Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-26 / 174. szám

2 NEMZETKÖZI ÉLET NÉPÚJSÁG, 1989. július 26., szerda Nyers Rezső és Grósz Károly eszmecseréje Mihail Gorbacsovval (Folytatás az 1. oldalról) ről egyaránt törekedni fognak az együttműködés újszerű megkö­zelítésére. Mindkét fél hangsú­lyozta, hogy a Szovjetunióban és Magyarországon minden gond ellenére határozottan kívánnak előrehaladni a peresztrojka, illet­ve a demokratizálás útján. A meglévő nehézségek nem állít­hatják meg e folyamatokat. Egyetértettek abban, hogy a tulajdonviszonyok terén sokkal nagyobb változatosságra, na­gyobb szabadságfokra van szük­ség. Szovjet részről is hangsú­lyozták a vállalati önállóság és a vállalatok közti kapcsolatok ki­telj észt ésének fontosságát, a tő­kemozgás ösztönzését. Ugyan­csak rámutattak a szocialista or­szágok technológia-megújulásá­nak szükségességére és az ebben való nyugati részvétel lehetősé­geire. Egyetértettek abban, hogy hasznos lenne magyar, szovjet és valamely nyugati fél részvételé­vel közös vállalkozásokat indíta­ni. A magyar — szovjet kapcsola­tokat áttekintve a tárgyalásokon megfogalmazódott: mindkét fél törekszik a kontaktusok fejlesz­tésére, a politika, a gazdaság és a monetáris kapcsolatok terén egyaránt. Az együttműködés fej­lesztéséhez jó alapot teremt, hogy a két párt lényegében azo­nos módon ítéli meg a szocialista társadalom megújításának kér­déseit. Az MSZMP támogatja a peresztrojka politikáját, a szovjet párt pedig nagyfokú megértést tanúsít a magyar politika iránt. Segíti az együttműködés fejlesz­tését az is, hogy azonosan gon­dolkodunk a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről is. Magyar- ország számára nagy segítséget jelent az a külpolitika, amelyet a Szovjetunió folytat, különösen Európában. A kétoldalú gazdasági kap­csolatok keretében a magyar fél az ősz folyamán átadja azokat a konkrét elképzeléseit, amelyek a gazdasági kapcsolatok megújítá­sára, elsősorban az elszámolási rendszer átalakítására, a részle­ges konvertibilitás bevezetésére vonatkoznak. Mint ismeretes, erről Grósz Károly márciusi moszkvai látogatásán született elvi megállapodás. A konkrét szakértői munka azóta megkez­dődött, s őszre várhatók ennek első konkrét eredményei. Grósz Károly kifejtette a szov­jet pártvezetőnek, hogy az MSZMP nagyra értékeli azt, ahogyan a Szovjetunióban, Kár­pátalján segítséget nyújtanak az ott élő magyarság kultúrájának, nemzeti identitásának megőrzé­séhez. Az eszmecserén szóba került a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok kérdése is. Megállapodtak arról, hogy foly­tatják a tárgyalásokat e csapatok további kivonásáról, összhang­ban a leszerelési folyamattal és az erről folyó bécsi tárgyalásokkal. A reform- elképzelésekről Nyers Rezső, az MSZMP el­nöke kedden délután Moszkvá­ban a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján vezető szovjet tár­sadalomtudósokkal és közgaz­dászokkal találkozott. Az MSZMP elnökét Anatolij Logu­nov, az akadémia alelnöke, a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem rektora üdvözölte, majd Igor Makarov tudományos titkár tartott tájékoztatót az aka­démia fő kutatási irányairól, je­lenlegi célkitűzéseiről. Nyers Rezső a kötetlen han­gulatú találkozón részletes is­mertetést adott a magyarországi fejlődés és a reformok történeté­ről, a gazdaság helyzetéről, és ki­tért a magyar reformelképzelé­sekre. A szovjet tudósok nagy ér­deklődést tanúsítottak a magyar tapasztalatok, egyebek között a gazdaság és jogalkotás terén tör­téntek iránt. Számos kérdés hangzott el a másfél órás eszme­cserén. A beszélgetés végén Anatolij Logunov Nyers Rezsőnek át­nyújtotta a Szovjetunió Tudo­mányos Akadémiája alapítójá­ról, Lomonoszovról