Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-26 / 174. szám
NÉPÚJSÁG, 1989. július 26., szerda GAZDASÁG TÁRSADALOM 3. A megújulás szellemében Interjú Kéri György vezérőrnaggyal, az MHSZ főtitkárával — A sajtóban itt-ott találkozhatunk a szövetség fennmaradását megkérdőjelező véleményekkel, mennyire helytállóak ezek? — Akik ismerik munkánkat, azok fontosnak és hasznosnak tartják azt a sokszínű és sokirányú tevékenységet, amelyet évtizedek óta folytatunk. Akik viszont nem ismerik, vagy nem is törekszenek erre, azok bizonytalankodnak megítélését illetően, vagy elavult társadalmi képződménynek tartják. Sajnálatos, hogy akadnak, akik ellenszenvvel ítélnek meg bennünket. Szerencsére nincsenek sokan. Bízom benne, hogy számuk a jövőben tovább fog csökkenni, és egyre többen belátják, hogy az MHSZ munkája a mai, felgyorsult társadalmi változások időszakában felértékelődik. Hiszen a szövetség 350 ezres tagsága olyan feladatokat kapott és vállalt, amelyeket komolyan és felelősséggel gondolkodó állampolgárok, szervezetek és intézmények, politikai szerveződések nem kerülhetnek meg. A hazaszeretetre, a hazafias, honvédelmi nevelésre úgy tekinthetünk, mint mindenkor időszerű feladatra. Ugyanezt mondhatjuk el a sorkötelesek általános és szakhonvédelmi oktatásáról, felkészítéséről, mint olyan sajátos feladatunkról, amelyet ilyen súllyal és formában más szervezet nem folytat Magyarországon, és amelyet a világ szinte minden országában valamilyen módon végeznek. Kevesen tudják, hogy szövetségünk 20-30 ezer fiatalt képez ki gépjárművezetőnek, repülőnek, híradósnak, könnyűbúvárnak, ejtőernyősnek. Ezenkívül közel százezer állampolgár részére biztosítja a gépjármű-jogosítvány megszerzését. A repülés, az ejtőernyőzés, a könnyűbúvárkodás, a modellezés, a rá- dióamatőrködés, az önvédelmi sportágak iránti érdeklődést szintén szövetségünk elégíti ki. Tömeg- és versenysportjainkban éves szinten százezrek vesznek részt. A minősített versenyzők száma mintegy 15 ezer. Klubjainkban és szakosztályainkban különböző életkorú és foglalkozású emberek hódolhatnak sportszenvedélyüknek. — A költségvetési elvonások mennyire érintették a szövetséget? Mit kell ennek kapcsán változtatniuk, hogyan kell átszervezni munkájukat? — A szövetség lényegében önfenntartó, illetve afelé halad, hogy teljesen azzá váljék. A klubok többsége kemény fizikai és szellemi munkával teremti meg a működéséhez szükséges feltételeket. Bizonyos szolgáltatásaiért a szövetség térítést kap. A fiatalok gépkocsivezetővé, repülővé, vagy más szakterületen való kiképzése, nevelése, a technikai eszközök, a személyi állomány működtetése azonban sokba kerül. Ennek többségét — mivel ahhoz fontos honvédelmi érdek fűződik — mindenekelőtt a Magyar Néphadsereg téríti meg. Az állami támogatást az idén 30 — 40 százalékkal csökkentették, ezért újra kellett gondolni tennivalóinkat, át kellett csoportosítani feladatunkat. További szigorításokra is számítunk, mert természetesnek vesszük, hogy a társadalom nehéz helyzete minket is kedvezőtlenül érint. Az egyes szakágakban a városi, helyi klubok fenntartása egyre nehezebbé válik — az ön által is említett okok miatt. Úgy hírlik, ezek ki is akarnak válni a szövetségből. Szorgalmazzák-e az ön- fenntartást, s ha igen, milyen segítséget kapnak ehhez a klubok? — Az utóbbi hónapokban különösen felerősödött az igény arra, hogy minden bevétel maradjon a kluboknál, annál is inkább, mert az érvényben lévő jogszabályok, az adóztatás, a társadalombiztosítási járulék tovább terheli költségeiket. Ezért azt fontolgatjuk, hogy náluk hagyjuk a befolyt összegeket, annak minden következményével, hiszen ezzel nagy felelősség is jár. Arra törekszünk, hogy növeljük azon klubjaink számát, amelyek több pénzt teremtenek elő a munkájukkal. A sportági szak- szövetségekre vonatkozóan azt mondhatom, hogy az Elnöki Tanács ez év májusában törvényerejű rendeletet alkotott. Az abban foglaltak megvalósítását sok vita kíséri szövetségünkben is. Egyesek úgy gondolják, hogy a megalakuló sportági szakszövetségek, elnökségek viszik a klubjainkat, a pénzünket, bázisainkat, technikánkat is. Ilyenről szó sincsen. A klubok beléphetnek a szakszövetségbe, de