Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-28 / 150. szám

4. _________________________KULTÚRA — KÖZMŰVELŐDÉS NÉPÚJSÁG, 1989. június 28., szerda K öztudott, hogy Horgas Béla, az ismert író, költő, szerkesztő szívesen ír gyermekeknek. A kö­zelmúltban megkapta a Gyer­mekekért dijat. Elsősorban ifjú­sági írónak tartja magát? — Elég sok mindennel foglal­kozom. Versen, prózán kívül ír­tam operalibrettót, tankönyvet is, készítettem lemezt gyerekek­nek. Szerintem nincs külön gye­rekek és külön a felnőttek szá­mára alkotó író, csak jó vagy rossz író van. Egy mű akkor jó, ha több színe, szaga, hártyája van. Ki-ki azt fejti le róla, amit akar, ami megérinti. Engem pá­lyám során ért olyan vád, hogy nem igazán gyerekeknek való, amit írok. Saint-Exupéry A kis hercege vagy Milne Micimackó­ja az? — Meséket, gyerekverseket ír, a mai napig a Dörmögő Dömö­tör egyik állandó szerzője, rend­hagyó irodalomóráival, író-olva­só találkozók alkalmával egya­ránt járja az országot. — Nagyon szeretek gyerekek­kel foglalkozni, és ez nem vala­mifajta pótcselekvés. Nekem ez családon belül is megadatott, hi­szen két fiam, két lányom van. A legjobban a 4—5. osztályosokat szeretem, velük a világot el tud­nám húzni! — Ön a feleségével, Levendel Júliával szerkeszti a sok vihart kavart Liget című folyóiratot, amely betiltása után most újra napvilágot látott. — Igen, napokon belül megje­lenik az idei 2. szám is. Ebben az irodalmi és ökológiai folyóirat­ban is szeretnénk, ha tükröződne régi mániám, az „egész-ségre”, a teljességre törekvés. — Az Otthon című havilap­nak pedig főszerkesztője. — Ennek a lapnak is megvan a maga története. 1965-től voltam munkatársa a Török Sándor ala­pította Gyermekünk című kiad­ványnak, amelytől 1987 végén a Művelődési Minisztérium meg­vonta anyagi támogatását. Egy évre rá a lap megszűnt. Ez év márciusában újraindítottuk Ott­hon néven, lapgazda a Hazafias Népfront, és a Magyar Média adja ki. Sajnos, a népfront anyagi lehetőségei miatt a lap sorsa bi­zonytalan, pedig nagy szükség lenne ilyen jellegű kiadványra. Elképzelésem szerint jól megfér­ne benne irodalom, ételrecept, nevelési tanács egészséges és fo­gyatékos gyermeket nevelő szü­lők számára egyaránt. — Ha önt látja az ember, alig hihető, hogy 1987-ben töltötte be ötvenedik életévét. Az alka­lomra megjelent a kaposvári me­gyei könyvtár kiadásában Súgja hang című kötete. Készítsünk gyors számvetést eddig megje­lent munkáiról! — Még sosem számoltam így össze. Hét, felnőtteknek szer­kesztett verseskötet, öt a gyere­kek számára, három mesekönyv, egy novelláskötet, tavaly jelent meg Csokonairól szóló ismeret- terjesztő könyvem, és a Levendel Júliával közösen írt könyvek — nagyjából ennyi. — Milyen vágyai, tervei van­nak? — Nagyon szeretném, ha mindkét lap hosszú időn keresz­tül tovább élne. Ha nem a kény­szer mozgatná a társadalmat, az embereket, hanem a felismert le­hetőségeket valósítanánk meg. Ha nem kellene „Muszáj Herku­lesnek” éreznem magamat a kö­rülmények hatására. Terveim részben valóra válnak a közeljö­vőben: a könyvhéten jelent meg a Leveles könyv, benne többek között Déry Tibor leveleivel, ősz­szel adja ki a Téka Könyvkiadó a Liget Könyvek sorozatban Ko- dolányi Gyula Hatalmak című verseskötetét és az én Súgja hang című kötetemet. Rakita Ágnes Csajkovszkij: „Csipke­rózsika” Az Állami Balett Inté­zet növendékeinek elő­adása (MTI-fotó: Földi Imre) A Steril Sem a családban, sem a munkahelyen nem jobb a helyzetük Statisztika a nők helyzetéről Sem a családban, sem a mun­kahelyen, sőt a szabadidő fel- használását illetően sem javult hazánkban számottevően a nők helyzete az utóbbi esztendőben — így summázható a Központi Statisztikai Hivatal felmerése, amelyet