elnevezett emlékérmet. A demokratikus szocializmusról Kedden délután Grósz Ká­roly, az MSZMP főtitkára az SZKP KB székházában a Köz­ponti Bizottság apparátusának képviselőivel találkozott. A más­fél órás eszmecserén mintegy há­romszázan vettek részt: az appa­rátus munkatársai, osztályveze­tői és helyettesei, valamint más vezető párttisztségviselők. Grósz Károly bevezetőjében szólt arról, hogy miként az MSZMP érdeklődéssel figyeli a Szovjetunióban történteket, az SZKP törekvéseit, úgy a szovjet emberek körében is fokozódó érdeklődést tapasztalunk hazai dolgaink, az MSZMP tevékeny­sége iránt. Rövid előadásában áttekintést adott az elmúlt évti­zedek eredményeiről, azokról a hibákról, amelyeket az MSZMP az országépítő munka során, a gazdaságban és a társadalompo­litikában elkövetett. Vázolta a mai gazdasági és immár politi­kai-társadalminak is tekinthető válság kialakulásához vezető okokat, majd az MSZMP jelen­legi fő törekvéseiről szólt. A demokratikus szocializmus fogalmát elemezve megállapí­totta: e törekvés fő jellemzője egyfajta önkormányzati rendszer a lakóterületeken és a termelés­ben egyaránt. Mint mondotta, a jövőben hosszú időszakon át ve­gyes tulajdonú lesz a magyar gaz­daság, amelyben meghatározó a közösségi tulajdon aránya, de a mostaninál jóval magasabb: mintegy 25-30 százalékos a ma­gántulajdon részesedése. Ehhez meg kell valósítani a tulajdonre­formot, mert a közösségi tulaj­don tőkehatékonysága jelenleg rendkívül alacsony. Szólt a párt és állam különválasztásából adó­dó teendőkről, arról, hogy az MSZMP-nek meg kell szabadul­nia a kormányzati munka terhei­től, ugyanakkor szükség van a parlament és a kormányzati fele­lősség hatékony érvényesítésére. Grósz Károly a beszélgetés so­rán számos, a mai magyar folya­matokkal és az MSZMP tevé­kenységével kapcsolatos kérdés­re válaszolt. * Nyers Rezső, az MSZMP el­nöke és Grósz Károly, a párt fő­titkára — aki hétfőn, az SZKP KB meghívására, egynapos ba­ráti munkalátogatásra érkezett Moszkvába — kedden este, meg­beszélései befejeztével, elutazott a szovjet fővárosból. Á Vnuko- vói repülőtéren Jegor Ligacsov, az SZKP KB PB tagja, a KB tit­kára búcsúztatta a magyar ven­dégeket. Jelen volt Barabás Já­nos, hazánk moszkvai nagykö­vetségének ideiglenes ügyvivője. Nyers Rezső és Grósz Károly kedden este hazaérkezett. Kísé­retükben volt Iványi Pál, a Poli­tikai Intéző Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Dé- gen István, az MSZMP elnöke irodájának vezetője, Thürmer Gyula, a főtitkár külpolitikai ta­nácsadója és Kimmel Emil, a Központi Bizottság Irodájának helyettes vezetője. Magyar ellenzék! politikusok angliai látogatáson Az angol parlament elnökénél tett látogatással kezdődött a ma­gyar ellenzéki politikusok angliai látogatása. A küldöttséget a brit külügyminisztérium és a Kelet- Európa Intézet hívta meg. Tag­jai: Jeszenszki Géza (Magyar Demokrata Fórum), Krasznai Zoltán (Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság), Lukáts Miklós (Kereszténydemokrata Nép­párt), Rajk László (Szabad De­mokraták Szövetsége), Ravasz Károly (Független Kisgazda Párt), Tirts Tamás és Vágvölgyi András (Fidesz), Varga Csaba (Magyar Néppárt), Vidos Tibor (TDDSZ), valamint Király Zol­tán képviselő és Ruttner György szociáldemokrata ügyvéd. A küldöttség látogatást tett a parlament mindkét házában, ahol fogadta őket Bemard Weat- herill, a parlament elnöke. A ba­rátságos beszélgetésen a brit par­lament évszázados működésé­ről, az abból levonható és Ma­gyarországon is megfontolásra érdemes tapasztalatokról, a de­mokrácia hagyományairól volt szó. A magyar ellenzéki politi­kusok a következő napokban va­lamennyi brit politikai párt mű­ködését tanulmányozni