Heves Megyei Népújság, 1989. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-24 / 147. szám
Jk. « 1989. június 24., szombat A Nap kél: 4.47 órakor — nyugszik: 20.46 órakor. A Hold kél: 23.53 órakor — nyugszik: 10.27 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon IVÁN nevű kedves olvasóinkat A János név ősi szláv alakja az IVÁN, melynek jelentése: „isten irgalmas”. A nyári napforduló ezen napjához ősi babonák fűződnek, melyeket nagyszerűen dolgozott fel Shakespeare: Szentivánéji álom és Wagner: Nürnbergi mesterdalnokok című művében. Mint ősi ünnep emléke él még ez a nap a palócok között és a Dunántúl déli részén, abban a szokásban, hogy a fiatal párok szerelmes dalokat énekelve tüzet ugranak át, és az ugrás sikeréből szerelmük további sorsára következtetnek. Főként délután várható zápor, zivatar. Az erős zivatargócokban felhőszakadás is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet Várható időjárás ma estig: 22—27 fok között valószínű. Szenátusi baba Washingtonban, az amerikai szenátus épületében váratlanul szülési fájdalmak jelentkeztek egy 16 éves lányon, aki egy turistacsoporttal tartózkodott az épületben. Az egyik pihenőszobában világra is jött a két kilogrammos baba, aki meglehet, egyszer még fényes karriert fut be — hiszen szó szerint beleszületett a politikába... (-nos) ^ .{időjárás]- GAZDASÁGPOLITIKAI AKTÍVA. Hétfőn 14 órától Egerben, az MSZMP megyei bizottságának nagytermében a megyében lévő ipari szövetkezeti elnökök és vezető munkatársak számára gazdaságpolitikai aktívát tartanak, melyet Köveskúti Lajos, a Kiszöv elnöke ve- zct.- GYÖNGYÖSI REFORMKOR. Hétfőn 17 órakor a GATE tanácstermében tartja ülését a gyöngyösi reformkor. A résztvevők ezúttal a KB pénteki ülésének eseményeit vitatják meg, illetve kongresszusi előkészületeket tesznek.- A KITÜNTETETT KÖSZÖNTÉSE. A Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettjét, Hegyi Jánost 75. születésnapja alkalmából a napokban makiári lakásán köszöntötte az MSZMP Eger Városi Bizottságának képviseletében Palcsó Pál városi tit- GYÁSZOLÓ EMLÉKEZÉS. Holnap délelőtt 11 órától emlékező gyásznapot tart az egri izraelita hitközség elöljárósága, a megyeszékhelyről 1944- ben elhurcolt és vértanúhalált halt mártírok évfordulója alkalmából. A megemlékezésre gyászolókat, intézményeket és együttérzőket hívnak az izraelita temetőbe.- KÁBELHIBA MIATT. A megyeszékhely városgondozási üzeme közli a lakossággal, hogy a Lenin úti közlekedési lámpák kábelhiba miatt nem működnek, ezért annak elhárításáig kérik az egriek türelmét.- LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 25. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 471 749 forintot; a 3 találatos szelvényekre egyenként 1763 forintot; a 2 találatos szelvényekre egyenként 49 forintot fizetnek. ^»ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti porta felől. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Makiár, Felsőtárkány, Andomak- tálya, Bátor, Ostoros, Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos, Nagytálya, Síkfőkűt. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10-841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12- 570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖSÖN: központi orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyöngyös- solymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8-12 és 14-18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VÁMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagy- réde, Visznek, Gyöngyöshalász, Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta, Aba- sár, Márkáz, Detk, Nagyfüged. Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs /új egészségház, Telefon: 3/ községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, Rendelőintézet Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton 6.30-tól 14-ig, vasárnap és munkaszüneti napon 8.30-tól 11 óráig. HELYE: Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szómba- ton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HELYE: Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES város és vonzáskörzete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. /volt szülőotthon/ alatt van. Telefon: 11-831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától, 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzesabonyban: szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 óráig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan Városi Tanács V. B. Vágóhídja. Telefon: 11-901. Hevesi ügyelet: Heves, Fő út 10. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza, Dózsa Gy. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda, Tárnáméra, Boconádi út 50. Telefon: Tamaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYELET: pénteken 19 órától hétfő reggel 7.30-ig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. TEGNAPRÓL — MÁRA Főként 60 főnél nem nagyobb vállalkozásokhoz, akár 10 milliót is Hitel — vállalkozóknak Az Agrobank a fejlesztésekért A magántermelőknek, kisszövetkezeteknek az eddigieknél kedvezőbb feltételekkel nyílik lehetőségük fejlesztésre, újszerű vállalkozásra, a termelés növelésére. Ezt segíti a világbanki új hitelforrás, amelyet az Agroban- kon keresztül vehetnek igénybe. A fejlesztési lehetőség célja elsősorban exportbővítés, munkahelyteremtés, az ország külkereskedelmi fizetőképességének javítása. Az Agrobank Rt. egri fiókja, mint azt dr. Székely Ferenc vezetőtől megtudtuk, a célok érdekében és a fennálló világbanki lehetőségeket kihasználva az úgynevezett ipari szerkezetátalakítási program keretében kedvezőbb kamatozású kölcsönöket nyújt. Főként olyan vállalkozó vagy vállalkozói társaságnak, amely 60 főnél nem nagyobb. A hitel mértéke a fejlesztés nagyságától függően — amennyiben a feltételeknek is megfelel — akár a tízmillióforintot is meghaladhatja. Ez elsősorban a gép- és anyagbeszerzést szolgálja, és mint kölcsönnek, akár 50 százalékát világbanki hitelből fedezik. Segítségével a tőkés országokból származó gépek megvásárlására nyílik lehetőség. Ugyanilyen céllal az Agrobanknál pályázhatnak mind az élelmiszer-gazdaság, mind az ipari ágazat területén a magángazdaságokban vagy magánvállalkozásokban alkalmazható fejlettebb technológiák, illetve termékek bevezetésére. Javaslatokat várnak találmányi jellegű, jogi védelemben részesíthető szellemi értékek hasznosítására is. Arról is értesültünk, hogy az Agrobank Rt. az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal együttműködésben van, úgynevezett innovációs hitel igénybevételére. Mindez kiteljed új termék előálh'tására, technológiára, beszerzési, értékesítési, kereskedelmi és szervezési módszerekre. Az említettek az innovációs kölcsönhöz sorolhatók. Ennek az a lényege, hogy a mindenkori ag- robanki hitelkamatot figyelembe véve visszatérítés igényelhető a pénzintézettől, illetve közvetítésével az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságtól. Kongresszus 1990-ben A jövő esztendő nyarán országos kongresszusra készül a Nagycsaládosok Országos Egyesülete — jelentette be dr. Surján László, a NOÉ elnökhelyettese a fővárosban tartott sajtókonferencián. Nemcsak hivatalnokokat várnak erre a tanácskozásra majd, hanem mindazokat, akiket a téma közvetlenül érint, vagy csupán érdeklődnek iránta. Az egyesület törekvéseiben első helyen szerepel annak a kiveszőben lévő értékrendnek a visszaállítása, amelyet a társadalom legkisebb egysége képvisel. Különösen ma létérdeke a társadalomnak, a nemzetnek az önreprodukció. A konferencia célja, hogy az érdekvédelemtől az értékrend átalakításáig megvitassák e sokrétű problémát. Új műsorszerkezettel jelentkezik a kábeltévé Egerben , Élő beszélgetés+film Jó ütemben halad Gázvezetéképítés Lőrinciben Még a tavasszal — a jó idő beálltával — kezdte meg a kivitelezési munkálatokat egy gödöllői kisszövetkezet a lőrinci gázvezeték-építésnél. Azóta a nagyközség hat utcájában fektették le a csöveket, amelyek a tervek szerinti második építési szakaszban mintegy hatszáz családhoz juttatják majd el a gázt. Az egy-egy portára jutó költségek 29 ezer forintot tesznek ki, az érinteti családok már meg is kötötték a hitelszerződéseket az OTP illetékes fiókjával. Jelenleg a település további utcáit veszik sorra az építők, a munkálatok a Rákóczi úton folytatódnak. Ezután következik a gerincvezeték lefektetése A Fő úton, az Árpád, a Bajcsy-Zs., és a József Attila utcában. Jó hír a helybelieknek — mint a nagyközség vezetőitől kaptuk az információt —, hogy a Tigáz vállalta: amennyiben a nyomáspróba és az egyéb műszaki ellenőrzések után a vezetékek megfelelnek a követelményeknek, úgy várható, hogy egy-egy szakaszt — 3 — 4 utcát — a tervezettnél korábban is bekötnek a szolgáltatásba. Remény van tehát arra, hogy a januári határidő helyett már októberben — novemberben gázzal látják el a lakásokat. Új műsorszerkezettel