet, hogy bizonyos dolgok nehezebbek lesznek az elkövetkező időszakokban, ám mások meg köny- nyebbek. Nekem meggyőződésem, hogy amíg csak van két ember — egy olyan, aki játszik, s egy olyan, aki őt nézi —, addig nem kell nagyon félni. Veszélyt inkább abban látok, ha olyanok csinálnak színházat, akik túlbecsülik önnön jelentőségüket, akik nem értékükön kezelik saját magukat. Ezek esetleg megnehezíthetik az életet, de a színházat igazán nagy veszély soha nem fenyegette, s nem is fogja. Az utóbbi négy évtizedben számos fordulatnak lehettünk tanúi, s most is forrongó időket élünk. Nagyon nehéz megjósolni, hogy mit hoz a jövő, ám egyet biztosan tudni lehet: színház lesz. — Tapasztalatom szerint egyes színészek nincsenek valami nagy véleménnyel az úgymond könnyebb műfajokról. Ón — tudvalévőén — másként gondolkodik erről. Mi lehet az ő idegenkedésüknek az oka? — Hogy is mondjam csak...? Buta emberek mindenütt vannak. De ez még a kisebbik rossz. A nagyobbik az, hogy mindenütt akadnak olyanok is, akik ezt a butaságot kihasználják. No, de ez még mindig nem a legnagyobb baj. Már abban az esetben, ha a butaságot kihasználók zseniálisak. Tragédia akkor történik, ha ezek a középszerhez tartoznak. A szakmánkon belül az, aki különbséget tesz a műfajok között, szinte egészen bizonyosan a közepesek közé sorolható. Hacsak nem olyan zseniális színészről van szó, akit már többször megfélemlítettek, mert például a vígjátékokban nagyon jó volt. A közepesek — a tájékozott közepesek —, akik képtelenek elérni az ő sikerszintjét, igyekeznek őt megfélemlíteni, hogy mondjuk mitől rossz. S akkor jönnek elő azzal, hogy modoros, meg mit tudom én, hogy micsoda... Mert ez is megfélemlítés. A sikeres valakit mindig megpróbálják megriasztani. De ezt soha nem a közönség teszi, hanem mindenkor a szakmán belüli középszer, a „tájékozott középszer”. — Vagy akik annak hiszik magukat. Nem? — Nem, nem. Aki buta és közepes, az nem veszélyes. Az okos közepes már igen. Utóbbiak mindig mindenkit a saját szintjükre akarnak „lehúzni”. A nagyon sikereseket a saját — közepes — sikerszintjükre akarják hozni, arra a nívóra, amelyet ők a legmagasabbnak szeretnének tudni. S ha olyanokat látnak maguk körül, akik számukra érthetetlenül sikeresek, akkor megkísérlik mindezt megmagyarázni. Hogy modoros, meg minden, amire az előbb már utaltam. Vagy azt mondják, hogy ebben nincs semmi, csupán szép. Mintha ez már nem lenne éppen elég, nem lenne a tehetség egyik mutatója. — Ha már a nézőknél tartottunk. Tagadhatatlan — s ez nem puszta udvariaskodás —, hogy Ön az egyik legkedveltebb színész. Árulja már el, a népszerűséggel nehéz-e együtt élni vagy sem? — Hogy nehéz-e, netán köny- nyű, erre eléggé bajos egyértelmű választ adni, ugyanis az élet is változik, ilyenformán némelykor könnyebb élni, máskor meg nehezebb. Annyi azonban cáfolhatatlan tény, hogy a népszerűség az élet hatalmas ajándéka. Aki népszerű, s ennek ellenére mégis mást állít, az hazudik, alakosko- dik, megjátssza magát. S vannak persze olyanok is, akik azért nyilatkoznak lenézően a népszerűségről, mert ők nem eléggé azok, nekik mindez nem olyan mértékben adatott meg, mint másoknak. — A népszerűség lényegében a közönség egyik ajándéka. Ott vannak viszont a hivatalos elismerések is, a legkülönfélébb kitüntetések, díjak, stb., stb., stb. Vajon ezekhez hogyan viszonyul? — Nézze, ezekkel az égadta világon semmiféle bajom sincs. Mesélek önnek valamit, amit eléggé gyakran szoktam mondogatni. Nos, én az ötvenes években néptáncos voltam. Szinte reggeltői estig csak táncoltam. Később — immár az ötvenes esztendők végén — elvégeztem a színművészeti főiskolát. Főiskolásnak lenni azokban az időkben is a világ legszabadabb, „legfinomabb” dolga volt. Ennek utána — a hatvanas-hetvenes években — kezdtem egyre népszerűbb, egyre sikeresebb színésszé lenni. Ennek következményeként mindenféle kitüntetést, elismerést kaptam. Vagyis: engem nem bántott senki. Ha pedig ez így volt, akkor most hogy a fenébe kerülhetnék én be a hatalomba?! Szerintem a peches emberek közé tartozom. Nem bántottak, s ez mostanság igencsak pechnek számít... — Tudom, hogy rengeteg az elfoglaltsága, hiszen játszik, rendez, igazgat, s még hosszasan lehetne folytatni a sort. Van-e valami olyasféle hobbija, ami a ki- kapcsolódást jelenti? — Hát, pillanatnyilag úgy vagyok ezzel — hálistennek —, hogy a szabadidőmet is szívesen töltöm olyasmivel, ami a színházhoz kötődik. Persze, ez elsősorban azért van így, mert ma már az olvasás, a tévénézés, a mozizás sem kizárólag kikapcsolódás, hanem