fogják, ismerkednek a közvéleményfor­málás angliai gyakorlatával, s fo­gadja őket William Waldegrave külügyi államminiszter is. (MTI) Kormányátalakítás Thatcher-módra Margaret Thatcher az utolsó pillanat után is tudott meglepe­tést okozni azoknak, akiknek na­pok óta egészen biztos tippjeik voltak az angol kormány átalakí­tásával kapcsolatban. Késő este derült ki, hogy Sir Geoffrey Ho­we, akinek távozására senki nem számított, mégis megválik a kül- és nemzetközösségi ügyek mi­nisztériumától. Igaz, őt nem me­nesztette a Vaslady, hanem el­lenkezőleg, előléptette: Howe miniszterelnök-helyettes lett, és az alsóház elnöke. De az igazi meglepetés az új külügyminisz­ter személye: a 46 éves John Ma­jort a pénzügyminisztérium ed­digi főtitkárát magát is meglepe­tésként érte az ajánlat. Váratlan volt George Youn­ger távozása a hadügyminisztéri­um éléről, ő egyébként péntekig még hivatalában marad, hogy fo­gadhassa Dmitrij Jazov szovjet védelmi minisztert, aki kedden érkezik négynapos angliai láto­gatásra. A minisztériumot csak ezután adja át Tom Ringnék. A tárcák csereberéje — mert hiszen alig van új miniszter — csak annyiban hozott meglepe­tést, hogy nagyobb az átrendező­dés a vártnál. Hátra van még a minisztériumok második vona­lában a személycserék bejelenté­se: az államtitkárok között vár­hatóan több új név szerepel majd. Thatcher egyébként most tizenegyedszer rendezte át kor­mányát. (MTI) Angola Merénylet — rakétával Merényletet követtek el Angolában egy Antonov-26 típusú gép ellen az Unita fegyveresei. A Lusitania portugál hírügynökség szerint az akciónak 42 halálos áldozata van. Angolai katonai források szerint a gépet rakétatalálat érte. A pi­lóta megpróbált kényszerleszállást végrehajtani, de ez nem sikerült és a gép lezuhant. Kiszabadult rabok ámokfutása Feszült a helyzet Tbilisziben Rendkívül feszült a helyzet Tbilisziben, ahol hétfőn mintegy 18 ezer ember tüntetett az abhá- ziai események miatt. A város központjában harminc egyete­mista ülősztrájkot folytat, s hár­man közülük éhségsztrájkba kezdtek követelve Grúzia teljes önállóságát. Újabb áldozata van a több mint egy hete tartó zavargások­nak. A szovjet belügyminisztéri­um keddi közleménye szerint Csubari grúz faluban a zugdidi börtönből a múlt héten kiszaba­dult rabok egyike két társával agyonlőtt egy rendőrt, egy mási­kat pedig megsebesített. Ezzel huszonegyre nőtt a halálos áldo­zatok száma. Nyugat-Grúziában ismeretlen tettesek megtámad­ták a bordzsomi és kedai rendőr­söket, de nem sikerült fegyver­hez jutniuk. Kedában a sikerte­len támadás után a vadászfegy­vereket árusító boltba törtek be, ahonnan viszont nagy mennyisé­gű lőszert zsákmányoltak. Továbbra is feszült a helyzet az Abház Autonóm Köztársaság területének nagy részén, noha fegyveres összecsapásokról nem érkezett jelentés. Aggasztó, hogy a villongások kezdete óta 5500 fegyver került a lakosság birto­kába és eddig mindössze 744-et sikerült a hatóságoknak elko­bozni. A térségben eddig össze­sen 50 támadást hajtottak végre a belügyi szervek ellen, s több mint hetven büntetőeljárást indí­tottak. Az ipari üzemek csaknem fe­lében kedden is állt a munka és továbbra is szünetelt a tömeg- közlekedés. Szuhumiban, a fő­városban azonban fokozatosan normalizálódik a helyzet. A Trud helyszíni tudósítása szerint az üzletek többsége nyitva van, megindult a tömegközlekedés. A szuhumi vasutassztrájk végez­tével kedd reggelig elindítottak tíz személyvonatot és egy posta­vonatot. Gondot okoz viszont, hogy a környező állomásokon az egyhetes sztrájk alatt számos te­hervonat torlódott össze. Működik a szuhumi repülőtér. De Tbilisziből csak azokat enge­dik felszállni a Szuhumiba induló gépekre, akik hivatalos kikülde­tésbe mennek, vagy