Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-15 / 165. szám
2 NÉPÚJSÁG, 1989. július 15., szombat Mi történik a párizsi „csúcson”? Kohl nyugatnémet kancellár véleménye szerint a Nyugatnak az az érdeke, hogy a reformirányvónal Magyarországon és Lengyelországban sikeres legyen. Párizsban elhangzott, de a nyugatnémet rádióállomásokban pénteken sűrűn ismertetett interjújában a nyugatnémet vezető a reformvonal sikere szempontjából elengedhetetlennek nevezte a gazdasági haladást..— Éppen ezért a Nyugatnak el kell gondolkodnia, hogy mit is tehetne. — A kancellár szerint a nyugati partnerek Párizsban a hét végi tőkés csúcson ebben a kérdésben közös álláspontra fognak jutni. Helmut Haussmann nyugatnémet gazdasági miniszter Párizsból a Deutschlandfunknak adott nyilatkozatában szintén amellett voksolt, hogy Lengyelországnak segítséget kell nyújtani, de a hiteleket csak meghatározott beruházásokra fordíthatnák a lengyelek, továbbá a hitelnyújtásnak átütő erejű gazdasági reformmal is párosulnia kellene. A nyugati államok Lengyelország vonatkozásában valószínűleg alacsonyabb kamatlábakat érvényesítenek majd, hogy a lengyel gazdaság lélegzethez jusson. A lengyelországi Szolidaritás egyik gazdasági szakértője, Witold Trzeciakowski a müncheni Süddeutsche Zeitung varsói tudósítójának nyilatkozva egyenesen a párizsi csúcsértekezlet döntéseitől tette függővé a Szolidaritás részvételét a kormányban, a felelősségvállalást a gazdasági kilábalásban. Trzeciakowski szerint mindenekelőtt a nyugati pénzügyi segítségtől függ a lengyelországi politikai reformok sikere. Lengyelország milliárdokat, s nem milliókat szeretne kapni — mondotta. Trzeciakowski nevét viseli az a program is, amelyet a Nyugatnak Lengyelországgal szemben teljesítenie kellene. Ennek írásos változatát Gdanskban átnyújtották Bush elnöknek. A terv három pontban foglalja össze azt, hogy az elkövetkezendő három év távlatában mit is cselekedjen a Nyugat: 1. A Nemzetközi Valutaalapon keresztül „alkalmazkodási programot” kell kidolgozni, elérendő a gazdasági stabilitást Lengyelországban. Ehhez a programhoz 2,7 milliárd dollár értékű hitelek kapcsolódnának. 2. A Világbank hárommilliárd dollár hitelt nyújtana a lengyel ipar modernizálására. 3. Különböző nyugati országok összesen 4,3 milliárd dollár értékben garantálnának hiteleket az elkövetkezendő három évre. 200 éve történt Franciaország nemzeti ünnepén 33 állam- és kormányfő a dísztribünön — Az amerikai elnök átadta a Bastille egykori kulcsát Végső búcsú Kádár Jánostól (Folytatás az L oldalról) zetők, a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet képviselői, illetve a külföldi delegációk, valamint a diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai álltak. Délután négy órakor a végső búcsút venni kívánók tömege töltötte meg a Munkásmozgalmi Panteon környékét. A gyászmenet rendőrségi autók és motorosok vezetésével fél ötkor érkezett a temető bejáratához. Érkezését a rendőrautók szirénája, majd gyászzene jelezte. A temető kapujától a menet élén a Magyar Néphadsereg három tábornoka haladt Kádár János három — általa is viselt — kitüntetésével. A koporsót katonai Tisztelt Gyászolók! Elvtársak! Honfitársaim! Búcsúznunk kell Kádár Jánostól. A magyar nemzet kiváló, nemzetközileg elismert állam- férfiától szakít el bennünket a kérlelhetetlen sors. A szocializmus eszméjéért, a demokráciáért küzdők sorából hiányozni fog egy nagyszerű küzdőtárs. Hiányozni fog a politikai élet élvonalából egy csendes szavú, meggondoltan beszélő, egyszerű életet élő vezető, aki az emberekért élt, akinek gondolkodásában a nagybetűvel kezdődő „Ember” fogalma uralkodott. Korszakos jelentőségű emberek ritkán születnek. Kádár János közéjük tartozott. Neve elválaszthatatlanul összefonódott a magyarság ügyének és a nemzetközi haladásnak a szolgálatával. A gyász pillanatában mély fájdalommal és őszinte tisztelettel hajtunk fejet emléke előtt. Porai hamarosan a sírba szállnak, lénye azonban kitörölhetetlenül megmarad nemzeti emlékezetünkben. Teljes életet élt, életének 77 esztendejébe sok minden zsúfolódik össze: életre szóló találkozások és