a Nők a mai magyar tár­sadalomban címmel tett közzé. A népszámlálások adatai sze­rint nemcsak most, már a múlt­ban is valamelyest meghaladta az ország népességén belül a nők száma a férfiakét. A 80-as évek eleje óta a férfiak és a nők háza­sodási kedve egyaránt hanyat­lott, ugyanakkor növekedett a válások száma, amelyeknek két­harmadában a nők kérik a házas­ság felbontását. A nőknek alig több mint negyven százaléka vál­lalkozik két gyermek szülésére, három gyermeke 12, négy vagy annál több gyermeke pedig csak 7 százalékuknak van. A többiek gyermektelenek, vagy legfeljebb egy gyermeket nevelnek. Figye­lemre méltó, hogy azokban a családokban, ahol az anya a nyolc osztályt sem végezte el, át­lagosan csaknem kétszer annyi gyermek él, mint a felsőfokú végzettségű anyák családjaiban. A felmérés szerint a felsőfokú végzettségűek aránya ugyan emelkedett a nők körében — je­lenleg mintegy 6 százalék —, azonban még mindig kétszer eny- nyi azoknak a férfiaknak a szá­ma, akik főiskolát vagy egyete­met végeztek. Az iskolázottság ugyanis a nők számára még ma sem biztosít a férfiakkal azonos lehetőségeket a társadalmi mun­kamegosztásban. Az iskolatípu­sok szerinti továbbtanulási lehe­tőségek a 80-as években alig vál­toztak. Az általános képzést nyújtó, és számos területen a to­vábbtanulást leginkább megala­pozó gimnáziumok tanulóinak mintegy kétharmada lány. Annak ellenére, hogy a felső­fokú végzettségű nők aránya jó­val alacsonyabb, mint a férfiaké, a nappali tagozatokon tanuló hallgatóknak több mint.a fele nő. Ok elsősorban pedagógusnak, orvosnak és közgazdásznak ké­szülnek. A tudományos kutató pályákon dolgozóknak 29 száza­léka nő. A tudományos munka egyik eredménye, elismerése a tudományos fokozat elnyerése. Az elmúlt nyolc évben 503 nő kapta meg a tudomány kandidá­tusa és 46 a tudomány doktora címet, ami 19, illetve 8 százalé­kát jelenti az odaítélt tudomá­nyos fokozatoknak. A statisztikai kérdezőbiztosok a nők véleményét tudakolták foglalkozásukról, munkahe­lyükről, keresetükről. A kapott válaszokból ítélve szakmailag a nők 27 százaléka elégedetlen, mert képzettségétől, szakmájától eltérő munkát végez. Negyven­egy százalékuk érezte úgy, hogy keresete lényegében megegyezik a hasonló munkakörben dolgozó férfiak fizetésével, a többiek úgy vélték, hogy annál kevesebbet kapnak. (MTI) (IVH.) Jugoszlávia legrangosabb színházi fesztiváljai közé tarto­zik. Ebben az évben a 34.-et ren­dezték a Növi Sad-i (újvidéki) Szerb Nemzeti Színház épületé­ben. Ez az épület monumentális, hófehér műmárvánnyal borított, hipermodern képződmény, két hatalmas színházteremmel, pró­batermekkel, tévé- és sajtóköz­ponttal. Ez az épület mindenre alkalmas, csak. intim hangulatú művek bemutatására nem. Az az adottság, hogy a nagyterem 1200 férőhelyes, a kamaraterem 800 személy befogadására alkalmas, meghatározza az ott eljátszható színművek jellegét. Meghatározza a fesztivál arcu­latát az is, hogy ezen csakis jugo­szláviai szerzők művei szerepel­hetnek (mivel évente több más színházi ünnepség is bonyolódik az ország területén): a sarajevóin a jugoszláviai színházak legjobb külföldi szerzők műveit bemuta­tó előadások szerepelnek, a BI- TEP-en — mely nemzetközi színházi találkozó Mariborban — természetesen külföldi együt­tesek vesznek részt. Sajátos arculatot kölcsönöz a Sterija Játékoknak az is, hogy a nemzetek szövetségének csak­nem mindegyike képviselteti magát, illetve a darabokat úgy választják ki a jelentkező együt­tesekből, hogy a szövetségi álla­mok nemzeti és vezető drámai színházai feltétlenül képviselve legyenek. A nemzeteken belül élő nemzetiségek együttesei nem mindenütt rendelkeznek önálló társulattal. Sok tényező nehezíti az évről évre zajló