ott laknak, illetve a családjukat kívánják ki­telepíteni. Az Abház Autonóm Köztársaságban a jelentések szerint normali­zálódik a helyzet, de ennek ellenére a katonaság és a belügyi erők emberei ellenőrzik az utakat. Képünkön: Magángépkocsikat iga­zoltatnak a járőrök. ... (Nepujsag-telefotó—MTI) Akik a hírekben szerepelnek Az új brit külügyminiszter — Mégis, hogyan történik az ilyesmi? — faggatta hétfőn késő éjszaka a BBC tévé-híradójának tudósítója John Majort, az alig percekkel korábban kinevezett új angol külügyminisztert. A 46 éves, komoly külsejű, szemüveges politikus elismerte: meglepetésként érte az ajánlat. De mégis, hogyan volt? Mrs. Thatcher délután magához ké­rette, leültette, megkínálta egy itallal, és megkérdezte, akar-e külügyminiszter lenni? Nem, itallal nem kínált — válaszolta Major. De leültetett és igen tárgyszerűen felajánlotta az ál­lást — amit örömmel elfogad­tam. Major barátait kevésbé érte meglepetésként a kinevezés. Sőt, az a hír járja, hogy kollégái biz­tosra vették: ha valaki, akkor ő egy éven belül bekerül a kor­mányba. Ezt jelezte előre tehet­sége és szorgalma — az a ko­molyság, ahogyan hivatalát be­töltötte. Pályája mindenesetre nem hasonlatos a tipikus tory- karrierekhez, semmilyen előre elrendeltség nem fedezhető fel származásában, neveltetésében. A BBC kommentátora egyene­sen Thatcheréhez hasonlatosnak minősítette felemelkedését. John Major Brixtonban, Lon­don egyik déli kerületében nőtt fel, apja cirkuszi artista volt. 16 évesen a középiskolát befejezve nem folytatta tanulmányait; épí­tőmunkásként dolgozott. Jel­lemző, hogy életrajza itt megsza­kad, s azzal folytatódik, hogy a bankszakmába került, ahonnan útja a politikába vezetett. 1979- ben a konzervatívok választási győzelme hozta meg számára a képviselői megbízatást; 1983 és 1986 között kisebb kormányál­lásokat töltött be. 1987-ben ne­vezték ki a pénzügyminisztérium főtitkárává, ami nem túl hálás beosztás, különösen az ilyen ín­séges időkben: az ő feladata volt lefaragni a közköltségeket, meg­akadályozni egyebek között be­osztásban felette álló miniszte­rek pazarlását. Margaret Thatcher csodálatát az váltotta ki, hogy e feladatot szenvtelen szívóssággal hajtotta végre, s eközben még csak ellen­ségeket se szerzett. Nézeteit ez­zel kapcsolatban így fogalmazta meg: az emberekkel meg kell ér­tetni, hogy miközben ma dzsem­jük is van, lehet, hogy holnap vaj­ra se telik. Amikor Thatcher alig néhány héttel ezelőtt megbízta a pénzügyminisztérium ügyeinek ideiglenes vitelével, senki nem gondolta, hogy valójában most próbálja ki, alkalmas-e nagyobb feladatra. Hátrányaként emlege­tik, hogy nincs külpolitikai gya­korlata, s ennek megszerzése időt fog igénybe venni. Eközben az a vád is érheti, hogy a kor­mányfő szabadon irányíthatja rajta keresztül a külpolitikát... Berobbanását a nagypolitiká­ba sokan Dawid Owen-éhez ha­sonlítják: ő vette át a külügyeket ilyen váratlanul 1977-ben a munkáspárti kormányban. Még valamiben hasonlít Owenre: John Majort se nagyon ismerik. Ennek azonban hamarosan vége: Nagy-Britannia külügyi — és nemzetközösségi minisztere sokat szerepel, s hamar ismert személyiséggé válik. Szászi Júlia HERION AZ ÖN SZOLGÁLATÁBAN CSÚCSTECHNOLÓGIA I /~\ I A PÓLUSBAN Komplett gépek és berendezések HIDRAULIKA, PNEUMATIKA ALKATÉRSZEK Tömítések, szimmeringek. Hidraulika csövek. Szaktanácsadással DEBRECEN, Tanácsköztársaság u. 13. sz. f ' ■ ■ —V A Füzesabonyi Állami Gazdaság Nagykor. Raktára j keres raktárkezelőt, lehetőleg traktoros vizsgával, illetve tehergépkocsival rendelkező magán-fuvarozó kisiparosokat. Cím: Füzesabonyi Állami Gazdaság Nagyker. Raktára Füzesabony, Madách u. 1G. sz. Telefon: 39/41-308

Next

/
Thumbnails
Contents