fájdalmas elválások; kiemelkedő sikerek, látványos eredmények és zátonyra futott próbálkozások; élete nélkülözéssel kezdődött, üldöztetéssel folytatódott, majd eljutott a társadalmi felemelkedésig, a nemzetközi nagyrabecsülésig. Sokakhoz hasonlóan mélyről érkezett a társadalomformáló, politikusi életpályára. A gyökereket, az akaratát sok minden tette sok, alkalommal próbára, de nem szakadt el elveitől, éltető erőként őrizte magában. Bizakodó, a küzdelmet soha fel nem adó ember volt Kádár János. Alig több mint két esztendeje, a 75. születésnapja alkalmából rendezett parlamenti fogadáson mondta válaszbeszédében: „Javíthatatlan optimista vagyok, mondják rólam. Igen, ilyen vagyok, ilyen a világnézetem, ezt diktálják az élettapasztalataim. Mindig, minden helyzetben bizakodtam, hogy lesz ez még másképp, jobban is. S ezen nem változtatok a jövőben sem.” De ezt a jövőt akkor már szűkre szabta számára a sors. Mi mindnyájan, akik gyászolni gyűltünk egybe, valljuk, hogy Kádár János egyszerre volt a XX. század második felének jelentős díszkísérettel, munkásőrök és katonák díszsorfala között, vállon vitték a ravatalhoz, majd elhelyezték a koszorúkat is. A ravatal mellett felsorakozott a katonai díszőrség. A gyászszertartás kezdetéig Kádár János volt harcostársai, munkatársai, a párt-, az állami, a társadalmi és a tömegszervezetek, mozgalmak képviselői, a gazdasági, a tudományos és a kulturális élet számos vezető személyisége, a fegyveres erők és testületek tagjai kétpercenként váltották egymást a koporsó mellett. A gyászszertartás kezdetét jelezve felcsendült a Himnusz, majd Nyers Rezső, az MSZMP elnöke búcsúzott az elhunyttól. magyar politikusa, évtizedekig kiemelkedő államférfi, az eszméjéhez mindhalálig hű pártvezető, aki szolgálatként fogta fel munkáját. Szolgálatként az emberért, a népért, a pártért. Amikor 1951-ben hamis vádakkal letartóztatták, személyében is érzékelte a sztálinizmus torz valóságát, embertelenségét, szívében örökre elfordult attól. Pontosan tudta, hogy a világ összetetten bonyolult. Három esztendővel ezelőtt az NBC News televíziós társaság riporterének kérdéseire az 1956-os tragikus eseményekről mondta: „Magyarországon akkor anarchikus viszonyok voltak, amelyekben sok elem keveredett.” „Mi a korábbi visszaélések ellen is voltunk, a fegyveres fellépés ellen fs, olyan küzdelmet kellett indítanunk, hogy a korábban előfordult visszásságok ne térjenek vissza, és a rendszer szocialista maradjon.” Kádár János az 1956-os tragikus események után a kompromisszumok robotosaként hirdette meg: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” Ezzel a bibliai utalással fejezte ki, hogy politikai fordulatot indít el. A konszolidáció sikerei révén olyan személyiséggé növekedett a nemzetközi politikában, s korántsem kizárólag a munkásmozgalomban, akinek a véleményét nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Illyés Gyula közelmúltban közzétett naplójegyzetében ezt írta egy baráti találkozásról: Lent a fordulónál megáll a kocsi; Kádár lép ki belőle, jön felém integetve. Hová fordult a világ? S a nemzeti vetélkedés? Kádár azt válaszolja: „Megtesszük, amit lehet.” Azután nyomatékkai: „S ahogy lehet.” Rákosiék korában a kötelező vezéri szó így hangzott: „nekünk mindent lehet; minden úgy lesz, ahogy mi akarjuk.” S az a mi - ki volt? Egy isten ködkép egy csupa köd Sínai-he- gyen. Kádáréknál a közhangulat: a földön járnak, ahogy lehet. Ezek Illyés akkori keresetlen szavai. Jól tudjuk, hogy az új létrehozása együtt jár a régi, az elavult lebontásával. És a régiben sok a tabuként tisztelt, a megváltoztathatatlan dogmának hitt. Sokat kell megszüntetni ahhoz, hogy sok újat teremthessünk. A sokféleség elismerése nem gátja, inkább garanciája annak, hogy az új jó lesz. Kádár János a párbeszéd híveként igyekezett megnyerni a társadalom különböző rétegeit. Az állam és az egyház közötti viszony rendezése vagy a művészeti alkotószabadság hatvanas évekbeli ívelése igazolta: mindenkinek van helye ebben a hazában, s mindenki alkotó energiájára szükség van a jövő társadalmának építésében. Most, amikor meghalt, a hivatalokban, a külképviseleteinken képeket kerestünk róla. Nem találtunk. Kádár János irtózott személyisége előtérbe tolásától, mindvégig szerény, egyszerű ember maradt. Ilyennek tisztelte, ezért is tisztelte az ország. 