jelentkezik ismét a városi televízió Egerben. A hétfőn este 6 órakor kezdődő adásban összefoglalót láthatnak a város eseményeiből, majd élő beszélgetésre kerül sor a stúdióból. Az adás vendégei: Békési József, a városi tanács általános elnökhelyettese, dr. Kocsis István, a Heves Megyei Tanács Kórház és Rendelőintézet igazgató főorvosa és Csendes László színész. Az adás közben is el lehet juttatni hozzájuk közérdekű kérdéseket, mert a stúdió 19-999-es telefonszáma 17 órától hívható. Befejezésül A rendőrnő című olasz filmvígjátékkal szeretnék meglepni a szórakozni is vágyó egri televíziónézőket (ez kb. 19 órakor kezdődik). Az adást július 3-án megismétlik. Hevesen marad a kiállítás Mint ismeretes, az elmúlt napokban Hevesen magyar — lengyel barátsági napokat rendeztek. Akkor nyílt meg a helyi művelődési központban a megyénkben élő, lengyel származású grafikusművész, Trojan Marian Jozef ex libris-kiállítása. A művész — aki 1939-ben jött Magyarországra és 1944-ben Hevesen is élt, s itt több barátra is szert tett — most úgy határozott, hogy tisztelete jeléül Heves városának ajándékozza a tárlat anyagát. Á kisgrafikák tehát a jövőben állandó kiállításon tekinthetők meg. Nemrégiben néhány, rászattal foglalkozó egri kistermelő különös vállalkozásba fogott: Coopvin néven kistermelői szövetkezetét alapított. Tevékenységüket olyan széles körűre tervezték, hogy a termelésen és borászkodáson túl ebbe még a kereskedés is belefért. Ez utóbbi „gyümölcse'’ a Csordákat borozó, amelyet néhány hete nyitottak meg Egerben, a kerecsendi út mellett. (Fotó: Gál Gábor) Az égtek kegye Szerdai számunkban az égiek oltalmába ajánlottuk az Agria Játékok szabadtéri előadásait. Nos, megtörtént a „csoda”, az egri várban Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszát, s Arisztopha- nészA nők ünnepe című komédiáját már csodálatos napsütésben kezdhették el csütörtökön, délután 6 órakor. Az előző hetek esős időjárása egy pillanat alatt megváltozott. Még maguk a színháziak is meglepődtek ezen a fordulaton, de aztán : egyre nagyobb kedvvel játszottak, keltették életre az évezredekkel ezelőtt megalkotott drámákat. Valódi színházi este kerekedett ebből, s azt hiszem, ha továbbra is megengedi az időjárás, hasonló élményekben részesülhetnek a többi előadás nézői is. Mert a nyár kétszeresen tündöklő, ha ehhez egy ilyen tartalmas szellemi kaland társul... (gábor) Hétfőtől - Gyöngyösön: Pártklubba várják a vásárlókat Bezár június 26-án, hétfőn a gyöngyösi Mátyás király úti Gyermekdivat Áruház, amelynek dolgozói — és árukészlete — hozzávetőlegesen egy hónapon át a Móricz Zsigmond út 1. szám alatti pártklubban váiják majd a vásárlókat. Mint a Heves Megyei Iparcikk-kiskereskedelmi Vállalat illetékeseitől megtudtuk, a közkedvelt gyermekdivatüzlet megújul a következő hetekben: belső felújításra, berendezéscserére kerül sor, hogy a nyitáskor korszerűbb körülmények között, bővebb áruválasztékkal várják majd a város, illetve a környék vásárlóit. Standokon a görögdinnye Egerben a hét végén az alábbiak szerint alakulnak a szabadpiaci árak: a tojás 2.70-3, az újburgonya 16, a kelkáposzta 20, a karalábé 5-6, a zöldbab 35-40, az uborka 45-50, a zöldborsó 30, a karfiol 30, a paradicsom 50-60, a paprika 70-80, a cseresznye 30- 40, a meggy 26-30, a sárga- és a görögdinnye 150 forintba kerül. Gyöngyösön a tojás 2.80, a burgonya 15, a sárgarépa és a petrezselyem 15-18, a fejes káposzta 12, a kelkáposzta 14-20, a karfiol 26-30, a paradicsom 50, a paprika 3-6, az uborka 40-50, a zöldbab 40, a zöldborsó 26-30, a meggy 30, az eper 50-60, a sárgadinnye 100 forint. Hevesen a tojás 2.20, a burgonya 15, a sárgarépa és a petrezselyem 10, a kelkáposzta 20, a karfiol 40, a paradicsom 45-50, a paprika 3-4, az uborka 30, a zöldbab 30, a zöldborsó 20-25, a cseresznye 25-30, a meggy 20 forintért kapható. A Zöldért^rai: a tojás 2,50, az újburgonya 16, a kelkáposzta 15, a zöldbab 40, a paradicsom 55, a paprika 80, az uborka 44, a cseresznye 30, a tök 15, a meggy 22 forint. NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex:063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa út 1. sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELÍR), Budapest XIII. Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dija egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20-062.-Egri Nyomda Eger, Vincellériskola út 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.