olyan valami, ami a színházzal kapcsolatos. Tehát mindezek kissé összekeveredtek, összefonódtak a hivatásommal. Azaz a munkát és a szórakozást ezeken a területeken nagyon nehéz mereven különválasztani. Ha azonban vannak üres óráim — sajnos, ezekből messze-mesz- sze nincs annyi, mint amennyit az ember szeretne —, akkor az egyetlen igazi szenvedélyemnek, hobbimnak hódolok. Ez nem más, mint a természetben való járás, a vadászgatás. Ennek révén jártam már Heves megyében is, ahol nagyon kedves vadászbarátaim élnek. Az a vidék nemcsak nagyon-nagyon gazdag vadban, hanem gyönyörű is... Sárhegyi István Pusztai Zoltán: emlékké lettek a párnacsaták, arcomat fogkrémmel (korommal?) nem kenik a bohókás fiúk; lábujjaim közé nem csempésznek immáron papírlapot, nem perzselik lopott gyufával talpaimat, jó éjt kívántak örökre, elfüggönyözve az ablak - nem látnak, nem láthatom őket ma már, nem vár többé a mókás csapat - szakadt képeskönyvet lapozgatok, tintafoltok mögött sötétlik minden mondat, minden színesnek hitt fotó. irka-firkákkal csúfítva a vignyetta. töredezetten a gerinc, valami végleg bevégeztetett - takarodót fújok. Emléktábla Széchenyi tiszteletére Debrecenben Emléktáblát avattak a jeles reformpolitikus, Széchenyi István tiszteletére Debrecenben a Városszépítő Egyesület és a Széchenyi István Emlékmúzeum és Egyesület. A Nagy Lajos szobrászművész alkotta relief arra — a közelmúltban felavatott — épületre került, amelyben Széchenyi többször megfordult és tárgyalt a Tisza-szabályozásról. Képünkön az emléktábla az épület falán (Fotó: Oláh Tibor — MTI) Segít a Videoton Jasznaja Poljana megmentéséért Már sok éve nyugtalanítja a szovjet közvéleményt annak a térségnek a környezeti állapota, ahol Jasznaja Poljana, a nagy orosz író, Lev Tolsztoj múzeummá alakított udvarháza is található. A mérgezőanyagok egyik fő kibocsátója a Nitrogén elnevezésű vegyipari kombinát volt, ám egy éve kormányhatározat született a gyár átalakításáról, környezetbarát technológia meghonosításáról. Mi is történt ezen a téren, milyen ma a helyzet az üzemben? — erről kérdeztük Jurij Davidovot, a kombinát igazgatóját. — Gyárunkban mára teljesen leállítottuk az ammiák, a kénsav és a karbamid-formaldehid gyanták gyártását... Ennek következtében az éves termelésünk harminc százalékkal visszaesett, a kollektíva jövedelme 20 millió rubellel csökkent — hangzik a válasz. — Körülbelül ezer ember vált feleslegessé, de rekordidő — mindössze másfél hét alatt — sikerült kidolgozni és elfogadtatni egy olyan határozatot, amelynek értelmében ezek az emberek megőrizhették új szakmájuk elsajátítása során is azokat a könnyítéseket, amelyekkel nálunk rendelkeztek. Ennek köszönhető, hogy egyetlen munkahelyi konfliktus sem keletkezett. Egyébként elbocsátott dolgozóink közül sokan hamarosan visz- szatértek — igaz, más műhelyekbe. — Üzemünk új profiljában alapvető helyet foglal el a vegyi- és faipari műszerek gyártása. Az alapanyag-felhasználását mérő berendezéseket fogunk előállítani, olyan mikroprocesszorokon alapuló új technikát, amelyre égető szükség van gazdaságunk minden ágában. A Szterh szovjetamerikai vegyes vállalattal közösen olyan tisztítóberendezéssel kívánunk megjelenni a piacon, amely lehetőséget teremt arra, hogy környezetkímélő, környezetbaráttá változtassuk sok helyen a termelést. Jövendő műszergyártó üzemünk „lelkét”, a nyomtatott áramkörök termelését a Videotonnal együttműködve tervezzük megvalósítani. (APN-MTI-Press) Szentmihályi Szabó Péter: A vén szív A vén szív is lüktet, a vén agy is gondol valamit. De sajnos, eladtuk szívünket, elfeledtük az ész szavait. Ám így, titokban, mintha nem számítanának az évek. Arany, tömjén és mirha. Már csak névtelenül szeretlek Téged. Pákolitz István: Elárvult Ölhetett kézzel üldögélve órákon át sétáltatja elárvult-bágyatag tekintetét a kilincs meg a telefon között A szerteszét szaladt gyerekek eleddig még csak-csak de újabban már szentidőben se igen Legalább a bérházbeli szentfazék a leskelődő-hallgatózó pletykafészek rányithatná az ajtót Nagy kő esik le szívéről ha valaki - a Tudakozót kajtatva - mellétárcsázik s megkérdezi: Mikormegyreggel Babarcra a busz Az, hogy kinek mi a hobbija, és ki mit gyűjt, ez igen változatos lehet. De a koponyán élő Varga Zoltán egy kicsit mindenkin túltesz. Neki ugyanis a római kőtöredéktől a II. világháborús katonai eszközökön keresztül a monogramozott téglákon kívül több mint ötszáz, más-más márkájú és címkézetű szódásüvege is van. A képen a gyűjteményének csak töredéke látható. (Fotó: Kabáczv Szilárd — MTI)