1986 nyarán a külföldi sajtó kérdésére ezt válaszolta: „Engem sohasem érdekelt a rang, bizonyos értelemben a népszerűség sem. Véleményem szerint bárki, aki azt gondolja, hogy történelmet csinál, ostoba ember. Mindenkinek el kell végeznie a saját feladatát. Ha ez a történelem része lesz, hát legyen.” Kádár Jánosban a hazai és a nemzetközi közvélemény azt a politikust tisztelte, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a helsinki folyamat elindításában és következetes képviseletében, a kelet - nyugati párbeszéd kibontakoztatásában. Értékes, gyümölcsöző kapcsolatokat épített Magyarország számára a hazánktól keletre és nyugatra, északra és délre fekvő földi tájakon, ezt nem lehet eléggé nagyra értékelni. A magyar kommunisták úgy emlékeznek Kádár Jánosra, mint aki a nemzeti megbékélés érdekében mindig kész volt a megegyezésre. Nem feledkeznek meg a hatvanas, hetvenes évek Magyarországáról, amikor hazánkat - lehetőségeinkkel és korlátáinkkal együtt is - a megújulás előfutáraként tartotta számon a nemzetközi és a honi közvélemény. Küzdelmes élete számunkra intelem is egyben: ismernünk kell történelmünket és tisztelnünk kell értékeinket, mert enélkül nem őrizhetjük meg önbecsülésünket. Most párbeszédben áll az egész ország. A jövőért aggódó eszmecseréket, vitákat fel kell Tisztelt Gyászolók, Családtagok! Államférfiútól búcsúzunk, századunk nagy magyar politikusától, történelmünk különös sorsú, tragikus hősétől, akinek a poklokat is meg kellett járnia, hogy azután teremteni, alkotni tudjon, és akinek végnapjai sha- kespeare-i sorokat juttatnak eszembe: „A rossz, mit ember tesz, túléli őt; A jó gyakorta sírba száll vele.” Nem a túlélők kíméletlensége idézteti velem ezeket a szavakat, hanem a megrendültség és a tapasztalat. A megrendültség, mert egy magányos és nagy fa dőlt ki mellőlünk, aki már sejtjeiben érezte kikerülhetetlen pusztulását. És a tapasztalat szól belőlem, mert a közeljövő mindig átlép az elődökön, olykor érzelmekkel telítetten, olykor közönyösen, sőt cinikusan, de nagyon gyakran mindenképpen igazságtalanul. Ha Kádár János még közöttünk volna, a maga fanyar bölcsességével, népi ihletésű józanságával bizonyára ugyanezt „ mondaná. Talán hunyorítana is hozzá, tudván, hogy a halál épp oly kikerülhetetlen, mint az utókor önigazoló ítélkezése azok fölött, akik a legnehezebb időkben mertek szerepet vállalni a történelemben. És Ő azok közül való volt. Azt a harmincnál is több esztendőt, amit hazánk első embereként élt meg, immár végérvényesen Kádár-korszakként őrzi meg a históriai emlékezet. Neve egy hosszú és tanulságos időszak jelzője lett. Tisztelt Gyászolók! Államférfiútól búcsúzunk. Olyan magyar államférfitól, akinek nevét nemcsak egy nemzet emlékezete őrzi meg, hanem Európa emlékezete is. Hiszen Kádár János felismerte, hogy a kethogy tudjuk váltani a személyes ambícióktól függetlenül, a közös sors vállalásán alapuló, a nemzet felemelését szolgáló összefogással. Tisztelt Gyászolók! Személyemben is búcsúzom Kádár Jánostól, meghatottan, szomorúan. Több mint negyven esztendeig voltunk politikai fegyvertársak a társadalmi haladásért folyt küzdelemben. Együtt vettünk részt a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesítésében Nagy-Budapes- ten. Együtt küzdöttünk a kritikus időszakban a Rákosi-vezetés és a dogmatizmus ellen. Együtt dolgoztunk sokáig a reformokért. Egy bizonyos ponton különváltunk a változások méreteinek, módszereinek és ütemének kérdésében, de sohasem az eszmében és a fő irányban. Meditálva, sokszor vitázva, de mindig egymásra is figyelve jártuk ugyanazt az utat. Most érzem, mennyire igaz: ha hozzánk közel álló társunkat veszítjük el, saját énünkből is hiányozni fog valami. De vallom, hogy nemcsak nekem, hanem az egész országnak hiányozni fog. Korszakos munkásságával olyan politikát képviselt, amely az embereket a haza felemelkedése érdekében nem elválasztani, hanem összefűzni akarta. Olyan nemzeti közmegegyezésre törekedett, ami termékenyítő energiát adó, a gyümölcsöző együttműködést, a számára mindenekfelett tisztelt egyszerű, dolgos embert, a munkást, a parasztot, a művészt, az értelmiségit, a politikust szolgálta. Rokonszenves, bölcs, szerény egyéniségére nagy szükség lenne ma is. Az életben már nem, de emlékezetünkben és szívünkben még sokszor leszünk együtt halott barátunkkal, elvtársunkkal. Kádár János barátunk, elvtársunk, honfitársunk, búcsúzik tőled a párt, búcsúzik tőled a nép! Nyugodjál békességben! Isten veled, János! Ezután Straub F. Brúnó, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke lépett a mikrofonhoz. tészakított Európa nem realitás, csupán egy korszak torzszülöttje. Felismerte, hogy a fenyegetések párhuzamos monológjai helyett a kölcsönös megértés érdemi dialógusaira van szükség. És minél előbb, míg az emberiség nem tesz maga ellen valami jóvátehetetlent. Megértésre nem mindig és nem mindenhol talált. De a párbeszéd elkezdődött, s napjainkra már a rendszerek és az országok természetes érintkezési módszerévé vált. így vált egyetemes értékű történelmi tetté az a külpolitikai nyitás, melyhez Kádár János személyisége, mentalitása: a sajátos kádári észjárás kellett. Most a föld fogadja be. Vele legújabb kori történelmünk egy darabja száll a sírba. Búcsúzom tőle. Hiszem, hogy egy ország búcsúzik tőle és kívánja velem együtt, hogy fedje béke porait! Végezetül Kolláth Pál, a Ganz Danubius Angyalföldi Hajógyár lakatos csoportvezetője mondott búcsúbeszédet. Tisztelt Kádár elvtárs! Búcsúzni jöttem. Több ezer társam nevében, akik kimondva, kimondatlanul hasonlóan éreztek Ön iránt, mint én. Angyalföldi munkás vagyok. Munkahelyem a Hajógyár, lakóhelyem a XIII. kerület, melyhez Kádár elvtárs is sok szállal kötődött, ahová szinte hazajárt. Lehajtott fővel egy nagy közösség nevében búcsúzom Öntől, tisztelt Kádár János elvtárs. A Kádár János emléke előtt tisztelgő, pályafutását felidéző, munkásságát méltató beszédek elhangzását követően az elhunyt politikus koporsóját ugyancsak vállon, katonai díszkísérettel és tiszteletadás mellett vitték át végső nyughelyére. A gyászszertartás végén felhangzott az Inter- nacionálé, majd a díszzászlóalj díszmenetben vonult el a nyughely előtt. Franciaország nemzeti ünnepén délelőtt ezúttal is megtartották a hagyományos katonai díszszemlét, amely a forradalom 200. évfordulójának tiszteletére most a szokásosnál nagyobb szabású és impozánsabb volt. Francois Mitterrand elnök pontosan tíz órakor köszöntötte a Diadalívnél Párizs katonai kormányzóját, majd helyet foglalt a Concorde téren, a parádé befejező helyén felépített dísztribünön, az ünnepségekre Párizsba érkezett 33 állam- és kormányfő társaságában. A légierő kilenc Alphajet vadászgépe a Diadalív felől végighúzva a Champs Elysées sugárút felett a francia trikolór színeit festette a fátyolos égre, majd következett a harci technika földi bemutatója. 300 harckocsi és különböző csapatszállító járművek, a Pluton rövid hatótávolságú atomrakéták mellett ötezer főnyi katona, haditengerész vonult fel. Az illusztris külföldi vendégeken kívül a Champs Elysées mentén mintegy 800 ezer párizsi és külföldi turista nézte végig a parádét. Hasonlóan nagy tömegek vettek részt előző este az első utcabálokon. A Bastille és a Köztársaság téren, valamint Párizs számos más pontján már 13-án este megkezdődtek a 200. évforduló népünnepélyei, amelyeken több százezren táncoltak a hajnali órákig. A bicentenáris ünnepségek egyik apró érdekessége, hogy az amerikai elnöki pár elhozta a Bastille egykori kulcsát, és átnyújtotta Mitterrand elnöknek. A forradalom után lerombolt erődbörtön kulcsát az amerikai szabadságharcosoknak segítséget nyújtó Lafayette márki küldte el ajándékul George Washingtonnak. A becses ereklyét most július 22-ig láthatja a közönség Párizsban. A kegyeletadók tízezrei helyezték el koszorúikat és búcsúvirágai' kát Kádár János ravatalánál A francia forradalom 200. évfordulóján az impozáns megemlékezések mellett díszelgett a százéves Eiffel-torony Nyers Rezső búcsúbeszéde Straub F. Brúnó búcsúbeszéde