mindaz, amivel eddig rendelkeztek, az marad az MHSZ-é. — Az elmúlt hónapok politikai változásai az új ifjúsági szervezetek létrejöttét is hozták. Milyen kapcsolataik vannak az alternatív szervezetekkel, ifjúsági mozgalmakkal, rétegszervezetekkel? — Minthogy tagságunk kétharmad része 30 éven aluli fiatal, az úttörőmozgalommal, a KISZ- szel, a Demisszel, más ifjúsági szervezetekkel mindig is intenzív kapcsolatunk volt. Az alternatív szervezetekhez való viszonyunkat már tavaly kialakítottuk, amelyet azóta is a társadalmi változásoknak megfelelően pontosítunk. Nyitottak vagyunk, nem zárkózunk el, de alapkövetelményünk, hogy mindez alapszabályunknak megfelelően történjék. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy vannak, akik nem együttműködni akarnak, hanem valamiféle spekulatív reformszellem jegyében megbélyegeznek bennünket, megszűnésünket követelik, támadnak, kritizálnak. Az a tapasztalatom és véleményem, hogy a kölcsönös megértéshez még időre van szükség. Az MHSZ — azon túl, hogy kezdeményezéseket tesz — szívesen fogad minden korrekt közeledést. Nekünk világos programjaink, céljaink vannak, nem azon gondolkodunk, hogy valahová beolvadjunk vagy valamit feladjunk, hanem azon, hogyan tudunk megújulni, s ezért készek vagyunk mindazokkal együttműködni, akik elfogadják törekvéseinket. — A többpártrendszer megvalósítása van napirenden, választások előtt állunk. Ön szerint változást hozhat-e az MHSZ munkájában, ha az egyik legfontosabb tárca, a honvédelmi, az esetleges koalíciós kormányon belül nem az MSZMP keretében fog maradni? — A többpártrendszer ügye természetes és időszerű téma. Mégis azt kell mondanom, hogy e kérdésben nem akarok találgatni. Szervezetünk több mint 40 évvel ezelőtt már dolgozott koalíciós viszonyok között. Mi nem félünk az ilyen helyzettől, mert eddig sem firtattuk senki politikai hovatartozását, s ez a jövőben sem lesz jellemző. Nincs titkunk és nincs szégyellnivalónk, emelt fővel járunk. A téma tehát foglalkoztat bennünket, de a részleteknek még nem érkezett el az ideje. A honvédelmi tárca ügye is olyan téma, amelyben ma még felelőtlenség találgatni, bármelyik párt szerzi is meg azt, az említett kérdésekkel foglalkoznia kell. A jövőbeni koalíciós kormánynak valamilyen hasonló intézményt, mint az MHSZ, fenn kell tartania. De hogy miképpen fogják nevezni, és milyen struktúrában működik majd, azt most megmondani nem lehet, és nem is szükséges. Mi bízunk abban, hogy szervezetünk a továbbiakban más pártok esetében is alkalmas lesz ennek a munkának az elvégzésére. Szigethi Emma Ha már a vizeinket elszennyeztük... Mit ér a Szent József-forrás? A közelben parkoló autóbuszrengetegtől nem is látni, alig lehet felfedezni a helyet. Az egri reumakórház közelében, a SZOT-gyógyüdülő tőszomszédságában két, vasráccsal körülkerített terület. Az egyiken belül egy kút ágaskodik, a másikon csupán két gondosan lezárt fém- fedlap sejteti, hogy itt vízlelőhely van. A Szent József-forrás. Az a bizonyos... *** Az MDF év eleji uszodafóru- mán esett szó — csak amúgy érintőlegesen — a forrás ügyéről. „Ha az illetékesek úgy döntenek, hogy a régi helyére kívánják felépíteni az új fedett uszodát(?), a munkálatok veszélyeztethetik a szóban forgó karsztforrás, s a tőle nem messze, talán harminc méterre levő radioaktív hőforrás vizét. (Ez utóbbi táplálja a strandot.) Pedig mindkettő védelme létérdekünk — hangzott el az alternatív szervezet álláspontja. Mi van a föld alatt? Hogy valóban mit és mennyit ér az a karsztvíz, amelyet a Szent József névvel illettek, tanácsos a szakemberektől megkérdezni. A forrás kezelője a Heves Megyei Vízmű Vállalat. Horváth János főmérnök, aki a vízhasznosítással is foglalkozik, néhány mondat után készséggel átadja a tájékoztatás jogát dr. Tóth Sándor balneológusnak, a bükkszéki bányász-gyógyüdülő főorvosának, aki saját szavai szerint is már szinte megszállottan egyengeti a víz útját egy éve, a vízmű megbízásából. Hat esztendővel ezelőtt, amikor elkezdtem foglalkozni az itteni vizekkel — mondja, hangjában nem minden indulat nélkül —, már akkor nyilvánvalóvá vált, hogy vizeinket elszennyeztük. Ettől fogva a nagypolitika — úgy is mondhatnánk — geo-, vagy még inkább hidropolitikává vált. Az átgondolatlan urbanizáció, az iparosodás, a mezőgazdaság kemizálása oda vezetett, hogy ivóvizeink nagy része ihatatlan, tele van káros anyaggal. S ha korábban a szlogen úgy hangzott: „a víz élet, a gyógyvíz egészség”, manapság ez már úgy módosul: a víz már nem élet, az ásványvíz élet, egészség. Ezért szántam annyi energiát az elmúlt esztendőkben az egészséges, iható vizek elemzésére, felkutatására. Ebben persze egyetemikuta- tó-múltam és a számítógépek iránti érdeklődésem is segített. — Summa summárum, a „mit eszünk” mellett a „mit iszunk” gondja is — ha úgy tetszik — fennmaradásunk alapkérdése? — Gondolja csak meg, az esztendő 365 napján mennyi mindenfélét elfogyasztunk ételben. Ezek közt van káros és hasznos is. Ám lakóhelyhez kötötten többnyire ugyanazt a vizet isz- szuk, s nem mindegy, hogy az milyen. S végre sikerült egy olyan forrást találni, amelynek vize bárkinek ajánlható. Ez a Szent József. (Zárójelben megjegyzem: ismerőseimtől érdeklődtem a névadás után, felerészben a Józsefre, felerészben a Szent Józsefre esküdtek. Hát, ha hatása tényleg áldásos, s a szájhagyomány így őrizte — ne sajnáljuk tőle a jelzőt). Jótékonyan hat a szívre... — Végül is ásványvízről vagy gyógyvízről van szó? — Ez Magyarországon tényleg nem egyszerű kérdés. Szigorú szabvány határozza meg nálunk, milyen mennyiségű és összetételű oldott anyagnak kell lennie egy vízben ahhoz, hogy ásványvíznek vagy gyógyhatásúnak nyilvánítsák. Külföldön racioná- lisabbak az előírások. A világ három legjobb ásványvize például nálunk csak asztali víz lehetne. Ettől azonban még lehet jó és forgalmazható. — Mégis, miben áll a jótékony hatása? — Köztudott, hogy a hazai halálokok között vezető helyen állnak a szív- és érrendszeri betegségek. Ezek megelőzését nagyban elősegíti a sószegény étrend. A Szent József vize pedig csekély nátriumtartalmú. Az nem kétséges tehát, hogy kedvezően hat a betegségekben szenvedőkre. Egyéb alkotórészei folytán — a jelekből úgy tűnik — más bajokra is jó. A hipotézisünk már megvan, hogy hogyan lehetne a gyógyításban alkalmazni, ennek orvosi ellenőrzését megkezdték a Pécsi Orvostudományi Egyetem Idegklinikáján. Míg feltételezésünket nem igazolják, felelőtlenség lenne erről nyilatkozni. Premier Münchenben? Bár nem minden konfliktus nélkül, de úgy tűnik, sínen van a Szent József-ásványvíz kereskedelmi bevezetése. A Heves Megyei Vízmű Vállalat vállalkozott. Megvannak a címkék, az üvegterv, ha a palackok elkészülnek (egyelőre még várni kell rájuk), akkor talán az év végére asztali vízként a boltokba kerülhet. Más kérdés, hogy az Egervin nem látott bizniszt az ügyben, s egyelőre úgy néz ki, hogy az egri bor eltakarja a lehetőséget az egri víz elől. Pedig együtt is piacra léphetnének. Aztán az is elgondolkodtató, hogy miért nem kapnak az ötleten a környékbeli élelmiszer-ipari vállalatok, üzemek. Nem nehéz belátni, hogy az üdítőitalok, ételkonzervek minőségét is javítaná egy jobb alapanyag. Nyugaton az élelmiszervíz ismert fogalom. Nálunk még — úgy látszik — nem. (Gondoljunk csak a borsodi sörre, az az alapanyagként használt víztől olyan, amilyen, s hogy az ott gyártott Späten sem az a Späten). Tóth Sándor mindenesetre nem hagyja abba. Legközelebb a mezőkövesdi urbanisztikai konferencián tart ismertetést, s reményei szerint a már elkészült, palackozott Szent József-vizet bemutathatja a müncheni italtechnikai világkiállításon, augusztusban. Azt mondja, igazán csak akkor lesz nyugodt, ha nyáron már az egri üzletekben a Kékkúti mellett ez a termék is megvásárolható lesz. Epilógus A „forrást” a reumakórház orvosaival jáijuk körbe. Közelről még ők sem látták, jól el van zárva, elkülönítve. Felvetem, jó lenne, ha a híres egri gyógyfürdőkultúra mellett még az ebből származó efféle italkülönlegességgel is ellátnák az ideérkezőket. Tovább fűzik a gondolatsort. S mi lenne, ha a források vizét sem veszélyeztetné ez a temérdek kipufogógáz, amit a gyógy- vendégek is kénytelenek elszenvedni. Körbenézünk a poros, kietlen terepen. Kellene ide egy park is — jegyezzük meg. Fák, bokrok, talán díszkutak. De ez már egy másik téma... Jámbor Ildikó Fotó: Gál Gábor