válogatást, mely a tár­sulatok jelentkezése alapján tör­ténik. Egy-egy társulat több da­rabbal, illetve előadással is je­lentkezhet, ha előadását arra méltónak tartja. Az idén 60 da­rabotjelöltek a színházak. A hat­vanból kb. 30 volt mai témájú. A fesztiválra összesen hét előadás jutott be — melyek közül egyik sem foglalkozik a mával -: két klasszikusnak számító mű; öt, amelyik a közelmúlttal vagy a háborút követő időszakkal, ezen belül egy fiktív történelmi dráma is. Mivel a jugoszláviai színházak felépítése teljesen eltér a mi szín­házi gyakorlatunktól (minden színész 15 év óta — mióta nem­csak a fővárosban van színész­képző akadémia — oklevéllel rendelkezik), a régiek közül sok­nak nincs diplomája, de a mes­terséget magas művészi szinten űzik, és mivel igen sok társulat van az országban, a színészek so­sincsenek állás nélkül. Ha egy­szer egy társulat tagjává lesznek, ott is maradnak, életük végéig. A színészeket tehát nem évadokra szerződtetik. Ez teszi lehetővé azt is, hogy éveken keresztül fus­son egy-egy produkció, és ha va­lamely előadás egyik évben ki­marad a fesztiválról, a következő Gazdasági iránytű Az Eco-mix nem tartozik a látványosan beharangozott, a sokat méltatott programok közé, pedig ez a gazdasági magazin nemcsak figyelemre méltó, el­gondolkodtató információkat közöl, hanem továbbtöprengés- re késztet valamennyiünket, s így bevallott szándékának megfele­lően megkönnyíti számunkra az eligazodást napjaink egyre átte­kinthetetlenebb dzsungelében. Kell, nélkülözhetetlen az ef­fajta Ariadné-fonál, ugyanis mostanság majd mindig a felszín fecseg, s hallgat a titokzatos, a felderítetlen mélység, holott min­den valamirevaló folyamat innen ered. Domány András szerkesztő a legutóbb is — hétfőn, június 21- én délelőtt — bizonyította felké­szültségét, lényeglátását, tömö­rítőkészségét. Külön érdeme az, hogy a legbonyolultabb kérdése­ket is közérthetően, világosan, szabatosan taglalja, kerülve az áltudományosságot, a szakmai halandzsát, a ködösítést, a tu­dorkodást. Neki és munkatársai­nak köszönhető, hogy arra kon­centrálunk, ami a legfontosabb, amitől jövőnk függ... Szélsőségek nélkül Örvendetes, hogy a demokra­tizmus nem szólam, hanem egyre inkább kézzelfogható valósággá válik. Elégedettek persze nem lehetünk, mert — talán ez is tör­vényszerű— olykor jelentkeznek torzulásai, vadhajtásai is. A korábban elfojtott, a hirte­len zöldjelzést kapott megnyilat­kozási vágy ugyanis néha elsöpri a mértéktartást, egymás vélemé­nyének kötelező tiszteletben tar­tását, azt a toleranciát, amely nélkül aligha juthatnánk előbb­re. Számosán vagdalkoznak, in­dulatoskodnak, nem döbbenve rá arra, hogy ezzel ártanak mind­nyájunk ügyének, sértik azt a közmegegyezést, amelyet majd minden állampolgár kíván. Erre döbbentem rá, amikor hallgattam a szombati 168 órát, azt a műsort, amelyet milliók Ismét A Vasárnapi Újságból érte­sültünk, hogy film készült az 1956. december 8-i salgótarjáni sortűzről, illetve annak ártatlan áldozatairól. A rendező alapállása különös­képp tetszett. Azt hangsúlyozta, hogy messze kell űzni a leszámo­lás embertelen dühét. A megörö­kítésre azért vállalkozott, hogy ezt mementóként nyomatékolja, hozzáfűzve azt, hogy mérvadó az emberséges, a minden körül­ményt számbavevő mérlegelés. Fel kell térképezni a fehér fol­tokat, mert ismerni kell a törté­nelmi közelmúlt jóvátehetetlen szörnyűségeit is. Azért, hogy ilyesmi soha, semmikor ne for­dulhasson elő. Ehhez a témakörhöz kapcso­lódott az az olvasói reagálás, amely egy átlagéletutat mutatott kedvelnek. Mindenekelőtt tár­gyilagossága, elemző szemlélete miatt. Ezúttal a volt Veszprém me­gyei első titkár visszaéléseit feltá­ró helyi rendezvényről tudósítot­tak, amely, bővelkedett nyers ki­rohanásokban. A riporter beve­zetőjében egyetértett azzal, hogy fel kell tárni a múlt torzulásainak okait, azt sem kifogásolta, hogy egy jelenség megközelítését konkrét példa kapcsán oldják meg, joggal nehezményezte vi­szont a bántó fennhangokat. Követendő e módszer, mert a csakazértis csatározások kátyú­ba torkollnak, ráadásul felizzít­ják azokat a szubjektív szenve­délyeket, amelyek megnehezí­tik, sőt lehetetlenné teszik a hig­gadt igazságkeresést. Mindenütt... 1956 be. Aki fogalmazta, a véletlen ré­vén lett ávósparancsnok. Ké­sőbb leszerelt. Akkor azért mel­lőzték, mert kilépett a sorból, most viszont régi foglalkozásáért ostorozzák, holott csupán csavar volt abban az elnyomó gépezet­ben, amelyet mások dirigáltak. Nem kesergett, nem panasz­kodott, kizárólag adatokat emlí­tett, s azt sugalmazta, hogy má­sok ítélkezzenek. Mi tagadás, megrázott vívó­dása. Hiszem: nemcsak enge- met. S azt is állítom, hogy a meg­értés sem marad el, mert problé­májával nincs egyedül. Ráadásul velünk együtt menetel. Olyan holnapok felé, amelyeket majd a hamisítatlan humánum fémjelez. Egész honunkban... Pécsi István Játékok évben ismét pályázhat, ugyanaz­zal a darabbal, ezért a válogatás igen széles körű és körültekintő. A szelektorok évente körbe­járják a színházakat és megtekin­tik a benevezésre szánt műveket. Végül egy főszelektor dönt. Ez évben a sarajevói Kamara Szín­ház, a skopjei Drámai Színház, a zágrábi Horvát Nemzeti Szín­ház, a belgrádi Zvezdara Szín­ház, a Növi Sad-i Szerb Nemzeti Színház, a belgrádi Drámai Szín­ház és a trieszti Szlovén Állandó Színház társulata került ki győz­tesen a válogatásból. És csak ez­után következik a neheze: a min­tegy félszínháznyi meghívott szakmai közönség (a másik felét a pénztáraknál jegyet váltó ér­deklődők töltik meg — s mindig megtöltik) előtt versenyjellegű bemutatkozások, melyekről egy szakmai zsűri dönti el, hogy mi­lyen díjra érdemesek. Ez a zsűri minden előadás után (vagy más­nap délelőtt, vagy a záróelőadás­nál még aznap éjjel) vitát folyta­tott a kritikusokkal és mindazok­kal, akik a szakmai résztvevők közül hozzászólni kívántak. És bár a fesztivál nemzeti, a rendezőség mégis számos külföl­di vendéget hív meg minden év­ben, mind á keleti, mind a nyuga­ti féltekéről. A vitákban résztve­vő és azon megjelenő kb. 200 belföldi mellett a külföldi kül­dötteknek is módjuk nyílt arra, hogy véleményt nyilvánítsanak. Akár nyílt fórumokon, akár csak az ő számukra rendezett külön beszélgetéseken. A magyar delegáció tagja­ként, mint a Színházművészeti Szövetség küldötte, másodízben vettem részt ezen a fesztiválon, közvetlenül a Budapesten lezaj­lott Országos Színházi Találkozó után. így megfigyeléseim és ösz- szevetéseim értékelésére a helyi tévé magyar adásában nyilváno­san is volt lehetőségem, mivel felkértek arra, hogy egy riporter­rel történő beszélgetésben mondjam el észrevételeimet, az összehasonlításból leszűrni a konklúziókat. Növi Sad akkora város, mint hazánkban Győr, a színház épü­lete is hasonlatos a győri színhá­zéhoz, csak kétszer akkora, és szebb. A fesztivál idején olyan lesz a város, mintha csak színházból állna az egész világ. A delegál­tak, az együttesek és a kísérők, a sajtó, a film, a tévé és a rádió kép­viselői „megszállják” a várost, és egyébről se hallani, csak a feszti­válról. A tévé délelőtt a vitákat közvetíti, délután riportokat ad, valamint a közbeiktatott akadé­miai bemutatókon vesz részt (ezek mindig délután zajlottak a Magyar Színház épületében), es­te az előadásokat közvetíti a rá­dió és a filmhíradó is. (folytatjuk) György Ágnes Törekvés az „egész-ségre” Beszélgetés Horgas Bélával

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents